Magyar Úszószövetség

címke rss

Úszóbotrány: trauma éri azt a gyereket, akit szóban agresszíven bántanak

A Magyar Úszó Szövetség gyermekvédelmi programot hirdetett. Elméletileg azért, hogy ezzel megelőzze a sportoló gyerekek fizikai és verbális bántalmazását. Eközben a szövetség elnöke megengedhetetlen szavakkal beszélt egy magyar úszónőről. Wladár Sándorról a TV2 tegnap reggeli Mokka című műsorában derült ki, hogy példátlanul ocsmány kifejezésekkel illette Szepesi Nikolettet. Hornyák Viktor debreceni úszóedző szerint a verbális szexuális erőszak mellett több gyerek is veszélyben van az úszóknál, aminek már hagyománya van a köreikben. Egy gyerekpszichológus szerint egy gyereket érzékenyebben érint, ha trágárul beszélnek vele.  

Míg az uszodai csúnya beszédet elítéli a szövetség, az elnök trágárul zaklat

Itthon2018.08.23, 15:43

Miközben a Magyar Úszó Szövetség gyermekvédelmi programot hirdetett, hogy megelőzzék a kis úszók fizikai és verbális bántalmazását, a szövetség elnöke megengedhetetlen szavakkal beszél egy magyar úszónőről. Wladár Sándorról a TV2 ma reggeli Mokka című műsorában derült ki, hogy példátlanul ocsmány kifejezésekkel beszélt egy ismert úszónőről. A Mokka szakértői szerint ez súlyos, szexuális jellegű, verbális zaklatás, és ennek muszáj, hogy következménye legyen.

Visszavonul a tévézéstől Szántó Dávid sportriporter

Sport2018.03.16, 19:32

Visszavonul a tévézéstől és hátat fordít a médiának Szántó Dávid sportriporter, aki korábban a Magyar Televízióban dolgozott, később a Digisporthoz szegődött. Szántó Dávid a Magyar Úszószövetségben folytatja pályafutását, ahol versenyszervező és nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatárs lesz.

Hosszú Katinkáról is beszél Batházi Tamás

Sport2018.01.18, 06:36

A magyar úszósport rangját és elismertségét jól jelzi, hogy az év női sportolója Hosszú Katinka, az év edzője pedig Shane Tusup lett – mondta az Origónak Batházi Tamás, a Magyar Úszószövetség főtitkára. A sportvezető jelezte, hogy a Hosszú-Tusup házaspár magánéleti problémáját a szövetség egészen biztosan nem tudja megoldani, de nem is ez a feladata. Batházi a 2018-as év kihívásairól és a fiatal magyar úszótehetségekről is nyilatkozott.

A jövő és a jelen bajnokai is úsztak Budapesten

Sport2017.11.04, 16:01

A múlt, jelen és jövő összeért egy pillanatra szombat délelőtt a Tüske uszodában, hiszen a múlt nagy bajnokai közül két olimpiai aranyérmes, Wladár Sándor és Darnyi Tamás, a jelen sztárúszói képviseletében pedig Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Dávid, Kozma Dominik, Bernek Péter, Rasovszky Kristóf és Mutina Ágnes is tiszteletét tette a Magyar Úszó Szövetség megújult utánpótlás programjának versenyén, ahol a jövő bajnokai csaptak össze.

Bienerth Gusztáv: Nincs az a harc, amit többen látni vélnek

Sport2017.08.27, 17:04

A nemzetközi színtéren eddig is és ezután is együtt fogok dolgozni Gyárfás Tamással – mondta az Origónak Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszószövetség elnöke, aki a junior-világbajnokság színhelyén, Indianapolisban nyilatkozott. A szövetség elnöke hisz abban, hogy a szeptember elsején esedékes rendkívüli közgyűlésen mind ő, mind az új elnökség további bizalmat kap a küldöttektől.

Bienerth: Arra kaptam megbízatást, hogy felszámoljam a barter-korszakot

Itthon2017.08.01, 17:10

Arra kaptam megbízatást, hogy végleg felszámoljam a barter-korszakot, rend legyen a szövetségben és a sportágban. Közben bizonyos emberek lábára léphettem, de ez is azt mutatja, hogy jó úton járok - mondta Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke egy budapesti sajtótájékoztatón.

A Magyar Úszószövetség kirúgta a pedofíliával megvádolt edzőt

Sport2017.06.15, 10:50

A Magyar Úszószövetség csütörtökön közlemény útján tudatta, hogy szerződést bontott a kiskorú veszélyeztetésével vádolt úszóedzővel, Tóth Ramónnal, mert etikai vétséget követett el azzal, hogy jó erkölcsbe ütköző képeket készített magáról. A BRFK arról tájékoztatta a MÚSZ-t, hogy bűncselekmény hiányában elutasította a Tóth Ramón ellen tett feljelentést.

Minden kész lesz a vizes vb rajtjára

Sport2017.06.13, 20:08

Az elnöki, a pénzügyi és az ellenőrző testületi beszámolót is elfogadta a Magyar Úszó Szövetség évi rendes közgyűlése, illetve a tagszervezetek küldöttei jóváhagyták a 2017. évi szakmai és költségvetési tervet.

Bienerthet nem terhelik a múlt feszültségpontjai

Archívum2017.01.18, 10:42

Nyilvános lesz a Magyar Úszószövetség átvilágítása a szervezet élére tíz napja megválasztott Bienerth Gusztáv szerint.

Előző
Következő