Netflix

címke rss

Véres, pornográf, dögunalmas és ostoba: itt a legújabb Netflix-akcióvígjáték

Film2022.06.13, 18:18

Minden vidéki bugris bunkó, ráadásul rasszista is, állítja a Netflix új akcióvígjátéka. A leszámolás című francia film amellett, hogy végtelen ízléstelen, lényegében egy rendőrsztoriba csomagolt identitáspolitika. Kár érte, a borzalmas Omar Sy mellett a másik rendőrt játszó Laurent Lafitte nagy színész, a Comédie-Francaise tagja, korábban jó filmekben is szerepelt. Igaz, akkor a partnere például Isabelle Huppert volt.

Életveszélyes állapotban szállították kórházba a Netflix sztárját: vásárlás közben esett össze

Life.hu2022.06.12, 18:34

Emily teljesen váratlanul lett rosszul bevásárlás közben, és utólag kiderült, nem sokon múlt az élete.

Az összeomlás szélén a Netflix - menekülő előfizetők, tömeges kirúgások

Film2022.06.11, 18:27

Idén a Netflix a saját becslésük szerint akár kétmillió előfizetőt is veszíthet, a tartalomszolgáltató a bevételkiesést pedig öngyilkos stratégiával próbálja kompenzálni: tömeges kirúgásokba kezdtek, az eddig is drága szolgáltatás árát pedig tovább emelik, ráadásul úgy tervezik, hamarosan reklámokkal is megszakítják majd a videókat, szembemenve ezzel eredeti, előfizetőket csalogató működési terveikkel.

Megmutatta bájait a Stranger Things fiatal sztárja - fotók

Tévé2022.06.09, 13:09

Büszkén osztotta meg felfedezettje, Sadie Sink pikáns fotóit a Netflix. A fiatal színésznőt gyerekként ismerte meg a közönség a Stranger Things című sorozatban, amelyben azóta is nagy sikerrel alakítja Maxine Mayfield karakterét.

A legállatiasabb ösztönöket célozza meg a Netflix új horrorja

Film2022.06.06, 08:11

Akár egy kiváló fekete komédia is született volna a Válassz vagy meghalsz! alapötletéből, amelyben egy számítógépes játék terrorizálja az embereket. A Netflix új horrorja csak és kizárólag a szadista és visszataszító erőszakábrázolásról szól. Arról viszont elég gusztustalanul.

Eddig káosz a Netflix potyautasok elleni hadjárata

Techbázis2022.06.01, 16:53

Rejtélyes okokból eltérő bánásmódban részesülnek a jelszavukat másokkal megosztók.

Videó: Ez az a londoni campus, amiért megvesznek a filmesek

Travelo2022.05.26, 08:15

A varázslatos filmforgatási helyszínek mindig is a gyengéink voltak, így nem csoda, hogy ez a londoni egyetemi campus pillanatok alatt levett bennünket a lábunkról. Érdekessége a helynek, hogy a szünetekben a tanulók belefuthatnak egy-egy hollywoodi hírességbe, ha szerencséjük van.

Máris elkészítette a Netflix az év legrosszabb filmjét

Film2022.05.25, 20:26

Rebel Wilson talán a legrosszabb komikusnő manapság, A végzős év című új vígjátéka azonban nem kizárólag miatta lett csaknem nézhetetlen: a forgatókönyvírók kifelejtették a poénokat, helyette inkább a woke ideológiai népszerűsítésére koncentráltak.

Megnéztük a Kígyót: egy elbűvölő, de kegyetlen pszichopata vallomásai

Life.hu2022.05.18, 20:20

A Netflix és a BBC One által közösen készített minisorozat Charles Sobhraj legendás történetéről szól, aki az 1970-es években nyugati turistákra vadászott Dél-Ázsia „hippi útvonalán". Miért ő a Kígyó, és egyáltalán miről szól a történet?

„Apánk tettre kész spermája vagyok” – Nincs nemi erőszak, csak megtermékenyítés?

She2022.05.17, 22:49

Aki még nem látta az Apánk (Our Father) című dokumentumfilmet, annak mindenképp ajánlom. Nyugi,  nem fogok minden mozzanatot leírni azért, hogy élvezhető maradjon. 

Beletenyereltek a streamingszolgáltatók tortájába a svájciak

Gazdaság2022.05.16, 12:16

Svájci bevételük 4 százalékát a helyi filmgyártásba kötelesek visszaforgatni a globális televíziós streamingszolgáltatók, mint amilyen a Netflix, az Amazon vagy a Disney - erről szóló törvénymódosítást hagytak jóvá a svájciak egy vasárnapi népszavazáson.

Nem muszáj új tévét vennie, régiből is csinálhat okos tévét

Techbázis2022.05.14, 15:20

Mutatunk pár egyszerű módszert arra, hogy hogyan lehet eljuttatni a hagyományos televíziókra is az internetes tartalmakat, online streaming videókat.

Még idén jöhet a reklámokkal olcsóbb Netflix

Techbázis2022.05.11, 15:12

Plusz lecsaphat a jelszómegosztó felhasználókra a szolgáltatás.

Szerelmi taktikák: ha azt hitted, hogy kiismerted a férfiakat, akkor most figyelj…

She2022.05.01, 19:58

Mire vágyik a másik nem? A nők legnagyobb motivációja, hogy szeretve érezzék magukat, a férfiak pedig kényelemre és nyugalomra vágynak. A nők az apróságokra, a részletekre figyelnek, ellenben a férfiakat az élmény egésze érdekli. Tényleg így működünk? Mire vágyunk valójában?

Netflix: Fuss, avagy amikor az anyai szeretet az őrületbe kerget

Life.hu2022.04.23, 22:23

Megnéztük a Netflix egyik 2020-ban megjelent produkcióját, a Fuss című pszichológiai thrillert, amelyben a Münchausen-szindróma kerül központi szerepet játszik. Mi történik, amikor az anyai szeretet olyannyira elhatalmasodik, hogy végül az teszi beteggé a gyermeket?

Bekeményít a Netflix - hadat üzent a jelszavakkal trükközőknek

Life.hu2022.04.21, 16:12

Az első negyedévben nagyjából 200 000 előfizetést vesztett el a Netflix, világszerte csökken a felhasználók száma.

Tíz év alatt először történt ilyen a Netflixnél, most mindenki döbbenten áll

Gazdaság2022.04.20, 09:57

Mintegy 200 ezerrel kevesebb előfizetője maradt a Netflix streamingszolgáltatónak az idei első negyedévben, és arra számítanak, hogy további kétmilliót veszítenek a második negyedévben.

Az orosz előfizetők perlik a Netflixet

Itthon2022.04.13, 16:23

Az amerikai médiaszolgáltató vállalat, a Netflix oroszországi előfizetői csoportos keresetet nyújtottak be a streaming szolgáltató ellen, mert a Netflix az előfizetőivel kötött szerződését felrúgva elhagyta az orosz piacot, a szolgáltatását pedig elérhetetlenné tette nézői számára.

A Vegán szökevény átverte a világot, vagy tényleg áldozat volt?

She2022.04.09, 20:56

Felocsúdni sem volt időnk A Tinder-csaló botrányos történetéből, máris megérkezett az újabb sokkoló sztori, ami ismét bebizonyította, mennyire könnyen lehet befolyásolni azt, aki kétségbeesetten vágyik a szeretetre. A Netflix újdonságának, a Vegán szökevénynek a főszereplőjéről azonban nem egyszerű eldönteni, valóban áldozat volt-e.

Csúnyán megsínyli Will Smith karrierje a pofozkodást, a Netflix és Sony sem forgat vele

Gazdaság2022.04.04, 13:36

Leállította az eredetileg Will Smith főszereplésével készülő filmjeinek munkálatait a Netflix és a Sony a színész legutóbbi pofozkodása miatt, jelentette az Insider.

Leesik az állad, ha meglátod A Bridgerton család sztárját: így fest a való életben

Life.hu2022.04.04, 14:29

Nemrég debütált a sorozat második évada , a készítők pedig már azt is elárulták, hogy mire számíthatnak A Bridgerton család rajongói. Az már biztos, hogy Penelope Featherington karaktere fontos szerepet fog játszani az epizódokban. 

A Diana, a musical című Netflix-produkció kapta a legrosszabb film díját

Life.hu2022.03.28, 15:35

A Diana, a musical című Netflix-produkció tarolt a hollywoodi citromdíjak átadásán: a Diana hercegnőről szóló Broadway-musical a legrosszabb film és a legrosszabb színésznő díját is elnyerte.

Verstappen ismét beleszállt a Netflixbe, szerinte lejáratták Norrist

Gphírek2022.03.25, 16:59

Max Verstappen elárulta, megnézett néhány részt az idei Drive to Survive-ból (Hajsza a túlélésért), ám a mostani évad sem nyerte el tetszését. A holland pilóta már azt sem tartja helyénvalónak, ahogyan őt szerepeltették, ám Lando Norris ábrázolásán fakadt ki igazán.

Hihetetlenül szexi Szalai Ádám barátnője - fotók

Sport2022.03.23, 09:58

A februárban Bázelbe igazolt Szalai Ádám vasárnap duplázott a másik kerettagunkat, Bolla Bendegúzt is foglalkoztató Grasshoppers ellen. Ráadásul a gólörömével élete nagy hírét is világgá kürtölte: hüvelykujját szopva, a pocakját tapogatva jelezte, hogy rövidesen édesapa lesz.

Véget vetne a jelszómegosztásnak a Netflix

Techbázis2022.03.17, 10:27

Büntetés helyett kedvező áron legalizálhatóvá tenné a potyautasokat.

Látványos, de egyre inkább igyekszik becsapni a nézőket a hatásvadász F1-es sorozat

Gphírek2022.03.14, 11:07

Több sebből vérzik a Netflix Forma-1-es sorozatának legújabb évada, de korántsem biztos, hogy ez nem csak néhány szereplőt és az F1-et régebb óta követő nézőket zavar. Kritika a Drive to Survive (Hajsza a túlélésért) negyedik felvonásáról.

Verstappen elárulta, visszatér-e a Drive to Survive következő évadaiba

Gphírek2022.03.11, 08:51

Magyar idő szerint reggel 9 órakor megjelent a Drive to Survive negyedik évada a Netflixen. Az ezt bojkottáló Max Verstappen elmondta, a következő években sem tervezi, hogy interjút ad a készítőknek.

Orosz-ukrán háború: a Netflix és a TikTok is felfüggesztette oroszországi működését

Life.hu2022.03.07, 07:30

Felfüggesztette oroszországi működését a Netflix amerikai streamingszolgáltató - közölte a vállalat egyik szóvivője vasárnap.

Soha nem látott felvételek kerültek elő Pamela Andersonról

Tévé2022.03.03, 15:47

Pamela Anderson készül valamire: elmondaná a saját verzióját is, miután megjelent róla a Pam & Tommy című sorozat.

Megjelent a Drive to Survive előzetese, a jövőben változhat a koncepció

Gphírek2022.03.01, 17:10

A Netflix közzétette a Drive to Survive (Hajsza a túlélésért) legújabb, negyedik évadának előzetesét. Az F1 elnök-vezérigazgatója méltatta a sorozatot, de hozzátette, ha a helyzet úgy kívánja, változtatni fognak a koncepción.

A Tinder-csaló állítja: a film megrendezett, ő pedig nem az a szörnyeteg, aminek beállították

Life.hu2022.02.21, 21:59

„Csak egy egyedülálló srác voltam, aki meg akart ismerkedni néhány lánnyal a Tinderen"- állítja Simon Leviev, azaz a Tinder-csaló. 

Őrült szociopata vagy modern Robin Hood? - Így verte át a fél New York-i elitet Anna Sorokin

Life.hu2022.02.17, 20:39

A Netflix legújabb produkciójában, Az örökösnő álarca mögött című minisorozatban drámából és botrányból garantáltan nem lesz hiány. Az epizódok végén jogosan vetődik fel a kérdés: valójában kicsoda Anna Sorokin, egy igazi szociopata vagy modern Robin Hood? Íme sorozatajánlónk, amelyben spoiler nélkül áruljuk el, miért ne hagyd ki a hamis örökösnő történetét. 

Megfilmesítené a BioShockot a Netflix

Techbázis2022.02.16, 18:26

Ez már a második alkalom, hogy vászonra vinnék a sikerjátékot.

München: Amikor azt hitték, az írott szó megállítja Hitlert

She2022.02.11, 22:48

A történelem ismétli önmagát. Mégis, nagyon remélem, hogy egyszer a józan ész felülkerekedik, és a könyvek lapjain szereplő történeteket nem követendő, hanem elrettentő példáknak tekintjük majd. Persze utólag nagyon könnyű okosnak lenni, az információk birtokában pontosan látni az összefüggéseket. Ott, az események sűrűjében, talán senki sem mert belegondolni abba, milyen borzalom vár az emberiségre.

Visszatértek a látogatók a Disney élményparkjaiba

Gazdaság2022.02.10, 14:01

Örömhírről számolt be a Disney szórakoztató vállalat. Felmérése szerint ugyanis a világjárvány óta először végre ismét nagyon sokan látogatják az amerikai vidámparkjaikat, és a streaming szolgáltatásainak előfizetései is felülmúlták a várakozásokat, írja a BBC.

Bemutatták az első képsorokat a Ryan Gosling, Halle Berry és Daniel Craig új filmjeiből

Film2022.02.04, 10:57

Teljes idei filmes kínálatához mutatott be előzetest a Netflix: érkezik film többek közt Ryan Gosling és Chris Evans főszereplésével (The Gray Man), Halle Berry-vel (The Mothership), Ryan Reynoldsszal (The Adam Project), Adam Sandlerrel (Hustle és Spaceman) és Daniel Craiggel (Tőrbe ejtve 2). A legnagyobb streamingszolgáltató minden héten ígér egy új premierfilmet, amelyekből az első képsorok az előzetesben debütáltak. 

A Tinder-csaló: Egy veszélyes ragadozó döbbenetesen igaz története

She2022.02.04, 13:07

Hihetetlen sztori áll a Netflix legújabb dokumentumfilmjének fókuszában. A Tinder-csalót az első percekben le is kellett állítanom, mert nem hittem el, hogy ez tényleg igaz, hogy ilyesmi valóban megtörténhetett. De elég volt beírnom a keresőbe a főszereplő nevét, máris ezernyi cikkel találtam szemben magamat. Nem nyitottam meg egyiket sem, hanem letettem a telefont és feszült izgalommal vártam, milyen történet kerekedik ki ebből az egészből.

Kitz titkai: tökéletes az influenszer élet, avagy mi a csillogás valódi ára?

Life.hu2022.02.04, 07:49

Megnéztük a Netflix legújabb tinidrámáját, a Kitz titkai című hat részes minisorozatot. A főszereplő, mint báránybőrbe bújt farkas, minden epizódban meglepetést okozott. Érkezzen filmajánlónk, amelyben ígérjük, nem lesz spoiler. 

Ezek az év legjobb filmjei a hollywoodi producerek szerint

Film2022.01.28, 09:50

A Netflix produkciói kapták a legtöbb jelölést az amerikai producercéh (PGA) fődíjára: a legjobb film kategória tíz jelöltje között a streamingóriás három alkotással szerepel.

A fénymásoló: Valóban képes néhány szelfi tönkretenni egy ártatlan lány életét?

Life.hu2022.01.21, 15:01

A fénymásoló című indonéz krimi már január 13-tól megtekinthető a Netflix kínálatában. A film a 2021-es Indonéz Filmfesztiválon számtalan díjat bezsebelt, és nem véletlenül, hiszen egy fontos, tinédzsereket érintő aktuális problémára hívja fel a figyelmünket.

Miért mindig a rosszfiúkra buknak a nők? Megnéztük a Netflix legújabb gengszterfilmjét

Life.hu2022.01.20, 10:30

A napokban jelent meg a Netflix legújabb drámája, a Hogyan lettem szerelmes egy gengszterbe című film, amelyben egy titokzatos nő mesél a valaha élt legnagyobb lengyel gengszterről, Nikodem „Nikoś" Skotarczakról. 

5 dolog, ami miatt teljesen rákattantam a Vaják című sorozatra

She2022.01.16, 21:15

Azt hiszem a koronavírus egyik nagy hozadéka számomra az, hogy Netflix-függő lettem, azaz mindig nyomon követem a frissen megjelenő sorozatokat. A Vaják első évadát nem láttam, de amikor megjelent idén a második évad, felkeltette az érdeklődésemet. Elkezdtem nézni. Gondoltam, mit veszíthetek, arra viszont nem számítottam, hogy teljesen beszippant majd.

Emily in Paris: cukormázas szerelem és tarka ruhaköltemények Párizs utcáin

She2022.01.11, 22:10

A tavalyi karácsonyi filmek forgatagába megérkezett az Emily in Paris második évada. A kissé bohókás, kiszámítható, de néha mégis kiszámíthatatlan jelenetek sokasága szinte magába szippantja a nézőt.

Ne nézz fel! - és nincs probléma - Kritika

Life.hu2021.12.31, 15:17

Oscar-díjas sztárok, kegyetlenül jó alakítások, hibátlan kivitelezés és egy időnként kifejezetten kényelmetlen sztori. Ne nézz fel!

Netflix-részleget építettek a Spotify szolgáltatásába

Techbázis2021.11.26, 12:04

A Netflixhez köthető médiatartalmakkal lesz tele a Netflix Hub, exkluzív anyagokat is kínálnak.

Szinte elképzelhetetlen, mi minden történik egyetlen perc alatt az interneten

Gazdaság2021.11.19, 23:56

Egy ember hétköznapi életében egyetlen perc nem sokat jelent. Általában ennyi idő alatt nem történik túl sok érdemleges dolog. Ez viszont egészen másképp van az interneten. 60 másodperc alatt ugyanis szinte elképzelhetetlenül sok esemény zajlik le, köszönhetően a nagyjából 5 milliárd embernek, aki napjainkban interneteléréssel rendelkezik.

Lindsay Lohan felismerhetetlen: fotó

Life.hu2021.11.18, 13:34

A Netflix már korábban bejelentette, hogy Lindsay Lohan hosszú évek kihagyása után egy új karácsonyi produkcióban tér vissza,. 

AV1-es streaminggel újított a Netflix

Techbázis2021.11.13, 12:34

Magasabb minőségű streaminget garantál az AV1-es kodek egyes tévéken és a Sony PlayStation 4 Prón.

Szórakozni szeretnél? Olcsón is lehetséges, nem kell elszontyolodni!

Unilife.hu2021.11.12, 10:09

Mindenkivel megtörtént már, hogy szeretett volna egy jót bulizni, de a pénztárcája sajnos nem támogatta az ötletet. Léteznek megoldások, sőt, lehet, hogy még jobban is fogod magad érezni, mint egy szórakozóhelyen töltött bulis este után.

Elizabeth Hurley éppen csak hogy nem anyaszült meztelen a Netflix legújabb karácsonyi előzetesében

Life.hu2021.11.10, 19:19

Elizabeth Hurley a Netflix legújabb ünnepi filmjében, a Father Christmas Is Back, azaz Télapó visszatért című filmben ismét levetkőzött.

Nem enged a kéregető netszolgáltatónak a Netflix

Techbázis2021.11.08, 12:06

Extra kompenzációt követel a népszerű műsorok által elvitt sávszélességért.

Kellemeset a hasznossal: Így tanulj nyelveket kedvenc Netflix sorozataiddal

Unilife.hu2021.11.05, 21:38

Biztosan neked is ismerős a helyzet, amikor kimerülten hazaesel az egyetemről/melóból, és csak arra vágysz, hogy bekapcsolj egy laza kis sorozatot, és kicsit elfelejtsd a mindennapok problémáit. A kellemes kikapcsolódást viszont összekötheted egy igazán hasznos dologgal is: a nyelvtanulással.

Netflix: Filmajánló az influenszer lány és a lúzer srác románcáról

Life.hu2021.11.05, 15:36

Egy újabb Z generációs, filterezett, bejáratott sémára épülő gimis amerikai film látott napvilágot a Netflix egyik legújabb produkciójában. Amennyiben egy újabb cukormázas tinédzser szerelemre vágysz, A srác nem jár egyedül tökéletes választás.

Betett a Netflix sorozata a gamer lánynak

Techbázis2021.11.04, 10:53

Egy évtizede szerencsétlenül a SquidGame nevet választotta magának.

A Netflix is belép a játékos piacra

Techbázis2021.11.02, 20:38

Első lépésként a Google Play áruházból elérhetővé válnak a legelső Netflix-játékok, így egyelőre az Android telefont használó Netflix előfizetők eszközein lesznek telepíthetők világszerte.

Elképesztően inspiráló sztori áll a Netflix koreai sikersorozata mögött

Unilife.hu2021.10.31, 17:12

Néhány héttel ezelőtt még izzadtak volna az emberek, ha azt kérjük tőlük, hogy mondjanak egy dél-koreai sorozatot vagy filmet. Ma már nagyítóval kell keresni azokat, akik nem azt válaszolják, hogy "Squid Game" vagy "Nyerd meg az életed", ha minden idők legjobb szériájáról kérdezzük őket. Vitathatatlan, hogy PSY és a Gangnam Style után egy újabb távol-keleti terméknek sikerült leigáznia a világot. Pedig a projekt nem kapott azonnal zöld lámpát. Sőt...

Te kockára tennéd az életedet 12 milliárd forintért, avagy mennyit ér az emberi élet?

Life.hu2021.10.31, 21:49

Nagyot durrant a Netflixen a Nyerd meg az életed című koreai sorozat, amely egy mondatban összefoglalva arról szól, hogy anyagilag teljesen eladósodott emberek az életüket kockáztatják azért, hogy nyerjenek 12 milliárd forintnak megfelelő összeget és végre egyenesbe kerüljenek. 465 játékosból azonban csak egy nyerhet, így lássuk be, elég nagy a kockázat. Az írás nyomokban spoilert tartalmazhat.

Új befektetési őrület hódít világszerte egy brutális tévésorozat hatására

Gazdaság2021.10.29, 11:49

Aki a Squid Game című dél-koreai Netflix-sorozat rajongója, és szeretné ezt pénzügyi értelemben véve is kimutatni, itt a megoldás: a Squid kriptovaluta. A részletekről a BBC adott hírt.

Egy szobalány vallomása - Miért olyan megragadó az igaz történet?

Unilife.hu2021.10.28, 19:31

Hódít a Netflixen a magyarul Egy szobalány vallomása (Maid) című sorozat, ami egy egyedülálló anya küzdelmeit mutatja be. Vajon épp az benne ennyire megragadó, hogy igaz történeten alapszik?

Saját apja börtönébe került Britney Spears

Kultúra2021.10.25, 20:52

Britney Spears az utóbbi időben szinte napi rendszerességgel sokkolja a rajongóit furcsa, nyomasztó fényképekkel és videókkal. A nyilvánvalóan súlyos problémákkal küzdő sztár az elmúlt tizenhárom évben olyan pokoli időszakot élt át, amely ép ésszel lényegében felfoghatatlan, ráadásul a saját apja csalta csapdába. A Britney kontra Spears dokumentumfilm nem csupán az énekesnő kedvelői számára izgalmas: az alkotás megrendítő képet fest az amerikai igazságszolgáltatásról.

Räikkönent nem érdekli, a fiatalok kedvelik a netflixes F1-sorozatot

Gphírek2021.10.22, 16:45

Nem mindenkinek olyan lesújtó a véleménye a Netflix F1-es sikersorozatáról, a Drive to Survive-ról, mint Max Verstappennek, de az idősebb versenyzők elismerték, őket nem érdekli a tartalma.

Verstappen nem hajlandó részt venni a netflixes F1-sikersorozatban

Gphírek2021.10.21, 20:32

Éles kritikát fogalmazott meg Max Verstappen a Netflixen futó, Drive to Survive című sorozattal kapcsolatban. Megérti, hogy miért van rá szükség, de nem akar benne részt venni.

Ennyit kereshetett, aki tíz éve bízott a streaming-óriásban

Gazdaság2021.10.21, 12:24

Hasít a Netflix az elmúlt időszakban, ami a streaming óriás részvényárfolyamát is magasba emeli. A vállalat nemrég a vártnál erősebb pénzügyi eredményekről számolt be, a Squid Game című új sorozata pedig világszerte gigantikus siker lett.

A rendőr, a prostituált és a roncstelepi kisbűnözők

Film2021.10.10, 22:48

Ötven évvel ezelőtt mutatták be Claude Sautet rendhagyó krimijét. A Claude Néron azonos című regényéből készült Sátáni ötlet nem csupán a francia zsarufilmek (ún. policier), de a rablások történetét ábrázoló heist-filmek alműfajait is kiforgatja: főhőse egy olyan megszállott rendőr, aki a sikeres letartóztatási eredmény érdekében igyekszik egy pitiáner bandát rávenni arra, hogy raboljanak ki egy bankot.

Közeleg a Bridgerton család folytatása, itt az előzetes

Tévé2021.10.09, 17:16

Az első évad óriási siker volt, 82 millióan kezdték el nézni az első hónapban.

Debütál a Netflixen a Riot Games animációs sorozata

Sportslife.hu2021.09.30, 23:13

Két évvel ezelőtti bejelentését követően, idén novemberben jelenik meg az Arcane, a League of Legends világának egy szeletét felölelő animációs sorozat. A Riot Games egy új trailer során leleplezte a bemutató dátumát és az angol nyelvű szinkronszínészek névsorát is.

Sorozatajánló: Disenchantment

Unilife.hu2021.09.27, 17:28

Hallottátok már azt a viccet, hogy egy királylány, egy elf és egy démon betér a bárba? Nem baj, ha nem, ugyanis ez nem egy poén, hanem egy sorozat.

Mi késztette Jacques Lantier-t arra, hogy megölje a szeretőjét?

Film2021.09.27, 11:13

Mozdonyfüst és ködös éjszakák, szerelemféltés és kéjgyilkosság – Jean Renoir 1938-ban forgatott klasszikusa, az Állat az emberben című Zola-adaptáció halhatatlan film. Érdemes újra és újra és újra megnézni. Schreiber András írása.

Ezekben az országokban a legolcsóbb az ismert streamingszolgáltatás

Gazdaság2021.09.23, 20:10

Noha a Netflix szolgáltatása már a világ 190 országában elérhető, ezek közül sok gazdaság igen szegénynek mondható. Nem meglepő, hogy a vállalat egy helyen még ingyenes változatot is indít szolgáltatásából. De vajon hol a legolcsóbb netflixezni a világon?

Népszerű regényíró munkái költöznek streamingre

Film2021.09.23, 09:29

Megvásárolta Roald Dahl brit regényíró műveinek szerzői jogait a Netflix.

A streaming óriásé lettek Roald Dahl műveinek szerzői jogai

Gazdaság2021.09.22, 16:22

Megvásárolta Roald Dahl brit regényíró műveinek szerzői jogait a Netflix.

Ingyenes előfizetéssel kísérletezik a Netflix

Techbázis2021.09.21, 13:47

Elsőként Kenyában vált elérhetővé a mézesmadzagnak szánt ajánlat.

Film egy legenda történetéről a reflektorfényen túl: SCHUMACHER

Sportslife.hu2021.09.17, 12:16

A szeptember 15-én megjelent Netflixes dokumentumfilm a száguldó cirkusz hétszeres német világbajnokának, Michael Schumachernek az életét dolgozza fel, és megmutatja: Nem minden arany, ami fénylik.

Kihagyhatatlan: rengeteg kérdésre választ ad a Michael Schumacherről szóló dokumentumfilm

Life.hu2021.09.16, 08:14

Sokan várták már a ma megjelenő Michael Schumacherről szóló dokumentumfilmet, ami a német legenda F1-es pályafutásáról, gyerekkoráról, balesetéről, valamint arról szól, hogy telnek most a Schumacher család mindennapjai.

Megdöbbentő: kiderült, mit mondott a feleségének Michael Schumacher nem sokkal a balesete előtt

Life.hu2021.09.15, 17:40

Ma mutatta be a Netflix az új Schumacher-dokumentumfilmet, amiben azon túl, hogy sok mindent megtudhatunk a pilóta életéről, számos titokra is fény derül.

Még mindig Senna a mérce, de a Schumacher-film is kihagyhatatlan lett

Gphírek2021.09.15, 14:51

Megjelent a Netflixen a régóta nagyon várt, Michael Schumacherről szóló dokumentumfilm, amit a német legenda korai F1-es pályafutásához hasonlóan Ayrton Sennához lehet hasonlítani, és ahogy a versenyző, úgy a film is tud mást, néhol többet is adni az egykori ellenfélnél, illetve a róla készült portrénál.

Őszintén beszélt balesetének hatásairól Schumacher felesége és fia

Gphírek2021.09.08, 11:07

Nyilvánosságra került néhány részlet a Netflix Michael Schumacherről készített dokumentumfilmjéből. A hétszeres világbajnok felesége, illetve fia is a 2013-as síbaleset hatásairól beszélt. A film előzetese alapján valószínű, hogy Schumacher semmilyen kommunikációra nem képes.

Netflix-filmen dolgozik a királynő - Munkája meghatározó lesz a produkcióban

Life.hu2021.09.02, 08:19

Produkciós tervezőként dolgozik II. Margit dán királynő Bille August új filmjén, amit a rendező Karen Blixen utolsó regénye nyomán forgat a Netflix számára.

Megkezdődött a Netflix Gaming tesztelése

Techbázis2021.08.28, 16:40

Egyelőre nem játékstreamelőben gondolkodik a vállalat.

Soha nem látott felvételek Michael Schumacher életéről: könnyeket csal az ember szemébe

Life.hu2021.08.25, 16:54

Michael Schumacher életéről film készült, amit nemsokára világszerte láthatnak a rajongók. Az előzetesből máris látszik, hogy nem csak versenyfelvételek kerültek a dokumentumfilmbe. 

Sorozatajánló: Transformers

Unilife.hu2021.08.05, 14:52

Az alakváltó robotok az 1980-as évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek. Játékok, filmek, sorozatok, képregények és még sorolhatnánk, mi mindent látnak el Transformers fémjelzéssel. Ha Michael Bay ki is ölte belőlünk a franchise iránti szeretetet, azért még bőven maradt remény.

Királyi káosz a konyhában: Paris Hiltontól biztosan nem tanulsz meg főzni!

Thatslife.hu2021.08.08, 12:42

Paris Hilton vadonatúj gasztroműsora ötvözi a legőrültebb, legpazarabb Las Vegas-i partik és Disneyland elvarázsolt, tündérmesés hangulatát – igaz, a sütés-főzés tudományát biztosan nem sajátítod el belőle.

Megmérgezte a jakuza, 24 órája maradt visszavágni - videó

Film2021.08.07, 17:56

Szeptember 10-én érkezik Netflixre a Mary Elizabeth Winstead (Ragadozó madarak, Grindhouse: Halálbiztos) főszereplésével készült Kate, amihez bemutatták az első, sok akciót felvonultató előzetest. A filmet Cedric Nicolas-Troyan (A Vadász és a Jégkirálynő) rendezte, és szerepel még benne Woody Harrelson is. 

Váratlan fordulat! Hamarosan kiderül, mi történt Michael Schumacherrel

Life.hu2021.08.04, 15:32

Váratlan bejelentéssel állt elő Michael Schumacher lánya, Gina Maria Schumacher: hamarosan részletekbe menően megtudhatjuk, mi történt a sztárpilótával. 

Cukormáz nélkül mutatja be Schumachert a Netflix róla szóló filmje

Gphírek2021.07.30, 14:15

Már csak alig több mint egy hónapot kell várni a Netflix hétszeres világbajnok Michael Schumacherről szóló dokumentumfilmjének bemutatójáig, amely az egyik rendező szerint olyannak fogja bemutatni a legendás pilótát, amilyen valójában volt.

Transzneműként akar karriert csinálni az utóbbi években mellőzött Netflix-színész - videó

Nagyvilág2021.07.25, 10:28

Tommy Dorfman a 13 okom volt című sorozatban Ryan Shavert alakította, az elmúlt három évben azonban nem nagyon voltak szerepei. Most a Time interjújában fedte fel, hogy ma már nőként éli az életét – írja a 888.hu. Már el is kezdte az ezzel kapcsolatos marketingkampányt.

Ingyen mobilos játékokkal terjeszkedne a Netflix

Techbázis2021.07.22, 11:08

Tényleg belép a játékiparba a Netflix, ennek első lépcsőjeként pedig ingyen mobilos játékokat hoz a platform.

PlayStation-játékok jönnek a Netflixre?

Techbázis2021.07.19, 14:43

A Netflix és a Sony számára is rendkívül előnyös volna a partnerség.

Harry és Meghan Markle spórolásra kényszerül - Pénzszűkében van az egykori hercegi pár

Life.hu2021.07.16, 13:24

Lehetséges, hogy rossz döntést hozott Harry és Meghan Markle, amikor nem csupán kiléptek a brit királyi család kötelékéből, de  több interjúban is nyíltan bírálták a működésüket? Nem igazán jöttek be az amerikai számításaik...

Paris Hilton konyhatündérként debütál a Netflixen

Thatslife.hu2021.07.17, 12:50

Nemcsak modell, énekesnő, színésznő és DJ, most már a konyhafőnök titulussal is büszkélkedhet a világ legismertebb örökösnője.

Beléphet a videójátékok piacára a Netflix

Techbázis2021.07.15, 15:05

Az EA-nél és az Oculusnál dolgozott vezetőt igazolt a projekt élére a vállalat.

Megvan, hogy miről fog szólni Meghan Markle első tévésorozata

Tévé2021.07.15, 18:00

Meghan Markle a Netflixnek készít egy animációs sorozatot, amelynek egy 12 éves lány lesz a főhőse. 

Ezekkel a bejelentésekkel rukkolt elő az első WitcherCon!

Unilife.hu2021.07.15, 17:27

Július 9-10 között rendezték meg a Netlfix és a CD Project szervezésében az első WitcherCont. A rajongók ezek után nem árt bevésni a dátumot naptárjaikba, ugyanis bőven akadt várt és nem várt bejelentés is.

Meghan Markle igazi nagy dobásra készül: közleményt adott ki

Life.hu2021.07.15, 18:09

Meghan Markle sussexi hercegnő, Harry brit herceg felesége animációs sorozatot készít a Netflix streamingszolgáltató számára - értesült a The Variety című filmes portál. A Pearl munkacímen futó projekt egy családi sorozat, amely egy 12 éves kislány kalandjaira épül, akit a történelem befolyásos nőalakjai inspirálnak.

Még nagyobbra nőttek a járvány alatt a streaming-óriások, de vajon mekkorára?

Gazdaság2021.07.06, 18:52

A tavalyi év hatalmas felfutást hozott a műsorstreaming cégeknél. A koronavírus-járvány miatt ugyanis az otthoni szórakozás nagyon népszerű lett, ami a felhasználószámokat is megdobta. Egy elemzés megvizsgálta, hogy állnak most a legnagyobb szolgáltatók, ebből mutatjuk most meg a legérdekesebb megállapításokat a legismertebb cégekkel kapcsolatban, a zenei streaming-szolgáltatásokat itt most figyelmen kívül hagyva.

Ingyen látható online a legújabb Netflixes horrorfilm véres nyitójelenete - videó

Film2021.07.01, 16:27

A Netflix magyar felirattal elérhetővé tette A félelem utcája című horrorfilmjük első öt percét. 

Lehet, hogy bukják a Netflix-szerződést? Ez a vélemény Harry és Meghan első filmjéről

Life.hu2021.06.30, 16:16

Meghan Markle és Harry herceg Netflix-álmait összetörték, miután egy amerikai rovatvezető azt vágta a fejükhöz, hogy senki sem akarja megnézni az általuk készített tartalmat.

Sorozatajánló: Big Mouth

Unilife.hu2021.06.29, 15:27

Unod a Family Guy-t és társait, mégis felnőtteknek szóló rajzfilmre vágysz? Most mutatunk egy darabot, ami visszarepít gyerekkorod "legszebb" éveibe.

Eltérítettek egy gépet, és olyasmi történt, amire senki nem számított - videó

Film2021.06.29, 13:39

Vámpíros horror egy eltérített repülőgépen - az előzetese alapján így lehetne összefoglalni a Vérvörös égbolt című film történetét, ami a Netflixre érkezik július 23-án.