Netflix

címke rss

A nyereség már alig számít a befektetõknek

Archívum2017.10.25, 14:02

Teljesen új értékítélet terjed a befektetõk körében – mondja a világ egyik legismertebb hedge fund menedzsere. David Einhorn szerint ma már egyre kevésbé a vállalatok nyereségessége számít, sokkal inkább az, mennyire tudnak igazán újat mutatni az iparágban.

50 éve múlva már emlékezni sem fogunk az Apple-re, vagy a Facebookra

Gazdaság2017.10.21, 17:02

Scott Galloway a New York-i Egyetem Stern üzleti iskolájának professzora szerint a ma ismert „Négy Éllovasra", vagyis az Amazonra, az Apple-re, a Google-ra, és a Facebookra – már senki sem fog emlékezni ötven év múlva.

Még több saját tartalommal menekül elõre a Netflix

Techbázis2017.10.17, 13:49

Habár dinamikusan növekszik a Netflix, a vállalat szeretné csökkenteni függését a külsõs partnerektõl. Ennek megfelelõen minden korábbinál többet költenek saját gyártású tartalmakra, amik a tervek szerint jövõre már a teljes katalógus felét tennék ki.

Két év után emeli árait a Netflix

Gazdaság2017.10.06, 14:35

Az áremelés azzal magyarázható, hogy a Netflix piaci versenytársai – az Amazon Video vagy a Hulu TV – is növekedtek.

Nézzen bele a legújabb Stephen King-filmbe!

Tévé2017.09.30, 12:00

A Netflix a Bilincsben címû regény után egy másik Stephen King-mûvet is megfilmesített, októberben érkezik az 1922 címû tévéfilm, a horrorszerzõ azonos címû novellája alapján. Ehhez kijött most egy elõzetes is, amelyben egy meggyilkolt feleség szelleme riogatja a bûnös férjet, akit közben más jelenségek is kínoznak, például lépten-nyomon patkányokba botlik. Mutatjuk!  

A Roku nagy sikerrel robbant be a tõzsdére

Gazdaság2017.09.29, 10:46

A multimédiás set-top boxok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégnek az a célja, hogy egyre több ember álljon át a kábeltévérõl az alternatív megoldásokra. A "cord-cutting" mozgalom azokat a cégeket foglalja magába, melyek a hagyományostól eltérõen kínálnak tévézési élményt, mint többek között a Netflix, Hulu, Roku és az Amazon.

A Netflix alapítója megreformálja a mozik piacát

Gazdaság2017.09.15, 14:35

Mitch Lowe ugyan nem alapítója a Moviepass-nak – a cég már hat éve mûködik –, de amióta õ a vezérigazgató, drámai fordulat állt be, ugyanis a havi feliratkozás díjat lecsökkentette 9,95 dollárra (kb. 2.600 forint). Ezért a pénzért bárki bármit megtekinthet az ország szinte bármelyik mozijában, amikor csak szeretné – bár napi egynél többször nem lehet.

Felbukkan az elmegyógyintézeti ápoltakat megnyomorító nõvér

Tévé2017.09.08, 08:53

A Netflixre érkezik a Száll a kakukk fészkére címû filmhez egy elõzménysorozat, amely a pszichopata Ratched nõvért állítja a középpontba. 

Nézzen bele Lady Gaga mindennapjaiba!

Tévé2017.09.07, 17:03

Szeptember 22-én érkezik a Netflixre a Five Foot Two címû dokumentumfilm, amely Lady Gaga egy évét mutatja be, nemcsak a koncerteket, turnékat, de az énekesnõ magánéletét, mindennapjait, szorongásait, fájdalmait is. Kijött a hivatalos elõzetes, de maga Lady Gaga is kitett már pár videót az Instagramra, mutatjuk egyben a kisfilmeket!  

A Roku jelentheti a kábeltelevízió korának végét

Gazdaság2017.09.05, 17:52

Az internet korában egyre több techcég próbál szerencsét a tõzsdén. A Roku több országban is népszerû, és úgy tûnik, a cég komoly összegeket kíván mozgósítani a siker érdekében.

Újabb mobilokon lesz HDR-ben nézhetõ a Netflix

Techbázis2017.09.05, 11:22

Három hamarosan piacra kerülõ telefon is kompatibilis a funkcióval.

Az Apple TV vesztésre áll az otthonunkért folytatott harcban

Gazdaság2017.08.24, 14:09

Az Apple többfrontos háborút folytat versenytársaival és a legtöbb piacon, ahol sokáig egyeduralkodónak számított, eltûnt az elõnye. Az okostelefonok piacán a Samsung, az önvezetõ autók területén a Google és a számítógépeknél a Microsoft a nagy vetélytárs. A nappalinkban sem áll túl jól. A riválisok nemcsak megelõzték az óriásvállalatot, de lassan le is körözik.

Irdatlan összegek mennek saját sorozatokra

Tévé2017.08.17, 14:28

7 milliárd dollárt, azaz 1755 milliárd forintot költ saját tartalomra a Netflix jövõre.

Michael Douglas 40 év után visszatér a képernyõre

Tévé2017.08.15, 09:25

Michael Douglas 40 év után visszatér a tévézéshez, az Agymenõk alkotójával, Chuck Lorre-val forgat egy vígjátéksorozatot.

Visszatér a legendás showman, Kim Dzsongunnal is interjúzna

Tévé2017.08.09, 17:07

David Letterman jövõre visszatér a képernyõre, a Netflixen indul egy új sorozata, amelyben Kim Dzsongunt is meginterjúvolná.

Saját videostreamelõ szolgáltatást indít a Disney

Techbázis2017.08.09, 14:48

Ezzel párhuzamosan pedig hoppon marad majd a Netflix az USA-ban.

A Disney két új streamszolgáltatót indít, elválik a Netflixtõl

Gazdaság2017.08.09, 12:25

A Disney és a Netflix között megszûnik a forgalmazói kapcsolat, így a Disney új filmjei és sorozatai már nem lesznek elérhetõek a népszerû streamszolgáltatón. Ezzel egyidejûleg a Disney 1,5 milliárd dollárt fizetett és többségi tulajdonos lett a BAMTech-ben, ami a Major League Baseball által alapított videómegosztó oldalt is kezeli.

A Netflix elõször vett egy képregénykiadót

Gazdaság2017.08.08, 15:22

A Netflix bejelentette, hogy felvásárolja a Millarworld képregénykiadót, amely olyan franchise-okért felelõs, mint a Kingsman: A titkos szolgálat, a Wanted, vagy a Ha/Ver. A Netflix tervei között szerepel, hogy a franchise-ból filmet, sorozatot valamit gyerekmûsort készít.

Nagy változások jönnek a tévézési szokásainkban

Gazdaság2017.08.06, 16:09

Az Egyesült Államokban és a világ többi részén egyre inkább elterjednek a különbözõ streamszolgáltatók. Ennek köszönhetõen sokan mondják le a kábeltelevíziós elõfizetésüket. A folyamatot gyorsítja, hogy megjelentek az olyan szolgáltatások is, ahol a nézõk maguk állíthatják össze a csatornacsomagot.

Tekerje a biciklit, vagy nincs Netflix!

Techbázis2017.07.28, 18:21

Mindenkinek kell egy kis motiváció a testedzéshez.

Részeges hercegnõvel támad a Simpson család alkotója

Tévé2017.07.26, 19:37

A Simpson család alkotója, Matt Groening új rajzfilmsorozaton dolgozik, ezúttal a középkorba viszi a nézõket.

Elképesztõ növekedést produkált a legnépszerûbb streamszolgáltató

Gazdaság2017.07.18, 17:17

A Netflix átírta a televíziózási szokásokat nemcsak az Államokban, hanem a világ többi pontján is, átlépve ezzel a 100 milliós elõfizetõi számot. Saját tartalmait egyöntetûen szereti a közönség és a szakma is, korábban is sok díjjal jutalmazták saját tartalmait, idén pedig 91 Emmy-díj jelölést kapott, amit várhatóan ismét díjakra fog váltani.

Tíz menõ arc, aki netes sorozatból léphet elõ világsztárrá

Tévé2017.07.08, 14:31

Ma már nemcsak a trendi tévésorozatokra érdemes figyelni, az internetes tartalomszolgáltatók éppúgy készítenek figyelemreméltó szériákat, esetenként kimondottan izgalmas arcokkal. Pablo Escobar, az új Anne Shirley, Vasököl és egy fura kislány – íme, tíz színész, akit valószínûleg fogunk még látni a jövõben, nem csak az interneten.

Népszerûbb a Netflix, mint minden más együtt

Techbázis2017.07.06, 15:45

A Comcast az utóbbi hónapokban 12 500 háztartás és több mint 150 ezer médafogyasztásra alkalmas eszköz bevonásával egy nagy felmérést készített az Egyesült Államokban arról, hogy mégis melyik szolgáltatást használják az emberek az otthoni televíziózásra.

Az új GeForce kártyákon is megy már 4K-ban a Netflix

Techbázis2017.07.05, 15:40

Eddig csak a legújabb Intel processzorok videovezérlõin volt elérhetõ a felbontás.

Sokkal többet ér a Lost, mint a Született feleségek

Tévé2017.07.02, 11:42

A Netflixnek megért 45 millió dollárt a szigetes, misztikus sorozat egy évre.

Ez a vagány csaj gyorsan lepattintja a lúzereket

Archívum2017.06.27, 11:45

Forrás: Netflix middle on 4896 3264 Az elõzetes tipikus New York-i helyszíneket vonultat fel: a metrót, ahol a férfiak egyszerre két ülõhelyen terpeszkednek, a puccos koktélpartikat, és a háztetõket, ahonnan belátni a város lélegzetelállító sziluettjét. A hangulat Aziz Ansari sorozatával, a Netflixen futó Master of None-nal mutat némi hasonlóságot, melyben szintén egy etnikai kisebbséghez tartozó szereplõ szemszögébõl, új oldaláról ismerhetjük meg az amerikai nagyváros arcát. A sorozattal való párhuzamot erõsíti, hogy közös szereplõ Noël Wells, valamint, hogy a pozitív kritikai visszhangot kapott filmre még a januári Sundancee ...

Döntse el ön, hogyan érjen véget a kedvenc sorozata!

Tévé2017.06.22, 07:14

A Netflix az interaktív tévézéssel próbálkozik, pár gyerekmûsornál már a nézõk dönthetnek arról, hogy miként folytatódjon a történet.

Saját Netflixet indíthat a Forma-1

Gphírek2017.06.07, 13:13

A technikai szabályok és a csapatok jutalmazása mellett az F1 új tulajdonosának a versenyek közvetítését is át kell alakítania. Már azon dolgoznak, mi lesz három-négy év múlva.

Tévés díszbemutató is elmarad a manchesteri terrortámadás miatt

Tévé2017.05.26, 12:47

A Netflix a harmadik cég, amely lefújt egy brit premiert, a manchesteri terrortámadás miatt nem tartják meg az Orange Is the New Black és a GLOW bemutatóját.

Adam Sandler színészi zsenialitásán ámuldozik mindenki

Film2017.05.23, 12:15

Az egyik legtöbbet hallott szó az idei cannes-i filmfesztiválon a Netflix, a fizetõs tévéóriás ugyanis továbbra is mindent megtesz, hogy fenekestül felforgassa a moziforgalmazás berögzült szabályait. Adam Sandlerrel és Dustin Hoffmannal felvértezve ott vannak a versenyprogramban, a The Meyerowitz Stories esélyes a legjobb férfi alakítás díjára. 

Netflix sorozat lesz a Witcherbõl

Techbázis2017.05.22, 14:20

Újabb videójáték kerül feldolgozásra, méghozzá nem más, mint a Witcher széria, mely szinte minden megjelenés után díjak százait zsebelte be, ám azt már kevesebben tudják, hogy mi is rejlik a videójáték születése mögött...

Nem kell már telefonon Netflixezniük a mobilguruknak

Techbázis2017.05.15, 15:37

Komoly meglepetés érhette az elmúlt napokban az androidos Netflix-alkalmazást letölteni vágyó mobilgurukat, ugyanis a szoftver már nem telepíthetõ a rootolt mobilokra a Play Áruházból.

Mobilon is elérhetõ már a Netflix HDR

Techbázis2017.05.11, 19:06

Elsõként az LG G6 csúcsmobilt hitelesítette a vállalat.

Sikertelenül próbálta zsarolni egy hacker a Netflixet

Techbázis2017.04.30, 18:37

Kiszivárgott az internetre az Orange Is the New Black sorozat ötödik évadának elsõ tíz epizódja. A Netflix óriási kritikai sikert aratott, saját gyártású mûsorának idei évada 13 részes lesz, a jelenlegi tervek szerint 2017. július 9-tõl válik majd teljes egészében megtekinthetõvé a szolgáltatásban.

Több számítógépen lesz 4K-ban nézhetõ a Netflix

Techbázis2017.04.30, 13:20

Hónapok óta hirdeti a Netflix, hogy a legdrágább Premium elõfizetését választók akár 4K felbontásban is élvezhetik a megfelelõ sorozatokat és filmeket. Számítógépek esetén jelenleg nagyon elméleti lehetõség az Ultra HD-ben való netflixezés, de hamarosan szélesebb körben is elérhetõvé válhat.

Folytatódhat Selena Gomez durva sorozata

Tévé2017.04.07, 14:24

Március 31-én mutatta be a Netflix az egykori tinisztár „álomprojektjét”, a 13 Reasons Whyt, amelyben Gomez executive producerként vett részt. A szereplõk és az alkotók (köztük természetesen a színész-énekesnõ) bíznak benne, hogy készül majd második évad is.

Egyszerûen imádják az eltorzított arcú sztár sorozatát

Tévé2017.04.05, 12:20

Még csak alig egy hónapja derült ki, hogy a Netflix a második évadra is meghosszabbította az Így jártam anyátokkal címû sitcomból ismert Neil Patrick Harris új, A Series of Unfortunate Events címû sorozatát, de máris arról hallani, hogy jön a harmadik szezon is.

Letölthetõ filmek Netflixen már windowsos gépen is

Techbázis2017.04.04, 17:25

Tavaly januárban óriási szenzációt keltett a magyar sajtóban a Netflix hazai elérhetõvé válása. A havi pár euróért korlátlan filmezést és sorozatnézést kínáló szolgáltatásnak egészen a tavalyi év végéig akadt egy egészen meglepõ, globális szinten gondot okozó hiányossága, nem lehetett semmilyen tartalmat letölteni.

Adam Sandlert már ne a mozikban keresse!

Tévé2017.03.27, 15:26

A komikusnak a The Ridiculous 6, a The Do-Over és a Sandy Wexler után további négy nagyjátékfilmje jön a Netflix nevû streamelõs szolgáltatásnál, a mozik helyet kizárólagosan a nézõk nappalijában debütálva.

Nem szokásunk hazudni, higgyék el, ez az év filmes híre

Unikornis2017.03.18, 10:37

A Netflix nevét mostantól imájukba foglalhatják a filmrajongók. Pénzt adnak Orson Welles utolsó filmjének befejezésére, aztán be is mutatják a The Other Side of the Windet.

Folytatódhat a Szívek szállodája

Life.hu2017.03.10, 07:26

A vártnál is nagyobb sikert aratott a Szívek szállodája új évada, de a rajongók nagy bánatára csupán négy részbõl állt. Nem kell azonban csüggedni, ugyanis nagy esély van a folytatásra!

Jöhet még egy adag a Szívek szállodájából

Tévé2017.03.07, 12:01

A Netflixnek bejött a Szívek szállodája folytatása, jöhetnek további részek is – kicsit megnyugodhatnak tehát, akik nem voltak elégedettek a lezárással.

Nézzen bele Brad Pitt új tévéfilmjébe!

Tévé2017.03.02, 17:53

Kijött egy elõzetes a Netflix új filmjéhez, a War Machine-hoz, Brad Pitt egy laza tábornokot alakít benne.

Irdatlan pénz megy európai sorozatra és filmre

Tévé2017.03.02, 09:23

A Netflix ügyvezetõ igazgatója, Reed Hastings bejelentése szerint 1 milliárd 750 millió dollárért gyártanak európai tartalmat.

Egyre többen csalják meg párjukat: Netflixen!

Techbázis2017.02.16, 16:57

A Netflix friss felmérése szerint a sorozatnézõk 46 százalékával elõfordult már, hogy elõbbre haladt az epizódokkal, s errõl hazudott párjának. Van, akinél ez megbocsáthatatlan bûnnek számít.

Kórházba került Drew Barrymore

Tévé2017.02.16, 12:25

A színésznõ Santa Clarita Diet címû sorozata – amelynek fõhõseként a sztár afféle zombiként emberhúst eszik – nagy siker volt, annak ellenére, hogy meglehetõsen véres és gusztustalan. Most kiderült, hogy a sikernek bizony ára volt, és a képernyõn látható vér nem mindig mûvér volt.

Meddig eszik még emberhúst Drew Barrymore?

Tévé2017.02.06, 19:51

A kritikusok is inkább szerették, de a nézõk egyszerûen zabálták a sztár Santa Clarita Diet címû humoros horrorsorozatát, amelynek elsõ évada február 3-án került fel a Netflixre. Logikusan vetõdik fel tehát a kérdés: Barrymore esetleg tovább folytatja az emberhúsevést?

Végre kiderült, mikor folytatódik a tavalyi év egyik legjobb sorozata

Tévé2017.02.06, 19:37

Azoknak, akik csak kedvenc énekeseik elõadása, illetve az itt debütáló trailerek miatt nézik a Super Bowlt, idén sem kellett csalódniuk. Ezen alkalomból láthattuk többek közt a Stranger Things címû kölyök sci-fi sorozat második évadának elsõ elõzetesét – amelybõl az is kiderült, mikor folytatódik a széria.

Elmegyógyintézetben ábrándozik az Oscar-jelölt Emma Stone

Tévé2017.02.02, 10:26

A La La Land-ért, Kaliforniai álom-ért körberajongott Emma Stone tévésorozatban folytatja, Jonah Hill lesz a partnere.

A tévékbe is beköltözne a Facebook

Techbázis2017.02.02, 09:25

A tévéinkbe is beköltözne a Facebook: most egy set-top-boxokra szánt, kifejezetten videós tartalmakat kínáló appon dolgozhat a cég.

Roppant sötét lesz Selena Gomez álomprojektje

Tévé2017.01.26, 11:44

Selena Gomez új sorozata egy öngyilkos tinédzserrõl szól, kijött hozzá az elsõ elõzetes is.

Bizonytalan a Szívek szállodája jövõje

Tévé2017.01.14, 09:34

Ellentmondásos hírek érkeznek a Szívek szállodája háza tájáról, még mindig nem tudni, hogy a feltámasztott széria kap-e egy újabb folytatást, vagy sem.

Emberhúst csipeget Drew Barrymore

Tévé2017.01.10, 14:52

Február 3-án érkezik a Netflixre a színésznõ új sorozata, egy Santa Clarita Diet címû horrorkomédia, amihez képeket már eddig is láthattunk, most azonban bemutattak két kifejezetten szellemes elõzetest is. 

Nézze meg Drew Barrymore-t zombiként!

Tévé2017.01.07, 17:56

Drew Barrymore zombit játszik a Netflix új sorozatában, a Santa Clarita Diet-ben – itt vannak az elsõ képek is róla.

Ismerje meg a legújabb trollvadászokat!

Tévé2016.12.19, 16:50

Karácsonyra egy látványos animációs sorozat érkezik Guillermo del Torótól, december 23-tól érhetõ el a Netflixen a Trollhunters.

Reménytelenek vagyunk: filmezéssel gyógyítjuk ki magunkat a sorozatokból

Unikornis2016.12.10, 11:31

A Netflix kielemezte, hogy mit mûvel az ember egy maratoni sorozatnézést követõen. Azt is tudják már, hogy egy adott sorozatra általában milyen típusú filmet fogyasztunk. 

Élhetõ bolygókat segít találni a Netflix algoritmusa

Techbázis2016.12.08, 12:29

A Netflix egyedi algoritmust használ ahhoz, hogy a felhasználók ízlésének leginkább megfelelõ mozifilmeket ajánlja. Ez az algoritmus most egy nemesebb célt is szolgálhat: segíthet meghatározni azt, hogy egy bolygó élhetõ-e.

Letölthetõvé tette tartalmait a Netflix

Techbázis2016.11.30, 16:30

A világ legnagyobb streamelõs online videotékája komoly lépésre szánta el magát: a cég film- és sorozatnézésre alkalmas applikációjában megjelent a letöltés opció, így már akkor is élvezhetjük a kedvenceinket, ha épp nem kapcsolódunk az internetre.

Itt az elõzetes a Barack Obamáról készült filmhez

Unikornis2016.11.22, 11:35

Barack Obama még elnökként nézheti végig a róla készült önéletrajzi filmet. A történet 1981-ben indul, amikor a fiatal Barry jogászhallgatóként New Yorkba költözik.

A Gilmore lányok már a spájzban vannak

Unikornis2016.11.21, 11:21

Napok kérdése, és visszatér a Szívek szállodája a képernyõkre.

Már csak egy hónap, és jön az új Szívek szállodája

Unikornis2016.10.26, 12:26

Üdv újra a connecticuti álmos kisvárosban, Stars Hollow-ban! Megérkezett a Szívek szállodája folytatásának elõzetese, és már csak egy hónapot kell kibírnunk, hogy a kilenc évvel ezelõtt befejezõdött sorozat szereplõit viszontláthassuk. 

Csupa nõ rendezi a Jessica Jones új részeit

Unikornis2016.10.23, 10:53

A Marvel-képregények alapján készült szuperhõskrimi második évadában még fontosabb lesz a nõi szemszög. A sorozat kreatív producere már ki is találta a megoldást.

Rengeteg tartalom tûnik el a Netflixrõl

Tévé2016.10.21, 21:39

November 1-tõl számos film és sorozat tûnik el a szolgáltató kínálatából, legalábbis az USA-ban. De új filmek is jönnek.

Mielõtt Obama elnök lett, egyszerûen csak Barry volt

Unikornis2016.10.21, 11:42

Miközben az idei elnökválasztási kampány színvonala olyan mélyre került, amilyen mélyen nem nagyon volt még egyetlen korábbi kampány sem, az amerikaiaknak jólesik emlékezniük Barack Obama reményt és változást közvetítõ kampányüzeneteire. A Barry címû életrajzi film elõzetese is ezekkel a szavakkal igyekszik meghatni a nézõt.

Állati jók az új Szívek szállodája poszterei

Tévé2016.10.19, 15:03

November 25-én kerül fel a Netflixre a Szívek szállodája négy, 90 perces epizódból álló folytatása, a Gilmore Girls: A Year in the Life. De addig sem kell teljes mértékben nélkülöznünk a Gilmore lányokat, hiszen a streamelõs szolgáltatás most öt új plakátot is nyilvánosságra hozott.

Sigourney Weaver egy Marvel-sorozatban bunyózhat

Tévé2016.10.10, 14:21

A Netflix nevû streamelõs szolgáltatáson jelenleg három Marvel-sorozat fut. Jövõ márciusban érkezik a negyedik képregény-adaptáció, ennek most hozták nyilvánosságra az elõzetesét, az idõben ezután következõ ötödikben pedig bejelentették Sigourney Weaver szerepeltetését.

Globális szakadás mellett a sztárokért izgul a piac

Gazdaság2016.10.04, 13:53

Miközben a politikai kockázatok miatt idén jelentõsen beszakadt a vállalati összeolvadások és felvásárlások globális piaca, a Wall Street teljesen felpörgött egy lehetséges üzlet hírére. Felmerült ugyanis, hogy a Disney esetleg érdekelt lehet a Netflix megvételében.

Rengeteg friss fotó az új Szívek szállodájából

Tévé2016.10.03, 16:32

Tucatnyi kép érkezett a november 25-én a Netflixen debütáló Szívek szállodája-folytatáshoz, a Gilmore Girls: A Year in the Life-hoz. Az árulkodó fotókból a sztorira is lehet következtetni.

Fuldokolni fogunk az új sorozatokban

Unikornis2016.09.22, 16:42

Jól kapaszkodjanak meg a sorozatfüggõk, mert nagyon úgy fest, hogy a következõ években sem csökken majd a minõségi tévésorozatok dömpingje, sõt. A Netflix radikálisan emelni fogja a téteket.

Netflixezhetnek majd a UPC elõfizetõi

Techbázis2016.09.14, 22:11

Harminc országra kiterjedõ együttmûködést jelentett be a világ legnagyobb kábelszolgáltatójaként számon tartott Liberty Global a Netflixszel, amelynek értelmében 2017-tõl a UPC elõfizetõi nézhetik az elõfizetõs videostream-szolgáltató tartalmait.

Így tanulhat könnyen angolul sorozatozás közben

Techbázis2016.09.07, 14:23

Azoknak lehet hasznos a Fleex nevû szolgáltatás, akik egy másik nyelven már beszélnek, de angolul is szeretnének megtanulni. A feliratozó a felhasználó nyelvtudásához igazítja a szöveget, így hatékonyabban lehet tanulni videókon keresztül, például netflixes sorozatokkal.

Börtönszökéssel, régi fegyverekkel folytatja az Állítólag csapata

Tévé2016.09.06, 09:52

Jön a Netflixre a White Rabbit Project, amelyben az Állítólag... építõ csapata magyaráz meg különleges dolgokat. 

Évente 130 óra tévéreklámtól szabadítanak meg

Tévé2016.09.02, 12:11

Na nem az átlagos tévézõk, de a Netflixen sokat lógók 2015-ben 130 órát nyertek azzal, hogy nem kellett reklámblokkokat végignézniük.

Naná, hogy készül második évad az év sikersorozatából

Unikornis2016.09.01, 13:34

Folytatják a Stranger Thingset. Kijött egy elõzetes a második évadhoz, és az alkotók is meséltek róla kicsit, mi várható benne.

Addig emlegették a horrorpápát, hogy megjelent Stephen King

Tévé2016.08.24, 10:35

Bálványukkal dolgozhatnak a Stranger Things alkotói, Stephen King írja a második évad forgatókönyvét.

Lebuktak a Netflix szerverei

Techbázis2016.08.19, 09:08

A Netflix kínálatában szinte megszámlálhatatlan mennyiségû videó található. De vajon hogy bírják el a szerverek a közvetítést, és honnan hová streamelnek? Egyetemi kutatók fényt derítettek erre.

Életfogytiglanra ítélték, film készült róla, most kiengedhetik

Unikornis2016.08.14, 10:52

Szabadlábra helyezhetik a Making a Murderer egyik szereplõjét. A Netflix dokumentumsorozata egy erõsen vitatott gyilkossági ügyet járt körül, és úgy tûnik, az eset utóéletére is hatással volt.

Sebességmérõt adott ki mobilra a Netflix

Techbázis2016.08.10, 12:02

A streaming szolgáltatásáról híres vállalat egy olyan rémegyszerû mobilalkalmazást fejlesztett, mellyel mérhetõ az internetünk gyorsasága. Bár sajnos csak a letöltési sebességet számolja, a cég szerint számos elõnye van az appnak.

Az igazságszolgáltatást néha saját kézbe kell venni

Tévé2016.08.09, 17:09

A Netflix és a Marvel eddig hat sorozatra kötöttek szerzõdést, amibõl a Daredevil és a Jessica Jones már meg is valósult. Idén szeptemberben érkezik a harmadik közös produkció, a Luke Cage, amihez most érkezett egy kifejezetten ütõs elõzetes.

A Netflix milliói indították el a siker útján

Techbázis2016.08.07, 16:55

Feltámasztjuk oly népszerû sorozatunkat. Az Így dolgoztok ti keretében a hazai techszférában dolgozókat faggatjuk arról, hogyan is telik egy munkanapjuk, és hogyan jutottak el odáig, ahol most vannak. A héten Tikk Domonkos, a Gravity kutatás-fejlesztési igazgatója mesél arról mit csinál, hogyan és miért.

Ezt a horrort együtt izgulhatjuk végig a gyerekkel

Unikornis2016.08.07, 08:58

1983. november 6. Az amerikai energiaügyi minisztérium hawkinsi laboratóriuma. A békák és kabócák vészjósló cserregésébõl átúszunk a sápadt neonlámpáktól haldokló folyosóra. Szemben fenyegetõen zárt ajtó. Hangos dörrenéssel kivágódik, és egy erõsen kopaszodó, rémült tudósforma rohan szembe velünk. Az életéért fut, ez nem kérdés. Vadul püföli a liftgombot. Végre kinyílik. Bent van. De a lidércálom még csak most kezdõdik. Felnéz. Lassan. Az írisze megtelik irtózattal. Szörcsögõ hang, és hopp, valami már fel is szippantotta, feltehetõleg be is falta kis tudósunkat. A következõ kép már egy kerti locsoló békés éjszakai csacsogása.

Nem kicsit problémás a sztárrendezõ közelgõ sorozata

Tévé2016.07.28, 11:45

Baz Luhrmann, a Moulin Rouge!, az Ausztrália és A nagy Gatsby rendezõjének elsõ kirándulása a tévé világába, azaz a The Get Down címû széria nehéz szülés volt, és nagyon költségesre sikeredett.

Íme, az elsõ elõzetes az új Szívek szállodájához

Life.hu2016.07.28, 11:34

A rajongók legnagyobb örömére hét évad után folytatódik a Szívek szállodája, és már nem is kell olyan sokat várni, hogy újra beköltözzön a gyorsan beszélõ anya-lánya páros a nézõk otthonaiba. Közzétették az elsõ elõzetest, és felfedik a bemutató dátumát is!

A tévés szuperhõsök a Bosszúállók babérjaira törnek

Tévé2016.07.24, 10:00

Július 21-én kezdetét vette az idei év legnagyobb geek rendezvénye, a San Diegó-i Comic-Con, ahol a képregényvilág nagyágyúi mellett a tévések és a filmesek is jelen vannak, hogy promózzák a közeljövõben érkezõ produkcióikat. Az eseményre természetesen kivonult a Netflix is, hogy megmutassák, milyen szuperhõsös sorozatokkal kívánják kényeztetni a nagyközönséget.

Rég izgultunk ennyire egy csapat kölyökért

Tévé2016.07.19, 09:03

Nosztalgiával gondol a nyolcvanas évekre? Imádja az E.T.-t, és jót borzongott az Alkonyzóná-n? Szereti a sci-fi-t, és nem bánja, ha a történetet körüllengi a misztikum? Ha az elõbbiek közül akár csak egyre is igen a válasz, akkor itt egy sorozat, amit feltétlenül meg kell néznie!

Nézze meg a misztikus sorozat elsõ nyolc percét!

Tévé2016.07.15, 19:12

Július 15-tõl érhetõ el a Netflix elõfizetõi számára a streamelõs szolgáltatás legújabb sorozata, a Stranger Things, ami hangulatát és történetét tekintve a 80-as évek legjobb természetfeletti és misztikus filmjei elõtt tiszteleg. Kedvcsinálóként most bárki megnézheti a nyitó epizód elsõ nyolc percét.

Törvénysértõ lett Amerikában a jelszavak továbbadása

Techbázis2016.07.08, 15:32

Kiberbûncselekménynek számít a jelszó továbbosztása egy amerikai fellebbviteli bíróság szerint. A rendeletet azért hozták, hogy sikerüljön pontot tenni egy ügy végére, ám ez a hétköznapi felhasználókra is hatással van, és számos kérdést felvet.

Feltámad a legendás sci-fi sorozat

Tévé2016.06.30, 14:21

A klasszikus Lost in Space 1965 és 1968 között, három évadon keresztül futott a CBS mûsorán, 1998-ban egy hollywoodi adaptáció is készült belõle Gary Oldman és William Hurt fõszereplésével, most pedig a Netflix döntött úgy, hogy sorozat formájában ismét elmesélik az ûrben bolyongó Robinson család történetét.

Kiderült: bejelentették, mikortól lehetsz újra függõje a Szívek Szállodájának

Life.hu2016.06.29, 15:48

Lauren Graham vagyis a Lorelai Gilmore-t alakító színésznõ tett boldoggá mindenkit a nyilatkozatával. Hamarosan újra ráfügghetsz a sokat beszélõ anya-lánya párosra.

A Chrome hibája miatt lehet lopni a Netflixrõl

Techbázis2016.06.28, 18:53

Kalózok hadával kell szembenéznie a Netflixnek és az Amazonnak, ha a Google nem orvosolja minél hamarabb azt a súlyos hibát, amit kihasználva le lehet tölteni a streamelt videókat.

Jön az offline mód Netflixre

Techbázis2016.06.24, 16:28

Nyílt titokként kezelik a streaming-piacon, hogy a Netflix is elindítja offline módját, így internet nélkül is tudjuk majd nézni a sorozatokat, filmeket. A funkciót év végén vezethetik be.

Hány szuperhõs fér még el a nappaliban? - 2. rész

Tévé2016.06.24, 11:35

Összeállításunk elsõ részében már felsoroltunk hat futó/készülõ sorozatot, ami a DC képregénykiadó karakterein alapul, ez azonban még csak alig fele annak a listának, amin a közeljövõben folytatódó és induló szuperhõsös szériákat gyûjtöttük össze. A folytatásban a Marvel sorozatai kerülnek majd terítékre, továbbá olyan tervek, amelyekrõl egyelõre el sem tudjuk képzelni, hogy miképp fognak mûködni a tévéképernyõn.

A Netflix halálát okozhatják a reklámok

Techbázis2016.06.22, 16:17

Az elõfizetõk többsége inkább elpártol a Netflixtõl, ha jönnek a reklámok a videostreamelés alatt. Márpedig a pletykák szerint épp ez a cég terve.

Világutazós, kajás álommunkát hirdet a Netflix

Travelo2017.11.28, 10:58

A Netflix netes tartalomszolgáltató Chef's Table gasztro-dokumentumsorozata hivatásos instagrammert keres, aki járja a világot, fotóz és érdekességeket tesz közzé.

Winona Ryder kétségbeesetten keresi a fiát

Tévé2016.06.10, 22:58

Itt a nyár, de a sorozatok világában nincs megállás! Július 15-én debütál világszerte a Netflix legújabb sorozata, a Stranger Things, amiben a kétgyermekes anyát alakító Winona Ryder kutat eltûnt fia után egy álmos amerikai kisvárosban, ahol egyre furcsább dolgok történnek.

Júliusban megnyílnak a pokol kapui

Tévé2016.06.09, 18:32

Július 1-jén tér vissza második évadjával a Netflix nagyszabású kosztümös történelmi sorozata, a Marco Polo, ami sokkal látványosabbnak és izgalmasabbnak tûnik, mint a 2014-ben debütált elsõ szezon.

A leszbicsók érdekesebb a politikai csatározásnál

Tévé2016.06.09, 10:23

A Netflix továbbra sem hajlandó elárulni, pontosan hány nézõje van a szolgáltatásban elérhetõ filmeknek és sorozatoknak, a napokban azonban érdekes információkat közöltek arról, melyek azok a szériák, amik a legtovább képesek a képernyõ elõtt tartani az elõfizetõket.

Gérard Depardieu most épp Kevin Spacey babérjaira tör

Tévé2016.06.08, 08:38

Egy hónapja debütált világszerte a Netflix elsõ francia nyelvû szériája, a Marseille, ami a House of Cards mintájára a francia kikötõváros mocskos politikai csatározásaiba enged bepillantást, olyan színészek közremûködésével, mint Gerard Depardieu és Benoît Magimel. A sorozat elsõ évadjának nyolc epizódja május 5. óta érhetõ el az elõfizetõk számára, és már az is biztos, hogy a közeljövõben érkezik a folytatás.