népszavazás

címke rss

Május végén szavaznak az írek az uniós fiskális paktumról

Nagyvilág2012.03.27, 18:11

Közvélemény-kutatók szerint Írországban az új költségvetési szerződés támogatói vannak többségben. Várhatóan más tagországban nem rendeznek népszavazást a megállapodásról.

A melegek jogairól szavaz Szlovénia

Nagyvilág2012.03.25, 10:21

A homoszexuálisok jogait bővítő új családjogi törvényről tart vasárnap népszavazást Szlovénia. Az új törvény, amely például bevezeti a gyermekjogok szóvivőjének tisztségét, lehetővé teszi azt is, hogy a melegek örökbe fogadják társuk gyermekét. A katolikus, ortodox és iszlám egyház közös nyilatkozatban tiltakozott az új törvény ellen.

Az élményfürdőről és a piacról tart népszavazást Esztergom

Itthon2012.03.25, 10:41

Írjon-e ki nyílt pályázatot Esztergom önkormányzata a piac, a temetkezés és az élményfürdő üzemeltetésére, illetve töröljék-e az önkormányzat javára bejegyzett elővásárlási jogokat - a többi között erről tartanak vasárnap népszavazást Esztergomban. A tizenegy kérdésből álló referendumot közösen kezedményezték helyi civilek, illetve a Jobbik, az LMP és az MSZP.

Eltiltották a maratoni aláírásgyűjtéstől a népszavazásért kampányoló LMP-t

Itthon2012.03.24, 19:41

Jogszerűtlennek találta az Országos Választási Bizottság, hogy az LMP ajándékokat ígér legsikeresebb aktivistáinak a népszavazási kampányban. A párt szombatra hirdetett maratoni aláírásgyűjtést, hogy elegendő támogatást szerezzen az Orbán-kormány intézkedéseit megkérdőjelező népszavazási kezdeményezéséhez. A választási bizottság eltiltotta a pártot az ajándékosztó akciótól, az LMP azonban fellebbez.

A svájciak nem akartnak több szabadságot

Gazdaság2012.03.12, 18:19

A lakosság a szakszervezetek helyett inkább a munkaadókra figyelt, akik szerint ha az érdekvédők elérik, hogy növeljék a minimális szabadságot, sokan elveszítik állásukat.

Visszakapja magyar nevét a szlovákiai Pered

Nagyvilág2012.03.11, 10:54

Népszavazáson döntöttek arról, hogy Tesedíkovo helyett ismét Pered lehet a hivatalos neve a községnek. Gúta viszont Kolárovo marad, mert alacsony volt a részvétel a referendumon.

Aláírásgyűjtésbe kezd az LMP

Itthon2012.03.03, 17:11

A LMP kongresszusa meggyőző többséggel elfogadta a népszavazás kezdeményezését célzó javaslatot. A hétfőn induló kampány során az LMP a szükséges 200 ezer aláírásnál jóval többre számít.

Népszavazás lesz Írországban a fiskális paktumról

Gazdaság2012.02.28, 18:17

Az ír miniszterelnök jogászok véleményét kérte ki, és ők azt mondták, a költségvetési egyensúlyt előirányozó paktum elfogadását népszavazásnak kell megelőznie.

Saját államuk ellen tartanak népszavazást a koszovói szerbek

Nagyvilág2012.02.14, 10:38

A négy éve független Koszovó északi részén kétnapos népszavazásba kezdtek kedden az ott élő szerbek, hogy hajlandóak-e elfogadni maguk felett Pristina fennhatóságát.

Megyeváltásról szavaz a három megye határán fekvő Balatonvilágos

Itthon2012.01.29, 10:36

Kiléphet Veszprém megyéből, és a szomszédos Somogy megyéhez csatlakozhat Balatonvilágos, ahol vasárnap tartanak népszavazást az esetleges váltásról.

Igent mondott az EU-csatlakozásra a horvátok kétharmada

Nagyvilág2012.01.23, 07:54

A horvátok kétharmada támogatta az EU-csatlakozást a vasárnap tartott népszavazáson. Ivo Josipovic horvát államfő szerint a népszavazás véglegesen európai országként határozza meg Horvátországot. A részvételi arány viszonylag alacsony volt.

Az EU-ról szavaz Horvátország

Nagyvilág2012.01.22, 09:45

Megkezdődött Horvátországban az európai uniós csatlakozásról szóló népszavazás vasárnap reggel. A legutóbbi felmérések szerint a horvátok 55-60 százaléka támogatja a csatlakozást, de szombaton tüntettek a csatlakozás ellen, és néhányan megpróbálták eltávolítani a Zágráb főterén felállított európai uniós zászlót.

Magyarország miatt fejlesztené a szlovák hadsereget Slota

Nagyvilág2012.01.21, 20:31

Összegyűjtötte a szükséges aláírásokat Ján Slota pártja, ezért már márciusban megtarthatják a népszavazást arról, hogy a szlovák legyen az egyetlen hivatalos nyelv Szlovákiában.

Szavazhatnak a csehek az új uniós szerződésről

Nagyvilág2012.01.18, 17:04

A cseh kormány úgy tervezi, a népszavazást elég akkor megtartani, amikor az ország csatlakozik az euróövezethez.

Népszavazás oldhatja fel az esztergomi patthelyzetet

Itthon2012.01.11, 12:28

Közbeszerzések kiírásáról, a perköltségek viseléséről és az ingatlanokra bejegyzett elővásárlási jogról is helyi népszavazás lehet Esztergomban, miután összegyűlt a kellő számú aláírás. A város 2010 októbere óta irányíthatatlan, mert patthelyzet alakult ki a polgármester és a Fidesz-frakció közt.

2014 őszén szavazhatnak Skócia függetlenségéről

Nagyvilág2012.01.11, 08:04

A Skót Nemzeti Párt vezetője 2014 őszén tartaná a Skócia függetlenségéről szóló népszavazást. Alex Salmond szerint az az időpont lehetővé teszi, hogy mindenki alaposan megfontolja a döntést.

A skótok eldönthetik, kiszakadnak-e Nagy-Britanniából

Nagyvilág2012.01.10, 20:39

A függetlenségpártiak két év múlva tartanának népszavazást a kiválásról, London mielőbbi döntést szeretne.

Népszavazáson vonatná vissza a jegybanktörvényt Gyurcsány pártja

Itthon2012.01.05, 15:20

A kezdeményezők megtiltatnák azt is, hogy a törvényhozás vagy a kormány korlátozza a hozzáférést a bankoknál elhelyezett betétekhez.  

Halálspirálba húzhatják a görögök Európát

Gazdaság2011.11.02, 17:20

Akár azon az egyetlen mondaton is múlhat a világgazdaság sorsa, amelyet a görögök a népszavazáson megválaszolnak. A görögök így sem, úgy sem tudják elkerülni a megszorításokat, de ha az uniós mentőcsomag ellen szavaznak, akkor a világgazdaság lefagyhat, a pénzpiaci közvetítőrendszer megbénulhat.

December elején lesz a görög népszavazás

Gazdaság2011.11.03, 00:09

Görögországban december legelején lesz a népszavazás, amelynek hétfői bejelentése után eladási hullám söpört végig a pénz- és tőkepiacokon, mert bizonytalanná vált a görög adósságrendezés. A csütörtöki G20-csúcs előtt szerdán rendkívüli Merkel-Sarkozy találkozót tartottak, amelyhez később csatlakozott a görög miniszterelnök is. Az egyeztetések csütörtök délelőtt folytatódnak, a tárgyalásokon részt vesznek azok az eurózóna államok, akik egyben a G20 tagjai is. Az [origo] percről-percre tudósítása.

Lezárul a költségvetés általános vitája a parlamentben

Itthon2011.11.02, 07:45

A népszavazások szabályait rögzítő sarkalatos törvényről és az '56 utáni megtorlások felelőseinek megbüntetéséről is tárgyal szerdán a parlament.

A görög kormány is támogatja a népszavazást

Gazdaság2011.11.02, 08:08

A kedd esti, hétórás kormányülésről kiszivárgott információk szerint két miniszternek még mindig erős fenntartásai vannak a mentőcsomagról rendezendő népszavazás miatt, de a kormány többi tagja támogatja a miniszterelnök kezdeményezését. A váratlan fordulat miatt rendkívüli válságtanácskozást tartanak Cannes-ban az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetői.

Értetlenül áll a görög népszavazás előtt Európa - hírek percről percre

Gazdaság2011.11.01, 22:19

Sokként érte az Európai Unió képviselőit és a nyugati piacokat a hétfőn este bejelentett görög népszavazás híre, amelyen a görögök szinte biztosan a megszorító csomag ellen szavaznának. A reformok elkaszálása egyben a görög államcsődöt is elhozná. A tagországok találgatják, mikor tartják a népszavazást, és hogy egyáltalán milyen kérdést kapnak majd a görög választók. A tőzsdéken eladási hullám indult be kedden, főleg a bankpapírok árfolyama esett.

Sarkozy megdöbbent a görög népszavazás bejelentésén

Nagyvilág2011.11.01, 16:43

Francia források irracionálisnak nevezték, hogy Görögország népszavazást tart az országnak ítélt uniós mentőcsomagról. Úgy vélik, elképzelhetetlen, hogy a bankok elengedik a görög államadósság felét, ha görögök kivárnak, és népszavazásra bocsátják a mentőcsomag kérdését.

Görögország miatt zuhannak az európai tőzsdék, esik a forint is

Gazdaság2011.11.01, 17:03

Eladási hullámot indított be az európai tőzsdéken a hétfőn bejelentett görög népszavazás. Több európai tőzsde is 10 százalékos mínuszban van, ha bukik a görög népszavazás, akkor elemzők szerint nagymértékben megnő egy rendezetlen görög államcsőd esélye.

Népszavazással oldaná fel az esztergomi patthelyzetet a helyi ellenzék

Itthon2011.09.27, 10:39

Civilekkel összefogva, az MSZP, az LMP és a Jobbik öt kérdésben kezdeményez népszavazást Esztergomban. A népszavazási kérdéseket 15 napon belül kell jóváhagynia a jegyzői feladatokat ellátó referensnek, a voksolás kiírásához pedig 2400 aláírást kell összegyűjteni.

Marad a kukázási tilalom a Józsefvárosban

Itthon2011.09.26, 11:14

Miután érvénytelen lett a kukázásról és a hajléktalanokról szóló népszavazás a főváros VIII. kerületében, az önkormányzat várhatóan nem fogja visszavonni a guberálási tilalmat. A kerületi polgármester kijelentette, hogy az utcán élést is meg fogják tiltani a Józsefvárosban.

Érvénytelen lett a józsefvárosi népszavazás

Itthon2011.09.26, 06:54

Csak a szavazásra jogosultak 16 százaléka jelent meg a józsefvárosi népszavazáson, a megjelentek több mint nyolcvan százaléka hatályban tartaná a kukázást tiltó rendeletet.

A tankötelezettségről és a próbaidőről is lehet népszavazást tartani

Itthon2011.09.01, 15:02

Az LMP tizenhat népszavazási kérdéséből tízet hitelesített az Országos Választási Bizottság, így ha nem támadják meg a határozatot, a párt elkezdheti az aláírásgyűjtést. A kérdések jelentős része a felmondási szabályokra vonatkozik, de az LMP azt is szeretné, ha 18 év maradna a tankötelezettség határa.

Elutasította az MSZP népszavazási kezdeményezését az OVB

Itthon2011.08.01, 13:34

Elutasította az OVB az MSZP visszamenőleges jogalkotás tilalmára vonatkozó népszavazási kezdeményezését - közölte az MSZP a testület döntése után.

Nem lehet népszavazást tartani az új alaptörvényről az OVB szerint

Itthon2011.07.27, 18:12

Az Országos Választási Bizottság elutasította azt a kezdeményezést, amely népszavazást szeretett volna az új alaptörvény megsemmisítéséről. Az OVB szerint alkotmányos kérdésekről nem lehet népszavazást tartani, így azt a kérdést is elutasította, amely kizárta volna a határon túliakat a választójogból.

Népszavazást tartana a visszamenőleges hatályú jogszabályokról az MSZP

Itthon2011.07.14, 13:03

Benyújtotta hitelesítésre az MSZP korábban bejelentett népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottsághoz Mesterházy Attila, a párt elnöke. Az MSZP arról kérdezné meg az embereket, hogy egyetértenek-e azzal, hogy ne lehessen visszamenőleges hatállyal törvényeket alkotni.

Adócsökkentést ígért Berlusconi a megnyert bizalmi szavazás után

Nagyvilág2011.06.21, 22:14

Beszédet mondott Silvio Berlusconi a szenátusban az után, hogy kormánya három évvel ezelőtti megalakulása óta a 44. bizalmi szavazást élte túl. Az olasz miniszterelnök leszögezte, hogy kormánya kitölti 2013 tavaszáig tartó hivatali idejét, utána viszont elképzelhető, hogy befejezi politikai karrierjét - közölte az Il Fatto Quotidiano című napilap internetes kiadása.

Újabb szabadságolási népszavazási kérdést hitelesített az OVB

Itthon2011.06.20, 12:10

Egyhangúlag támogatta az LMP-s politikusok újabb szabadságolási népszavazási kérdését az Országos Választási Bizottság. A testület a pénteki és hétfői ülésén 32 referendumkezdeményezést utasított el.

Több MSZP-snek is nekiment Gyurcsány a pártkongresszuson

Itthon2011.06.18, 17:58

"Elég kemény szavak" is elhangzottak az MSZP szombati kongresszusán, ahol a résztvevők a párt jövőjéről beszélgetnek. Gyurcsány Ferenc az MSZP több vezetőjét kritizálta, miközben ő és Mesterházy Attila is arról beszélt, hogy egységre van szükség a pártban. A belső vitákon kívül jut idő az Orbán-kormány kritikájára is, Mesterházy bejelentette, hogy az MSZP a jövő héten demonstrációt tart Miskolcon, az elnökség pedig népszavazást kezdeményez a visszamenőleges hatályú törvények ellen.

Szabadságolási kérdést hitelesített az OVB

Itthon2011.06.17, 12:50

Hitelesítette az LMP-s politikusokhoz köthető, az alapszabadság kiadásának szabályozását célzó népszavazási kérdést az Országos Választási Bizottság.

Olasz sajtó: Berlusconi belebukhat a referendumba

Nagyvilág2011.06.14, 17:19

Eltérő módon ítélik meg az olasz sajtóban a vasárnap és hétfőn tartott népszavazás eredményét, ahol a voksolók elsöprő többsége elutasította a Silvio Berlusconi főbb programpontjait. Az ellenzéki lapok a kormány összeomlásáról írnak, míg a Silvio Berlusconihoz kötődő újságok szerint az emberek félelme győzött a népszavazáson, ami nincs kihatással a kormány jövőjére.

Az olaszok az atomenergia ellen szavaztak

Nagyvilág2011.06.13, 23:49

Érvényes az olasz népszavazás, amelyen az elsöprő többség minden kérdésben a kormánnyal szembeni álláspontra voksolt - derült ki a nem végleges eredményből. Silvio Berlusconi miniszterelnök elismerte a vereségét, és tudomásul vette, hogy az olaszok elutasítják az atomenergiát.

Elkészült a kormány javaslata a népszavazások szigorítására

Itthon2011.06.10, 15:41

Benyújtotta a parlamentnek a népszavazásról szóló törvényjavaslatot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A javaslat úgy szűrné ki a komolytalan kezdeményezéseket, hogy a népszavazási kérdés benyújtását legalább húsz választópolgár támogató aláírásához köti. Az aláírásokat a jövőben tételesen ellenőriznék.

Szlovénia kénytelen megszorításokat bevezetni

Gazdaság2011.06.06, 16:04

A szlovén kormány hétfőn bejelentette, egy sor megszorító intézkedést terveznek, mert a választópolgárok vasárnap népszavazáson utasították el a nyugdíjkorhatár emelését. A központi bank elnöke szerint Szlovénia Görögország, Írország vagy Portugália sorsára juthat, ha nem hajtanak végre nyugdíjreformot.

Kukázókról, hajléktalanokról tart népszavazást Józsefváros

Itthon2011.06.03, 14:27

Helyi népszavazást tartanak szeptember 25-én Budapest VIII. kerületében arról, hogy hatályban maradjon-e az év elején életbe lépett kukázási tilalom. A referendumon a képviselő-testület azt is megkérdezi a polgároktól, hogy megtiltsa-e Józsefvárosban a közterületen lakást, illetve engedélyt kér a kerület lakóitól arra is, hogy "tehermentesíthesse" Józsefvárost az utcán élőktől.

Népszavazást tartanak Olaszországban az atomenergia hasznosításáról

Nagyvilág2011.06.01, 18:32

Az olasz kormány megpróbálta megakadályozni, hogy népszavazást tartsanak a nukleáris energia hasznosításáról, de a semmítőszék szerdán elfogadta a baloldali pártok érvelését, ezért már nyomják a szavazócédulákat. A voksolást június 12-én és 13-án tartják meg.

Igent mondtak a máltaiak a válás bevezetésére

Nagyvilág2011.05.29, 15:18

A máltaiak kétharmada a válás bevezetése mellett szavazott az erről tartott népszavazáson szombaton. A szigetország mellett már csak a Fülöp-szigeteken és a Vatikánban tiltják a válást. A népszavazás nem kötelezi a kormányt, de a miniszterelnök azt mondta, az eredmény világosan jelzi, mit akar a többség.

Szavazz megint Kádárra!

Vélemény2011.05.24, 17:30

Szociális népszavazás - újratöltve. A Fidesz 2008-as kezdeményezését másolja most az ellenzéki LMP, amely tíz kérdéssel készül megtorpedózni a kormány nyugdíjakat és különböző juttatásokat érintő megszorításait. A várható politikai haszon mellett, milyen veszélyei vannak a kezdeményezésnek?

Tíz kérdésben kezdeményezne népszavazást az LMP

Itthon2011.05.23, 12:36

A kiszolgáltatottság és a megszorítások kérdéseiben kezdeményez népszavazást az LMP - közölte Schiffer András hétfőn. Úgy véli, 2012-ben már megtarthatják a népszavazást.

Elbukott a zürichi népszavazáson az eutanázia betiltása

Nagyvilág2011.05.15, 19:23

A svájci Zürich kanton vasárnapi népszavazásán a szavazók 80 százaléka elutasította az eutanázia betiltását vagy korlátozását. 

Gyözelme után függetlenségi népszavazást ígér a Skót Nemzeti Párt

Nagyvilág2011.05.06, 16:27

Történelmi sikert ért el a skót tartományi választáson a Nemzeti Párt. Vezetője már a következő négy évben népszavazást kezdeményez az angol-skót unió felbontásáról, bár elemzők szerint a szakítás valószínűsége egyelőre csekély.

Nemet mondott Izland a bankcsőd idején segítő segítő országok kártalanítására

Nagyvilág2011.04.10, 16:06

Az első részeredmények alapján nemet mondtak az izlandi szavazók a brit és holland állam kártalanítására a szombaton tartott népszavazáson. A két ország Izland helyett kártalanította az Icesave bank 2008-as csődjekor a bank holland és brit ügyfeleit, és ezt a pénzt szeretnék visszakapni. A brit és holland kormány bejelentette, hogy pert indít a pénz visszaszerzéséért.

A szlovének népszavazást tarthatnak a nyugdíjreformról

Gazdaság2011.03.14, 15:33

A szlovén alkotmánybíróság engedélyezte a népszavazást a nyugdíjreformról. A kormány egységesen 65 évre emelné a korhatárt.

Navracsics nem rendezne népszavazást az alkotmányról

Itthon2011.02.23, 13:52

Navracsics Tibor igazságügyi miniszter szerint a vizitdíjról lehetett igennel vagy nemmel szavazni, de az új alkotmány túlságosan összetett kérdés ahhoz, hogy népszavazásra bocsássák. Korábban a Fidesz frakcióvezetője még nem zárta ki teljesen a referendum lehetőségét.