népszavazás

címke rss

Gyurcsány Ferenc szép lassan felfalja az MSZP-t

Itthon2016.07.13, 17:17

Bár az MSZP 2016 első hónapjaiban a vasárnapi boltzár elleni küzdelem eredményeképp jelentősen növelte az előnyét a Demokratikus Koalícióval szemben, végül Tóbiás József nem tudott áttörést elérni, ezért júniusban megbukott. Gyurcsány Ferenc pártja számára a legnagyobb eredmény a dunaújvárosi időközi választás volt, ahol a DK mind a Jobbikot, mind az MSZP-t könnyedén meg tudta előzni.

Orbánék rugalmasan hatástalanították a bombákat

Itthon2016.07.12, 11:24

Megőrizte korábbi támogatottságát, és a belpolitikai kérdéseket is sikeresen menedzselte a Fidesz–KDNP a mögöttünk hagyott félévben. Nagyobb belső viták sem voltak a kormánypártok soraiban, és ezek nem is várhatók az október 2-i kvótanépszavazásig, mivel a következő hónapokban a kampány lesz a legfontosabb feladat. A pártokat értékelő sorozatunk első részében a Fidesz első félévét járjuk körül. 

Dömötör Csaba színvallásra szólítja a baloldalt

Itthon2016.07.10, 11:38

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a magyar baloldal azzal, hogy támogatta az Európai Parlament jelentését a kényszerbetelepítésről, világosan állást foglalt a kérdésben.

Az MSZP nem vesz részt a kvótanépszavazáson

Itthon2016.07.09, 15:47

Molnár Gyula, az MSZP új elnöke azt mondta, a párt nem vesz részt a kvótanépszavazáson, mert nincs jogi következménye, csak buta üzenet Brüsszelnek. Az MSZP a népszavazás napján szervezi az első Szabad Európa-napot. Molnár Gyula szerint úgy tűnik, fideszes politikusok ki akarják vezetni az unióból Magyarországot.

A parlamentnek kell döntenie a bérplafon-népszavazásról

Itthon2016.07.07, 17:02

A parlamentnek döntenie kell arról, hogy kiírja-e a népszavazást az állami cégeknél bevezetendő kétmillió forintos bérplafonról. A Nemzeti Választási Iroda megállapította, hogy Kész Zoltán legalább 100 ezer érvényes aláírást adott le a kezdeményezéshez.

A határon billeg az MSZP földügyi népszavazása

Itthon2016.07.07, 16:42

A Nemzeti Választási Iroda eddig az MSZP-s Gőgös Zoltán földprivatizáció leállítását célzó népszavazási aláírásainak mintegy 30 százalékát vizsgálta meg és 61 ezer érvényes szignót számolt össze. Ez azt jelenti, hogy a törvény által előírt 200 ezres szám határán billeg majd várhatóan az érvényes aláírások száma, az arányokat nézve egyelőre egy kicsivel alatta.

2018-tól könnyebb óvadékkal szabadulni

Itthon2016.07.06, 11:34

Jelentősen megugrott a Kúrián a devizahitelekkel kapcsolatos beadványok száma a mögöttünk hagyott fél évben – mondta Darák Péter, a Kúria elnöke. A háttérbeszélgetésen az is kiderült, hogy az új büntetőeljárási törvény várhatóan 2018-ban léphet hatályba.

Október 2-án lesz a kvótareferendum

Itthon2016.07.05, 15:02

Október 2-ra írta ki a népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök. 

Az osztrákok 49 százaléka kilépne az EU-ból

Nagyvilág2016.06.29, 13:13

Az osztrák szavazók minimális többsége akar csak az Európai Unióban maradni – derült ki egy friss felméréséből. Nyugati szomszédunknál az Osztrák Szabadságpárt már fölvetette egy esetleges referendum lehetőségét.

Gőgös leadta az aláírásokat

Itthon2016.06.28, 13:34

Az állami földek értékesítésének tilalma ügyében kezdeményezett népszavazást a szocialista politikus.