Népszava
címke rss- kapcsolódó címkék:
- ügyészség
- rendőrség
- bíróság
- Kondor Katalin
- kékfény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az ellenzéki képviselők még nem juthatnak be Szabadihoz
A Népszava információi szerint a Legfőbb Ügyészség keresi annak lehetőségét, hogyan találkozhat az előzetes letartóztatásban lévő Szabadi Béla és az ellenzéki képviselőknek a kormányfő felelősségét vizsgáló tényfeltáró munkacsoportja. Úgy tudjuk, a hivatal ellentmondásosnak látja az erre vonatkozó jelenlegi szabályozást: az előzetes letartóztatásban lévők látogatásának szabályai igen szigorúak, ezt pedig nem látják feloldhatónak pusztán azáltal, hogy országgyűlési képviselők lennének a látogatók.
Parlamenti vizsgálat a csónakházak eladása ügyében
Vizsgálatot indított a római-parti bérlők kezdeményezésére a parlament ifjúsági és sportbizottsága a partszakasz csónakházainak privatizációjával összefüggésben. A bizottság fideszes tagjainak kérésére a vizsgálat nemcsak a közelmúltban eladott ingatlanokra, hanem az állami tulajdon felett rendelkező Sportlétesítmények Rt. eddigi munkájára, illetve hosszú távú koncepciójára is kiterjed - tájékoztatta a Népszavát az ellenőrzési bizottság elnöke. A bizottság várhatóan néhány héten belül elkészül a sportingatlanok privatizációjáról szóló jelentésével.
Állami vízi paradicsom féláron
Egymilliárd forintot is kereshet az R-projekt cégcsoport azon a három Római-parti csónakházon, amelyet a közelmúltban adott el neki a Sportfólió közvetítésével az Ifjúsági és Sportminisztérium fennhatósága alatt álló Sportlétesítmények Rt.
Feljelentéskiegészítést rendeltek el Pintér ügyében
Feljelentéskiegészítést rendelt el a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a Tasnádi Péter által, Pintér Sándor belügyminiszter ellen tett feljelentés ügyében - értesült a Népszava.
Törvényes lesz az anonim szülés
Még ősszel törvénybe kerülhet az anonim szülés lehetősége, az örökbeadás elősegítésének törvényesítése, illetve a nevelőszülői hálózat kialakításának szabályozása. A Népszava értesülései szerint a parlament előtt lévő gyermekvédelmi törvényhez kapcsolódó indítványokban szerepelnek azok a módosítások, amelyekkel mind nagyobb szerepet szán a szociális tárca a civil szervezeteknek.
- címkék:
- pártpolitika
- szülés
- parlament
- Népszava
- Címkefelhő »
Kisgazdákkal is tárgyal a Fidesz a választási együttműködésről
Több mint tíz kisgazda országgyűlési képviselővel tárgyal a Fidesz a választási együttműködésről - értesült a Népszava.
Chikánnak jó volt a szerződés
Nem mutatható ki, hogy jelentős vagyonvesztés történt volna a Dunaferr cégcsoportnál, mely a mai napig is 200 ezer embert foglalkoztat altársaságain keresztül - ismerte el az Országgyűlés Dunaferr-albizottságának tegnapi kihelyezett Dunaújvárosi ülésén Tóth László, a cégcsoport februárban kinevezett vezérigazgatója.
Székely dolgozni szeretne
Újabb beadványban kéri a házi őrizet megszüntetését Székely Zoltán a bíróságtól - tudta meg a Népszava Futó Barnabástól, a képviselő ügyvédjétől. Legutóbb az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig hosszabbították meg a vesztegetéssel vádolt, a kisgazda frakcióból kizárt képviselő házi őrizetét. Az indoklás szerint továbbra is tartani kell attól, hogy Székely megszökne vagy elrejtőzne, illetve megkísérelné meghiúsítani a büntetőeljárás sikerét.
Megcsapolták a raktárbázist
A Népszava értesülése szerint várhatóan októberre készíti el a debreceni katonai ügyészség azt a vádiratot, amelynek egyelőre négy nyíregyházi katona és három civil személy, valamint egy budapesti nyugállományú tiszt a főszereplője. A honvédségi raktárbázis készleteinek megcsapolására szerveződött csapat csalással, sikkasztással több tízmilliós saját hasznot zsebelt be négy év alatt.
- címkék:
- sikkasztás
- csalás
- ügyészség
- bíróság
- Népszava
- Címkefelhő »
Újabb állami megrendelés a Magyar Postának
A Magyar Posta nem különálló közbeszerzési portált épít ki a kormánytól kapott koncessziója értelmében, hanem saját épülő elektronikus piacán "szorít helyet" közbeszerzési részlegnek - értesült a Népszava. Az új elektronikus piacok létrehozása szakértők szerint mintegy 1-1,5 milliárd forintba kerül, ennél lényegesen olcsóbb egy már létező portálhoz csatlakozni. A lap információi szerint a posta igen kedvező ajánlatot tett: jutalékos rendszerben kéri majd el közreműködése árát a rendszer üzemeltetéséért.