népszámlálás 2011

címke rss

Kisegyházak miatt maradhat ki a vallás a népszámlálásból

Lemaradhat a vallásra vonatkozó kérdés a 2011-es népszámlálás kérdőívéről. A kormány szerint ennek az adatnak semmi jelentősége, és az egyházak maguk sem ragaszkodtak hozzá. Egy, az [origo]-hoz eljuttatott emlékeztetőből kiderül: a nagy egyházak támogatták volna a kérdés feltételét, de a kisebb felekezetek ellenezték azt.

Leszavazta a vallást a népszámlálási ívről a parlament

Itthon2009.09.28, 17:34

Az Országgyűlés többsége elutasította Balog Zoltán képviselő és lelkész módosító indítványát, így biztosan nem szerepel majd két év múlva a népszámlálás kérdései közt a vallásra vonatkozó. A kormány szerint ennek nem lenne sok értelme, hiszen úgysem lenne kötelező válaszolni.

A vallás és a termékenység is hiányzik Sólyomnak a népszámlálásról

Itthon2009.10.21, 12:46

Sólyom László megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a 2011-es népszámlálásról szóló törvényt, amelyet október elején fogadtak el. A köztársasági elnök kifogásolja, hogy a korábbi népszavazással szemben nem gyűjtenének adatokat a vallásról és az egészségi állapotról, illetve csak a kisebbségekhez tartozók arányát mérnék fel.

A fogyatékosságról is kérdeznek majd a népszámláláson

Itthon2009.12.07, 20:40

Elfogadta az Országgyűlés a 2011-es népszámlálásról szóló törvényt, amelynek egyik módosítása szerint a fogyatékosságokra is rákérdeznek majd a kérdezőbiztosok. A vallásról és az egészségi állapotról szóló kérdések hiányoznak majd, hiába kérte ezeket többek között az államfő is.

Szavaz a parlament a bűnöző bajnokok pénzéről

Itthon2009.12.07, 07:35

Hétfőn szavaznak a képviselők egy törvénymódosításról, amelynek értelmében a bűncselekményt elkövető olimpiai bajnokoktól megvonnák a nekik járó életjáradékot. A módosítás érintheti például a jelenleg bujkáló Farkas Péter birkózót. A parlament újra szavaz a népszámlálásról szóló törvényről is, amelyet korábban Sólyom László köztársasági elnök visszaküldött az Országgyűlésnek.

A vallás érdekes, a fogyatékosság nem - átírná a népszámlálási törvényt a Fidesz

Itthon2010.05.18, 12:35

Módosítaná a Fidesz a tavaly decemberben elfogadott népszámlálási törvényt, a népszámlálási kérdőívet új kérdésekkel egészítené ki. A kedden benyújtott törvénymódosító javaslat szerint 2011-ben az emberek vallásáról és egészségi állapotáról is érdeklődnének a kérdezőbiztosok, a fogyatékosságra azonban nem kérdeznének rá. A párt szerint a módosításra azért van szükség, hogy az eredmények összehasonlíthatók legyenek a 10 évvel ezelőtt felvett adatokkal.

A vallásra is rákérdeznek a népszámláláson 2011-ben

Itthon2010.06.01, 16:15

Az egészségi állapottal, a fogyatékossággal, a vallással, anyanyelvvel és nemzetiséggel kapcsolatos adatokra is rákérdeznek a 2011-ben esedékes népszámláláson, miután elfogadta a parlament az erről szóló törvény módosítását kedden. A népszámlálásról szóló törvényt korábban visszadobta a köztársasági elnök, ennek ellenére megszavazta a parlament decemberben. Három kormánypárti képviselő azonban végül visszavette a Sólyom által hiányolt vallási és egészségi állapotra vonatkozó kérdéseket.

Jövő októberben lesz a népszámlálás

Itthon2010.11.29, 18:48

Októberében tartják a jövő évi népszámlálást a parlament döntése értelmében, ami az eredeti tervekkel ellentétben egy hónapig fog tartani.

Interneten is lehet majd nyilatkozni a népszámláláskor

Itthon2011.04.04, 09:42

Interneten is lehet majd nyilatkozni az októberi népszámláláskor - közölte a hétfői Ma Reggelben a KSH szóvivője. A népszámlálási kérdőív tartalmilag készen van, alig módosult a korábbi évekhez képest.

Milyenek a magyarok?

Itthon2011.07.13, 16:37

Októberben országos, mindenkire kötelező népszámláláson írják össze a Magyarországon élőket és a lakásokat. Az adatok jó része nem lesz meglepetés, biztos, hogy kevesebben leszünk tízmilliónál, az viszont csak most fog kiderülni, hogy pontosan kik laknak Budapesten, hány fogyatékos és cigány él az országban, vagy hogy milyen változásokat okoztak az elmúlt tíz év politikai döntései.

Előző
Következő