Nemzeti Nyomozó Iroda
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- rendőrség
- rendőr
- cigányok elleni támadások
- gyilkosság
- legfrissebb
- legrégebbi
Elhúzódik Kaiser Ede tisztázása
Tolódhat Kaiser Ede perújítása, akit annak idején többek között a móri bankrablás miatt ítéltek el. Azóta a Nemzeti Nyomozó Iroda két új gyanúsítottat talált, emiatt Kaisert ügyvédje szerint felmenthetik a móri vádpont alól. Az illetékes ügyészség azonban nem akar perújítást addig, amíg az új gyanúsítottakból ténylegesen vádlottak nem lesznek.
Párszázan tüntettek a Hősök terén
Ezernél kevesebben voltak azok, akik elmentek Toroczkai László szombati tüntetésére. A városban való vonulásra végül nem kaptak engedélyt, így a Hősök terén maradt a tömeg. A "kezdet napja" néven meghirdetett demonstrációval kapcsolatban már eljárás folyik: a Nemzeti Nyomozó Iroda lázadás előkészülete gyanújával vizsgálódik.
Drogdílereket fogtak el Budapesten
Két kábítószert értékesítő csoportot számolt fel a rendőrség az elmúlt napokban - közölte Kormos Endre alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletének vezetője. A BRFK rendőrei a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival együttműködve még pénteken fogták el G. Jánost és két társát.
Kihallgatták a megvert újságírónőt
Jobban van Kármán Irén újságíró, akit pénteken vertek meg brutálisan. A rendőrök vasárnap hallgatták ki az újságírót, ezután közölték: az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vette át. A Fidesz minden részletre kiterjedő vizsgálatot követel, az MDF pedig azt kérte, hogy a kormány oldja fel az olajügyek titkosítását.
Fenyő-gyilkosság: állítólag nem egyezik a DNS-minta
Nem egyezik meg a Fenyő-gyilkosság ügyében az a DNS-minta, amelyet Szerbiából hoztak be a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai azzal, amelyet a bűnügyi technikusok gyűjtöttek össze a tett helyszínén - mondta el Bencze József országos rendőrfőkapitány az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este.
A rendőrök szerint nem mondott igazat Kármán Irén
Egyértelműen nem úgy történt Kármán Irén bántalmazása és elrablása, mint ahogy azt az újságírónő a rendőrségnek elmondta - jelentette be az ügyet vizsgáló Nemzeti Nyomozó Iroda. Kármánt másfél hete találták meg a Duna-parton, azt állította, hogy megverték és elrabolták. Kármán az [origo]-nak azt mondta, vallomását továbbra is fenntartja, és nem tud pontosan visszaemlékezni minden részletre. A rendőrség szerint felmerülhet a hatóság félrevezetése és a hamis tanúzás gyanúja Kármánnal szemben. Az újságírónő bejelentte: vállalja a hazugságvizsgálatot.
Államtitkot loptak a rendőrségtől
Többen is hozzáférhettek egy államtitoknak minősülő irathoz, amelyet a rendőrség közlése szerint július végén elloptak a Nemzeti Nyomozó Iroda épületéből. A szigorúan titkos dokumentum állítólag eljutott egy újságíróhoz.
Kedveskedik titok-ügyben a rendőrség
Hangnemet váltott a rendőrség a Nemzeti Nyomozó Iroda épületéből ellopott államtitok ügyében, állítják ugyanis, hogy nem az újságírók megfélemlítése volt a céljuk, amikor börtönbüntetést emlegettek. A rendőrség közlése szerint több szerkesztőség is jelezte, hogy eljutott hozzájuk a szóban forgó titkos dokumentum.
Tasnádi már nem emlékszik a miniszteri találkozóra
Hiába szerettük volna megtudni, hogy ki volt az a miniszter, aki találkozót kért Tasnádi Pétertől, a házi őrizetben lévő vállalkozó azt mondta, már nem emlékszik az öt évvel ezelőtti randevúra. Demeter Ervin (Fidesz) szerint Tasnádinak köze lehet a Nemzeti Nyomozó Irodától ellopott irathoz.
Állítólag nincs szó Tasnádiról az eltűnt iratban
Se politikusról, se a Tasnádi-ügyről nincs szó a Nemzeti Nyomozó Irodától eltűnt iratban - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő. A hétvégén a fdeszes Demeter Ervin azt mondta, hogy Tasnádinak köze lehet a Nemzeti Nyomozó Irodától ellopott irathoz.