Németország
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Berlin
- foci
- Angela Merkel
- Magyarország
- Franciaország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Amerikai katonai konvojba csapódott egy kamion Németországban
Teherautó ütközött egy amerikai katonai konvojjal a németországi Bajorországban egy autópályán hétfőn, több jármű kigyulladt, egy ember meghalt - derült ki a rendőrség közleményéből.
Véletlenül több gyereket is nem engedélyezett koronavírus elleni vakcinával oltottak be Németországban
Németországban több gyermeket véletlenül korosztálya számára még nem engedélyezett koronavírus elleni vakcinával oltottak be vasárnap - közölték helyi illetékesek.
Soha nem tudtam mit kezdeni Németországgal, és máig sem tudok, ezt mondta a német alkancellár
Az Olaf Scholz vezette új berlini baloldali kormány egy hárompárti koalíció, amelynek a kancellár pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), továbbá a Zöldek és a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) képezik a részét. Ahogy az a koalíciós megállapodásból, illetve Olaf Scholz ezt ismertető, Bundestagban elmondott beszédéből kiderül: az új baloldali kormány szinte minden területen átfogó változásokat sürget, amelyek alapvetőn ellentétben állnak a közép-kelet-európai államok, külön kiemelten Magyarország nemzeti érdekeivel. Scholz világossá tette, hogy az EU-val kapcsolatos ügyeket nem a külpolitika, hanem a német belpolitika részeként kkívánja ...
Az új német kancellár szerint Németország bevándorlóország és meg kell könnyíteni a migránsok dolgát
Németország bevándorlóország, ezért legfőbb ideje, hogy "bevándorlási és integrációs társadalomként" tekintsen magára – mondta Olaf Scholz, az új német kancellár szerdán, a szövetségi parlamentben (Bundestag). Scholzék a migránsoknak már öt év ott tartózkodás után német állampolgárságot adnának, vélhetően azért, mert tudják, hogy ők hálából a baloldalt támogatnák szavazataikkal. Orbán Viktor miniszterelnök az új német kormány programját egyik írásában a következőképpen jellemezte: migráció, gender, föderalizált Európai Unió, Európa elnémetesítése.
A hazaszeretettől mindig hányingerem volt, ezt mondta az új német kormány alkancellárja
December 8-án megválasztotta a német parlament kancellárnak Olaf Scholz szociáldemokrata politikust, aki ezt követően letette a hivatali esküjét, de abból kihagyta az „Isten engem úgy segéljen" részt. A Scholz-kormány három pártból álló koalíció. A koalíció részei a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a Német Szabaddemokrata Párt (FDP). Scholzról érdemes megjegyezni, hogy korábban pénzmosási botrányba keveredett és az ügy még mindig folyamatban van. Az új zöld külügyminiszter, Annalena Baerbock pedig hazudott a tanulmányairól, a munkahelyéről, plagizált, illetve „elfelejtette" bevallani a jövedelme egy részét, tehát adót ...
A minden idők egyik legjobb NBA-ben játszó európai kosarasa nem lesz a német kosárválogatott kapitánya
Nem kíván hazája szövetségénél dolgozni Dirk Nowitzki, minden idők legjobb német kosárlabdázója, aki 2019-ben vonult vissza 21 évnyi NBA-karriert követően.
Képek: Így festenek a behavazott európai városok
A német Zöldek ámokfutása szintet lép
Németország nem tanult Angela Merkel 16 évnyi kormányzásának energiapolitikai kudarcából. Az új német kormánykoalícióban a Zöldek szabad kezet kaptak ahhoz, hogy új szintre emeljék az eddigi, Energiewendének nevezett ámokfutást. Intő jel ez mindannyiunk számára, hiszen a német mintát követő hazai baloldali, liberális és zöldpolitikusok olyan energiapolitikát hirdetnek idehaza is, ami még a fizika törvényeit is semmibe veszi.
Olaf Scholz: Németország Európa-barát napirendet határozott meg
Németország egyértelmű Európa-barát napirendet határozott meg, és azt vallja, hogy mindenekelőtt erős és független Európai Unió létrehozására kell törekedni - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár Brüsszelben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
- címkék:
- Olaf Scholz
- Németország
- Címkefelhő »
Megelőzött a rendőrség egy iszlamista terrortámadást Hamburgban
A hamburgi rendőrség közölte, hogy meghiúsítottak egy iszlamista terrortámadást.