negyedéves jelentés

címke rss
Ezek miatt száguld a hazai GDP

Ezek miatt száguld a hazai GDP

Az idei első negyedévben 5,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a múlt év azonos időszakához viszonyítva, a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, az ipar és az építőipar járult hozzá a növekedéshez - erősítette meg második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A KSH közlése szerint, a szolgáltatások mellett az ipar és az építőipar is hozzájárult az első negyedévi növekedéséhez.

A K&H Bank készen áll az azonnali fizetés júliusi indítására

Gazdaság2019.05.20, 15:52

2019 első negyedévében a K&H folytatta digitális átalakulását, és teljes erővel a saját, illetve a szabályozó hatóságok kezdeményezéseinek bevezetésén dolgozik. A kockázati életbiztosítás területén a K&H teljesen digitalizált értékesítési folyamatot indított el, amely a szerződéskötési időt 50 százalékkal csökkenti ügyfelei számára.

A Sony történelmet írt, még soha nem tett ilyet a cég

Gazdaság2019.02.08, 14:35

A Sony nemrég felhívta a befektetők figyelmét arra, hogy 910 millió dollár értékben vásárolnak vissza részvényeket. A történelmi bejelentést követően a cég értékpapírjainak árfolyama 5 százalékot emelkedett.

A Spotify abban hisz, hogy a szemünk helyett a fülünket használjuk majd

Gazdaság2019.02.07, 12:38

Hosszú idő után fontos mérföldkőhöz érkezett a világ legnagyobb zenei streaming platformja, a Spotify. Ugyan 13 év és 96 millió előfizető kellett hozzá, de negyedévi jelentésében végre nyereséget tudott felmutatni. A cég vezérigazgatója a jövőbeli tervekről is beszélt és kiderült, hogy hamarosan egy teljesen új terület felé nyit a piacvezető platform.

Ezeket a befektetéseket kedveli mostanában a kockázati tőke

Archívum2018.10.11, 14:32

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint 2018. április-június időszakban 49 vállalkozás jutott 3,26 milliárd forint összértékben tőkéhez Magyarországon. Átlagosan 69 millió forintot fektettek be ebben az időszakban. A befektetett összeg 81 százaléka első körös befektetéshez kötődik. A három legnagyobb befektetési tranzakció adta a teljes piaci aktivitás 61 százalékát.

Döbbenetes számokat közölt a Facebook

Gazdaság2017.07.27, 21:14

Megkezdődött a jelentés időszak az Egyesült Államokban, ahol a Facebook egészen hihetetlen számokat tett közzé. A második negyedéves adatok szerint a közösségi oldal profitja 71 százalékkal emelkedett az előző év második negyedévéhez képest.

Elszabadulhat a zátonyról a tengeri szállítás

Gazdaság2017.02.08, 14:59

A világ legnagyobb tengeri szállítmányozási vállalata, a dán Maersk lelombozó negyedéves jelentéssel állt elő, ezzel együtt mégis optimisták. Szerintük az idén fordulhat a kocka az évek óta erodálódó üzletágban.

A Telekomnak Macedónia az új küzdőterep

Gazdaság2014.08.07, 12:50

A Magyar Telekom csoportszintű bevétele és nyeresége is csökkent éves összehasonlításban, az idei második negyedévben. A számok jobbak, mint az előzetes várakozások. A csoportnak a macedón piaci helyzet, az itthoni rezsicsökkentés és a mobilkészülékek iránti visszafogottabb kereslet okoz problémát.

Idén a tévépiac hajthatja a Telekomot

Gazdaság2014.05.08, 10:06

A mobiltávközlésben és az energiaszolgáltatásban visszaeső keresletet a tévépiaci terjeszkedéssel ellensúlyozná az idén a Magyar Telekom.

Egyszeri pénz segítette a Graphisoft Parkot

Gazdaság2013.11.06, 18:18

Egyszeri tétel, az AMRI-val kötött peren kívüli megállapodás dobta meg a Graphisoft Park harmadik negyedéves eredményét, ugyanis a magyar cég 2,2 millió euró körüli összeget kaphatott az amerkai vállalattól, amit a harmadik negyedévben számolt el. Ettől megtisztítva az adatokat azonban már kevésbé alakultak jól a számok.

Előző
  • 1
  • 2
Következő