NB I B
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- kosárlabda
- kézilabda
- Ferencváros
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Angol tulajdonban sem szárnyal a Fradi
A Ferencváros kétszer is vezetett, végül azonban csak egy pontot szerzett a vendég Orosháza ellen a labdarúgó NB II 21. fordulójában. A klub honlapjának tudósítása szerint mindkét együttesből kiállítottak egy-egy játékost.
A Loki érdektelenné tette az MK-elődöntő visszavágóját
A Debrecen idegenben három góllal nyert az NB II Nyugati csoportjában szereplő Integrál-DAC ellen a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.
Csúcsrangadót veszített a Ferencváros
Zsinórban kilenc győzelem után Szolnokon kapott ki a Ferencváros labdarúgócsapata az NB II 20. fordulójának vasárnapi rangadóján, ezzel hatpontos hátrányba került vendéglátójával szemben.
Shaw-góllal nyert a Fradi a Vác ellen
A Ferencváros hazai pályán legyőzte a Vác csapatát a labdarúgó NB II. 19. fordulójának pénteki mérkőzésén.
- címkék:
- foci
- Ferencváros
- Ferencvárosi TC
- NB I B
- Vác
- Címkefelhő »
Az MTK nyerte a debreceni focirangadót
A listavezető MTK kétgólos győzelmet aratott a címvédő Debrecen otthonában a labdarúgó Soproni Liga 20. fordulójának rangadóján. A fővárosiak ezzel négy pontra növelték előnyüket a második helyen álló hajdúságiakkal szemben.
Sarapova és a Houston Rockets nyomdokain az ETO
A Győr biztosan nyert otthon a Siófok ellen a labdarúgó Soproni Liga 19. fordulójában, így már 17 meccs óta veretlen a bajnokságban. A szombati nap rangadóján a ZTE nagy felzárkózási lehetőséget szalasztott el, miután hazai pályán 1-0-s vezetésről végül kikapott a címvédő Debrecentől. A Lokival azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbséggel áll a Honvéd, amely tavasszal először nyert a pályán (a Sopron ellen már megkapta a 3 pontot), az új címert avató kispestiek a Paksot gyűrték le 2-1-re. Hajrágóllal hozta el a pontokat a Fáy utcából a Fehérvár, a kiesésre ítélt Tatabánya pedig szinte végig emberhátrányban játszva is remizett a REAC-cal.
A nap sportvideója: őrjöngő Fradi-drukkerek
Ismét négyet rúgott a Fradi, de micsoda különbség van a mostani és a múlt heti mérkőzés között! A legszembetűnőbb az, hogy most egy gólt sem kapott az együttes a labdarúgó NB II szombati bajnokiján, a zöld-fehérek a szurkolóknak (is) játszottak a Kazincbarcika ellen. Csank János vezetőedző és Dragóner Attila középhátvéd nyilatkozata a 4-0-s diadal után.
Urbányi helye biztos Újpesten
Meg sem fordult Urbányi István, az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzőjének fejében, hogy lemondjon, és a vezetőség is kinyilvánította: biztos a tréner helye.
Újabb tragikomikus Újpest-zakó
A Zalaegerszegen elszenvedett 4-1-es bajnoki vereség, illetve a hazai pályán elért 1-5-ös, Debrecen elleni Ligakupa-eredmény után ismét a Szusza Ferenc-stadionban zakózott az Újpest, amely a Soproni Liga 18. fordulójának rangadóján 3-1-re kapott ki a listavezető MTK-tól. A Győr a Tatabánya Szőnyi úti "otthonában" győzött, a nap másik három összecsapása pontosztozkodással ért véget.
A Győr kiütötte a Fradit a kézirangadón
A listavezető Győr kiütéssel győzött a címvédő Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. A győriek ebben az idény mind a 31 tétmérkőzésüket megnyerték.
Hova tűntek válogatott kéziseink?
Miközben az elmúlt hetekben két egykori csillag is visszatért a kézilabdapályára, addig akad két olyan válogatott kézis, aki szezon elején még az NB I-ben vitézkedett, aztán szerződést bontott klubjával, majd eltűnt a szurkolók szeme elől. Utánanéztünk, mi lett Németh Helgával és Kenyeres Fannival.
Emberhátrányban, mínusz kettőről nyert a Fradi
Az utolsó 30 percet emberhátrányban játszva, 1-3-ról fordítva nyert a Ferencváros labdarúgócsapata a BKV Előre otthonában a NB II 16. fordulójában. Mivel a Kecskemét kikapott Makón, az FTC-t már csak egy pont választja el a második helyezett együttestől a tabellán.
A nap sportvideója: Mátyusék fordítottak
Idei első tétmérkőzésén 4-3-ra győzött a sokáig emberhátrányban futballozó FTC a BKV Előre otthonában, ráadásul a zöld-fehérek kétgólos hátrányból fordítottak az NB II Keleti csoportjának a 16. fordulójában. A bajnoki után egy kis dulakodás alakult ki a két csapat játékosai között, aztán hamar helyreállt a béke. Mátyus János egy tizenegyesből szerzett gólt a meccsen, s azt nyilatkozta: taktikus, jól passzoló ellenfelet vertek meg. A bekk elmondása szerint arról, hogy emberhátrányban vannak, nem is tudott.
Az Újpest után a Loki és az MTK is betlizett
A címvédő Debrecen kikapott Győrben a labdarúgó Soproni Liga 17. fordulójában, ezzel nem tudta kihasználni az Újpest pénteki botlását, hogy elszakadjon a lila-fehérektől. Nem lépett el riválisaitól az MTK sem, a Paks ugyanis meglepetésre pontot rabolt a listavezető otthonából.
Elefántcsontparti légió érkezik a Fradiba
Három elefántcsontparti futballista csatlakozik jövő héten az NB II Keleti csoportjában feljutásért küzdő Ferencváros labdarúgócsapatához, többek között erről volt szó a fővárosi klub szombati sajtótájékoztatóján.
A Tatabánya ősztől nem focizik az NB I-ben
A Tatabánya - függetlenül a mostani idényben elért helyezésétől - nem indul a labdarúgó NB I 2008/09-es szezonjában. Erről Török József, a klub ügyvezetője tájékoztatta a szövetséget (MLSZ).
Az FTC pártolói perlik az MLSZ-t
A Ferencvárosi Torna Club Pártolói Egyesülete keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz azért, hogy megtudhassa, kik alkották azt a testületet, amely 2006 nyarán kizárta az FTC-t a labdarúgó NB I-ből.
Győri KO és Újpest-siker a Soproni Ligában
A Győr kiütéses, 5-0-s győzelmet aratott a vendég Nyíregyháza ellen a labdarúgó Soproni Liga 16. fordulójában. Az Újpest hazai pályán 3-0-ra verte a Siófokot, míg a ZTE ugyanilyen arányban nyert Pécsett a villanyvilágítás hiánya miatt albérletbe kényszerülő Paks vendégeként. A Vasas idegenben, Budapesten győzte le az ugyanilyen okból a Szőnyi úti oroszlánbarlangot otthonául választó Tatabányát, míg az ősszel még a bajnoki címről álmodozó Honvéd a Bozsik-stadionban ajándékozott egy pontot a REAC-nak. Öt meccs, 8400 néző, kiállítás beszédért - tavaszi magyarfoci-rajt.
Klasszis átlövőt igazolt a Loki nőikézi-csapata
A női kézilabda NB I-ben szereplő Debrecen megszerezte Alzbeta Tóthovát, a Nagymihány szlovák válogatott játékosát. A 30 éves irányító a szezon végéig kölcsönben szerepel a hajdúsági együttesben. A rutinos és gólerős játékos - aki Tóth Erzsébet néven szerepel majd - akár már pénteken pályára léphet, amikor a DVSC-Aquaticum a Dunaferrt fogadja 17 órától a bajnokságban.
Hivatalossá vált a Sopron kizárása
Kedden jogerőre emelkedett az FC Sopron kizárása az NB I-ből, miután a klub arról tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságát, hogy nem kíván fellebbezni az elsőfokú határozat ellen.
Tapodi Péter az új győri kosáredző
Tapodi Péter került a szerdán leváltott Gálos László helyére az NB I-ben szereplő SEAT Foton Győr női kosárlabdacsapatának kispadján.
Menesztették a győri kosáredzőt
Menesztették Gálos Lászlót, az UNIQA nőikosárlabda NB I-ben érdekelt SEAT Foton Győr vezetőedzőjét.
A Győr nyerte a nőikézi-rangadót
A vendég Győri Audi ETO KC nagy csatában nyert a Dunaferr otthonában a nőikézilabda NB I szerdai rangadóján, és így megerősítette vezető helyét a tabella élén.
Hajrágóllal mentett pontot az Újpest a Loki ellen
A címvédő Debrecen 1-1-es döntetlent ért el az Újpest otthonában a labdarúgó Soproni Liga 15. fordulójának nyitómérkőzésén.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Újpest FC
- NB I B
- Debrecen
- Loki
- Címkefelhő »
Már harmadik a Fradi a Keleti csoportban
A Ferencváros két góllal nyert a Baktalórántháza ellen a labdarúgó NB II 15. fordulójában a Keleti csoportban, így feljött a tabellán a harmadik helyre.
Három NB II-es meccs maradt el a havazás miatt
A keleti éllovas Kecskemét és a második Szolnok is győzött a labdarúgó NB II 15. fordulójában. A Nyugati csoportban három találkozót is el kellett halasztani az országrészt sújtó intenzív havazás miatt.
- címkék:
- foci
- NB I B
- Kecskemét
- Szolnok
- Címkefelhő »
Idegenben nyert a Haladás, otthon remekelt a Vác
Szombaton két mérkőzést játszottak le az NB II 15. fordulójából. A Keleti csoportban hazai győzelem, a Nyugatiban pedig vendégsiker született.
- címkék:
- foci
- Szombathelyi Haladás
- NB I B
- Vác
- Nyugat
- Címkefelhő »
A Honvéd nem tudta feltörni a nyíregyházi bunkert
A listavezető Budapest Honvéd hazai pályán gól nélküli döntetlenre végzett a Nyíregyházával a labdarúgó Soproni Liga 14. fordulójában. A Siófok az utolsó percben szerzett góllal verte a szomszéd Fehérvárt, míg a címvédő Debrecen némi meglepetésre hazai pályán nem tudta legyőzni a Paksot.
NB II: kihagyott büntetők és döntetlen Szombathelyen
A Haladás meglepetésre nem tudta legyőzni a Budaörsöt a labdarúgó NB II 12. fordulójában a Nyugati csoport hétfői mérkőzésén.
Négyet gurított a Fradi Tökölön
A 12. fordulóban megszerezte idénybeli ötödik győzelmét a Ferencváros a labdarúgó NB II Keleti csoportjában. Csank János csapata 4-0-ra győzött, a gólok közül Brettschneider kettőt, Lipcsei és Horváth egyet-egyet szerzett.
A Győr egy pontot elvitt Kispestről
Noha a Győr két góllal is vezetett a listavezető Budapest Honvéd otthonában, végül egy ponttal távozott a Bozsik Stadionból a labdarúgó Soproni Liga 12. fordulójában. A címvédő Debrecen a kameruni Dorge R. Kouemaha mesternégyesével legyőzte a Sopront.
Kapaszkodik a Diósgyőr, süllyed a Fehérvár
A Soproni Liga 12. fordulójának nyitómérkőzésén megszerezte szezonbeli második győzelmét a Diósgyőr együttese, miután hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Fehérvárt.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Diósgyőr
- NB I B
- Fehérvár
- Címkefelhő »
Pécsi sikerrel indult a nőikosár-szezon
A női kosárlabda NB I 2007/2008-as idényének nyitómérkőzésén a legutóbb ezüstérmes MiZo Pécs 2010 magabiztosan verte a vendég Kanizsát.
Lipcsei: Bontsák fel a kontraktusom
Az FTC elnöksége elfogadhatatlannak tartja a labdarúgócsapat szereplését, ugyanakkor igyekszik motiválni az együttest: amennyiben Csank János csapata az NB II Keleti csoportjában begyűjti a maximális 15 pontot a következő öt mérkőzésén, pluszjuttatásokkal honorálja a teljesítményt.
Kiütéses vereséget szenvedett a Fradi
Széteső játékkal, szellős védelmének "köszönhetően" sima vereséget szenvedett a Ferencváros labdarúgócsapata az NB II Keleti csoportjában. A fővárosi zöld-fehérek a kiválóan futballozó Kecskemét otthonában szenvedtek 4-0-s vereséget.
A hét sportsztorija: hálátlan Hajnal, hidegvérű Huszti
A magyar labdarúgás sikeres és árnyékos oldala is megmutatkozott az elmúlt héten, és mi mindkettőt beválasztottuk a legizgalmasabb sportsztorik közé, hiszen nem mindennap fordul elő, hogy két magyar játékosról áradozzanak a Bundesligában, mint ahogy az sem átlagos, hogy gyors egymásutánban három csapat is edzőt váltson, miközben egy negyedik klubnál sztrájkkal fenyegetőznek a futballisták. Vívóink sem sikereikkel hívták fel magukra a figyelmet a vébé első napjaiban, de aztán négy érem mégis összejött, megérdemlik tehát a pástok hősei, hogy méltassuk őket.
Nem bírt a Honvéd légiósaival az MTK
Az éllovas Budapest Honvéd 2-1-re győzött a találkozó előtt veretlen MTK otthonában a labdarúgó Soproni Liga 10. fordulójának zárómérkőzésén.
Diósgyőrben sem nyert a Csank-csapat
A Ferencváros 3-3-as döntetlent játszott idegenben a Bőcs csapatával a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 8. fordulójában. A találkozót biztonsági okokból a diósgyőri stadionban rendezték. A fővárosi zöld-fehérek megszakítás nélkül negyedik meccsükön nem nyertek.
Újabb Fradi-pontvesztés az NB II-ben
A Ferencváros hazai pályán döntetlent játszott a Makóval labdarúgó NB II Keleti csoportjában. Ez volt a zöld-fehérek negyedik döntetlenje az idei szezonban, emellett kétszer győztek, egyszer vesztettek, így a tabella középmezőnyében foglalnak helyet.
- címkék:
- Makó
- foci
- Ferencváros
- NB I B
- NB II
- Címkefelhő »
Orosházán is pontokat hagyott a Fradi
A Ferencváros döntetlent játszott Orosházán, a Keleti csoportban, a labdarúgó NB II hatodik fordulójában.
Nagy pofont kapott a Fradi nőikézi-csapata
A Derecske nagy meglepetésre három góllal jobbnak bizonyult a címvédő Ferencvárosnál a női kézilabda NB I szerdai játéknapján. Az újonc csapat telt ház, mintegy nyolcszáz néző előtt, kiélezett csatában verte jóval esélyesebb fővárosi riválisát. A Fejér megyei rangadón a Dunaferr egy góllal nyert a Cornexi ellen.
Ezúttal a Szolnok leckéztette meg a Csank-csapatot
A Ferencváros hazai pályán egy góllal kikapott a Szolnoktól a labdarúgó NB II Keleti csoportjának szombati mérkőzésén.
- címkék:
- foci
- Ferencváros
- NB I B
- Szolnok
- Címkefelhő »
Romániába költözött a magyar futsal krémje
2007-ben jelentős változáson ment keresztül a magyar futsalsport: a bajnoki címvédő és Magyar Kupa-győztes Gödöllő meggyengült, a Fradi megjelent, két Győr nevezett, a Kanárik és a Rubeola egyesült, a román Székelyudvarhely - a kapitánnyal együtt - leigazolta majdnem az egész magyar válogatottat, a hétfői versenynapokon kívül pedig ezentúl pénteken is rendeznek meccseket az NB I-ben. Az európai kupaporondon is megkezdődnek a küzdelmek, az UEFA-futsalkupában szombattól Vácon meccsel a magyar aranyérmes Gödöllő.
Változások és várakozások a nőikézi NB I rajtja előtt
Pénteken rajtol a nőikézilabda NB I 2007/08-as idénye, amelynek legalább öt csapat vág neki éremeséllyel. Sorozatunkban minden nap bemutatunk egyet közülük.
Konkoly Csaba a Győr új kéziedzője
Konkoly Csaba lett a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatának vezetőedzője. Erről a klub elnöksége döntött délutáni, rendkívüli ülése során. Az új tréner, akinek szerződése egy évre szól, a hétfőn lemondott Róth Kálmánt váltja a kispadon.
Nyíregyházi siker a bajnokságban, újpesti búcsú a kupától
Az újonc Nyíregyháza hazai környezetben 1-0-ra legyőzte a Győr együttesét a labdarúgó Soproni Liga halasztott mérkőzésén, ezzel hajszálpontosan úgy áll a tabellán, mint a kisalföldi együttes. A Magyar Kupában az Újpest kikapott Felcsúton, így búcsúzott a további küzdelmektől.
Lemondott a győri kézicsapat sikeredzője
Hétfőn lemondott posztjáról Róth Kálmán, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője.
FTC: újabb döntetlen és kitiltott drukkerek
A Ferencváros döntetlent játszott az Üllői úton a Vecséssel az labdarúgó NB II harmadik fordulójában.
Barcikán pontokat veszett a Fradi
Szombaton tíz mérkőzést játszottak le a labdarúgó NB II második fordulójából. A Ferencváros Kazincbarcikán lépett pályára - a zöld-fehérek "csak" döntetlent értek el a KBSC ellen.
Soproni Liga lett a labdarúgó NB I-ből
Három évig Soproni Liga néven zajlik a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság. Az erről szóló megállapodást szerdán sajtótájékoztatón írta alá Küller András, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga (MHLL) ügyvezetője, Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke és Michiel Egeler, a Heineken Sörgyárak NyRt. vezérigazgatója.
Mégis lesz NB I-es focicsapata a Fradinak
Szeptembertől ismét lesz NB I-es labdarúgócsapata az FTC-nek, ám nem nagy-, hanem kispályán. A zöld-fehér együttes keretét a tavalyi NB II-es futsalbajnok Euro-Global Financing Kft. játékosai alkotják majd.
Pazar Honvéd, vigasztalódó Debrecen
A magyar labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában a bajnok DVSC-TEVA hazai pályán nyert 3-2-re a Zalaegerszeg ellen úgy, hogy félidőben még a dunántúliaknál volt az előny. A listavezető Budapest Honvéd megállíthatatlan, ezúttal pakson nyert 3-0-ra.
Kriston bűnbaknak érzi magát, Csank nem szereti sokáig húzni
Alábbi összeállításunkban négy hétvégi labdarúgó-mérkőzésre tekintünk vissza, az NB I-ből a Debrecen-Zalaegerszeg, a Sopron-Nyíregyháza és a REAC-Tatabánya találkozók utáni nyilatkozatokat tekinthetik meg, míg az NB II-ből az FTC-BKV Előre meccs után kaptuk mikrofonvégre Csank Jánost, Horváth Pétert, valamint Lipcsei Pétert.
Csak a ráadásban tudott nyerni a Fradi
A Ferencváros a 91. és 93. percben szerzett gólokkal nyert a BKV Előre ellen a labdarúgó NB II első fordulójában a Keleti csoportban. A csapat találatait Lipcsei és Ndjodo szerezte.
Utolsó támadásából mentett pontot a Diósgyőr az MTK ellen
Az MTK döntetlent játszott a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó NB I 4. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
- címkék:
- foci
- Diósgyőr
- NB I B
- MTK Budapest FC
- Címkefelhő »
Kínos kérdések a Fradi-ankéton
Szezon előtti közönségtalálkozót tartott szerdán az NB II szombati rajtjára készülő ferencvárosi futballklub. A szakvezető és a csapatkapitány beszéde után az FTC Zrt. elnöke próbált számot adni az egyesület jelenlegi helyzetéről, a szurkolókat azonban nem igazán sikerült meggyőznie.
- címkék:
- foci
- FTC Labdarúgó
- NB I B
- Címkefelhő »
Várhidi: Még egyszer nem hibázik a Fradi
Várhidi Péter videonaplójának legújabb részében a magyar foci aktuális kérdéseiről mondja el a véleményét, így többek között beszél az NB I-ben kialakult erőviszonyokról, Tóth Norbert formájáról és motiválhatóságáról, Détári Lajos tervezett soproni nagytakarításáról, az idegenlégiósok hazai dominanciájáról, a Ferencváros esélyeiről, és természetesen szóba kerül a válogatott is.
Vincze bocsánatot kért, Simek kétségbeesett
A Budapest Honvéd harmadik mérkőzését is megnyerte a labdarúgó NB I-ben, miután hazai pályán 5-1-re legyőzte a Fehérvár együttesét. A lefújás után a győztes csapatból Vincze Gábor, a vesztes fél részéről Simek Péter nyilatkozott az [origo]-nak, előbbi örült, hogy hat hónap után jó játékkal tért vissza, és bocsánatot kért a Honvéd-drukkerektől egy pár évvel ezelőtti meggondolatlan tettéért, míg utóbbi meglehetősen csalódottan értékelt.
Kiütötte a Fehérvárt a Honvéd futballcsapata
A tartalékos, több kulcsjátékosát nélkülöző Budapest Honvéd hazai pályán 5-1-re legyőzte a Fehérvárt a labdarúgó NB I harmadik fordulójában, ezzel továbbra is százszázalékos a bajnokságban, amelynek így vezeti a tabelláját. A fehérváriak 23 év óta nyeretlenek a Bozsik-stadionban: a két csapat 1984 óta Kispesten játszott 20 bajnoki mérkőzésén 16 hazai siker mellett 4 döntetlen született.
Csupa hazai focisiker az NB I-ben
Csak hazai siker született a labdarúgó NB I harmadik fordulójának a szombati játéknapján: a Nyíregyháza a REAC-ot, a Vasas a Sopront verte egyaránt két góllal, míg a Kaposvár-Paks és a Győr-Tatabánya találkozó vége egyformán 2-1 lett.
Diósgyőrt vert a Zete, Borasra pihent a Loki
A ZTE FC az utolsó fél órában szerzett gólokkal nyert a Diósgyőr ellen a labdarúgó NB I harmadik fordulójában. A pénteki játéknap másik összecsapásán a teljes kezdőcsapatát az Elfsborg elleni BL-visszavágóra pihentető Debrecen 1-1-es döntetlent ért el a Siófok vendégeként.
Derbit nyert a REAC, pontot lopott a Kaposvár
A labdarúgó NB I 2. fordulójának hétfői zárónapján két találkozót rendeztek: a fővárosi derbin a REAC 2-0-ra legyőzte a Vasast, míg a vidéki gárdák, a Fehérvár és a Kaposvár megosztoztak a pontokon előbbi együttes otthonában.
A Loki nyert, az Újpest ikszelt az NB I-ben
A címvédő Debrecen kétgólos győzelmet aratott hazai pályán a Győr ellen, míg az Újpest FC otthon ikszelt a Zalaegerszeggel a labdarúgó NB I második fordulójában.
Álomhajrázott az MTK, lenullázták a Diósgyőrt
Csak vendégsikerek születtek a labdarúgó NB I második fordulójának a szombati játéknapján. Az MTK 0-1-ről fordítva 4-1-re diadalmaskodott Pakson, az újonc Nyíregyháza egy 11-es góllal múlta felül idegenben a Tatabányát, míg a Siófok Diósgyőrben nyert nagyon simán 3-0-ra.
A Loki és a Honvéd is idegenben vitézkedett
A bajnoki címvédő Debrecen 2-1-re nyert a Diósgyőr otthonában, míg a fővárosi derbin a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd három góllal diadalmaskodott a REAC felett a labdarúgó NB I első fordulójában.
Nem nevez az idényre a Kecskemét nőikosár-csapata
Mivel a diósgyőri költözés is kútba esni látszik, várhatóan nem nevez a Kecskeméti KC a női kosárlabda NB I következő idényére. Az elmúlt szezonban a tabella 11. helyén végzett klub júniusban került kilátástalan helyzetbe, amikor a városvezetés kihátrált a támogatók közül. Ezután felmerült az ugyancsak súlyos tartozásokat felhalmozott DKSK-ba való betagozódás, ám az önkormányzat ott sem vállalt elegendő szerepet.
Tíz emberrel szerzett pontot a Sopron, 0-2-ről nyert az Újpest
A labdarúgó NB I első fordulójában az újonc Siófok félidőben még 2-0-ra vezetett az Újpest ellen, de a lilák a szünet után fordítottak, és végül 4-2-es győzelmet arattak. A Sopron szinte végig emberhátrányban játszott a Kaposvár ellen, ennek ellenére Détári Lajos döntetlennel debütált új csapatának kispadján.
Négynaposra nyúlik az NB I nyitófordulója
Pénteken 19 órakor két mérkőzéssel veszi kezdetét a labdarúgó NB I 2007-08-as idénye, melynek legnagyobb kérdése, hogy a Debrecen sorozatban negyedszer is megnyeri-e a bajnokságot. A négynapos első fordulóban a címvédő vasárnap a keleti rivális Diósgyőr vendége lesz.
- címkék:
- foci
- Diósgyőr
- Magyarország
- NB I B
- Debrecen
- Címkefelhő »
Vízszünet az NB I-es focimeccseken
A nagy hőség miatt a labdarúgó NB I nyitófordulójának mérkőzésein is lesz vízszünet.
- címkék:
- foci
- NB I B
- Címkefelhő »
A labdarúgó NB I állása és mesterlövészei
- címkék:
- foci
- Egerszeg
- NB I B
- Matáv FC Sopron
- Címkefelhő »
Keleti marad a Ferencváros csapata
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága kedden elkészítette az NB II csoportbeosztását, a Ferencváros az elmúlt idényhez hasonlóan ezúttal is Keleten szerepel majd.
Aláírt Újpestre az NB I első dél-koreai légiósa
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC leigazolta a dél-koreai Li Do Kvont - adta hírül a klub hivatalos honlapja.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Újpest FC
- NB I B
- Címkefelhő »
Zalaegerszegen a magyar Beckham
A labdarúgó NB I-ben bronzérmes ZTE FC leigazolta Tóth Norbertet, a REAC korábbi válogatott középpályását.
Détári Bécsben mondott igent a Sopronnak
A jövőben Détári Lajos irányítja a labdarúgó NB I-ben szereplő FC Sopron csapatát.
Sidibét választották az év játékosának
A címvédő Debrecen a Diósgyőr ellen játszik az első fordulóban a labdarúgó NB I 2007/2008-as szezonjában - derült ki a bajnokság pénteki sorsolásán, amely előtt az elmúlt szezon legjobbjait díjazta az MLSZ.
A Tatabánya helyett nem lesz NB I-es a Fradi
Az FC Tatabánya anyagi helyzete stabilizálódott, és ez biztossá teszi az indulását az NB I-ben - ezt Török József, a labdarúgócsapatot működtető Sziget Foci Kft. ügyvezetője jelentette ki.
A Fradi-verés kevés volt az üdvösséghez
Nem hosszabbították meg a labdarúgó NB II Keleti csoportjában a Ferencváros előtt diadalmaskodó Nyíregyháza vezetőedzőjének, Gálhidi Györgynek a szerződését. Helyét az élvonalba jutott csapat élén Tajti József veszi át.
A tataiak ingyen kéziznek az NB I-ben
Az NB I B Nyugati csoportjában első Tatai Honvéd Atlétikai Club kézilabdásai ingyen vállalják a játékot az első osztályban. Korábban szóba került, hogy anyagiak híján a csoportgyőztes tatai kézisek csak a megyei első osztályban indulhatnak - tájékoztatott szerdán a klub elnöke.
- címkék:
- kézilabda
- Tata
- NB I B
- Címkefelhő »
Eldől az NB II: Fradi-botránytól tart a Nyíregyháza
A labdarúgó NB II Keleti és Nyugati csoportjában is a szombati utolsó fordulóban dől el, hogy melyik együttes végez az élen, ám továbbra sem tudhatjuk biztosan, hogy mely csapatok szerepelhetnek a következő szezontól az élvonalban. Annyit azonban már most elmondhatunk, a másodosztály élmezőnyének idei versengése nem a sportszerűség miatt marad emlékezetes. A Haladás és a Felcsút közötti korábbi vádaskodás után ezúttal a Nyíregyháza hivatalos honlapján jelentek különféle ferencvárosi provokációkról szóló híradások.
Nem lesz Fradi az NB I-ben
A labdarúgó NB II utolsó fordulóját követően eldőlt, hogy a Keleti csoportból a Nyíregyháza, a Nyugatiból pedig a BFC-Siófok jutott fel az élvonalba. A Nyíregyháza élről várta a zárást, és miután 1-0-ra legyőzte a Vecsést, az üldöző Ferencváros nem tudott a szabolcsiak elé kerülni. A zöld-fehéreknek ez azért sem sikerülhetett, mert hazai pályán csak döntetlent játszottak a Baktalórántházával. Nyugaton a siófokiak listavezetőként az utolsó körben hazai pályán 5-1 nyertek a Mosonmagyaróvár ellen, s ezzel megőrizték első helyüket. Mindkét csoportból az első helyezett jutott fel az NB I-be.
Egervári ül le a győri kispadra
Egervári Sándor a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO FC új vezetőedzője, a szakember kétéves szerződést írt alá - jelentették be a klub pénteki sajtótájékoztatóján. Az 57 éves trénert Tarsoly Csaba, a Győri ETO FC elnök-tulajdonosa mutatta be.
A nap sportképei: Fradi-bú, nyírségi bunyó
Nagy lehetőséget szalasztott el mind a Ferencváros, mind a Nyíregyháza labdarúgócsapata az NB II Keleti csoportjának utolsó előtti fordulójában, miután mindkét fél döntetlent játszott. A Nyíregyháza győzelmével már bajnoknak érezhette volna magát (Fradi-iksz esetén), a Fradi viszont visszavehette volna a vezetést, ha nyer (a rivális pedig ikszel). Így a döntés az utolsó fordulóra maradt.
Az utolsó fordulóra maradt a döntés az NB II-ben
A Ferencváros nagy meglepetésre csupán 2-2-es döntetlent ért el a kieső Budafok otthonában, de a Nyíregyháza nem tudta kihasználni riválisa botlását, és 1-1-et játszott Makón, így az utolsó fordulóra maradt a döntés az NB II Keleti csoportjában.
- címkék:
- Makó
- foci
- Ferencváros
- NB I B
- Nyíregyháza
- NB II
- Budafok
- Címkefelhő »
A Fradi ismét két pontra a Nyíregyházától
A Ferencváros 4-0-ra legyőzte a Kazincbarcikát az NB II Keleti csoportjának hétfői találkozóján, ezzel a zöld-fehérek ismét két pontra megközelítették az éllovas Nyíregyházát. A bajnokságból még két forduló van hátra, csak az első helyezett jut fel az élvonalba.
Nyíregyházi siker, felcsúti botlás az NB II-ben
A Nyíregyháza egy góllal nyert a Szolnok ellen a labdarúgó NB II 28. fordulójában, s ezzel a Keleti csoportban ismét öt pontra növelte előnyét a Kazincbarcika ellenében hétfőn az Üllői úton pályára lépő Ferencvárossal szemben. A Nyugati csoportban a feljutásért versenyben lévő együttesek közül a Felcsút váratlanul döntetlent játszott otthon a BKV Előrével. Az első három helyezettnek egyformán 56 pontja van.
A Siófok vezeti a Nyugati csoportot
A feljutásra pályázó, házigazda Siófok kétgólos győzelmet aratott a Dunaújváros felett a labdarúgó NB II 28. fordulójának egyetlen szombati találkozóján, s ezzel átvette a vezetést a Nyugati csoportban.
- címkék:
- Siófok
- foci
- Dunaújváros
- Ferencváros
- NB I B
- Címkefelhő »
A Szolnok besöpörte a kosárbajnoki címet
A Szolnok megszerezte története második bajnoki címét, miután a férfi kosárlabda NB I három sikerig tartó döntőjének harmadik mérkőzésén is legyőzte a vendég Körmendet.
Békéscsabán rendezett gálaelőadást a Fradi
Kiütéses, 4-0-s győzelemmel pótolta be a Ferencváros labdarúgócsapata az NB II 26. fordulójából elhalasztott békéscsabai mérkőzését. A zöld-fehér együttes ezzel faragott ugyan hátrányán, de még mindig a kétpontos előnnyel vezető Nyíregyháza áll a feljutást jelentő első helyen.
Centiken dőlt el a nőikézilabda bajnoki cím
A Budapest Bank-FTC nyerte a nőikézilabda NB I 2006/07-es idényét, miután a rájátszás zárómérkőzésén hihetetlen izgalmak közepette legyőzte a nagy rivális címvédő Győri Audi ETO KC csapatát a Népligetben.
A Ferencváros távolodik az NB I-től
A Ferencváros labdarúgócsapata Miskolcon a Bőcs vendégeként nem tudott nyerni, s mivel a Nyíregyháza győzött Jászapátiban, Zoran Kuntic edző fővárosi csapata komoly hátrányba került a feljutásért zajló "keleti" párharcban. Szerdán Békéscsabán pótolja korábbról elhalasztott meccsét az FTC, de ha győz is a Viharsarokban, hátránya még akkor is két pont lesz a nyírségiekkel szemben. Nyugaton Felcsút, Siófok, Barcs, Haladás a jelenlegi sorrend. A bajnokságból még három teljes forduló van hátra, s csak a két bajnok jut fel az első osztályba.
Trónfosztásra készül a Fradi nőikézi-csapata
Szombaton a bronz-, pünkösdvasárnap pedig az aranyérem talál gazdára a női kézilabda NB I-ben. Előbb a Dunaferr fogadja a Cornexit, és ha pontot szerez, harmadik lesz. Erre minden esélye megvan a dunaújvárosiaknak, hiszen a playoffban már Székesfehérváron is nyerni tudtak. A vendégeknek mindenképpen nyerniük kell a dobogóra kerüléshez. Hogy ki lesz a bajnok, az vasárnap 14.30 körül derül ki.
Szolnok-Körmend kosárdöntő lesz
A Szolnoki Olaj és a Lami-Véd-Körmend vívja a férfikosárlabda NB I fináléját, miután mindkét csapat megnyerte elődöntős párharcát.
Előny a Gödöllőnél a futsaldöntőben
Hosszabbítás után dőlt el a futsal NB I döntőjének első felvonása, amelyen a Megatherm GFK és a Kanárik csapata mérkőzött meg. A 3-3-ra végződő rendes játékidő után a túlóra a Gödöllőnek sikerült jobban, a címvédő a 6-3-as győzelemmel került előnybe a három nyert mérkőzésig tartó párharcban.
- címkék:
- foci
- NB I B
- Gödöllő
- Kanárimadár
- Címkefelhő »
Megmenekült a Tatabánya és a Paks
Főleg a második félidei játékának köszönhetően három ponttal távozott Rákospalotáról a labdarúgó Borsodi Liga 29. fordulójában a Tatabánya, így jövőre is az NB I-ben szerepelhet. Az újonc Paks is meghosszabbította élvonalbeli tagságát, a Duna-partiak a Vasas elleni 4-2-es diadallal harcolták ki a bentmaradást. Szintén fellélegezhet a Sopron és a Kaposvár, mindkét gárda győzelemmel menekült a veszélyes zónából, így a Pécs, Győr, REAC hármasból került majd ki a másik kieső. A Honvédot és a Diósgyőrt ilyen veszély nem fenyegeti, a kupagyőztes kispestiek 1-1-es döntetlennel őrizték meg tavaszi hazai veretlenségüket.
Nem okozott gondot a Cornexi legyőzése a Fradinak
A Ferencváros hazai pályán a papírformának megfelelően legyőzte a Székesfehérvár együttesét a nőikézilabda NB I 1-4. helyéért zajló rájátszásában.
A Nyíregyháza feladta a leckét az FTC-nek
A Nyíregyháza kiütéses, 5-1-es győzelmet aratott a vendég Baktalórántháza felett a 26. fordulóban, s ezzel átvette a vezetést a mérkőzését későbbre halasztó Ferencvárostól a labdarúgó NB II Keleti csoportjában.
Ezúttal Sopronba került a kosárarany
Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán legyőzte a címvédő MiZo Pécs 2010 együttesét, ezzel összesítésben 3-2-re nyert a női kosárlabda NB I három sikerig tartó döntőjében. A zöld-sárga együttes fennállásának negyedik bajnoki címét ünnepelhette.
Tököliék hét gólt szereztek Jászberényben
Eredményes második félidei játékával fölényes győzelmet aratott Jászberényben a Ferencváros a labdarúgó NB II 25. fordulójában. A zöld-fehér együttes ezzel továbbra is vezeti a Keleti-csoportot, nagy riválisa, a Nyíregyháza Budafokon lép pályára.
A Cornexi legyőzte Görbiczéket
A Cornexi-Alcoa-HSB Holding kisebb meglepetésre legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC-t a nőikézilabda NB I rájátszásában.