NAV

címke rss

Milliós bírság a nagybani piacon

Itthon2014.08.08, 08:15

Az éjszakai razzián öt és fél tonna zöldséget és gyümölcsöt foglaltak le, további 1700 liter tej forgalmazását állították le. 

A NAV zárolta egy alapítványi iskola vagyonát

Itthon2014.08.05, 12:43

Nem szokványos házkutatást tartottak egy szabolcsi iskolában, ahová a gyanú szerint „papíron” olyan diákok is jártak, akik valójában nem vettek részt a képzésen. A jelentett tanulói létszám alapján az iskola mintegy 42 millió forintnyi állami támogatást kapott.

Ezeken a siófoki villákon csaltak kétszázmillió forint adót

Gazdaság2014.08.05, 13:02

Megnéztük azokat a siófoki társasházakat, amelyek építésekor három siófoki lakos a gyanú szerint összesen 200 millió forint adót csalt el. A házakkal a benne lakók szerint semmi probléma nincs, mint ahogy a gyanúsítottakat is tisztességes embereknek tartják az ismerõik. Senki sem gondolta volna, hogy nincs rendben a szénájuk.

A jogtalanul kivetett adót is megadóztatnák

Gazdaság2014.08.04, 10:00

Bár a közszféra magas végkielégítéseire jogtalanul vetettek ki 98 százalékos adót, az érintettek várhatóan mégsem kapják vissza teljes mértékben a pénzüket, mert adózniuk kell belõle. A parlament õsszel dönthet.

Ingatlancsalókat lepleztek le Siófokon

Gazdaság2014.07.29, 09:21

Sorozatos balatoni ingatlanértékesítésük után nem fizettek adót, és 197 millió forintnyi kárt okozott három siófoki. Az ügyben a NAV büntetõeljárást indított.

Pénztárgépek miatt 260 millió forint bírságot szabott ki a NAV

Itthon2014.07.25, 08:05

Minden hatodik, a NAV-hoz bekötött pénztárgép sorra került eddig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenõrzésén. Minden nyolcadik vizsgált gép esetén találtak hibát, amiért átlagosan mintegy 85 ezer forint bírságot szabtak ki.

Egyre többen tartoznak a NAV-nak

Gazdaság2014.07.24, 16:23

Az adóhatóság negyedévente teszi közzé a tartós adósok listáit, a legfrissebb adatok szerint 4144 magánszemély és egyéni vállalkozó, valamint 2638 vállalkozás rendelkezik 180 napnál régebbi hátralékkal. A nem fizetõ cégek száma fél év alatt 62 százalékkal nõtt.

A NAV lecsap a hitelt tõkévé konvertáló cégekre

Gazdaság2014.07.23, 16:01

2013 vége óta vizsgálja az adóhatóság a cégek hitel-tõke konverziós ügyleteit, több esetben adóköteles hitelelengedéssé minõsítettek ilyen tranzakciókat. Egyelõre ezért érdemes inkább két lépcsõben, tõkeemeléssel és hiteltörlesztéssel rendezni az ilyen ügyeket.

Csaló pultosokat leplezett le a NAV

Gazdaság2014.07.23, 15:19

Gyanús lett, hogy furcsán érkeztek be az adatok az online pénztárgépbõl.

Itt az új NAV-feketelista

Archívum2014.07.22, 10:47

Az adóhatóság ezúttal azoknak a vállalkozásoknak az adatait tette közzé, amelyeket be nem jelentett - vagy szabálytalanul bejelentett - alkalmazottak foglalkoztatásán kapták. Majdnem ötezren vannak.

Pékáruláncra csapott le a NAV

Archívum2014.07.21, 11:02

Öt régióban, 170 ellenõrzés során mintegy 45 esetben találtak szabálytalanságot a NAV munkatársai egy külföldi tulajdonú pékáruláncnál. A cég ráadásul jelentõs köztartozást is felhalmozott már, most várhatóan 4,5 millióra bírságolják - írja a Napi.hu.

Blokkoltak két online fogadási oldalt

Gazdaság2014.07.13, 23:31

Nem hozzáférhetõ sem a Betclic.com, sem a Bet-at-home.com.

Bírság járhat az egzotikus szuvenírekért

Travelo2017.10.04, 10:49

Tudta, hogy ha tengerentúli útjáról drága laptoppal tér haza, vámot és áfát is kell rá fizetni? És hogy a korallok behozataláért is bírság jár? A NAV a turistaszezon kezdetén tartott sajtótájékoztatót a reptéren, hogy az utasok is tudják, mi lehet a bõröndben.

Szorgalmasan járja a bulihelyeket a NAV

Gazdaság2014.06.27, 10:11

A hatóság tavaly nyáron minden harmadik helyszínen anomáliát tapasztalt ugyanis. A romkocsmák, belvárosi szórakozóhelyek többnyire hatalmas forgalmának gyakran nincs nyoma a pénztárgépeken. Az érintett szórakozóhelyek így nem adóznak eleget, a vendégnek pedig nincs mivel reklamálnia, ha elégedetlen, vagy kár éri.

Varga Mihály megindokolta az RTL Klub elleni vizsgálatot

Itthon2014.06.26, 19:06

Azt mondta, egy gazdasági miniszternek illik odafigyelnie egy 23 milliárdos összegre, márpedig az RTL Klubnak ekkora összegû veszteségelhatárolása volt. Azt nem zárta ki, hogy a NAV-vizsgálat eredménye az lesz, hogy minden törvényes és tisztességes volt.

A lángossütõ, a taxis és a kozmetikus készülhet az adóellenõrzésre

Gazdaság2014.06.26, 10:29

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a következõ hónapokban elsõsorban azoknál a szolgáltatóknál készül átfogó ellenõrzésre, amelyek a nyaralókat szolgálják ki. Rajtuk kívül az elektronikus kereskedõk tevékenységét figyelik majd kiemelten.

Nagyságrenddel kevesebb a lopás a fémtörvény bevezetése óta

Archívum2014.06.24, 15:20

A novemberben bevezetett törvény máris nagyon eredményes, töredékére csökkent a bûnesetek száma, és átláthatóbbá vált a szektor, írja közleményében a NAV.

A NAV szerint a hivatal nyeri a perek többségét

Gazdaság2014.06.20, 14:55

A tavalyi perek 72 százalékában a NAV javára döntött a bíróság.

Bitumenhígítót adtak el gázolajnak

Gazdaság2014.06.19, 19:04

Illegális olajkereskedelemmel foglalkozó bûnszervezetre csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói Egerben.

Alibibulin buktatott le zenészeket a NAV

Gazdaság2014.06.12, 14:55

Tizenhárom adóeltitkolót, köztük nyolc zenészt buktatott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte az Észak-alföldi Regionális Adó-fõigazgatóság sajtóreferense.

Az adóellenõrök rámentek az innovációs járulékra

Gazdaság2014.06.06, 10:42

Az adóhatóság keresztes hadjáratot indított az olyan tanulmányok ellen, amelyek költségével a társaságok csökkentették az innovációs járulékukat. Ha a megrendelt tanulmányok a NAV szerint nem érik el a megfelelõ tudományos szintet, jön a büntetés.

Elkapott egy csaló autókereskedõt a NAV Szabolcsban

Gazdaság2014.05.30, 11:35

Külföldrõl behozott autók forgalmi adatait meghamisító autókereskedõt leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte a szervezet Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyõri Fõigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Õszinte vallomás egy adócsaló celebrõl

Archívum2014.05.26, 09:28

Mádai Vivien terhességérõl, étvágyáról mesélt. Nem, nem a szexuálisról. De azt is megtudhatjuk Katz Dávid videójából, hogy Tolvai Reninek hogyan gyûlt fel a NAV-os tartozása.

Tolvai Renit üldözi az adóhivatal

Archívum2014.05.21, 16:07

A Megasztár 2010-es gyõztes énekesnõje állítólag elfelejtette befizetni az adóhátralékát, ezért végrehajtás indult ellene.

Nem csak az szja-t kell ma bevallani

Archívum2014.05.20, 16:09

Nemcsak a magánszemélyeknek van ma fontos határidejük az adózásban, hanem a cégeknek is.

Súlyos adóhiány a kapcsolt vállalkozásoknál

Archívum2014.05.19, 12:07

Jelentõs adóhiányt mutat a NAV statisztikája a kapcsolt vállalkozásoknál: ami 2011-ben 18 milliárd forint volt, idén 33 milliárdra ugrott. Az elmúlt éveknél jóval keményebb hatósági fellépés a bírságok mértékén is látszik: 2011-ben 6 milliárd 80 millió forintot, 2013-ban viszont már több mint 8 milliárd forintot róttak ki a kapcsolt vállalkozásokra.

Mások adataival igényelt vissza szja-t egy könyvelõ

Itthon2014.05.17, 13:51

Egy magánszemély és egy könyvelõ éveken át mások személyes adatait felhasználva, nevükben, jogosulatlanul igényeltek vissza személyi jövedelemadót, a csalókat az adóhatóság nyomozói buktatták le.

A kata bejön, a kiva nem

Gazdaság2014.05.14, 12:40

Idén elsõ negyedévben tíz százalékkal nõtt a katát választó cégek száma, a kivából viszont szép lassan elkezdtek kihátrálni az adóalanyok.

Álrevizorokra figyelmeztet az adóhatóság

Gazdaság2014.05.14, 09:30

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak nincs köze az utóbbi napokban a sajtóban megjelent furcsa ellenõrzésekhez és bírságokhoz. A hivatal azt javasolja, hogy az érintettek gyõzõdjenek meg az ellenõrök személyazonosságáról, akik készpénzt csak speciális esetekben kérhetnek.

Az állam 2,8 milliárd forint után fut a pénztárgépbotrány miatt

Gazdaság2014.05.14, 07:21

Összesen több mint 68 ezer pénztárgép után, több mint 2,8 milliárd forint összegben nyújtottak be nyilatkozatot az elõleg, illetve vételár állam általi átvállalására a visszavont engedélyû pénztárgépek, illetve az elõlegekkel eltûnt vállalkozás miatt pórul járt kereskedõk.

Félmilliárd forint értékû csempészcigarettát foglalt le a NAV

Itthon2014.05.13, 10:26

Több mint félmilliárd forint értékû, feltehetõen csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói Nyíregyházán és a Hajdú-Bihar megyei Váncsodon.

Nem volt idõ tesztelni az online pénztárgépeket, most meg lefagynak

Gazdaság2014.05.12, 10:41

A kereskedõk a beszerzési nehézségek után most az online pénztárgépek technikai problémáival küzdenek. Akinek lefagy a gépe, írhat kézzel nyugtát, de ha ez sokszor elõfordul, szinte biztos, hogy alapos adóellenõrzésre számíthat.

Lebukott a nagy lábon élõ nyugdíjas

Itthon2014.05.06, 19:38

Szerény nyugdíjából élt, mégis nagy értékû autót és ingatlanokat vásárolt egy Tolna megyei nyugdíjas, akinek most súlyos adókülönbözetet kell befizetnie – számol be az esetrõl a Teol.

A diákmunka is lehet adóköteles

Archívum2014.05.05, 13:51

A diákmunkával, egyszerûsített foglalkoztatás keretében szerzett jövedelem is adóköteles, amennyiben a belõle származó jövedelem meghaladja a napi 4510 forintot - figyelmeztetett a NAV a Facebook oldalán.

110 kiló növényvédõ-szert foglalt le a Nébih

Archívum2014.05.05, 09:47

Apróhirdetésben kínált szerekre fókuszált a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága a NAV Bevetési Fõigazgatóságával közös ellenõrzés-sorozatában. A próbavásárlások eredményeképpen mindkét hatóságnak akadt tennivalója.

Hamis rokkantsági igazolásokkal csaltak el 800 milliót

Itthon2014.04.30, 10:22

A NAV nyomozása szerint két baranyai orvos 622 hamis rokkantsági igazolást állított ki cégek számára, akik ezáltal jogosulatlanul állami támogatást igényeltek.

Egyszerre öt hatóság razziázott 16 budapesti étteremben

Gazdaság2014.04.28, 08:41

A keleti konyhát vivõ 16 fõvárosi étterem felében jelöletlen vagy kétes eredetû élelmiszerekre, több helyen pedig súlyos higiéniai hiányosságokra bukkantak az ellenõrök.