NATO

címke rss

Több ország is nagyobb összeggel támogatja a NATO közös védelmi költségeit

Nagyvilág2019.04.02, 22:39

Donald Trump amerikai elnök üdvözli, hogy egyes NATO-tagországok megnövelték hozzájárulásukat a közös védelmi kiadásokhoz – ezt Trump maga mondta kedden a washingtoni Fehér Házban újságíróknak, a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott rövid tájékoztatóján.

Egy ukrán képviselő a NATO-tag Magyarország megtámadásáról beszélt

Nagyvilág2019.03.20, 12:44

Szergej Melnicsuk ukrán parlamenti képviselő élő adásban fenyegette meg a NATO-tagállam Magyarországot katonai agresszióval. Arról persze nem beszélt, hogy amennyiben Ukrajna megtámadná hazánkat, akkor a NATO 29 tagjával, köztük Kijev legfőbb szövetségesével, az Amerikai Egyesült Államokkal találná magát szembe. Az észak-atlanti szövetség 5. cikkelye alapján ugyanis egy NATO-tag fegyveres megtámadása, valamennyi tagállam elleni agressziónak tekinthető. Magyarán: ebben az esetben az észak-atlanti szövetség összes tagállama katonai akciót hajtana végre Ukrajna ellen, ami az ukrán állam megszűnését vonná maga után.

Donald Trump lehetséges NATO-tagként beszélt Brazíliáról

Nagyvilág2019.03.19, 19:58

Lehetséges NATO-tagországként említette Brazíliát Donald Trump amerikai elnök a Jaír Bolsonaro brazil elnökkel a Fehér Ház Rózsakertjében kedden közösen tartott sajtóértekezletén.

Áder János: Magyarország kiérdemelte a NATO-tagságot

Itthon2019.03.12, 17:36

Áder János köztársasági elnök szerint Magyarország húsz évvel ezelőtti csatlakozása a NATO-hoz egyszerre volt stratégiai, politikai, katonai és erkölcsi döntés, de egyben történelmi elégtétel is a Jaltát követő keserves évtizedekért, és elismerés a vasfüggöny átszakításáért.

Csehország kedden emlékezik meg NATO-csatlakozásának 20. évfordulójáról

Nagyvilág2019.03.11, 19:36

Biztonságunk nem tekinthető adottnak címmel nemzetközi konferenciát tartanak kedden Prágában a négy visegrádi ország (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) államfőinek részvételével.

Orbán Viktor: Felértékelődik a NATO szerepe

Itthon2019.03.11, 08:04

Felértékelődik a NATO szerepe, mert Európa biztonsága ma törékeny lábakon áll - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Lengyelországban.

Benkő Tibor: Erős magyar hadseregre van szüksége a NATO-nak

Itthon2019.03.09, 14:04

Magyarországnak olyan erős hadseregre van szüksége, amelyet a NATO bárhol a világon alkalmazni tud a szövetséges országok békéje és biztonsága érdekében – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter szombaton, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely tizedik évadának megnyitó ünnepségén.

Amerika elismeri a magyar diplomácia győzelmét az ukrán oktatási törvény ügyében

Nagyvilág2019.03.05, 10:40

Amíg Ukrajna és Magyarország nem oldják meg a nyelvi kérdéssel kapcsolatos vitákat a jogalkotásban, Budapest blokkolni fogja Kijev euroatlanti törekvéseit. Ezt az Amerikai Egyesült Államok szárazföldi erőinek korábbi parancsnoka, Ben Hodges altábornagy jelentette ki az "Odesszai viták. Ukrajna, a fekete-tengeri régió és a transzatlanti partnerek egyesülése" elnevezésű első nemzetközi konferencián, melyet a kulcsfontosságú kikötővárosban, Odesszában tartottak meg. A múlt héten pedig Rose Gottemoeller, a NATO főtitkárhelyettese szólította fel a nacionalista ukrán vezetést a diszkriminatív oktatási törvény megváltoztatására. Kijelentheetjük, ...

A NATO-főtitkár szerint az észak-atlanti szervezet nem akar új hidegháborút

Nagyvilág2019.03.01, 16:30

A NATO nem akar újabb hidegháborút - jelentette ki Szófiában az észak-atlanti katonai szervezet főtitkára, aki szerint az, hogy Oroszország megsértette a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló nemzetközi szerződést (INF), a szövetség számára az egyik leginkább sürgető kihívás.

Győzött a magyar diplomácia: Hazánk oldalára állt a NATO a magyar-ukrán vitában

Nagyvilág2019.02.28, 21:24

Ahogy az Origo is beszámolt róla, Rose Gottemoeller, a NATO-főtitkárhelyettese részt vett a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által szervezett kétnapos nagyköveti értekezleten. A magyar haderőfejlesztésen kívül szó esett a kisebbségellenes ukrán oktatási törvényről is, amely témában a NATO első alkalommal egyértelműen és határozottan Budapest oldalára állt. Gottemoeller ugyanis kijelentette, hogy Kijevnek teljes egészében végre kell hajtania a Velencei Bizottság ajánlásait.

Magyarországon átfogó haderőfejlesztés zajlik

Itthon2019.02.26, 18:31

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar védelmi fejlesztésekről tájékoztatta Rose Gottemoeller NATO-főtitkárhelyettest. A külügyminiszter elmondta, a haderőfejlesztés nemcsak az ország biztonságát, hanem a NATO megerősítését is szolgálja. 

Bűnözés és katonák közötti gyilkos leszámolások az ukrán hadseregben

Nagyvilág2019.02.17, 15:07

Milyen állapotban van a magyarellenes Ukrajna hadserege? Elmondjuk.

NATO-főtitkár: Kína felemelkedése kihívás elé állítja a szövetséget

Nagyvilág2019.02.16, 10:47

Kína felemelkedése a világhatalmak közé lehetőséget ad a NATO-nak az együttműködésre és a párbeszédre az ázsiai országgal, de kihívás elé is állítja az észak-atlanti szövetséget – mondta Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára pénteken az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).

Magyarország kiemelkedően fontos a régióban az Egyesült Államoknak

Itthon2019.02.11, 12:47

Budapesten kezdte meg európai körútját Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere. Legutóbb nyolc éve járt amerikai külügyminiszter Magyarországon, így a mostani látogatás egyértelműen mutatja, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok jól működnek, és a térségben kiemelten fontosak vagyunk Washington számára. A magyar külpolitika mozgásterének bővülését, illetve a miniszterelnök vezető szerepét pedig az illusztrálja jól, hogy a múlt héten Orbán Viktor a visegrádi négyekkel közösen Angela Merkel német kancellárral tárgyalt, míg a jövő héten a Benjamin Netanjahúval találkozik.

Már a NATO-közgyűlés is törölte Demeter Márta tagságát

Itthon2019.01.17, 12:49

Demeter Márta, az LMP hazugságon kapott társelnöke kedden még úgy nyilatkozott, él a tagsága a NATO Parlamenti Közgyűlésében annak ellenére, hogy az Országgyűlés házszabályára és a NATO-testület alapszabályának előszavára hivatkozva Kövér László házelnök december 21-én visszavonta a tagságát.

Magyarország növeli afganisztáni és koszovói szerepvállalását

Nagyvilág2018.12.05, 15:18

Magyarország megerősítette Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak tett korábbi ígéretét, amely szerint a hamarosan lejáró ciprusi ENSZ-misszióból felszabaduló kapacitás jelentős részét a NATO számára, koszovói és afganisztáni szerepvállalásának fokozására ajánlja fel - jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben.

Új hidegháború felé lavírozik Kína és az Egyesült Államok

Nagyvilág2018.12.04, 11:24

Mára Kína és az Egyesült Államok között nemcsak kereskedelmi háború látható, hanem ennél jóval erőteljesebb rivalizálás is körvonalazódhat, a hagyományos kereskedelempolitikai eszközöket mára egyre inkább geopolitikai eszközökként használják – minderről Martonyi János, az Orbán-kormány volt külügyminisztere beszélt az Antall József Tudásközpont biztonságpolitikai konferenciáján. Egy NATO katonai tábornok szerint a jelenlegi globális rendszerben az állami és nem állami szereplők revizionista célokkal rendelkeznek, és ezt meglehetősen agresszíven hajtják végre. A felszólalók egységesek voltak abban, hogy a transzatlanti szövetségen beelül ...

Az orosz külügyminisztérium bekérette az ukrán ügyvivőt a kercsi incidens miatt

Nagyvilág2018.11.26, 17:13

Bekérette az orosz diplomáciai tárca Ukrajna moszkvai ideiglenes ügyvivőjét a Kercsi-szoros térségében tanúsított „agresszív és provokatív ukrán lépések" miatt - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Rosszija 24 hírtelevíziónak. Közben Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette, hogy a hadiállapot szerdán – azaz november 28-án -, közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor lép életbe Ukrajna egész területén.

Demeter Márta méltatlanná vált, hogy Magyarországot képviselje

Itthon2018.11.23, 09:44

Az LMP-s Demeter Márta méltatlanná vált arra, hogy Magyarországot képviselje a NATO parlamenti közgyűlésében – mondta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Drónok, zsúfolt légtér, lézervakítás - veszélyek a levegőben

Tudomány2018.11.22, 23:02

A légi közlekedés az elmúlt évtizedekben soha nem látott minőségi – és ami különösen fontos –, robbanásszerű mennyiségi fejlődésnek indult. Szemben az 1950-es 60-as évekbeli „hőskorral”, a polgári repülés ma már nem valamiféle különleges kalandnak, hanem az utazások hétköznapi eszközének számít. Emiatt azonban évről-évre egyre több kondenzcsík keresztezi az égboltot, új kihívások elé állítva a repülésbiztonság garantálásának egyik legfontosabb szervezetét, a légi irányítást. A hazai légi irányítás fellegvárának számító HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Szepessy Kornél exkluzívan nyilatkozott az Oriigónak ...

Demeter Mártának nincs keresnivalója a parlamentben sem

Itthon2018.10.30, 07:54

Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázat, és sem a szakbizottságban, sem a parlamentben nincs keresnivalója - minderről Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke beszélt az Országgyűlésben. Németh Zsolt szerint Demeter kisstílű politikai indíttatásból hozta nyilvánosságra egy ciprusi ENSZ-misszió egyes adatait, olyanokat, amelyeket harminc évig nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni. Az LMP társelnöknője személyes megtámadtatás révén ócska vagdalkozásba kezdett a Ház falai között, pedig dokumentumok bizonyítják, hogy hazudik. Demeter példája azt is világosan megmutatta, hogyan működnek a hazai Soros-féle álhírgyárak, akik minden kritika ...

Jelentősen romlott Ukrajnában a kisebbségek helyzete

Nagyvilág2018.10.25, 14:27

Jelentősen romlott a helyzet Ukrajna vonatkozásában, ugyanis semmi nem történt az oktatási törvény módosításának ügyében, és elfogadták a nyelvtörvényt is, amely az oktatás mellett a kultúrában, a médiában és a közigazgatásban is elveszi a nemzeti közösségektől saját anyanyelvük használatának lehetőségét – jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben.

A hidegháború óta legnagyobb hadgyakorlatát tartja a NATO Norvégiában

Nagyvilág2018.10.25, 13:02

Megkezdődött csütörtökön Norvégiában a NATO történetének egyik legnagyobb hadgyakorlata, amelyben a forgatókönyv szerint egy kitalált agresszor támadásával szemben védik meg az észak-európai országot. A hadgyakorlatban a szomszédos országok légtereit is igénybe veszik.

Kibervédelmi kihívásokkal néz szembe a NATO

Nagyvilág2018.10.05, 10:18

A NATO-szervezeteket és -parancsnokságokat több százezer kibertámadás éri havonta, amelyekből átlagosan 200 eset komoly, ezek többségénél pedig nagy kihívás a támadó beazonosítása - mondta Szenes Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatornán pénteken.

A NATO elismeri Georgia területi egységét

Nagyvilág2018.10.03, 20:18

A NATO elismeri és támogatja Georgia területi egységét és határainak nemzetközileg elismert sérthetetlenségét, a katonai szövetség ezért arra szólítja fel Oroszországot, hogy vonja vissza Dél-Oszétia és Abházia önálló államként való elismerését - jelentette ki a NATO főtitkára szerdán Brüsszelben.

Porosenko az alkotmányba foglaltatná Ukrajna NATO- és EU-tagságra törekvését

Nagyvilág2018.08.24, 16:20

Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette, hogy olyan javaslatot terjeszt a parlament elé, amely az alkotmányban erősítené meg Ukrajna törekvését a NATO-csatlakozásra és az Európai Unióba való belépésére.

Észtország felfüggesztette a NATO gyakorlatát egy véletlenül kilőtt rakéta miatt

Nagyvilág2018.08.10, 08:56

Észtország védelmi minisztere elrendelte az országában tartott NATO légi hadgyakorlat felfüggesztését azt követően, hogy a héten egy spanyol vadászgép gyakorlatozás közben véletlenül rakétát indított az észt légtérben.

Egy spanyol vadászrepülő véletlenül rakétát indított Észtország felett

Nagyvilág2018.08.08, 01:03

Észtország légterében, gyakorlatozás közben véletlenül rakétát indított egy spanyol vadászgép, károk nem keletkeztek, az ügyben vizsgálat indult - közölte kedden a spanyol védelmi minisztérium.

NATO-légibázis épül Albániában, először a Balkán-félszigeten

Nagyvilág2018.08.05, 14:48

Edi Rama albán miniszterelnök Facebook-bejegyzésében tudatta: az Észak-atlanti Tanács jóváhagyta, hogy Albániában épüljön meg az első balkáni NATO-légibázis.

Több cseh katona meghalt egy afganisztáni öngyilkos merényletben

Nagyvilág2018.08.05, 14:09

Legkevesebb három NATO-katona halt meg egy öngyilkos robbantásos merényletben Afganisztán keleti részén - jelentette be az Afganisztánban tartózkodó NATO-erők parancsnoksága. A merényletet a táli felkelők vállalták magukra.

A macedón parlament megszavazta a NATO-csatlakozásról szóló határozatot

Nagyvilág2018.07.19, 17:30

A macedón parlament megszavazta az ország NATO-csatlakozásának jóváhagyásáról szóló határozatot, ami azt jelenti, hogy megkezdődhetnek a csatlakozás előkészületei.

Juncker feltámadt az „isiászból”, a hírre lecsapott a mémgyár

Itthon2018.07.18, 14:25

Az Európai Bizottság elnöke ma már látványosan a két lábán állt, még csak nem is botorkált, a tolókocsi meg abszolút a múlté. Pedig néhány nappal ezelőtt még járni is alig bírt. Valószínűleg részeg volt. A friss képekre le is csapott a mémgyár, és olyan mennyiségű képadagot zúdítottak Junckerre, ami még az előző kört is egyértelműen veri. Gyurcsány Ferenctől ISIászokon át Junckermeisterig van itt minden.

Donald Trump: A bevándorlás maga alá gyűri Európát

Nagyvilág2018.07.12, 16:34

A NATO lényegesen erősebb, mint két nappal ezelőtt volt, az Egyesült Államok elkötelezettsége továbbra is szilárd - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az észak-atlanti szövetség kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóját követően.

Szijjártó Péter: Magyarország teljesíti a NATO felé a 2%-os védelmi ráfordítást

Nagyvilág2018.07.12, 16:53

Magyarország 2024-ig biztosan teljesíti a kétszázalékos GDP-arányos védelmi ráfordítást érintő vállalását. A haderőfejlesztési program tekintetében ez már korábban sikerülni fog - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, a NATO-csúcstalálkozón.

NATO-főtitkár: Jelentősen növekedik a tagállamok védelmi hozzájárulása

Nagyvilág2018.07.12, 11:37

Jelentősen és folyamatosan növekedik a NATO-tagállamok védelmi hozzájárulása, a hidegháború óta most a legmagasabb az európai és globális védelemre fordított kiadások összege – jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, a nemzetközi védelmi szövetség kétnapos csúcstalálkozójának első munkaülését követően.

Szijjártó: Magyarország növeli hozzájárulását a NATO erőfeszítéseihez

Itthon2018.07.11, 17:59

A nemzetközi biztonsági rendszert keleti és déli irányból érő folyamatos kihívások miatt Magyarország növeli hozzájárulását a NATO erőfeszítéseihez - nyilatkozta magyar újságíróknak a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Brüsszelben, a kétnapos NATO-csúcstalálkozó szünetében.

Fokozott biztonsági készültség Brüsszelben

Nagyvilág2018.07.10, 16:25

Fokozott biztonsági készültséget rendeltek el Brüsszelben a kedd esti francia-belga labdarúgó világbajnoki elődöntő és a másnap kezdődő NATO-csúcstalálkozó miatt – jelentette a helyi sajtó.

Meghalt Lord Carrington

Nagyvilág2018.07.10, 16:05

Meghalt Lord Carrington volt brit védelmi és külügyminiszter, a NATO egykori főtitkára. Életének 100. évében, kedden érte a halál.

Elkezdődhetnek a tárgyalások Macedónia csatlakozásáról

Nagyvilág2018.07.10, 15:02

A Görögországgal fennálló névvita várható lezárásával Macedónia meghívást kaphat a csatlakozási tárgyalások megkezdésére az észak-atlanti szövetséggel a szerdán kezdődő NATO-csúcstalálkozó alkalmával – közölte a szövetség főtitkára kedden.

Magasabb szintre emelkedhetnek az amerikai-magyar kapcsolatok

Itthon2018.07.09, 19:42

Magasabb szintre emeli a politikai kapcsolatokat a két ország között, hogy másfél év után ismét betöltötték a budapesti amerikai nagyköveti posztot, David B. Cornstein elfoglalta állomáshelyét – mondta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, miután találkozott az amerikai diplomatával.

Donald Trump figyelmeztette a NATO-t

Nagyvilág2018.07.04, 08:55

Donald Trump amerikai elnök levélben figyelmeztette az Egyesült Államok egyes NATO-szövetségeseit, hogy nem teljesítették befizetési kötelezettségeiket - tudta meg a The New York Times című lap. A lap szerint az elnök egyes NATO-tagországok vezetőinek - köztük Angela Merkel német kancellárnak, Justin Trudeau kanadai kormányfőnek, Belgium és Norvégia vezetőinek - írt.

Magyar vezénylőzászlós NATO-csúcsbeosztásban

Itthon2018.06.29, 06:06

A NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság (ACT) vezénylőzászlósi beosztásába nevezték ki Bogdán Tibort, a Magyar Honvédség főtörzszászlósát - ismerteti a pénteki Magyar Idők.

Görögország és Macedónia aláírta a megállapodást a névvita rendezéséről

Nagyvilág2018.06.17, 15:50

Görögország és Macedónia külügyminisztere aláírta a megállapodást a névvita rendezéséről, amelynek értelmében a volt jugoszláv köztársaságot Észak-Macedóniára nevezik át.

Olaszország újabb migránshajót nem enged kikötni

Nagyvilág2018.06.11, 12:41

Olaszország orvoscsoportot küld az Aquarius nevű hajóra, amely 629 migránssal a fedélzetén vesztegel nemzetközi vizeken, és sem Olaszországban, sem Máltán nem engedik kikötni. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök elmondta, hogy továbbra is támogatja a NATO munkáját, de nyitna Oroszország felé. Közben egy német hajó is felvett 100 migránst, Olaszország ezt a hajót sem engedi majd kikötni.

Amerika fokozza az Iszlám Állam elleni csapásokat

Nagyvilág2018.06.08, 13:57

John Nicholson, a NATO tábornoka fontos információkat osztott meg az Iszlám Állam elleni támadásokról. Ezekből az derül ki, hogy az Egyesült Államok határozottabban fog fellépni a dzsihadista terrorszervezet ellen.

Moszkva és Minszk aggódik a NATO aktivitása miatt

Nagyvilág2018.05.29, 19:37

Oroszországot és Fehéroroszországot aggasztja a NATO baltikumi és lengyelországi aktivitása - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter keddi minszki sajtótájékoztatóján, miután Aljakszandr Lukasenka elnökkel és Uladzimir Makej külügyminiszterrel tárgyalt.

A magyar kormány a NATO-ban is védi a kárpátaljai magyarokat

Nagyvilág2018.05.24, 11:50

A magyar kormány új NATO-politika elindítását kezdeményezi Ukrajnával kapcsolatban, mert az észak-atlanti szövetség, az EU, az IMF, a Világbank és számos állam által nyújtott, soha nem látott politikai és pénzügyi támogatás ellenére az ukrán kormány részéről hiányzik a politikai akarat és kapacitás a nemzetközi élet szereplői által megkövetelt alapvető, az ország gazdasági, politikai és társadalmi rendszerének átalakítását célzó reformprogramok végrehajtásához - írja a magyar kormány memoranduma. A kormányfő célja természetesen a kárpátaljai magyar kisebbség megvédése. Szijjártó Péter külügyminiszter ma az Európa Jövője című konfereencián ...

Új Atlanti-óceáni haditengerészeti parancsnokságot hoz létre Washington

Nagyvilág2018.05.05, 08:04

Az Oroszországgal szembeni feszültség növekedése miatt az amerikai védelmi minisztérium bejelentette pénteken, hogy új atlanti-óceáni haditengerészeti parancsnokságot hoznak létre az amerikai katonai és általában a NATO-jelenlét erősítésére a térségben.

Nyolc román katona sebesült meg egy afganisztáni merényletben

Nagyvilág2018.04.30, 18:02

Nyolc román katona sebesült meg abban a pokolgépes merényletben, amelyet reggel követtek el egy NATO-konvoj ellen Afganisztán déli Kandahár tartományában - tudatta a bukaresti védelmi minisztérium.

NATO-konvoj ellen követtek el öngyilkos merényletet

Nagyvilág2018.04.30, 13:01

Öngyilkos merénylő támadott meg egy NATO-konvojt hétfőn Afganisztán déli Kandahár tartományában, de a robbanásban nem a katonák, hanem egy, közvetlenül a merénylet helyszíne mellett lévő muzulmán vallási iskola 11 diákja veszítette életét.