nagyvilág

címke rss

Újabb ország lépett be a háborúba

Archívum2022.12.30, 13:29

A minszki védelmi minisztérium közölte, hogy a fehérorosz légvédelem lõtte le csütörtökön helyi idõ szerint 10 óra tájban az SZ-300-as ukrán rakétát. Ez lényegében azt jelenti, hogy újabb ország lépett be a háborúba.

Húsz év után került elõ egy véletlenül a vécén lehúzott eljegyzési gyûrû

Archívum2022.12.30, 11:56

Különleges ajándékot bontott fel közösen egy floridai házaspár december 25-én, karácsony reggelén. Az ajándék ugyanis a nõ eljegyzési gyûrûje volt, amely két évtizeddel korábban véletlenül a vécébe esett, és így lehúzta azt.

Majdnem összeütközött egy amerikai és egy kínai vadászgép

Archívum2022.12.30, 11:08

Kevés híján összeütközött a Dél-kínai-tenger felett egy amerikai és egy kínai vadászgép néhány nappal ezelõtt. A repülõk veszélyes közelségbe kerültek egymáshoz képest, alig hat méter választotta el egymástól a két gépet az incidens során.

8 bizarr karácsonyi szokás a nagyvilágból

Archívum2022.12.23, 08:19

Az év legszebb idõszakában vagyunk, emberek milliói ünneplik a karácsonyt világszerte. Fényfüzérekkel díszítik fel a házaikat, karácsonyfát állítanak, üdvözlõlapokat küldenek és finomabbnál-finomabb ételeket és süteményeket készítenek. Ez az a különleges idõszak, amikor a szokásosnál jobban tiszteljük a hagyományokat, ám elõfordulhat, hogy amit mi teljesen normálisnak gondolunk, az mások számára nagyon is furcsának tûnhet. Nézzünk is meg néhányat a világ legkülönlegesebb karácsonyi szokásaiból!

Hullámszörny csapott le egy dél-afrikai strandra, hárman meghaltak

Archívum2022.12.20, 13:50

A hatóságok lezárták a dél-afrikai Durban városa északi partszakaszának strandjait, miután hárman meghaltak egy váratlanul érkezõ óriási hullámban.

Elítélték egy náci koncentrációs tábor 97 éves titkárát, több mint 10 ezer ember halálában találták bûnösnek

Archívum2022.12.20, 12:53

Több mint 10 ezer, a nácik által a II. világháború idején elkövetett emberölésben való közremûködésben találta bûnösnek a bíróság Németországban a most 97 éves Irmgard Furchner-t. Furchner az egykori stutthofi koncentrációs tábor SS-parancsnokának titkára volt. A település ma Lengyelország területén található Sztutowo néven. Ennek közelében, Danzig - a mai Gdansk - városától nagyjából 35 kilométerre mûködött a tábor, mely az elsõ német koncentrációs tábor volt, melyet a német határokon túl állítottak fel, megszállt területen. Egyben ez volt az utolsó tábor, melyet a szövetségesek a háború végén, május 9-én felszabadítottak.

Káosz Japánban, rekordnagyságú hó esett az országban

Archívum2022.12.20, 11:59

A Tokiótól északnyugatra fekvõ japán kikötõvárosokban rekordmennyiségû hó esett, ami miatt autók százai rekedtek a fõútvonalakon éjszakára, a helyi vonatközlekedésben pedig fennakadások voltak, és helyenként az áramszolgáltatás is akadozott kedden.

Rakéták csapódtak be Damaszkusz környékén, két ember meghalt

Archívum2022.12.20, 11:07

Két ember meghalt Szíriában az izraeli hadsereg Hezbollah elleni rakétatámadásaiban kedd hajnalban - jelentette katonai forrásra hivatkozva a szír állami hírügynökség.

Újabb nem erõszak miatt ítélték el Harvey Weinsteint

Archívum2022.12.20, 11:05

Újabb nemi erõszak bûntettében találták bûnösnek Harvey Weinsteint. A jelenlegi 23 évnyi börtönbüntetése ennek alapján 47 évre emelkedhet - számol be arról a Blikk.

Ámokfutó lövöldözött egy lakóparkban Kanadában, öt embert megölt

Archívum2022.12.20, 09:47

Egy ámokfutó fegyveres öt emberrek végzett Kanadában, Vaughan városában, miután lövöldözni kezdett egy lakóparki társasházban.

Elromlott egy utasszállító motorja, kényszerleszállást hajtott végre Hongkongban

Archívum2022.12.20, 09:26

Motorhiba miatt kényszerleszállást hajtott végre felszállás után egy órával egy amerikai Boeing 767 utasszállító repülõgép Hongkongban kedden - közölték helyi hatóságok. A repülõgépen a személyzet kivételével nem tartózkodtak utasok.

Betörtek Robert De Niróhoz, éppen otthon volt a színész

Archívum2022.12.20, 11:53

Robert De Niro manhattani lakásából akart karácsonyi ajándékokat lopni egy tolvaj, akit a rendõrség hétfõn hajnalban tetten ért.

Egy agresszív víziló bekapott egy 2 éves kisfiút, majd kiköpte

Archívum2022.12.16, 12:28

Egy agresszív víziló bekapott egy 2 éves kisfiút az ugandai Edwards-tó partjainál, de végül elengedte állkapcsainak szorításából, mert egy férfi a gyerek segítségére sietett.

Tömegverekedés tört ki egy londoni koncerten

Archívum2022.12.16, 15:32

Jókora káosz alakult ki, és négy fõt kritikus állapotban szállítottak kórházba, miután rengetegen erõszakos jelenetek közepette próbáltak jegy nélkül bejutni Asake koncertjére a londoni O2 Academyn. 

Így ünneplik a karácsonyt a meleg helyeken

Archívum2022.12.14, 02:03

„Fehér karácsonyról álmodom" – énekli Bing Crosby a világ egyik leghíresebb karácsonyi slágerében. Az utóbbi években a fehér karácsony már hazánkban is kérdéses, de mi van azokkal az országokkal, ahol a karácsony valójában nyárra esik? Most megmutatjuk, hogyan ünnepelik az emberek a karácsonyt, ahol az átlaghõmérséklet 25-30 Celsius fok között mozog.

Ezekrõl még biztosan nem hallottál! Különleges karácsonyi hagyományok a nagyvilágból

Archívum2022.12.11, 21:57

Az izlandiak egy gonosz macska elõl rejtõzködnek, Norvégiában eldugják a seprûket, az írek 12 állomásból álló kocsmatúrára indulnak, a finneknél pedig a Karácsonyi Béke nyilatkozat felolvasásával indul az ünnep. Ahány ország, annyi karácsonyi szokás.

Meghalt egy utas, amikor egy tengerjáró luxushajó hatalmas hullámmal ütközött

Archívum2022.12.09, 15:56

Egy nõ meghalt a Viking Polaris nevû luxus óceánjáró fedélzetén, amikor viharba került az Antarktisz térségébõl Argentína felé tartva, és egy hatalmas hullámfalba ütközött..

Megbukott a korrupt Brüsszel: letartóztattak négy embert az EP-ben, mert lefizette õket egy arab állam

Archívum2022.12.09, 15:56

Belgiumban pénteken négy embert, köztük egy volt európai parlamenti képviselõt vettek õrizetbe az Európai Unió (EU) parlamentjében (EP) "egy Öböl-menti ország" által elkövetett korrupció gyanújával indított vizsgálat részeként - közölte az szövetségi ügyészség.

Kilenc bányász halt meg egy indonéziai bányaszerencsétlenségben

Archívum2022.12.09, 13:59

Kilenc bányász meghalt egy szénbánya robbanásában Indonézia Nyugat-Szumátra tartományában, és a mentõk továbbra is egy eltûnt bányász után kutatnak, miután két másikat megmentettek.

Robbanás Iowában, többen megsérültek - videó

Archívum2022.12.09, 13:46

Többen megsérültek egy iowai üzemben csütörtök reggel történt robbanásban – közölték a helyi kórház illetékesei, miközben a tûzoltók és a katasztrófaelhárírók az esti órákban még mindig dolgoztak a lángok megfékezésén, és a további káresetek megelõzésén.

Egy hét alatt csaknem tízmillió légúti fertõzés történhetett Németországban

Archívum2022.12.09, 12:16

A koronavírus-világjárvány elõtti évekhez képest jóval erõsebben indult Németországban az akut felsõ légúti fertõzések õszi-téli szezonja, a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) pénteken ismertetett adatai szerint egy hét alatt csaknem tízmillió megbetegedés történhetett.

Jövõ nyártól hivatalosan fiatalabb lesz minden dél-koreai legalább egy évvel

Archívum2022.12.09, 12:05

Dél-Korea parlamentje elfogadta az a törvényt, ami alapján 2023 júniusától kivezetik a közigazgatás minden szintjérõl a hagyományos dél-koreai életkorszámítási módszereket, és csupán a nemzetközi standard alapján tartják nyilván az ország állampolgárainak életkorát. A döntésnek egy furcsa következménye biztosan lesz: papíron minden koreai 1 vagy 2 évvel fiatalabb lesz jövõ nyártól.

Öt leszálló gépet vettek célba lézermutatóval a dublini repülõtéren

Archívum2022.12.09, 11:28

Öt repülõgép pilótáit nagy hatótávolságú lézerceruzával zavartak meg leszállás közben a dublini repülõtéren, emiatt a repülõgépek kitérõ manõverre kényszerültek a földetérés végrehajtásakor. A felelõtlen, és potenciálisan nagyon veszélyes akció elkövetõit még keresik a hatóságok.

Elképesztõ látványt nyújtó, ritka hullámfelhõket sikerült lefotózni

Archívum2022.12.09, 10:54

Káprázatos látványt sikerült fotón megörökítenie egy helyi lakosnak még kedden, aki  az USA Wyoming államában, Sheridan városában, a Bighorn-hegység csúcsa felett kapta lencsevégre a nagyon ritkán látható légköri jelenségnek számító hullámfelhõket.

Tûz ütött ki egy isztambuli luxusszállodában - videó

Archívum2022.12.09, 10:54

Tûz ütött ki pénteken a reggeli órákban egy luxushotelben, Iszambulban. A létesítmény az egykori ottomán palota területén mûködik. Személyi sérülés nem történt.

Két ugandai helikopter zuhant le Kongó keleti részén, több mint húszan meghaltak

Archívum2022.09.28, 17:54

Két ugandai katonai helikopter is lezuhant Kongó keleti részén, a baleseteknek legalább 22 halottja van - közölte szerdán a kongói hadsereg szóvivõje.

Lezuhant egy bolgár katonai repülõgép

Archívum2022.09.28, 17:16

Lezuhant a bolgár légierõ egyik Szu-25-ös típusú katonai repülõgépe szerdán - közölte a szófiai védelmi minisztérium.

Szijjártó Péter: Most látszik, mennyire fontos, hogy megvalósítottuk a Török Áramlatot

Archívum2022.09.28, 17:07

A Török Áramlat gázvezeték biztonsága kiemelten fontos Magyarország számára - jelentette ki Szijjártó Péter azon a tanácskozáson, amelyen a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) energiaügyi miniszterei vesznek részt szerdán a kazahsztáni Almatiban.

Észak-Korea ismét rakétakísérletet hajtott végre

Archívum2022.09.28, 13:40

Észak-Korea két, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lõtt ki Phenjan közelébõl a Japán-(Keleti)-tenger irányába szerdán a dél-koreai vezérkari fõnökök egyesített bizottsága szerint.

Meghalt egy ember egy szélsõjobboldali csoport elleni rendõrségi rajtaütésben Belgiumban

Archívum2022.09.28, 12:09

Egy ember meghalt abban a rendõrségi razziában Antwerpen tartomány egyik községében, melyet több ilyen akcióval összehangolva hajtottak végre a belga hatóságok szerdán a reggeli órákban.

Tizenheten meghaltak egy étteremben kitört tûzben Kínában - videó

Archívum2022.09.28, 11:40

17 ember meghalt egy étteremben az északkelet-kínai Csangcsun városában, miután eddig ismeretlen okból, tûz ütött ki a vendéglátóipari egységben – írja az abcews a helyi hatóságok közlése alapján.

Meghalt egy középiskolás diák, egy amerikai-futball mérkõzés után lõtték le

Archívum2022.09.28, 11:29

Öt középiskolás diákot ért fegyveres támadás Philadelphia városban, Pennsylvania államban az Egyesült Államokban egy amerikai-futball mérkõzést követõen, kedd délután. Közülük az egyikük belehalt sérüléseibe, közölte szerdán a rendõrség.

Bombariadó Dunaszerdahelyen, nagy erõkkel vonult ki a rendõrség és a tûzoltóság

Archívum2022.08.26, 17:50

A szlovák takarékpénztár (Slovenská sporiteµòa) dunaszerdahelyi fiókjaihoz kirendelték a rendõrséget és a tûzoltókat is egy ismeretlentõl érkezõ fenyegetõzést követõen.

Eszméletlenül húztak ki egy 13 éves fiút a medencébõl Szatmár megyében

Archívum2022.08.26, 17:42

A Szatmár megyei Krasznamihályfalva strandján belesett a medencébe, majd a vízben eszméletét vesztette egy 13 éves gyerek péntek délben - tudósít a Maszol.

Kivégeztek egy gyilkosságért elítélt férfit az Egyesült Államokban

Archívum2022.08.26, 16:58

Oklahoma államban csütörtökön egy gyilkosságért elítélt férfit végeztek ki méreginjekcióval. A következõ két évben az állami büntetésvégrehajtás további 24 halálos ítéletet tervez még végrehajtani.

Rendõrök rángatták le az idõs nõt a repülõrõl, aki többször megütött egy légiutas-kísérõt - videó

Archívum2022.08.26, 13:50

Az utasok ujjiongása közepette húzták végig a német rendõrök a repülõgép kabinjának folyosóján azt a hetvenes éveiben járó, agresszívan viselekdõ nõtt, aki a légiutas-kísérõkre támadt. Ingyenpezsgõt szeretett volna kapni a fedélzeten, ám annak híján gin-tonikkal vigasztalódott, majd - feltehetõen részegen - botrányosan viselkedett. A Rodoszról Manchesterbe tartó járatnak Münchenben meg kellett szakítania útját a verekedõs utas miatt.

134 év után elszállítják a csatornából Amszterdam legöregebb lakóhajóját

Archívum2022.08.26, 12:25

Valószínûleg még 1888-ban került Amszterdam Prinsengracht-csatornájába a város legöregebb lakóhajója, melyet 134 év után most elszállítanak a város központjából, amihez részlegesen el kell botani. A hajó állapota ugyanis nagyon leromolott, de magassága miatt a hidak alatt eredeti állapotában nem fér át.

Pusztító áradásoktól szenved Pakisztán, kihirdették a veszélyhelyzetet

Archívum2022.08.26, 11:45

Pakisztán pénteken vészhelyzetet hirdetett és nemzetközi segítséget kért, mivel a hónapok óta tartó áradások halálos áldozatainak száma tovább emelkedik.

Meghalt egy brit nõ, aki elektromos robogójával zuhant le egy meredek útról

Archívum2022.08.26, 11:17

Egyelõre nem tisztázottak annak a balesetnek a körülményei, melyben egy 58 éves brit nõ meghalt, 8 éves unokája pedig megsérült, mikor elektromos robogójukon egy spanyolországi park területén haladtak át.

Száznál is több közlekedési bírságot kapott egy autós 12 éve eladott jármûvére

Archívum2022.08.26, 10:37

Egy 57 éves férfi 100-nál is több felszólítást kapott közlekedési kihágásokért, melyeket autóját vezetve követett el. Csakhogy az autós jármûvét már 12 éve eladta egy használtautó-kereskedõnek, akinek gondoskodnia kellett volna, hogy a kocsi nem maradjon eladója nevén - írja a The Sun Daily.

Többen meghaltak egy tüzérségi támadásban Szíriában

Archívum2022.08.19, 16:56

Legalább tizennégy ember, köztük öt gyerek vesztette életét a török támogatást élvezõ észak-szíriai lázadók kezén lévõ al-Báb városának egyik forgalmas piacára és lakónegyedeire mért tüzérségi csapásban - jelentette pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja (OSDH) nevû aktivistahálózat.

Kitört a pánik: vízihullának hittek egy partra sodródott szexbabát egy thaiföldi strandon

Archívum2022.08.19, 16:36

Ijedt strandolók értesítették a rendõrséget egy thaiföldi strandon, miután úgy látták, hogy egy meggyilkolt nõ holttestét mosta partra a víz. Késõbb kiderült, hogy egy szexbabáról volt szó, amely tökéletesen valódinak tûnt.

Meghalt a legidõsebb lengyel, aki egyben a világ második legidõsebb embere volt

Archívum2022.08.19, 16:29

Meghalt 116 éves korábban Tekla Juniewicz, a legidõsebb lengyel, egyben a világ második legidõsebb embere - közölte pénteken a lengyel sajtó.

Megszólaltak a szülõk, akiknek a fiát lefejezte egy helikopter rotorja

Archívum2022.08.19, 12:37

Néhány héttel ezelõtt egy 22 éves brit turistát gyakorlatilag lefejezett egy helikopter még mûködõ hátsó rotorja, miután leszálltak a görög fõvárosban, Athénban. A férfi a földet érés után egy szelfit szeretett volna készíteni, ám halálos balesetet szenvedett. Most megszólaltak a szülei, akik összetörten nyilatkoztak fiukról az egyik brit televíziós csatornának. 

Egy férfi a legbritebb dolgot tette azzal, hogy a fejére tetováltatta kedvenc sörét

Archívum2022.08.19, 11:13

Egy angol sörfanatikus a fejére tetováltatta kedvenc márkája, a Stella Artois logóját. A interneten megjelent posztok szerint ez „minden idõk legbritebb dolga".

Több mint 400 otthonból evakuálták az embereket Új-Zélandon

Archívum2022.08.19, 10:38

Több mint 400 otthonból ki kellett menekíteni az embereket Új-Zéland Déli-szigetén heves esõzések, áradások és földcsuszamlások miatt.

Burmai kígyószörnyet fogtak Floridában - videó

Archívum2022.06.24, 16:27

Természetvédelemmel foglalkozó biológus szakértõk fogták be azt a hatalmas burmai pitont, mely az eddigi legnagyobb, amit a fajtából a floridai Everglades-ben találtak. A mintegy 5,5 méter hosszúra nõtt, közel 100 kilogrammot nyomó nõstény kígyó 122 tojással volt vemhes.

Egy forró kocsiban pusztult el egy fekete medve Tennessee államban

Archívum2022.06.24, 15:18

Hõgutát kapott és elpusztult egy amerikai fekete medve Sevierville-ben, Tennessee államban, miután csapdába esett egy forró autóban.

Két búvár fulladt meg egy föld alatti barlangrendszer vízében Floridában

Archívum2022.06.24, 14:13

Két férfi fulladt vízbe búvármerülésen egy labirintusszerû barlangrendszerben, Floridában - írja a helyi hatóságok közlése alapján a CBS.

Sokkoló: felrobbant a földben egy gázvezeték egy kerítést építõ férfi alatt - videó

Archívum2022.06.24, 13:49

Az angliai Derbyshire megyében, egy Wessington nevû faluban megdöbbentõ balesetet szenvedett egy férfi, miközben kerítést épített: a lába alatt robbant fel egy, a föld alatt futó gázvezeték.

Utórengés követte a pusztító afganisztáni földmozgást, többen meghaltak

Archívum2022.06.24, 12:14

Mérsékelt utórengés rázta meg pénteken a két nappal korábbi afganisztáni földrengés helyszínét, öten meghaltak - közölték helyi illetékesek.

Újra lovagol II. Erzsébet brit királynõ

Archívum2022.06.24, 11:52

Kilenc hónappal azután, hogy abbahagyta korábban kedvelt hobbiját, a lovaglást, most újra felült a nyeregbe II. Erzsébet - írja a DailyMail.

Markolóval támadt a rendõrökre az apa, hogy fia elkerülhesse a letartóztatást - videó

Archívum2022.06.24, 11:37

A vermonti rendõrség tájékoztatása szerint súlyos testi sértés a vád az ellen a férfi ellen, aki a múlt héten markológéppel támadt a kiérkezõ rendõrökre, hogy ezzel próbálja megakadályozni fiának letartóztatását.

Hatalmas tûz ütött ki egy jacht fedélzetén, három embert kellett kimenteni - videó

Archívum2022.06.20, 12:19

Három embert kellett kimenteni, miután egy 21 méteres jacht borult lángokba az Egyesült Államokbeli New Hampshire államban. A hajót nem a tengeren, hanem a Piscataqua folyón érte a baleset, így annak utasait még idõben sikerült kimenteni a helyi hatóságoknak.

Elképesztõ erõsségû tornádó pusztított Kínában - videó

Archívum2022.06.20, 10:27

Hatalmas tornádó sújtott le vasárnap a dél-kínai Foshan városára. A rövid, de rendkívül erõteljes szélviharban épületek, autók és a helyi infrastruktúra is megrongálódott.

Bújócskázás közben halt meg egy gyerek Texasban

Archívum2022.06.16, 14:10

A Dailymail számolt be róla, hogy egy nyolc éves kisfiú meghalt játék közben, miután beszorult a mosógép és a szárítógép közé. A nyolcéves gyerek az unokatestvéreivel bújócskázott, azok texasi otthonában, amikor a baleset megtörtént.

Már két embert meghalt az Egyesült Államokat sújtó extrém hõhullámban

Archívum2022.06.16, 12:05

Az NBC számolt be róla, hogy extrém forróság kínozza a lakosságot az Egyesült Államok délkeleti régiójában. A hõhullám eddig két halálos áldozatot követelt.

Targoncával akadályozta meg autója ellopását egy ausztrál férfi

Archívum2022.06.16, 10:55

Targoncával emelte magasba tolvajostul az autóját egy ausztrál férfi, hogy megakadályozza a lopást  írta a BBC hírportálja.

Brutális gyerekgyilkosság: négyéves lányát ölte meg egy nõ

Archívum2022.06.15, 16:00

A The Guardian számolt be róla, hogy letartóztattak egy nõt Szicíliában, miután beismerte, hogy megölte négyéves lányát, akirõl egy nappal korábban még azt állította, hogy fegyveresek rabolták el tõle.

Szabadon engedtek egy járdával közösülõ szatírt Szlovákiában

Archívum2022.06.15, 12:38

Az Új szó számolt be róla, hogy pár napja letartóztattak Pozsonyban egy 19 éves érsekújvári járásbeli férfit közszeméremsértésért, azonban kénytelenek voltak szabadon engedni. A járdával közösülõ szatír a rácsok mögül kijutva, pár perccel késõbb már a fenekét mutogatta a járókelõknek.

Lopott autóval okozott halálos balesetet egy 15 éves fiú Angliában

Archívum2022.06.15, 11:48

A SkyNews számolt be róla, hogy a nyugat-yorkshire-i rendõrség letartóztatott egy 15 éves fiút, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy lopott autóval okozott balesetet egy brit autópályán, amelyben három ember meghalt.

Rakétakilövésre készülnek Iránban

Archívum2022.06.15, 11:10

Irán a jelek szerint készen áll egy ûrrakéta kilövésére, miközben egyre nagyobb a feszültség Teherán nukleáris programja miatt.

Azonosították a szerbiai bombafenyegetések feladóinak egy részét

Archívum2022.06.01, 15:09

Azonosították mindazokat, akik az utóbbi hetekben Szerbia területérõl bombafenyegetést tartalmazó leveleket küldtek szerbiai intézményeknek - közölte Aleksandar Vulin belügyminiszter.

Kéjesen nézte a taxisofõr, ahogy a hátsóülésen megtámadnak egy fiatalt

Archívum2022.06.01, 11:29

Börtönbe került az a taxisofõr, aki tétlenül nézte, ahogy egy eszméletlen fiatalt szexuálisan zaklattak az autója hátsó ülésén, számolt be róla a DailyStar.  Ráadásul, a sofõr abba is beleegyezett, hogy a támadó lakására vigye az áldozatot.

Leáll az ország mûködésének egy része Belgiumban

Archívum2022.05.30, 18:21

Belgiumban kedden általános sztrájk lép életbe a közszférában, a munkabeszüntetés várhatóan nagy fennakadásokat okoz majd az ország minden részén - jelentette hétfõn a belga sajtó.

Új helyre kerültek a Dubaji Világkiállítás szenzációi a Magyar Pavilonból

Archívum2022.05.30, 18:02

Új helyre kerültek a nemrég lezárult Dubaji Világkiállítás Magyar Pavilonjából azok a mûanyag labdák, melyek a termálvizek hangulatát idézõ labdamedencében voltak. 

Világrekordot döntött ejtõernyõs ugrásával egy 103 éves svéd nõ

Archívum2022.05.30, 16:11

Világrekordot döntött ejtõernyõs tandemugrásával egy 103 éves svéd asszony. Rut Larsson vasárnap délután Stockholmtól 200 kilométerre délnyugatra hajtotta vége ugrását, amellyel a világ legidõsebb tandemugrója lett.

Aranyásók összecsapásaiban száznál is többen haltak meg Csádban

Archívum2022.05.30, 15:30

Több, mint százan életüket vesztették és legalább negyvenen megsebesültek, amikor összecsapások törtek ki az aranyásók között a Csád északi részén található Kouri Bougoudiban - tájékoztatott a helyi védelmi minisztérium hétfõn.

Kábítószercsempész-hálózat mûködött a madridi repülõtéren

Archívum2022.05.30, 14:45

A madridi nemzetközi repülõtéren mûködõ kábítószercsempész hálózat felszámolását jelentették be a spanyol hatóságok hétfõn.

Senki nem élte túl a horvátországi repülõgép-balesetet

Archívum2022.05.30, 13:35

Senki sem élte túl a horvátországi kisrepülõgép-balesetet - közölte Damir Trut horvát polgári védelmi igazgató hétfõn. Ahogy az Origo korábban megírta, vasárnap négy emberrel a fedélzetén egy Horvátországból Németországba tartó Cessna 182 típusú kisrepülõgép tûnt el, amely közvetlenûl eltûnése elõtt, segélyhívást adott le.

Három nappal a katasztrófa után találtak tíz túlélõt az indonéziai hajóbalesetben

Archívum2022.05.30, 12:40

Ahogy az Origo megírta, a fedélzetén összesen 42 emberrel süllyedt el egy hajó Indonéziában a legutóbbi csütörtök reggelén, amikor Makassar kikötõjébõl indulva a Kalmas-szigetre tartott. A mentõalakulatok fedélzeten tartózkodók egy részét már kimentették, hétfõn pedig egy halász bukkant újabb 10 túlélõre.

Hatalmas lángokkal égett egy ipari épület Zürich közelében - videó

Archívum2022.05.30, 11:44

Tûz ütött ki egy ipai épületben Svájcban, a Zürichhez küzeli Spreitenbach-ban vasárnap. Hét ember füstmérgezés miatt ellátásra szorult, négyen közülük kórházba kerültek  - írja a Reuters a helyi rendõrség közlése alapán.

Lavina pusztított a Sziklás-hegységben, egy ember meghalt, többen megsérültek

Archívum2022.05.30, 13:57

Egy hegymászó meghalt, két további pedig megsérült egy lavinában, ami vasárnap a délelõtti órákban zúdult le a Sziklás-hegység területén mûködõ Nemzeti Parkban, az Egyesült Államok Colorado államában.

Elaltatták a Szajnába tévedt kardszárnyú delfint

Archívum2022.05.30, 10:39

Nem sikerült visszaterelni a tengerbe a Szajnába tévedt kardszárnyú delfint, ezért a francia hatóságok úgy döntöttek vasárnap, hogy elaltatják a szemlátomást beteg és szenvedõ állatot.

Lezuhant egy repülõgép Nepálban, legalább 20 ember meghalt

Archívum2022.05.30, 12:12

Nepálban megtalálták hétfõn az elõzõ nap eltûnt utasszállító repülõgép roncsait - közölte egy katonai tisztviselõ, anélkül, hogy részleteket közölt volna a fedélzeten tartózkodó 22 emberrõl, köztük két németrõl.

A tengerparton, egy vendéglõ közelében szexelt egy pár - kép

Archívum2022.05.27, 12:02

Különös, de minden bizonnyal nem kívánt élményt kaptak a Hooked on the Rocks nevû étterem vendégei az angliai Cornwall-ban található tengerparti településen, Falmouth-ban. Egy pár ugyanis az étteremhez közel választott ki egy partszakaszt arra, hogy nyilvánosan szexeljenek.

Kiszabadulhat a börtönbõl Charles Manson egyik követõje

Archívum2022.05.27, 14:19

Több mint öt évtized után elõször javasolta az illetékes kaliforniai testület Charles Manson amerikai szektavezér egyik követõje, Patricia Krenwinkel feltételes szabadlábra helyezését.

Orbán Viktor: A veszélyek korában is megvédjük nemzeteinket!

Archívum2022.05.27, 12:05

A veszélyek korában is megvédjük nemzeteinket! - írja Orbán Viktor abban a Facebook-bejegyzésében, melyen Marine Le Pen-nel látható párizsi találkozójukon.

Kitört a pánik egy kocsmában, amikor patkány szabadult a vendégek közé - videó

Archívum2022.05.27, 11:38

Káoszba torkollt egy Wetherspoons-kocsmában a békés idõtöltés - a vállalat több vendéglátóhelyet üzemeltet az Egyesült Királyságban és Írországban -, amikor váratlanul egy jókora patkány tûnt fel a vendégek között. A kialakult zûrzavart az egyik vendég telefonjával videóra vette.

Négyen meghaltak egy robbanásban Pennsylvaniában - videó

Archívum2022.05.27, 10:44

Legalább négy ember meghalt, többen pedig csapdába kerülhettek a romok és a törmelék alatt, amikor csütörtök este felrobbant egy lakóház a pennsylvaniai Pottstown-ban.

Egy japán férfi több mint 5,7 millió forintot fizetett azért, hogy kutya legyen

Archívum2022.05.26, 15:51

A Dailystar számolt be róla, hogy egy japán férfi 12 500 fontot, átszámítva több mint 5,7 millió forintot költött egy élethû collie, más néven Skót juhász-jelmezre, amelyet az azóta elindított YouTube-csatornáján nagy sikerrel mutogat.

Megölte szeretõje másféléves gyerekét a nõ, amikor az szakított vele

Archívum2022.05.26, 13:02

Jelenleg nyolcéves börtönbüntetését tölti az a Frankie Smith, akit kislánya, a 16 hónapos Star Hobson halála miatt ítéltek el még idén márciusban. A bíróság abban találta bûnösnek a 20 éves anyát, hogy részese illetve közvetett közremûködõje volt a gyerek halálában. A nõ most a börtönbõl a családján keresztül üzent: szeretõje, Savannah Brockhill azért ölte meg gyermekét, mert szakítani akart vele.

Leharapta egy hajléktalan arcát egy férfi Miamiban, az áldozat megvakult

Archívum2022.05.26, 12:29

Tíz éve annak, hogy a rendõrök lelõtték a késõbb "miami zombinak" hívott 31 éves férfit, Rudy Eugene-t, akit azon kaptak rajta, hogy egy hajléktalan arcát eszi. Az áldozat túlélte a támadást, de mindkét szemére megvakult.

Három év börtönt kapott a kos, ami halálra öklelt egy idõs nõt

Archívum2022.05.26, 12:50

Különös ügyben hoztak ítéletet a hagyományos közösségi vezetõk Dél-Szudánban: egy jól megtermett kosnak három évet kell a rácsok mögött töltenie azért, mert a közelmúltban felöklelt egy nõt, aki belehalt a támadásba.

Bûnös az írónõ, aki férjgyilkosságról írt esszét, késõbb végzett házastársával

Archívum2022.05.26, 10:50

Bûnösnek találtak férje megölésében az Egyesült Államokban egy írónõt, aki egyebek közt Hogyan öljük meg a férjünket? címmel publikált esszét.

Többen megsérültek Németországban egy vonatbalesetben

Archívum2022.05.24, 13:08

Az ABC News számolt be róla, hogy többen megsérültek, amikor Németország déli részén vonat ütközött össze egy autóbusszal.

Repülés közben, a pilótafülkében szexelt a diákjával egy oktató

Archívum2022.05.24, 12:35

A Perthnow számolt be róla, hogy egy pilótát és a diákját is kizárták egy orosz repülõiskolából, miután felkerült egy felvétel az internetre arról, ahogy az óra helyett a pilótafülkében szexeltek.

Közel kétszáz utast kellett kimenteni a bukaresti metróból füst miatt

Archívum2022.05.24, 11:24

Pánikot okozott az utastérbe került füst egy bukaresti metrószerelvényen kedden: az alagútban leálló vonat 175 utasa az utolsó kocsiba menekülve, a fulladás veszélyétõl rettegve hosszú ideig várt arra, hogy - a sínek áramellátásának lekapcsolása után - a tûzoltók kimenekítsék az alagúton keresztül.

Már tíz halottja van az iráni épületomlásnak

Archívum2022.05.24, 10:57

Az Origo is beszámolt róla, hogy hétfõn összeomlott egy kereskedelmi épület a délnyugat-iráni Abadánban. A mentési munkálatok azóta is tartanak, és óráról órára egyre több sérült és halott kerül elõ a Metropol nevû ingatlan alól, ahol a baleset idején épp munkálatok zajlottak.

Betört egy medve és bocsa egy amerikai házaspár házába, megölték az állatot

Archívum2022.05.23, 14:14

A CBS news számolt be róla, hogy egy amerikai családiházban valóságos közelharc tört ki egy házaspár és egy fekete medve között.

Óriási homokvihar csapott le Irakra, megbénult az ország

Archívum2022.05.23, 12:41

Újabb homokvihar csapott le hétfõn Irakra, megbénítva a repülõterek forgalmát - közölték a helyi hatóságok.

Fényes nappal lõttek le egy embert a New York-i metrón

Archívum2022.05.23, 12:06

A The Guardian számolt be róla, hogy a New York-i rendõrség nyomozást indított Daniel Enriquez vasárnap délelõtt történt halála ügyében. A férfit egy ismeretlen tettes lõtte le egy forgalmas metrószerelvényen, az emberek sokaságának a szeme láttára.

Nõvér gyilkolhatott meg egy csecsemõt egy birminghami kórházban

Archívum2022.05.23, 11:03

A The Telegraph számolt be róla, hogy letartóztattak egy 27 éves ápolónõt a Birminghami Gyermekkórházban, miután váratlanul meghalt egy csecsemõ, akit a hatóságok szerint valószínûleg a nõ mérgezhetett meg.

Ismét több mint száz szerbiai iskolában volt bombariadó

Archívum2022.05.20, 15:03

Több mint száz iskolában volt bombariadó péntek reggel, a legtöbb oktatási intézmény a Vajdaságban található - közölte a szabadkai Pannon RTV.

Idõs férfiakat károsított meg az a bûnszervezet, amit most számoltak fel Olaszországban

Archívum2022.05.20, 14:58

Idõs férfiakat károsított meg csalással az a romániaiakból álló bûnszervezet, amelynek 13 tagját vették õrizetbe Olaszországban, és további 56 tagját azonosították Romániában, Németországban és Hollandiában - közölte az Európai Unió rendõrségi együttmûködési szervezete (Europol).

Meghalt a világ legnagyobb tudományos projektjének vezetõje

Archívum2022.05.14, 17:10

Elhunyt Bernard Bigot francia tudós, a világ elsõ kísérleti fúziós erõmûve, az ITER (International Thermonuclear Experimental Reactor) megépítésére irányuló nemzetközi projekt fõigazgatója.

Transznemû gyerek bemutatásával tiltakozik az LMBTQ-szervezet a gyermekvédelmi törvény ellen

Archívum2022.05.14, 17:06

Egy tízéves, transznemû lány bemutatásával tiltakozik az LMBTQ-csoport a floridai gyermekvédelmi törvény ellen, amely megtiltja, hogy a gyerekeknek szexualitásról vagy szexuális ideológiákról tanítsanak egészen harmadik osztályos korig. Közben a gender-ideológia újabb játékon keresztül kezd beszivárogni a gyerekszobákba - számol be arról a V4NA hírügynöség.

Menekülnek a franciák saját hazájukból, Magyarország vonzó célpont

Archívum2022.05.14, 16:09

A kommunista diktatúra alatt nagyon sok magyar embernek volt az az álma, hogy egyáltalán Franciaországba utazhasson, esetleg - akkori kifejezéssel - disszidáljon, és ott éljen. Most, 2022-ben a helyzet fordított. Ezt nem mi mondjuk, hanem a Magyarország iránt túlzott elfogultsággal nemigen vádolható francia napilap, a Le Figaro. Fiatalok, gazdagabb középkorúak, kifejezetten jól szituált nyugdíjasok - valamennyien olyan emberek, akiknek enyhén szólva nincsenek megélhetési gondjaik Franciaországban. Mégis egyre többen döntenek úgy, elhagyják Franciaországot. Köztük zsidó származásuk vagy szexuális orientációjuk miatt a saját hazájukbaan ...

Egy amerikai városban megtiltják, hogy a kutyák ugassanak

Archívum2022.05.14, 15:49

Elképesztõen szigorú zajrendeletet vezet be az egyesült államokbeli Chicago város közelében lévõ település. Aurorában ugyanis ugyanis a helyi önkormányzati képviselõk megszavazták, hogy reggel 7 és este 10 óra között maximum 15 percig ugathat egy kutya – írja a Világgazdaság a Fox News címû amerikai lap helyi oldala alapján.

Elõzõ
Következõ