Nagy Feró

címke rss

Nagy Feró: "Az összes nõt meg fogják erõszakolni"

Life.hu2016.08.22, 12:28

Az olykor meredek állításairól ismert énekes most sem rejtette véka alá a véleményét, és egy elég nyers kijelentést tett a Kolozsvári Rádióban. 

A román rendõrség vizsgálja a Beatrice koncertjét

Kultúra2016.08.19, 15:43

A Kolozs megyei rendõrség azért indított eljárást, mert a román média úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század címû dala kedvezõ fényben tünteti fel Sztálint, Hitlert és az Iszlám Államot.

Nagy Feró megszökik az idõsotthonból, hogy romkocsmát nyisson

Film2016.08.09, 15:27

A több mint egymilliárd forintból készülõ Pappa pia forgatása még a felénél sem tart, de az alkotók máris 2017 nagy dobásaként harangozzák be a legendás magyar slágerekkel megbolondított musicalt. Az Amerikában élõ és alkotó magyar rajzfilmes rendezõnek, Csupó Gábornak annyira megtetszett a sztori, hogy egybõl hazarepült, a fõszerepre pedig Szabó Kimmel Tamást választotta, aki egyszer már meghódította énektudásával a mozivásznat. A sajtótájékoztatóval egybekötött forgatási látogatáson bemutatták a szereplõgárdát, megtudtuk, zavarja-e Nagy Ferót, hogy mindig ugyanolyan szerepekre kérik fel, és egy új felfedezettet is megismerhettünk.

Ada és Nagy Feró is a TV2-nél folytathatja

Tévé2016.07.12, 10:06

Hét új tévécsatornával és több új mûsorral nyitja az õszt a TV2 Csoport, így sok szakemberre és képernyõsre lesz szükségük - állítólag Ada és Nagy Feró is náluk folytatja.

Ada és Nagy Feró is a TV2-höz igazol

Life.hu2016.07.12, 08:59

Hét új csatornát indít a TV2, így nem meglepõ, hogy sok új emberre van szükségük. Állítólag több korábbi RTL-es arc is átigazol a konkurenciához.

Nõsül Nagy Feró kisebbik fia

Life.hu2016.06.09, 08:46

A rocker nagyobbik fia hamarosan édesapa lesz, kisebbik fia, Hunor pedig jövõ áprilisban vezeti oltár elé szerelmét, Dorinát.

Örömhír! Nagypapa lesz Nagy Feró

Archívum2016.04.21, 08:58

A rockerrel madarat lehet fogatni mióta megtudta, hogy fiához és annak feleségéhez hamarosan kopogtat a gólya.

Nagy Feró: "Általában berúgás lett a vége..."

Life.hu2016.02.09, 12:39

A zenész elmondta, miért nem szeret pecázni és mi az, ami mégis élvezetessé teszi számára a horgászatot.

Nagy Feró: "Nem kértek fel az X-Faktor zsûritagjának"

Life.hu2016.02.02, 13:28

Az RTL Klub tavaly decemberben jelentette be, hogy 2016-ban folytatódik az X-Faktor. Németh Máté, a Life.hu nagyszájú riportere a mûsor egykori zsûritagját, Nagy Ferót faggatta arról, lesz-e helye az újrainduló tehetségkutatóban.

"Volt hogy baj lett, volt már Hamlet" - Nagy Feró 70 éves!

Life.hu2016.01.14, 19:03

A Beatrice zenekar legendás frontembere ma ünnepli a hetvenedik születésnapját. Feró énekes, színész, dalszövegíró, és a magyar könnyûzenei élet egyik ikonikus alakja. A Life.hu az alábbi videóval szeretne kedveskedni a "nemzet csótányának". Boldog születásnapot kívánunk!

Boldog születésnapot! - Ma 70 éves a "nemzet csótánya", Nagy Feró

Life.hu2016.01.14, 13:23

A Beatrice zenekar legendás frontembere ma ünnepli a hetvenedik születésnapját. Énekes, színész, dalszövegíró, és a magyar könnyûzenei élet egyik ikonikus alakja.  

Nagy Feró bevallotta, igazi papucsférj

Life.hu2016.01.14, 12:32

A rocker sokat köszönhet feleségének, hiszen az ínségesebb idõszakban az õ fizetésébõl élt a család.

Államfõnek is indult a nemzet csótánya

Kultúra2016.01.14, 11:59

Hetvenéves lett Nagy Feró, aki eredetileg rádiószerelõ akart lenni, végül lázadó rocksztár lett belõle. A Beatrice szókimondó frontembereként még az útlevelét is bevonták. A rendszerváltás után a politikába is belekóstólt, de maradt a zenénél, és mára a kereskedelmi tévék ügyeletes rockerévé vált. A tökéletes buli szerinte nem a képzett énekhangról szól, hanem arról, hogy a közönség jól érezze magát.

Nagy Feró: "Csak a baleset után fogtam fel, mekkora szerencsém volt"

Life.hu2015.12.01, 09:11

Nagy sebességgel Nagy Feró kocsijába csapódott egy BMW Veresegyházán. Hajszálon múlt az énekes élete, és az is, hogy Feró kocsija letarolja a buszmegálló utasait. A BMW-s friss jogsival vezetett.

Milliókat kaszált Nagy Feró fia a TV2-n

Archívum2015.11.04, 18:29

Hunor és párja, Dorci a TV2 Ötven milliós játszmájában végig jól válaszoltak a kérdésekre és a szerencsével kombinált tudás az utolsó kérdésnél sem hagyta el õket.

Nagy Feró fia milliókat vitt el a TV2-tõl

Tévé2015.11.04, 11:17

Az 50 milliós játszma november 3-i adásában Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila játszott a párjával, Dorinával, 3 milliót nyertek. 

Liptainál bizonyított Nagy Feró fia

Life.hu2015.11.03, 15:10

Aggódott, hogy csalódást okoz a Beatrice rajongóinak Nagy Hunor, de végül ügyesen játszott barátnõjével együtt a TV2 Ötven milliós játszma címû vetélkedõben.

Ismerõs X-faktoros arcokkal erõsít az RTL realityje

Tévé2015.10.30, 13:16

Különleges héttel zár a Partyzánok, az RTLII zenei realityjének utolsó adásában öt egykori X-Faktor versenyzõ küzd meg a hét partyarca címért. 

Különleges vendég a Partyzánok között - Nagy Feró ismét kitett magáért

Life.hu2015.09.30, 15:36

Az RTLII-n szerda este Nikol tartja a buliját, Ferótól pedig a Váradi Roma Café dalát kapja, melyet extra produkcióként kell elõadnia. A felkészülésben a zenekar frontembere lesz segítségére.

Nagy Feró a pálinkára esküszik: Végigkíséri mindennapjait

Life.hu2015.09.18, 08:21

A rocker saját bevallása szerint igyekszik minden nap meginni a magáét. Persze csakis felelõsséggel.

Nagy Feró Szlovákiát reklámozza

[origo] Gasztro2015.09.08, 11:11

Mától egy hétig szlovák hetet tartanak a budapesti Gerbeaud Bisztróban. Ott voltunk a beharangozó ebéden, hogy megtudjuk, nagyjából milyen ételekre lehet majd számítani. Az önmaga paródiájába hajló eseményen finomakat ettünk, majd nagyokat néztünk, amikor nyilvánosan megajándékozták Nagy Ferót, akinek állítólag sokat köszönhet a szlovákiai turizmus.

Nagy Feró: "A sört felelõsséggel kell fogyasztani, nem úgy, hogy beb*szunk, mint állat"

Life.hu2015.08.27, 14:29

A Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté ezúttal Nagy Ferót kísérte el egy sörgyárba. 

Az év partiarcát keresi Nagy Feró - Új kihívásra buzdít az X-Faktor mentora

Life.hu2015.08.13, 19:13

A Beatrice frontembere az év partiarcát keresi és híres mentoráltjait is felszólította, hogy mutassák meg, hogy buliznak.

Nagy Feró kideríti, mekkora partyarc valójában Fluor Tomi

Tévé2015.08.13, 14:07

Mint azt az Origo elsõként megírta, az RTL II-n õsszel startoló Partyzánok házigazdája Nagy Feró lesz. A Beatrice frontembere új kihívást indított közösségi oldalán: az ország legnagyobb partyarcait keresi.

Nagy Feró saját mûsorral tér vissza a képernyõre

Tévé2015.08.03, 19:05

Õsszel új zenei reality érkezik az RTLII-re, melyben a szereplõk megmutatják játékostársaiknak és a nézõknek, hogy mekkora partyarcok. A Partyzánok házigazdája Nagy Feró lesz.

Micsoda sztorik! Majka és Nagy Feró megosztotta backstage-történeteit

Life.hu2015.07.10, 10:31

Bár már beindult az élet a Balaton Soundon, két üzenet még érkezett a VOLT-ról. Míg Majka csak sejtelmesen mesél legvadabb backstage-történeteirõl, Nagy Feróék megosztották a legviccesebb színpad mögötti sztorikat. 

Bonyodalmak Nagy Feró fiának esküvõjén

Life.hu2015.06.01, 19:11

A rossz idõjárás váratlan bonyodalmat okozott Nagy Feró fiának, Botondnak az esküvõjén.

Nagy Feró világraszóló esküvõre készül

Life.hu2015.04.10, 15:52

Elkelt a Beatrice együttes frontemberének a fia. Nagy Feró megnyugodott, hogy Boti nem marad a nyakán.

Bölcsebbek lettünk vagy butábbak, ezt nem lehet eldönteni

Kultúra2015.01.26, 12:40

Hosszú évek után újra együtt zenél Waszlavik "Gazember" László és Nagy Feró. Közösen meséltek az Origónak a régmúltról, munkáról és a harmincéves barátságukról.

Melyik mentornak nincs helye a 2015-ös X-Faktorban? Mi már tudjuk!

Archívum2014.12.16, 12:31

Jövõre is lesz X-Faktor, azonban nemcsak a mûsorvezetésben, hanem a zsûritagok terén is akadhat némi változás. Mi a Life.hu olvasóira bízzuk a döntést: melyik mentor NE legyen ott a 2015-ös szériájában?

Ki az ország kedvenc mentora az X-Faktorban? Most kiderült!

Life.hu2014.12.01, 12:32

Szombaton volt az X-Faktor 100. adása. A Life.hu megszavaztatta, hogy ki (volt) a kedvenc mentorod az X-Faktorban. Íme, a pillanatnyi állás.

Túl engedékenyek az X-Faktor mentorai?

Archívum2014.10.03, 10:29

Nagy Feró most már érti, miért kritizálták a döntéseiket a nézõk a tehetségkutatóban. Állítja, kívülrõl tényleg más minden.

Gonosz mesehõs lesz Alföldi Róbert

Archívum2014.09.06, 08:03

Alföldi Róbert lesz a fõszereplõje annak a színházi zenés akciómesének, amelynek alkotói egy Broadway szuperprodukcióhoz hasonló színdarabot álmodtak meg.

Egymillió eurós akciómesében énekel Alföldi Róbert

Kultúra2014.09.04, 09:23

Parádés szereposztással és neves alkotógárdával készül a hazai színházi élet egyik új szuperprodukciója. Találkozik benne a klasszikus mese a mai trendivel. Lesz benne csoda, varázslat, de a populáris zene mellett az akció is fõszerepet kap, méghozzá a közönség bevonásával. 

Valami készül! Alföldi Róbert és Nagy Feró egy színpadon

Life.hu2014.08.28, 07:44

A Broadway szuperprodukcióit idézõ, a hazai színházi és zenei élet legismertebb szereplõit felvonultató, nagyszabású zenés produkció várható decemberre. Információink szerint Alföldi Róbert és Nagy Feró is igent mondott az alkotók felkérésére.

Nem érdekli a rajongókat Nagy Feró és Deák Bill Gyula

Archívum2014.06.16, 18:30

Érdektelenség miatt lemondták a zsámbéki Rock-Blues Fesztivál a szervezõk, amelyen mások mellett Deák Bill Gyula és Nagy Feró is fellépett volna.

Síbalesetet szenvedett Nagy Feró

Life.hu2014.01.24, 11:10

Az X-Faktorból kiszállt zsûritag Ausztriában sielt, és épp a pályán tartózkodott, amikor egy hirtelen jött viharban lefelé igyekezve bezuhant egy hóval fedett szakadékba. Megsérültek a bordái, alig kapott levegõt - írja a Blikk. Jelenleg otthonában gyógyul, de több hétig eltarthat, mire elmúlnak a fájdalmai.

Nagy Feró imádja az új munkáját

Archívum2013.12.16, 15:43

Az egykori mentor ismét képernyõre került, de ezúttal egy teljesen új szerepben próbálta ki magát. Õ lett ugyanis az RTL Klub Havazin címû magazinjának mûsorvezetõje.

A Facebookon a ByTheWay nyeri az X-Faktort

Life.hu2013.12.13, 13:06

A korábbi gyõztesekkel, egykori mentorokkal latolgattuk az esélyeket, de csekkoltuk a versenyzõk Facebookos oldalait is. Figyeljétek a Life.hu-t, mert indul a nagy X-Faktor hétvége!

Cenzúrázta Nagy Ferót az RTL Klub

Life.hu2013.12.08, 09:16

Az X-Faktor egykori mentorát sem kíméli a szigorú kereskedelmi cenzúra. 

Feró elnézést kért Szinetártól

Life.hu2013.11.19, 20:59

Ahogy a Life.hu is megírta, Szinetár Dóra Nagy Feró bõrébe bújt a péntek esti Sztárban sztár címû mûsorban. A színész-énekesnõ ennek kapcsán elevenítette fel kellemetlen emlékét.

Nemzetközi szörnycirkusz a Sztárban sztárban

Life.hu2013.11.16, 15:38

A sztárutánzó mûsor eheti adásában láthattunk két Pataki Attilát a színpadon, transzvesztita show-t és felismerhetetlenségig elmaszkírozott Szinetár Dórát.

Letiltotta Ferót az RTL Klub

Archívum2013.11.15, 14:48

Szeretett volna ott lenni a péntek esti Sztárban sztár élõ adásán Nagy Feró, ám az RTL Klub nem engedte. A TV2 show-mûsorában ugyanis Szinetár Dóra az õ bõrébe bújik.

Nagy Ferót letiltották a TV2-rõl

Tévé2013.11.15, 08:56

Az RTL Klub nem engedte, hogy az X-Faktor korábbi mentora beüljön a TV2 stúdiójába.

Nagy Feró megsértõdött Bagi-Nacsára

Tévé2013.09.10, 09:04

Bagi Iván szerint a zenész megsértõdött egy korábbi paródia miatt, ezért nem szerepel a Szálka címû mûsorukban.

Nagy Feró lopással vádolja a rappert

Life.hu2013.08.29, 14:33

Nagy Feró dallopással vádolja Sub Bass Monstert, aki Ne sírj, anyám címû számával rendszeresen szerepel a rádióban. Az X-Faktor egykori mentora szerint a szám a Beatrice együttes Szerenád címû dalának ellopása.

Feke Pál: "Tudtuk, hogy megosztja az embereket"

Life.hu2013.08.21, 22:55

Az István, a király kedd esti közvetítése óta szinte mindenki a darabbal foglalkozik. A közösségi oldalak tele vannak a véleményekkel, a cikkek alatt indulattól duzzadnak vagy éppen dicséretet zengnek a kommentelõk, sorra születnek a kritikák; mindenki hirtelen legalább annyira ért a színházhoz, mint a focihoz.

Tíz nap alatt tollasodik meg Nagy Feró

Archívum2013.06.18, 20:28

Nem izgul Nagy Feró, amiért a jövõben nem lesz bevétele az X-Faktorból, ugyanis a következõ szériában már nem mentorkodik. Olyan lehetõséget kapott, amellyel pár nap alatt megkeresi a féléves mûsor bevételét - tudta mega Life.hu.

Nagy Feró befejezi

Life.hu2013.04.09, 13:03

Kiszáll az X-Faktorból Nagy Feró. Állítólag azért lép ki, mert a mentorálás mellett nem maradt ideje saját koncertjeire és családjára.