Muszbek Mihály

címke rss
A sportközgazdász szerint a jegybevétel csak a Ferencvárosnál tényező

A sportközgazdász szerint a jegybevétel csak a Ferencvárosnál tényező

Muszbek Mihály sportközgazdász szerint a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságnak jelentős tartalékai vannak a szurkolói létszámot és a bevételt illetően, mindkét esetben a mostani szám dupláját is elképzelhetőnek tartja.

Nőtt a magyar focibajnokság élvonalának az átlagnézőszáma

Sport2018.07.26, 16:08

A labdarúgó NB I átlagnézőszáma 2704-ről 2907-re nőtt a legutóbbi szezonban az azt megelőzőhöz képest, egyúttal az élvonalbeli találkozók televíziós nézettsége is négy százalékkal, átlagban majdnem 209 ezerre emelkedett - derült ki azon a sajtóbeszélgetésen, amelyen a hazai futball 2017/18-as szezonjáról, valamint 2017-es üzleti évéről készített 8. Sportgazdasági Nagyító elnevezésű elemzését ismertette Muszbek Mihály.

Muszbek: az Eb óta sportszakmailag visszaesett a magyar labdarúgás

Sport2017.07.25, 16:06

Muszbek Mihály szerint a magyar labdarúgás a tavalyi franciaországi Európa-bajnokság óta a felnőtt és az utánpótlás-válogatottak eredményessége terén, valamint a kupacsapatok nemzetközi szereplése alapján is visszaesett.

Elegáns lenne, ha Budapest kapná a 2024-es olimpiát

Sport2016.03.29, 09:06

Muszbek Mihály sportközgazdász szerint ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportpolitikai döntést hoz a 2024-es nyári olimpia rendezési jogáról, akkor Budapestnek jó esélye van.

50 év alatt megutálták a magyar focit a nézők

Gazdaság2015.07.14, 12:17

Tovább csökkent az NB I nézőszáma, a klubok tavaly is veszteségesen működtek, a játékosok értéke is megcsappant, ráadásul arányaiban több az idegenlégiós, mint korábban – többek között ezek derültek ki az immáron ötödik Sportgazdasági Nagyítóból. A tanulmányt készítő Muszbek Mihály szerint a magyar labdarúgásban megtörtént a pozitív irányváltás, de ez az adatokban egyelőre nem látszódik.

Az NB I hatmilliárdos veszteséggel halad a csőd felé

Sport2013.06.14, 13:49

Muszbek Mihály sportközgazdász szerint a csapatok hatmilliárdos veszteséget termeltek a labdarúgó OTP Bank Ligában, amely így a csőd felé halad. A szakember úgy látja, az MTK és a Haladás működött a legjobban üzleti szempontból, ám mindössze három csapat tudott külföldre eladni játékosokat.

Sajnos megfordult a jó irány - Muszbek Mihály a magyar fociról

Archívum2012.07.18, 16:39

Muszbek Mihály sportközgazdász szerint 2011 nem volt egy sikeres év a magyar labdarúgás számára. A gazdasági szakember idén másodszor készítette el a Sportgazdasági Nagyító címet viselő tanulmányát, amelyet az NB I-es csapatokat működtető sportvállalkozások tavalyi mérlegére alapozott.

Muszbek: Másfél millióba kerül egy kulturált férőhely

Archívum2012.03.23, 11:14

Muszbek Mihály sportközgazdász szerint a három tervezett labdarúgó-stadion - a debreceni, a nemzeti és Üllői úti - felépítése 100-110 milliárd forintba kerülhet, s biztos abban, hogy ezekből kettő meg is valósul 2016-ra.

Pótolták hiányaikat a magyar futballklubok

Sport2004.07.16, 17:10

A péntek déli határidőig a hiánypótlásra kötelezett, NB I-es labdarúgó-csapatokat működtető valamennyi gazdasági társaság benyújtotta a nevezéshez még szükséges, eddig hiányolt iratokat, a Magyar Labdarúgó Liga tájékoztatása szerint.

Lemondott Muszbek Mihály, a labdarúgóliga elnöke

Sport2002.11.07, 18:16

Lemondott posztjáról Muszbek Mihály, a Magyar Labdarúgó Liga ügyvezető igazgatója. Az elnökség egyhangú szavazással utódjául Szieben Lászlót nevezte ki.

Háromszázmilliót buknak a Borsodi Liga klubjai

Sport2002.09.28, 12:31

A magyar labdarúgócsapatok bajnoki mérkőzéseit jövő júliusig az MTV közvetíti. A Sport1 kiválása háromszázmillió forintos veszteséget okozott az NB I-es kluboknak, a liga idei bevétele a vagyoni értékű jogokból így egymilliárd-ötvenmillió forint.

Egymilliárd forint feletti bevételt remél az MLL

Sport2002.07.12, 07:36

Mintegy 1,1 milliárd forintnyi bevételt remél a következő bajnokság során a Magyar Labdarúgó Liga (MLL), derült ki a tegnapi közgyűlésen. A klubok képviselői nagy horderejű, százmilliós nagyságrendű döntéseket hoztak, és úgy szavaztak, hogy továbbra is Demján Sándor legyen az elnök, Muszbek Mihály pedig az ügyvezető igazgató.

Furulyás nem érti Muszbeket

Sport2002.01.07, 21:16

Azóta sincs béke, hogy december 30-án az FTC Labdarúgó és Sport Kft. rendkívüli taggyűlésén megállapodtak abban, hogy a Fotex Rt. a szavazati jogok 80 százalékát átruházza az FTC-re. Ezzel a Fotex közvetlen beavatkozásának lehetősége megszűnt, és elsődlegesen a Ferencváros gyakorolja a tulajdonosi jogokat. A Fotex már csak pénzügyi befektetőként marad a klubban, és jelezte, ha a kft. "piacképes állapotba kerül", üzletrészét részben vagy egészben eladja. A tranzakciót sokan próbálják értelmezni, nehezen sikerül. Mi Furulyás János klubelnökkel próbáltuk ezt megtenni.

Hatszázmillió forint a Borsodi Liga klubjainak idei vesztesége

Sport2001.12.10, 16:21

A Borsodi Ligában szereplő klubok ebben az évben 600 millió forintos veszteséggel gazdálkodtak - mondta Muszbek Mihály igazgató a Magyar Labdarúgó Liga év végi sajtótájékoztatóján.

Nem eladható a magyar futball

Sport2001.10.12, 16:57

A fenti mondat Muszbek Mihálytól származik, a Magyar Labdarúgó Liga igazgatója a Társalgóban labdarúgásunk évtizedes gondjait analizálta. A megoldást illetően Muszbek bizakodó: 2002 nyarától szórakoztató bajnokságot (ebben aligha téved), 3-5 év múlva nemzetközi szintű focit, még későbbre pedig világelitet jósol.

Egy tulajdonosnak csak egy csapata lehet

Sport2001.10.10, 07:35

A jövőben a hivatásos labdarúgó-bajnokságban egy meghatározó tulajdonosnak csak egy csapata lehet - ezen a véleményen van a Magyar Labdarúgó Liga (MLL), amelynek elnöksége a legközelebbi ülésen dönt a kérdésben. Elképzelhető, hogy ezentúl három évre szólnak majd a bajnoki kiírások, úgy, hogy a nemzetközi mérkőzések dátumait az előző évek tapasztalatai szerint hagyják ki.

Muszbek Mihály a Társalgóban

Sport2001.10.10, 14:35

A Hivatásos Labdarúgó Alszövetség gazdasági ágazatként, a szórakoztató ipar részeként tekint a válságban lévő futballra, de a válság nem kezelhetetlen. Az alszövetség Demján Sándor elnök és Muszbek Mihály gazdasági igazgató vezetésével működik, a munka gyakorlati részét Muszbek végzi - ő lesz az [origo] Társalgójának vendége csütörtökön.

Kevesen nézik a hazai labdarúgást

Sport2001.09.26, 07:10

Továbbra is alacsony a futballbajnokik televíziós nézettsége, még mindig csak vágyálom, hogy tartósan tíz százalék fölé kerüljön. Gyakori jelenség, hogy sok néző menet közben, a rossz játék miatti csalódottságában vagy mérgében kapcsol át másik csatornára.

A többség támogatja a labdarúgó NB I átszervezését

Sport2001.09.20, 07:55

Hamarosan dönt az MLSZ és a liga elnöksége a bajnoki kiírás megváltoztatásáról. A jelenlegi 33 fordulós, rájátszásos forma helyett 44 fordulót játszanának a csapatok, a liga igazgatója, Muszbek Mihály szerint a klubok túlnyomó többsége támogatja az ötletet.

Október 6-ig döntenek a 44 fordulóról

Sport2001.09.19, 17:27

Október 6-ig eldől, hogy a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) javaslatára módosítják-e az NB I versenykiírását és a jelenlegi 33 plusz öt helyett 44 forduló (négy teljes kör) dönt a helyezésekről. Muszbek Mihály ligaigazgató szerint a klubok többsége támogatja a változtatást.

Előző
  • 1
Következő