Munkáspárt

címke rss

Választási etikai kódex a Fidesztől

Itthon2002.07.29, 17:03

Az MSZP mellett az FKGP és a Munkáspárt sem vett részt azon a megbeszélésen, melyet Deutsch Tamás, a Fidesz budapesti elnöke kezdeményezett, hogy etikai szabályzatot fogadjanak el az önkormányzati választásokra. A megjelent pártok képviselői elfogadták a kódexet, melyről a szocialisták már korábban kijelentették, hogy nem írják alá.

Súlyos pénzügyi válságban a brit Munkáspárt

Nagyvilág2002.07.21, 11:18

Fennállása óta legsúlyosabb pénzügyi válságával küszködik a Nagy-Britanniában kormányzó Munkáspárt. A BBC televízió birtokába jutott vasárnap az a párt által készített titkos pénzügyi jelentés, amelyből kitűnik, hogy a Tony Blair miniszterelnök vezette Munkáspárt adósságai meghaladják a 6 millió fontot, és kifizetetlen számlák ezt további, majdnem 2 millió fonttal toldják meg. 

Kurd demonstráció a Gellérthegyen

Itthon2002.07.12, 19:46

A Magyarországon élő kurdok és szimpatizánsaik egy csoportja tiltakozott a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorista szervezetté nyilvánítása ellen Budapesten, a gellérthegyi Szabadság-szobornál és az Európai Unió Európai Bizottsága magyarországi delegációjának rezidenciája előtt.

MSZP-Munkáspárt: nincs országos szövetség

Itthon2002.07.01, 16:08

Annak ellenére, hogy a Munkáspárt felajánlotta az önkormányzati választásokon az együttműködést az MSZP-nek, és az együttműködést Kovács László szocialista pártelnök is elképzelhetőnek nevezte, még sincs országos szintű, intézményesített választási szövetség a két párt között. A Munkáspárt alelnöke az [origo]-nak elmondta: elképzelhetőnek tartják, hogy Gy. Németh Erzsébet szocialista vagy akár Demszky Gábor szabad demokrata főpolgármester-jelöltet támogatják majd.

Nincs akadálya az MSZP-Munkáspárt együttműködésnek

Itthon2002.06.29, 23:27

A Munkáspárt önállóan indul az őszi önkormányzati választásokon, de főpolgármester-jelöltjük személyéről még nem döntöttek. A Munkáspárt az őszi voksolás kapcsán együttműködést kezdeményez a Magyar Szocialista Párttal. Kovács László MSZP-elnök szerint az együttműködésnek nincs akadálya.

Önálló főpolgármester-jelöltet indít a Munkáspárt

Itthon2002.06.29, 16:29

A Munkáspárt önállóan indul az őszi önkormányzati választásokon, ugyanakkor - a szombati központi bizottsági tanácskozás felhatalmazása alapján - együttműködést kezdeményeznek a Magyar Szocialista Párttal - közölte Thürmer Gyula pártelnök. A Munkáspárt főpolgármester-jelöltjének személyéről még nem született döntés.

Újraosztják a pártpénzeket

Itthon2002.05.23, 09:06

A kormány szerdai döntése értelmében jelentősen megemelik a a Fidesz, az MSZP, az MDF és a Centrum Párt költségvetési támogatását. Kevesebb pénzt kap az FKGP, az SZDSZ, a MIÉP, a Munkáspárt, a KDNP és az MDNP.

Pornófilm-kiadó támogatja a brit Munkáspártot

Nagyvilág2002.05.16, 15:23

Tony Blair brit miniszterelnök egy interjúban megvédte pártját, mivel az korábban jelentős támogatást fogadott el egy pornófilm-kiadótól. Blair nem talált kivetnivalót abban a 100 ezer fontos támogatásban, melyet Richard Desmond - aki az ország egyik legnagyobb hírlapcsoportjának is tulajdonosa - nyújtott a Munkáspártnak. A döntést az adomány elfogadásáról még a párton belül is kritizálták.

Pornófilm-kiadó támogatja a brit Munkáspártot

Nagyvilág2002.05.16, 17:08

Tony Blair brit miniszterelnök egy interjúban megvédte pártját, mivel az korábban jelentős támogatást fogadott el egy pornófilm-kiadótól. Blair nem talált kivetnivalót abban a 100 ezer fontos támogatásban, melyet Richard Desmond - aki az ország egyik legnagyobb hírlapcsoportjának is tulajdonosa - nyújtott a Munkáspártnak. A döntést az adomány elfogadásáról még a párton belül is kritizálták.

Rendezvények május elsején

Itthon2002.05.01, 12:04

Az MSZP és a Munkáspárt - egymástól függetlenül - a Városligetben, az SZDSZ és a MIÉP pedig az óbudai Hajógyári-sziget két különböző helyszínén tart majálist. A Fidesz és az MDF nem szervez rendezvényt május elsejére.