MTVA

címke rss

Megvan az új M1 és az új Duna TV nézettsége - mutatjuk

Tévé2015.03.16, 15:48

Az M1 rontott szokásos vasárnapi nézettségén, a Duna viszont látványosan javított. A nemzeti főadóvá előlépett Duna TV-t a Forma-1 húzta fel.

MTVA: Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit

Tévé2015.03.15, 17:43

Szabó László Zsolt az MTVA vezérigazgatója ma exkluzív interjút adott az Origónak. Megkérdeztük tőle, hogy mit gondol a ma indult nemzeti hírcsatornán látható kínos hibák sorozatáról.

Káosz! El kellett sötétíteni a ma indult nemzeti hírcsatorna képernyőjét

Life.hu2015.03.15, 18:02

Ma délután fél háromkor már akkora volt a káosz a ma indult, M1-ből lett nemzeti hírcsatornán, hogy el kellett sötétíteni a képernyőt. Tanácstalanul magára hagyott műsorvezetők, műszaki felkészületlenség, súlyos rendezői és szerkesztői hibák. 

Bedőlt a nemzeti hírcsatorna

Itthon2015.03.16, 11:14

Vasárnap délután fél háromkor már akkora volt a káosz az M1-ből lett, ma indult nemzeti hírcsatornán, hogy el kellett sötétíteni a képernyőt. Tanácstalanul magukra hagyott műsorvezetők, műszaki felkészületlenség, súlyos rendezői és szerkesztői hibák. Indulása után 8 és fél órával elbukott az új csatorna. Az MTVA vezérigazgatója, Szabó László Zsolt itt reagált az Origo alábbi cikkére.

Hibákkal indult az új M1 hírcsatorna

Itthon2015.03.15, 12:07

Döcögve, technikai hibákkal és bakikkal indult ma reggel az új nemzeti hírcsatorna. A fésületlenség ellenére az MTVA ünnepel. A vezérigazgató szerint rendszerváltozás történt a tévében. 

A púpos, töpörödött aggszűz és a temetkezési vállalkozó

Tévé2015.03.15, 08:23

Március 15-én debütál a közmédia hatrészes sorozata, a Fehér Béla regényéből forgatott Kossuthkifli a megújuló Duna csatornán. A kosztümös szériát Rudolf Péter rendezte, a főbb szerepekben pedig Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos tűnnek fel. A történelmi film szereplőinek nem csak neve, de története és nyelvhasználata is eltér a megszokottól, a színészek az Origónak forgatási élményeikről meséltek.

A Tévémaci nincs itt, de szelfizhetünk vele

Tévé2015.03.14, 18:13

Idén januárban újult meg a Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhely, amely így már modern technológiával megtámogatva, interaktív módon nyújt információkat a magyar közmédia több mint 130 évéről, az MTI 1881-es megalakulásától kezdve. A régi rádió- és tévékészülékek mellett hang- és képanyagokat is kapunk, mini rádiójátékot rendezhetünk, Moog szintetizátorral szórakozhatunk, és a virtuális Tévémacival is készíthetünk szelfit, ha úgy tartja kedvünk.

Kunhalmi Ágnes szabad sajtót követel

Itthon2015.03.14, 15:51

A közszolgálati televízió műsorstruktúrájának átalakítása miatt tiltakozott az MSZP budapesti elnöke az MTVA Kunigunda úti székháza előtt. 

Visszatér a Magyarország, szeretlek

Tévé2015.03.14, 13:08

Századik adásához közelít a vetélkedő. Eztán a Duna TV-n fut, március 15-én kezd.

Mi ment 40-50 éve ilyenkor a tévében?

Tévé2015.03.14, 13:18

Az MTVA szervezete március 15-től teljesen átalakul, az M1-ből hírtévé lesz, a Duna TV pedig nemzeti főadóvá lép elő. Médiatörténeti pillanat közeleg tehát, az eddig ismert MTV-nek már csak egy napja van hátra. Ebből az alkalomból tematikus hetet tartunk, egy cikksorozatban elevenítjük fel a Magyar Televízió legemlékezetesebb, legérdekesebb pillanatait – ezúttal az ötvenes-hatvanas évek márciusi műsorából válogattunk. 

A régi MTV-sek aggódva nézik az átalakulást

Tévé2015.03.13, 20:59

Hamarosan hét állami tévécsatorna lesz fogható, miközben az M1 megszűnik általános csatorna lenni, és hírtévévé alakul. A közmédiás átalakulás közepén volt tévéseket kérdeztünk arról, kell-e ennyi, államilag finanszírozott tévé, van-e értelme hírtévét üzemeltetni a várható nézettségcsökkenés mellett is. A válaszadók közt híradósok, ismert MTV-sek vannak, elmondja többek közt Bánó András, Aczél Endre, Pálfy G. István, Egri János, Vágó István, hogy mit gondol.  

Tatár Csilla egy szál fehérneműben tündökölt

Life.hu2015.03.13, 13:35

A szemérmes műsorvezető egy reklámkampányhoz adta gyönyörű testét és megmutatta, hogy minden porcikája tökéletes.

Kálloy Molnár Péter: Váratlanul egy tehén feküdt mellém

Tévé2015.03.13, 16:47

Számos magyar sorozatban szerepelt már, láthatták a nézők többek közt a Pasik-ban, a Kisváros-ban, a Hacktion-ben, de feltűnt a Tűzvonalban és a Casino történetében is. Legújabb sorozatszerepét Rudolf Péter március 15-én debütáló Kossuthkifli-jében kapta, a történet egyik kulcsfiguráját alakítja. A színész az Origónak elmesélte, hogy mitől olyan különleges karaktere, és miért nem ijedt meg, mikor forgatás közben mellé feküdt egy tehén. 

Kétszáz közmunkás lepte el az MTVA-t

Itthon2015.03.13, 11:58

Március elsejétől újabb 200 közmunkást alkalmaz az MTVA, a munkások kizárólag az archiválás területén dolgoznak a Kunigunda utcai székházban – közölte a cég.

Kapitány a fapadon – az MTV sorozatgyártásának ötven éve

Tévé2015.03.12, 16:03

Az eddig ismert közmédiának már csak napjai vannak hátra, ebből az alkalomból egy tematikus héttel búcsúzunk a Magyar Televíziótól. Ezúttal a sorozatgyártás ötven évét vesszük át A Tenkes kapitányá-tól a Fapad-ig, megpróbálva számot adni arról, hogy az eltelt évtizedek nézői mikor milyen szériákkal tölthették az időt a képernyő előtt.

Gönczi Gábor: "A kisbabánk halála után üres maradt az életünk"

Life.hu2015.03.12, 12:00

A műsorvezető ma már tudja, egy gyermek sem segített volna, hogy rendbehozza kapcsolatát Tatár Csillával.

A tévéstúdió egy templom, ne itt egye a szendvicsét!

Tévé2015.03.10, 19:34

Március 15-én teljesen átalakul az M1, hírcsatornává válik, úgyhogy ez médiatörténeti pillanat lesz. Tematikus hetet tartunk, temetvén a korábbi MTV-t: ma a régi televízióikonok mesélnek az Origónak a kezdetekről. Ki volt, aki egy kupica konyakkal indította első műsorát, ki volt, akit a jégkorongpályáról hívtak be segíteni a helyes francia kiejtésben? Min lepődött meg az akkori tévéelnök, aki kirúgta Vitray Tamást?

Heti két adással kezdte a magyar tévé

Tévé2015.03.09, 20:33

Az MTVA szervezete március 15-től teljesen átalakul, az M1-ből hírtévé lesz, a Duna TV pedig nemzeti főadóvá lép elő, tehát médiatörténeti pillanat közeleg, az eddig ismert közmédiának már csak napjai vannak hátra. Ebből az alkalomból tematikus hetet tartunk, egy cikksorozatban elevenítjük fel a Magyar Televízió legemlékezetesebb, legérdekesebb pillanatait. Az elején kezdjük, első cikkünkben a hazai televíziózás indulását járjuk körül.

Gundel Takács Gábor: "Ugyanazt a fizetést kapom akkor is, ha tíz műsort vezetek, és akkor is, ha a lábamat lógatom"

Life.hu2015.03.09, 14:57

Az MTVA műsorvezetője még reménykedik benne, hogy hirtelen megszűnt műsora visszatér, aminek sikerét azóta sem felejtették el a rajongók. Gundel Takács Gábor a fizetéséről is őszintén mesélt.

Új műsort kapott Tatár Csilla a közmédiától

Tévé2015.03.09, 11:10

A Dal vezetése után a TV2-től átigazolt Tatár Csilla újabb feladatot kapott az MTVA-tól, ismét élő műsort bíztak rá.

Átalakul a Rádiókabaré

Tévé2015.03.06, 14:55

Varga Ferenc József szerint egyre aggasztóbb a Rádiókabaré helyzete, már három hónapja nincsenek felvételek. A humorista szerint a vezetőségtől nem kapnak értesítést, ő fórumokról és a hallgatók bejegyzéseiből tájékozódik. Az Origónak elmondta, hogy a rádióműsor megszűnését sejti, de a közmédia szerint szó sincs erről, a műsor átalakul, és folytatódik.

A bukott államtitkár nem volt téma a közszolgálati tévé fél nyolcas híradójában

Itthon2015.03.04, 22:29

A közszolgálati tévé fél nyolcas híradójában, szerda este nem számított hírnek Patyi Gergely államtitkár lemondása. A március 15-től egy teljes hírcsatornát készítő hírcsapat szerint ez az információ vagy nem hír a tévéműsorban, vagy szűk másfél óra alatt egyik híradó szerkesztő sem tudott megírni két mondatot a műsorvezető súgógépére.  

816 millió forintból készült Rudolf Péter sorozata

Tévé2015.03.03, 16:10

Március 15-én debütál a közmédia új hatrészes sorozata, a Fehér Béla regényéből forgatott Kossuthkifli a megújuló Duna csatornán. A kosztümös szériát Rudolf Péter rendezte, a főbb szerepekben pedig Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos tűnnek fel. A történelmi filmmel a közmédia hosszú kihagyás után folytatni kívánja tévéfilmes hagyományait, a keddi sajtótájékoztatón pedig arra is magyarázatot adott, hogy miért került 816 millió forintba a széria.

Rákay Philip távozik a köztévétől – új kihívásokra vágyik

Life.hu2015.03.03, 11:45

Négy és fél év után távozik Rákay Philip az MTVA-tól, ahol szép sikereket ért el a műsorokkal, amelyek a nevéhez fűződnek.

Kevesebb pénzt kap Fábry Sándor a műsoráért

Tévé2015.03.02, 10:28

Múlt héten aláírt az MTVA-nál, idén tizenhat vagy tizenhét adás készülhet a Duna TV-re.

Csemer Bogi: „Nem egy eurovíziós tucatdalról van szó"

Life.hu2015.03.02, 11:12

Csemer Bogi letisztult, egyszerű és mély mondanivalót tartalmazó dalával, győzött az MTVA, A Dal 2015 versenyén. Az énekesnővel a döntő utáni pillanatokban beszélgetett, a Life.hu újságírója.

Pierrot: "Nem volt személyes célom a keményebb kritikákkal"

Life.hu2015.03.01, 11:43

A Dal 2015 zsűritagjával közvetlenül a döntő utáni percekben beszélgettem, és arra voltam kíváncsi, elégedett-e a végeredménnyel, hiszen ő a legtöbb pontszámot, Mujahid Zolinak adta.

S.O.S. Bajban az erdő! – Tematikus nap a közmédián

Itthon2015.03.01, 10:07

Áder János kérésére rendez tematikus napot vasárnap a közmédia. A fő helyszín a Visegrádhoz tartozó Apátkút, ahonnan napközben több élő bejelentkezés is lesz, és a köztársasági elnök is ellátogat oda. 

Velük indul a nap: Onyutha Judit nem volt vevő a diákcsínyekre

Life.hu2015.03.02, 06:18

Onyutha Juditot időjárás-jelentőként ismerték meg és zárták szívükbe a nézők. Pár éve, amikor megszűnt a munkája, civil szakmát választott, németet tanított egy iskolában. Tavaly szeptembertől ismét képernyős lett az M1 Család-barát magazinjában.

Szabó Zsófi utánozza Tatár Csillát

Life.hu2015.02.24, 14:41

A színésznő egy fotózás kedvéért letisztult pasztell sminket kapott. A kommentelők szinte azonnal beindultak és többen azt írták: Tatár Csillásra sminkelték Szabó Zsófit.

Tatár Csilla: „Izgalmas feladatok várnak rám a köztévénél"

Life.hu2015.02.20, 22:42

A Dal minden idejét lefoglalja Tatár Csillának, de ő egy percig sem bánja, mert élete jelenlegi szakaszában az álmai válnak valóra. Az ország egyik legnagyobb zenés show-jának háziasszonyával zenéről, kikapcsolódásról és a rá váró feladatokról beszélgettünk.

Gundel Takács Gábor: "A sportból indultam és úgy érzem, ott is fogom befejezni"

Life.hu2015.02.19, 14:26

Nem ez az első eset, hogy Gundel Takács Gábor alól kihúzzák a talajt, azaz a vetélkedőműsort. Az MTVA műsorvezetője nyugalommal kezeli a helyzetet, nem izgul a jövőjéért. Inkább közvetlen munkatársai miatt aggódik.

Még Fortuna kegyeltje Simicska Lajos

Itthon2015.02.19, 12:27

Lassan csak a szerencsében bízhat Simicska Lajos: sorra zárják el azokat az állami pénzcsapokat, amelyeken az elmúlt években még több tízmilliárd forint folyt.

Így utazhatsz ingyen Kínába

Life.hu2015.02.17, 17:17

Játékosokat keresnek a tavaly igencsak furcsa végeredménnyel végződött Játék határok nélkül című vetélkedő újabb sorozatának csapatába.

Fábry Sándor megállapodott a köztévével

Archívum2015.02.17, 15:26

A legfrissebb hírek szerint már márciusban újra látható Fábry Sándor műsora a magyar televízión.

Harsányi Levente játékszenvedélyéről vallott: "Először csak kisebb összegeket dobáltam be, majd egyre többet"

Life.hu2015.02.17, 15:06

Évekkel ezelőtt százezreket játszott el szerencsegépeken Harsányi Levente, aki most őszintén beszélt erről a problémás időszakról.

Kínában vitézkedik a Játék határok nélkül új, magyar csapata

Tévé2015.02.12, 09:06

2015-ben is lesz Játék határok nélkül, magyarokkal.

Újabb kellemetlen baki A Dalban

Tévé2015.02.10, 11:04

A harmadik elődöntőben fellépő Spoon együttes fellépésekor a frontember mikrofonja láthatóan nem volt bekapcsolva, a hangja mégis szólt. Grósz Márton énekes elrontotta a szöveget, azonban amit hallani lehetett, az mégis hibátlan volt, így arra lehet következtetni, hogy a fiúbandánál nem csak a zene, hanem az ének is playback lehetett. A csapat tagad.

Horváth Éva kiszorult a képernyőről

Archívum2015.02.03, 09:49

Jelenleg nincs képernyőn az Éden Hotel tavalyi műsorvezetője, Horváth Éva, akinek idejét most a Miss Balaton szépségverseny előkészületei teszik ki. Egy számára új csatornánál viszont nagyon szívesen kipróbálná magát.

Magyar nap a török tévében

Itthon2015.01.31, 16:26

Tematikus napon mutatja be Magyarországot a török állami televízió március 15-én. A műsorfolyamban a török nézők megismerkedhetnek a két nép közös hagyományai mellett a gazdasági és kulturális kapcsolatokkal, valamint Bartók Béla munkásságával is.

A médiahatóság figyelmeztette az M1 Híradóját

Tévé2015.01.30, 11:09

Tilos hírolvasói véleményt fűzni politikai hírekhez, ennek megsértése miatt a Médiatanács figyelmeztetésben részesítette az m1-et, az MTVA-t.

Tatár Csillából finom és elegáns nőt varázsolnak A Dalban

Life.hu2015.01.29, 16:22

Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójában a produkciók mellett a ruhák is fontos szerephez jutnak. A műsorvezetők és a zsűri ruháit hétről hétre Martinecz Andrea stylist állítja össze, aki elmondta, hogy idén a finomságokra helyezik a hangsúlyt.

Kőkeményen beszólt Majka A Dalnak - Így reagált a köztévé

Archívum2015.01.27, 13:33

Majka a Facebook-oldalán fakadt ki az MTVA szombaton indult műsora, A Dal 2015 kapcsán. A show applikációjával és a koncepcióval sem ért egyet. A köztévé közben reagált.

Játék határok nélkül: hogy látja az, aki ott volt végig?

Tévé2015.01.27, 11:00

Több hazai hírportál foglalkozott azzal, hogy a vetélkedősorozat francia Wikipédia-oldala szerint az orosz csapat nyerte a 2014-ben felvett Játék határok nélkül-t, melyről eddig azt hittük, a magyar csapat győzedelmeskedett. Tegnap az MTVA közleményben reagált, az Origónak pedig a műsor egyik vezetője, Harsányi Levente és a magyar csapat kapitánya, Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó nyilatkozott az ügyről.

Majka keményen kritizálja A Dalt

Tévé2015.01.26, 18:28

A Rising Star műsorvezetője a Facebook-oldalán adott hangot nemtetszésének, állítja, számára teljesen érthetetlen, amit az MTVA csinál. Majka a műsor menetét, a szavazás ingyenes applikációját és a csatorna programigazgatóját sem kíméli új posztjában.

Még titok, hogy a TV2 után hol folytatja Papp Gergő

Archívum2015.01.26, 11:54

Sejtelmes választ adott Papp Gergő arra a kérdésre, hogy vajon ő is a közszolgálati tévénél folytatja-e a munkáját. Az MTVA egyelőre ezt nem erősítette meg. Vagy talán az RTL Klubhoz megy?

Az Apukám világától A Dalig

Tévé2015.01.22, 23:02

Rúzsa Magdi és Rákay Philip mellett Csiszár Jenő is visszatér szombaton A Dal zsűritagjaként. A Magyarország, szeretlek!-kel együtt bőven elég neki ennyi a nyilvánosságból, jobban szeret már a háttérben dolgozni, inkább az érdekli, miként lehet létrehozni egy működő produkciót. A Dal-ban sokat segít neki rádiós múltja, a szigorított szabályozással teljes mértékben egyetért, és úgy gondolja, hogy egy magyar előadónak a műsor mindenképp jó lehetőséget jelent.

Nagyot fordult a világ Tatár Csillával

Life.hu2015.01.19, 17:34

Az MTVA új üdvöskéje őszintén vallott új életéről, amelyben teljesen más időszámítás köszöntött rá, ezt pedig megújult külsővel is szeretné jelezni.

Jubileumhoz ért Jakupcsek Gabriella

Tévé2015.01.13, 12:13

300. adásához érkezik január 13-án az M1 napi talkshow-ja, a Ridikül. 

Új munkahelyén, a köztévében szelfizett Tatár Csilla

Life.hu2015.01.12, 13:22

Úgy tűnik, jól érzi magát új munkahelyén Tatár Csilla. A műsorvezető A Dalban kapott feladatot.

Létszámcsökkentésre készül az MTVA

Tévé2015.01.08, 15:42

Csoportos létszámcsökkentési szándékot jelentett be a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap; az intézmény összesen 177 dolgozójától válna meg.

Tatár Csilla vállalja, hogy kifizeti a milliós kötbért

Life.hu2015.01.08, 11:39

A TV2-től a köztévéhez igazoló Tatár Csilla saját zsebből fizeti ki a milliós kötbért a TV2-nek.

Népszabadság: Jön az állami hírtévé

Gazdaság2014.12.29, 11:40

Új, állami hírcsatorna indulhat március 15-étől a Népszabadság információi szerint. A lap úgy tudja, lehet, hogy csak az M1 profilja alakulna át, de az is elképzelhető, hogy M5 néven új adó indul.

Megvan a Virtuózok fődíjasa

Tévé2014.12.20, 12:58

A közönség szavazatai alapján Lugosi Dániel Ali klarinétos nyerte a közmédia komolyzenei tehetségkutató műsora, a Virtuózok 12 millió forintos fődíját a pénteki fináléban.

Tatár Csillát nem ereszti a TV2 – kitölti felmondási idejét

Life.hu2014.12.13, 14:11

A TV2-től az MTVA-hoz igazoló Tatár Csillának úgy tűnik, ki kell tölteni a felmondási idejét a csatornánál. Még a december 23-i Mokkát is ő vezetheti.

Kárász Róbert kiborította Tatár Csillát - Élő adásban kérdezte új szerelméről

Archívum2014.12.11, 13:25

A TV2 Mokkájában Imolai Judit asztrológust Tatár Csilla és Kárász Róbert arról faggata, milyen csillagjegyű ember, milyen ajándéknak örül. A műsorvezető természetesen nem állta meg, hogy ne csipkelődjön partnernőjével.

Tatár Csilla tényleg szerződést fog szegni?

Life.hu2014.12.09, 20:23

Tegnap este robbant a hír, hogy Tatár Csilla elhagyja a TV2-t, ahol 12 éve dolgozik. Az első információk arról szóltak, hogy az MTVA csapatában, A Dal című produkció műsorvezetőjeként fogja folytatni a pályáját. A bökkenő csak annyi, hogy a műsor január végén kezdődik, és rá akkor még jelenlegi munkaadója, a TV2 versenyjogi korlátozásai lesznek érvényesek.    

Rákay Philip már nem fog zenét hallgatni

Tévé2014.12.08, 22:28

Az MTVA egyelőre tíz elődöntős személyét fedte fel A Dal harminc versenyzője közül, az új zsűritagot viszont már ismerjük. Lesznek formai újítások is.

Ideges az RTL-csoport az új törvényjavaslat miatt

Itthon2014.11.28, 13:53

Kötelező lenne felvenni a televíziós alapcsomagokba a két új, tervezett közmédia-csatornát is 2015-ben, előre helyezve ezeket, hátrébb tolva a nézettebb kereskedelmi tévéket – amelyek akár ki is szorulhatnak idővel.

Szállodát épít Giró-Szász András új cége

Gazdaság2014.11.25, 13:47

Giró-Szász András, a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, az Orbán-kabinet exszóvivője vagyonnyilatkozata szerint majdnem milliárdos. Vagyona legnagyobb része Strategopolis nevű cégéből származik, aminek az utóbbi években bőven kijutott a fideszes és állami megrendelésekből. Az államtitkár jelenleg sógora ingatlanos cégében társtulajdonos.

Ezek az MTVA tervei a TeleSporttal

Itthon2014.11.21, 12:01

Gyökeresen átszervezi a sportszerkesztőségét az MTVA - tudta meg az Origo. Az átszervezéssel kapcsolatos kérdéseinket feltettük az MTVA-nak. Azt kérdeztük a köztévé sajtóosztályától, hogy hogyan alakítják át a jövőben a sportműsorokat, hányan készítik majd a tévés és rádiós sporthíreket, ahhoz képes, hogy most hányan dolgoznak a sportosztályon. Érdeklődtünk a tematikus sportcsatornáról is és az esetleges telesportos személyi változásokról is.

Szabadságot ajánlottak a telesportosoknak

Itthon2014.11.21, 10:09

Gyökeresen átszervezi a sportszerkesztőségét az MTVA – tudta meg az Origo. Papp Dániel tartalomszolgáltatási igazgató egy értekezleten jelentette be az új sportfelállást. A Németh Zsolt által vezetett Hírfőszerkesztőség hat tévés és két rádiós sportújságírót vett fel. Vagyis nyolc új sportszerkesztő dolgozik majd a hírfőszerkesztőségnél. Ők fogják készíteni a jövőben a sportos hírműsorok többségét.

Kirúgták azt, aki nem fotózhatta Orbán Viktort

Itthon2014.12.15, 17:42

Azonnali hatállyal elbocsátotta az egyik fotóriporterét a Magyar Távirati Iroda. Beliczay László tíz évig dolgozott az MTI-nél. Az Origónak azt mondta, az okokról semmit nem tud, csak annyit mondtak neki, hogy átszervezik a céget, az új egységbe pedig már nem veszik át.

Ifjúsági- és sportcsatornával bővül a közmédia kínálata

Tévé2014.10.30, 17:21

2015-re két csatornával bővül az MTVA portfóliója, indul a Petőfi TV és az M4 Sport.

Játék határok nélkül: kőkemény titoktartási szerződést kötöttek a játékosokkal

Life.hu2014.10.19, 12:48

Az elmúlt fél évben egyik ismert vagy civil szereplő sem kotyogta ki, hogy tavasszal leforgatta a Játék határok nélkül című televíziós show-műsort. Kiderült, komoly titoktartási szerződést írattak alá velük.  

Leánygyermekre vágyik Novodomszky Éva

Archívum2014.10.17, 15:58

A műsorvezető tíz éve él boldog házasságban olasz férjével, Salvóval. A pár minden vágya teljesült, kivéve egyet, hogy két fiuk mellé érkezzen egy kislány.

Kiderült, mit csinál Csiszár Jenő a Class Fm után

Archívum2014.10.02, 12:46

Csiszár Jenőre a Class Fm-ből való távozása után a közmédiában számítanak nagyon.

Megszületett Szöllősi Györgyi kislánya

Archívum2014.10.01, 16:42

Az MTVA műsorvezetője szerda kedd éjfélkor hozta világra kislányát, Kamillát. A mama és a baba is jól vannak.

Közpénzből készülhet az új sportcsatorna

Tévé2014.09.30, 12:39

Tematikus sportadót indítana az MTVA, ami a Sport TV-nek, a SportKlubnak és a Digi Sportnak jelentene konkurenciát. A csatorna vélhetően 2015 októberében, M5 néven startol majd.

Nagykövet lett Novodomszky Éva

Archívum2014.09.29, 16:35

A népszerű televíziós műsorvezető a fejér megyei Soponyán járt, ahol burgonya betakarításában segédkezett.

Nézettségi bukta lett a közmédia napja a tévében

Tévé2014.09.29, 16:50

A közmédia Itthon vagy - Magyarország, szeretlek! című programsorozata nagyjából 600 millióba került, de a legnézettebb adására is csak 268 ezren voltak kíváncsiak.

Gundel Takács Gábor: Húsz év múlva talán már nem kéne televízióznom

Tévé2014.09.28, 15:43

Jön a Maradj talpon! új évadja, indul a megújult Játék határok nélkül, Gundel Takács Gábort ebben az évadban is szívesen foglalkoztatja a közmédia. A műsorvezető pár produkciót már most átadna a fiatalabb kollégáknak, szerinte úgy tizenöt év múlva vissza is fog térni ahhoz, hogy csakis sportműsorokat készít. A kereskedelmi tévék világából csak a gyorsabb döntéshozás hiányzik neki, annak viszont nagyon örül, hogy nem kell a nézettségért tepernie. Sehogy sem tudja megszokni, ahogy vetélkedőjében megnyílik alatta a föld, az pedig nagy álma, hogy egyszer valami jelképes tulajdonrésze legyen a Gundel étteremben. 

Szujó Zoltán vezető lett az MTVA-nál

Tévé2014.09.15, 14:56

Szujó Zoltán lett az MTVA Sportfőszerkesztőségének vezetője, október 1-jén kezd.

Ösztönösen neveli a kislányát Al Ghaoui Hesna

Life.hu2014.09.15, 12:24

Nyugodt és mosolygós kislányt nevel Al Ghaoui Hesna, pedig tartott attól, hogy a gyermeke olyan izgága lesz, mint ő maga. Az MTVA szerkesztő-műsorvezetője a terhessége alatt, az utolsó pillanatig dolgozott, még akkor is, amikor inkább pihennie kellett volna.

Soha nem unjuk meg A három testőrt

Tévé2014.09.10, 16:31

Az M1-re érkezik a BBC idei nagy dobásának szánt Musketeers, magyarul A muskétások. 

Al Ghaoui Hesna, a MTVA tudósítója: "Ismertem a lefejezett újságírót"

Life.hu2014.09.03, 17:07

A szíve összeszorul és szorosabban öleli magához kislányát, az öt hónapos Nedát Al Ghaoui Hesna, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője, aki korábban számos háborúból, konfliktusövezetből is tudósított. Az elmúlt hetekben az Iszlám Állam (IS) terroristaszervezete által lefejezett újságírók közül az első áldozatot, James Foley-t személyesen is ismerte. Hesna nem akarta megnézni a kollégája kivégzéséről szóló videót.

Fapados vígjátéksorozat készül az M1-re

Tévé2014.08.25, 18:51

Októberben rajtol Fapad címmel az M1 új, saját gyártású vígjátéka, mely egy légitársaság mindennapjait mutatja be. A rengeteg humoros percet ígérő komédia forgatókönyvírója Litkai Gergely, a képernyőn pedig feltűnik többek között Pindroch Csaba, Dobó Kata, Lengyel Tamás, Anger Zsolt és Rezes Judit.

Már nincs a képernyőn a babát váró Szöllősi Györgyi

Tévé2014.10.01, 11:28

Második gyermekét várja, és ezért augusztus 1-je óta nincs képrenyőn az M1 Híradójának műsorvezetője. A rendkívüli szépségű Szöllősi Györgyi azt tervezi, hogy jövő ősszel tér majd vissza.

Az MTVA-t nem zavarja Kóka János új szerelme

Tévé2014.08.18, 15:31

Az MTVA közleménye szerint nem befolyásolja Varga Edit munkáját, hogy együtt van Kóka Jánossal.

Varga Edit Kóka Jánossal jelent meg a Szigeten

Tévé2014.08.15, 12:50

A köztévé híradósa és a volt SZDSZ-es politikus együtt voltak a VIP-sátorban.

Magatartási kódexszel válaszol az MTVA a Sipos-ügyre

Itthon2014.08.14, 18:36

A Sipos Pál ügyében az MTV Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója által felkért etikai bizottság első ülésén, csütörtökön, úgy döntött, javasolja a közmédiának az esetleges visszaélések áldozatait védő, a tanúk által megismert esetek nyilvánosságra kerülését segítő etikai és magatartási kódex létrehozását.

Bajor Imre után Robin Williams halála sem érdekelte a Híradót - itt az MTVA magyarázata

Life.hu2014.08.12, 15:47

Az M1 Híradója nem számolt be Robin Williams halálhíréről. Korábban Bajor Imre is kimaradt a műsorból, az indoklás szerint azért, mert nem volt Kossuth-díja. Most pedig közölték azt is, miért nem számoltak be a világhírű színész tragédiájáról. Nem fogod kitalálni a választ!

Ezért nem számolt be az M1 Híradó Bajor Imre haláláról

Life.hu2014.08.07, 15:22

Bajor Imre színész halálával szerdán nem foglalkozott az M1 esti Híradója, pedig az MTI is lehozta a hírt. Az Origo megkeresésére az MTVA-nál türelmet kértek, és azt mondták, írásban reagálnak a mulasztásra. Így is történt.

Megszületett Dióssy Klári kisfia

Life.hu2014.08.06, 15:19

A műsorvezető és párja nagyon várták már kisfiuk, Máté érkezését.

Technikai problémák miatt maradt el a közmédia reggeli műsora

Tévé2014.06.24, 11:10

A M1 Révfülöpről jelentkező Balatoni Nyár című adása június 24-én közvetítési hiba miatt elmaradt.

Osvárt Andreával erősít az MTVA

Life.hu2014.06.11, 15:22

A megszokott arcok, Jakupcsek Gabriella és Csiszár Jenő helyett friss arcokkal vág neki a Balatoni Nyár című magazinnak az MTVA. A legnagyobb meglepetés Osvárt Andrea személye lesz.

Megmutatta tündéri, bociszemű kislányát a műsorvezető

Archívum2014.06.07, 09:08

Al Ghaoui Hesna, az MTVA műsorvezetője közösségi oldalára posztolt egy fotót néhány hetes kislányáról, Nedáról. Zabálnivaló!

Mégsem nézhetjük itthon ultra-HD-ben a focivébét

Techbázis2014.05.27, 16:20

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem lehet majd óriásfelbontásban nézni a mérkőzéseket.

Sok a sérülés a Játék határok nélkül itthoni forgatásán

Archívum2014.05.22, 17:20

Lábtörés, koponyasérülés, bikafelöklelés – egyes hírek szerint ilyen sebesülések is előfordultak a budapesti forgatáson. Az MTVA cáfolja a komoly sérüléseket.

Polgármesterek lobbiztak a futball MK-döntőért

Sport2014.05.20, 15:56

Az újpesti és a miskolci polgármester levélben adtak hangot nemtetszésüknek, miután a Magyar Televízió csak felvételről tervezi adni a DVTK-Újpest Magyar Kupa-döntőt. Társadalompolitikai jelentőségről beszélnek. 

Magyarországon forgatják a Játék határok nélkült

Life.hu2014.05.10, 14:30

Ahogy a Life.hu is megírta, visszatér a képernyőre a kilencvenes évek népszerű vetélkedője, a Játék határok nélkül.

Újraindul a Játék határok nélkül

Archívum2014.04.29, 17:26

Hamarosan újabb részek készülhetnek a Játék határok nélkül című vetélkedőből, hazai gyártásban - tudta meg az Origo.

Mádai Vivien Cipruson süttette terhespocakját

Life.hu2014.04.14, 16:44

A csinos kismamát párja egy romantikus úttal lepte meg, ahol Vivien a tengerparton napoztatta gömbölyödő pocakját.