MTK
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar foci
- NB I
- Ferencváros
- Újpest FC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A hét futballmagyarjai (április 23-28.)
Bizonyára kevesen gondolták volna korábban, de a Borsodi Liga rájátszása eddig elsősorban a Siófokról és a Videotonról szól. A balatoniak a Fradi után az MTK-t is móresre tanították, a fehérváriak lendületét pedig a Bicskei Bertalan körüli herce-hurca sem törte meg, és alaposan elpáholták szegény Dunaferrt. Figyelemre méltó a Debrecen formája is, a Loki a Megyeri úton Ilie mesterhármasával letaszította a dobogóról az Újpestet, és annak kispadjáról Szabó András vezetőedzőt.
Újpesten a dobogó lesz a tét
A Borsodi Liga hét végi kínálatából a Debrecen újpesti vendégjátéka ígéri a legtöbbi izgalmat, hiszen a hajdúsági együttest egy pont választja el a harmadik helyezett liláktól. A felsőház másik két összecsapásán az MTK a rájátszásban eddig veretlen Siófoknál vendégeskedik, míg a Fradi a Győrt fogadja.
Sok hiányzóval készül az Újpest az Üllői útra
Hétközi fordulóval folytatódik a labdarúgó NB I, szerdán a rájátszás harmadik körének mérkőzéseit rendezik. A legnagyobb érdeklődés a Fradi-Újpest mérkőzést előzi meg, a felsőház másik két mérkőzésén a Győr az MTK-t, a Debrecen pedig a Siófokot fogadja.
- címkék:
- Siófok
- foci
- magyar foci
- Újpest FC
- MTK
- Győr
- NB I B
- Debrecen
- Címkefelhő »
Zavadszky bajnoki címben gondolkodik
Formája alapján komoly eséllyel pályázik a Luxemburg ellen fellépésre készülő válogatott keretbe Zavadszky Gábor, jóllehet Gellei Imre szövetségi kapitány még nem hozta nyilvánosságra a névsort. Az MTK középpályása legutóbb a DVSC elleni bajnokin lőtt győztes góljával, valamint hatékony játékával tűnt ki a mezőnyből.
A Siófok megállította a Fradit
A bajnoki címre hajtó Ferencváros küzdelmes mérkőzésen vesztett az egyre acélosabb Siófok otthonában a Borsodi Liga felsőházában, míg az első osztályú tagsága meghosszabbításáért küzdő Kispest-Honvéd újabb lépéssel került közelebb céljához, miután legyőzte a Videotont.
Visszavághat az MTK a Debrecennek
A keddi, Magyar Kupában elszenvedett súlyos, 6-1-es vereség után négy nappal máris megadatik a lehetőség az MTK labdarúgócsapata számára, hogy megtorolja a Debrecentől elszenvedett sérelmet. A Borsodi Liga hét végi fordulójának másik két, felsőházi mérkőzésén a Győr az Újpestet, a Siófok pedig a Ferencvárost fogadja.
Bicskei mégis maradhat a Vidinél
Hatalmas meglepetést okozott a szombati Videoton-ZTE bajnoki mérkőzés megkezdése előtt, amikor Bicskei Bertalan bejelentette, nyártól nem marad a fehérváriaknál. A Videoton szakvezetője nem indokolta elhatározását, többen viszont tudni vélték, hogy Bicskei nyártól az MTK, az Újpest vagy a Kispest kispadján ül majd, ezért távozik Székesfehérvárról. A szakvezető határozottan cáfolta ezeket az értesüléseket, és még az is lehet, hogy mégis marad a Videotonnál.
A hét futballmagyarjai (április 7-13.)
A Borsodi Liga rájátszásában immár nagyobb a tét, hat csapat a felsőházban bajnoki címért, ugyanennyien - az alsóházban - a kiesés elkerüléséért harcolnak. A várt izgalmak egyelőre elmaradtak, a felsőházban két meccsen gól sem született, míg a Fradi inkább küzdelmes, mint színvonalas meccsen verte az MTK-t. A legtöbb játékost a bajnok ZTE ellen sikeres Videoton delegálta válogatottunkba, míg ezúttal három légiós is behívót kapott, ketten Skandináviából, egy játékos pedig Németországból.
Fradi-MTK örökrangadóval kezdődik a rájátszás
Hétfőn délben a Magyar Labdarúgó Liga hattyú-házi központjában került sor a labdarúgó Borsodi Liga rájátszásának sorsolására. A felsőház programjának kialakításakor rögtön probléma adódott, hiszen a liga vezetői még a sorsolás megkezdése előtt bejelentették, hogy az MLL elnökségi döntése értelmében az FTC és az MTK együttesének rögtön az első fordulóban kell megmérkőznie.
Az MTK-nál a kupaindulás az alapcél
Mivel a Siófok kivételével csupa kiesés ellen hadakozó együttes - Békéscsaba, Dunaferr, Kispest, Sopron - ellen játszott tavasszal az MTK, érthetően bosszúsak a kékek hívei, mivel a kedvencek a Kispest és a Siófok legyőzése mellett három döntetlent jegyeztek. Ebből kétszer komoly előnyt adtak le, Békéscsabán 0-2-ről, a hét végén Dunaújvárosban 0-3-ról egyenlített az ellenfél, ennek következtében az MTK kénytelen volt átadni a vezetést a tabellán a Ferencvárosnak.