MSZP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Gyurcsány Ferenc
- Jobbik
- pártpolitika
- Demokratikus Koalíció
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kunhalmi Ágnesnek is lesz ellenfele az MSZP elnökválasztásán
Havas Szófia, az MSZP nőtagozatának alelnöke is beadta pályázatát az MSZP társelnöki pozíciójára - írja a Hír TV. Ezzel Kunhalmi Ágnesnek is lett ellenfele. Mint azt megírtuk, Tóth Bertalannal szemben Mesterházy Attila indul.
- címkék:
- MSZP
- Címkefelhő »
A teljes szétesés útjára lépett az MSZP
Súlyos legitimációs válságba kerülhet az MSZP a jövő heti tisztújító kongresszusa után, mivel a feloszlatott Pest megyei küldöttek a bírósághoz fordulnak, mivel jogtalannak tartják az etikai bizottság döntését. Abban az esetben, ha a bíróság később jogtalannak mondja ki a Pest megyei szervezet feloszlatását, akkor a kongresszus döntései, tehát a két társelnök és az elnökség megválasztása is érvénytelen lehet. Az Origo úgy tudja, hogy a Pest megyei szervezet mindenáron való feloszlatása azért volt fontos a Tóth Bertalan irányította pártvezetésnek, mivel a túlnyomó többség Mesterházy Attilát támogatta. Jól látszik, hogy a teljes kisgaazdásodás ...
Megszűnt az MSZP Pest megyében
Feloszlatta az MSZP a Pest megyei szervezetét - erősítette meg a Hír TV-nek a területi szövetség elnöke. Fekete Zoltán azt mondta, ő még nem kapott hivatalos értesítést az ügyben, helyi párttársai viszont igen, így tőlük tud a történtekről. A politikus szerint Tóth Bertalan, az MSZP elnöke többszörösen megerőszakolja az alapszabályt annak érdekében, hogy megtartsa pozícióját és távol tartsa a tisztújítástól a Mesterházy Attilát támogató regionális szervezeteket.
Havi félmilliót fizet ki egy baráti cégnek a zuglói szocialista önkormányzat
Több mint hat hónapja végez havi félmillió forintért belső ellenőri munkát Zuglóban az a cég, aminek az egyik beltagja Gúr Nándor egykori szocialista országgyűlési képviselő – értesült az Origo. Mindez azért érdekes, mert a XIV. kerületet az a Horváth Csaba vezeti, aki több cikluson keresztül ült egy parlamenti frakcióban Gúrral.
- címkék:
- Gúr Nándor
- Zugló
- MSZP
- Címkefelhő »
Elhatárolódott a szocialista polgármestertől és kilépett az MSZP-ből a párt mohácsi elnöke
Lemondott az MSZP mohácsi szervezetének elnöki posztjáról Király András, és a pártból is kilépett - írja a Pécsi Újság. A tavaly ősszel a szocialisták kompenzációs listájáról mandátumot szerzett Király András független képviselőjelöltként indul az időközi választáson. A lapnak adott interjújában a többi közt arról is beszélt, miért határolódott el Csorbai Ferenctől, Mohács még hivatalban lévő szocialista polgármesterétől, és arról is, hogy nem egyedül távozott az MSZP-ből.
Nem hajlandók elítélni a baloldali pártok a Vidnyánszky Attilát vagyonelkobzással fenyegető Gyurcsány Ferencet
Hiába fenyegette meg a kommunista diktatúrákat időző módon Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját, a baloldal nem hajlandó elítélni Gyurcsány Ferencet. Az Origo megkérdezte a szemmel láthatóan radikalizálódó baloldali pártokat az ügyben: válasz azonban egyiküktől sem érkezett, még az egykori ellenség, a 2006-os szemkilövetések és más botrányok miatt Gyurcsány Ferencet korábban sokat bíráló Jobbik sem reagált cikkünk megjelenéséig, majd küldtek az Origónak néhány sort, amiben ők is megfenyegették Vidnyánszky Attilát. A Demokratikus Koalíció elnöke mára teljesen uralma alá hajtotta a baloldali pártokat, akik még egy ilyen ...
A Magyar Állam nyerte a pert, a Politikatörténeti Intézetnek ki kell költöznie a Kúria épületéből
A Fővárosi Ítélőtábla 2020. július 14-i ítélete helybenhagyta az elsőfokú bíróság 2019. decemberi döntését, amelynek értelmében az MSZP-hez kötődő Politikatörténeti Intézetnek 30 napon belül el kell hagynia a Kúria egykori épületét, amit köteles átadni a Magyar Államnak. Ezenkívül több mint 2 millió forint perköltséget is meg kell fizetniük.
Tóth Bertalan tisztogatásba kezdett az MSZP-ben
Az MSZP elnöksége bizalomvesztésre hivatkozva felfüggesztette Dobák István csepeli elnökségi tag, illetve Fekete Zoltán Pest megyei elnök párttagságát, egyúttal kezdeményezték a kizárásukat is – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumból.
Az Index-Momentum tüntetés szónoka a tüntetés előtt egy órával még élő adásban primitívezte a Fidesz több millió szavazóját
A baloldali politikusokat és az őket kiszolgáló propagandasajtót hosszú ideje zavarja a Fidesz európai szinten is kimagasló társadalmi támogatottsága. Az ATV múlt hét pénteki műsorában megint a kormánypártok szavazóit gyalázta egy magát függetlennek mondó aktivista. Gulyás Balázs, a Magyar Hang alkalmazottja azt mondta: a közel tizenöt éve rekordnépszerű jobboldali pártszövetségre csak a tanulatlanok, a vidékiek és az idősek szavaznak. Az interjú után a baloldali propagandista azonnal az Index-Momentum tüntetésre indult, ahol ő volt az egyik szónok.
Az idősek és a családok támadása világosan megmutatja, mit gondol a Momentum a magyarokról
Nyugdíjasok szavazójogának elvétele, családellenesség, alacsonyabb iskolázottságú választópolgárok és a sofőrök lenézése, sportsikerek megfúrása, nemzetellenesség, bevándorláspártiság és abortuszlobbi – ez jellemzi a többnyire fiatalokból álló Momentum Mozgalmat. A nyugdíjasok szavazójogát megkérdőjelező pártalapító Kádár Barnabás szélsőséges megnyilvánulásaira a napokban irányult figyelem, amikor megpendítette az idősek választásból történő kizárását. Majd azt tanácsolta: ne menjenek el szavazni. Kirekesztő megnyilatkozásai tükrében a Momentum a jövőt nem a magyar családokban, és nem a fizikai, kétkezi munkától nem idegenkedő polgáárokban ...