MSZP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Gyurcsány Ferenc
- Jobbik
- pártpolitika
- Demokratikus Koalíció
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gyurcsány Ferenc a szocialisták szétesésén gúnyolódik
Gyurcsány Ferenc szerint nehéz napjai vannak a szocialista pártnak, de ez nem jelentheti az együttműködés végét - így reagált a DK elnöke arra, hogy a III. és XX. kerületi MSZP-s polgármester belépett a pártjába. A két politikus lépésével alapvetően megváltoztak az erőviszonyok a fővárosi önkormányzatban, innentől kezdve Karácsony Gergely főpolgármester már semmilyen döntést nem tud hozni Gyurcsány Ferenc nélkül a Fővárosi Közgyűlésben.
A kispesti szocialista vállalkozó, aki a korrupciós botrány mögött áll
A kispesti szocialisták hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra került korrupciós botrányának részleteit már mindenki ismeri, azonban eddig méltatlanul kevés szó esett az egyik olyan vállalkozóról, akinek meghatározó szerepe volt abban, hogy Lackner Csaba azzal dicsekedhetett, az évi 100 milliót is meg tudja keresni egy kispesti szocialista képviselő.
Két budapesti polgármester átlépett az MSZP-ből Gyurcsány pártjába
Csütörtökön az MSZP-ből ki-, majd a Demokratikus Koalícióba (DK) belépett Kiss László óbudai, és Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármester. Ezzel alapvetően megváltoztak az erőviszonyok a fővárosi önkormányzatban, innentől kezdve Karácsony Gergely főpolgármester már semmilyen döntést nem tud hozni Gyurcsány Ferenc nélkül a Fővárosi Közgyűlésben.
Törvénytelenül kaphat évi 4 milliót a II. kerület MSZP-s polgármestere
Közzétették a Fővárosi Közgyűlés tagjainak vagyonnyilatkozatait, az egyik dokumentumból (4. oldal) pedig az derül ki, hogy Őrsi Gergely, a tavaly októberben megválasztott II. kerületi MSZP-s polgármester egy összeférhetetlenségi szabályt áthágva vehet fel felügyelőbizottsági elnöki fizetést – írja a Mandiner.
- címkék:
- Őrsi Gergely
- II. kerület
- MSZP
- Címkefelhő »
Újabb parkolási botrány alakul az MSZP-s vezetésű Zuglóban
Újabb parkolási problémák merültek fel az MSZP-s Horváth Csaba által vezetett Zuglóban - írja a Magyar Nemzet a Hír TV Budapesti srácok című műsora alapján.
LMP: Nem Fekete-Győr András dönti el, hogy milyen pártokra van kereslet az ellenzéki oldalon
Az LMP megütközött, a Jobbik és az MSZP nem ellenkezett Fekete-Győr András "pártbeolvasztós" nyilatkozatán - ez derül ki az ellenzéki pártok politikusaihoz intézett körkérdésünkből. Mint ismert, a Momentum elnöke több alkalommal is arról beszélt, hogy pártján és a Demokratikus Koalíción (DK) kívül más pártnak nincs helye az ellenzéki oldalon.
Tóth Bertalan nem vezetheti egyedül tovább az MSZP-t, Kunhalmi Ágnes társelnök lehet
A szocialista párt vezetése a kongresszus és a választmány háttérbe szorításával ragadná magához a szövetségi politikáról való döntés jogát – értesült a Magyar Nemzet. Megtudták azt is, hogy a májusban esedékes tisztújításukon jó eséllyel Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes lehetnek az MSZP társelnökei, Hiller István visszatérhet a választmány élére, a párt új frakcióvezetője pedig Harangozó Tamás lehet.
- címkék:
- MSZP
- Címkefelhő »
Történelmi mélypont: kiesne a parlamentből az MSZP, ha most lenne választás
Az MSZP továbbra is a globalizáció mellett áll, azonban már a folyamat magyarországi nyertesei sem szavaznak a pártra – így kommentálta Kiszelly Zoltán azt, hogy a párt támogatottsága történelmi mélységbe, négy százalékra zuhant. Az elemző szerint nehezen képzelhető el, hogy a szocialisták képesek lesznek kitörni a mostani negatív spirálból, ráadásul a párt manőverezési lehetőségei is egyre kisebbek az ellenzéki térfélen a 2022-es választás előtt.
Még egy házat vett az MSZP elnöke
2019-ben az eddig is meglévő nagyszámú ingatlana (van közte erdő és telek is) mellé még egy pécsi családi ház megvételét kezdte el Tóth Bertalan, az MSZP elnöke. A szocialista képviselőcsoport legvagyonosabb tagja a zuglói Tóth Csaba, akinek tavaly 32 millió forinttal nőtt a különféle értékpapírokban lévő vagyona, így pedig már több mint 220 milliója van a rengeteg ingatlan mellett.
Újra önkormányzati választás jöhet Mohácson
Valószínűleg április közepén oszlatja fel magát a Baranya megyei Mohács képviselő-testülete, és nyáron lehet új önkormányzati választás a városban – értesült a Hír TV. Az őszi önkormányzati választások előtt pár héttel tragikus hirtelenséggel meghalt a korábbi polgármester, Szekó József, aki ismét a Fidesz-KDNP jelöltje lett volna. Mivel rajta kívül csak Puch László egykori MSZP-s pénztárnok veje, Csorbai Ferenc indult, így - a nagyon kevés rá leadott szavazatott ellenére - ő lett a polgármester.
- címkék:
- Puch László
- Csorbai Ferenc
- Mohács
- MSZP
- HírTV
- Címkefelhő »