MSZP

címke rss

Szétesett a gyöngyösi ellenzék, még mindig nincs polgármesterjelöltjük

Itthon2019.08.18, 16:40

A napokban a gyöngyösi kormányellenes erők egy része bejelentette, megszületett az összefogás - csakhogy ez közel sem igaz. Már csak azért sem, mert még mindig nincs közös polgármesterjelöltjük, ráadásul az LMP-t is kigolyózták a megállapodásból.

Hunvald elárulta: Gyurcsány fenyegette meg, hogy ne induljon Erzsébetvárosban

Itthon2019.08.15, 14:10

Hunvald György, Erzsébetváros volt szocialista polgármestere a Magyar Hírlapnak elárulta, kitől érkezett az a rejtélyes telefonhívás, amelynek következtében elfogyott körülötte a levegő az ellenzéki polgármesterjelöltségért vívott harcban: állítása szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke fenyegette meg, hogyha elindul a VII. kerületben a városvezetői posztért, akkor háború lesz közöttük. Az MSZP-ből az elmúlt hetekben kilépő politikus arról is beszélt a lapnak, hogy tanúk is vannak arra, mi történt, ugyanis kihangosította a telefonját. Hunvald leszögezte: innen nincs visszaút, elindul a választáson.

Márki-Zay újabb kudarca: Orosházán is feloszlott az ellenzéki együttműködés

Itthon2019.08.14, 18:18

Újabb településen bomlott meg a látszólagos ellenzéki egység: Fetser János, a szocialisták orosházi képviselője, frakcióvezetője szerdán közösségi oldalán bejelentette, elindul Orosháza polgármesteri székéért. Hozzátette, nem magányosan vág neki a küzdelemnek, az egyéni körzetekben is indítanak jelölteket. Teljes ellenzéki szétesés a békési városban.  

Kettős mérce: Hallgatnak a balliberális pártok Donáth László szexuális zaklatási ügyében

Itthon2019.08.14, 10:45

Sem az MSZP, sem a DK, sem a Párbeszéd, sem a Momentum nem reagált a Magyar Nemzetnek Donáth László, volt szocialista országgyűlési képviselő, evangélikus lelkész szexuális zaklatással kapcsolatos kérdésére. A lap azt a következtetést vonta le ebből, hogy a #metoo-mozgalmat is csupán politikai furkósbotként használja az ellenzék.

Kétségbeesetten próbálja mentegetni a baloldali propaganda Donáth Annát

Itthon2019.08.13, 11:55

Kétségbeesetten próbálja elhallgatni vagy bagatellizálni Donáth László és lánya, Donáth Anna szexuális zaklatási ügyét a balliberális propaganda. A Szauer-féle fake news gyár, a hvg kisújságírója a közösségi oldalán lényegében elismerte, hogy biztos a Donáth László evangélikus lelkész, volt szocialista képviselő ellen felhozott vádak igazában. Abban, hogy szexuálisan zaklatta a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház több női alkalmazottját, emiatt  Donáth egyik áldozata feljelentést is tett. Meglehetősen álszent módon csak azt kifogásolja, hogy már nyilvánosságra is került a vád. Ez nem meglepő, hiszen munkaadója, az ellennzék ...

Az MSZP elnöke ultimátumot adott a Kanári-szigeteken élő Tóbiás Józsefnek

Itthon2019.08.12, 11:36

Az országos MSZP után Tóth Bertalan pártelnök a Népszaván keresztül üzent a Kanári-szigeteken tartózkodó Tóbiás Józsefnek: az őszi ülésszakig egyértelművé kell tennie, kitölti-e a mandátumát, vagy azt visszaadja a pártnak. Úgy látszik, ismét belső háborúzással vannak elfoglalva a szocialisták.

Megszólalt Donáth László egyik áldozatának férje - videó

Itthon2019.08.10, 11:49

Megszólalt a TV2 Tények című hírműsorában Donáth László egyik áldozatának férje. A volt szocialista képviselő, evangélikus lelkész, Donáth Anna momentumos EP-képviselő apja egy fővárosi szeretetotthonban zaklatott több nőt. A férfi elmondta, hogy a jelenleg is az intézményben lelkészként dolgozó bukott politikus már évek óta zaklatja az otthon alkalmazottjait: kivéve az idősebbeket és a teltebb alkatúakat. Bár jelezték az intézmény vezetésének a történteket, az otthon nem tett semmit Donáth László ellen – fűzte hozzá az áldozat férje. 

Továbbra is keresi a rendőrség a 176 milliós kárt okozó MSZP-s Sápi Attilát

Itthon2019.08.09, 11:01

Tipikus, a 2000-es évekre jellemző körbetartozós, illetve a költségvetést megkárosító ügyben továbbra is keresi a rendőrség a három éve nyomtalanul eltűnt Sápi Attila MSZP-s zuglói képviselőt, akinek őrző-védő cégét az adóhatóság felszámolta, és törölte a cégjegyzékből. A Toro Security System Vagyonvédelmi Kft. legalább 176 millió forint kárt okozott a költségvetésnek, mely gyakorlatilag elmaradt közterhekből jött össze. A céget még 2010-ben hozták létre, a felszámolási eljárás pedig 2015 októberében indult. A baloldali politikus 2016. január 5-én tűnt el, és a körözési törvény alapján 2106. január 5-ig biztosan keresni fogják, ha aaddig ...

Megszólalt Donáth László volt MSZP-s képviselő egyik áldozata

Itthon2019.08.08, 20:09

Ahogy az Origo arról beszámolt, Donáth László evangélikus lelkész, volt szocialista politikus, aki 16 éven át volt az MSZP országgyűlési képviselője, a momentumos európai parlamenti képviselő Donáth Anna apja, szexuálisan zaklatta kollégáit a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetházban, ahol mindezek ellenére lelkészként még most is dolgozhat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság június 13-án rendelt el nyomozást szexuális zaklatás és kényszerítés miatt. A feljelentést a 2010 előtti balliberális világ meghatározó alakja ellen a szeretetház egyik gondozottjának hozzátartozója tette. Sajtóértesülések szerint a volt szocialista képpviselő ...

Többször indítottak eljárást a momentumos Donáth Anna szocialista lelkész apja ellen

Itthon2019.08.08, 16:43

Korábban három alkalommal is az evangélikus egyház bírósága elé került a mostani, a TV2 Tények által feltárt szexuális zaklatási botránya előtt a szocialista lelkész, Donáth László - ez derül ki a Népszavának adott 2015-ös interjújából. Magyarán a 2010 előtti balliberális világ egyik szimbolikus alakjának a múltja sem teljesen egyértelmű. A zaklatási ügy kapcsán kérdésekkel fordultunk a Magyarországi Evangélikus Egyházhoz, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Mesterházy Attila szakértői belépőt adott egy üzletembernek a Parlamentbe, de nem emlékszik, hogy miért

Itthon2019.08.12, 18:55

Mesterházy Attila bukott szocialista pártelnök, volt frakcióvezető és egykori kétszeresen is sikertelen kormányfő-jelölt állandó, szakértői parlamenti kártyát adott egy üzletembernek – erről írt az ellenzéki Index. Az MSZP és Mesterházy most mentegetőzik, állításuk szerint fogalmuk sincs róla, hogy miért kapta a kártyát az üzletember. 

Legalább két ellenzéki polgármesterjelölt lesz Erzsébetvárosban

Itthon2019.08.05, 10:27

Hivatalosan is bejelentette Hunvald György, hogy elindul polgármesterjelöltként az őszi önkormányzati választáson. Erzsébetvárosban ezzel minimum két ellenzéki kihívója lesz Vattamány Zsolt fideszes polgármesternek, de nem elképzelhetetlen, hogy ez a szám emelkedni fog. Tegnap számoltunk be róla, hogy az egyéni körzetekben is osztottan vághatnak neki az októbernek a kormányellenes erők, miután a baloldal kihagyta a Jobbikot az együttműködésből. 

Hivatalosan is szétesett Erzsébetvárosban az ellenzék, a baloldal nem vette be a Jobbikot

Itthon2019.08.05, 08:13

Erzsébetvárosban a balliberális oldal nem vette be az együttműködésbe a Jobbikot, így egészen biztosan nem lesz egység az egyéni körzetekben - ez derült ki Niedermüller Péter, a baloldal VII. kerületi polgármesterjelöltjének szombati posztjából. Ezzel a VII. kerületben is két részre szakadt az ellenzék, itt is borult a teljes körű összefogás terve. 

Szegedi Ítélőtábla: Lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás

Itthon2019.07.31, 11:24

A mentelmi jog megszűnését követően lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Szegedi Ítélőtábla, amely jogerős döntésével elutasította azokat a védői indítványokat is, melyekben az ügy áthelyezését kérték a Szombathelyi Törvényszékhez.

Lebuktak az ellenzéki politikusok: alig látják el a munkájukat

Itthon2019.07.31, 12:07

Számos ellenzéki képviselő mindössze néhány percet hallatta a hangját a parlamentben, közöttük Gyurcsány Ferenc is, aki mindössze 10-szer szólalt fel a tavalyi országgyűlési választás óta. 

Folytatódik a Czeglédy Csaba elleni bírósági eljárás

Itthon2019.07.30, 16:30

Bár a balliberális oldal mindent megtett, hogy kimenekítsék Czeglédy Csabát a korrupciós ügye alól, a Csongrád Megyei Főügyészség indítványának helyt adva a büntetőeljárás folytatásáról döntött a Szegedi Ítélőtábla.

Békéscsabán hivatalosan is kettészakadt az ellenzék, a Jobbik nem vár az MSZP-re

Itthon2019.07.28, 11:27

Dancsó Tibor a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, a Párbeszéd Magyarországért és a Momentum helyi szervezeteinek támogatásával indul az őszi önkormányzati választáson - adott hírt a történtekről a Behir.hu. Ez látszólag tökéletesen hangzik az ellenzék számára, csakhogy érdemes egy pillantást vetni arra, kik maradtak távol a békéscsabai kormányellenes erők pénteki eseményétől: látványosan hiányoztak a helyben az egyik legnagyobb erőt képviselő szocialisták, a Liberálisok, valamint a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom. Ezzel az ellenzék Békéscsabán is hivatalosan kettészakadt. 

Megpecsételődhet több ellenzéki párt sorsa is az önkormányzati választáson

Itthon2019.07.27, 13:28

A Magyar Nemzet számolt be arról, hogy szakértők szerint amennyiben a balliberális erők leszerepelnek az október 13-ra kitűzött önkormányzati választáson, az akár a Jobbik, az LMP és az MSZP megszűnését is jelentheti 2022-re. Farkas Örs politikai elemző szerint nagy az esély a Fidesz-KDNP jó szereplésére októberben.

Az MSZP ultimátumot adott Tóbiás Józsefnek

Itthon2019.07.26, 21:04

A legnagyobb meglepetésre az országos MSZP közleményében ultimátumot intézett a Kanári-szigetekre költöző politikusukhoz. "A Parlament őszi ülésszakáig egyértelművé kell tennie, hogy kitölti-e a képviselői mandátumát vagy visszaadja azt." - fogalmaztak péntek délutáni közleményükben. Lendvai Ildikó, korábbi pártelnök után a pártközpont is beleszállt Tóbiás Józsefbe, egyelőre nem lehet tudni, mi van a háttérben. 

Hunvald padlóra küldte az erzsébetvárosi ellenzéket

Itthon2019.07.26, 12:50

Kilépett az MSZP-ből, és függetlenként indulhat az októberi polgármester-választáson - ez derült ki Hunvald György volt szocialista városvezető péntek kora reggeli bejegyzéséből. Ezzel padlóra került az ellenzék Erzsébetvárosban: három ellenzéki jelölt is bejelentkezett a városrész vezetéséért, az egyéni körzetekben pedig továbbra sincs megállapodás.

Miután megbukott az MSZP-ben, a Kanári-szigetekre költözött Tóbiás József

Itthon2019.07.25, 16:52

Tóbiás József és családja nem végleg költözött Tenerifére, de a döntés miatt a politikus most havonta többször is repülőre ül - írja a Ripost.

Megélhetési politikusok, piti tolvajok verik szét az ellenzéki egységet - a szolnoki ellenzék Márki-Zay jelöltjéről

Itthon2019.07.22, 14:35

Az nem kifejezés, hogy atomjaira hullottak a szolnoki kormányellenes erők, ellenzéki mércével mérve is meghökkentő az, ami a jászsági megyeszékhelyen zajlik. Miután Lukácsi Katalin, Márki-Zay mozgalmának elnökségi tagja - az ellenzék egyes szereplőinek tiltakozására ellenére - hétfőn  bejelentette, startvonalhoz áll októberben, a másik oldal megélhetési politikusnak és piti tolvajnak nevezte őt, egyúttal névbitorlásért feljelentette az ügyészségen. 

Márki-Zay tényleg szétverte a szolnoki ellenzéket: két ellenzéki jelölt lesz

Itthon2019.07.22, 14:16

A helyi ellenzéki pártok egy részét magába foglaló Szolnoki Többség elnevezésű szervezet közleményben ment neki Márki-Zay Péternek, miután kívülről állást foglalt a városi ellenzék vitájában. A nyomásgyakorlás azonban nem hozta meg az eredményt, ugyanis hétfőn az ellenzék másik része sajtótájékoztatón bejelentette, a hódmezővásárhelyi polgármester mozgalmának egyik arca, Lukácsi Katalin elindul ősszel. Márki-Zay ezzel tényleg szétverte a szolnoki egységet, Szolnokon is két részre szakadtak a kormányellenes erők.

A békéscsabai MSZP közleményben üti a helyi Jobbikot a teljes összefogás kudarcáért

Itthon2019.07.21, 13:13

Az MSZP és a Jobbik háborújának köszönhetően atomjaira hullottak a kormányellenes erők Békéscsabán, a helyi szocialisták azonban valamiért fontosnak tartották, hogy csavarjanak még egyet ezen. Legutóbbi, Guinness-rekord hosszúságú közleményükben kitartóan támadták ellenfelüket, teljesen képtelen történet három hónappal az önkormányzati választás előtt.

Csalódott Botka Lászlóban egykori bizalmasa, és Nemesi Pál mellé állt

Itthon2019.07.20, 14:23

Sándor János András, a SZÉP Egyesület elnöke, a szegedi polgárőrség kulcsfigurája, aki egykor a szegedi MSZP kommunikációs vezetője, valamint Mesterházy Attila és Botka László bizalmasa volt, most azt mondta, Nemesi Pál a kulcs Szeged fejlődéséhez.

A Wallis érdekeltségébe tartozó cég van a szennyvíziszap-üzlet középpontjában

Itthon2019.07.22, 14:22

Óriási öngólt rúgtak a szocialisták, hiszen ismét azzal támadták a Fideszt, amivel nagyon nem kellett volna. Azzal vádolták meg a nagyobbik kormánypártot, hogy az ő felelősségük, hogy Székesfehérvár mellett kezeletlen hulladék halmozódott fel. Csakhogy az Origo birtokába jutott információk szerint a Bajnai Gordon egykori miniszterelnök kapcsán a hírekbe kerülő Wallis érdekeltségében álló cég a hibás, aki a legnagyobb haszonélvezője a szennyvíziszap-hasznosításnak.

Ujhelyi István csak egyetlenegy estét bírt ki magyargyűlölet nélkül

Itthon2019.07.20, 10:48

Véleménycikkünk Ujhelyi István Ursula von der Leyen nyilatkozatát követő, legújabb ámokfutásáról.

Bohózat: Újabb városban esett szét a nem létező ellenzéki egység

Itthon2019.07.20, 09:43

Budapest és több megyei jogú város után most Törökbálinton esett szét a látszatellenzéki együttműködés. A Pest megyei városban az MSZP sokkalt be, mivel nem kért többet egy álcivil szervezet gyűlölködő kampányából. Az ellenzék gyakorlatilag országszerte pár képviselői helyről vitázik, miközben a köztársasági elnök még a választás időpontját sem írta ki.  

Az ellenzék tovább zuhanhat a semmibe

Itthon2019.07.19, 16:25

A baloldal megreformálására tett kísérletek az elmúlt évtizedben totális kudarcot vallottak – minderről Erdős Gergely beszélt az Origónak annak kapcsán, hogy mérlegre tettük a parlamenti erők idei első fél évét és jövőbeli lehetőségeiket. A Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője szerint a Momentum Mozgalom, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt mondhatja el magáról, hogy viszonylagos sikert értek el a mögöttünk hagyott időszakban, míg a Liberálisok és a Munkáspárt továbbra sem tudtak kitörni. A szakember szerint egy parlamenten kívüli pártnak komoly lendületet adhat, ha valamilyen – akár társadalmi konfliktusokat generáló – politiikai ...

Továbbra is óriási fölénnyel vezet a Fidesz

Itthon2019.07.19, 16:47

Júliusban is tartja hatalmas előnyét a Fidesz-KDNP a teljesen szétesett ellenzékkel szemben - mindez a Závecz Research legfrissebb kutatásából derült ki. 

Márki-Zayék verhetik szét az ellenzéki félegységet Szolnokon

Itthon2019.07.19, 15:24

Pénteken jött a feketeleves a szolnoki ellenzék számára: sajtóértesülések szerint a tegnap bejelentett "közös" polgármesterjelölttel szemben startvonalhoz állhat az antiszemita botrányhőssel fotózkodó Lukácsi Katalin is. Márki-Zay Péter mozgalmának elnökségi tagja mögé a helyi Momentum, Márki-Zay mozgalma, valamint az országos Jobbik sorakozott fel. Csakhogy a kormányellenes erők másik része, a szolnoki MSZP, DK, LMP és Jobbik a szocialista Radócz Zoltánt támogatja. Akkora a kavarodás, hogy még a helyi Jobbik is szembement az országos vezetéssel. 

Kiderült, mi Gyurcsány Ferenc terve 2022-ig

Itthon2019.07.18, 15:52

Az MSZP, a Jobbik és az LMP, míg korábban az ellenzék meghatározói erői voltak, mára teljesen leértékelődtek, a partvonalról szemlélik az eseményeket – minderről Deák Dániel beszélt az Origónak annak kapcsán, hogy az előbb említett három párt idei első fél évéről beszélgettünk, és jövőbeli lehetőségeiket vettük górcső alá. A XXI. Század Intézet elemzője szerint május 26-án az MSZP történelmi vereséget szenvedett, Gyurcsány Ferenc terve pontról pontra megvalósult, átvette az ellenzék vezető szerepét. A Jobbik a rendszerváltás óta példa nélküli összeomlást mutatott be, míg az LMP esetében reménytelennek látszik az újjáéledés – mondta ...

Az ellenzéki pártok úgy ölik egymást október előtt, mint talán még soha

Itthon2019.07.18, 16:16

Az ellenzéki propagandamédia teljes erőbedobással azt sulykolja, hogy milyen csodálatosan állnak a kormányellenes erők az őszi választás előtt, ezért az Origo körbenézett, mi is a valóság ez ügyben. Nem meglepő módon nem az, amit az ellenzéki politikusok és az őket kiszolgáló médiamunkások szeretnének: az ellenzék gyakorlatilag a megroppanás határán van, és a különböző pártérdekek miatt erősen megdőlni látszik a teljes körű összefogás terve. Körképünk következik arról, hogyan állnak a kormányellenes erők három hónappal az önkormányzati szavazás előtt!

Sopronban is marakodás az ellenzéknél: Karácsony Gergelyék kiszállnak, és külön indulnak

Itthon2019.07.17, 14:15

Újabb megyeszékhelyen vesztek össze a kormányellenes erők, ezúttal Sopronban a Párbeszéd nem tudja támogatni az ellenzék másik része által tető alá hozott megállapodást. Emiatt több vezető ellenzéki politikus megalakította a Leghűségesebb Városért elnevezésű csoportot, amelynek az őszi önkormányzati választáson való indulását sajtótájékoztató keretében jelentették be. Jól láthatóan egyre több helyen dől be az ellenzéki összefogás.

Újabb megyeszékhelyen mondott csődöt az ellenzék: Békéscsabán is szétestek

Itthon2019.07.17, 12:44

Hétfő este kiderült, Debrecen után újabb nagyvárosban, Békéscsabán is megbomlott az ellenzéki egység. A békési városban ordító nagy káosz alakult ki: az MSZP és a Liberálisok nevű párt szembekerült a Jobbikkal, a felek egymást vádolják az összellenzéki tárgyalások megszakadásáért. Nemcsak közöttük alakult ki konfliktus, hanem a balliberális blokkon belül is, ugyanis a szocialisták szerint a Jobbik kiszállása után a háttérben megindultak a mutyik a pozíciókért. Képtelen helyzet, de igaz: a kormányellenes erőknél három hónappal az önkormányzati választás előtt mindenki összeveszett mindenkivel Békéscsabán. 

Széthúz az ellenzék Debrecenben: a DK-MSZP-Párbeszéd is előállt a polgármesterjelöltjével

Itthon2019.07.17, 10:43

Itt az újabb csavar a debreceni ellenzék kálváriájában: miután a Momentum-Jobbik-LMP hármas bemutatta polgármesterjelöltjét, a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás négyes rásrófolva erre, előállt saját aspiránsával. Választásuk a magyar kerítést meghökkentő módon támadó Varga Zoltán, DK-s önkormányzati képviselőre esett, aki hetek óta kitartóan ostromolja ellenlábasait. Ezzel hivatalosan is két blokkra szakadtak a kormányellenes erők a Hajdú-Bihari megyeszékhelyen.

Az MSZP megfosztotta a kritikus Szanyit az alelnöki tisztségétől

Itthon2019.07.16, 17:45

Értesüléseink szerint a mai naptól nem Szanyi Tibornak hívják az MSZP egyik alelnökét, ugyanis a szocialisták vezetése visszahívta a politikust a pártban viselt tisztségeiből. A hírt az MSZP az MTI-nek megerősítette.

Debrecenben a DK már náci-mentegetőnek tartja a Momentumot és az LMP-t

Itthon2019.07.16, 13:46

Június végén már eldőlt, Debrecenben két blokkra szakadva vág neki az ellenzék az őszi önkormányzati választásnak, ezért érthető módon továbbra sem csitulnak a kedélyek. A DK-s Varga Zoltán újabb posztban kelt ki a Momentum-Jobbik-LMP hármas ellen, amiért felálltak az összellenzéki tárgyalóasztaltól, és kigolyózták a DK-t és az MSZP-t az együttműködésből. A Gyurcsány-párti politikus írásában oda jutott, hogy a Jobbik náci bűneinek legitimálásával vádolta meg a liberális és a zöldpártot.

Csepelen nyílt levelekben utasítgatják egymást az ellenzéki pártok, két blokkra szakadtak

Itthon2019.07.16, 13:37

Újabb fordulatot vett az ellenzéki belháború Csepelen: ugyan Karácsony Gergely baloldali főpolgármester-jelölt a napokban bejelentette az ellenzéki polgármesterjelöltek személyét, a XXI. kerületben ez nem hozott megnyugvást. Mint ismert, a szocialisták az utolsó utáni pillanatban lecserélték az ellenzék korábbi közös aspiránsát, amit a Momentum-LMP-Jobbik hármas még mindig nem tud elfogadni, annak ellenére, hogy Karácsony kimondta a végső szót. Jelenleg ott tartanak a csepeli kormányellenes erők, hogy nyílt levelekben utasítgatják egymást, a Momentum kifogásolja, hogy nem előválasztással döntöttek a polgármesterjelölt személyéről. 

Szanyi Tibor szerint az MSZP mostani vezetése már csak a pártvagyonra és egy-két pozícióra koncentrál

Itthon2019.07.13, 18:07

Szanyi Tibor épp a Munkások Újságában bírálta keményen a szétesőben lévő pártját, az MSZP-t. Mint ismeretes, Szanyi Tibor azóta lett ilyen keménykezű a pártjával szemben, mióta az európai parlamenti választáson mindössze 6,61 százalékot értek el, és emiatt nem jutott ki Brüsszelbe. Szanyi azóta folyamatosan bombázza leveleiben a pártját, többek közt a pártelnököt, Tóth Bertalant, valamint volt EP-képviselőtársát, Ujhelyi Istvánt is. Ennek eredményeként június végén fel is függesztették a párttagságát. Szanyi most megint keményen bírálta a két szocialista exminiszterelnököt, Medgyessy Pétert és Gyurcsány Ferencet. Emellett pedig megiint ...

A Gyurcsány-párt újpesti Kálmán Olgája

Itthon2019.07.11, 15:30

Az éppen aktuális politikai helyzettől függ, hogy Gyurcsány Ferenc az ellenzéki ellenfelei legyőzésére a nyílt konfrontációt választja, vagy esetleg más módszereket, például különböző jelöltek eszközként való felhasználását, illetve befolyásolását – olvasható dr. Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzőjének írásában, amiben az újpesti politikai helyzetet vette górcső alá. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a volt miniszterelnök nem tart pihenőt: szakadatlanul dolgozik tovább a többi ellenzéki párt felaprításán – tette hozzá. dr. Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője írásában.

Totális baloldali belháború Szegeden: Gyurcsány már terrorizálja Botkát

Itthon2019.07.11, 10:05

A SzegedMa városházi szocialista forrásai szerint áll a bál Szegeden a kényszerű balos összefogás miatt. Ahogy arról minden szegedi hallott, múlt pénteken Szabó Sándor fölvázolta a nagy összeborulást, éppen csak a DK hiányzott belőle, no meg Botka a sajtótájékoztatóról. Szombaton azonban a szegedi szocialista vezérkar mégis bejelentette, hogy a DK is támogatja Botkát. Gyurcsány azonban borsos árat kért az együttműködésért cserébe.

A Gyurcsány-rezsim sötét korrupciós ügyében hozhat ítéletet a bíróság

Itthon2019.07.09, 15:56

Még idén ítéletet hirdethet a Gyurcsány-rezsim sötét korrupciós ügyében a Kaposvári Törvényszék. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatója, Galambos Lajos és a „cég" volt műveleti osztályvezetője, Gyarmati György terhére azt rója az ügyészség, hogy százmilliós összegekkel vesztegette meg őket a magyar alvilág hírhedt alakja, Jakubinyi Róbert, aki különböző információk szerint a 2000-es években több fontos – az illegális pártfinanszírozást is érintő – beszélgetését rögzítette egykori MSZP-s politikusokkal és miniszterekkel, akiket a felvételeknek köszönhetően a mai napig sakkban tarthat. A volt titkosszolgálati vezetőket ...

Összefogásról beszél, miközben egymást támadja a szétesett ellenzék

Itthon2019.07.05, 12:34

Közel másfél hét telt el a múlt héten befejeződött előválasztás óta, azonban semmi jele annak, hogy az ellenzéki pártok korábbi konfliktusai csillapodtak volna. Ferencvárosban, Csepelen, Zuglóban is óriási harc megy a lehetséges helyekért, de Pécsett is összeomlott a közös ellenzéki délibáb. Most úgy tűnik, a IX. kerületben újabb roncsderbi jön, míg Pesterzsébeten kihátráltak az ellenzéki szereplők a korábbi támogatottjuk mögül. További fejlemény, hogy időközben szétesett Márki-Zay Péter mozgalma. A legújabb kutatások szerint egyetlen ellenzéki párt támogatottsága sem éri el a 15 százalékot, miközben a Fidesz továbbra is 50 százalékk ...

Karácsony Gergely: Aki még egyszer megpróbál bekavarni, az politikai hulla lesz

Itthon2019.07.04, 17:06

Közel másfél hét telt el a múlt héten befejeződött előválasztás óta, azonban semmi jele annak, hogy az ellenzéki pártok korábbi konfliktusai csillapodtak volna. Sőt, a hvg mai számában Karácsony Gergely minden eddiginél továbbment: Aki az előválasztás után még egyszer megpróbál bekavarni, az politikai hulla lesz - fenyegette meg nyíltan Gyurcsány Ferencet, aki a roncsderbi során egyszer már átverte őt. A DK és Karácsony kapcsolata ezzel sosem látott mélypontra jutott, a Párbeszéd társelnöke azonban nemcsak a balliberális pártot és elnökét, hanem az ellenzék többi pártját is kritizálta. Hogyan lesz ebből béke?

Ellenzéki patthelyzet alakult ki Ferencvárosban: mindenki gyűlöl mindenkit

Itthon2019.07.04, 12:07

Irtózatos feszültségek alakultak ki a ferencvárosi ellenzék soraiban, gyakorlatilag a „mindenki mindenki ellen felállás” valósult meg. Ezúttal a jelenleg független önkormányzati képviselő, de korábban az Együtt színeiben politizáló Baranyi Krisztina tudott erősíteni, hiszen a Kutyapárt és az LMP is jelezte, támogatja. Csakhogy ez meglehetősen távol áll a sikertől: az MSZP-DK-Momentum ugyanis elutasítja a sokak által együttműködésre képtelennek, összeférhetetlennek tartott politikust. 

Hivatalos: külön indulnak az ellenzéki pártok Pécsett, nem tudtak megegyezni

Itthon2019.07.04, 11:30

Miközben az ellenzéki politikusok megállás nélkül arról áradoznak, hogy minden a legnagyobb rendben megy az ellenzéki együttműködések kialakítása során, a valóság teljesen mást mutat. Erre most éppen Pécs a legjobb példa: az LMP szeretett volna az összefogás tagja lenni, azonban a pécsi ellenzéki szövetség elutasította ez irányú javaslatukat. Ezzel hivatalossá vált, hogy a Baranya megyei városban sem tudtak megállapodni az ellenzéki pártok, külön indulnak. 

A felfüggesztett Szanyi Tibor ismét nekiment az MSZP elnökének, kizárásra játszhat

Itthon2019.07.03, 12:37

A párttagságában felfüggesztett Szanyi Tibor szocialista alelnök ismét élesen bírálta Tóth Bertalan pártelnököt a kudarcos európai parlamenti választási eredményért az M1 szerdai műsorában. Ezek után kizárt, hogy megússza a kizárást, de az is lehet, magától távozik: elárulta, szervezi mozgalmát, amit Bal Blokknak fognak hívni. Mint kiderült, augusztusban már létrejöhet az új baloldali szervezet, ami tovább szabdalhatja a balliberális oldalt. 

A háború folytatódik, ezúttal Pécsett: az LMP önálló listát állít, összeesett az összefogás

Itthon2019.07.03, 12:18

Nincs új a nap alatt: Budapest egyes kerületeit, és bizonyos vidéki nagyvárosokat követően, Pécset is elérte az ellenzéki káosz. A napokban a helyi ellenzék egy része bejelentette, hogy a rendkívül megosztó Péterffy Attilát indítják polgármesterjelöltként ősszel. Az LMP kedden keményhangú közleményben kifogásolta, hogy a baloldal szétverte a korábban létrejött ellenzéki együttműködést. Nem tehettünk mást, mint hogy saját jelölteket és önálló listát állítsunk - tették hozzá. Ezzel hivatalossá vált: újabb településen hiúsult meg a kormányellenes erők összefogása. 

Alig lett vége a roncsderbinek, kitört az újabb ellenzéki háború

Itthon2019.07.01, 16:28

Alig ért véget az ellenzéki az előválasztásnak nevezett ellenzéki roncsderbi, Csepelen megint egymásnak esett az MSZP és a DK; a Ferencvárosban a Momentum és a Párbeszéd is polgármester-jelöltet állítana, valamint az LMP észlelve, hogy előnytelen megállapodást kínáltak neki, egy újabb listával állt elő. A csatározások azonban nemcsak a fővárosi kerületeket érintik, hanem Egerben is kitört az ellenzéki belháború. 

Felfüggesztette az MSZP Szanyi Tibor tagságát

Itthon2019.06.28, 14:24

Felfüggesztette az MSZP-ben lévő tagságát Szanyi Tibornak a párt országos elnöksége. A testület azért hozta meg ezt a döntést, mert szerintük Szanyi az európai parlamenti és a budapesti előválasztási kampány időszakában tanúsított, a párt megítélését nyilatkozataival, cselekedeteivel hátrányosan befolyásoló magatartást folytatott. Szanyi korábban több nyílt levélben élesen bírálta a szocialista pártvezetést. 

Kálmán Olga: Megérte elindulni az előválasztáson? Óóó, nagyon!

Itthon2019.06.27, 16:53

Nulla őszinteség, nulla levegő - ha négy szóban kellene összefoglalni Kálmán Olga csütörtöki sajtótájékoztatójának lényegét, akkor az így hangozna. A bukott tévésnek sikerült az a bravúr, hogy mindenféle őszinteség, igazmondás, konkrét információk átadása és szívből jövő mosoly nélkül kihúzott tizenöt percet. A DK által támogatott, feltűnően mosolytalan főpolgármester-jelölt szereplésébe még az is belefért, hogy odaszúrjon egyet az őt legyőző Karácsony Gergelynek. Helyszíni riportunk a DK trópusi hőséggel átitatott sajtóterméből!

Mutatjuk, hogyan hazudik az ellenzéki propagandasajtó Újpestről

Itthon2019.06.27, 14:46

Egy baloldali belháborút próbált az ellenzéki propagandasajtó zászlóshajója, az Index a Fideszre kenni, azonban megint csúnyán lebuktak. Újpesten az ellenzéki roncsderbi szereplői és Horváth Imre volt MSZP-s országgyűlési képviselő majdnem ugyanolyan nevű és alapszabályú egyesülettel kívánnak indulni az önkormányzati választáson. (Horváth Imre indulása egyébként még nem is biztos.) A propagandasajtó ezt az egész belháborút próbálta a kormánypártokra kenni, azonban ha valaki kicsit is alaposabban megnézi a fejleményeket, akkor világos lesz előtte, hogy a baloldali belháború újabb fejezetét láthatja.

Szétrobbant a debreceni ellenzék: a Momentum, a Jobbik és az LMP kigolyózta a DK-t

Itthon2019.06.27, 13:21

Minden eddiginél jobban úrra lett a káosz a debreceni ellenzéken. Az eddig is tudható volt, hogy közel sem teljes az összhang a kormányellenes erők helyi politikusai között, azonban miután szerdán a Momentum, a Jobbik és az LMP képviselői bejelentették, hogy a DK-t és az MSZP-t kihagyva összefognak az őszi önkormányzati választásra, ez teljes bizonyosságot nyert. Mint kiderült, az ellenzéki hármas csak nagyon szigorú feltételekkel engedné be az összefogásba Gyurcsányékat. Ennek azonban nullához közelít az esélye, hiszen Varga Zoltán, a DK debreceni képviselője minden eddiginél keményebb hangvételű posztban, ellenfeleit nácizva kommeentálta ...

Az ellenzék gyűlöli egymást, így vágnak neki az önkormányzati választásnak

Itthon2019.06.27, 12:23

Szinte svájci óramű pontossággal borítékolható, hogy az előválasztás után sem csillapodnak a kedélyek az ellenzéki oldalon. A balliberális válogató történetét végigkísérte a kiújult MSZP-DK háború, a nagy nyilvánosság előtti politikai árulások és a kontrollálatlan belháborús küzdelmek. Hiába hirdettek tegnap eredményt, hiába nyerte fölényesen a szavazást Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd jelöltje, az ellenzéki politikusok ezt követően is leginkább egymással voltak elfoglalva. Kálmán Olga, a DK jelöltje távol maradt az eredményhirdetéstől, Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmány elnöke Gyurcsányéknak üzent, és a momentumos Kerpel-Fronnius ...

Kunhalmi Ágnes táncolására nincs épeszű magyarázat - videó

Itthon2019.06.27, 11:52

Kunhalmi Ágnestől, az MSZP választmányi elnökétől láttunk már furcsa dolgokat. De most sem tudjuk pontosan definiálni, hogy mi történik a Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje által tartott sajtótájékoztató hátterében még szerdán délelőtt. A politikus nem először viselkedett furcsán. 

Gyurcsány teljesen tönkretenné az MSZP-t

Itthon2019.06.27, 09:13

Gyurcsány Ferencnek az az érdeke, hogy Karácsony Gergely veszítsen Budapesten, hiszen ellenkező esetben az MSZP stabilizálhatná saját helyzetét – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője. 

Karácsony már azt sem tudja, mit csinál a saját stábja

Itthon2019.06.26, 15:34

Karácsony Gergely meglepő magyarázkodásba kezdett, miután kiderült, hogy a kampánycsapata hamis telefonokkal kampányolt mellette, amelyek azt sugallták, hogy Gyurcsány Ferenc mégis őt támogatja. Karácsony azt állítja, hogy nem tudott arról, hogy mit csinálnak a saját aktivistái. Ez persze megint a teljes alkalmatlanságát bizonyítja. Hogyan fordulhat elő, hogy Karácsony azt sem tudja, mit csinálnak az emberei?

Gyurcsány családtagok és barátok hátán térne vissza

Itthon2019.06.26, 14:43

Az európai parlamenti választások óta az egyik legszembetűnőbb fejlemény az ellenzéki oldalon Gyurcsány Ferenc előretörése, aki minden korábbinál erőteljesebben igyekszik átvenni a baloldal vezető szerepét. A kirajzolódó cél egyértelmű: megsemmisítő csapásokat mérni ellenzéki vetélytársaira, megalapozva ezzel későbbi visszatérését, és stratégiájával már most elért bizonyos részleges sikereket. Érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy mi a bukott miniszterelnök taktikájának a lényege, és melyek azok a területek, ahol már sikert könyvelhetett el a többi ellenzéki erő felett.

Ellenzéki roncsderbi: most kezdik csak igazán gyilkolni egymást

Itthon2019.06.26, 15:44

Széles körben elterjedt, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nem hajlandó beállni Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje mögé, ha ő nyerné meg az előválasztást. Ugyanakkor az utóbbi időben fordítva is érkeztek erről hírek: a zuglói polgármesternek annyira megromlott a viszonya a bukott tévéssel, Kálmán Olgával, hogy nem tudna vele együttműködni a roncsderbi befejezése után. Az ügyben kérdésekkel fordultunk az érintett pártok sajtóosztályaihoz, azonban egyelőre sokatmondóan hallgatnak. Robbanásközeli állapotban a balliberális ellenzék, a bizonyítékok szerint mindenki a másik átverésére játtszik. ...

Tóth Bertalan most szóról szóra ugyanazt mondta el a költségvetés kapcsán, mint két éve

Itthon2019.06.26, 10:07

Nagyon úgy néz ki, hogy Tóth Bertalan, a szocialista párt elnöke nem fektet túl nagy energiát beszédeinek megírásába. Ami jól feküdt 2017-ben, az jó lesz 2019-ben is – gondolhatta az MSZP-s politikus, aki szóról szóra ugyanazt mondta el a költségvetés kapcsán idén, mint két éve.

Teljes káosz a roncsderbin, megint kitört az ellenzéki háború

Itthon2019.06.25, 16:43

Elképesztő káosz alakult ki az ellenzéki előválasztásnak nevezett roncsderbin. Bár még egy napig lehet szavazni az úgynevezett előválasztáson, de egyre több jel mutat arra, hogy a résztvevők nem fogadják majd el az eredményt, tovább folytatják majd a háborút egymás ellen, így pedig semmi értelme nem volt az egésznek. Ráadásul a vártnál jóval kevesebben szavaztak, az érvényességi küszöb is éppenhogy meglesz, még a szavazás ötödik napján sem érték el a minimumként kitűzött 50 ezer szavazatot. Az elmúlt napok roncsderbije arra mindenképpen jó volt, hogy megismerjük az egymással alkalmatlanságban versenyző három jelöltet, és kiderüljön,, ...

Példátlan rekordot állított fel a Fidesz

Itthon2019.06.20, 17:13

13 évvel ezelőtt látott napvilágot utoljára olyan közvélemény-kutatás Magyarországon, amiben a Fidesz-KDNP szövetség csupán a második helyen állt. 2006 júniusában vették át a vezetést a mostani kormánypártok az MSZP-től, és azóta sem tudta egyetlen ellenzéki párt sem letaszítani az első helyről a Fidesz-KDNP-t, sőt, megszorítani sem.

Egyre közelebb az MSZP és a DK fúziója

Itthon2019.06.20, 10:24

Farkas Örs politikai elemző a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a hazai és a nemzetközi helyzetről, a pártpolitikai átrendeződésekről.

Egyre abszurdabb a budapesti ellenzéki marakodás

Itthon2019.06.19, 12:27

Ahogy közeledünk az előválasztás érdemi részéhez, egyre inkább elszabadulnak az indulatok az ellenzéki oldalon. Elvileg a válogató azért van, hogy egységet teremtsen a balliberális pártok között, csakhogy mára odajutott a dolog, hogy a széthúzás szinonimájává vált. Jelenleg közleményben, televízióstúdióban és napilapokban is egymást szidják a balliberális politikusok, egyre inkább elmérgesedik a Demokratikus Koalíció és az MSZP-Párbeszéd viszonya, folytatódik az ellenzéki roncsderbi. Következzen az elmúlt egy nap veszekedési mérlege!

Gyurcsány szóvivője a nyilvánosság előtt zsarolta meg Karácsony Gergelyt

Itthon2019.06.18, 15:04

Miután Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje hétfőn arról beszélt, hogy a DK-s Kálmán Olga előválasztási győzelme esetén a kampány nem úgy fog menni, ahogy mennie kellene, Gréczy Zsolt frakciószóvivő egy posztban reagált az elhangzottakra. Ebben gyakorlatilag megzsarolta a zuglói városvezetőt, azt írva, hogy emellett nem lehet elmenni szó nélkül. Eszkalálódik az MSZP-DK konfliktus, állóháború alakult ki a felek között, az ellenzéknek semmi jó nem néz ki ebből.

Karácsony Gergely már a programismertetőjén is Kálmán Olgát és a Momentumot szidja

Itthon2019.06.17, 16:59

Új szintre érkezett az ellenzéki roncsderbi: Karácsony Gergely Budapest-programjának hétfői ismertetőjén is újdonsült ellenfeleit, Kálmán Olga bukott tévést és a Momentum nevű viccpártot szidta. „Az Olgáról nem sugárzik, hogy nagyon fel lenne készülve” – mondta „félve” a városvezető, miután kifejtette, hogy csupán öt tagja van a Momentumnak a XIV. kerületben. Ahogy megírtuk, ez visszafelé is igaz: egy szimpla közvélemény-kutatói mérés miatt kezdte el hitelteleníteni Karácsonyt a DK vezérkarának egy része. Közel tíz nap van hátra az előválasztásból, felmerül a kérdés: mi jöhet még ezek után? 

Már nem zárja ki Gyurcsány szóvivője, hogy egyesül az MSZP és a DK

Itthon2019.06.17, 16:45

„Azt, hogy mit hoz a jövő, azt nem tudom, azt tudom, hogy ez ma két párt. Két jelentősen különböző párt” – hétfői sajtótájékoztatóján Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője, képviselője meglehetősen sejtelmesen válaszolt arra az újságírói kérdésre, miszerint egyesül-e az MSZP és a DK. Ebből még bármi lehet, Gréczy előhúzta kommunikációs kalapjából Gyurcsány Ferenc pártelnök egy évvel ezelőtti gondolatmenetét, amelyben egy nagy demokrata pártról értekezett. 

Folytatódik az ellenzéki háború, a kvízprofesszor is színre lépett

Itthon2019.06.17, 15:52

Manipulálni próbálják az embereket, de mi nem hagyjuk! Én a Publicus helyében óvatosabb lennék a jóslatokkal! – ilyen és ehhez hasonló reakciók érkeztek arra, hogy a szocialistaközeli kutatócég Karácsony Gergelyt hozta ki Tarlós István főpolgármester legesélyesebb kihívójaként hétfőn közzétett kutatásában. A Gyurcsány-párti politikusok kommentárjai azt mutatják, hogy a baloldali válogató már nem csupán egy verseny, hanem egy élet-halál harc a felek között. 

Szanyi Tibor: Egyesült a DK és az MSZP

Itthon2019.06.16, 12:09

Egyesült a DK és az MSZP – ezt állítja a Hír TV birtokába került levelében Szanyi Tibor, a szocialisták volt európai parlamenti képviselője. A pártja számára katasztrofálisan végződő májusi választás óta nem ez volt az első alkalom, hogy a politikus élesen bírálta pártja vezetőségét a nyilvánosság előtt.

Karácsony Gergely már nem is tagadja, hogy megalázkodott Gyurcsány előtt

Itthon2019.06.13, 14:32

Szerda este Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője is az ATV vendége volt. Az indulatok már korábban elszabadultak a felek között a főpolgármester-jelöltség miatt, valóságos háború tört ki a DK és az MSZP között, amit a balliberális tévé stúdiójában folytattak a felek. A beszélgetések legemlékezetesebb pillanata egyértelműen az volt, amikor a zuglói városvezető elismerte, hogy korábban valóban vállalta, a DK kérésére nem kampányol a saját pártszövetsége mellett az uniós választáson. Ezzel Karácsony nyíltan megalázkodott Gyurcsány Ferenc előtt.

Az ellenzéki roncsderbi új fordulata: a balliberálisok adót emelnének

Itthon2019.06.13, 12:18

Karácsony Gergely, az ellenzéki roncsderbi egyik résztvevője, ahogy az a baloldali politikusoktól szokás, kitalálta, hogy adót emel. A mostani ingatlanadós ötletről a Magyar Nemzet Boros Imre egykori minisztert kérdezte, aki szerint ez azt mutatja, hogy az MSZP-Párbeszéd alkalmatlan főpolgármester-jelöltje visszavonulóban van, és az általa jelenleg vezetett Zuglóban próbálkozhat ősszel a jelöltséggel. Karácsony hat éven át látta el tanácsokkal a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányokat, akkor, amikor az ingatlanok és más vagyontárgyak megterhelésére több baloldali ötletroham is született, ám ezeket vagy nem merték, vagy nem tudták megvallósítani. ...

Öncélú előválasztások

Itthon2019.06.13, 09:49

Az ellenzéki erőviszonyokban lényegi átrendeződést hozó európai parlamenti választásokat követően szinte rögtön elindult a fővárosi főpolgármester-előválasztás második fordulójának kampánya. A forgatókönyv már korábbról ismerős lehet az árulásokkal, intrikákkal és egyre fokozódó pozícióharcokkal, miközben arról esik a legkevesebb szó, amiről az egész procedúrának szólnia kellene: az ellenzéki erők és jelöltjeik Budapesttel kapcsolatos elképzeléseiről.

Az MSZP összeomlásának valamennyi felelőséről páratlan keménységgel tálal ki Szanyi Tibor

Itthon2019.06.10, 15:59

Újabb levelet írt az MSZP tagjainak Szanyi Tibor. A szocialisták eddigi EP-képviselője (most nem jutott ki) egy hete már komoly vihart kavart az MSZP tagjainak írt levelével, amelyben Tóth Bertalan pártelnököt és Ujhelyi István kampányfőnököt tette felelőssé az MSZP történelmi felelősségéért. Újabb levelében, amely két forrásból is eljutott az atv.hu-hoz, Szanyi összefoglaló értékelést ad az MSZP EP-kudarcáról – mint írja: csak olyan mozzanatokra kitérve, amelyeket megfelelő fórumokon szóvá tett a kampány során.

Teljesen szétesett az ellenzék: egymás után jönnek az egyre abszurdabb jelöltek

Itthon2019.06.07, 09:29

A május 26-i európai parlamenti választás hatalmas ellenzéki bukása után most már túlzás nélkül kijelenthető, hogy a magyar ellenzék teljesen szétesett. Az MSZP és a Jobbik összeomlott, az LMP gyakorlatilag megszűnt. Értelmét vesztette a nagy erőlködések közepette létrejött korábbi budapesti megállapodásuk. A Gyurcsány-párt és a Momentum úgy érzi, itt a lehetőség a többiek eltiprására. Az egész mögött természetesen a bukott zuglói polgármester, Karácsony Gergely teljes alkalmatlansága áll. Csakhogy Gyurcsányéknak és a Momentumnak sincsenek alkalmas jelöltjei. Rengeteg mulatságos jelenetre számíthatunk az ellenzék részéről az önkormáányzati ...

Elemző: Nincs jele annak, hogy a szocialisták talpra álljanak

Itthon2019.06.06, 12:39

„Semmilyen jel nem utal arra, hogy az MSZP képes lenne arra, hogy talpra álljon” – értékelte a válságban lévő szocialisták helyzetét Farkas Örs politikai elemző az M1-en csütörtökön. 

Szanyi távozására számítanak az MSZP-ben, miután nyílt levélben ment neki a pártvezetésnek

Itthon2019.06.05, 13:39

Az MSZP elnöksége elengedte a pártot keményen bíráló Szanyi Tibor kezét, és a távozására számítanak - értesült a Magyar Nemzet elnökségi forrásokból. Úgy látszik, a szocialista pártban nem fér bele a nyílt kritika, a renitens politikusnak megküldték a selyemzsinórt. A lap szerint Szanyi kálváriáján kívül komoly mozgások indultak meg a pártban: Kunhalmi Ágnes válthatja Bangóné Borbély Ildikót a frakcióvezető-helyettesi poszton, a távozó kommunikációs igazgató, Láng Balázs feladatait pedig átmenetileg Nyakó István látja el. Mint ismert, Láng bukása után féregnek nevezte az Origo, és az ATV újságíróit közösségi oldalán.

Az MSZP elnökségi tagja is elismerte, hogy Soros irányít a balliberális oldalon

Itthon2019.06.04, 10:35

A magyarországi EP-választás tanulságait elemezve újabb blogbejegyzést írt Németh Gábor, a baloldal korábbi legbefolyásosabb kommunikátora, aki néhány napja azzal robbantott, hogy az EP-választáson életében először a Fideszre szavazott, egyúttal kitálalt a Magyar Szocialista Pártról és Czeglédy Csabáról. Németh mostani írásának legérdekesebb része az, amikor leírja, tavaly áprilisban beszélgetett az MSZP egyik elnökségi tagjával, aki elhűlve mesélte, hogy saját tapasztalatai alapján sem legenda, hogy a balliberális oldalon mindent Soros György irányít, sőt, az egész annyira szervezett, hogy ha valaki politikai tényező lesz az ellenzzéki ...

Az MSZP kirúgott kommunikációs vezetője Bangóné patkányozását dicséri, és féregnek nevez embereket

Itthon2019.06.03, 17:52

Elképesztő ámokfutásba kezdett az MSZP csúfosan megbukott kommunikációs igazgatója azt követően, hogy nem tartottak igényt a munkájára a pártban. Ami – valljuk meg – egy ilyen választási bukás után elég logikus. Láng Balázs a közösségi oldalán féregnek nevezte az Origo és az ATV dolgozóit. Nyilvánvalóan azért, mert az ATV és az Origo is megírta az igazságot: (a pártvezetés biztatására) távozott az MSZP-ből, magyarul: kirúgták. Láng Balázs azt is egyértelműsítette, hogy teljes mértékben egyetért Bangóné Borbély Ildikó patkányozós kijelentésével, amivel több millió szavazót sértett meg. Azaz, az MSZP-n belül a patkányozás, férgezés elléggé ...

Korrupt banda, belső mutyik: páratlanul kemény levélben bírálja saját pártját Szanyi Tibor

Itthon2019.06.03, 15:26

„Ez így nem párt! Ez így csak egy degenerálódó belterjes klub, ahol a politikai témakészlet elapadt, s jobbára az itt-ott fellelhető apróbb krajcárok után kapirgálunk” – ezzel a szokatlanul erős kritikával illette az MSZP-t az Európai Parlamentből kibukó Szanyi Tibor hétfői nyílt levelében, miután pártja alig több mint hat százalékot kapott az EP-választáson. A politikus erősebbnél erősebb kifejezéseket használva osztotta ki Tóth Bertalan pártelnököt, a Párbeszéddel való szövetséget, valamint a szocialista párt elmúlt időszakát. A csalódott Szanyi egyúttal egy mozgalom létrehozását is felvetette, és azt is, hogy elindul az MSZP elnööki ...

Az MSZP szocialistaközeli cégtől bérli a Villányi úti pártközpontot

Itthon2019.06.03, 17:38

A parlament hivatalos honlapján közzétett nyilvános szerződések között felbukkant egy érdekes tétel: május végén az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja bérleti szerződést kötött a párthoz ezer szállal kötődő Sapienza Plus Kft.-vel a Villányi úti központ egyes helyiségeinek kizárólagos használatáért. Az összeg elenyésző, a tárgy fontossága azonban nem: a szocialisták mindössze 6,5 millió forintot fizetnek ezért az április és december közötti időszakra. Nagyon úgy néz ki, hogy haveri alapon megy az üzlet Tóth Bertalanéknál.

Kétes ügyletek, sötét úton szerzett vagyonok jellemzik a magyar baloldalt

Itthon2019.06.03, 11:43

Bemutatjuk a baloldal milliárdos pénzembereit, akik a hátukon vitték az MSZP és a DK sorsát. Sötét múlt, megkérdőjelezhető módon szerzett vagyon jellemzi az életútjukat.

Teljesen összeomlott budapesti ellenzék: Puzsér kiszállt az előválasztásból

Itthon2019.06.03, 13:03

"Az ellenzéket daráló ellenzéknek kellemes előválasztást kívánok! Októberben találkozunk" - írta a Jobbik és az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt, Puzsér Róbert hétfői posztjában, amelyben jelezte, kiszáll az előválasztásból. Az ellenzék az európai parlamenti választás után ismét padlón van, még abban sem tudnak megegyezni, hogyan válasszák ki Tarlós István főpolgármester kihívóját. Az LMP egyébként délelőtt jelezte, felmondja a Puzsér támogatásáról szóló szerződést.

Kirúgták az MSZP kommunikációs vezetőjét

Nagyvilág2019.06.01, 14:44

Kirúgták az MSZP kommunikációs igazgatóját a példátlan választási kudarc után. Mint ismert, a szocialisták 6%-ot szereztek az uniós választáson, és az álmodott három helyett csak egy jelöltet tudnak Brüsszelbe küldeni. 

Ujhelyi kapta az MSZP egyetlen mandátumát, Szanyi Tibor itthon marad

Itthon2019.06.03, 16:27

Hosszas marakodás után Ujhelyi István kapja az MSZP-Párbeszéd lista egyetlen európai parlamenti (EP-) mandátumát – közölték a szocialisták választmányuk döntését. 

Mélyzuhanásban van az MSZP

Itthon2019.06.01, 11:51

Az MSZP támogatottsága EP-választásról EP-választásra megfeleződik, vagyis a párt már csak árnyéka önmagának - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője szombaton az M1-nek adott interjújában. 

XXI. Század Intézet: Az MSZP már a parlamentbe sem jutna be

Itthon2019.05.31, 17:20

A vasárnapi EP-választás eredménye alapján az MSZP-Párbeszéd már be sem jutna az Országgyűlésbe, a Fidesz-KDNP pedig mindent elsöprő, 80,9 százalékos mandátumarányt szerezne – olvasható a XXI. Század Intézet honlapján közzétett elemzésben.

EP-választás: a korábbiakhoz képest is nagyobb lett a Fidesz győzelme

Itthon2019.05.30, 16:12

A vasárnap este közöltekhez képest is még nagyobb arányban nyerte meg az európai parlamenti választást a Fidesz-KDNP. A kormánypártok a szavazatok 100 százalékának a feldolgozása után 52,56 százalékot szereztek. 

Összetákolnák az MSZP-t a Gyurcsány-féle DK-val

Itthon2019.05.30, 11:29

Már a most hétvégi választmányi ülésen napirendre kerülhet a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Demokratikus Koalíció (DK) összeolvadása. A szocialisták választási veresége után a párt néhány politikusa így menekülne előre. Egy elemző szerint valóban a két politikai formáció egyesülése jelentheti a jövőt, ám ő egy esetleges szombati döntést elkapkodottnak tart.

Az EP-ből kiesett Jávor Benedek megint nekirontott a szocialistáknak

Itthon2019.05.27, 14:29

„Nem volt jó ötlet az MSZP-vel összefogni” – így értékelt az Európai Parlamentből kieső Jávor Benedek, miután kiderült, az általa képviselt MSZP-Párbeszéd csupán a szavazatok 6,66 százalékát szerezte meg az EP-választáson. A bukott politikus hétfő délelőtt folytatta az MSZP elleni hadjáratát, közösségi oldalán arról írt, brutális vereséget szenvedett az a stratégia, azok a döntések, amelyeket pártja korábban elfogadott. Azon túlmenően, hogy a szocialista párt atomjaira hullhat, nagyon úgy néz ki, hogy eddigi szövetségesük is faképnél hagyhatja őket. 

Századvég: Tovább növelte súlyát a Fidesz-KDNP

Itthon2019.05.27, 12:09

Több szempontból is rendhagyó európai parlamenti választásokon vagyunk túl, melynek önmagán túlmutató jelentőségét mutatja, hogy ha alapjaiban nem is, de jelentősen átrajzolta a hazai ellenzék politikai térképét, elvetve számos lehetséges későbbi konfliktus magját. Kérdésként merül fel, hogy milyen tényezőkkel magyarázhatók a magyar eredmények, és milyen következtetéseket szűrhetünk le ezekből a jövőre, különösen a közelgő önkormányzati választásokra nézve - olvasható a Századvég Intézet legfrissebb elemzésében.

Az MSZP-sek már összevesztek az egyetlen EP-helyen

Itthon2019.05.27, 07:42

Szanyi Tibor az Azonnalinak adott nyilatkozatában azt mondta, ha valóban egy mandátumot szerez az MSZP, az nem biztos, hogy Ujhelyi Istváné lesz. Ez a megnyilvánulás annyit jelent, hogy már a választás estéjén megkezdődött a párton belüli erőcsoportok lökdösődése. A szocialista párt a szétesés határára került. 

Semmibe veszik az európai jogszabályokat a szocialisták

Itthon2019.05.23, 19:08

Jogsértő módon használja fel fizetett Facebook-hirdetéseiben a Brian élete című film egyik jelenetét a Magyar Szocialista Párt. A világhírű brit Monty Python-csoport tagjai ugyanis kifejezetten megtiltják szellemi termékeik nem magáncélú felhasználását, ráadásul az EU új szerzői jogi irányelve éppen az ilyen mémek készítőivel szemben nyújt nagyobb védelmet a jogtulajdonosoknak. A Facebook mégsem tiltotta le a hirdetést – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Ujhelyi elnökösködése alatt Seychelle-szigeteki offshore cégen keresztül csalták az adót a sportegyesületnél

Itthon2019.05.23, 18:52

Összesen 876 ezer eurót (akkori értékén körülbelül 220 millió forintot) fizetett ki a szegedi kézilabdaklub 2008-ban és 2009-ben tizenegy délszláv és román játékosnak a magyar adóhatóságot teljesen megkerülve, három hazai és egy Seychelle-szigeteki offshore céget felhasználva, miközben az ügylet adócsaló résztvevői is szépen kerestek. Az ügy azért is pikáns, mert a Pick Szeged társadalmi elnöke akkoriban Ujhelyi István, az MSZP jelenlegi európai parlamenti képviselője, a szocialisták kampányfőnöke volt. Az ügyletben részt vevő cégeket a következő években felszámolták, ahogyan az akkori tulajdonos, az MSZP-s kötődésű Szeviép Zrt.-t iis, ...

A választás, amikor megsemmisült az SZDSZ

Itthon2019.05.23, 17:37

A 2009-es európai parlamenti választás korszakhatárnak számított a magyar politikatörténetben azzal, hogy az MSZP a középpárti státuszba süllyedt, míg az SZDSZ szinte teljesen megsemmisült, eltűnt a politikai porondról. A voksoláson kiütéses győzelmet aratott a Fidesz, míg a Jobbiknak a semmiből sikerült majdnem megelőznie a szocialistákat.

Amikor padlóra küldték az MSZP-t

Itthon2019.05.23, 17:19

Az öt évvel ezelőtti magyarországi EP-választás ismét a Fidesz hatalmas győzelmét hozta, és ekkor került be a legtöbb párt az Európai Parlamentbe. Ennek legfőbb oka az ellenzék darabokra hullása volt. A Fidesz volt az egyértelmű nyertes, mivel egymaga megszerezte a mandátumok több mint 50 százalékát. A választás legfőbb következménye Mesterházy Attila MSZP-elnök bukása lett.

Elkeseredett harc az életben maradásért, egymást szidják a kisebb pártok

Itthon2019.05.23, 13:04

"Ujhelyi Istvánnal kapcsolatban nekem is vannak magvas gondolataim." - így vágott vissza egy csütörtöki lapinterjúban Vágó Gábor, az LMP EP-listavezetője Ujhelyi Istvánnak azért, mert a szocialista politikusa korábban arról beszélt, nincs értelme a zöldekre szavazni. Vágó az MSZP mellett a Momentumnak is odaszúrt, akiket a nagyvállalati érdekek képviselőinek nevezett. Négy nap van hátra az európai parlamenti választásig, az ellenzék továbbra is egymás szavazóinak az átállításával van elfoglalva. 

A Fidesz a vasárnapi EP-választás jelentős esélyese

Itthon2019.05.22, 17:11

Ismét jelentős győzelmet szerezhet a Fidesz-KDNP, az európai parlamenti választáson jóval 50 százalék feletti szavazataránnyal futhat be a kormányzó pártszövetség – derül ki a közvélemény-kutatók utolsó méréseinek összesítéséből. A második helyre a DK, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd is esélyes, az LMK és a Momentum bejutása pedig erősen kérdéses.

Az első magyar EP-választás: Medgyessy Péter bukását hozta a Fidesz nagy győzelme

Itthon2019.05.22, 14:59

Hazánk 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz, és június 13-án tartották az első uniós voksolást. Magyarország a választás révén 24 főt delegálhatott az Európai Parlamentbe. A voksolást a Fidesz nyerte óriási fölénnyel. A szocialisták súlyos választási veresége később Medgyessy Péter miniszterelnöki székébe került.

Totálisan összeomlott az MSZP kampánya

Itthon2019.05.22, 09:52

Sorozatos kommunikációs hibák, rossz stratégiai döntések és otromba kiszólások jellemezték az MSZP eddigi kampányát, amely az EP-választás előtti napokra gyakorlatilag összeomlott. Legutóbb Tóth Bertalan pártelnök bizonyult alkalmatlannak arra, hogy érthetően előadja saját kampányígéreteiket az ellenzéki EP-listavezetők vitáján. Kiszelly Zoltán politológus szerint a mára csak B kategóriás politikusokat felvonultató szocialisták májusra beárazták a vereséget, és inkább az önkormányzati választásra készülnek.