MSZP

címke rss

Egy év alatt komoly kátyúba került a Fidesz

Itthon2015.04.13, 12:48

Míg tavaly áprilisban a Fidesz-KDNP még több mint kilenc százalékponttal előzte meg a baloldali pártokat abban a három választókerületben, ahol időközi választásokat tartottak, addig mostanra a baloldal vezet több mint hat százalékponttal. Az Origo mérlegre tette a tavaly november óta tartott időközi országgyűlési eredményeket.

Tapolcán is megbukott Orbán politikája

Itthon2015.04.13, 08:54

Látványosan megbukott az orbáni centrális erőtér politikája, Vona Gábor pedig igazolva láthatja eddigi középre húzó taktikáját – értékelte a választási eredményeket László Róbert. Kiszelly Zoltán szerint jókor jött a tapolcai pofon a Fidesz–KDNP-nek és a baloldalnak is. Az április 12-i időközi parlamenti voksoláson történelmi eredmény született azzal, hogy a Jobbik megszerezte első egyéni mandátumát.

A baloldal örül, hogy a Jobbik legyőzte a Fideszt

Itthon2015.04.12, 23:34

Orbán Viktor nem gratulált a győztesnek, és futballhasonlattal magyarázkodott a Fidesz-KDNP tapolcai veresége után, a győztes Jobbik már 2018-ra készül, az MSZP elismerte, hogy erősödött ugyan, de nem eleget, a DK szerint pedig Orbán Viktor és a Fidesz politikája megbukott.

Nagyobb pofon, ha jobbról kap ki a Fidesz

Itthon2015.04.12, 22:22

A tapolcai vereség tanulsága, hogy a jövőben az MSZP-nek is érdemes lenne mozgalmibb jellegűvé tenni a kampányait, véli Gőgös Zoltán. Az elnökhelyettes szerint ugyanis ez lehet a Jobbik tapolcai sikerének a titka.

Először nyert egyéniben a Jobbik

Itthon2015.04.12, 23:15

A szavazatok 99,13 százalékos feldolgozottságánál a Jobbik 261 vokssal vezet a Fidesz előtt, így a Vona Gábor vezette párt minden bizonnyal megszerezte első egyéni parlamenti mandátumát. Vona történelmi győzelemnek nevezte a tapolcai választási eredményt.

Fideszes plakátok, jobbikos lufik

Itthon2015.04.12, 19:44

A hangulat vidám és karneváli Tapolcán az időközi parlamenti választás napján. Kolbász illata száll, szól a dzsessz. Sok a fideszes plakát és a jobbikos lufi, bár van, aki szerint már Vona Gábor is kommunista. A jobbikos jelöltet, Rig Lajost azonban még ők is tisztességes embernek tartják. Rig és a fideszes Fenyvesi Zoltán járja a várost, az MSZP-s Pad Ferencet viszont még plakát formában is nehéz megtalálni. Ugyanakkor Révfülöpön kevés érdeklődést keltett a szavazás.

Elszabadultak az indulatok Tapolcán

Itthon2015.04.12, 19:30

A Fidesz szerint több alkalommal zaklatták az önkénteseit Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében. A kormánypárt azt közölte, hogy felgyújtották és megrongálták a plakátjait, ezért feljelentést tesz. Az MSZP úgy véli, nagy a pánik a kormánypártban, és hozzátették, hogy aktivistáik biztos, hogy nem tettek ilyet. A Jobbik közölte, hogy ők betartják a szabályokat, és visszautasítják a Fidesz rágalmait. 

Gibt's ugribugri Tapolcán

Itthon2015.04.10, 21:53

Az április 12-ei ajka–tapolca–sümegi időközi országgyűlési választás legnagyobb kérdése, hogy folytatódik-e a Fidesz–KDNP vereségsorozata, vagy pedig sikerül-e a kormánypártoknak megfordítani a rájuk nézve negatív tendenciát. Előzetesen úgy tűnik, három fő esélyese van a választásnak, de a különféle táborok részvételi aránya még sokat módosíthat a végeredményen. Az Origo számításai szerint a Fidesz nyerhet.

Az MSZP nem küldene magyar katonákat az Iszlám Állam ellen

Itthon2015.04.09, 22:15

Az MSZP módosító javaslattal érné el, hogy Magyarország katonák életének kockáztatása nélkül mutassa ki az Iszlám Állam elleni harcban való elkötelezettségét - mondta Mesterházy Attila az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Milyen ötmillió? Nincs is öt ujjam!

Itthon2015.04.08, 14:53

Fedett nyomozás, lehallgatások és egy magas beosztású tiszt zsarolhatósága is szóba került a vesztegetéssel vádolt Hiszékeny Dezső büntetőperén. Az MSZP-s országgyűlési képviselő azt állítja, a vád koholt, mert ő nem kért, nem fogadott el kenőpénzt, az állítólagos ötmilliót pedig nem is tudja úgy mutatni, ahogy a vádiratban áll, mert egy sportsérülés miatt a bal kezén nincs annyi ujj.

Maradtak a mesés fizetések Zuglóban

Itthon2015.04.08, 13:03

Zuglóban még mindig van olyan képviselő, aki több mint 650 ezer forintot visz haza, pedig csökkentek a fizetések. Érdekesség, hogy a szocialisták és a fideszesek is nagyon jól jártak a XIV. kerületben.

Leleplezik a Quaestor-összeesküvést a T. Házban

Itthon2015.04.07, 13:16

A szocialista frakció össztüzet zúdít a keddi parlamenti ülésnapon a Fideszre: a párt illetve a kormány felelősségét feszegeti a Quaestor-botrányban. A Jobbik szerint viszont az MSZP is a Quaestor-nagykoalíció részese. A kormány azzal igyekeznek visszaverni a támadásokat, hogy az egész csak hecckampány.

A csúcson volt, most merre tart a Fidesz?

Itthon2015.04.06, 07:46

Alapvetően alakult át a politikai közhangulat az elmúlt egy évben Magyarországon a legutóbbi országgyűlési választás óta. Akkor úgy tűnt, a Fidesz-KDNP még hosszú ideig domináns lesz a hazai politikában. Októbertől kezdve azonban a kormánypártok hibát hibára halmoztak, így három évvel a legközelebbi megmérettetés előtt az ellenzék ismét reménykedhet a kormányváltásban.

Ezért örülnének a Fidesz-vereségnek

Itthon2015.04.03, 10:54

Bár az országos felmérések a baloldali pártok és a Jobbik közel azonos támogatottságát mutatják, az utóbbi hónapok időközi választásain általában kétszereplős versenyeket láthattunk. Április 12-én országgyűlési választást tartanak a tapolcai körzetben, ahol egyelőre hárman esélyesek a győzelemre. Egyes fideszesek nem tartanák tragédiának, ha a jelöltjük vereséget szenvedne.

Nézőpont Intézet: még mindig a Fidesz a legerősebb

Itthon2015.04.01, 10:59

Továbbra is vezet a Fidesz–KDNP, de egyik párt támogatottsága sem változott érdemben márciusban – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből.

A Jobbik lehet a brókerbotrányok politikai nyertese

Itthon2015.04.01, 08:55

Miközben a Fidesz a Buda-Cash- és a Quaestor-ügyben is azt a látszatot próbálja kelteni, hogy nincs köze az eseményekhez, sok kérdésre nem felel egyértelműen a kormány - vélik az Origónak nyilatkozó elemzők.

Quaestor-ügy: besülhet a Fidesz csodafegyvere

Itthon2015.03.31, 10:55

Nem valószínű, hogy sikerül áttolni a brókerbotrányokat a baloldalra, mert a Külügyminisztérium és Tarsoly Csaba kapcsolata ennél egyértelműbbnek tűnik a közvélemény előtt – vélik az Origónak név nélkül nyilatkozó fideszes politikusok.

Quaestor-ügy: A telefonbeszélgetések adhatnak választ

Itthon2015.03.30, 18:47

Az MSZP és a Jobbik politikustársaik nyilatkozatát várják a Quaestor-botrányban való érintettségükről, civil szervezetek pedig a legfőbb ügyészhez és a kormányfőhöz intéztek követeléseket az ügyben.

Szili Katalin, mint keskeny palló

Itthon2015.03.28, 09:43

Szili Katalin ha híd nem is, de egy keskeny palló szeretne lenni nemzetpolitikai kérdésekben, a bal és a jobboldal között. Ezen a keskeny pallón némelyek most ugrálnak, ugyanis árulónak tartják a volt szocialista házelnököt, mert a kormánynak dolgozik: miniszterelnöki megbízottként autonómiakoncepciókat hangol össze. A Pplusz Tv-nek adott interjúban az új feladat mellett szóba került az őszödi beszéd kiszivárogtatása is. 

Orbán és a Quaestor levelezését kéri az MSZP

Gazdaság2015.03.27, 15:20

Az MSZP kikéri Tarsoly Csabának, a Quaestor elnök-vezérigazgatójának Orbán Viktor kormányfőnek küldött levelét, illetve a február 25-ei kormányülés szó szerinti jegyzőkönyvét és hangfelvételét.

Orbán Viktort is bevethetik Tapolcán

Itthon2015.03.26, 13:58

Bár korábban arról voltak hírek, hogy a Fidesz–KDNP biztosra veszi a vereségét a tapolcai időközi országgyűlési választáson, most úgy tűnik az is elképzelhető, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is beszáll a kampányhajrába. Az Origo értesülése szerint a Jobbik támogatottsága zuhan a körzetben.

Lemondatná Orbánt a Quaestor miatt az MSZP

Itthon2015.03.25, 16:25

Lemondásra szólította fel az MSZP a miniszterelnököt, mert a szocialisták szerint Orbán Viktor "beismerő vallomást tett", elismerte, hogy bennfentes információk birtokában tudhatott a Quaestor közelgő csődjéről, ezért vetette ki onnan az állami pénzeket, de eközben hagyta csődbe menni az embereket. A Fidesz-frakció gyurcsányozással és bajnaizással válaszolt.

Lesz még fideszes csodafegyver 2018-ig

Itthon2015.03.25, 12:26

A Fidesz a párt folyamatos népszerűségvesztése ellenére nincs zuhanórepülésben - állítja a Századvég kutatási igazgatója. Orbán Balázs szerint a kormánypárt tanult a 2002-es bukásból, és a 2018-as ismételt győzelme azon múlhat, hogy beválik-e az emberek érdekét néző politikája. Arról is beszélt, hogy a baloldal kiüresedett, Simicska Lajos karaktergyilkossági kísérlete kudarc, továbbá a hárommillió szegénynek és a most középpontba helyezett dolgozó kisembereknek a ciklus vége felé lehet csak jobb.

Horn Gábor: Orbán tehetségesebb túlélő Gyurcsánynál

Itthon2015.03.24, 11:08

Egyre távolodik Orbán Viktor a jobboldali konzervativizmustól, kérdés mikor jönnek rá a Fidesz szavazói, hogy egy késő kádári kommunizmust épít – mondta Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke. Az egykori SZDSZ-es politikus az Origónak adott interjúban arról is beszélt, szerinte miért erősödik a Jobbik, miért fogy a Fidesz tábora, és miért nem nő érdemben a baloldali ellenzéké. Horn Gábor szerint a Fidesz belül recseg-ropog, és ebben nem kis szerepe van az Orbánt karaktergyilkoló Simicska Lajosnak is.

Ezt csak a Viktor-hívők veszik be

Gazdaság2015.03.23, 21:02

A jegybank és a nyomozó hatóságok eddig nem közöltek konkrétumokat a brókerbotrányról, amiről tudunk, az Matolcsy György és a Fidesz felelőssége, véli a volt pénzügyminiszter. Veres János szerint, ha 2010 előtt is történtek jogsértések, akkor a pénzügyi felügyelet akkori vezetői is felelősek, és a brókercégek ellenőrzését nem úgy kellene szigorítani, ahogy a Fidesz tervezi. Az MSZP és a Fidesz közti kommunikációs háborút a Fidesz kezdte.

MSZP: Éppen most államosítják a fővárost

Itthon2015.03.23, 10:16

Az MSZP zsarolásnak tartja, hogy a kormány a Dagály fürdőért cserébe bocsátja a főváros rendelkezésére azt az összeget, amely a főváros közlekedésének fenntartásához szükséges. Erről Horváth Csaba szocialista képviselő beszélt a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülése előtti sajtótájékoztatóján.

Elsöprő baloldali győzelem Újpesten

Itthon2015.03.23, 08:28

Az MSZP és a DK közös jelöltje, Barrel Zoltán nyerte az újpesti időközi önkormányzati képviselő-választást.

Nagy meglepetés lenne, ha nem tarolna a baloldal

Itthon2015.03.22, 07:01

Egy éven belül ötödszörre járulhatnak a szavazóurnákhoz Káposztásmegyer egy részének a lakói. A vasárnapi választáson önállóan indul az Együtt és a Fodor-párt is. A baloldal toronymagas esélyes, így már egy szoros eredmény is jó lenne a Fidesz–KDNP-nek.

Kormányváltás után az MSZP kinyitja a boltokat

Itthon2015.03.21, 14:20

Kormányra kerülése esetén megszüntetné a vasárnapi boltzárat az MSZP.

Újabb mélyütést kapott Simicska Lajos

Itthon2015.03.21, 09:59

A közmédia bakijain nevetett az ország, miközben folytatódott Orbán Viktor és Simicska Lajos lassan egy éve tartó küzdelme, és közelebb került a Jobbik támogatottsága a Fideszéhez. Az Origo heti, politikai összefoglalója.

Ujhelyi még kivárna a katonai részvétellel

Itthon2015.03.19, 19:24

Önálló magyar misszió helyett egy NATO és ENSZ-felhatalmazással rendelkező összeurópai koordinált katonai akcióban kellene részt venni az Iszlám Állam ellen – ezt javasolja Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője. Az MSZP pénteken dönti el ki, mit kellene tenni Észak-Irakban.

Nagykoalíciós összefogással szabadulnának Várnaitól

Itthon2015.03.19, 17:55

Munkaügyi bírósághoz fordul Várnai László, miután vélt NAV-adóssága miatt méltatlannak nyilvánították a képviselői tisztségre, ezért kizárták a zuglói képviselő-testületből. A határozatot 12-10 arányban szavazták meg a helyi politikusok. Várnai és a birtokunkba került hivatalos dokumentum szerint nincsen tartozása a politikusnak, így nem lehetett volna megfosztani a mandátumától.

Nem ők lesznek a 21. század Fidesze

Itthon2015.03.19, 14:13

Bár még csak a múlt hét végén választották meg Böröcz Lászlót a Fidelitas új elnökének, első országos kezdeményezésével máris vihart kavart. A március 15-i események után a politikus közölte, akciót indítanak a baloldali provokátorok kiszűrésére. A Facebook azóta eltávolította a provokátorfigyelő oldalt.

Fideszes piramisjáték az MSZP-szerint a Buda-Cash és a Quaestor-ügy

Itthon2015.03.17, 21:46

Az MSZP elnök-frakcióvezetője, Tóbiás József azt várja Matolcsy Györgytől, hogy ismerje el a jegybank felelősségét a brókerbotrányokban, és biztosítsa a betéteseket a teljes kártalanításról.

Az ellenzék semmit sem tudott a 19 kérdéses népszavazásról

Itthon2015.03.17, 14:03

A baloldali ellenzéki pártok támogatják a március 15-i ellenzéki civil tüntetésen kezdeményezett 19 kérdéses népszavazást, de technikai módosítást még elképzelhetőnek tartanak. A Fidesz és a Jobbik nem foglalkozik a referendummal.

Kunhalmi Ágnes szabad sajtót követel

Itthon2015.03.14, 15:51

A közszolgálati televízió műsorstruktúrájának átalakítása miatt tiltakozott az MSZP budapesti elnöke az MTVA Kunigunda úti székháza előtt. 

Kövér László: az MSZP és a Jobbik együttműködik

Itthon2015.03.13, 23:15

Együttműködéssel vádolta meg az MSZP-t és a Jobbikot az Országgyűlés elnöke.

Ujhelyi: Ziccereket hagy ki a kormány munkahelyteremtésben

Gazdaság2015.03.10, 14:12

Vannak olyan munkahelyteremtő és munkahelyvédő uniós források, amikből az Orbán-kormány az elmúlt időszakban szinte semmit nem használt fel - jelentett ki Ujhelyi István.

Tapolcai választás: itt az első közvélemény-kutatás

Itthon2015.03.09, 15:36

A Jobbik közeli Iránytű Intézet szerint a Fidesz és a Jobbik támogatottsága közel azonos a tapolcai egyéni választókerületben, ahol április 12-én tartanak időközi választást.

Ki tehet a Buda-Cash-ügyről?

Gazdaság2015.03.09, 14:54

A Fidesz szerint az MSZP, az MSZP szerint a Fidesz, az LMP szerint mindenki tehet arról, hogy a Buda-Cash Brókerháznál másfél évtizedig folytatódhattak a csalások. Rogán Antal megígérte, hogy lesz parlamenti vizsgálóbizottság, ami majd kideríti, kik a brókerbotrány felelősei.

Nyáron születik Szanyi Tibor negyedik gyermeke

Itthon2015.03.09, 11:37

Második közös gyermeküket várja Szanyi Tibor és nála 30 évvel fiatalabb felesége. Az MSZP-s EP-képviselő interjút adott az Origónak. Szerinte Orbán annak a Putyinnak a legjobb tanítványa, aki az oligarchabázisú nemzetek Európájában gondolkodik, a Fidesz pedig saját magát verte meg Veszprémben, de a kétharmad nincs veszélyben, mert a Jobbik megvehető. Nem érti, hogy a magyar képviselők által Brüsszelbe vitt tízezer vendég közül miért az ő nyolc gój motorosa szúrt szemet.

Nem biztos a tapolcai győzelemben a Fidesz

Itthon2015.03.08, 18:09

Nem okozna meglepetést a Fideszben, ha az április 12-i tapolcai választáson vereséget szenvednének – tudta meg az Origo. Kormánypárti berkekben az Orbán–Simicska-konfliktusnak sem örülnek, mivel a Magyar Nemzetet és a Hír Televíziót nem lehet egyik napról a másikra pótolni.

Meglehet a kétharmad az Iszlám Állam elleni magyar misszióra

Gazdaság2015.03.06, 16:10

Meglehet a kétharmados többség az Iszlám Állam elleni magyar misszió támogatására, ha a Fidesz frakciójának nagy többsége megszavazza a 150 magyar katona kiküldését. A Fidesz mellett a DK jelezte, alapvetően támogatják a missziót.

Politikai fejlemény a végrehajtói kamara ügyében

Itthon2015.03.06, 16:19

Miután Origo cikkének megjelenése után lemondott Patyi Gergely, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, a parlamenti pártok közül a Fidesz, az MSZP és az LMP is rendet tenne a bírósági végrehajtás területén.  

Zuglói büdzsé: megszavazták, de nem szeretik

Itthon2015.03.06, 14:47

Senki sem szavazott a 2015-ös zuglói költségvetés ellen, de a bizottságok közül egyik sem támogatta. A képviselők azért szavazták meg, mivel a kerület e nélkül a működésképtelenség határára ért volna.

Feljelentést tesz az MSZP a Buda-Cash ügyben

Gazdaság2015.03.06, 12:41

Ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést az MSZP. A szocialisták azt akarják kideríteni, mekkora felelőssége van az államnak a Buda-Cash botrányban.

A Fidesz továbbra is a szocialistákra keni a brókerbotrányt

Itthon2015.03.05, 17:55

A Fidesz szerint a szocialisták hiába próbálnak kétségbeesetten menekülni a „második szocialista brókerbotrány” felelőssége elől, nem tudnak. Az MSZP szerint pedig Áder János köztársasági elnök is aktív szerepet játszott a Buda-Cash érdekeltségi körébe tartozó bankcsoport létrejöttében. 

A titkosszolgálat is érintett a Buda-Cash ügyben

Gazdaság2015.03.05, 13:35

A hazai titkosszolgálatok is érintettek a Buda-Cash brókerbotrányban, mivel a dolgozók megtakarításai is a céghez kapcsolódó egyik egészségpénztár számláján voltak – értesült az Origo. Úgy tudjuk, a kormányzat azt is vizsgálná, hogyan alakulhatott át több, a Buda Cash érdekkörébe tartozó szövetkezeti intézet bankká egy nap alatt.

Megállt a lejtmenet: nem gyengült a Fidesz a Nézőpont szerint

Itthon2015.03.04, 13:06

A Nézőpont Intézet felmérése szerint februárban sem változott jelentősen a pártok támogatottsága. Továbbra is a Fidesz vezet, az ellenzék nem erősödött.

Tóbiás: A Fidesz az utolsó kegyelemdöfést viszi be

Itthon2015.03.03, 20:34

Az MSZP elnöke szerint a kormány szétzilálta a szociális ellátások rendszerét. Tóbiás József szerint fel kell tenni azt a kérdést, hogy ki fog gondoskodni azokról az emberekről, akik a munkájuk alapján szerzett bérből nem tudnak megélni.

Újabb csodafegyvert vetne be a Fidesz

Itthon2015.03.03, 06:12

A kormánypárt abban bízik, hogy a Buda-Cash-üggyel aktivizálni tudják azokat a szavazóikat, akik az utóbbi hónapokban elfordultak a Fidesz–KDNP-től. A párt számára nagyon fontos lenne egy olyan ügyet találni, amelynek révén a tapolcai időközi voksolást is megnyerhetik.

Veszélyes tendenciáktól tarthat a Fidesz

Itthon2015.03.02, 13:47

Felemás eredményt értek el a kormánypártok a hétvégi időközi önkormányzati választásokon, míg a baloldali ellenzék meglehetősen gyengén szerepelt. A politikai verseny egyre inkább kétszereplőssé válik, ami sok esetben egyáltalán nem kedvez a Fidesz–KDNP-nek.

Összefogna a fagyhalál ellen az MSZP

Itthon2015.03.02, 10:34

Összefogna a fagyhalál ellen az MSZP. A szocialisták szerint ugyanis drámai a helyzet. 

Eltörölné a roaming díjakat az MSZP

Nagyvilág2015.03.02, 10:17

Pártokon és tagállamokon átívelő összefogást kezdeményez Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője a roamingdíjak eltörlése érdekében. 

Csúnya választási pofonokat kapott a Fidesz

Itthon2015.03.01, 19:56

Nemcsak a közvélemény-kutatásokban, hanem az éles választási szituációkban is egyértelműen látszik, hogy a Fidesz–KDNP jelentős szavazói csoportokat veszített el 2014. október óta – derült ki az Origo számításából, amelyekben az időközi választások eredményeit elemeztük. Az utóbbi hónapokban a független jelöltek támogatottsága nőtt jelentősen, nagy vesztes a Jobbik és az LMP.

Hazug, fáradt Orbán-beszédet hallott az ellenzék

Itthon2015.02.27, 18:18

Hazug, fáradt és semmitmondó évértékelőnek tartják orbán Viktor beszédét az ellenzéki pártok, a DK, az MSZP és az Együtt is egy gyengülő miniszterelnököt látott a Vártkertbazár pódiumán. A Magyar Liberális Párt nyílt provokációról, Harrach Péter KDNP-elnök viszont nagyívű szónoklatról beszél.

Matolcsy fejét követeli az MSZP a Buda-Cash-ügy miatt

Gazdaság2015.02.27, 12:06

Az MSZP szerint azonnal távoznia kell a Buda-Cash-ügy miatt Matolcsy Györgynek az MNB éléről, és az új vezetőnek kártalanítania kell a károsultakat.

MSZP: kevesebb közvilágítás, több szatírkodás

Itthon2015.02.25, 18:09

Mindegyik ellenzéki párt bírálta a főváros idei költségvetését, melyet végül kormánypárti többséggel - valamint a soroksári polgármester támogatása és a zuglói polgármester tartózkodása - elfogadott a fővárosi közgyűlés.

Csak egy Fidesz-MSZP összefogás mentheti meg az országot?

Itthon2015.02.25, 09:00

Ma egy nagykoalíció – különböző okokból – senkinek nem érdeke, de a jövőben, ha sokan akarják, hogy nagykoalíció legyen, akkor lesz – többek között erről is beszélt az Origónak adott interjújában Csizmadia Ervin. A Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője legújabb könyvének az apropóján úgy vélte, hogy ha tetszik van „harmadik út” is.

MSZP-s győzelmet vihet Tapolcára a veszprémi gyors

Itthon2015.02.23, 15:43

Abban az esetben, ha a veszprémi 1-es számú körzetben látható választói tendenciák ismétlődnek meg a veszprémi 3-as számú körzetben, akkor újabb mandátumot veszíthet a Fidesz. Az Origo számítása szerint a baloldal akár 3000 ezer szavazatot is ráverhet a kormánypártokra.

Aki veszít Veszprémben, ellenzékbe kerül

Itthon2015.02.23, 11:30

Közel egy év alatt a Fidesz–KDNP elveszítette a szavazóinak több mint felét a veszprémi 1-es számú körzetben, míg a baloldal hat százalékponttal tudta növelni a hívei számát – derült ki a február 22-i időközi országgyűlési választás eredményeiből. A kormánypártok tíz kis településen is kikaptak, míg Veszprémben csak 11 szavazókörben nyertek. A Jobbik és az LMP sem lehet boldog az eredménnyel.

Kész Zoltánnak nincs 11 fideszes ellenfele

Itthon2015.02.18, 17:54

Elmarasztalta a Kúria Kész Zoltán veszprémi független képviselőjelöltet, amiért kamujelöltekről és kalandorokról beszélt a Fidesszel összefüggésben. Az őt támogató MSZP pedig a jelek szerint nem tudja visszalépésre bírni "demokratikus értékeket valló" riválisait.

Tóbiás József hétfőn szembesíti Orbán Viktort

Itthon2015.02.15, 13:37

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az üzletek vasárnapi zárva tartása a választás szabadságába történő súlyos beavatkozás. A Fidesz szerint több szabadidőt, élénkebb gazdaságot hoz a vasárnapi pihenőnap. 

Tapolcán összefogott az MSZP és a DK

Itthon2015.02.14, 15:59

Pad Ferencet közös jelöltként indítja a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció Veszprém megye 3. számú választókerületében, Tapolcán az áprilisi időközi országgyűlési választáson.

LMP: Úgy látszik, nem cél a kétharmad megdöntése

Itthon2015.02.12, 13:01

Az LMP szerint az MSZP a tapolcai képviselőjelöltje "ultimátumszerű" megnevezésével másodszor is bebizonyította, hogy nem célja a kétharmad megdöntése, ahogy a Jobbiknak sem, amely szintén csütörtökön jelenti be önálló jelöltjét.

Stabil Fidesz-előnyt mért a Századvég

Itthon2015.02.12, 09:44

A Századvég szerint stabilan őrzi előnyét a Fidesz–KDNP a többi párttal szemben, míg az Ipsos február elején is kormánypárti visszaesést mért.

MSZP: Orbán őrültségre készül

Itthon2015.02.11, 14:34

Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy ne kössön Vlagyimir Putyinnal a paksi után egy újabb, Magyarország számára káros paktumot.

Ingyenes óvodai étkezést követel az MSZP

Itthon2015.02.11, 13:00

Az MSZP azt követeli, hogy már idén tavasztól terjesszék ki az ingyenes óvodai étkeztetést - mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője.

Lassan befogja a Fideszt a Jobbik az Ipsos szerint

Itthon2015.02.11, 10:45

Tovább csökkent a Fidesz–KDNP népszerűsége február elején az Ipsos szerint, míg a Jobbiknak még soha nem volt ennyi szavazója a kutatóintézet szerint.

Tóbiás: A korrupció lebontása az MSZP célja

Gazdaság2015.02.06, 16:22

A korrupció lebontása az MSZP célja – mondta Veszprémben Tóbiás József pártelnök. Ígérete szerint az MSZP az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatait nyilvánossá tevő törvényjavaslatot nyújt be.

Fidesz: Magyarország a legjobb a munkanélküliség felszámolásában

Gazdaság2015.02.05, 16:58

A Fidesz szerint „a szocialisták hazug állításával szemben” a tény az, hogy Magyarország ma az első helyen áll a munkanélküliség csökkentésében.

Nézőpont: Vezet a Fidesz, de nyomában van a Jobbik

Itthon2015.02.04, 16:36

Megállt a Fidesz-KDNP támogatottságának csökkenése, a kormánypártokat decemberhez hasonlóan változatlanul a teljes népesség 26 százaléka támogatja – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. A felmérés alapján elmondható, hogy stabilizálódtak a pártok közti erőviszonyok.

Századvég: megállt a Fidesz visszaesése

Itthon2015.02.04, 16:26

Stabilizálta januárban az első helyét a Fidesz, és ezzel magabiztosan őrzi első helyét a pártok versenyében. Az ellenzéki pártok támogatottsága sem változott a választások óta, viszont folytatódott az aprózódás – áll a Századvég legfrissebb felmérésében. Más közvélemény-kutató intézetek korábban kormánypártok népszerűségcsökkenéséről számoltak be.

Szanyi: Gyurcsány a baloldal vérét szívja

Itthon2015.02.03, 11:10

Vadkapitalista kalandornak nevezte Gyurcsány Ferencet Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője Faceboook-bejegyzésében. A politikus szerint hiba volt az országgyűlési választások előtti baloldali megállapodás a közös jelöltekben, és közös listában.

MSZP: demokratikus eszközökkel állítjuk vissza a köztársaságot

Itthon2015.01.31, 15:11

Méltósággal és demokratikus eszközökkel állítjuk vissza a köztársaságot - mondta az MSZP elnök-frakcióvezetője szombaton Budapesten a Magyar Köztársaságra emlékező kőnél.

Barátaitól hiába várt segítséget a pécsi MSZP-elnök

Itthon2015.01.31, 10:22

Németországban talált munkát egy állami cégnél Juhász István. Az MSZP korábbi pécsi elnöke nemrég közösségi oldalára írta ki, hogy munkát keres, mert a politikából kiszállva a munkája is megszűnt.

Az új útdíjak ellen demonstrált az MSZP

Itthon2015.01.30, 18:23

Országszerte több helyszínen tartott demonstrációkat a Magyar Szocialista Párt a városokat elkerülő útszakaszok díjmentességéért. A tiltakozás szervezése óta több útszakasz díjmentes lett.

Más kerületben is feltűntek a belvárosi ingatlanbotrányban érintett cégek

Itthon2015.01.29, 09:46

A belvárosi ingatlanbotrányban érintett egyes cégek a II. kerületben lezajlott néhány ingatlanértékesítés körül is felbukkantak – állítja az MSZP. A kerületi önkormányzat áll minden vizsgálat elé.

Krumpliosztás a pilisi választás előtt

Itthon2015.01.28, 17:48

Egy videofelvétel szerint ételt osztott az MSZP a pilisi időközi választás előtt, amelyet a párt jelöltje nyert. Most úgy tűnik, hogy nem a szocialisták, hanem a DK, és nem ételt, hanem tartós élelmiszert osztott a településen. Több feljelentést is tettek, de döntés még nem született.

Kétéves mélypontra zuhant a Fidesz

Itthon2015.01.28, 16:25

A Tárki kutatása szerint januárban folytatódott a Fidesz-KDNP népszerűségvesztése, vagyis az elmúlt negyedév csökkenő trendje stabilizálódni látszik, és ennek következményeként a kormánypártok támogatottsága a két évvel ezelőtti szintre esett. Az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Koalíció erősödött jelentősen, de a második hely a Jobbiké.

Az MSZP-s postás, aki mindent vitt Pilisen

Itthon2015.01.27, 16:21

Beindult az MSZP, ha így dolgoznak, győzhetnek Veszprémben és Tapolcán is - állítja a pilisi postás, aki szocialista képviselőjelöltként nagy aránnyal verte meg kormánypárti ellenfelét. Tóbiás József pártelnök is örül a sikernek; februárban pedig országjárásba kezd.

Egyszerre hisz a vörös szegfűben és a sárga rózsában is az MSZP

Itthon2015.01.26, 16:58

Ahogy az elmúlt huszonöt évben, a következő huszonötben is a vörös szegfű lesz az MSZP jelképe – mondta az Origónak Tóbiás József arra reagálva, hogy ő és több más vezető szocialista politikus is egy sárga rózsát tett ki a Facebook-oldalára.

A Fidesz ötször már leszavazta, az MSZP mégsem adja fel

Itthon2015.01.26, 11:37

Az MSZP ismét kezdeményezi a fagyhalálok megelőzésére szolgáló pénzügyi alap létrehozását, amelyet a Fidesz már ötször leszavazott a parlamentben - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.

MSZP: ipari kémkedésre is alkalmas az akaer

Gazdaság2015.01.23, 14:17

Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) megszüntetését követeli az MSZP. Gőgös Zoltán szerint a rendszer ipari kémkedésre alkalmas, és az áfacsalásokat sem állítja meg.

Kitart az MSZP az útzár mellett

Itthon2015.01.22, 15:22

Hiába csiszoltak az útdíj rendszerén, az MSZP így is megtartja a január végére tervezett félpályás útlezárásokat. Tóbiás József frakcióvezető szerint a kormánynak csak egy választása maradt.

Útlezárással fenyeget az MSZP a pályamatricák miatt

Itthon2015.01.21, 17:36

Félpályás útlezárást terveznek az MSZP helyi szervezetei minden olyan útszakaszon, amit januártól fizetőssé tettek - jelentette be Tóbiás József. A frakcióvezető szerint a kormánynak be kellett volna ismernie: rossz viccc az új pályamatricák bevezetése

Újabb kerekasztallal buktatnák meg az Orbán-kormányt

Itthon2015.01.20, 16:10

Újabb kerekasztal megszervezésével segítenék elő baloldali értelmiségiek az Orbán-kormány bukását. 2010 óta már több hasonló kezdeményezés is volt, de nagy sikert egyik sem tudott felmutatni. Ferge Zsuzsa szerint az ország előtt álló súlyos problémákat a Fidesz nélkül sem lehet megoldani.

Fidesz-kétharmad: Simicska és Török már elbukott

Itthon2015.01.20, 09:06

Véget ért az ajánlások gyűjtése a veszprémi időközi országgyűlési választásra. A tét hatalmas: ha nyer a Fidesz, akkor a pártnak megmarad az esélye, hogy megőrizze kétharmados többségét. Ha veszít, akkor az esetleges alaptörvény-módosításhoz alkalmi szövetségeket kell kötnie. Akár 26 jelölt is lehet február 22-én.

Ezeken múlik a Fidesz-kétharmad

Itthon2015.01.13, 08:44

Két időközi országgyűlési választást tartanak Veszprém megyében, ezeken eldől, hogy megmarad-e a Fidesz–KDNP kétharmada az Országgyűlésben. A két körzet közül a Veszprém-központúban nagyobb az esélye annak, hogy veszít a kormánypárt, míg Tapolcán biztosabbnak tűnik a pozíciója.

MSZP-sek vonultak az utakra

Itthon2015.01.12, 15:54

Az MSZP Bács-Kiskun, Tolna és Somogy megyei szervezetei a januárban kiterjesztett útdíjfizetés visszavonásáért forgalomlassító demonstrációt tartottak a 6-os út M9-esre vezető szakaszán, valamint a szekszárdi Duna-híd Bács-Kiskun megyei oldalán az 51-es számú főút és az M9-es autóút találkozásánál hétfőn.

Februártól kopogtatnak a szocialisták

Itthon2015.01.12, 07:53

Ajtóról ajtóra járva bővítené a szimpatizánsairól készült adatbázisát a fővárosi MSZP. Támogatóikkal a Facebookon és hírlevelekben tartanák a kapcsolatot. Az irányok már megvannak, a februárban induló akció konkrét lépéseiről napokon belül döntenek.

Robbanásközeli a helyzet Zuglóban

Itthon2015.01.10, 14:54

Személyi kérdések miatt ismét kiújultak az ellentétek Zuglóban Karácsony Gergely PM-s polgármester és az MSZP-hez köthető képviselők között. Olaj volt a tűzre a kerületvezető egy korábbi interjúja is, amelyben a Fideszt dicsérte. Még a feloszlatás is fölmerült, de egy új választás senkinek sem érdeke.

Az LMP Polttól várja, hogy ne zúzzák be a bizonyítékokat

Itthon2015.01.09, 15:14

A legfőbb ügyészhez fordul az LMP, nehogy megsemmisítsék a hétfői határidőben az önkormányzati választás terézvárosi ajánlóíveit, ami választási csalás bizonyítéka. Az Együtt-PM, az MSZP és a DK szerint a szocialáldemokraták polgármesterjelöltjének ajánlásai 90 százalékban "problémásak" voltak.

Korózs Lajos kibukott a béremeléseken

Itthon2015.01.09, 13:55

Az MSZP felháborítónak tartja, hogy miközben a nyugdíjak átlagosan 2000 forinttal emelkedtek januártól, addig az államtitkárok - mint mondta - átlagosan 220 ezer forintos emelést kapnak.

Megvan Novák Előd utódja, mégsem mond le

Itthon2015.01.08, 15:08

Bár megígérte, egyelőre nem mondott le a Novák Előd az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöki posztjáról. Pedig úgy tudjuk, már meg is van az utódja. A szocialisták másik posztjáról is lemondatnák a Rikárdó-ügy miatt.

Nézőpont: Növekvő kiábrándultság, de Fidesz-vezetés

Itthon2015.01.08, 09:44

A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint a Fidesz–KDNP továbbra is vezeti a pártversenyt, egy mostani választáson ismét erős többséggel újrázhatna a pártszövetség, támogatottsága azonban csupán a 2012. decemberi szinten van. Az ellenzék legerősebb pártja továbbra is a Jobbik.