MSZP

címke rss

Tetszene a Habony-adó az olvasóinknak

Itthon2014.12.15, 16:05

Az Origo nem reprezentatív szavazásának eredménye azt mutatja, hogy a voksolók elégedetlenek a kormányzati adóötletelésekkel. Ez nagyban összevág azzal, hogy a közvélemény-kutatók a kormánypártok támogatottságának jelentős csökkenését mérték. Ennek ellenére még így is lehet, hogy kétharmadot szerezne a Fidesz–KDNP egy mostani szavazáson.

Háború helyett békét kínál az újjáépülő MSZP

Itthon2014.12.13, 13:52

Önmarcangolás után építkezne az MSZP, amely 2018-ra erős, Orbán Viktor és a Fidesz rendszerével szembeni hihető alternatívává fejlesztené magát. Jövőre építkeznek, 2016-ban programot alkotnak, 2017-ben pedig előválasztáson dől majd el, kim lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A felkészülést Lakner Zoltán és Andor László is segíti.

Orbánékkal szemben csak egy rendszerváltás lehet sikeres

Itthon2014.12.12, 11:49

2009-et követően aszimmetrikussá vált a magyar politikai rendszer, de az utóbbi időben vannak jelei annak, hogy ez megdőlni látszik. Tölgyessy Péter szerint a mostani kormánypártokat csak egy rendszerváltás szoríthatja ellenzékbe, de nem biztos, hogy ez nagyon jó lesz az országnak.

Nettó 100 ezres minimálbért akar az MSZP

Itthon2014.12.12, 10:26

Az MSZP az idei három választás értékelése mellett jövőképet is felvázol szombati pártértekezletén - mondta az ellenzéki párt elnökhelyettese. Gőgös Zoltán bízik abban, hogy az MSZP "ütőképes ajánlatot" tud összeállítani a társadalomnak. Beszélt arról, hogy nem az MSZP-márkanévvel van a probléma, hanem a mögötte lévő tartalommal.

Eladó az MSZP-székház

Itthon2014.12.12, 06:45

Árulják a VI. kerületi Jókai utcai székházat a szocialisták – mondta Katona Tamás pártigazgató.

Tíz év a pártos ügyésznek, bírónak

Itthon2014.12.11, 17:05

Börtönnel fenyegeti az MSZP a politikai célzatú, koncepciós eljárások indítóit és végrehajtóit, noha Polt Péter legfőbb ügyész szerint ez a műfaj nem is létezik. Fleck Zoltán jogszociológus viszont az Origónak arról beszélt: a látszat nem ez.

Komoly nyomás alatt van az MSZP

Itthon2014.12.09, 16:43

Az MSZP Szocialista Platformjának az Origo birtokába került programtervezete egyértelműen a baloldali profil erősítését szolgálná, azonban nagyon sok innovatív elemmel nem rendelkezik. Az erős személyiség kérdését látványosan kerüli az irat, így a vezetési válságra sem ad egyértelmű magyarázatot. Elemzők szerint hibás út lenne az MSZP részéről, ha a többi baloldali erő kiszorítását forszírozná a következő években.

Itt az MSZP kibeszélőshow-jának forgatókönyve

Itthon2014.12.09, 16:51

Gyurcsányt, Bajnait, a liberálisokat és saját magát is okolja az MSZP azért, hogy kudarcos kormányzás után hitelességét vesztett, a vidéket és a fiatalokat megszólítani képtelen, szinte marginális politikai erővé vált. Az Origo megszerezte a szembenézés és az újrakezdés forgatókönyvét. A szombati pártértekezleten Tóbiás József elnök erre alapozva hirdetheti meg egy új, nemzeti elkötelezettségű, karakteresen baloldali néppárt építését.

Tóbiás a német szocialistákkal kooperál

Itthon2014.12.08, 16:22

Közös munkacsoport és képzési központ létrehozását határozta el az MSZP és a Német Szociáldemokrata Párt - közölte az MSZP elnök-frakcióvezetője.