MOB
címke rss- kapcsolódó címkék:
- olimpia
- Borkai Zsolt
- Kulcsár Krisztián
- NOB
- Schmitt Pál
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Schmitt túlzott nacionalizmustól óvja az ifjúsági olimpia résztvevőit
Schmitt Pál köztársasági elnök szerint a sportolóknak meg kellene tiltani, hogy felvigyék országuk zászlaját a dobogóra eredményhirdetéskor. A szingapúri ifjúsági olimpián tartózkodó korábbi MOB-elnök javaslatáról - a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség honlapja szerint - tájékoztatta Jacques Rogge-ot, a NOB elnökét is.
- címkék:
- Schmitt Pál
- ifjúsági olimpia
- MOB
- NOB
- Címkefelhő »
Október 10-e után választanak új MOB-elnököt
Október 10-e után választható meg a Magyar Olimpiai Bizottság új elnöke - mondta pénteken Molnár Zoltán, a MOB főtitkára, aki Schmitt Pál megválasztott államfő lemondása után átmenetileg gyakorolja az elnöki jogkört.
- címkék:
- sportpolitika
- MOB
- Címkefelhő »
Megérkezett a MOB számlájára a 700 millió forint
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkársága átutalta a Magyar Olimpiai Bizottságnak a plusz 700 millió forintos támogatást, az összeg pénteken már megjelent a MOB számláján.
- címkék:
- sportpolitika
- MOB
- Címkefelhő »
Az ezüstös elnök - Schmitt Pál útja a Sándor-palotáig
Ért ahhoz, hogyan szerettesse meg magát, a konfliktusokat hajlamos kikerülni, és ha mégis belefut egybe, ellenfeleit igyekszik nem ellenséggé tenni. Hivatalba lép az új köztársasági elnök, Schmitt Pál, aki már fiatal sportolóként magas hivatalokról álmodott, és felesége tanácsaival felvértezve építette karrierjét, amelyben a tévétornának és a nyakkendőknek is fontos szerep jutott. Az elnök pályájának fordulópontjai.
- címkék:
- Schmitt Pál
- köztársasági elnök
- MOB
- Címkefelhő »
Schmitt lemondott MOB-elnöki tisztségéről
Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök lemondott MOB-elnöki tisztségéről, és a hazai olimpiai bizottság új vezetőjének megválasztásáig Molnár Zoltán főtitkárt bízta meg az elnöki tisztségből fakadó jogkör gyakorlásával.
- címkék:
- Schmitt Pál
- MOB
- Címkefelhő »
"Rosszabb a helyzet, mint Trianon után" - interjú a MOB elnöki posztjára pályázó Kovács Istvánnal
Kovács Istvánt sokan már elkönyvelték mint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) következő elnökét, pedig még el sem jött a jelölés ideje. Kovács ettől függetlenül felvállalja, hogy a magyar sport irányítója akar lenni, már a tévézéstől is búcsúzni készül emiatt, de csak akkor pályázik a posztra, ha ő lesz az egyetlen olimpiai bajnok a jelöltek között. Elnökként megszabadulna a magyar sportot bénító dilettánsoktól, és bár szerinte a kormány nem kommunikálta megfelelően a sportot érintő új adótörvényeket, azokat a felvirágzás zálogának tartja.
Kovács István jelölteti magát MOB-elnöknek
Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetője vasárnap bejelentette, le fog mondani MOB-elnöki posztjáról. Utódaként olimpiai bajnokok neve merült fel: az ökölvívó Kovács István biztosan jelölteti magát, de komoly támogatottság esetén a kenus Vaskuti István is vállalná a feladatot. Gyulay Zsolt szomorúnak tartja, hogy a fontos feladatok helyett hetek-hónapok óta folyik a találgatás az utódlásról.
Schmitt megerősítette, hogy lemond MOB-elnöki posztjáról
Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetője a debreceni öttusa Európa-bajnokság zárónapján tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy le fog mondani MOB-elnöki posztjáról.
- címkék:
- Schmitt Pál
- sportpolitika
- MOB
- Címkefelhő »
Hatmillió forintot adtak Schmitt Pál Harley Davidsonjáért
Hatmillió forintért kelt el Schmitt Pál 1942-es Harley Davidson motorkerékpárja egy jótékonysági árverésen. Schmitt az árvízkárosultak javára ajánlotta fel a muzeális, de működőképes motort.
- címkék:
- Schmitt Pál
- árvíz
- Duna Televízió
- MOB
- Címkefelhő »
Amíg el tudja látni feladatát, marad MOB-elnök Schmitt
Amíg el tudja látni a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöki tisztét, addig marad ebben a funkciójában Schmitt Pál.
- címkék:
- Schmitt Pál
- sportpolitika
- MOB
- Címkefelhő »
2012: hét-nyolc olimpiai arany a magyar terv
Nyolcszáz nappal a 2012-es londoni játékok előtt elsősorban az anyagi nehézségeket taglalta, ugyanakkor derűlátó elvárásokat fogalmazott meg Kovács Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója.
- címkék:
- olimpia
- MOB
- Címkefelhő »
Schmitt Pál egy fiatalnak adná át a MOB elnöki székét
Schmitt Pál szerint 21 év után nyugodtan átengedheti a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöki tisztségét egy fiatalnak, "talán éppen egy olimpiai bajnoknak".
- címkék:
- Schmitt Pál
- sportpolitika
- MOB
- Címkefelhő »
"Ennyi ésszel én is tömjénezném magam" - portré Berényi Jánosról
Volt munkatársai hiú és öntömjénező embernek látják, van, aki a rengeteg pozíciója miatt felszínes vezetőt ismert meg benne, más szerint azonban már akkor energikus és felkészült menedzser volt, amikor ezt a szót még nem is ismerték Magyarországon. Berényi János a magyar sportvezetés jolly jokere, többek között irányította már a Hungaroring Sport Rt.-t és a Nemzeti Sportszövetséget is. Nemrég hagyta el a kosárlabdázókat, ahol úgy érezte, nem becsülik meg, és rövidesen visszatérhet a teniszszövetség élére. Noha mindkét helyen arra panaszkodtak, hogy üres pénztárat hagyott maga után, szerinte eddig mindig teljesítette a vállalásait.
A köztévét bírálja a MOB
A vancouveri téli játékokról, a 2010-es költségvetésről és a sportágak állami támogatására tett felosztási javaslatról tárgyalt pénteken, idei első rendes ülésén a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. A testület három jelentős sportesemény közvetítéséért kampányol az MTV-nél.
- címkék:
- tv-műsor
- MTV
- MOB
- Címkefelhő »
Pazarló koldus a magyar sport
Roskadozó sportlétesítmények, balesetveszélyes sportszerek, elégtelen orvosi háttér az egyik oldalon, a nyugat-európainál arányaiban kétszer-háromszor magasabb személyi juttatások, dél-afrikai és floridai edzőtáborok, hatalmas pénzeket felemésztő sportszövetségek a másikon. Orbán Viktor kedden több költségvetési pénzt ígért a magyar sportnak és azt mondta: nemzeti ügy, hogy Magyarország az olimpiai éremtáblázat első tíz helyzettje között szerepeljen. Tény ugyanakkor, hogy az állami finanszírozás növelése önmagában egyáltalán nem garancia az olimpiai eredményességre.
- címkék:
- Orbán Viktor
- sport
- olimpia
- MOB
- Címkefelhő »
Szerény magyar célok a téli olimpián
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pontszerzést vár a 14-18 fős magyar csapattól a 94 nap múlva kezdődő vancouveri téli ötkarikás játékokon. Ezt Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója jelentette be az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága előtt. A 2006-os torinói téli olimpián a magyarok öt pontot gyűjtöttek.
- címkék:
- Vancouver
- téli olimpia
- MOB
- Címkefelhő »
1,3 milliárd póttámogatást kérnek az olimpiai sportágak
Egymilliárd 300 millió forint pótlólagos forrás folyósításához kérik a miniszterelnök közreműködését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kibővített gazdasági bizottságának rendkívüli ülésén megjelent sportszövetségi vezetők.
- címkék:
- sportgazdaság
- MOB
- Címkefelhő »
Elhunyt Greminger János
Nyolcvanéves korában, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Greminger János, a második világháború utáni időszak legjobb magyar kosárlabdázója, az 1955-ben Európa-bajnokságot nyert válogatott, valamint a Bp. Honvéd sokszoros bajnokcsapatának vezéregyénisége.
- címkék:
- kosárlabda
- MOB
- Címkefelhő »
Schmitt: 90 milliárd kellene a magyar sportnak
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a jövőre előirányzott 15,1 milliárd forint helyett évi 90 milliárd forintra lenne szüksége a magyar sportnak ahhoz, hogy nemzetközi szinten versenyképes maradjon.
- címkék:
- Schmitt Pál
- olimpia
- sporttámogatás
- MOB
- NOB
- Címkefelhő »
Új főigazgatót akarnak a Sportkórház orvosai
Berkes István helyett új vezetőt szeretnének a Sportkórház élére az intézmény orvosai, mivel szerintük lehetetlenné vált a további együttműködés a főigazgató főorvossal.
- címkék:
- Sportkórház
- MOB
- Címkefelhő »
44 milliót spórol saját működésén a MOB
Jelentősen lefaragja idei működési költségét a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB). Schmitt Pál elnök elmondta, hogy a büdzsé megtervezésénél a takarékosságot tartották szem előtt, különös tekintettel arra, hogy a bevételi oldal nagymértékben függ a szponzorok támogatásától, amely előreláthatólag kisebb lesz, mint az elmúlt években.
- címkék:
- olimpia
- MOB
- Címkefelhő »
Sztárcsapat ellen rajtol a hokiválogatott
Magyarország és Lettország jégkorong-válogatottja egyaránt három-három alkalommal szerepelt korábban téli olimpián, a nagy kérdés az, melyik fél tud esetleg negyedszer is eljutni az ötkarikás játékokra. A rigai olimpiai selejtező csütörtöki nyitányán az A csoport meghatározó tagja ellen kezd Pat Cortina együttese, s bár az esélyek nem mellettünk szólnak, a válogatott tett már csodát máskor is.
Cortina: Kicsit álmodozni is kell
Az olimpiai részvétel nagyobb eredmény lenne, mint az A csoportos világbajnoki szereplés kiharcolása, legalábbis így gondolja a Magyar Jégkorong Szövetség vezetősége. A válogatott szerdán utazik Rigába, hogy csütörtök és vasárnap között megmérkőzzön Lettországgal, Olaszországgal és Ukrajnával. A MOB által nem támogatott selejtező célja Vancouver, a 2010-es téli olimpia.
A túlversenyeztetés is okozhatta a pekingi kudarcot
A sport átrendeződött teljesítménytérképe és a hazai versengés hiánya is azon okok között szerepel, amelyek miatt a magyarok gyengébben szerepeltek a pekingi olimpián.
- címkék:
- sport
- MOB
- Címkefelhő »
Edzés helyett doppingellenőrzésre vitték női kéziseinket
A vasárnap Pekingbe érkezett magyar olimpiai csapat néhány tagja máris átesett az első doppingellenőrzésen. A MOB beszámolója szerint délután négy óra előtt húsz perccel - magyar idő szerint 9.40-kor - egy svéd hölgy vezetésével feltűnt egy öttagú csoport a magyar szálláshely bejáratánál, és egyedi módon választotta ki az alanyokat.
- címkék:
- MOB
- Címkefelhő »
Ezer gyerekfutballista gálázott az Albert-stadionban
Nagy sikerrel, szép gólokkal és örömfutballal zárult a Samsung Focizoom-kupa idei kiírásának döntője az Albert-stadionban, amelyen az U7-es korosztálytól az U17-esekig ötvenhárom csapat vett részt. A ferencvárosi stadionban a közel ezer gyerekfutballista tizenegy pályán küzdött a győzelemért, a legjobbak pedig a Samsung, az adidas és a MOB értékes ajándékaiból részesültek.
- címkék:
- foci
- Samsung Focizoom-kupa
- MOB
- Címkefelhő »
Berki nézőként ott lesz Pekingben
Bár a torna sportág sokat bírált kvalifikációs rendszeréből adódóan az olimpiai kvótáról vb-ezüstérmével is lemaradt, a háromszoros Európa-bajnok Berki Krisztián a MOB vendégeként mégis ott lehet Pekingben, és nézőként megtekintheti a versenyeket.
- címkék:
- Berki Krisztián
- torna
- MOB
- Címkefelhő »
Erős csapattal mehetnek Pekingbe úszóink
Kihangsúlyozva, hogy csak tájékoztató jelleggel, de a Magyar Úszó Szövetség a MOB rendelkezésére bocsátotta az A és B szinttel rendelkező versenyzőkből formálódó pekingi válogatott összeállítását, az egyes számokra lebontva.
- címkék:
- cseh
- Magyar Úszó Szövetség
- MOB
- Címkefelhő »
Elhunyt Baczakó Péter olimpiai bajnok súlyemelő
Hosszú, súlyos betegség után, ötvenhat éves korában elhunyt Baczakó Péter olimpia bajnok, a magyar súlyemelősport egyik kiemelkedő egyénisége. Baczakó Pétert a MOB, a Magyar Súlyemelő Szövetség és a BKV Előre saját halottjának tekinti.
Két olimpiai érem vízilabdázóink célja
"Teljesítettük, amit a legutóbbi egyeztetés során ígértünk" - jelezte Martin György, a vízilabda-szövetség elnöke a MOB-ban folytatott olimpiai konzultáción, hogy a várakozásoknak megfelelően a férfi és a női válogatott is ott lesz Pekingben.
- címkék:
- Martin György
- éremművész
- öntészet
- MOB
- Címkefelhő »
Kovács Ágnes szurkoló lesz Pekingben
Bár a nyári ötkarikás játékokon versenyzőnként már nem vesz részt Kovács Ágnes, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő a MOB meghívottjaként jelen lesz a kínai fővárosban, és emellett kedden csatlakozott a Peking Szurkolói Klubhoz is.
- címkék:
- Kovács Ágnes
- úszás
- MOB
- Címkefelhő »
Csodaszámba megy az öt sportlövő-kvóta
Öt sportlövő indul kilenc versenyszámban - további nyolc egy körrel vagy koronggal maradt le a kvalifikációról: ez a mérlegük a honi sportlövőknek, amire büszkék lehetnek, különösen, ha azokra az egészen elképesztő állapotokra is tekintettel vagyunk, amelyek között megszülettek ezek az eredmények, hangzott el a MOB olimpiai egyeztetésén.
- címkék:
- Igaly Diána
- Kovács
- sportlövészet
- MOB
- Címkefelhő »
Csak az aranyért jár prémium a pólósoknál
A férfiak már kvalifikálták magukat, a nők elsősorban a jövő februári világselejtezőben bíznak - pekingi szemszögből röviden így értékelték a vízilabdázók helyzetét a MOB soros olimpiai konzultációján.
- címkék:
- Drávucz Rita
- vízilabda
- MOB
- Címkefelhő »
Peking 2008: Korea távol a közös csapattól
Nincs előrelépés a két Korea között a pekingi olimpián indítandó közös csapat ügyében, a januári téli Ázsiai Játékokon viszont várhatóan együtt vonulnak majd fel Észak és Dél sportolói. Erről a Reuters adott hírt szerdán a dél-koreai olimpiai bizottság egyik tisztségviselőjére hivatkozva, akinek a nevét azonban - az érintett kérésére - nem közölte.
- címkék:
- Sportkórház
- Reuters
- MOB
- Dél-Korea
- Címkefelhő »
Nehéz helyzetben a vívók és a tornászok
Miközben a kivívható 16 pekingi helyből 11-12-t próbálnak megszerezni a magyar versenyzők, a mind súlyosabb anyagi problémák gyakorlatilag szövetség kontra klubok csörtévé alakítják át a vívósportot - derült ki a MOB olimpiai konzultációján.
- címkék:
- Kovács
- Nagy
- vívás
- MOB
- Címkefelhő »
Gyászünnepség a Puskás Ferenc-stadionban
A MOB elnöke, Schmitt Pál azt mondta, december 9-én az egész magyar nemzet vesz búcsút a múlt pénteken elhunyt Puskás Ferenctől, az Aranycsapat legendás kapitányától.
Sikeres vb-re és olimpiára készülnek pólósaink
"Előrébb járunk a riválisoknál a csapat kialakításában, és most sokkal inkább az olimpiai aranyérem számít a legfőbb célnak, mint az eddigi két ciklus során" - fogalmazta meg a lényeget Kemény Dénes szövetségi kapitány a MOB olimpiai konzultációján. A kétszeres olimpiai bajnok vízilabda-válogatott mestere közölte, ebben az évben már kirajzolódott az a csapat, amelyik a pekingi olimpián is aranyeséllyel száll vízbe: "Nyomós ok kell arra, hogy ebbe a keretbe valaki még bekerüljön."
Hírek érkeztek otthonról
Végre híreket kaptak otthon maradt családtagjaikról a világ másik felén készülő magyar sportolók. Legutóbb prágai tartózkodásuk alatt kaptak üzeneteket szeretteiktől, ám azóta eltelt két hét. A november 4-i szovjet támadás nagyon nyugtalanította az olimpikonokat, így mindannyian örültek, amikor végre híreket kaptak Magyarországról. A családtagok által küldött üzeneteket a MOB és az OTSB gyűjtötte össze és továbbította Melbourne-be. A sportbizottság tervezi, hogy az egész olimpia alatt közvetíti a táviratokat az olimpikonok számára.
- címkék:
- Magyarország
- Melbourne
- támadás
- távirat
- MOB
- OTSB
- Címkefelhő »
Úszóink vb-szereplését a Forma-1 is zavarja
Még megemészteni sem volt idő a NOB döntését, amelynek értelmében Pekingben reggel kell úszni az érmekért, egy újabb pofont kapott az európai úszósport. Amint a MOB-ban folyó olimpiai konzultációk e heti ülésén kiderült, ezúttal a jövő évi melbourne-i világbajnokság szervezői tettek keresztbe: nemrég körlevél érkezett többek között a Magyar Úszószövetségbe is, amely arról tudósít, hogy a szállodákat a helyi Formula-1-es futam miatt csupán hat nappal a versenyek rajtja előtt foglalhatják el az úszók.
Kilenc emeleten lakhatnak olimpikonjaink
Visszatért Pekingből a MOB olimpiai előkészítő bizottsága: a négynapos látogatás során Kamuti Jenő főtitkár, Molnár Zoltán ügyvezető igazgató és Nagy Zsigmond nemzetközi titkár a játékok szervezőivel folytatott tárgyalásokat, továbbá igyekeztek némi "előnyre szert tenni" a szállásfoglalásoknál.
Bobosaink még harcban Torinóért
Szűk egy hónappal a XX. téli olimpiai játékok előtt tizennégy versenyzőnk indulása biztos Torinóban. Műkorcsolyában öt, rövid pályás gyorskorcsolyában négy kvótát szereztünk, de még bobosaink is kivívhatják a részvételt.
Emlékezés Hajós Alfrédra
Szombaton lesz ötven éve, hogy elhunyt Hajós Alfréd, a magyar sport első olimpiai bajnoka, aki az 1896-os athéni játékokon úszásban két győzelmet aratott. Halálának évfordulója alkalmából a MOB hagyományőrző bizottsága és a bajnok nevét viselő iskolák több megemlékezést is rendeznek.
- címkék:
- Hajós Alfréd
- úszás
- sport
- olimpiai bajnok
- MOB
- Címkefelhő »
Eddig hat magyar jutott ki a téli olimpiára
A nemzeti olimpiai bizottságoknak, így a MOB-nak is hétfőn kell leadnia a még csak tájékoztató jellegű, de már név szerinti nevezéseket a február 10-én kezdődő torinói téli olimpiára. Eddig hat magyar versenyző kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra.
- címkék:
- Gera Zoltán
- téli olimpia
- MOB
- Címkefelhő »
Íjászokkal és atlétákkal egyeztet a MOB
A létesítményhelyzet okozza az egyik legnagyobb gondot a felkészülés során - derült ki a MOB-nak az atlétikai és az íjászszövetséggel tartott olimpiai egyeztetése során.
- címkék:
- atlétika
- MOB
- Címkefelhő »
Gémesi György maradt a vívószövetség élén
Továbbra is Gémesi György, a MOB alelnöke, az MDF elnökhelyettese irányítja a Magyar Vívószövetséget (MVSZ). Gödöllő polgármestere a pénteki közgyűlésen egyedüli jelöltként kapott újra bizalmat, mandátuma a 2009-ben esedékes tisztújításig szól. Az egykori vívó 1998 nyarán került az MVSZ élére.
Pars és Kővágó NOB-oklevelet kapott
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság február 21-i keltezésű levelében értesítette a MOB-ot, hogy megküldte az olimpiai diplomát a diszkoszvetésben ezüstérmes Kővágó Zoltán és a kalapácsvetésben ötödik Pars Krisztián részére.
Harminc magyar is indulhat a téli olimpián
Amennyiben a magyar versenyzők szánkóban és bobban teljesítik a szigorú kvalifikációs szinteket, s a korcsolyázó, illetve síszövetséghez csatlakozva nevezésre javasolják őket, akkor a MOB hozzájárul indulásukhoz a 2006-os torinói téli olimpián.
Vöröst és Radulovicsot kitüntették Lausanne-ban
Az öttusázó Vörös Zsuzsanna és a kézilabdázó Radulovics Bojana is elismerésben részesült hétfőn este a sportcsillagok díjazása (SportStar Awards) keretében, a lausanne-i Olimpiai Múzeumban.
Annus makacskodik, Murofusi új aranyat kap
Megérkezett a japán fővárosba az az aranyérem, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság postázott a férfi kalapácsvetésben Annus Adrián kizárását követően olimpiai bajnokká avanzsált Murofusi Kodzsi címére. A magyar versenyző ugyanakkor továbbra is úgy gondolja, hogy nem adja vissza az érmét, amelytől az utólagos doppingellenőrzés megtagadása miatt fosztották meg.
MOB: Nem tudjuk kiirtani a doppingot a sportból
Az érintett szakszövetségek felelősek a magyar doppingügyekért - mondta a MOB főtitkára a parlamenti bizottsági meghallgatáson, aki szerint a magyar sportból nem lehet kiirtani a doppingot, legfeljebb csökkenteni. Schmitt Pál MOB-elnök szerint a gyanúba keveredett sportolókat nem lehetett megmenteni, mivel nem voltak hajlandóak együttműködni.
- címkék:
- Schmitt Pál
- pártpolitika
- parlament
- MOB
- Címkefelhő »