Mirkóczki Ádám

címke rss

Mirkóczki Ádám beismerte, hogy zárt körben tett antiszemita, rasszista kijelentéseket

A Jobbik országgyűlési képviselője, kommunikációs igazgatója egy vasárnapi lapinterjúban beszélt erről. Mirkóczki Ádám arra számít, hogy ha ezekről az alkalmakról készültek felvételek, akkor azok nyilvánosságra fognak kerülni. Ennél többet viszont nem árult el, így nem derült ki, milyen „kellemetlen” dolgokat mondott. 

Mirkóczki Ádám mentegeti zsidózó jobbikos párttársait

Itthon2019.03.19, 14:11

A Mandinernek adott interjújában Mirkóczki Ádám kísérletet tett a lehetetlenre: megpróbálta megmagyarázni pártjának antiszemita ügyeit. A próbálkozás akkora mentegetésbe fulladt, hogy még az is kiderült, a világ hetedik legantiszemitább embere, Gyöngyösi Márton "eddig szerényen elhallgatta, hogy ő foggal, körömmel tiltakozott a zsidólistázás ellen". Jobbikos politikus így még nem magyarázkodott, mint most a párt kommunikációs igazgatója.

Mirkóczki piros ultinak nevezte a holokausztot, a baloldal mégis támogatja

Itthon2019.03.07, 10:57

Piros ultinak nevezte a holokausztot Mirkóczki Ádám, a Jobbik kommunikációs igazgatója és országgyűlési képviselője a magyar Országgyűlésben - elevenítette fel a régebbi történetet a Hír TV. A történet fonákja, hogy éppen tegnap állt be mögé a komplett balliberális ellenzék az őszi önkormányzati választásra. 

Gyurcsányék az antiszemita Jobbik jelöltjét támogatják Egerben

Itthon2019.03.06, 20:44

A heves megyei településen az összes ellenzéki párt Mirkóczki Ádám mögé áll az őszi önkormányzati választáson – derült ki a jobbikos politikus szerda délutáni bejelentéséből. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy Gyurcsány Ferencék nyíltan, eddig nem látott módon befaroltak az antiszemita botrányokkal gyakorlatilag naponta lebukó Jobbik egyik jelöltje mellé. Dupla árulás: mindkét szervezet szembeköpte a múltjuk vállalható gyökereit, esetlegesen megmaradt értékeit (a Jobbik esetében természetesen nem gyalázatos antiszemitizmusukra gondolunk.)

Volner János: Olyan dolgok kerülhetnek elő a Jobbikról, amire nem volt még példa

Itthon2019.02.25, 10:46

"Sokkal több van benne, mint ami eddig kibugyogott, és higgye el, vannak olyan dolgok is, amilyenekhez hasonlót a magyar politikában még csak nem is láttunk" - így válaszolt a Magyar Nemzetnek adott interjújában a Mi Hazánk Mozgalom politikusa arra a kérdésre, miszerint a jobbikos belső harcok eredményeként előkerülhet-e újabb kellemetlen anyag valamelyik vezető politikusról. Volner egyedül a Szávay István helyére kerülő zsidólistázós Bencsik Jánost nevezte meg.

Mélyen hallgat a Jobbik Sneider Tamás és felesége náci botrányáról

Itthon2019.01.21, 11:35

Három évvel ezelőtti esküvőjükön többször is náci karlendítéssel pózolt a kamera előtt a Jobbik elnökének felesége. Mindezt Sneider Tamás nyakában ülve - vagyis a Jobbik elnöke jelenlétében. A Hír TV birtokába jutott felvételek szerint Sneider Tamásék lakodalmán rasszista és homofób viccelődések is elhangzottak. Az eseményen jelen voltak a párt vezető személyiségei, köztük Vona Gábor bukott pártelnök. Az ügy következményeiről megkérdeztük a pártot, de mélyen hallgatnak. A Jobbik mindig is antiszemita párt volt, és jól látszik, hogy ezt mostanra sem vetkőzték le.

Vona keresztfia szerint ideje a Jobbikot megtisztítani a kóklerektől

Itthon2019.01.13, 14:07

„Nem lehet a végtelenségig minden hibás pénzügyi döntést az Állami Számvevőszék nyakába varrni” –írta közösségi oldalán a Jobbikból decemberben kilépő Szotyori-Lázár Zoltán egykori pártjának legújabb botránya kapcsán. Vona Gábor keresztfia szerint itt lenne az ideje megtisztítani a pártot a pénzügyi és személyügyi kérdésekben domináló kóklerektől. Nem várt helyről érkezett az újabb kritika a Jobbiknak. 

Gyurcsány miatt alaposan megkapta a magáét a Jobbik szóvivője

Itthon2019.01.11, 11:48

Nem kímélték a volt Jobbik-szavazók az árulásával kérkedő Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivőt, aki közösségi oldalán tette közzé Soros György lapjának, a Magyar Narancsnak adott interjújáról beszámoló cikket. Mirkóczki azt találta mondani az interjúban, hogy szerinte „a legsötétebb Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-időszak is a demokrácia aranykora volt ahhoz képest, ami most van”. Nos, a 2006-os rendőrterrort átélő, és szemkilövetésekre, az emberek válogatás nélküli összeverésére, kardlapozásokra még elevenen emlékező, és azt átélő, volt Jobbik-szavazók nem igazán értettek egyet Mirkóczkival, amelyet kifejezésre is juttattak. Többek közt „„árulónak”, ...

A jobbikos szóvivő Soros hetilapjában a közös listát népszerűsíti

Itthon2019.01.10, 11:23

A jobbikos Mirkóczki Ádám a Soros György bevándorláspárti milliárdos által segített Magyar Narancsnak nyilatkozva arról beszélt, hogy külön-külön nincs esélye az ellenzéknek, ezért most nem egymással kell hadakozniuk. A beszélgetés során odáig jutott, hogy kimondta, az országot gazdasági csődbe navigáló Gyurcsány-kormány alatt jobb volt, mint most. Talán nem véletlen, egy DK-s politikus is kiállt az interjúja miatt. Közben csatlakozott a sorba Kunhalmi Ágnes, aki az eddigi legerősebben állt ki a közös, ellenzéki, bevándorláspárti lista mellett.

Nemrég kifogásolta a Jobbik, hogy keveset hívják a köztévébe, most meg bojkottot hirdettek

Itthon2018.10.30, 10:54

Újabb, egészen combos álláspont-változtatásra került sor a Jobbikban. A párt márciusban még kifogásolta, hogy kevésszer hívták meg őket a közszolgálati televízióba, erre októberben az ellenállási őrületük fontos állomásaként bojkottot hirdettek a csatorna ellen. Ezúttal Mirkóczki Ádám, pártkommunikátor mutatta be, hogy kell profin művelni a műfajt!

Újabb feljelentés a Jobbik gyanús pénzügyei miatt

Itthon2018.10.22, 12:58

Nincs új a nap alatt, megérkezett az újabb fekete pont a Jobbiknak. Tényi István, a magyar közélet aktív feljelentője az egykori radikális pártot sem kímélte, és bejelentést tett annak kapcsán, hogy a párt tévéjéhez milliós nagyságrendben érkezhettek feketepénzek. Mirkóczki Ádám, a párt újdonsült kommunikációs igazgatója szerint nincs komolyabb probléma azzal, hogy borítékokban érkeztek ismeretlen eredetű pénzek a párttévé munkatársainak, hiszen Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint.

Volner János: Négy további képviselő hagyhatja ott a Jobbik frakcióját

Itthon2018.10.16, 21:10

A Jobbik képviselőcsoportjából kizárt és a párt alelnöki tisztségéből felfüggesztett Volner János hétfő este váratlanul egy közleményt küldött körbe a szerkesztőségekbe arról, hogy kedd délután, az etikai bizottsági meghallgatása előtt sajtótájékoztatót tart a Villányi úti Jobbik-központ bejáratánál. Az Origo ennek apropóján kereste meg a politikust, aki rendelkezésünkre állt.

Egyre brutálisabb a jobbikos belháború

Itthon2018.10.11, 07:42

A Jobbik felfüggesztett alelnöke szerint belső vívódásuk miatt több frakciótagnak is inog a tagsága a Jobbikban. A politikus az Echo TV tegnap esti adásában pedig arról beszélt, hogy a mai napig Vona Gábor irányítja a pártot, Sneider Tamást pedig pártstróman. Nehéz idők elé néz a Jobbik.

Feljelentik a Legfőbb Ügyészségen a gyanús Simicska-pénzek miatt a Jobbikot

Itthon2018.10.10, 16:00

Szabó Balázs, a pártból tegnap kilépett, szekszárdi önkormányzati képviselő a Tényeknek minden eddiginél részletesebben elmagyarázta, honnan érkeztek pénzek a párthoz, és ezeket milyen módszerekkel terítették szét a kampány során. A politikus nem kevesebbet állít, minthogy ezek az összegek Simicska Lajos nagyvállalkozótól származtak, és Szabó Gábor pártigazgató a regionális igazgatók közreműködésével osztotta el. Az Origo által megkérdezett jogi szakértő szerint a botrány kapcsán felmerülhet a pénzmosás gyanúja. Újabb csontváz hullhat ki Vona Gábor szekrényéből.

Mirkóczki Ádám úgy nézi le a magyarokat, ahogy az SZDSZ sem tudta

Itthon2018.09.19, 17:07

"Sok százezer magyar ember, akitől akár három forinttal többet kap, akkor oda teszi a voksát" - nyilatkozta egy videoriportban a Jobbik szóvivője. A tescozás után ismét villantott az átlagemberek nagy barátja, a Nép Pártjának kommunikációs arca. Nincs mese, a Jobbik is beszállt a Soros-Sargentini-jelentés elfogadása utáni nagy ellenzéki magyarrugdosódó versenybe. Módfelett erősen.

Tömegfelháborodás van a Jobbik Facebook-oldalán a Sargentini-jelentés miatt

Itthon2018.09.12, 15:39

Nem kapott sok dicséretet a párt, hogy képviselőjük tartózkodni fog a Magyarországot elítélni szándékozó dokumentum mai szavazásán. A kérdésben mutatott karakán mellébeszélés nem jött be, virtuális tumultus alakult ki a párt legújabb magyarázkodó közleménye miatt.

A Jobbik mellébeszélési világcsúcsot döntött a Sargentini-jelentés kapcsán

Itthon2018.09.11, 12:01

„Olyan bizonytalan vagyok, vagy mégsem” – szól az örök érvényű vicc, amelyet tegnap este Mirkóczki Ádám jobbikos szóvivő élő tévéadásban vitt színpadra. Az egykori radikális párt egy egyszerű bináris kérdésre nem tud igent vagy nemet mondani, és ehelyett inkább élményszámba menően magyarázkodik. A szocialisták legalább minden teketória nélkül Magyarország ellen foglalnak majd állást a Saregentini-jelentés szerdai szavazásán.

A holokausztgyalázó Kulcsár Gergely visszatérését készíti elő a Jobbik

Itthon2018.07.21, 11:36

A Ripost számolt be arról, hogy a szétesőben lévő Jobbik új vezetése megpróbál visszanyúlni a régi, „jól bevált” zűrős tagjaihoz. Erre vélhetően azért van szükség, mert így próbálják meg megállítani a párt szakadása miatt kialakult véget nem érő kilépési hullámot. Arról ír a lap, hogy visszakerülhet a Jobbik élvonalába a korábban számos holokausztgyalázó és egyéb botránnyal is lebukó Kulcsár Gergely, korábbi országgyűlési képviselő. Ezt beszélhették meg jó barátjával, Mirkóczki Ádámmal a hétvégén Debrecenben. A találkozóról fotó is készült.

A parlamentből is kidobná Dúró Dórát a Jobbik elnöksége

Itthon2018.05.30, 16:59

Gyorsított eljárás: a párt parlamenti frakciójából tegnap kizárt politikust ma az elnökség felszólította mandátumának visszaadására. Dúró tegnap késő este közösségi oldalán jelezte, hogy nem tartja meg képviselői helyét.

Félelem és terror a Jobbikban: tesztelik, ki csatlakozott Toroczkaiékhoz

Itthon2018.05.23, 19:25

Finoman szólva is furcsa Jobbik-közlemény jelent meg kedd este Gyöngyösi Márton frakcióvezető nevével. Az üzenet a következő volt: Dúró Dóra kivételével senki nem csatlakozott a Jobbik parlamenti frakciójából a Toroczkai László által „Mi magunk” néven életre hívott platformhoz. Miért volt erre szükség, miért kellett ezt mindenkinek a tudomására hozni? Érdekes kérdések ezek: nagyon úgy néz ki, hogy a Jobbik vezetőségében alaposan bepánikoltak, és ismét keményebb eszközökhöz nyúltak.

Őrült káosz a Jobbikban: közel a pártszakadás

Itthon2018.04.19, 14:39

Folyamatosan nő a feszültség a Jobbikban, egyre nyilvánvalóbbak az ellentétek, küszöbön a pártszakadás – derül ki a jobbik több vezetőjének nyilatkozatából. Két kongresszust is össze kell egymás után hívniuk. A sajátos helyzet arra vezethető vissza, hogy a brutális választási kudarc elsöpörte Vona Gábort és válság alakult ki a pártban. A Magyar Idők úgy tudja, hogy a társelnöki szisztémát, azaz Gyöngyösi Márton és Sneider Tamás közös elnökletének gondolatát rengetegen támadják a párttagság körében. Közben Toroczkai László megerősítette: indul az elnökségért. 

Régi radikálisok és a Vona-féle cicasimogató vesztesek küzdenek a Jobbikért

Itthon2018.04.11, 13:49

Ma dönthet a Jobbik választmánya a párt új elnökéről. Nincsenek pontos információk arról, hogy kik indulnak az elnöki tisztségért, egyedül a radikális Toroczkai László, eddigi alelnök jelentkezett a pozícióért. A háttérben megindultak a mozgolódások, komoly feszültségek húzódnak meg a pártban. A radikálisok mellett mozgolódnak a pártot balra vivő, Vona-emberek is. A legfontosabb kérdés: marad minden ugyanígy, a Vona-féle Spinoza Ház- és Soros-egyetem-barátság vonal, vagy Vona bukásával a párt visszatér a gyökereihez, a nemzeti radikalizmushoz?

Morvai: Gyurcsány a Jobbikon keresztül kerülne újra hatalomra

Itthon2018.03.29, 18:23

Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő biztos benne, hogy Jobbik és a baloldal között Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök tervei alapján végül lesz összefogás. Szerinte Vona Gábornak nincs értékrendje és lelkiismerete, csupán a hatalom megragadása érdekli.

Közel a pártszakadáshoz a korrupt Jobbik pár nappal a választások előtt

Itthon2018.03.30, 11:28

Pártszakadás-közeli állapotba került a Jobbik - írja e heti számában a Figyelő. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivőjének nyilatkozata miatt ugyanis végleg betelt az a bizonyos pohár több jobbikosnál is. Mint ismert, a politikus a baloldali Zugló TV-ben sikeresen überelte Vona Spinoza-házbeli szereplését, és elmondta a Jobbik "őszödi beszédét".

Elszabadult a pokol a korrupt Jobbik elnökségében

Archívum2018.03.29, 14:49

Óriási vihart kavart a pártban a Jobbik „őszödi beszéde” melyben Mirkóczki Ádám azt állította, hogy minden hazugság volt, amit a párt korábban állított és képviselt. A választások előtt alig egy héttel a Jobbik elnökségében is elszabadult a pokol. Hangfelvétel bizonyítja, hogy egymást szólítják fel lemondásra az elnökség tagjai, akik félnek attól, hogy Vona lehallgatja őket – írta a Ripost. 

A Jobbik mindig is ellenfélként tekintett a nyugdíjasokra

Archívum2018.03.29, 08:27

Rég nem látott válságba került a Jobbik a napokban kirobbant vesztegetési botrány következtében. Ha a párt elmúlt időszakát felidézzük, akkor könnyen megállapítható, hogy nemcsak a korrupció miatt szerepelhetnek majd rosszul az áprilisi választáson Vonáék. Emlékezetes, 2017 nyarán a gyűlölködő nyugdíjasozásával olyan folyamatot indított el a pártelnök, ami könnyen visszacsaphat a parlamenti választáson. Megengedhetetlen megnyilvánulásával Vonának sikerült akkor egy egész generációt magára haragítania, és ezt nem valószínű, hogy elfelejtették neki. Azt fontosnak tartotta Vona, hogy kutyus-, nyuszi- és cicusbarátnak mutassa magát, de ...

Karácsony Gergely: A Jobbik Simicska Lajos lopott pénzéből kampányol

Itthon2018.03.22, 11:46

Karácsony Gergely egy interjúban arról beszélt, hogy a Jobbikban továbbra is vannak nácik, csak most nem aktívak, mert megtiltották nekik a nácizmus hangoztatását.

Gaudi-Nagy Tamás: Megszületett a Jobbik őszödi beszéde

Itthon2018.03.22, 13:46

Gaudi-Nagy Tamás szerint Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő azon mondata, miszerint "az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz", azt is jelentheti, hogy Mirkóczki és néhány társa korábban hazudott, vagyis ezt tekinthetjük akár a Jobbik őszödi beszédének is.

Novák Előd felháborodott, hogy Mirkóczki Ádám körbeudvarolta Alföldit

Itthon2018.03.20, 16:32

Rá sem lehet ismerni az egykor még jobboldali párt, a Jobbik politikusainak megnyilvánulásaira. Ma már gond nélkül szembemennek saját korábbi nyilatkozataikkal és vállalják a nemzeti szavazóik nyílt elárulását, azzal hogy körbeudvarolják a jóérzésű jobboldali emberek által elutasított liberális véleményvezéreket. Vona már haladó szinten űzi a fenti SZDSZ-es virtust, de most a párt szóvivőjének sikerült egy interjúban az egykor még a Jobbik által hazaárulónak minősített Alföldi Róbertet jól megdicsérnie. Nem csoda, hogy ezzel Novák Elődöt, a párt egyik korábbi vezetőjét is kihozta a sodrából, aki Facebook-oldalán fakadt ki.

Parlamenti vita a Stop Sorosról: a kormánypártok Magyarország érdekét védték

Itthon2018.02.20, 20:08

Nagy érdeklődés övezte a kormány által benyújtott Stop Soros elnevezésű törvénycsomag első parlamenti vitáját, azonban minden a papírforma szerint alakult: a Fidesz-KDNP kiállt a magyar érdekek mellett, az ellenzék pedig vehemensen kritizálta a bevándorlásellenes javaslatot, ezzel egyértelműen Soros György mellé állva a kérdésben.

A hét vicce: ötfős csapattal igazolnák Vonáék, hogy nincsen jobbikos pártviszály

Itthon2017.12.03, 18:30

A Ripost szellőztette meg, hogy óriási káosz van a Jobbikon belül. A lap titkos pártdokumentumokra, jegyzőkönyvekre, belső levelekre hivatkozva azt írta, hogy az elégedetlen párttagok megelégelték Vona Gábor pártelnök politikáját, és a leváltására készülnek. Észlelte a kellemetlen helyzetet a Jobbik kommunikációs csapata, és a párt közösségi oldalán pár órával a pártviszályról szóló cikk után egy ötfős ebesi különítményt mutogatva próbálják igazolni, hogy „nem szerteszét szakad a párt, hanem létszámában gyarapodik." Újabb egészen kiváló húzás Vonáéktól.

A Jobbik szóvivője egyetért Apáti zsidózásával

Itthon2017.11.16, 14:28

A Jobbikon kívül az összes párt a zsidóknak asszisztál, Magyarország az izraeliek szabad prédájává vált – fejtegette Apáti István jobbikos országgyűlési képviselő a Szent Korona Rádió most megtalált felvételén. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője minderre úgy reagált: nincs miért bocsánatot kérni, és ő egyetért azzal, hogy Apáti tiltakozott az izraeli államfő Magyarország fölvásárlásáról szóló kijelentésére. 

A nyugdíjasok után már minden választót sérteget a Jobbik

Itthon2017.07.30, 18:18

Az Azonnali.hu írt egy tudósítást a Jobbik egyik ifjúsági tagozatának rendezvényéről - és a 888.hu kiszúrta a cikket. 

Ezért tűri Vona Gábor az antiszemita Kulcsár magánéleti botrányát

Itthon2017.07.04, 14:17

Hosszú ideje hallgat a nyíltan antiszemita Kulcsár Gergely magánéleti botrányáról Vona Gábor, a Jobbik elnöke, pedig a pártelnök is tudott arról, hogy a képviselő egy kiskorú lánnyal folytatott viszonyt. Vona támogató hallgatása érthetőnek tűnik, mivel ő maga is több magánéleti botrányba keveredett már. Legutóbb Terry Black állította a homofób nyilatkozatokat tevő Jobbik-vezérről, hogy meleg partikra járt. Úgy tudjuk, a Jobbikban is téma, hogy Terry Black nyilatkozata óta Vona mindenfajta magánéleti kérdésről hallgat a Jobbikban, holott korábban ez messze nem így volt a párton belül. Érdekes egyébként, hogy pár éve még börtönnel fennyegette ...

Jobbik: Aljas húzás Nyakó melegpopsizása

Itthon2017.01.09, 11:56

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője szerint aljas húzás volt Nyakó István legutóbbi megszólalása. Az MSZP sajtófőnöke Vona Gábornak, a Jobbik elnökének "meleg popsiját" említette meg az ATV egyik csütörtök esti műsorában.

307 ember, aki tönkreteheti Magyarországot

Videó2015.10.28, 16:04

Nem mind magyar, aki itt él. Legalábbis a felmenők között előfordulhatnak elhajlások. Képviselőket kérdeztünk a bevándorlásról. A veszélyekről és a személyes tapasztalatokról.

Sajtótájékoztatón reagált az Origo cikkére a Jobbik

Itthon2015.04.01, 17:46

Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője arra reagált, hogy értesülésünk szerint vizsgálatot indított az EU csalásellenes hivatala a kémkedéssel is vádolt Kovács Béla jobbikos képviselő és egykori párttársa, Szegedi Csanád ellen, mert a gyanú szerint fantomalkalmazottakat vettek fel.

A Jobbik kikutatná a képviselők állampolgárságát

Itthon2013.04.17, 14:30

Kötelezővé tenné a párt, hogy a parlamenti képviselők nyilatkozzanak arról, hogy van-e a magyaron kívül más állampolgárságuk.

Tilos a meccsnézés, de nem bírták ki a jobbikosok

Archívum2012.06.13, 13:57

Az angolok góljának örültek, de inkább amiatt, mert a franciák kapták - mondták parlamenti gólörömükről a jobbikos képviselők. Bár a Jobbiknál tilos a meccsnézés a parlamenti ülésen, Mirkóczki Ádám nem tudta megállni, hogy ne nézzen bele, míg Z. Kárpát Dániel azt mondja, csak véletlenül vette észre a gólt, de öröméért elnézést kért.

Eksztázisba estek a góltól a jobbikosok Schiffer beszéde alatt

Sport2012.06.13, 12:04

Amikor az LMP-s Schiffer András percek óta beszélt a hétfői parlamenti ülésen a lobbitörvényről, a mögötte ülő jobbikos Mirkóczki Ádám hasonlóan átszellemülten meredt laptopja képernyőjére. A videón 3:14-kor derül ki, hogy miben mélyülhetett el ennyire Mirkóczki, ugyanis az időpontok alapján pont ekkorra esett az angol Joleon Lescott találata a franciák ellen. Ökölrázásához aztán párttársa, Z. Kárpát Dániel nála is intenzívebben csatlakozott.

A médiatanácshoz fordul a Jobbik az MTV híradója miatt

Itthon2011.01.08, 14:29

A Jobbik szerint a Magyar Televízió megsérti a kiegyensúlyozottság követelményét, mert alig ad lehetőséget az ellenzéki pártoknak, különösen a Jobbiknak. A párt ezért a médiatanácshoz fordul.

Előző
  • 1
Következő