miniszterelnök

címke rss

Saron ragaszkodik a biztonsági falhoz

Nagyvilág2003.07.29, 19:07

Ariel Saron izraeli miniszterelnök megerősítette, hogy ragaszkodik az Izraelt a palesztin területektől elválasztó biztonsági falhoz.

Prodi Veronába hívta Schrödert

Nagyvilág2003.07.18, 21:12

Olaszországi vakációra hívta meg Gerhard Schröder német kancellárt pénteken Berlinben Romano Prodi, az Európai Bizottság olasz elnöke. Schröder hajlandó ellátogatni Itáliába, de mint mondta, előtte engedélyt kér Berlusconi olasz miniszterelnöktől.

Bush-Abbász találkozó lesz

Nagyvilág2003.07.16, 19:46

Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök még ebben a hónapban találkozik George Bush amerikai elnökkel, előtte - Ariel Saron bejelentése szerint - találkozik az izraeli miniszterelnökkel is.

London már lemondott az iraki tömegpusztító fegyverekről

Nagyvilág2003.07.10, 11:08

Londoni kormánykörökben már nem számítanak arra, hogy valaha is előkerülnek az iraki tömegpusztító fegyverek, jóllehet azt továbbra is biztosnak tartják, hogy e fegyverek léteztek - közölte szerda éjjel, meg nem nevezett kormánytisztviselőkre hivatkozva a BBC. A brit miniszterelnök egy nappal korábban még azt nyilatkozta, hogy nem kétséges, hogy Iraknak voltak tömegpusztító fegyverei.

Berlusconi botrányos kijelentései

Nagyvilág2003.07.04, 13:57

Az Európai Parlamentben botrányt okozott az olasz miniszterelnök, amikor náci poénnal sértegetett egy német baloldali képviselőt. Berlusconi azzal védekezett, hogy csak ironikus akart lenni, és nem volt hajlandó visszavonni megjegyzését. Az olasz milliárdos vállalkozó-politikus nem először okozott botrányt másokat sértő, magát pedig dicsőítő kijelentéseivel. A BBC válogatott a legemlékezetesebbek közül:

Djindjic-galéria épül Belgrádban

Nagyvilág2003.07.03, 19:41

Zoran Djindjic meggyilkolt szerb miniszterelnök nevét viselő fővárosi galéria építéséhez kezd a belgrádi önkormányzat, döntötte el csütörtökön Belgrád város önkormányzatának végrehajtó bizottsága a fővárosi kulturális, műemlékvédelmi és utcanév-bizottság kezdeményezésére.

Olasz keresztapa Európa élén

Nagyvilág2003.07.01, 10:45

Silvio Berlusconi már eddig is Olaszország leggazdagabb embere, milliárdos médiafejedelem és egyben olasz miniszterelnök volt - most keddtől pedig fél éves időtartamra az Európai Unió legfőbb képviselőjévé válik, hiszen Olaszország tölti be július 1-től az EU soros elnöki tisztségét.

Olaszország: még kérdéses Berlusconi mentelmi joga

Nagyvilág2003.06.25, 19:14

Alkotmányellenesnek minősítette szerdán a milánói főügyész azt a törvényt, amely hivatali idejében büntetőjogi mentességet biztosít az ország öt legfőbb közjogi méltóságának, köztük a miniszterelnöknek.

Először ülnek magyarok az Európai Tanácsban

Nagyvilág2003.06.20, 15:30

Első alkalommal ül ott magyar miniszterelnök és külügyminiszter annál az asztalnál, ahol az Európai Unió legfontosabb döntéseit hozzák. A csatlakozási szerződés aláírása, április 16. óta aktív megfigyelői szerepben vehetnek részt a magyar kormány képviselői az Unió összes intézményének munkájában. Csak a szavazati jog hiányzik, de az Unió állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanácsban csak a legritkább esetben döntenek szavazással.

Medgyessy segítséget ígér Zivkovicnak

Nagyvilág2003.06.03, 22:42

Magyarország olyan partnere lesz Szerbia-Montenegrónak, amely támogatni fogja az ország mielőbbi felvételét az Európai Unióba és a NATO-ba. Erre tett ígéretet szabadkai tárgyalásai során Medgyessy Péter magyar miniszterelnök szerbiai kollégájának, Zoran Zivkovicnak, aki lehetségesnek tartja a vajdasági magyarok kettős állampolgárságát.

Saron-Abbász találkozó pénteken

Nagyvilág2003.05.12, 22:36

Ariel Saron izraeli és Abu Abbász palesztin miniszterelnök első találkozójára május 16-án, pénteken kerül sor - közölte hétfőn egy palesztin illetékes.

USA: 50 millió dollár a palesztin vezetésnek

Nagyvilág2003.05.11, 17:11

50 millió dollárral segíti a megalakult palesztin kormányt az Egyesült Államok - jelentette be vasárnap Colin Powell külügyminiszter, miután találkozott az új palesztin miniszterelnökkel, Mahmud Abbasszal. Néhány órával korábban Powell az izraeli miniszterelnökkel találkozott.

Palesztin leszerelést sürget Powell

Nagyvilág2003.05.11, 15:31

Colin Powell amerikai külügyminiszter a palesztin terrorista csoportok mielőbbi leszerelésére szólított fel vasárnap, miután találkozott Ariel Sharon izraeli miniszterelnökkel. Powell még vasárnap találkozik a palesztin miniszterelnökkel, Mahmud Abbasszal is.

Folytatódik Berlusconi korrupciós pere

Nagyvilág2003.05.02, 15:07

Milánóban pénteken folytatódott Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök korrupciós pere. Az olasz jobbközép kormány vezetőjét azzal vádolják, hogy vállalkozóként bírókat fizetett le. A miniszterelnök tagadja a vádat, szerinte a baloldali politikai kampány áldozata lett.

Szerbia: feloldották a rendkívüli állapotot

Nagyvilág2003.04.22, 20:26

Több mint egy hónap után a szerb kormány feloldotta a Zoran Djindjic miniszterelnök meggyilkolása következtében bevezetett rendkívüli állapotot.

Minden uniós vezető aláírta a bővítési szerződést

Nagyvilág2003.04.16, 18:04

Befejeződött az Európai Unió bővítéséről szóló szerződés aláírása Athénban. Az ünnepségen minden tagállam és jelölt vezetője három perces beszédet mondott, majd aláírta a szerződést. A magyar delegáció képviselői, Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter délután háromnegyed négykor írta alá Magyarország nevében az Európai Unió bővítéséről és ezzel Magyarország csatlakozásáról szóló dokumentumot.

Mákosguba-parti a Felvonulás téren

Nagyvilág2003.04.13, 14:56

A Felvonulás téren egész napos programokat szerveztek, elsősorban a gyerekeknek. A miniszterelnök felesége, Medgyessy Katalin pedig felvágta a 134 méter hosszú, óriási mákos gubát.

Elfogták a zimonyi klán két tagját

Nagyvilág2003.04.02, 02:06

Kedd este Belgrádban letartóztatták a Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolásával vádolt zimonyi klán két további tagját.

Abbasz a palesztinok első miniszterelnöke

Nagyvilág2003.03.19, 22:55

A politikai mérsékletességéről ismert palesztin politikust, Mahmud Abbaszt választotta a parlament a palesztinok első miniszterelnökévé. Abbasz még nem nyilatkozott, hogy elfogadja-e a tisztet.

Ausztrál katonák Irak ellen

Nagyvilág2003.03.18, 01:07

Ausztrália is részt vesz az Irak elleni lehetséges hadjáratban. John Howard ausztrál miniszterelnök bejelentése szerint országa teljesíti Bush elnök nem sokkal ezelőtt tolmácsolt kérését.

Wim Kok szerint az EU nem a Paradicsom

Nagyvilág2003.03.11, 17:48

Az Európai Unió nem jelenti automatikusan a Paradicsomot a csatlakozó országok számára, azonban jobb lehetőségeket kínál a nagyobb közös piac - jelentette ki Wim Kok, Hollandia volt miniszterelnöke kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Chirac-kal tárgyalt, Blairrel telefonált Medgyessy Irakról

Nagyvilág2003.03.07, 16:10

Medgyessy Péter miniszterelnök péntek délelőtt tárgyalt Jacques Chirac francia államfővel. Medgyessy közölte: ez a megbeszélése - csakúgy, mint az elmúlt időszakban az Egyesült Államok elnökével, a NATO vezetőivel és másokkal folytatott eszmecseréi - azt a célt szolgálták, hogy az iraki válság körülményei közepette garantálják Magyarország biztonságát és békéjét. A kormányfő délután Tony Blair brit miniszterelnökkel is beszélt a kompromisszumnak szánt brit BT-javaslatról.

Romano Prodi az önkormányzati EU-csúcson

Nagyvilág2003.02.25, 15:16

Romano Prodi, az EU kormánya, az Európai Bizottság elnöke is részt vesz csütörtökön a budapesti Önkormányzati EU-csúcs című rendezvényen. Az olasz politikus mellett felszólal Medgyessy Péter miniszterelnök és a kormány több tagja is.

Mubarak meghívta Saront

Nagyvilág2003.02.03, 21:51

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök meghívta Ariel Saron izraeli miniszterelnököt, hogy a közel-keleti békefolyamat újraélesztéséről tárgyaljanak.

Medgyessy: nem Berlin és Párizs ellen irányult a levél

Nagyvilág2003.01.30, 22:00

Medgyessy Péter miniszterelnök szerint nem Németország és Franciaország ellen irányult a nyolc európai vezető levele, melyben az USA mellett álltak ki az iraki kérdésben. A kormányfő közölte: a levéllel az uniós országok összefogását, egységét szerették volna elérni, ezért örült volna, ha többen aláírják a levelet.

Horvát felvételi kérelem az EU-ba

Nagyvilág2003.01.06, 15:51

Ivica Racan horvát miniszterelnök szerint február közepe a megfelelő időpont lesz arra, hogy Horvátország benyújtsa tagfelvételi kérelmét az Európai Unióhoz.

Új miniszterelnöke van Szlovéniának

Nagyvilág2002.12.06, 19:14

Anton Rop eddigi pénzügyminisztert bízta meg pénteken Milan Kucan elnök az új szlovén kormány megalakításával.

Egységes állásponton a visegrádi négyek

Nagyvilág2002.12.01, 12:44

A visegrádi együttműködésben résztvevő négy ország, Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia miniszterelnöke vasárnap budapesti találkozóján megállapodott abban, hogy pénzügyi-költségvetési kérdésekben egyeztetett álláspontot képviselnek az EU-csatlakozási tárgyalások végső szakaszában.

Feszültség a szlovák koalícióban a státustörvény miatt

Nagyvilág2002.12.01, 01:52

Bizalmi válság alakult ki a szlovák miniszterelnök és egyik koalícióspartnere, a Magyar Koalíció Pártja között a magyar kedvezménytörvény hivatalos szlovák megítélése miatt.

Medgyessy-Nastase találkozó Budapesten

Nagyvilág2002.11.27, 21:30

Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök szerdán tájékoztatta Adrian Nastase román kormányfőt budapesti tárgyalásairól - közölte Claudiu Lucaci, a román kormány szóvivője. Adrian Nastase a hétvégén találkozik Medgyessy Péter miniszterelnökkel, a találkozó alkalmával egyeztetnek a kedvezménytörvényről.

3 millió etiópot fenyeget éhhalál

Nagyvilág2002.11.11, 11:43

Az etiópiai miniszterelnök szerint az országot az 1984-es éhezési hullámnál is súlyosabb válság fenyegeti. 1984-ben közel egymillió ember halt éhen, az előrejelzések szerint az újabb krízis háromszor ennyi ember életét követelheti.

Medgyessy és Dzurinda Varsóban tárgyalnak a kedvezménytörvényről

Nagyvilág2002.11.09, 13:24

A magyar és a szlovák miniszterelnök várhatóan november 15-én, az EU-csatlakozásra készülő országok vezetőinek varsói találkozóján tárgyal majd a kedvezménytörvényről.

Bush-Medgyessy találkozó a Fehér Házban

Nagyvilág2002.11.09, 00:02

A Fehér Házban fogadta a magyar miniszterelnököt az amerikai elnök. Medgyessy célja, hogy a megingott amerikai bizalmat helyreállítsa Magyarország NATO-tagsága kapcsán.

Elütötték a kerekező belga kormányfőt

Nagyvilág2002.11.03, 19:16

Egy figyelmetlen autós fellökte a bicikliző belga miniszterelnököt, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. 

Kormányválság Izraelben

Nagyvilág2002.10.30, 23:11

Végveszélybe került az izraeli nagykoalíciós kormány: a Munkapárt elnöke, Ben-Eliezer védelmi miniszter lemondott és vele hét miniszter is kilép a kormányból. A jobboldali Likud és a baloldali Munkapárt nem tudott megegyezni, hogy a telepesekre vagy szociális célokra költsenek 147 millió dollárt. A munkapárti miniszterek lemondására Ariel Saron Likud párti miniszterelnök kijelentette: továbbra is ő fogja vezetni az országot.

Ismét Dzurinda Szlovákia miniszterelnöke

Nagyvilág2002.10.15, 22:03

Mikulás Dzurinda, a leköszönő szlovák kormány miniszterelnöke kedd este átadta a kormány lemondását rögzítő okmányt Rudolf Schuster államfőnek, aki közvetlenül ez után az új kormány miniszterelnökévé nevezte ki Dzurindát.

Megszavazták Berlusconi sérthetetlenségét

Nagyvilág2002.10.11, 06:35

Tumultuózus jelenetek közepette fogadta el az olasz képviselőház azt a vitatott igazságügyi törvényt, amely kudarcra kárhoztathatja a Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen folyó korrupciós pereket.

Nastase: Felívelőben a magyar-román kapcsolatok

Nagyvilág2002.10.02, 19:19

Mádl Ferenc bukaresti látogatásán azt mondta a román miniszterelnöknek, hogy nyitottabbá kell tenni a két ország gazdaságát egymás számára. Adrian Nastase szerint a két ország kormányának kapcsolata kiváló. Mindketten úgy gondolják, hogy fontos a nemzeti kisebbségek részvétele a politikai életben.

Elefántcsontpart: leverték a zendülést

Nagyvilág2002.09.20, 15:57

A nyugat-afrikai Elefántcsontpart miniszterelnöke, Affi N'Guessan szerint a kormányhoz hű fegyveres erők urai a helyzetnek, leverték a csütörtök hajnalban kitört zendülést Abidjanban, az ország legnagyobb városában.

Távozik a török külügyminiszter is

Nagyvilág2002.07.10, 22:00

Ismail Cem török külügyminiszter szerdán úgy döntött, hogy lemond tisztségéről, és kilép a Bülent Ecevit miniszterelnök vezette Demokratikus Baloldal Pártjából (DSP). Ezt a CNN-Türk hírtelevízió jelentette be a külügyminiszter környezetéből származó értesülésre hivatkozva.

Djindjic: Nem hallgatták le Kostunicát

Nagyvilág2002.07.08, 22:52

A szerb miniszterelnök hétfőn határozottan cáfolta, hogy kormánya tájékoztatási irodájából lehallgatták volna Vojislav Kostunica jugoszláv államfőt. A lehallgatásról szóló híreket a nemrég menesztett Pavkovic tábornok hozta nyilvánosságra.

Találkozóra készülnek a visegrádi négyek

Nagyvilág2002.06.23, 13:53

A miniszterelnök a sevillai EU-csúcson cseh, lengyel és szlovák kollégáival megállapodott arról, hogy még ebben a hónapban találkoznak.

Bush meghívta Medgyessyt

Nagyvilág2002.05.28, 19:55

Medgyessy Péter miniszterelnök a Róma melletti Pratica di Maréban rendezett NATO-orosz csúcs keretében külön beszélgetést folytatott George Bush amerikai elnökkel, aki amerikai látogatásra hívta meg őt, és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel.

Bush meghívta Medgyessyt

Nagyvilág2002.05.28, 19:55

Medgyessy Péter miniszterelnök a Róma melletti Pratica di Maréban rendezett NATO-orosz csúcs keretében külön beszélgetést folytatott George Bush amerikai elnökkel, aki amerikai látogatásra hívta meg őt, és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel.

Franciaország: új elnök, új kormányfő

Nagyvilág2002.05.06, 17:28

Egy nappal az után, hogy a franciaországi elnökválasztáson fölényesen nyert, Jacques Chirac a jobboldali Jean-Pierre Raffarint nevezte ki miniszterelnökké, és felkérte az új kormány megalakítására. Nem sokkal korábban benyújtotta lemondását Lionel Jospin szocialista párti miniszterelnök. 

Kampánypénzekről faggatták Saront

Nagyvilág2002.04.22, 18:55

Izraeli nyomozók hétfőn kifaggatták Ariel Saron izraeli miniszterelnököt azokról az állításokról, amelyek szerint jogellenes adományokat fogadott el a Likud vezetői posztjáért folytatott kampányához.

Megtekinthető Churchill háborús bunkere

Tudomány2002.04.22, 16:44

Első ízben nyitják meg a nagyközönségnek Winston Churchill titkos második világháborús bunkerét, ahol német invázió esetén a brit miniszterelnök menedéket találhatott volna.

Saron kivonulást ígért

Nagyvilág2002.04.16, 07:12

Saron megígérte Bushnak, hogy két héten belül kivonja erőit Dzsenínből és Nábluszból. Az izraeli miniszterelnök hétfőn a CNN-nek nyilatkozva kijelentette: Izrael egy héten belül kivonulhat az újra megszállt ciszjordániai városokból, de Rámalláhban és Betlehemben ott maradnak.

Saron kivonulást ígért

Nagyvilág2002.04.16, 10:27

Saron megígérte Bushnak, hogy egy héten belül kivonja erőit Dzsenínből és Nábluszból. Az izraeli miniszterelnök hétfőn a CNN-nek nyilatkozva kijelentette: Izrael egy héten belül kivonulhat az újra megszállt ciszjordániai városokból, de Rámalláhban és Betlehemben ott maradnak.

Nem találkozhat Arafattal az EU küldöttsége

Nagyvilág2002.04.04, 18:04

Kilátástalannak nevezte a közel-keleti helyzetet a spanyol miniszterelnök. Az EU küldöttséget menesztett a Közel-Keletre, és Arafattal is szeretnék felvenni a kapcsolatot. Ehhez azonban Izrael nem járult hozzá.

Több ezer tüntetőre számítanak Barcelonában

Nagyvilág2002.03.15, 11:20

A legnagyobb biztonsági intézkedések között megkezdődőtt az Európai Unió vezetőneik ülése, amelyen részt vesznek a tagjelölt országok is. Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli a találkozón. A spanyol városban több mint 8000 rendőr, a légierő, sőt még hadihajók is bevetésre várnak. Barcelona vezetői ugyanis több ezer tüntetőre számítanak.

Több ezer tüntetőre számítanak Barcelonában

Nagyvilág2002.03.15, 20:55

A legnagyobb biztonsági intézkedések között megkezdődőtt az Európai Unió vezetőneik ülése, amelyen részt vesznek a tagjelölt országok is. Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli a találkozón. A spanyol városban több mint 8000 rendőr, a légierő, sőt még hadihajók is bevetésre várnak. Barcelona vezetői ugyanis több ezer tüntetőre számítanak.

Arafat elhagyhatja Rámalláhot

Nagyvilág2002.03.11, 16:19

Enyhítik Arafat palesztin vezető mozgásának korlátozását, jelentették be az izraeli miniszterelnök hivatalában. Arafat december 3-a óta nem hagyhatta el Ramalláhot. A palesztin elnök egyelőre nem utazhat külföldre.

Brit férfit végeznek ki Amerikában

Nagyvilág2002.03.07, 13:02

Jövő hét kedden kivégeznek egy brit állampolgárt az Egyesült Államokban, hacsak az utolsó pillanatban kegyelmet nem kap. A férfi abban reménykedik, hogy Tony Blair brit miniszterelnök megakadályozza kivégzését.

Rendkívüli ülést tart a külügyi bizottság a visegrádi csoportban lévő feszültség miatt

Nagyvilág2002.02.23, 14:48

Nincs különösebb teendő - nyilatkozta Orbán Viktor arra a kérdésre válaszolva, hogy szándékozik-e tenni valamit a visegrádi csoportban kialakult feszültségek elhárítására. A magyar miniszterelnök a benesi-dekrétumokról tett kijelentése miatt lemondta a magyarországi találkozót a szlovák, a cseh és a lengyel miniszterelnök. A hét elején a lengyel kormányfő azért bírálta Magyarországot, mert szerinte túl korán hozta nyilvánosságra a visegrádi országok miniszterelnökeinek közös nyilatkozatát az uniós támogatásokra vonatkozó javaslatról.

Bojkottálják a visegrádi csúcsot Orbán kijelentése miatt

Nagyvilág2002.02.22, 21:39

Lemondta jövő heti magyarországi útját a cseh, a szlovák és lengyel kormányfő. Dzurinda, Zeman és Miller a magyar miniszterelnök kijelentéseire hivatkozva mondták le a találkozót. Orbán Viktor Brüsszelben azt mondta, hogy Csehországnak és Szlovákiának az uniós csatlakozás előtt érvénytelenítenie kell a benesi dekrétumokat.

Az Arab Liga tiltakozott a Zeman-nyilatkozat miatt

Nagyvilág2002.02.20, 23:17

Az Arab Liga hivatalosan tiltakozott a cseh kormánynál amiatt, hogy Milos Zeman miniszterelnök egy izraeli lapnak adott interjújában Hitlerhez hasonlította Jasszer Arafat palesztin vezetőt.

Nagykoalíció lehet Csehországban

Nagyvilág2002.02.16, 16:02

Milos Zeman cseh miniszterelnök nem zárja ki, hogy a parlamenti választások után esetleg nagykoalícióra lép a jelenleg kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) és az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS).

Lemondott a miniszterelnök Albániában

Nagyvilág2002.01.29, 16:31

Ilir Meta kormányfő benyújtotta lemondását. A szocialista miniszterelnök és a párt elnökének ellenséges viszonya megbénította a kormány munkáját.

A szerbiai kormány kész kiadni a háborús bűnösöket

Nagyvilág2002.01.24, 11:27

Szerbia miniszterelnöke szerint kormánya kiadja a hágai Nemzetközi Törvényszék által körözött személyeket. Zoran Djindjic ellenkező esetben az államérdekeket látja veszélyeztetnek. Szerbia elnökét azonban egyelőre nem adják ki.

Lemondott a kormány Jordániában

Nagyvilág2002.01.14, 12:17

Lemondott Ali Abu ar-Rageb jordániai miniszterelnök és kabinetje. II. Abdalláh király valószínűleg ismét az eddigi miniszterelnöknek ad kormányalakítási megbízatást.

Blair hosszú távú elkötelezettséget ígért Afganisztánnak

Nagyvilág2002.01.08, 01:56

A nemzetközi közösség nem fog újra elfelejtkezni Afganisztánról - ígérte Tony Blari brit miniszterelnök afganisztáni látogatásán. Emellett a világ hosszú távú elkötelezettségét hangoztatta a háború sújtotta ország felé.

Berlusconi magához vette a külügyi tárcát

Nagyvilág2002.01.07, 12:15

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök saját magát nevezte meg ügyvivő külügyminiszternek, miután bejelentette Renato Ruggeiro külügyminiszter távozását.

India háborút fontolgat

Nagyvilág2001.12.19, 11:23

Az indiai miniszterelnök tárgyalások útján szeretné rendezni a Pakisztánnal kialakult vitát, de ha az nem vezet eredményre, India a háború lehetőségét sem zárja ki. Kedd éjjel fegyveres összecsapás tört ki az indiai-pakisztáni határon.

Szabadon engedték a brit újságírónőt

Nagyvilág2001.10.07, 12:45

Korábbi ígéretükhöz híven a tálibok vasárnap szabadon engedték Yvonne Ridley-t, a másfél hete Afganisztánban letartózatott brit újságírónőt. Yvonne Ridley-ről bebizonyosodott, hogy nem kémkedni érkezett az országba, de szabadon bocsátása érdekében valószínűleg maga a brit miniszterelnök is közbenjárt.

Berlusconi megsértette az iszlám kultúrát

Nagyvilág2001.09.27, 16:48

Az Arab Liga bocsánatkérést vár az olasz kormánytól Silvio Berlusconi miniszterelnök kijelentése miatt. Berlusconi állítólag azt mondta, hogy a nyugati civilizáció magasabb rendű az iszláménál.

Szabadkán megnyitották Magyarország főkonzulátusát

Nagyvilág2001.08.18, 00:58

Zoran Djindjic szerb kormányfő Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen nyitotta meg Szabadkán Magyarország főkonzulátusát. Orbán előtte elfogadta Djindjic meghívását, ősszel Belgrádba látogat.

Súlyos baleset érte a volt albán miniszterelnököt

Nagyvilág2001.08.12, 12:29

Albánia déli részén súlyos autóbalesetet szenvedett Fatos Nano, az Albán Szocialista Párt vezetője.

Nastase mégis nemet mond a státustörvényre

Nagyvilág2001.07.30, 01:00

Adrian Nastase román miniszterelnök szerint Románia semmilyen formában nem tudja elfogadni a határon túli magyarokról szóló törvény végrehajtását saját területén. Egy nappal e nyilatkozata előtt, amikor Orbán Viktorral tárgyalt a kérdésről, még engedékenyebbnek mutatkozott a státustörvényt illetően.

Románia már nem akarja megakadályozni a státustörvény alkalmazását

Nagyvilág2001.07.28, 20:49

Szombaton találkozott először egymással személyesen a magyar és a román kormányfő. A találkozó után Nastase román miniszterelnök már nem akarta megakadályozni a státustörvény romániai alkalmazást.

Előző
Következő