migránsok

címke rss

No-go zónák: aki nem ott él, nem is mer bemenni

Itthon2016.09.23, 08:47

Sok nyugat-európai országban van olyan terület, amelyről a helyiek úgy érzik, az oda betévedő „idegen” könnyen válik áldozattá. A köznyelvben sokszor no-go zónáknak nevezett városrészek a nevet onnan kapták, hogy veszélyes oda bemenni.

Kerítéssel védenék a szilveszterező nőket Kölnben

Nagyvilág2016.09.14, 17:36

A német rendőrség tervei szerint kerítésekkel védenék szilveszterkor a kölni dóm épületét, nehogy megismétlődjön a legutóbb szilveszterkor történt tömeges erőszak, amikor migránsok támadtak meg több száz nőt.

Újabb uniós eurómilliók a menedékkérők lakhatására a görögöknek

Nagyvilág2016.09.11, 00:01

Az Európai Unió több mint kétszeresére emeli a Görögországban tartózkodó menekültek életkörülményeinek javítására szánt sürgősségi támogatását, az eddigi 83 millió euróhoz (mintegy 25,5 milliárd forint) további 115 milliót (35,6 milliárd forintot) biztosítanak - közölte szombaton az Európai Bizottság.

Feltehetően miskolci a nő, akit megerőszakolt három eritreai

Nagyvilág2016.09.02, 20:02

Egyelőre nem sikerült kapcsolatba lépni azzal a nővel, akit három eritreai férfi a hétvégén megerőszakolt a türingiai Mühlhausenben – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke pénteken a közmédiának.

Londonban, Gyurcsánnyal kampányol a DK

Itthon2016.08.29, 16:51

Saját, a többi ellenzéki párttól független - de üzenetében az MSZP-ével és másokéval azonos - ellenkampányt indít a Demokratikus Koalíció, melynek lényege, hogy a kormány mozgósító kampányával ellentétben távolmaradásra buzdítsa híveit az október 2-i kvótareferendumon. 

Kormányinfó 60.: olimpiától az iskolakezdésig és a taxishiénákig

Itthon2016.08.25, 15:42

A riói magyar olimpiai sikerektől a taxishiénákon és a szeptemberi iskolakezdésen át az októberi kvótareferendumig és a bevándorláspolitikáig sok téma előkerült a jubileumi, 60. Kormányinfón.

Százak hánykolódtak a tengeren

Nagyvilág2016.08.01, 08:58

A spanyol parti őrség több mint száz menekültet mentett ki a Spanyolországot Marokkótól elválasztó Alborán-tengeren.

Migránsok és hajléktalanok háborúja Franciaországban: egy migránst vízbe fojtottak

Nagyvilág2016.07.20, 17:56

Halott szomáliai migránst találtak egy csatornában Caenban. Az első vizsgálatok alapján belefojtották a vízbe. 

Máris lebontották a Duna-hídra emelt vaskaput a horvátok

Nagyvilág2016.06.30, 18:54

Azt mondják, csak meg akartak bizonyosodni arról, milyen gyorsan tudnak intézkedni, ha újabb migránshullám érné el Horvátországot.

Menekült séfek főznek Párizsban

[origo] Gasztro2016.06.19, 20:40

A francia főváros az ételen keresztül bizonyítja be, hogy szerintük a menekültek kultúrájának helye van Európában.

Két napig verekedtek kurdok és afgánok egy német táborban

Nagyvilág2016.05.15, 15:45

Két nap egymás után történt tömegverekedés egy menedékkérőket befogadó állomáson a németországi Verdenben. Egy ember életveszélyesen megsérült.

Disznófejet küldtek Merkelnek

Nagyvilág2016.05.15, 09:44

Ismeretlenek egy levágott disznófejet hagytak Angela Merkel kancellár irodája előtt a stralsundi választókörzetben. Egy rendőr találta meg a fenyegető üzenetnek is beillő állati testrészt. 

Éjjel újrakezdték az ellenőrzést Hegyeshalomnál

Itthon2016.05.08, 23:20

Vasárnap este fél 11 után ismét 5 kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán Hegyeshalom közelében - közölte a rendőrség a honlapján.

Este nem ellenőriznek az osztrákok

Itthon2016.05.08, 20:12

Vasárnap estére megszűnt a torlódás az M1-es autópályán, a hegyeshalmi határnál - közölte a rendőrség a honlapján.

Bulgária szerint be kell fogadni a menekülteket

Nagyvilág2016.05.05, 20:28

Az Európai Unióval való szolidaritásra szólította fel csütörtökön a menekültek befogadását elutasító kelet-közép-európai uniós tagországokat Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök, aki egyúttal megerősítette, hogy országa vállalja a menedékkérők befogadását a javasolt kvótarendszer szerint. Bírálta ugyanakkor a javaslatot a fejenkénti 250 ezer eurós büntetésre azon országoknak, amelynek nem fogadnak be menekülteket.

Megérkeztek az első migránsok a körmendi táborba

Itthon2016.05.02, 16:50

Megérkeztek az első migránsok a körmendi befogadó táborba. A városban nagyobb a rendőri jelenlét, az osztrák hatóságok pedig Pinkamindszentnél és a Rábafüzesnél ellenőrzik az átkelő autókat.

Újabb háromszáz emberen nem fogott ki a kerítés

Itthon2016.05.02, 09:02

Háromszázhuszonnyolc határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén, hét gyanúsított ellen pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Nem minden rendőr látta a tömegben Ahmed H.-t

Itthon2016.04.27, 14:49

Készenléti rendőrök meghallgatásával folytatódott szerdán a Szegedi Törvényszéken annak a Cipruson élő szíriai férfinak a pere, akit terrorcselekmény elkövetésével vádol az ügyészség. A férfi a vád szerint a tavalyi röszkei zavargásban vett részt, de a szerdán bíróság előtt valló rendőrök nem látták őt a tömegben.

Négyszáz embert keresnek a Földközi-tengeren

Nagyvilág2016.04.18, 19:04

Többcsónaknyi ember fulladhatott a Földközi-tengerbe Egyiptom és Olaszország között, amikor megpróbáltak Európába jutni. Az olasz elnök szerint tragédia történt, de a környék vizeit ellenőrző parti őrségek nem erősítették meg a tömegkatasztrófa tényét. Az olasz hatóságok egyelőre csak annyit mondanak, hogy hat holttestet húztak ki a vízből még vasárnap. Cikkünk folyamatosan frissül.

Csak viccnek szánta a képviselőnő, hogy elütné a migránsokat

Itthon2016.04.02, 23:06

Elnézést kért az a Fideszes képviselőnő, aki korábban azt írta a Facebookon, hogy kétszer is átgázolna a migránsokon. Stigelmaier Józsefné csak viccnek szánta a bejegyzést, de továbbra is fenntartja, hogy a migráció óriási veszélyt jelent.

A kormány menekültellenességére fogják a neonáci előretörést Szlovákiában

Nagyvilág2016.03.07, 16:29

Robert Fico szlovák kormányfő menekültellenes szlogenei is segítettek Marian Kotleba neonáci pártjának, hogy a parlamentbe jusson - ezt írja az angol nyelvű világsajtó. A lapoknak nyilatkozó elemzők szerint Fico szlogenei visszafelé sültek el.

Migránsokat vertek át Ásotthalomnál

Itthon2016.02.25, 12:01

Marokkói migránsoktól csalt ki csaknem ezer eurót három férfi, kettőjüket elfogták a rendőrök.

Külön egység javítja a határkerítést

Itthon2016.02.23, 08:09

A belügyminiszter szerint a határkerítés hatékony, hiszen volt olyan nap, amikor senki sem próbálkozott átjutni rajta. Pintér Sándor megjegyezte azt is: a kerítés helyreállítását külön egység végzi, a javítás költségei ugyanakkor minimálisak.

Menekültek ezreihez beszélt Ferenc pápa

Nagyvilág2016.01.17, 17:24

"Ne hagyjátok elrabolni magatoktól a reményt és az élet örömét!" - mondta Ferenc pápa vasárnap délben a Szent Péter téren szavait hallgató mintegy hétezer migránsnak az elvándorlók és menekültek világnapján.

Becsapta a menekülteket a buszoztató bajor képviselő

Nagyvilág2016.01.14, 22:27

A szövetségi kormány menekültpolitikája elleni tiltakozás jeleként menekülteket szállított csütörtökön a berlini kancellári hivatal elé egy bajor önkormányzati vezető. Az embereket hazugsággal vette rá, hogy elmenjenek vele Berlinbe.

Moszkva nem kényszeríti biciklizésre a menekülteket

Nagyvilág2016.01.14, 18:40

Az Oroszországban tartózkodási engedéllyel bíró, és Norvégiában elutasított menedékkérőknek nem kell többé átkerékpározniuk a norvég-orosz határon. Az orosz hatóságok hozzájárultak ahhoz, hogy buszokkal szállíthassák őket vissza - közölte a norvégiai Finnmark megye rendőrsége csütörtökön.

Migránsokat dobtak vízbe az emberkereskedők

Nagyvilág2016.01.11, 12:06

Egy szomáliai nő a tengerbe fulladt a dél-olaszországi Santa Maria di Leuca partjainál, miután a migránscsoportot szállító embercsempészek vízbe dobták őt és társait. 

Menekültszállásoknál találtak Kölnben ellopott mobilokat

Nagyvilág2016.01.08, 19:22

A rendőrök bemérték a Kölnben ellopott mobiltelefonok helyzetét, így akadtak a készülékek nyomára. A mobilok egy részét menekültszállások közelében találták meg.

Németországba 12 ezer migráns érkezett karácsonykor

Nagyvilág2015.12.28, 22:44

Az év egészét tekintve várhatóan 1,1-1,2 millió körül lesz az újonnan érkezők száma. Jövőre pedig még többen érkeznének, mint az idén, figyelmeztetnek német politikusok.

Lopakodó orbanizációról írnak Németországban

Nagyvilág2015.12.28, 14:01

Orbán Viktor szólamait egyre inkább átveszik populista politikusok Európában, ezek a jobb- és baloldali populisták pedig egyre népszerűbbek - olvasható a Die Welt című német lapban. A cikk szerzője szerint az orbanizáció ellen úgy lehetne harcolni, ha Európa megmutatja az egység előnyeit.

Félszáz magyar rendőr ment Szlovéniába

Nagyvilág2015.12.28, 10:25

Elindult hétfő reggel Budapestről a második magyar rendőrkontingens Szlovéniába. A magyar rendőrök menekültügyekkel foglalkoznak majd.

Erdő Péter a menekültekről beszélt az éjféli misén

Itthon2015.12.25, 11:24

Jézus a várva várt szabadító, aki minket is megszabadít fáradtságunktól, önzésünktől és attól a félelemtől, hogy értelmetlen és hiábavaló az életünk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken Budapesten, a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában. A menekültekről és gyermekeikről is szót ejtett: arra kérte a híveket, hogy gondoljanak rájuk.

Magyar kötődésű díjat kaptak a menekültmentők

Nagyvilág2015.12.23, 00:00

A menekülteket segítő görög önkéntesek szervezetének, az Agkalia egyesületnek adja idén a Wallenberg-díjat az Európa Tanács. A díjat a magyar és a svéd parlament kezdeményezésére alapították.

Megrohamozták a csalagutat Calais-nál

Nagyvilág2015.12.17, 20:52

Ezren is lehettek azok a menekültek és migránsok, akik megpróbáltak Franciaországból Angliába jutni csütörtök délután a két országot összekötő alagúton keresztül. Többen kamionokra is megpróbáltak felkapaszkodni.

Feltételezett terroristákat tartóztattak le Ausztriában

Itthon2015.12.16, 15:03

Letartóztattak két férfit Ausztriában terrorizmus gyanújával. A hatóságok feltételezik, hogy közük lehet a november 13-i párizsi terrorcselekményekhez.

Lakatlan menekülttábor égett le Svédországban

Nagyvilág2015.12.16, 13:13

Tűz ütött ki egy menekülteknek szánt tábor területén Svédországban. A tábort még nem nyitották meg, ezért sérültek sincsenek. A rendőrség nyomoz. Nem ez volna az első gyújtogatás Svédországban.

Újabb fordulat a menekülteket ijesztgető kamionos ügyében

Itthon2015.12.15, 12:42

Nem vizsgálhatják a menekülteket ijesztgető kamionos ügyét a füzesabonyi rendőrök, mert a Heves megyei főkapitány szerint túl nagy falat számukra.

Finnország: előzetesben az Iszlám Állam hóhérai

Nagyvilág2015.12.11, 22:36

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezett pénteken Finnországban egy 23 éves ikerpárt, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosaként részt vettek fegyvertelen katonák 2014-es meggyilkolásában Irakban.

Rohamrendőrök gumibotoznak a macedón határon

Nagyvilág2015.12.09, 12:20

A görög rendőrség szerdán autóbuszokon kezdte az ország belseje felé szállítani a macedón határon rekedt menekülteket. A Reuters egy rendőrségi forrásra hivatkozva azt írja, hogy az embereket hamarosan visszaküldik oda, ahonnan jöttek. Macedónia csak a Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkező menekülteket engedte át a határon november 19. óta. Most állítólag teljesen lezárták a határt. 

Fasisztának nevezték Donald Trumpot

Nagyvilág2015.12.08, 11:06

Az amerikai muszlimok tanácsának egyik igazgatója szerint Trump fasiszta beszédet mondott. Párttársai szerint is butaságot mondott, amikor a muszlimok beutazásának megakadályozásáról beszélt. Egyikük szerint veszélyes is a beszéde.

Pakisztán válogat a visszatoloncoltak között

Nagyvilág2015.12.03, 15:00

Egy repülőnyi menekült érkezett Pakisztán fővárosába, de 30 embert nem engedtek leszállni a gépről. 19 migráns viszont beléphetett Pakisztánba. Az ország belügyminisztere szerint a kitoloncolással megsértették az ország törvényeit.

Éheztethetik a kiutasítottakat Hollandiában

Nagyvilág2015.11.26, 13:42

A holland kormányzati döntéseket felülvizsgálni hivatott felsőbíróság szerint törvényes, ha nem adnak ételt és szállást az országban azoknak a menedékkérőknek, akiknek a kérelmét elutasították de nem hajlandók visszatérni hazájukba.

Jó zsidók, rossz muszlimok, de a románok is bekavartak

Gazdaság2015.11.05, 15:48

Nyugat-Európának már most késő, de Kelet-Európának még van esélye. Már Arisztotelész is megmondta, mi lesz azokkal, akik bevándorlókat fogadnak be. L. Simon László nem hallott német szót a frankfurti gyorson. A migráció kulturális hatásairól rendeztek kerekasztal-beszélgetést. Meghallgattuk. 

Migránsokkal szeretne találkozni Ferenc pápa

Life.hu2015.11.03, 14:18

Jövő februárban a katolikus egyház feje Mexikóba látogat. A hírt a mexikóvárosi katedrálisban jelentették be, ahol nem közöltek részleteket a programmal kapcsolatban. 

Szlovénia nem veti el a kerítésépítést

Nagyvilág2015.10.23, 15:22

Szlovénia nem zárja ki a kerítésépítés lehetőségét Horvátországgal közös határán, amennyiben a horvát hatóságok továbbra is ellenőrzés nélkül szállítják a migránsokat a szlovén zöldhatárra - mondta Miro Cerar szlovén miniszterelnök a közszolgálati televíziónak adott interjújában.

Ez itt a Kánaán, Isten hozott

Itthon2015.10.16, 13:45

Sárcsúszdán át vezet az út Magyarországra, a fotel-Rambók hazájába. Több a menekült, de ezt kevésbé kommunikálják. Az étel az ablakon át érkezik a vonatokra. A sivatagban állítólag nincs vonatablak.

Betegen érkeznek a migránsok Horvátországba

Nagyvilág2015.10.10, 23:23

A hideg miatt egyre több beteg migráns érkezik Horvátországba - tájékoztatott a horvát közszolgálati televízió szombaton. Durdica Ivkovic, az UNICEF programvezetője a úgy nyilatkozott: a gyerekek súlyos légzőszervi megbetegedésekkel érkeznek az ideiglenes befogadó állomásra, gyakori a bőrbetegség és a viszketegség is. Sinisa Varga egészségügyi miniszter szombaton ellátogatott a sátortáborba, majd a sajtónak cáfolta, hogy viszketegség járvány ütötte volna fel a fejét az illegális bevándorlók között. A belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a szerb-magyar zöldhatár lezárása óta 153 ezer illegális bevándorlóó ...

München bekeményíthet menekültügyben

Nagyvilág2015.10.08, 20:41

A müncheni vezetés drasztikus lépéseket tehet a menekültáradat feltartóztatására, készek akár a hatályos jogszabályokkal ellentétes lépéseket is tenni a migrációs nyomás csökkentésére.

Együtt védik a visegrádiak a magyar határt

Nagyvilág2015.10.08, 16:46

Megállapodás született a visegrádi országok között arról, hogy Csehország, Szlovákia és Lengyelország is részt vesz Magyarország déli határán az Európai Unió és a schengeni övezet külső határának ellenőrzésében