Michael Masi
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- GPhírek
- Forma-1 szabályok
- FIA
- Toto Wolff
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Mercedes fõnöke tagadja, hogy õk rúgatták ki az F1 versenyigazgatóját
Toto Wolff azt nyilatkozta, a Mercedesnek semmi köze nem volt Michael Masi versenyigazgatói posztjáról való eltávolításához. A címvédõ istálló csapatfõnöke nem gondolja, hogy elõre megszervezett csalás áldozatai voltak.
A Mercedes zsaroló taktikája elérte a célját: kirúgták az F1 versenyigazgatóját, ketten fogják pótolni
Mohammed bin Szulajm, az FIA elnöke bejelentette, hogy idén már nem Michael Masi lesz az F1 versenyigazgatója, utódjául pedig két szakembert neveztek ki. A szervezet elsõ embere egyéb fontos intézkedésekrõl is beszámolt.
Az F1 megközelítését kritizáló Vettel nem rúgná ki a versenyigazgatót
A McLaren pilótái után Sebastian Vettel is kiállt a Mercedes által kritizált Michael Masi mellett, és a versenyigazgató eltávolítása helyett a sportág által alkalmazott megközelítésen változtatna.
A McLaren pilótái kiálltak az F1 sokat bírált versenyigazgatója mellett
Lando Norris és Daniel Ricciardo is úgy véli, Michael Masinak maradnia kell a versenyigazgatói poszton, amennyiben õ is úgy akarja. Elõbbi ugyanakkor kiemelte, hogy ettõl még nincs minden rendben a sportágon belül.
Brundle: Csak felfújják a Red Bull és Masi közötti rádiózást
Bár kényelmetlennek tartja a kialakult helyzetet, de Martin Brundle hangsúlyozta, a Red Bull és Michael Masi között lezajlott, sokak által új információnak titulált rádiózásnak nincs túl nagy jelentõsége. Ettõl függetlenül a korábban az F1-ben versenyzõ szakértõ szerint a versenyigazgató helyzete tarthatatlan.
Elképesztõ bizonyíték: a Red Bull utasítására szegett szabályt Masi
Egy eddig elsikkadt párbeszéd került a figyelem középpontjába Michael Masi és a Red Bull sportigazgatója között a tavalyi Abu-dzabi Nagydíj végérõl. A dialógusból arra lehet következtetni, hogy az energiaitalos istálló befolyásolta az F1 versenyigazgatójának döntését. Mindez akár az FIA-vizsgálat eredményére is hatással lehet.
A Red Bull fõnöke is szorgalmazza, hogy több segítséget kapjon az F1 versenyigazgatója
A Red Bull és a Haas csapatfõnöke is megszólalt az FIA jelenleg is zajló, a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon történteket és az azok miatt szükséges változtatásokat meghatározó vizsgálatával kapcsolatban. Christian Horner támogatja a szövetség törekvéseit, Günther Steiner pedig nem szólna bele abba, hogy mit csinálnak.
Közülük kerülhet ki a Forma-1 versenyigazgatójának utódja, ha sikerrel jár a Mercedes zsaroló taktikája
Nem lesz könnyû pótolni Michael Masit, amennyiben az FIA úgy dönt, hogy leváltja a Forma-1 versenyigazgatóját, akit a Mercedes ki akar rúgatni, hogy a csalódott Lewis Hamiltonnak kedvezzenek, de azért akadnak jelöltek a helyére.
Kikészíti a gyûlöletkampány az FIA versenyigazgatóját
Egyre inkább valóságosnak tûnik a feltételezés, hogy menesztik az FIA versenyigazgatóját az Abu-Dzabiban történt ellentmondásos döntései miatt. Az egyesület fõtitkára, Peter Bayer elismerte: a közvélemény gyûlölete mély ütést mért Michael Masira.
- címkék:
- Michael Masi
- GPhírek
- Forma-1
- gyûlölet
- FIA
- Címkefelhõ »
Beválhat a Mercedes zsaroló taktikája: leválthatják az F1 versenyigazgatóját
Elõször szólalt meg az FIA Michael Masi versenyigazgató lehetséges leváltásáról. Peter Bayer, Nemzetközi Automobil Szövetség fõtitkára nem tagadta, hogy benne van a pakliban, hogy az ausztrálnak mennie kell, egyúttal elmondta, milyen változtatásokat terveznek a mindenkori versenyigazgató munkájának könnyítésére.
Egy korábbi világbajnok védelmébe vette Masit
Jacques Villeneuve nem menesztené a posztjáról Michael Masi versenyigazgatót, szerinte nagyrészt mindent helyesen csinált az Abu-Dzabi Nagydíjon a nagy nyomás közepette.
Grosjean továbbra sem adta fel, hogy a Mercedesszel búcsúzzon az F1-tõl
Romain Grosjean elárulta, mindkét fél szeretné, hogy idén beülhessen a Mercedesbe, de erre biztosan nem hazájában lesz lehetõsége. A francia pilóta Lewis Hamiltonnak szurkolt a tavalyi szezonzárón, de úgy véli, Michael Masi bizonyos szempontból jól döntött.
Enged Hamilton és a Mercedes zsarolásának az FIA?
Az FIA múlt héten elindította az Abu-dzabi Nagydíj utolsó köreiben hozott döntések kivizsgálását, és a hírek szerint Lewis Hamilton ennek eredményétõl teszi függõvé, hogy marad-e a Forma-1-ben. Azonban adódik a kérdés, hogy a brit pilóta, illetve még inkább a Mercedes mit szeretne elérni Michael Masi versenyigazgató leváltásán túl, avagy mi lehet a folyamat végeredménye.
Az FIA elnöke személyesen találkozott Wolff-fal a vitatott szezonzáró kapcsán
Az Abu-dzabi Nagydíjon történtek kivizsgálásának részeként a hírek szerint Mohammed bin Szulajm, az FIA nemrég megválasztott elnöke találkozott Toto Wolff-fal, a Mercedes csapatfõnökével. A megbeszélésen bizonyára Lewis Hamilton jövõje is szóba került.
Egy korábbi pilóta kirúgná az F1 versenyigazgatóját, egy másik szerint segíteni kell neki
Hamarosan eldõlhet, hogy leváltják-e Michael Masit a Forma-1 versenyigazgatói székébõl, avagy a tavalyi ellentmondásos szezonzáró után is megtarthatja a pozícióját. Martin Brundle és Johnny Herbert ellentétes véleményen van arról, hogy mi lenne a helyes lépés.
Hivatalos: Megkezdõdött a vizsgálat, ami Hamilton jövõjérõl is dönthet
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, és több mint egy hónappal a 2021-es Abu-dzabi Nagydíj után a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által felállított vizsgálóbizottság megkezdte a munkáját, azaz a tavalyi szezonzárón történtek részletes elemzését. Azt, hogy mire jutottak, leghamarabb februárban közlik.
Megszületett a döntés az F1 sokat bírált versenyigazgatójának sorsáról?
Sajtóértesülések szerint a héten elkezdõdött az FIA által megígért vizsgálat, ami a tavalyi Abu-dzabi Nagydíj utolsó köreiben meghozott versenyigazgatói döntéseket hivatott kielemezni. Eredményre február elején lehet számítani, de egy nemrég kiadott dokumentum alapján nem kizárt, hogy Michael Masi eltávolításáról már megszületett a döntés.
A Mercedes ki akarja rúgatni a Forma-1 versenyigazgatóját
Könnyen lehet, hogy az FIA kénytelen lesz feláldozni Michael Masit, az F1 versenyigazgatóját, illetve az egyik magas beosztású mérnökét, hogy maradásra bírja Lewis Hamiltont, aki a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon történtek miatt elveszítette a bizalmát a Nemzetközi Automobil Szövetségben. Legalábbis, ha a Mercedes akarata érvényesül. Mindent megtennének, hogy a veresége miatt sértõdött pilótájuk folytassa a versenyzést.
Wolff elismerte, néha szerencséjük volt a sportfelügyelõi döntésekkel
Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke, valamint Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint is változtatni kell a rendszeren, ami a döntéshozatalt illeti. Elõbbi úgy véli, Michael Masi versenyigazgató leváltása nem elegendõ.
Az F1-es versenyzõk bohóccá, a sportág pankrációvá változhat az expilóta szerint
Komoly kritikát fogalmazott meg Michael Masi versenyigazgatóval és az egész Forma-1-gyel szemben a korábban a Ferrarinál és a McLarennél is megforduló svéd expilóta.
Az F1 vb-címrõl döntõ fõgonosza lett belõle, de valóban mindenrõl Michael Masi tehet?
Michael Masi, a Forma-1 versenyigazgatójának megítélése eddig sem volt rózsás a sportágon belül, de az Abu-dzabi Nagydíj utolsó elõtti körében történtek után az egész világ igyekezett a nyakába varrni, hogy egyszemélyben eldöntötte a világbajnoki cím sorsát. Noha technikailag ez nem áll messze a valóságtól, a dolog ennél jóval összetettebb, és megvizsgálva Masi munkáját és motivációit, akár együtt is érezhetünk a mindenkinek megfelelni igyekvõ ausztrállal.
A Mercedes csapatfõnöke képtelen beletörõdni a vereségbe
Régi sérelmeket idézett fel Toto Wolffban az Abu-dzabi Nagydíj utolsó köre, az eseményekkel továbbra sem ért egyet, és változásokat akar az FIA-nál.
A Mercedes fõnöke szerint õ és Red Bull-os kollégája is túlment a határon
Toto Wolff úgy véli, õ és a Red Bullt irányító kollégája, Christian Horner is átlépett egy határt, amikor Michael Masi versenyigazgatónál próbáltak közbenjárni istállóik érdekében. A Mercedes csapatfõnöke egyetért Ross Brawn törekvésével, de szerinte az F1 sportigazgatója is felelõs a kialakult helyzetért.
Horner megvédte a versenyigazgatót, szerinte hibázott a Mercedes
Christian Horner és Max Verstappen szerint is igazságtalan az a gyûlölethullám, amit Michael Masi az Abu-Dzabi Nagydíj óta kapott. A Red Bull csapatfõnöke szerint a Mercedes taktikai hibát követett el a szezonzárón.
Wolff: Remélem, folytatja a versenyzést Hamilton
A Mercedes csapatfõnöke, Toto Wolff rémálomnak nevezte az Abu-dzabi Nagydíj utolsó percei során történt eseményeket, szerinte Lewis Hamilton és õ sohasem fogja kiheverni, hogy a brit pilótát „meglopták”, és ezért elvesztette a világbajnoki címet.
Az F1 lépéseket tervez a csapatfõnökök felháborodást keltõ akciója után
Ross Brawn elárulta, jövõre megtiltják a csapatfõnököknek, hogy a futamok alatt kommunikáljanak a versenyigazgatóval. Az F1 sportigazgatója azok után beszélt errõl, hogy a Mercedes és a Red Bull elsõ embere is megpróbálta befolyásolni Michael Masit.
Wolff nem vár ütközést; Masi szerint Hamilton és Verstappen tudja, hol a határ
Michael Masi, az F1 versenyigazgatója bízik benne, hogy Max Verstappen és Lewis Hamilton is tisztában van azzal, hogy meddig mehet el a világbajnoki címrõl döntõ Abu-dzabi Nagydíjon. Toto Wolff kemény, de fair csatára számít.
Ross Brawn megvédte az F1 sokat bírált versenyigazgatóját
Védelmébe vette Michael Masit Ross Brawn, a Forma-1 sportért felelõs igazgatója, miután számos kritika érte az ausztrál szakembert a Szaúd-arábiai Nagydíj után. Brawn szerint Masi jó munkát végzett és nem hozott ellentmondásos döntéseket.
A Red Bull piaci alkudozásnak érezte, Masi szerint nem volt baj a helycserével
Megszólalt Michael Masi, az F1 versenyigazgatója a Szaúd-arábiai Nagydíj második piros zászlós megszakítása során történt szürreális jelenet kapcsán, amelynek végén Max Verstappen két pozíciót veszített, hogy maga elé engedje Lewis Hamiltont.
Az F1 versenyigazgatója elmagyarázta, miért volt jogos Verstappen büntetése
Michael Masi tiszta vizet öntött a pohárba Max Verstappen Katari Nagydíjon kapott hátrasorolásos büntetésével kapcsolatban, és cáfolta a Red Bull csapatfõnökének és tanácsadójának állításait.
Hiába Horner figyelmeztetése, a Red Bull tanácsadója tovább szidta az FIA-t
A Red Bull csapatfõnökének hivatalos figyelmeztetése ellenére az energiaitalosok tanácsadója a Katari Nagydíj után is keményen bírálta az FIA-t Max Verstappen büntetése miatt. Helmut Marko szerint elfogadhatatlan és érthetetlen, ami történt.
Lehetséges, hogy nem lesz kész a szaúdi F1-es pálya az elsõ versenyre, mégis meg akarják rendezni
Az utolsó pillanatban fog elkészülni az elsõ Szaúd-arábiai Nagydíjnak otthont adó dzsiddai pálya, legalábbis az F1 vezetése ebben bízik, miközben az elnök-vezérigazgató elismerte: lehet, hogy nem mindent fognak tudni befejezni december 5-ig.
Wolff bekeményít a Mercedest ért támadások miatt
Változtat a hozzáállásán a Brazíliában történtek miatt Toto Wolff, a Mercedes F1-es istállójának csapatfõnöke, miután feldühítette, hogy a legutóbbi versenyhétvégén szerinte egyik velük kapcsolatos döntés sem nekik kedvezett.
Rengeteg még a teendõ a pályával, de az F1 versenyigazgatója szerint lesz futam Szaúd-Arábiában
Michael Masi, az F1 versenyigazgatója továbbra sem aggódik amiatt, hogy kész lesz-e idõben az idei Szaúd-arábiai Nagydíj helyszíne, azt ugyanakkor elismeri, hogy rengeteg még a teendõ a pályán.
Több csapatfõnök is túl szigorúnak tartja az F1 jelenlegi motorszabályát
Az Alpine technikai igazgatója, valamint a Red Bull csapatfõnöke is úgy véli, hogy túlságosan kevés erõforráselemet használhatnak fel büntetlenül. Az F1 versenyigazgatója azonban hangsúlyozta, hogy a rendszer igazságos.
Az F1 versenyigazgatója tagadta Alonso súlyos vádjait
Michael Masi cáfolta Fernando Alonso kijelentését, és leszögezte, a sportfelügyelõk egyáltalán nem részrehajlóak. Az F1 versenyigazgatója szerint ezen a téren jól mûködik a jelenlegi rendszer.
Riválisai számonkérnék Alonso elmaradt büntetését a sportfelügyelõkön
Több riválisa sem érti, hogy Fernando Alonso miként úszhatta meg a büntetést a Török Nagydíj idõmérõjén, miután szerintük nem lassított le eléggé a dupla sárga zászlós jelzésnél. Michael Masi versenyigazgató elárulta, lett volna olyan forgatókönyv, amikor ugyanezért utólag büntettek volna.
Alonso nem büntette volna az õt kiütõ Gasly-t, Schumachertõl bocsánatot kért
Fernando Alonso nem lett volna ennyire szigorú a futamát tönkretevõ Pierre Gasly-val, saját, Mick Schumacher kiütéséért kapott büntetését viszont jogosnak tartotta, és egy öleléssel kért bocsánatot a Haas újoncától.
Rugalmasabb lehet az F1, hogy ne ismétlõdhessen meg a belgiumi fiaskó
Michael Masi, az F1 versenyigazgatója elképzelhetõnek tartja, hogy a jövõben elõbbre hozhatják a rajtot, ha az adott futam eredeti idõpontjában az idõjárási körülmények várhatóan nem teszik lehetõvé a versenyzést. Az egyik utánpótlás-sorozat esetében ezt már Szocsiban meglépték.
Hamilton örül, mert az F1-ben példát statuáltak Verstappen büntetésével
Az Olasz Nagydíj után Lewis Hamilton üdvözölte, hogy Max Verstappen megbüntetése révén a sportfelügyelõk precedenst teremtettek, fõnökéhez hasonlóan remélte, hogy ez biztonságosabbá teszi a versenyzést, Michael Masi viszont helyretette a Mercedest az ügyben.
A leintés után is nagy volt a kavarodás minden idõk legfurcsább F1-es futamán
Az F1 versenyigazgatója a pilóták nemtetszését kiváltva biztosította, hogy versenyzés nélkül is szerezzen pontot az elsõ tíz helyezett a Belga Nagydíjon, ám egy idei úgy tûnt, hogy mégsem fog, mivel ennek ellentmondó hivatalos végeredmény született.
Hamilton után Toto Wolffot is kiosztotta a Red Bull csapatfõnöke
A Red Bull csapatfõnöke nem ment el szó nélkül amellett, hogy Toto Wolff a Brit Nagydíjon a Lewis Hamilton és Max Verstappen között történt baleset után személyesen lobbizott a sportfelügyelõknél azért, hogy a Mercedes pilótája ne kapjon büntetést.
Kiütötte Verstappent, az élet mégis Hamiltont jutalmazza a Brit GP után
Bár Max Verstappen és Lewis Hamilton is tehetett volna többet a Brit Nagydíjon bekövetkezett ütközés elkerüléséért, a sportfelügyelõk jogosan büntették utóbbit. Igaz, a szankció lényegében semmit nem számított, a rövid és a hosszú távú károk pedig a holland pilótát és a Red Bullt terhelik.
Az F1 versenyigazgatója megmagyarázta, miért büntették meg Norrist és Pérezt
Michael Masi, az F1 versenyigazgatója tolmácsolta a sportfelügyelõk álláspontját Lando Norris és Sergio Pérez Osztrák Nagydíjon történt büntetésével kapcsolatban. A McLaren versenyzõje Lewis Hamilton és Max Verstappen korábbi esetét hozta fel példaként.
Verstappen ünneplése miatt Alonso élesen bírálta az F1 versenyigazgatóját
Túlzottnak tartják az F1-es pilóták, hogy a versenyigazgató figyelmeztette Max Verstappent a Stájer Nagydíj végi ünneplése miatt. Fernando Alonso és Nicholas Latifi is védelmébe vette a holland pilótát.
Kevesebb a panaszkodás az F1-ben, mióta az egész világ hallhatja õket
Az F1-es csapatok kétszer is meggondolják, hogy megszólítsák a versenyigazgatót, mióta az üzeneteiket bejátszhatják a televíziós közvetítésbe. Masi szerint õket nem befolyásolják a panaszok és a kommentátorok sem.
A versenyigazgató elárulta, miért nem büntették a Gaslynak defektet okozó Leclerc-t
Charles Leclerc megúszta büntetés nélkül, hogy a Stájer Nagydíj elsõ körében Ferrarijának elsõ szárnyával kivágta Pierre Gasly Alpha Taurijának bal hátsó gumiját, Michael Masi versenyigazgató pedig elmondta, hogy miért.
Legközelebb már büntetni fognak azért, amit Verstappen a célba érés után mûvelt a Stájer GP-n
Max Verstappen hiba nélkül vezetve nyerte meg vasárnap a Stájer Nagydíjat, de a célba érés után meggondolatlan dolgot csinált, és csak az F1 versenyigazgatójának jóindulatán múlt, hogy nem kapott érte büntetést.
Akár halálos kimenetelû is lehetett volna Verstappen bakui balesete?
Lando Norris úgy véli, sokkal rosszabbul is végzõdhetett volna Max Verstappen bakui balesete, míg Nico Rosberg még a hétvége elején emelte ki, mennyire veszélyes az a szakasz, ahol a holland pilóta késõbb defektet kapott. Az F1 versenyigazgatója nem ért egyet a világbajnok véleményével.
Újabb életveszélyes döntése után sokan bírálják a Forma-1 versenyigazgatóját
Pilóták és egy csapatfõnök is kritizálta Michael Masit, a Forma-1 versenyigazgatóját az Azeri Nagydíj után. Az ausztrál szakembert ugyanazon szituációban hozott két különbözõ döntése miatt is elõvették.