mezőgazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- támogatás
- agrárium
- Magyarország
- Európai Unió
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Már a házi verebekből is egyre kevesebb akad
Jelentősen csökkent Németország madárállománya: 12 év alatt 15 százalékkal esett vissza a költőpárok száma.
Megkongatták a vészharangokat Londonban
Az élelmiszeripar és a mezőgazdaság az egyik fő felelőse a fajkihalás, a környezetszennyezés, az állatkínzás, erdőirtás, és klímaváltozás vezető okainak. Továbbá jelentősen hozzájárul az antibiotikumok hatékonyságának csökkenéséhez is. Az egyre aggasztóbb helyzetről kétnapos nemzetközi konferenciát tartottak Londonban, október 5-én, és 6-án.
Fazekas Sándor a Kárpátok keretegyezmény új elnöke
Három évre Magyarország vette át az ENSZ környezeti programjának (UNEP) égisze alatt hét ország által működtetett Kárpátok keretegyezmény elnöki tisztségét – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-vel.
KSH: emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak
Emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak augusztus hónapban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növényi termékek ára először emelkedett az elmúlt egy évben, az élőállatok és állati termékek áremelkedése pedig tovább lassult.
- címkék:
- mezőgazdaság
- gazdaság
- áremelkedés
- KSH
- Címkefelhő »
Sikeresen vizsgázott az első önműködő termőföld
Sikeresen vizsgázott Nagy-Britanniában a világ első "önműködő termőföldje", amelyen kizárólag gépek végzik a munkát, a vetéstől egészen a betakarításig.
- címkék:
- mezőgazdaság
- technológia
- drón
- Címkefelhő »
A szakma további áfacsökkentésen dolgozik az élelmiszeriparban
Az agrárgazdaság vállalkozásainak 91 százaléka tud hozzájutni valamilyen fejlesztési támogatáshoz - mondta Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke az élelmiszeripari körkép őszi rendezvénysorozatának rendezvényén.
Júliusban 3 százalékkal nőttek a mezőgazdasági felvásárlási árak
Júliusban a növényi termékek ára 1,4 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékek ára 10,6 százalékkal nőtt, így a mezőgazdasági termelői árak 3,0 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
- címkék:
- mezőgazdaság
- termelői árak
- KSH
- Címkefelhő »
Új mezőgazdasági forradalmat hozhatnak az agro-tech megoldások
Hamarosan nincs menekvés a teheneknek az USA-ban sem: a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági vállalata, az amerikai Cargill bejelentette, hogy az Egyesült Államokban is bevezeti azt a digitális platformot, mely képes a szarvasmarhatartással összefüggő, nagy mennyiségű adat átfogó elemzésére. A spanyol és olasz termelőknél bemutatott alkalmazásban a jószágok életkörülményeit és élelmezését mutató adatok kiemelten fontosak, nem véletlenül. A cél, hogy az állatok minél több tejet adjanak, ehhez pedig az kell, hogy komfortosan érezzék magukat.
Nem volt traktoruk, mégis többször eladták
Az internetes csalók az álhirdetésekkel 25 embert vertek át. A Gödöllői Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat egy férfi és egy nő ellen.
- címkék:
- mezőgazdaság
- traktor
- pénz
- átverés
- csalók
- Címkefelhő »
Sólyomnak álcázott drónnal ijesztgetik a majmokat
Sólyomnak álcázott drónnal riasztják el a termőföldeken lakmározó vadon élő majmokat a délnyugat-japán Oitában.
- címkék:
- Japán
- mezőgazdaság
- majom
- drón
- kár
- Címkefelhő »