Mézga család

címke rss

Országos Rajzfilmünnep: Mézgáéktól a rajzfilmtotóig

Film2017.10.28, 12:26

Hatvan helyszínen több mint 350 programmal, a filmvetítések mellett halloweenbulival, játszóházakkal, interaktív előadásokkal is várja az érdeklődőket november 3. és 5. között az Országos Rajzfilmünnep.

Itt a nagy Mézga-kvíz: jól ismeri Aladárt, Gézát és a többieket?

Tévé2017.10.09, 22:10

Mint írtuk, a magyar mozgókép mestere címmel is kitüntetett művészt, Nepp Józsefet életének 84. évében, október 6-án váratlanul érte a halál. Nevéhez olyan legendás alkotások fűződnek, mint a Gusztáv-sorozat, A Mézga család, a Kérem a következőt! (ismertebb nevén Dr. Bubó) sorozat, vagy a Lúdas Matyi és a Szaffi című rajzfilmek. Sokoldalúsága miatt az animációval foglalkozó filmtörténészek a magyar animáció mindenesének is nevezték. Emléke előtt egy Mézga-kvízzel tisztelgünk.

Nézze meg itt a legendás Mézga család eltitkolt folytatását!

Tévé2017.05.30, 12:08

Minden idők egyik legjobb, legtöbbet idézett és legtöbb nyelvre lefordított magyar rajzfilmsorozata, minden magyar felnőtt korú tévéző látott belőle több részt, és a nagy többség szerette is. A folytatás 12 évvel ezelőtt, 2005-ben sajnos zátonyra futott, tévébe már soha nem került. Most azonban itt megnézhető két rövid, 10 perces epizód, és szavazhat is a cikk alján!

Azt hiszi, ismeri a Mézga családot? Bizonyítson!

Tévé2017.04.09, 10:34

Minden idők egyik legjobb, legtöbbet idézett és legtöbb nyelvre lefordított magyar rajzfilmsorozata, de méltatnunk szinte fölösleges: minden magyar felnőtt korú tévéző látott belőle több részt, és a nagy többség szerette is. A folytatás 12 évvel ezelőtt, 2005-ben sajnos zátonyra futott, akkor már csak egy rész készült el, és az sem került adásba. De ez ne szegje kedvét, töltse ki az alábbi kvízt, hogy bizonyítsa, valóban ismeri a hülye helyzetekbe sodródó, gyakran szerencsétlen családot, az okos Aladárt, Blökit, a nyávogó Krisztát és Maffiát, a tipikus kisember Gézát, a zsörtölődő Paulát, a sunyi Márist és a bűnöző életművészt, Hufnnágel ...

Milyen igaziak ezek a rajzfilmfigurák!

Tévé2017.02.14, 13:36

Mindenki tudja, hogy a rajzfilmfigurák nem igaziak – na de biztos ez? Sok esetben ugyanis a rajzolt hősök azért olyan hitelesek, mert élő személyről mintázták őket. A másik oldalról pedig egyértelműen a nagyság jele, ha valakit animációs alkotásba foglalnak – mintha csak szobrot faragnának róla. Lássuk, kiket ért a megtiszteltetés!

Megvan a magyarok kedvenc rajzfilmsorozata

Tévé2016.11.29, 17:12

Az elég egyértelmű, hogy a Macskafogó a nagy favorit, ha a moziban is futó alkotásokat nézzük, de megszavaztattuk a kedvenc hazai animációs sorozatokat is. Bő 13 ezer voks után Mézga Géza és családja ünnepelhet.

A Mézga családból minden kiderül a magyarok utazási szokásairól

Unikornis2016.08.07, 16:30

A Vakáción a Mézga család a harmadik Mézga-széria, 1978-ban készült, és arról szól, hogy Mézgáék Hufnágel Pisti meghívására elutaznak Amerikába, majd kiderül, hogy Paula asszony egykori hódolója átejtette őket. Ekkor kezdődik a Föld körüli kaland. Annyira szeretem ezt a sorozatot, hogy kigyűjtöttem belőle 15 rövid jelenetet, annak bizonyítására, hogy a magyar kisember utazási szokásairól mindent tudtak az alkotók.

Rendhagyó volt a Mézga család felvétele

Tévé2016.04.05, 08:54

Egy óra alatt megvoltak a szinkronnal, mert nem is volt mit nézni, mihez időzíteni. Az összes színész benn volt egyszerre a stúdióban - ez ma már nem így menne.

Vuk megszorongatta a South Park dagiját

Tévé2010.05.29, 21:06

A gyereknap közeledtével kíváncsiak voltunk, hogy mely tévés, animációs figurát kedvelték meg olvasóink leginkább az elmúlt években: kiderült, hogy a South Park rajongói bázisa masszív, rendíthetetlen, de ugyanakkor sokan visszasírják a harminc évvel ezelőtti, magyar karaktereket.

Túl a negyvenen is vállalható a Mézga család

Tévé2009.11.21, 09:35

Hétvégenként jelenleg is az MTV képernyőjén látható a magyar rajzfilmtörténelem legnépszerűbb famíliája, a Mézga család - holott történetük már több mint negyven éve kezdődött. Az eltelt évtizedek alatt a sorozat azonban szinte semmit nem vesztett varázsából, a karakterek ugyanolyan jópofák, a poénok ugyanúgy ülnek. Mézga Géza hangja, Harkányi Endre emlékezik. 

A Mézga családdal és két új sorozattal nyaral az MTV

Tévé2009.06.02, 14:12

A nagyobb csatornák közül az MTV ismertette elsőként nyári terveit: lesz foci a Konföderációs Kupa mérkőzéseivel, két sorozat (Szeretők és A vadon bűvöletében) mellett. A gyerekek pedig megkapják szüleik régi kedvenceit.

A Korda házaspár az új Mézga család

Tévé2008.03.04, 13:32

Sajtótájékoztatón mutatta be a Viasat3 új produkcióját, a Kordáék a Föld körül című műsort, ami ugyanúgy doku soap, mint Győzike, csak kevesebbet rikoltoznak benne artikulátlan hangon. Az első részben tevegelnek, búvárkodnak és Puskás gyakori emlegetése közben elvesznek egy egyiptomi bazári nyüzsgésben, miközben Klárikát egy fess, fiatal boltos, urát pedig két szállodai vendéghölgy nézi ki magának.

Mézgáék nevelnek tudatos fogyasztásra

Itthon2007.10.12, 17:41

Mézgáékat választották egy új fogyasztóvédelmi kampány arcának. A reklámokban életszerű fogyasztói problémákkal szembesül a rajzfilmcsalád, Aladár pedig mindig tudja a megoldást, legyen szó banki kölcsönről, házaló kereskedőkről vagy elromlott tévéről. A kampány egyik tervezője szerint a Mézga család kalandjai mindenki számára motiválóak lehetnek, hiszen bármennyire is szerencsétlenek voltak a rajzfilmsorozatban, megfelelő ismerettel, tudatos vásárlóként sikerül érvényesíteniük jogaikat.

A tévékutyák nem harapnak

Tévé2007.07.16, 09:54

Hat magyar rajz- és bábfilmkutyát idézünk meg a tévé képernyőjéről. Mindnyájan a legjobbak valamiben, mi mégis sorba állítottuk őket vállaltan szubjektív szempontok szerint. Exkluzív kordokumentumaink között olyan gyöngyszemek találhatók, mint a Mézga család főcímdala cseh nyelven.

Előző
  • 1
Következő