menekültek
címke rss- kapcsolódó címkék:
- menekült
- migráns
- Németország
- bevándorlás
- Európai Unió
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Többen meghaltak a nemzetközi koalíció légicsapásaiban
Legalább 27 civil életét vesztette, és többen megsebesültek az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légicsapásaiban, melyek egy szíriai várost és egy falut értek – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
A Görögországban rekedt menekültek egyharmada helyezhető el az EU-ban
Az európai határok lezárása óta Görögországban rekedt több mint 62 ezer menekült mindössze egyharmada felel meg azon feltételeknek, melyek alapján elhelyezhető egy európai tagállamban - közölte egy csütörtöki sajtótájékoztatón a Nemzetközi Migrációs Szervezet.
- címkék:
- menekültek
- áthelyezés
- Címkefelhő »
A csehek többsége elutasítja a migránsok befogadását
A csehek 61 százaléka elutasítja a migránsok befogadását, ez három százalékkal kevesebb, mint 2016 végén – derült ki egy országos felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.
Ausztria ezer eurót fizet az első hazautazó migránsoknak
Ausztria ezer eurót fizet az első ezer önkéntesen hazautazó menekültnek és nagyobb figyelmet fordít a migránsok visszatéréséről szóló tájékoztatásra. Tavaly Ausztriából 11 ezer migráns utazott el, közülük 5800 önként tette.
- címkék:
- Ausztria
- menekültek
- migráció
- Címkefelhő »
Törökország felfüggesztette a menekültek visszavételét Görögországból
Törökország jelenleg nem vesz vissza illegális migránsokat Görögországtól, mert részben felfüggesztették az EU-val kötött megállapodást. Szerdán Ankara befagyasztotta a NATO partnerországaival tervezett együttműködési programokat is.
A tervezettnél több pénzt fordítottak a menekültekre Németországban
Németországban tavaly a tervezettnél jelentősen több közpénzt kellett fordítani a menedékkérők ellátására és integrációjára a szövetségi parlament (Bundestag) tudományos szolgálatának előzetes számításai szerint - írta pénteki számában a Die Welt.
- címkék:
- Németország
- menekültek
- költség
- Címkefelhő »
Menekülnek a civilek Moszulból
Hirtelen megugrott a nyugati városrészből menekülők száma. Összességben eddig csaknem 177 ezer ember hagyta el Moszult és környékét.
- címkék:
- Irak
- Moszul
- menekültek
- Iszlám Állam
- Címkefelhő »
3,5 millió migráns van Törökországban
Törökországban jelenleg több mint 3,5 millió bevándorló és menekült tartózkodik - mondta Süleyman Soylu belügyminiszter szerdán.
- címkék:
- Törökország
- menekültek
- Címkefelhő »
A szír elnök szerint terroristák vannak a menekültek között
A szíriai konfliktus elől menekülő emberek között "terroristák" rejtőznek - jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök abban az interjúban, melyet pénteken tett közzé a Yahoo News amerikai hírportál.
- címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- menekültek
- kínzás
- Címkefelhő »
Az IKEA munkát ad a szíriai menekülteknek
Általuk készített szőnyegeket és szöveteket árulnak majd.
- címkék:
- Jordánia
- menekültek
- szőnyeg
- Ikea
- Címkefelhő »