menekültek

címke rss

Bezárulnak Kanada kapui a magyar romák elõtt

Nagyvilág2012.06.11, 17:25

Szinte biztos, hogy hétfõn átmegy a kanadai törvényhozáson a menekültügyi kiskapukat bezáró javaslat, amelynek megszületését nagyrészt az eddig megállíthatatlan magyar menekülthullám inspirálta. Ha a törvény - valószínûleg júniusban - hatályba lép, attól kezdve másfél hónap alatt az országon kívül találhatják magukat a Kanadában menedékjogot kérõ magyar romák, akik eddig hosszú éveken át élhettek ott állami segítséggel.

Kanada tehetetlen a roma áradattal szemben

Nagyvilág2012.04.23, 11:29

Havonta négyszáz, többségében roma származású magyar állampolgár nyújt be menedékkérelmet Kanadában. Egy kanadai lap szerint a kormány nem tudta megállítani a jórészt szervezetten érkezõ álmenekülteket. A lap szerint a menekültek 40 százaléka Miskolcról érkezik az Kanadába.

A NATO és a brit haderõ is felelõs lehet 63 afrikai menekült haláláért

Nagyvilág2012.04.11, 23:56

A brit Guardian egy szakértõi tanulmányra hivatkozva azt írja: a katonai szövetség és a brit haderõ is figyelmen kívül hagyta azoknak az afrikai menekülteknek a segítségkérését, akik még tavaly indultak el hajóval a Földözi-tengeren keresztül Olaszország irányába. A fedélzeten tartózkodók - köztük két csecsemõ - étlen és szomjan haltak.

Megmentõiket zsarolják afgán menekültek

Nagyvilág2012.04.10, 09:10

Süllyedõ hajóról mentettek ki indonézek afgán és iráni menekülteket, de most nem tudnak megszabadulni tõlük.

Hatvanhárom menekült halálát kérik számon a NATO-n

Nagyvilág2012.03.29, 15:44

Hibák hosszú sorát követték el a parti õrség és a NATO emberei, ez vezetett 63 líbiai menekült tavaly májusi halálához, állapította meg az Európa Tanács vizsgálata. Tavaly csak a Földközi-tengeren 1500-an haltak meg, amikor megpróbáltak Európába jutni.

Magyarországra toloncolni további intézkedésig tilos

Itthon2012.01.18, 10:41

Leállíttatta egy Ausztriában bujkáló szudáni menekült Magyarországra toloncolását a strasbourgi emberi jogi bíróság. Még nem világos, miért tartják aggályosnak a férfi visszaszállítását, a kínzástól a családvédelemig több minden szóba jöhet. A magyar menekültügyi rendszert eközben civil szervezet és az ENSZ menekültügyi részlege is élesen kritizálja.

Miskolcon járt a romák után érdeklõdõ kanadai nagykövet

Itthon2011.12.05, 08:25

A romák által lakott lakónegyedet, egy általános iskolát és a város polgármesterét is felkereste a Miskolcra látogató kanadai nagykövet, hogy romák életkörülményeirõl tájékozódjon. A kanadai hatóságok statisztikái szerint eddig több ezer magyar kért menedékjogot idén, Kanada történetének legnagyobb emberkereskedelmi bûnügyében pedig az összes szereplõ Magyarországról kivándorolt roma.

Bevándorlókkal teli vitorlás süllyedt el az olasz partoknál

Nagyvilág2011.11.27, 16:56

Elsüllyedt egy illegális bevándorlókat szállító hajó a Földközi-tengeren, Olaszország közelében. A hajón mintegy 70 ember utazott, többen a tengerbe vesztek.

"Mindenki igyekszik, hogy az otthona legyen Kanada"

Nagyvilág2011.12.01, 10:17

Stresszes és bizonytalan az életük Kanadában, mégis minden követ megmozgatnak, hogy maradhassanak. Van, aki küzd, hogy megtanuljon angolul és munkát találjon, van, aki kerülõutakon keresi a túlélést - így élnek a menedékjogot kérve Kanadába vándorló magyar romák. Egy kanadai iskola, ahol harcolnak a magyar gyerekekért, és más-más utat bejáró cigányok történetei - az [origo] riportja Torontóból, ahol már van olyan utca, ahol szinte csak magyar szót hallani.

Bizarr magyar menekültek játszanak a kanadaiak türelmével

Nagyvilág2011.11.28, 10:15

Elárasztják Kanadát a magyar menekültek, minden tizedik, az országba érkezõ menedékkérõ magyar cigány. A kanadai hatóságok türelme fogytán, a rendszer rengeteg pénzükbe kerül, ráadásul sokan érzik úgy, hogy a magyar menekültek nagy része megalapozatlanul, pusztán a kanadai állam nagylelkûségének kihasználására menekül el Magyarországról. A politika kanadai és magyar oldalról is jócskán befolyásolja a Kanadába tartó cigányok sorsát.

"Azt akarják, hogy többet ide cigány ne jöjjön" - megszólal a kanadai börtön rabja

Nagyvilág2011.11.10, 15:58

"Puszta hazug szavakra" alapozva tartják börtönben a Pápáról kivándorolt család tagjait - állítja a kanadai emberkereskedelmi ügy egyik gyanúsítottja. A gyanúsítottak egyik ügyvédje szerint az ügy nem független a rasszizmustól, és mögötte felsejlik a roma menekültáradat miatt egyre idegesebb politika. Az [origo] riportja Kanadából, harmadik rész.

"Nem a Pokol Angyalai, de azért bûnszervezet" - készülõdés a magyar csicskaperre Kanadában

Nagyvilág2011.11.11, 16:37

A magyar nyelvvel, a zavaros vallomásokkal és a magyar hatóságokkal is küzdenek az egyik kanadai bíróságon, ahol az ország legnagyobb emberkereskedelmi ügyét próbálják feltárni, amelynek minden fõszereplõje magyar. Az egyik gyanúsított ügyvédje szerint oktalanul kelti a magyar romák rossz hírét az ügyészség, amely mindent elhitt a tanúknak, igaz, a védelem sem áll betonbiztos lábakon. Kanadában eredt magyar csicskáztatók nyomába az [origo]. Második rész.

Megtanulták a magyaroktól Kanadában, kik azok a csicskák

Nagyvilág2011.11.11, 16:38

Két éve zajlik a nyomozás Kanada történetének legnagyobb emberkereskedelmi bûnügyében: az összes szereplõ Magyarországról kivándorolt roma. Az [origo] a helyszínen, a Torontóhoz közeli Hamilton városában járt utána a pincében lakó csicskákról, ellopott, milliókat érõ csekkekrõl és egy kiterjedt, magyarok alkotta bûnszervezetrõl szóló történetnek.

"Hungary, big problem" - Magyarország kapujában várják a csodát a harmadik világ nyomorgói

Nagyvilág2011.09.15, 09:19

A líbiai forradalom elõl menekülõ Kadhafi-hívek és a tálibok szolgálatából megszökõ afgánok gyülekeznek a magyar határ szerb oldalán, hogy a határon átlopózva új életet kezdhessenek Európában. A szabadkai temetõ mögötti erdõ valóságos menekültvárost rejt, ahol tejfölös kenyeret csócsáló ázsiaiak ábrándoznak a Szent István Egyetemrõl, miközben arab társaik a szerb asszonyokat riogatják a sírok között.

Rasszizmussal vádolják a romákat kitelepítõ finn rendõröket

Nagyvilág2011.08.30, 17:32

Kempingekbe, illetve az evangélikus egyház e célra kialakított létesítményeibe irányították azt a közel száz kelet-európai romát, akit kedd reggel telepített ki a helsinki rendõrség egy lebontásra ítélt tömbházból.

Több mint 650 ezren menekültek már el Líbiából

Nagyvilág2011.06.25, 10:43

Az ENSZ adatai szerint a líbiai harcok kirobbanása óta már több mint 650 ezren hagyták el Líbiát.

Ismét tüntetõk közé lõttek Szíriában

Nagyvilág2011.06.24, 17:46

Nem zárja le a határt Törökország a szíriai menekültek elõl. Eddig 13 ezren kerestek menedéket a szomszédos országban. A szíriai városokban a pénteki ima után is folytatódtak a kormányellenes tüntetések.

Felperzselt földet hagy maga után a támadásba lendült szíriai sereg

Nagyvilág2011.06.10, 20:58

Hadmûveletekbe kezdett a szíriai hadsereg pénteken a török határ közelében fekvõ Dzsiszr-es-Sugúr városánál, ahol a hatóságok szerint közel 120 katonát öltek meg lázadó fegyveresek a héten - jelentette a szíriai állami televízió. Emberjogvédõ szervezetek szerint pénteken újabb 28 ember halt meg a katonák és a tüntetõk közötti összecsapások során, és százak menekültek a szomszédos Törökországba. Ellenzéki vezetõk szerint a hadsereg a "felperzselt föld" taktikáját követi.

Az olaszok szerint Kadhafi bosszúból küld menekülteket Európába

Nagyvilág2011.06.06, 16:07

Olaszországban bizonyítékokat gyûjtenek, amelyekkel azt akarják illusztrálni, hogy gyakran Moammer Kadhafi rezsimjének emberei vesznek rá líbiaiakat az illegális bevándorlásra Európába. A líbiai polgárháború kezdete óta már több száz menekült fulladt a tengerbe.

Etnikai nyilvántartást javasol a kormánynak az ENSZ megbízottja

Itthon2011.05.28, 02:02

Az elmúlt húsz évben nem javult a romák helyzete Magyarországon, a társadalom pedig mind megengedõbb a szélsõséges véleményekkel szemben, véli az ENSZ rasszizmusügyi megbízottja. A megfigyelõ többnapos országjárása után azt javasolta a kormánynak, hogy készítsenek etnikai nyilvántartást - például a bûncselekmények elkövetõirõl -, hogy reális képet kapjanak a problémákról.

Ismét az ellenzékiek közé lõttek a szíriai kormányerõk, harmincan meghaltak

Nagyvilág2011.05.20, 21:08

A szíriai kormány bejelentette, hogy megkezdte pénteken katonái visszavonását a nyugati határán fekvõ városból, Tell-Kalahból, ahol jogvédõk szerint legkevesebb 36 ember halt meg a hadsereg hatnapos hadmûveletében. Pénteken azonban a szíriai biztonsági erõk legalább harminc embert megöltek, amikor az ellenzéki tüntetõk közé lõttek az ima után. Az ENSZ jelentése szerint több ezer ember menekült már el Szíriából.

Dühös bevándorlók felgyújtottak egy menekültközpontot Ausztráliában

Nagyvilág2011.04.21, 10:25

Felgyújtották a menekültközpontot, a kiérkezõ tûzoltókat pedig tetõcseréppel dobálták meg feldühödött bevándorlók Sydneyben, mert nem kaptak letelepedési engedélyt. A zavargás miatt ki kellett hívni a rohamrendõrséget, de végül nem sérült meg senki.

Tízezer tunéziai utazhat szabadon a schengeni övezetben

Nagyvilág2011.04.13, 14:04

Határozott idõre szóló vízumot ad ki egy héten belül az olasz kormány tízezer tunéziai menekültnek. Ez azt is jelenti, hogy az észak-afrikai állam polgárai ezentúl szabadon utazhatnak a schengeni övezetben. Olaszország annak ellenére döntött a vízum kiadása mellett, hogy az Európai Unió elutasítja az ország vízumpolitikáját.

150 líbiai menekült veszett a Földközi-tengerbe

Nagyvilág2011.04.07, 13:01

Felborult egy menekülteket szállító hajó Olaszország partjaitól 70 kilométerre. A feltehetõen Líbiából érkezõ csónakon kétszázan utaztak, de közülük csak 48 embert sikerült kimenteni. Az olasz mentõegységek 20 holttestet találtak, további 130 ember azonban eltûnt.

400 afrikai menekült tûnt el a Földközi-tengeren

Nagyvilág2011.04.04, 10:53

Líbából egy hete útnak indult, menekülteket szállító hajók tûntek el a Földközi-tengeren. A több, mint négyszáz afrikai bevándorlót szállító hajók vélhetõen elsüllyedtek, útban az olaszországi Lampedusa szigete felé.

Nem bírnak egymással a Kadhafihoz hû és a lázadó csapatok

Nagyvilág2011.03.07, 11:46

Váltakozó sikerrel harcolnak a különbözõ települések feletti ellenõrzésért Moammer Kadhafi hívei és ellenfelei Líbiában. A hétvégén több településen is visszaverték Kadhafi katonáit, de volt olyan, ahonnan kénytelenek voltak kivonulni a lázadók. A harcok elõl már több mint 200 ezer ember menekült el.

Milliónyi menekült torlódik a líbiai határon - képriport

Nagyvilág2011.03.05, 14:47

Az utóbbi évek egyik legsúlyosabb humanitárius katasztrófája készülõdik Líbia egyiptomi és tunéziai határán, ahol életüket féltõ vendégmunkások tízezrei próbálnak kijutni az országból. A polgárháború szélén álló Líbiából eddig több mint 200 ezer vendégmunkás menekült el, de még több mint egymillióan szeretnének kijutni az országból. Képriport.

Eltûnt húsz afgán menekült egy viharba került hajóról Korfunál

Nagyvilág2011.01.16, 11:11

Léket kapott egy menekülteket szállító hajó a Jón-tengeren Korfu közelében. 241 embert sikerült kimenekíteni, de húszan eltûntek. A hajón afgán menekültek utaztak.

Ezrek menekülnek Libériába Elefántcsontpartról

Nagyvilág2010.12.26, 15:46

Közel 14 ezer ember menekült Elefántcsontpartról Libéria keleti részébe az elnökválasztás után kitört erõszakcselekmények miatt - közölte szombaton az ENSZ Menekültügyi Fõbiztossága (UNHCR).

Fordított magyar zászló: egy iráni politikai menekült új élete

Kultúra2010.12.02, 10:37

Tavaly nyáron véletlenül csöppent az újságírásba, ami miatt bebörtönözték. Két hónappal késõbb véletlenül csöppent Magyarországra, ahova embercsempészek hozták. A 31 éves iráni közgazdász utólag visszatekintve úgy érzi, egy cunami söpört végig az életén, de azt mondja, most már nem bánja a történteket. Amin Ashoory új életét építi fel a Nyugati és a Blaha között: filmet forgat a menekülttáborokról, fiatal magyar mûvészekre koncentráló kávézót nyit, magyarul tanul, és vízilabdázik. Jól érzi itt magát, csak nem érti, a magyarok miért nincsenek tisztában országuk értékeivel.

Ezreket ûzhet az éhhalálba Szudán egy átrajzolt határvonal miatt

Nagyvilág2010.06.29, 10:39

Súlyos éhínség fenyeget Szudán délkeleti részén, ahol egy amúgy is éhezõ területre toloncoltak át több mint tízezer nincstelent - írja a BBC. A kényszerû népvándorlást egy átrajzolt határ indította meg, amely a rossz termés miatt tömeges éhhalálhoz vezethet az afrikai országban.

AI: Éhségsztrájkot kezdtek a Szlovákiában befogadott guantanámói rabok

Nagyvilág2010.06.24, 20:38

Éhségsztrájkkal tiltakozik rossz tartási körülményei ellen az a három korábbi guananámói rab, akiket Szlovákia fogadott be idén januárban. Az Amnesty International jogvédõ szervezet szerint a volt rabokat napi egy órás séta kivételével bezárva tartják, és hónapok óta nem rendezõdött a jogi státuszuk sem.

A szutyoktelepig ér a Kanadában meggyanúsított magyarok ügye

Itthon2010.04.02, 15:09

"Emberkereskedelemhez hasonló" ügyben gyanúsítanak több Kanadában élõ magyart a kanadai hatóságok. A kanadaiak ingyen dolgoztatott, pincében elszállásolt csicskákat keresnek, és arra gyanakszanak, hogy az ügy mögött álló családok átverték a helyi hatóságokat. Az ügy szálai Pápáig vezetnek, az [origo] itt kutatta a gazdag és hírhedt családi szövetség nyomait, amelynek tagjai a helyiek szerint napok alatt tûntek el otthonról, amikor szorulni kezdett a hurok.

Megvétózta a népszavazás a menekültközpontot Monyorókeréken

Nagyvilág2010.02.21, 22:47

Nem épülhet menekültközpont a burgenlandi Monyorókerék nevû településen, mert az ezer fõs falu lakosai a vasárnapi népszavazáson elutasították a tervet. A helyiek többek között azt kifogásolták, hogy korábban nélkülük akartak dönteni.

Hét ember gyanús a Tiszában eltûnt koszovóiak ügyében

Itthon2009.12.16, 18:39

Az EU koszovói rendõri missziója õrizetbe vett hét embert, akiknek feltehetõen közük van az októberben a Tiszába veszett több mint egy tucat illegális bevándorlókhoz. Embercsempészettel gyanúsítják õket.

Menekültáradatot okozhat az éghajlatváltozás

Idõjárás2009.12.09, 15:53

Legkevesebb 25 millió, de akár egymilliárd ember is földönfutóvá válhat az éghajlatváltozás miatt 2040-ig. Ami bizonyos: az utóbbi húsz évben megduplázódott a természeti katasztrófák száma, és ahogy egyre több üvegházgáz kerül a levegõbe, a helyzet rosszabbodni fog.

Valakik állhatnak a roma kivándorlás mögött

Itthon2009.11.17, 09:24

A kanadai hatóságok és a magyar Külügyminisztérium szerint szervezett segítséget is kaphatnak azok a roma családok, amelyek minden vagyonukat eladva Kanadába utaznak, és menedékjogot kérnek. A Külügyminisztérium többek között kanadai utazási irodákra gyanakszik, mások "belsõ segítséget", vagy nyerészkedõ ügynököket sejtenek az utazási láz mögött. Nyíregyházán is megjelent egy segítséget kínáló szervezõ, a városszéli cigánytelepen azonban - ahonnan sokan távoztak az elmúlt hónapokban - állítják, hogy a saját szakállukra indulnak Kanadába.

Fal a sivatagban, a cigánytelep szélén és Európa kapujában

Nagyvilág2009.11.09, 13:31

Húsz éve omlott le a berlini fal, de a világ számos pontján ma is állnak vagy éppen épülnek falak és szögesdrót kerítések, hogy elválasszanak egymástól hadban álló feleket, megnehezítsék a menekültek vagy a drogcsempészek dolgát. A falak egy része régi háborúk hagyatéka, de vannak helyek, ahol embercsempészek vagy épp cigányok ellen épülnek.

Újabb Tiszába fulladt menekült holtteste került elõ

Itthon2009.10.30, 11:30

Valószínûleg az október közepén menekültekkel felborult csónak újabb utasának holtteste került elõ a Tisza szerbiai szakaszán. Tizenöt ember tûnt el, eddig hatuk holttestét találták meg.

Újabb Tiszába fulladt menekültek holttestei kerültek elõ

Itthon2009.10.28, 17:58

Feltehetõen a másfél hete menekültekkel felborult csónak újabb utasainak holtteste került elõ a Tisza szerbiai szakaszán. Egy tíz év körüli lány és egy férfi holttestét kedden, egy másik férfiét szerdán emeltek ki a folyóból. A balesetet túlélõ férfi és gyermekei már elhagyták az országot.

Sms-ben osztanak élelmiszerjegyet

Techbázis2009.10.28, 11:31

Az ENSZ által kibocsátott élelmiszerjegyeket ezer Szíriában élõ iraki menekült családnak nem a hagyományos, kinyomtatott módon, hanem sms-ben juttatják majd el egy kísérleti projekt keretében.

A fényre jönnek a déli határ megsértõi

Itthon2009.10.26, 16:21

A pesti hajléktalanok is jobb állapotban vannak náluk - állítja egy határ menti település polgárõre, aki sokszor találkozik a déli határon átjutott menekültekkel. 2007 óta több mint négyszeresére nõtt a magyar-szerb határon elkapott illegális bevándorlók száma, a múlt hét végén egy menekülteket szállító hajó merült el a Tiszában, a bárka több utasa odaveszett. A menekültek többsége elrejtõzni sem próbál, úgy van esélyük a túlélésre, ha rájuk találnak.

Keresik a Tiszába fulladt menekültek segítõit

Itthon2009.10.25, 20:33

Ellentétes információk jelentek meg koszovói lapokban arról, elfogott-e a rendõrség valakit a Tiszába fulladt menekültek ügyében. Az egyik lap szerint a tragédiával végzõdött út egyik szervezõjét tartóztatták le, az egyik helyi rádiónak ezt egy rendõri vezetõ tagadta.

Vizsgálat indult a Tiszában elsüllyedt menekülthajó miatt

Nagyvilág2009.10.23, 18:35

Tizenöt embernek veszett nyoma, amikor elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó a Tiszában a múlt héten. A koszovói külügyminisztérium vizsgálatot indított az ügyben, és szorosan együttmûködnek a magyar hatóságokkal. Az eltûnteket pénteken is keresték búvárok, de a magyar szakaszon ez nem vezetett eredményre. A menekültek közül eddig összesen három túlélõt és négy halottat talátak meg.

Hazaküldi Németország a koszovói romákat

Nagyvilág2009.10.14, 07:36

Évente 2500 koszovói menekültet toloncolhat haza Németország egy tervezett kormányközi megállapodás alapján. A Baloldal nevû párt szerint ez az intézkedés a koszovói cigányok ellen irányul. Németországban 14 ezer koszovói él, többségük roma.

Titokban lesz magyarrá a befogadott guantánamói rab

Itthon2009.09.18, 15:06

Családdal, munkával és lakással rendelkezõ magyar állampolgárt szeretne faragni a befogadásra váró guantánamói fogolyból a kormány, a szerencsés kiválasztottra azonban addig kemény próbatételek, egy szigorú szocializációs program és nyelvtanulás vár. Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy Magyarország befogad egy rabot az USA kubai táborából, kiválasztását azonban titkolózás övezi.

A sivatag és a tenger végez az afrikai bevándorlók negyedével

Nagyvilág2009.09.14, 17:01

Az Afrikából Európába tartó bevándorlók negyede odavész útközben. A Szaharán annyi vízzel kelnek át, amennyivel egy brit katonát el sem engednének egy afganisztáni bevetésre. Ha túlélik a szárazságot, és a líbiai határõröket is megússzák, akkor még mindig elõttük van a Földközi-tenger.

Befogadta Kanada a fehér bõre miatt üldözött dél-afrikait

Nagyvilág2009.09.02, 11:04

Rasszista üldözés miatt kapott menekültstátuszt egy fehér dél-afrikai férfi Kanadában. A döntés miatt Dél-Afrika rasszizmussal vádolja a kanadai hatóságokat.