menekült

címke rss

Lelõttek egy migránst a bolgár-török határon

Nagyvilág2015.10.16, 08:52

A bolgár határõrök csütörtök este lelõttek egy afgán migránst, aki Törökország felõl megpróbált illegálisan bejutni Bulgáriába – közölte a bolgár belügyminisztérium szóvivõje.

Gyurcsányék üres lakásokba költöztetnék a menekülteket

Itthon2015.10.15, 11:42

Üres önkormányzati lakásokba költöztetné a Demokratikus Koalíció azokat a menekülteket, akiket a kvótarendszer alapján osztanák vissza – tudta meg az Origo. Gyurcsányék emellett utcai szórólapkampányt is indítanak. A párt ezzel az akciójával is nyomás alatt tartaná a válságokkal küzdõ MSZP-t.  

Ötven rendõr jön a kerítés mellé Szlovákiából

Itthon2015.10.14, 16:47

Ötven rendõrt küld Szlovákia Magyarországra, a magyar-szerb határra, miután a pozsonyi kormány szerdán jóváhagyta az intézkedést. A rendõrök állítólag magyarul is beszélnek majd. Egy hadgyakorlatra katonák is érkeznek Szlovákiából.

Ezrek tüntettek Drezdában a német menekültpolitika ellen

Nagyvilág2015.10.13, 07:42

Ezrek vettek részt hétfõ este a németországi Drezdában az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevû mozgalom tüntetésén, amelyen a szónokok élesen bírálták a berlini vezetés menekültpolitikáját.

Angela Merkel nem fogadna be otthonába menekülteket

Nagyvilág2015.10.12, 12:12

Angela Merkel német kancellárnak nem a közvélemény-kutatási adatok, hanem a feladatok jelentik a "mércét", amelynek alapján meg kell szervezni a politikát. A német kormányfõ errõl egy hétfõi lapinterjúban beszélt, amelyben ismét megerõsítette a menekültválság ügyében elfoglalt álláspontját, és hangsúlyozta: nem lehet megjósolni, hogy mennyi menedékkérõ érkezik Németországba, de azért lehet tenni, hogy a folyamat ismét rendezett keretek közé kerüljön.

Ötezernél is több menekült érkezik naponta Szerbiába

Nagyvilág2015.10.12, 10:48

Egyre több migráns érkezik Macedóniából Szerbiába, csütörtöktõl vasárnapig körülbelül 20 ezer embert regisztráltak a dél-szerbiai Presevóban - jelentette a szerbiai közszolgálati televízió.

23 ezer migráns érkezett a hétvégén

Itthon2015.10.12, 09:30

Péntektõl vasárnap éjfélig több mint 23 ezer embert fogtak el tiltott határátlépés miatt a rendõrök - közölte az Országos Rendõr-fõkapitányság kommunikációs szolgálata hétfõ reggel a honlapján. A tájékoztatás szerint közokirat-hamisítás miatt hat emberrel szemben indult büntetõeljárás.

Leégett a menekültszállásnak szánt épület

Nagyvilág2015.10.12, 08:00

Tûz ütött ki vasárnap egy menekültszállásnak szánt épületben a németországi Mecklenburg-Elõ-Pomeránia tartományban. A háromemeletes épület teljesen kiégett. Brémában tömegverekedés volt egy menekültszálláson, a rendõrségnek kellett közbelépnie az indulatok lecsillapítására.

A kancellár, akit csodálni lehet, de szeretni nem

Nagyvilág2015.10.12, 09:45

Egyesek Nobel-békedíjat adtak volna neki, mások szerint õ a felelõs az Európai Unió felé indult menekülthullámért. Angela Merkel viszont azt mondja, õ csak kiáll az európai elvek mellett, még ha ez a politikai karrierjébe kerül is. Egy biztos: a világ legbefolyásosabb asszonya az elmúlt években az ukrán és a görög válság alatt is bebizonyította: néha megéri kilépni a komfortzónából. Kérdés, hogy a menekültválságra ez megoldást jelenthet-e.

Levelet kaptak a Hardheimbe érkezett menekültek

Nagyvilág2015.10.14, 15:05

A vallásszabadság, a nyelvtanulás, a magántulajdon és egyebek mellett a köztisztaság fontosságára hívta fel a menekültek figyelmét a nekik írt levelében a németországi Hardheim polgármestere. A több nyelvre lefordított, és az érkezõk közt kiosztott szöveg arra is kitér, mi az, amit egy nõ már zaklatásnak érez.

Tízmilliót követel a horvát vasút Magyarországtól

Itthon2015.10.09, 19:51

A horvát vasutak (HZ) kiszámlázza a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.-nek azokat a költségeket, amelyeket a horvát szerelvény lefoglalása miatt elszenvedett a társaság - mondta pénteken Zágrábban Sinisa Hajdas Doncic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter. Szerinte ekkora kárt okozott, hogy Magyarországon hetekig álltak a fekáliával szennyezett vasúti kocsik, amelyek menekülteket és rendõröket hoztak át a határon.

A BKV fizetett a menekültek miatt

Gazdaság2015.10.09, 16:24

A BKV kifizette a szeptemberi pluszpénzt azoknak a munkatársainak, akik részt vettek a menekültek szállításában. Az Origo úgy tudja, napi mintegy 25 ezer forintot is kereshetett egy jármûvezetõ a rendkívüli feladattal.

Botrány lett a zákányi óvodások látogatásából

Itthon2015.10.09, 16:03

Az Alapjogokért Központ a lehetõ leghatározottabban elítéli azt a szemléletet, amely nevében a Társaság a Szabadságjogokért és az Eötvös Károly Intézet az ombudsmannál kifogásolja a zákányi óvodások magyar honvédeknek tett gesztusát.

Rekordszámú migráns érkezett Szerbiába

Nagyvilág2015.10.09, 14:07

Huszonnégy óra alatt, péntek reggelig rekordnak számító, mintegy hétezer migráns érkezett a dél-szerbiai Presevóba Macedónia felõl, és jelenleg is körülbelül négyezren várnak arra, hogy nyilvántartásba vegyék õket a helyi befogadóközpontban - számolt be péntek déli híradójában a szerbiai közszolgálati televízió.

Válogathatnak majd az állások között a menekült tudósok

Nagyvilág2015.10.09, 13:59

A válság sújtotta országokból elmenekült tudósok elhelyezkedését támogató állásportált indított az Európai Unió.

Ausztria átadná Magyarországnak a halálkamion ügyét

Nagyvilág2015.10.09, 12:43

Egyelõre nem érkezett hivatalos megkeresés az osztrák hatóságoktól arra vonatkozóan, hogy Ausztria átadná a magyar hatóságoknak az A4-es autópályán történt, 71 migráns halálával járó tragédiát vizsgáló eljárás lefolytatását - közölte a Legfõbb Ügyészség. A magyar vádhatóság ugyanakkor hangsúlyozta: folyamatosan együttmûködnek az osztrák ügyészséggel az ügyben.

Érthetetlen, ami Leszboszon történik

Nagyvilág2015.10.09, 18:10

A görögországi Leszbosz szigetén lévõ Kara Tepe-i befogadóállomásra érkezõ migránsok közül sokan szíriaiaknak adják ki magukat, mert így próbálják növelni az esélyüket arra, hogy késõbb az Európai Unióban maradhassanak. A regisztrálásukat végzõ görög hatóságoknak sem módjukban, sem érdekükben nem áll pontosan megállapítani, hogy ki honnan érkezett - írta a Foreign Policy címû amerikai külpolitikai folyóirat a tudósítójuk leszboszi tapasztalatai alapján.

Politikai hangulathoz igazodik a DM akciója

Nagyvilág2015.10.09, 10:56

Míg Ausztriában a Drogerie Markt boltjaiban nagy plakátok hirdetik, hogy 5-10-20 eurós csomagokkal segíthetnek a vásárlók a menekülteknek, addig Magyarországon csendben és sajtócsindradatta nélkül támogatják a kormánykompatibilis Katolikus Karitászt.

Tizenkilenc menekült már sokat köszönhet Brüsszelnek

Nagyvilág2015.10.09, 11:40

Az Európai Unió menekültügyi biztosa személyesen búcsúztatta azt a 19 menekültet, akik elsõként vehetnek részt Brüsszel áthelyezési programjában. 

Vonatok a semmibe – Lesújtó jelentés Magyarországról

Itthon2015.10.09, 15:58

Lesújtó jelentést tett közzé az Amnesty International a menekültválság magyarországi kezelésérõl. A nemzetközi jogvédõ szervezet szerint a magyar rendvédelmi szervek indokolatlan erõszakot alkalmaztak a menekültekkel szemben, a kormány pedig nemzetközi szerzõdésekbe ütközõ jogszabályokat fogadott el. Azt javasolják az Európai Bizottságnak, hogy minden lehetséges eszközzel érje el Magyarországnál az EU-jogszabályok maradéktalan betartását. Az egyik, jelentésben megszólaló szír menekült azt mondta, úgy érezte magát, mintha újra Szíriában lenne.

Huszonkét menekült kapott munkát Magyarországon

Gazdaság2015.10.09, 08:30

Nem igazán veszik el a magyarok munkáját a menekültek, hiszen idén eddig mindössze 22 menekült kapott munkát Magyarországon. A CBA már vállalta, hogy adna munkát a letelepedõknek, sõt néhány szociológus szerint a bevándorlókat tárt karokkal kellene fogadnunk. Ehhez képest az év elsõ felében mindössze 73-an kaptak menekültstátuszt.

Az esõ sem állította meg a migránsokat

Itthon2015.10.09, 09:31

Tiltott határátlépés miatt csütörtökön 4583 embert fogtak el a rendõrök – közölte az Országos Rendõr-fõkapitányság péntek reggel.

Szijjártó: Elfogadhatatlan a horvát miniszterelnök magatartása

Itthon2015.10.09, 09:41

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte, hogy Zoran Milanovic továbbra is Magyarországon köszörüli a nyelvét, miután a horvát kormányfõ csütörtökön ismét bírálta Magyarországot.

Több a menekült, csak nem vesszük észre

Itthon2015.10.08, 18:36

Mióta kevésbé látványos a menekültválság Magyarországon, a civil szervezetek dolga is nehezebb lett. Bár még mindig rengeteg szendvicset és vizet visznek a határra, az emberek adományozó kedve megcsappant, és a logisztika is bonyolultabb. Jelenleg a horvát határ lezárására várnak, de a röszkei állapotok akár már hamarabb is kialakulhatnak.

Angela Merkel zárt ajtók mögött ment neki Orbán Viktornak

Nagyvilág2015.10.08, 16:51

Élesen kritizálta a menekültválság kezelése miatt az unió keleti tagállamainak vezetõit és különösen Orbán Viktort az Európai Néppárt egy zárt ajtók mögött tartott találkozóján Angela Merkel - írja egy brüsszeli újság. Az EU-s ügyekben jól értesültnek tartott Politico úgy fogalmaz: a német kancellár szerint keresztény, a hidegháborút megélt politikusoknak nem lenne szabad úgy viselkedniük, ahogy többek közt a magyarok teszik.

Kidobná a francia kormány a renitens bevándorlókat

Nagyvilág2015.10.08, 13:16

A francia kormány "nagyon szigorú intézkedéseket" tervez azon menekültekkel szemben, akiknek a magatartása nem felel meg Franciaország elveinek - közölte csütörtökön a francia belügyminisztérium.

A pokolban is élnék, de az Iszlám Államban nem

Nagyvilág2015.10.08, 13:33

Pusztítás, lebombázott házak, kivégzések és lefejezések naponta – csak néhány dolog, ami miatt tömegével menekülnek az emberek Szíriából. A Közép-európai Egyetemen négy szír fiatal most azt is elárulta, miért nem tudnak Törökországban vagy Jordániában maradni, és mire lenne ahhoz szükség, hogy a menekültek hazatérjenek a szülõföldjükre.

A tengeren fordítanák vissza a csempészeket

Nagyvilág2015.10.08, 11:45

Új mûveletbe kezdett az Európai Unió. A cél az, hogy még partot érés elõtt, a nyílt vízen visszafordítsák az észak-afrikai országokból Olaszországba, illetve a Törökországból Görögországba tartó embereket.

A gyerekedért te is elindulnál - Szíriai menekült gyerekek megrázó fotói

Life.hu2015.10.09, 16:46

Ma a gyerekek számára az egyik legveszélyesebb hely a világon Szíria. 5,6 millió szír gyermeket érint az a katonai konfliktus, amely közel 5 éve tart és formálja a családok és gyermekek mindennapjait.

Nyelvtanfolyamra mehetnek a menekültek Spanyolországban

Nagyvilág2015.10.08, 10:50

Ingyenes spanyol nyelvtanfolyamon vehetnek részt a menekültek Spanyolországban. Külön online kurzus lesz gyerekeknek és felnõtteknek. Spanyolország 17 ezer menkült befogadását vállalta.

Kiutasítani sem könnyû a menekülteket Ausztriából

Nagyvilág2015.10.08, 10:19

A több mint kétezer elutasított menekült-státuszt kérõ közül 992 távozott a dublini egyezmény alapján az elsõ belépés helyére Ausztriából, míg több mint 1300 menekültet a saját országába juttattak vissza. Ehhez azonban kölcsönös egyezményre van szükség és még ezután sem egyszerû a helyzet.

Magyarország a törvényességet fenyegeti az Amnesty International szerint

Nagyvilág2015.10.08, 09:30

Az Amnesty International nemzetközi jogvédõ szervezet szerint Magyarország menekültekkel kapcsolatos intézkedései nemzetközi szintû fenyegetést jelentenek a törvényességre és az emberi jogok betartására.

A német belügyminiszter biztonságossá nyilvánítaná Törökországot

Nagyvilág2015.10.08, 08:37

A német belügyminiszter támogatja, hogy az Európai Unió menekültügyi szempontból biztonságos harmadik országként ismerje el Törökországot, illetve a többi uniós tagjelölt országot.

A migrációs válság egyik megoldása: török EU-tagság

Gazdaság2015.10.07, 17:28

A törökök többsége egyértelmû jelzést vár az Uniótól arról, hogy országuk csatlakozhat a közösséghez. Az Alapblog interjúalanya, Sinan Ülgen a török politikai-gazdasági agytröszt lényegében kimondja: Törökország kardinális jelentõségû szerepet tud játszani a menekültügy megoldásában, hatékonyan hozzá tudna járulni az Európára nehezedõ politikai-gazdasági terhek csökkenéséhez, ha cserében az Unió nem csupán pénzt adna neki, hanem fõként ígéretet, hogy az országot valóban integrálni fogják.

Áder: A kvótarendszer nem megoldás

Itthon2015.10.07, 14:22

Nemcsak az érintett országoknak, hanem az egész nemzetközi közösségnek rövid, közép- és hosszú távú lépéseket kell tennie a migrációs válság megoldásáért, mondta Áder János köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában, miután fogadta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfõt.

Victor Ponta cikcakkban politizál

Nagyvilág2015.10.07, 12:46

Victor Ponta román miniszterelnök álláspontja változott migránsügyben, errõl írt szerdai számában az Adevarul címû román napilap.

Két héten belül várnak választ a magyar kormánytól

Nagyvilág2015.10.07, 12:31

Úgynevezett adminisztratív levelet küldött az Európai Bizottság Magyarországnak, amelyben a migrációs válság miatt szeptemberben életbe léptetett jogszabály-módosításokról kér felvilágosítást, erõsítette meg az Európai Bizottság illetékes szóvivõje szerdán.

Megnyitották az összes átkelõt Horvátország és Szerbia között

Nagyvilág2015.10.07, 10:53

Megnyitották az összes határátkelõt Horvátország és Szerbia között szerdán, így helyreállhat a személy- és teherforgalom, egyik átkelõhelynél sem kell hosszabb várakozásra számítani - közölte a szerbiai autós szövetség.

Varga Mihály szeretné, ha az EU kivételezne Magyarországgal

Gazdaság2015.10.06, 16:18

Magyarország több más uniós tagállammal együtt azt szeretné, hogy Brüsszel a költségvetési hiány számításánál ne vegye figyelembe a bevándorlással kapcsolatos kiadásokat, mert azok rendkívüli kiadások. A Bizottság még vizsgálja, hogy milyen hatásai lennének, ha ebbe belemenne.

Csehország katonákat és rendõröket küld Magyarországra

Nagyvilág2015.10.06, 13:56

A Magyarországnak nyújtandó segítség második szakaszában Csehország több mint 25 katonát és rendõrt küld Magyarországra - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök kedden Prágában, miután tárgyalásokat folytatott a cseh hadsereg vezérkarával.

Kevés szövetségese lesz Orbánnak Brüsszelben a kvóta ellen

Nagyvilág2015.10.06, 12:55

Nem sok jóra számíthat Orbán Viktor a jövõ heti uniós csúcstalálkozón. Az EU állam- és kormányfõi a menekültügy fejleményei miatt tíz nap múlva ismét asztalhoz ülnek, és - az elõzõ csúcstalálkozóhoz hasonlóan - a magyar miniszterelnöknek továbbra sem lesz sok támogatója a kötelezõ kvótarendszer elleni harcban.

Ellenzéki szavazatokra is számítanak Orbánék

Itthon2015.10.06, 12:19

A parlamenti képviselõk többségének álláspontja szerint meg kell védeni a nemzeti szuverenitást - összegezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kedd reggeli ötpárti egyeztetésen elhangzottakat.

Fico: A magyarok elevenen felfalnának

Nagyvilág2015.10.06, 10:34

Robert Fico miniszterelnök az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának képviselõivel, valamint az Európai Szocialisták Pártjának vezetõjével, Szergej Sztanisevvel találkozott, hogy ismertesse a szlovák kormány álláspontját a migrációs válság kérdésében.

Románia már bánja, hogy a kvóták ellen szavazott

Nagyvilág2015.10.06, 09:32

A román kormányfõ szerint országa hibázott, amikor Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a befogadási kvóták ellen szavazott az Európai Unió igazságügyi és belügyminisztereinek szeptemberi rendkívüli tanácskozásán.

Turista vagy menekült? Törökországban nehéz eldönteni

Nagyvilág2015.10.05, 15:02

Jól érzi magát Törökországban, marad még egy kicsit, mondta az iraki férfi, akivel a menekültválságtól kevésbé érintett Északkelet-Törökországban találkoztunk. Állítása szerint õ csak turista külföldön, miközben otthonától egyórányira háború zajlik az Iszlám Állam ellen. Egyetemen tanít, jövõre Európába jön. Nem menekültként, hanem ösztöndíjjal. Ali története valószínûleg nem egyedi, bár az ENSZ nem tartja nyilván a menekülésüket titkoló menekülteket.

Horvátország módosítana a migránsfolyosón

Nagyvilág2015.10.06, 08:27

A migránsok számára kialakított folyosó Magyarország felé továbbra is rendben mûködik, azon híresztelések ellenére, hogy Magyarország lezárhatja Horvátországgal közös határát – jelentette ki Ranko Ostojic horvát belügyminiszter hétfõn újságíróknak nyilatkozva Opatovacon.

Idén 312 ezer migráns lépte át a magyar határt

Itthon2015.10.05, 09:46

Év eleje óta 312 111 illegális bevándorlóval szemben intézkedett a rendõrség - mondta Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendõr-fõkapitányság szóvivõje.

Harminchárom embert utasított ki a bíróság

Itthon2015.10.05, 09:20

Harminchárom ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bûntette ügyében a Szegedi Járásbíróság szombaton és vasárnap.