mélyvizű strand

címke rss

Végre, egy mélyvizű strand a déli parton

Néhány balatoni kékhullám zászlós strandról már írtunk, ám ezúttal a déli part egyik kevésbé ismert fürdőhelyét mutatjuk be, amely valóban üdítő kivételt jelent az itteni strandok között. Már csak azért is, mert mást sem lehet hallani a Balaton vizéről, mint azt, hogy évről évre milyen rohamtempóban apad, és hogy a kipárolgás még csak most, nyár elején kezdődik. Ezért is örültünk, amikor rátaláltunk a bélatelepi szabadstrandra, ahol néhány tíz méter után úszni is tudtunk, és pokrócunkat is árnyékos helyre teríthettük ki.

Előző
  • 1
Következő