médiafelügyelet

címke rss

Elfogult volt Az Este, figyelmeztetést kapott a Médiatanácstól az MTV

A Médiatanács figyelmeztette a Magyar Televíziót (MTV), mivel egy vizsgált időszakban csak a kormányzati álláspontot jelenítette meg Az Este című műsorában. A tanács döntött vidéki rádiófrekvenciák kiosztásáról is.

Százmilliókat vihettek ki a Duna TV-ből egy fideszes kurátor szerint

Itthon2010.06.28, 16:00

A Duna Televíziót felügyelő közalapítvány egyik, Fidesz által delegált kuratátora azt állítja: két gyanús szerződésre bukkantak a televíziónál, mindkét esetben a produkció külső gyártására szerződött cég lényegesen kisebb összegért adta tovább a tényleges műsorkészítést. A kurátor vizsgálatot sürget, és azt javasolja, hogy a közalapítvány akár büntetőjogi lépéseket is tegyen.

A pártoknak üzent a kormány Majtényi tanácsadójának jelölésével

Itthon2010.02.18, 15:14

Majtényi László volt ORTT-elnök egykori tanácsadóját, Polyák Gábort jelölte az államfő és a kormányfő a médiafelügyeleti szerv élére. Polyák Gábor a Pécsi Tudományegyetem jogi karán működő kommunikációs tanszék oktatója. Az  [origo] egy kormányhoz közeli forrásból úgy értesült, Polyák jelölését üzenetnek szánják, direkt olyan embert kerestek, aki Majtényihoz hasonlóan ellenáll a pártok befolyásának.

Félnapos elsötétítéssel büntetnék a TV2-t is

Itthon2009.07.15, 20:28

Félnapos elsötétítéssel büntetné a TV2-t az ORTT, amiért egyik délutáni műsorában kiskorúak megrontásáról volt szó - állították a médiahatóság ülésén részt vevő, névtelen források. Két hete az RTL Klubra róttak ki hasonló szankciót.

Aki elsötítené az RTL Klubot

Itthon2009.07.15, 17:41

A befolyásos kereskedelmi csatornákkal és rádiókkal is kemény konfliktusokba ment bele a médiahatóság, mióta a testület élén Majtényi László áll. Ha rajta múlna, egy napig egyáltalán nem lenne RTL Klub, és valószínűleg nem zárták szívükbe a Sláger és a Danubius rádió vezetői sem. A keménykedésben társai is vannak, és érdekes módon kezére játszik még az is, hogy megszűnés fenyegeti az általa vezetett testületet.

12 órára elsötétül az RTL Klub

Tévé2009.07.03, 23:48

Soha nem látott mértékű büntetést szabott ki az RTL Klubra az ORTT: a kereskedelmi csatorna 12 órán át nem sugározhat műsort. Egy délutáni talkshow két adásával volt probléma - az egyikben az ORTT szerint túl részletesen foglalkoztak a pedofíliával, a másik pedig túl erőszakos és trágár volt. Mindkét műsor káros lehetett a kiskorúakra. Az elsötétítést a csatorna bíróságon támadja meg.

Elfogultságért kapott bírságot az Echo TV

Itthon2009.06.26, 07:16

A hírműsorok elfogultsága miatt 150 ezer forintra bírságolta az Echo TV-t az Országos Rádió és Televízió Testület. A hatóság szerint a televízió különböző technikákkal tudat alatt befolyásolta a nézőket: a jobboldalhoz folyamatosan pozitív, a kormányhoz pedig negatív híreket és eseményeket kapcsoltak akkor is, ha az eseményeknek nem volt politikai vonatkozása.

Megúszta Kuncze a ciántablettás beszólást

Itthon2009.03.25, 15:41

Nem vizsgálja az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök Klubrádióban tett kijelentését. A jelenleg rádiós műsorvezetőként is dolgozó képviselő egy februári műsorban azt mondta: vannak emberek, akik olyan letargiában vannak, hogy legszívesebben ciántablettákat osztogatna nekik.

Tévébotrány szexuális segédeszközök miatt

Tévé2003.12.05, 12:21

Nézői panaszok után a brit médiafelügyelet is szabálytalannak találta, hogy a brit GMTV szexuális segédeszközöket mutatott be reggeli műsorában.

Előző
  • 1
Következő