McLaren Racing
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- GPhírek
- Zak Brown
- Lando Norris
- Fernando Alonso
- legfrissebb
- legrégebbi
A McLaren Alonso nélkül tervez visszatérni a csúcsra
Az idei szezon összességében nem alakult eddig rosszul a McLarennek, Franciaországban azonban megvillantottak valamit azokból az időkből, amikor még stabil topcsapatnak számítottak. Andreas Seidl csapatfőnök minden erejével az istálló felvirágoztatásán van, új szélcsatorna építésébe fognak Wokingban, hogy minél előbb visszajussanak a csúcsra, az utat azonban minden bizonnyal Fernando Alonso nélkül fogják megtenni.
Távozik a McLaren mérnökigazgatója
Elhagyja a McLarent a csapathoz tavaly szeptemberben visszatérő Pat Fry mérnökigazgató, aki korábban 1993 és 2011 között állt a wokingiak szolgálatában. A 2011 és 2014 között a Ferrarinál is megforduló szakember nagy segítségére volt a McLarennek, most azonban elképzelhetően új kihívások után néz, és akár a mezőny leggyengébb istállójánál is kiköthet.
Alonso nem tervez visszatérni a Forma-1-be
Először a McLaren csapatfőnöke tette nyilvánvalóvá, hogy a jövőben nem számolnak Fernando Alonsóval a Forma-1-es istállóban, most pedig maga a spanyol is leszögezte, hogy nem akar visszatérni. Könnyen lehet, hogy tavaly valóban a kétszeres világbajnok utolsó szezonját láttuk.
McLaren: Most már megérdemeljük a 4. helyet
Még Andreas Seidl is meglepődött a McLaren idei formáján, de a német szakember nem hagyja, hogy a wokingi istálló leeresszen.
A McLaren bejelentette a 2020-as versenyzői felállását
Hazai versenye előtt a McLaren vezetősége bejelentette, hogy jövőre is változatlan pilótapáros áll rajthoz a színeikben, ezzel a wokingi istálló lett az első, ami kivonta magát a pilótapiacról.
Lando Norris: Nem is tudom, mennyit keresek a McLarennél
A brit újonc örül, hogy jövőre is a McLaren pilótája lehet, és közben nem szeretne megváltozni, inkább önmaga miatt akar szerethető maradni.
A McLaren nem állna Alonso útjába, ha vissza akarna térni
Noha Fernando Alonso a napokban kijelentette, nem hiányzik neki az F1, a McLaren nem állna az útjába, ha mégis visszatérne a világbajnokság mezőnyébe.
Hivatalos: a McLaren teljes szezont fut az IndyCarban
A McLaren 40 év után újra teljes mellszélességgel veti bele magát az IndyCarba, 1979 után ugyanis ismét teljes idényt fut az első számú amerikai formaautós sorozatban.
A McLaren attól tart, hogy idén a mezőny sűrűjében ragad
A McLaren magabiztosan vezeti a középmezőny rangsorát, de Carlos Sainz nem gondolja, hogy tartósan el tudnának szakadni a riválisoktól. A tanulást tartja fontosnak, hogy a jövő évi autóval ne legyen gond.
McLaren: Alonsót egyelőre nem érdekli az IndyCar
Zak Brown, a McLaren ügyvezetője elárulta, hogy az Olasz Nagydíj alatt ül le beszélni Fernando Alonsóval arról, hogy a spanyol teljes szezont fusson az IndyCar-ban, vagy legalább az Indy 500-on a wokingiak színeiben vegyen részt.