Matolcsy György
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MNB
- Orbán Viktor
- Magyarország
- jegybank
- Magyar Nemzeti Bank
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A bóvlifélelem vezette az IMF-hez Matolcsyékat
Az ország várható leminősítését követő piaci pánik káros hatásait akarta enyhíteni a kormány azzal, hogy csütörtökön tárgyalásokat kezdeményezett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - értesült több, a döntésre rálátó forrásból az [origo]. Egy kormányzati forrás szerint már későn rántotta be a kéziféket a gazdasági minisztérium, amely a döntésről a kormány több tagját és az IMF-et sem értesítette. Egy másik forrás szerint olyan gazdasági folyamatok indultak el a héten, amelyek miatt ezt mindenképpen meg kellett lépni.
Gyengeséget jelent - mit mondott a kormány az IMF-ről korábban?
Az elmúlt másfél évben Orbán Viktor és Matolcsy György is többször nyilatkozott keményen az IMF-hitelről. A kormány mereven elutasító volt, nézze meg, miket mondtak!
A szóvirágok ellenére nem lép vissza a váratlan ötletektől a kormány
Nem jelent gazdaságpolitikai fordulatot, hogy Orbán Viktor kormányfő és Matolcsy György gazdasági miniszter is olyan kijelentéseket tett az elmúlt hetekben, amelyek némileg ellentmondtak a korábbi kormányzati kommunikációnak - állították az [origo] által megkérdezett kormányzati források. Egyikük szerint a kormány továbbra sem hagyott fel a devizahitelesek megsegítésével, a közalkalmazottaknak is külön mentőcsomagot adnának.
Matolcsy: Válságálló a költségvetés
A kormány felkészült az eurózóna válságának elhúzódásából fakadó kockázatok kivédésére: kidolgozott alternatív makrogazdasági előrejelzéseket, és az eltérések kezelésére a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban szereplő, összesen háromszázmilliárd forintot kitevő tartalékok elégségesnek bizonyulnak - áll Matolcsy György gazdasági miniszternek egy írásbeli kérdésre adott válaszában.
Nincs nyoma a feszültségnek az IMF és a kormány megbeszélésein
Főosztályvezetőkkel, államtitkárokkal, banki szakemberekkel konzultál a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége. Egy esetleges új hitelmegállapodás nem is került szóba a találkozókon.
Kitörünk! Kiút nincs?
A kormány és az Európai Unió Magyarországra vonatkozó előrejelzései egyre sötétebbek: a kormány hivatalosan másfél, az Európai Bizottság pedig fél százalékkal számol. A prognózis folyamatosan romlik, és a várt javulás egyre távolabb kerül. Valóban a növekedés mértéke a válság harmadik telének legfontosabb kérdése?
Csányi és Orbán titkos tárgyalása is kellett a bankháború végéhez
Az aggódó külföldi befektetők és egy "határozott hangnemben" folytatott beszélgetés Orbán Viktor és Csányi Sándor között - banki források szerint ezek kellettek ahhoz, hogy lezáruljon a pénzintézetek és a kormány között hónapok óta dúló hidegháború. A bankok lázasan dolgoznak a devizahiteles probléma megoldásán, és az első közös találkozó után azt ígérik, bármit is javasolnak a kormánynak, az "csak jobb lehet" a végtörlesztésnél.
Népszabadság: Új adó jöhet az eva helyett
Fideszes és KDNP-s politikusok is azt valószínűsítik a Népszabadság információ szerint, hogy új adónem lép az eva helyébe. Az eva kérdésében konfliktus alakult ki a nemzetgazdasági miniszter és a Fidesz-frakció között. A Fidesz frakciója hétfői ülésén fogja kialakítani álláspontját a kérdésben.
Matolcsy: Egyelőre nem lesz új devizahiteles mentőcsomag
"Magyarország tilos útra tért az devizahitelezéssel, ennek isszuk most a levét" - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Bankszövetség és a pénzügyi felügyelet elnökével folytatott megbeszélése után. Matolcsy György azt is mondta, nincs "varázsvessző, amellyel ki lehet szabadítani a csapdából a devizahiteleseket", szerinte a bankokkal közösen kell megtalálni a megoldást, ezért a jövőben a kormány nem tesz egyoldalú lépéseket a devizahitelesek megmentésére, és új szakaszt nyit a bankokkal való együttműködésében.
Jövőkutató tervhivatalt hoz létre Matolcsy
Jövőt kutat, hosszú távú iparági fejlesztési irányok kijelölését, nemzetgazdasági stratégiai kérdések eldöntését segíti a száz fővel, évi 1,2 milliárd forintból működő, újonnan felállítandó Nemzeti Stratégiai és Tervezési Hivatal az [origo] információi szerint. Az új hivatal mellett tervezéskoordinációs államtitkárság is létrejön. Hasonló szervezet működi Franciaországban és Hollandiában is.
Lezárul a költségvetés általános vitája a parlamentben
A népszavazások szabályait rögzítő sarkalatos törvényről és az '56 utáni megtorlások felelőseinek megbüntetéséről is tárgyal szerdán a parlament.
A világ nyolcadik legkockázatosabb állama Magyarország
A forint volt a legrosszabbul teljesítő európai valuta az elmúlt három hónapban, a görögöket nem számítva az uniós országok közül Magyarország csődkockázata nőtt a legnagyobb mértékben. A kormánynak lehet, hogy át kell értékelnie az IMF-et elutasító politikáját, írja a Bloomberg.
- címkék:
- Matolcsy György
- CDS
- IMF
- Címkefelhő »
A devizahitelesek tizede kéri majd a végtörlesztést Matolcsy szerint
A devizahitelesek 10-15 százaléka él majd a végtörlesztés lehetőségével a kormány számításai szerint, és ez várhatóan 500 és 750 milliárd forintnyi hitelkiváltást jelent - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában. A miniszter megerősítette, hogy ha szükséges, akkor a kormány újabb intézkedéseket hoz a devizahitelesek érdekében.
Százmilliárdba kerülhet a költségvetésnek a gyenge forint
Számít a 268,5 forintnál gyengébb forintárfolyamra is a nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy szerint a 2012-es költségvetésben százmilliárd forintos egyenlegromlást hozhat a háromszáz forintos euró.
Matolcsy: 2013-ban indulhat a devizahiteles vállalkozások megsegítése
Alternatív finanszírozási rendszer kialakításán dolgozik a kormány, amelynek keretében 2012 után a devizacsapdába került vállalkozásoknak is biztosítanák hiteleik forintalapúra váltását - mondta Matolcsy György a Heti Válasznak adott interjújában. A gazdasági miniszter szerint elképzelhető, hogy a jegybank élni fog a jelzáloglevelek és a vállalati kötvények vásárlásával, az árfolyamgátról pedig úgy nyilatkozott, hogy az intézkedés megbukott.
Gyurcsány büntetést jósolt a kormánynak a költségvetési vitában
Tíz órán át tárgyaltak a képviselők csütörtökön a 2012-es költségvetésről, amelyről maga a kormány is azt mondja, hogy a nemzetközi válsághelyzet miatt vannak kockázatos elemei. Gyurcsány Ferenc független képviselőként a kormány kimeríthetetlen fantáziájáról beszélt az új adók miatt, szerinte a választók meg fogják büntetni a Fideszt. Szijjártó Péter viszont több szerénységet kért tőle, mondván, az ő kormányzása alatt nőtt az államadósság 53 százalékról 80 százalék fölé. Délutánra kiürült padsorok között vitázott néhány képviselő, az MSZP-s Kovács László többek között arról beszélt, hogy mindegy, hogyan hívják, a megszorítás megszorrítás ...
A cégeknek fájna igazán a Matolcsy által belengetett leminősítés
Az államadósság finanszírozását drágítaná meg hosszú távon, ha a Magyarországot vizsgáló hitelminősítők lerontanák a most érvényes osztályzatot, arról nem beszélve, hogy a Matolcsy György által reálisnak tartott lépés a vállalatoknak jelentene komoly érvágást.
Orbán: Időelőttinek tűnik a magyar modell elleni tiltakozás
Időigényes folyamat az új gazdasági és társadalmi modell kiépítése, jelentette ki a kormányfő, aki ezért úgy véli, korai még ezt az utat bírálni. Orbán Viktor azt hangoztatta egy rendezvénye, hogy a költségvetésben egy év alatt olyan nagy ívű strukturális reformokat hajtanak végre, amelyekre az elmúlt húsz évben soha senki nem vállalkozott.
Uniós hiánybravúrt vár Matolcsy a 2012-es költségvetéstől
Stabilnak, kiszámíthatónak és feladatközpontúnak mondta a parlament elé beterjesztett költségvetési tervezetet a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György expozéjában arról beszélt, hogy a büdzsé a Széll Kálmán-terv 82 százalékos teljesítését is eredményezi.
Reális veszély, hogy leminősítik Magyarországot Matolcsy György szerint
Állami alapítású lakossági bank is szerepet kaphat abban az alternatív finanszírozási rendszerben, amellyel a kormány kivédené a devizahitelesek árfolyamkockázatait - mondta a Heti Válasznak Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter szerint a visszatérés a Nemzetközi Valutaalaphoz egyértelműen a gyengeség jele lenne, de reális veszély, hogy Magyarországot leminősítik.
"Elszegényedés", "gyarmatosítás" - költségvetési vita percről percre
Szerdán kezdődött a parlamentben az általános vitája a jövő évi költségvetésnek, amelyről maga a kormány is azt mondja, hogy a nemzetközi válsághelyzet miatt vannak kockázatos elemei. A bevezetőt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tartotta, aki szerint a költségvetés hozzájárul Magyarország és az emberek gyarapodásához. A vitában már felszólalt az Állami Számvevőszék elnöke, és sorban jönnek a kormány és az ellenzék képviselői. Kövesse a vitát élő tudósításunkban!
Matolcsy: Öt áfakulcs jobb lenne
A nemzetgazdasági miniszter keddi parlamenti beszédében közölte, öt áfakulcsra lenne szükség, de ezt az EU nem engedi, azért Magyarországon az általános kulcs 25-ről 27 százalékra emelkedik jövőre.
Adótörvényekről és a korkedvezményes nyugdíjról tárgyal a parlament
A kormány javaslata szerint jövőre már nem állapíthatnának meg korhatár előtti nyugdíjat, az áfa felső kulcsa 27 százalékra emelkedne, a baleseti adót pedig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjának harminc százalékaként a biztosítók szednék be az autósoktól.
Közösen ötletel a devizahitelekről az NGM és egy civil szervezet
Közös munkacsoportot alapít a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Hiteltársulás nevű civil kezdeményezés a bajba jutott devizahiteleseken segítő megoldások kidolgozására - áll a tárca hétfő este kiadott közleményében.
Harmincszázalékos baleseti adót vetne ki a kormány
A kgfb-díj 30 százaléka lenne a baleseti adó, az autós terhelné, de a biztosító felelőssége lenne beszedni - derül ki az [origo] birtokába került 2012-es adócsomagból. A termőfölddel ügyeskedőket 48 százalékos szja-val terhelné a kormány. Egy válóper esetén 30 ezer forintos illetéket kell leszurkolni. Évi ezer literig lehet adómentesen sört főzni vagy pezsgőt készíteni. Félmillió forintig kedvezményesen adóznak a béren kívüli juttatások, de az alacsony keresetűeknek járó kompenzációt még mindig nem találta ki a kormány.
Orbán "mindenben segít a devizahiteleseknek", de csak jövőre lehet új program
Várhatóan nem idén, de elképzelhető további adósmentő lépés - derült ki Orbán Viktor miniszterelnök szavaiból. A kormány a már elindított programokra koncentrál, de a későbbiekben a kormányfő segítséget ígért az "emberekre tukmált devizahiteleket" forintra váltani szándékozóknak.
Magyar Nemzet: A kamattámogatott hitelről beszél szerdán Orbán
Szerda délelőtt jelenti be Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az új otthonteremtési programot - értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint visszahozzák a szocpolt, és ismét lesz állami kamattámogatású lakáshitel.
Januártól az albérleti díj is bekerülhet a cafeteriakörbe
November 30-áig kell elkészítenie Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek azt a javaslatot, amely lehetővé tenné, hogy a munkáltató béren kívüli juttatásként hozzájáruljon a munkavállalók bérleti díjához - olvasható a Magyar Közlönyben.
Kibővítené az NGM az adónyomozók jogköreit
Az adóhatóság nyomozói bűnüldözési feladataik teljesítése érdekében a jelenleg törvényben foglaltnál szélesebb jogkörrel rendelkeznek majd, ha a parlament megszavazza a gazdasági miniszter által pénteken benyújtott törvénymódosítási javaslatot. Az indoklás szerint erre a rendőrségi törvénnyel való összehangolás miatt van szükség.
Hamarosan dönthetnek az új kamattámogatási rendszerről
Az új kamattámogatást a tervek szerint a hátralékos (90 napon túli késedelemben álló) hiteladós igényelheti majd kisebb, alacsonyabb értékű lakás megvásárlása esetén.
Ezermilliárdos kiigazítást hoz a 2012-es költségvetés
A korábban ismertetett sarokszámoknak megfelelő költségvetési tervet nyújtott be a parlamentnek a kormány. Matolcsy György a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az "ország pénzügyi, gazdasági védelmét szolgáló" költségvetés született.
Béreket fagyaszt be, támogatásokat szűkít a 2012-es költségvetéssel a kormány
Az [origo] birtokába került jövő évi költségvetési tervezet szerint a kormány komoly vágásokat hajt végre a kiadásokban. Többek között szűkítik az utazási kedvezményeket, elküldenek sok állami alkalmazottat, a maradóknak pedig befagyasztják a bérét. Emellett nagy tartalékkal vág neki a kormány 2012-nek.
Kapkodó gazdaságpolitika, avagy a Fidesz legfőbb ellensége
A Fidesz továbbra is ragaszkodik azon elképzeléséhez, hogy folyamatosan tabukat kell dönteni, de senki nem járhat rosszul, vagy legalábbis ezt kell kommunikálni. Van-e rosszabb a presztízsveszteségnél?
Egykulcsos magyar módra
A második Orbán-kormány januárban azzal a céllal vezette be az egykulcsos szja-t, hogy egyszerűbbé és kiszámíthatóbbá tegye a magyar adórendszert - az elmúlt hét gazdaságpolitikai fordulatának részeként azonban ismét kétkulcsossá tette a rendszert. Mit értett a kormány egykulcsos adón, és miért járt volna vele jól Magyarország?
Nagy vízióktól jutott cikcakkokig Matolcsy
Néhány nap alatt nagyot fordult a kormány gazdaságpolitikája, és az irányváltás nem ment zökkenőmentesen. Orbán Viktor a bejelentések előtt azzal védte Matolcsy György gazdasági minisztert, hogy el tud tekinteni a tankönyvi megoldásoktól. Egykori munkatársai szerint ez korábban is jellemző volt rá, a legnehezebb gazdasági helyzetben sem csüggedt, mindig tele volt ötletekkel, de ezek ritkán valósultak meg. Igaz, Matolcsy egyik egykori kollégája szerint léket kapott a hajó, nincs idő totojázni.
Matolcsy tilalma ellenére folytatódik a nagy tanácsadói beszerzés
Bár a nemzetgazdasági miniszter még szeptember elején elrendelte a kormányzati beszerzések teljes leállítását, a múlt héten elindult egy nagyszabású tanácsadói közbeszerzés, és a kormány nem is szándékozik leállítani azt. A megbízásra korábban 1,5 milliárd forintot különített el a kormány, a kormányszóvivői iroda szerint ugyanakkor ez még mindig sokkal olcsóbb lesz, mint az előző kormányokat jellemző átláthatatlan tanácsadási rendszer.
Uniós szabályokkal nem ellentétes a 27 százalékos áfa
Az Európai Unióban nincs jogi kötelezettség arra, hogy az áfakulcsnak 25 százalék alatt kell lennie, így uniós szabályokkal nem is lehet ellentétes a magyar 27 százalékos kulcs.
Hónapokig magasztalta, mégis pihenteti az egykulcsos adót a kormány
A kormány átmenetileg újra kétkulcsossá teszi a januárban bevezetett egykulcsos szja-rendszert azzal, hogy a havi 202 ezer bruttónál többet keresőknél átmenetileg megtartja a szuperbruttósítást. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta, az egykulcsos szja átláthatóvá és kiszámíthatóvá teszi az ország adórendszerét. Matolcsy György gazdasági miniszter pedig azt mondta, ez versenyképességünk alapja.
Medián: Mélyponton Orbán Viktor népszerűsége
A Medián közvélemény-kutatásában megkérdezettek kétharmada úgy érzi: rossz irányba mennek az országban a dolgok. A felmérés szerint a lakosság csalódottságának legkomolyabb jele a kisebb parlamenti pártok, különösen a Jobbik megerősödése, a politikusok közül pedig Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter népszerűsége zuhant a legtöbbet.
Több csapda is van Matolcsy új adócsomagjában
A mostaninál bonyolultabb adózási rendszert vetít előre a Matolcsy György gazdasági miniszter által múlt pénteken bejelentett és a tárcája által kedden kiadott közleményben szereplő intézkedéscsomag. A kormány által tervezett jelentős minimálbér-emelés komoly terhet jelent majd a cégeknek. Egy tanulmány szerint a legutóbbi ilyen szintű minimálbér-emelés a legkevesebbet keresők állását sodorta veszélybe, és megnehezítette az álláskeresők dolgát is.
Olcsóbb élelmiszerekkel tompíthatja az adóemelések hatását a kormány
A kormányülésen felmerült, hogy a pénteken bejelenetett adó- és járulékemelések az alacsony keresetűeket sújtják. Az [origo] információi szerint a kormány több tervet vázolt megsegítésükre, ilyen az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése. Úgy tudjuk, a kormányülésen először került szóba, hogy az intézkedések komoly hitelvesztést okoznak a kormánynak, mert több ponton ellenkeznek azzal, amit a kormánypártok eddig kommunikáltak.
Orbán csak hallgatta a költségvetés körül kirobbant parlamenti vitát
Bár egy ideig jelen volt, a miniszterelnök nem szállt be a hétfői parlamenti vitába, amelyben már a jövő évi költségvetést, illetve a kormány tervezett intézkedéseit támadta az ellenzék. A Jobbik hozzájárulásával a kormánypártok eltérhetnek a házszabálytól, és soron kívül kerülhet napirendre a rögzített árfolyamú végtörlesztés, az MSZP képviselői minden felszólalásban Matolcsy György lemondását követelték.
A 250 milliárdos áfa-visszatérítésről dönthetnek a parlamentben
A katasztrófavédelmi törvényről biztosan döntenek a parlament hétfői ülésén, a cégeknek járó 250 milliárdos áfa-visszatérítésről pedig az általános vita után akkor, ha négyötödös többséggel megszavazzák.
Gyurcsány 2006-os csomagjára rímel Matolcsy költségvetése
Szerkezetében és konkrét intézkedéseiben is számos ponton párhuzamba állítható a Matolcsy György gazdasági miniszter által pénteken bejelentett 2012-es egyenlegjavító program Gyurcsány Ferenc második kormányának 2006-os csomagjával. Akkor a gazdaság drasztikusan lassult, a fogyasztás visszaesett, az infláció felpörgött.
Nettó 140 ezres fizetés alatt nagy érvágás a Matolcsy-csomag
A minimálbéren foglalkoztatottak nettó bérük egyhatodát elveszítenék az adó- és járulékváltozások miatt, ha a bérük változatlan marad. Az áfaemelés ráadásul az árakat is megdobja, így a bér vásárlóértéke még inkább romlik. Milyen következményei lesznek a Matolcsy György által bejelentett adóváltozásoknak?
Nincs áfakorlát az EU-ban
Nincs felső korlátja a normál áfakulcsnak, Magyarországgal egyetemben most a svédek és a dánok alkalmaznak 25 százalékos kulcsot, jövőre már "egyeduralkodók" leszünk a 27 százalékos áfánkkal.
- címkék:
- Matolcsy György
- adózás
- adó
- áfa
- Címkefelhő »
"Nem tudják tartani a Széll Kálmán-tervet" - elemzők a jövő évi költségvetésről
A sarokszámok többnyire reálisnak tűnnek, bár a kiigazítás lehetne nagyobb, a költségvetési tartalék stagnáló gazdaság mellett is képes megtartani az államháztartást, az adóemelésre alapozott terv azonban csalódást kelt - így látták a megkérdezett gazdasági elemzők a kormány péntek délutáni bejelentését a költségvetésről. A Széll Kálmán-terv arányai felborultak, kiadáscsökkentés helyett adóemelés felé indult a kormány.
Az áfa 27 százalékra emelése és járuléknövelés is szerepel a költségvetési tervben
Több adó megemelését és új adó bevezetését is tartalmazza a kormány által készített jövő évi költségvetési terv, amely szerint az előzetes elképzeléshez képest jóval nagyobb, összességében 750 milliárdos kiigazítást fognak végrehajtani. 25-ről 27 százalékra nő az áfa, 1 százalékponttal emelik a munkavállalói egészségbiztosítási járulékot, 40 százalékkal a cégautóadót, és bevezetik a baleseti adót. Eltörlik a félszuperbruttósítást és az adójóváírást a személyi jövedelemadóban. A terveket bejelentő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint ezek nem megszorítások.
Péntekre várhatók az első részletek a jövő évi költségvetésről
A Költségvetési Tanács (KT) szeptember 23-án véglegesíti a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos véleményét - közölte Járai Zsigmond, a testület elnöke. A kormányszóvivő péntekre ígér tájékoztatást a büdzséről.
Félig vakon ugrott bele Orbán a hitelváltásba
Annak ellenére vágott bele a hitelátváltásba a kormány, hogy arra számít, a nemzetközi bíróságok könnyen jogtalannak találhatják a döntést - állították az [origo]-nak a döntés hátterét ismerő kormányzati források. A kormány arra játszik, hogy egy ilyen eljárás évekig eltart, így lesz ideje felkészülni a következményekre. Ha a húzás bejön, akkor beindíthatja a gazdaságot, és növelheti a kormány mozgásterét. Orbán Viktor még egy viccet is bevetett, hogy megértesse a döntés lényegét támogatóival.