MasterCard

címke rss

Kivonulhat Magyarországról a Visa

Gazdaság2012.12.13, 09:57

Ultimátummal felérõ üzenetet küldött a nemzetgazdasági tárcának a Visa Europe, amelyben közli, hogy az aránytalan bankközi jutalék miatt a helyzete kritikussá vált - közölte a birtokába jutott információt a Népszabadság.

GVH: A Mastercard egyeduralomra törhet Magyarországon

Archívum2012.08.03, 15:44

A Gazdasági Versenyhivatal eljárást folytat a Mastercaddal szemben. Az a gyanújuk, hogy a cég visszaél piaci erõfölényével és ki akarja szorítani a Visa-t

Az sms mellett pénzt is küldhetünk a mobillal

Techbázis2011.10.25, 15:09

A Cellum nevû magyar cég által kifejlesztett technológiát választotta a mobiltelfonba épített bankkártyáihoz a MasterCard. A mobilos fizetés iPhone-on, Androidon, Windows Phone-on és SIM kártyába épített alkalmazásként is elérhetõ.

Egy éven belül itthon is elterjedhet a jövõ pénztárcája

Techbázis2011.10.10, 11:26

Hazai mobiltársaságok és pénzintézetek léptek szövetségre az NFC nevû technológia elterjesztéséért. Az idei Szigeten már tesztelt megoldással a mobiltelefon érzékelõhöz érintésével lehet még a bankkártyánál is gyorsabban fizetni, de a technológia akár koncertjeggyé vagy villamosjeggyé is át tudja alakítani az okostelefonokat.

Mobilra cserélné a Google a bankkártyáinkat

Techbázis2011.09.20, 11:50

Mobiltelefonnal váltaná ki a bankkártyákat és a pontgyûjtõ kártyákat a Google. Frissen bejelentett Wallet nevû szolgáltatása kuponok gyûjtésére, kedvezmények megszerzésére és fizetésre is alkalmas, viszont még csak egyetlen telefonontípuson mûködik.

Mobil Tárca Egyesületet alapítottak a hazai mobilcégek

Techbázis2011.07.25, 11:51

A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone három pénzügyi szolgáltatóval - MasterCard, OTP Bank és SuperShop - karöltve megalakítják a Magyar Mobil Tárca Egyesületet. Közös nyilatkozatuk szerint céljuk a technológiai sztenderdek kialakítása, partnerek keresése, valamint az új technológia megismertetése a piaccal és a leendõ felhasználókkal.

Csokivásárlással tesztelik a lopott bankkártyákat a kiberbûnözõk

Techbázis2011.07.12, 18:05

A bankkártyák mágnescsíkjait lemásoló és a kártyaszámokat gyûjtõ bûnözõk többsége már néhány határral keletebbre költözött, ahol kevesebb védelmet élveznek és használnak a számítógép-használók. A modernebb trükkök már nem a kártyát, hanem a felhasználó böngészõjét veszik célba, és felismerésük is nehezebb. Kiberbiztonsági kisokos kártyás fizetéshez.

Egy felmérés szerint Londonban költik a legtöbbet a turisták

[origo] utazás2011.06.07, 11:58

A MasterCard több mint 100 utazási célpontot vizsgáló kutatása szerint várhatóan a világ legnagyobb városaiba irányuló légiutas-forgalom 2011-ben 9,2 százalékkal, az utasok külföldi költése pedig 14,6 százalékkal nõ. Az e téren tapasztalható növekedés meghaladja a világ GDP-bõvülését, ami megerõsíti, hogy a 21. században a városok gazdasági szerepe hatványozottan érvényesül. A legtöbbet Londonban, New Yorkban és Párizsban költik a turisták.

Vásárlás fotelbõl

Archívum2011.06.02, 13:35

Megjelent kedvenc íród új regénye, vagy favorit zenekarod új CD-je, de nincs idõd utánajárni, vagy mire eljutnál egy boltba, már minden zárva? A megoldás pofonegyszerû. Csupán arra kell idõt szakítanod, hogy leülj a számítógéped elé, és az interneten megkeresd a megfelelõ webáruházat, így azonnal meg is vásárolhatod a hõn áhított kötetet, lemezt és megannyi kedvenc terméket.

Így vásárolj 5 másodperc alatt! - Bebizonyítottuk, hogy lehetséges

Life.hu2011.05.26, 12:52

A gyengébbik nem erõsebb, ha a vásárlásról van szó. A nõk ugyanis nem csak imádnak vásárolni, hanem tudnak is. Sokkal tudatosabban döntünk, a pénzt is megfontoltabban költjük. Ráadásul most már az idõn is spórolhatunk.

A Mastercardot támadják a WikiLeaks támogatói

Techbázis2010.12.08, 13:38

Térdre kényszerítették a Mastercard honlapját a WikiLeakset támogató hackerek. A támadás mögött a korábban a film- és zeneipar ellen is hadjáratot indító Anonymous áll.

Csekkfizetés fotelbõl bankkártyával

Life.hu2011.03.25, 10:30

Unja már, hogy folyton sorba kell állnia és várni? Nem tud elszabadulni napközben, hogy befizesse a csekkjeit? A megoldás pofonegyszerû. Csupán néhány percre kell idõt szakítania, hogy leüljön a számítógép elé, regisztráljon a Díjneten (dijnet.hu), és ettõl fogva akkor fizeti be a számláját, amikor Ön akarja.  

A válság is hizlalja a Bajnokok Ligáját

Archívum2009.12.18, 17:49

Paradox módon részben a gazdasági válságnak köszönheti a Bajnokok Ligája, hogy nõttek a sorozat és a benne résztvevõ egyes klubok kereskedelmi bevételei. Egyévnyi BL az európai gazdaság számára felér egy vb-vel - áll egy frissen megjelent tanulmányban.

T�bbmilli�rdos b�ntet�s a bankk�rty�k miatt

Gazdaság2009.09.24, 16:09

K�zel k�tmilli�rd forint b�rs�got szabott ki �sszesen a Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH) a k�rtyat�rsas�gokra �s t�bb�hazai bankra. A Visa �s a Mastercard enyh�tett b�ntet�se 477-477 milli� forint, az �gyben �rintett h�t�bank b�rs�ga pedig �sszesen 968 milli�forint. Az OTP jelezte, hogy befizeti a c�gre kir�tt 281 milli�s b�rs�got, de nem �rt egyet a d�nt�ssel �s megteszi a sz�ks�ges jogi l�p�seket.�A Mastercard�fellebbez a d�nt�s ellen �s a Visa sem tartja jogosnak a b�rs�g kiszab�s�t.

T�bbet haszn�ljuk a bankk�rty�t a neten �s k�lf�ld�n

Gazdaság2009.08.27, 14:54

Tov�bb n�tt a bankk�rty�k elterjedts�ge �s a vel�k val� fizet�s gyakoris�ga a Mastercard adatai szerint. Alaposan megugrott az online �s a k�lf�ldi haszn�lat.

Elt�r� tendenci�k a hitelk�rtya piacon

Gazdaság2009.05.29, 21:39

A v�ls�g a legnagyobbakat is megviseli. A MasterCard, a Visa Europe �s az American Express is karcs�s�t�sra vagy �tszervez�sre k�nyszer�l a hitelk�rtyapiac v�ltoz�sai miatt. A rem�nysugarat sok esetben a k�rty�s tranzakci�k sz�m�nak n�veked�se jelenti.

Nem b�nteti meg Br�sszel a Mastercardot

Gazdaság2009.04.01, 15:55

�gy d�nt�tt szerd�n az Eur�pai Bizotts�g, hogy nem b�nteti meg a MasterCard c�get a t�ls�gosan magas bankk�zi jutal�kok, azaz a tranzakci�s alapd�jak miatt, miut�n a bankk�rtya-c�g id�k�zben a tarif�k cs�kkent�se mellett d�nt�tt.

Külföldön is forognak a magyar bankkártyák

Archívum2009.01.22, 17:13

Minden második magyar bankkártya-birtokos külföldön is használja plasztiklapját, derül ki a MasterCard kutatásából. Azok körében, akik legalább évente kétszer utaznak, a bankkártyát használók aránya eléri a 67 százalékot.

Válság idején is a CIB lett az év bankja

Archívum2008.10.17, 12:40

Az elõzõ év után idén is a CIB Bank nyerte el MasterCard - Az év bankja címet, az OTP Bank második, a Raiffeisen Bank harmadik lett a versenyben. A díjról egy csaknem százfõs szakmai zsûri döntött. A közönségszavazatok alapján a "legszimpatikusabb" pénzintézet az Erste Bank lett, az év bankárának pedig Balázs Lászlót a Magyarországi Volksbank elnök-vezérigazgatóját választották meg a szakma képviselõi.

Renitens részvények az árral szemben

Gazdaság2008.10.07, 12:43

Miközben az amerikai és európai tõzsdéken pánik és hullaszag uralkodott, voltak renitens cégek, amelyek részvényei nem törõdve a negatív hangulattal és káosszal, hétfõn is emelkedtek. Rákgyógyszer-gyártó, vasúti szállító, gabonatõzsde-anyacég, édességgyártó - a nap nyertesei.

P�nz�gyekben el�z�tt Magyarorsz�g

Gazdaság2008.09.26, 16:24

A p�nz�gyi szf�ra fejletts�g�t tekintve j�l �ll Magyarorsz�g - ez der�lt ki a MasterCard ny�ri felm�r�s�b�l, �s ezt er�s�ti meg most k�zz�tett elemz�s�ben a tekint�lyes davosi Vil�ggazdas�gi F�rum (WEF) is. A lakoss�g viszont nem �rt a p�nz�gyekhez - �rja a Vil�ggazdas�g.

A b�nuszos bankk�rty�k� a j�v�

Gazdaság2008.09.19, 16:58

Tov�bbra is a bet�ti k�rty�k uralj�k a bankk�rty�k piac�t, ezek adj�k az �sszes plasztik n�gy�ted�t - der�l ki a Magyar Nemzeti Bank els� f�l�ves adataib�l. Meglep�, hogy�a co-branded k�rty�k sz�ma a kor�bbi �vekben regisztr�lt n�veked�s ut�n 6 sz�zal�kkal cs�kkent. Szak�rt�k szerint�egy�bk�nt a j�v�ben a forgalom bizonyos h�nyad�nak visszafizet�s�t biztos�t�, b�nuszt ny�jt�k�rty�k ir�nt lesz nagy kereslet.

Egyre t�bb c�g lenne Az �v bankja

Gazdaság2008.09.17, 13:13

Minden eddigin�l t�bb bank jelentkezett id�n a Magyarorsz�gon harmadik alkalommal megrendezett MasterCard - Az �v bankja d�j megszerz�s��rt foly� versenyre. �jdons�g, hogy�most Az �v t�rsadalmilag felel�s bankja d�j�rt is versenybe sz�llnak a r�sztvev�k. A jelentkez�sek alapj�n a j�t�konys�g, a t�rsadalmi szerepv�llal�s egyre fontosabb helyet foglal el a p�nzint�zetek tev�kenys�g�ben.

N�velte forgalm�t a MasterCard

Gazdaság2008.08.11, 18:14

A k�rtyat�rsas�g doll�rban kifejezett brutt� forgalma 17,8 sz�zal�kkal emelkedett, a k�rty�s v�s�rl�sok �ssz�rt�ke 18,6 sz�zal�kkal lett magasabb, mint 2007. azonos id�szak�ban. A k�rty�s v�s�rl�sok sz�ma 13,7 sz�zal�kkal, a k�szp�nzfelv�telek� 11,6 sz�zal�kkal n�tt, az eur�pai p�nzint�zetek 16,5 sz�zal�kkal t�bb MasterCard m�rk�j� bankk�rty�t bocs�tottak ki - der�l ki a MasterCard 2008. m�sodik negyed�vre vonatkoz� eur�pai �zleti eredm�nyeib�l.�

V�ltozik a hazai d�jszab�s a Mastercardn�l

Gazdaság2008.07.18, 14:06

Augusztus elsej�t�l nem nullasz�zal�kos lesz a MasterCard-csal�dba tartoz� plasztikok eset�ben a belf�ldi bankk�rty�s fizet�sek ut�n a banknak j�r� jutal�k, az �gynevezett interchange-d�j m�rt�ke - mondta a p�nteki Napi Gazdas�gnak Gauder Mil�n, a k�rtyac�g �gyf�lkapcsolati igazgat�ja.

Akci�val n�veln�k a k�rtyaleh�z�k sz�m�t

Gazdaság2008.07.10, 16:30

Orsz�gos akci�t ind�t a bankk�rtya-elfogad�helyek sz�m�nak n�vel�se �rdek�ben a MasterCard nemzetk�zi k�rtyat�rsas�g - k�z�lte Gauder Mil�n, a c�g �gyf�lkapcsolati igazgat�ja.

Nyaraláskor is legyen kéznél MasterCard bankkártyánk!

[origo] utazás2008.07.07, 17:31

Kitört a nyár és vele együtt a nyaralási láz is. Mivel egyre többen vágnak neki a nyaralásnak bankkártyával, indulás elõtt mindenképp érdemes elolvasni és fõként megszívlelni az alábbi kártyahasználati tanácsokat.

Gazdagítják a nõk az EB-t

Archívum2008.06.25, 18:54

Fontos szerepet játszanak az UEFA EURO 2008™ Európa-bajnokság gazdasági sikerében a nõk, akik legalább 140 millió euróval veszik ki részüket a tornához kapcsolódó fogyasztásból - állítja egy, a MasterCard megbízásából készült tanulmány.

BL: valaki jól jár, valaki még jobban

Gazdaság2008.05.21, 18:20

A Manchester United-Chelsea BL-döntõ gazdasági hatása 267 millió euróra tehetõ, melybõl 45 millió jut az orosz fõvárosnak, a Bajnokok Ligája-gyõzelem pedig több mint 108 millió eurót ér - derül ki a MasterCardnak az [origo]-hoz eljuttatott elemzésébõl. Összeállításunkból kiderül, mibõl adódik össze ez a ránézésre óriási összeg.

Versenyt�rsat kap a Visa �s a Mastercard

Gazdaság2008.04.16, 15:01

N�met �s francia bankok folytatnak el�zetes t�rgyal�sokat egy az amerikai Visa �s Mastercard hitelk�rty�kkal vet�lked� eur�pai hitelk�rtya l�trehoz�s�r�l.

Olcsóbb jegyek az Erste új hitelkártyájával

Archívum2008.04.14, 14:39

Olcsóbban vehetnek mozi- és koncertjegyeket és más hasonló kedvezményekhez jutnak az Erste Bank és Sláger Rádió új közös hitelkártyájának tulajdonosai. A hétfõ óta igényelhetõ MasterCard típusú hitelkártya birtokosai ugyanis 7 és 50 százalék közötti kedvezménnyel vásárolhatnak a Cinema City, az IBUSZ, a KIKOL, az OpticNet, a Ticket Express, a TvNetwork hálózatában.

GVH eljárás a Mastercard, a Visa és 25 bank ellen

Archívum2008.02.21, 17:53

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) február elején versenyfelügyeleti eljárást indított a két legnagyobb  kártyatársaság, a Mastercard, a Visa és 25 magyar kártyakibocsátó bank ellen - mondta el Mihálovits András, a hivatal szóvivõje.

Vizsgálja a kártyadíjakat a GVH

Archívum2008.02.19, 07:43

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) január végén versenyfelügyeleti eljárást indított a hazai bankkártya-kibocsátók és elfogadói hálózatok üzemeltetõi ellen - értesült a Napi Gazdaság. A hivatal az ellenõrzést kiterjesztette a két domináns magyarországi kártyacégre, a MasterCardra és a Visára is. A vizsgálat célja annak kiderítése, hogy az eljárás alá vontak tisztességtelenül korlátozták-e a versenyt, illetve kimerítették-e a tisztességtelen piaci magatartás törvényi feltételeit.

Kártyás fizetés már az APEH-nál is

Archívum2008.01.14, 12:43

Január elsejétõl tovább bõvült az elektronikus ügyintézés lehetõsége az adóhatóságnál. Az újdonságok között kiemelkedõ szerepe van a bankkártyás adófizetésnek, mivel teljeskörûen elektronikus lett az adóügyintézés. Igaz, erre egyelõre csak a központi ügyfélszolgálatokon felállított terminálokon keresztül kerülhet sor.

A CIB lett az �v bankja a MasterCardn�l

Gazdaság2007.11.15, 15:54

A CIB Bank nyerte el id�n a MasterCard - Az �v bankja d�jat c�met, az MKB Bank m�sodik lett, megel�zve az orsz�g legnagyobb lakoss�gi p�nzint�zet�t, az OTP Bankot. A k�z�ns�gszavazatok alapj�n a "legszimpatikusabb" p�nzint�zet a Raiffeisen Bank.

90 millió dollárt bukott a FIFA egy szerzõdésbontással

Archívum2007.10.30, 07:23

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke elismerte, hogy a FIFA 90 millió dollárt vesztett azzal, hogy felbontotta többéves szerzõdését a Mastercarddal.

London az üzleti világ ranglistavezetõje

Gazdaság2007.06.13, 10:25

Gazdasági-üzleti szempontból London a világ vezetõ város, megelõzve New York-ot és Tokiót. A negyedik helyre Chicagót sorolták. A rangsort a Mastercard nemzetközi kártyakibocsátó felmérésében állapította meg, amelyet közgazdászok részvételével hat kritérium alapján készített, mintegy száz különbözõ részadat feldolgozásával.

Az internetes v�s�rl�s� a j�v�

Gazdaság2007.06.11, 17:17

A 18-30 �ves fiatalok k�r�ben az internetes v�s�rl�s lehet�s�ge t�bb mint n�gyszer olyan vonz�, mint a hagyom�nyos k�rty�s v�s�rl�sok� - der�l ki a MasterCard megb�z�s�b�l k�sz�lt tanulm�nyb�l.

Uniós bankkártya készül

Gazdaság2007.05.14, 11:14

Európai bankok titkos tárgyalásokat folytatnak egy egységes európai bankkártya kibocsátásáról - értesült a Reuters hírügynökség. Ez a jelenleg a piacot uraló egyesült államokbeli MasterCardnak és a Visának lenne a versenytársa az országhatárokon átívelõ szolgáltatások terén, ugyanis nagy nyereséget kínál - írja a Napi Gazdaság.

Egyre többen váltanak bankkártyára

Gazdaság2007.03.30, 18:55

Az európai betéti kártyabirtokosok háromnegyede kedvezõen fogadná, ha már meglévõ betéti kártyáját egész Európában egységesen használható plasztikra cserélnék - áll a MasterCard megbízásából készült tanulmányban.

Egy h�napja m�k�dik a kartyaelfogadas.hu

Gazdaság2006.09.21, 16:43

A MasterCard a bankk�rtya-elfogad�s kereskedelmi el�nyeit n�pszer�s�t�, versenysemleges weboldalt hozott l�tre hat kereskedelmi bankkal k�z�sen.

A magyar kereskedõk tartanak a kártyás fizetéstõl

Gazdaság2004.11.23, 16:36

A bankkártyák számát tekintve Magyarország jól telített piac, a kereskedelmi elfogadóhelyek száma azonban a régió többi országához képest még alacsony - mondta Hajdú Gyula, a MasterCard Europe közép-kelet-európai régiójának marketingigazgatója keddi budapesti, sajtótájékoztatóján, a társaság regionális felmérésének eredményét ismertetve. A felmérésbõl kderül, hogy a hazai kereskedõk még szkeptikusak a kártyás fizetéssel kapcsolatban.

Kevesebb csalás bankkártyákkal

Gazdaság2003.08.27, 18:03

Az elmúlt év során közel a felére csökkent 2001-hez képest a bankkártyákkal való visszaélések száma: tavaly 3400 alkalommal 150,7 millió forint értékben éltek vissza hazai kibocsátású bankkártyával, amely a teljes kibocsátói forgalom (készpénzfelvétel és vásárlás) 0,004 százalékának felel meg - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján közzétett összeállításból.

A chipkártyáké a jövõ

Archívum2001.10.12, 08:35

A világ egyik legnagyobb bankkártya-kibocsátó társasága, a Europay International gyakorlatilag már döntött a mágneskártyákról a chipkártyákra történõ átállásról - derült ki a szervezet tegnapi sajtótájékoztatóján. A rendezvényen a szervezet vezetõi részvénykibocsátási terveikrõl is beszéltek.

Egyesül a Europay és a MasterCard

Archívum2001.06.06, 16:37

Az évtizedek óta szorosan együttmûködõ kártyaszolgáltató cégek, a Europay és a MasterCard szerdán Münchenben bejelentették: a jövõben egy társaságban folytatják tevékenységüket. A Handelsblatt online kiadásában szerdán megjelent cikk szerint a fúzióval a világ legnagyobb fizetési rendszere jön létre.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ