Mario Andretti

címke rss

Andretti nem adta fel, hogy belépjen a Forma-1-be

Gphírek2022.01.23, 10:09

Mario Andretti, az F1-ben is világbajnok autóversenyző legenda elmondta, hogy fiának, az IndyCarban sikeres Michaelnek továbbra is célja, hogy csapatot indítson az első számú nemzetközi sorozatban.

Andretti: Russellnek Hamilton mellett Bottasszal szemben is bizonyítania kell

Gphírek2022.01.25, 11:07

Mario Andretti úgy véli, George Russellnek nem csupán Lewis Hamilton ellen kell felvennie a kesztyűt a Mercedesen belül, hanem azt is meg kell mutatnia, hogy legalább annyira értékes a csapat számára, mint Valtteri Bottas volt. 1978 világbajnoka szerint a korábbi beugrása még nem garancia a sikerre.

Új csapat érkezhet a Forma-1-be

Gphírek2022.02.19, 10:51

Az egykori amerikai autóversenyző, és jelenleg az Andretti's Motorsport vezetője, Michael Andretti nagy erőket mozgósított. Hivatalos megkeresést tett az FIA felé, hogy engedélyezzék egy teljesen úgy csapat belépését az F1-be. Andretti már ajánlatot is tett, hogy biztosítsa az új istálló helyét a 2024-es rajtrácson.

FIA: Jelenleg nem szeretnénk több csapatot az F1-be

Gphírek2022.02.19, 22:02

Ahogy a Nemzetközi Automobil Szövetség fogalmaz: "Jelenleg nem vagyunk olyan helyzetben, hogy fontolóra vegyük új csapatok nevezését." Ezzel reagált az FIA a nagy visszhangot keltett Mario Andretti Twitter-posztra, amelyben bejelentette, hogy az Andretti Autosport felkereste a szövetséget a 2024-es szezonra való nevezéssel kapcsolatban.

Andretti komolyan gondolja az F1-et, fontos részletek is kiderültek

Gphírek2022.02.26, 15:22

Michael Andretti elárulta, az FIA válaszára vár az F1-es csatlakozással kapcsolatban. Amennyiben ez összejön, akkor alighanem már az egyik pilóta és könnyen lehet, hogy a motorszállító is megvan.

Andretti bizakodó, hogy két év múlva csapatot ad az F1-nek

Gphírek2022.05.08, 18:33

A Forma-1 máig utolsó amerikai dobogósa Miamiban tárgyalt az FIA-val, és akár 2024-től csapatot indíthat a sorozatban. Ehhez úgy érzi, az elnök támogatása már megvan, azonban a legtöbb csapatfőnök egyelőre nem lelkesedik Andretti ötletéért, ami egyre valóságosabbnak tűnik.

Andretti szerint a Mercedes főnöke tiszteletlen volt velük szemben

Gphírek2022.06.09, 13:56

Mario Andretti visszavágott Toto Wolffnak, a Mercedes csapatfőnökének, aki nemrég az Andretti esetleges csatlakozásáról fejtette ki véleményét. 1978 világbajnoka szerint Bernie Ecclestone idejében másként bírálták volna el jelentkezésüket.

Andretti szerint a Forma-1 továbbra is játssza az elitista európai klub szerepét

Gphírek2022.07.07, 12:27

Michael Andretti szerint a Forma-1-es csapatok „sznob" hozzáállása az Andretti-projekthez azt mutatja, hogy ez még mindig egy „európai klub", amely a kívülállókat kizárólag „fenyegetésnek" tekinti. Szerinte az F1 súlyosan téved, ha úgy gondolja, hogy a Netflix Drive to Survive sorozata elegendő volt ahhoz, hogy tartósan megszerezze és megtartsa az amerikai rajongótáborát.

Beszólt a Mercedes csapatfőnökének az F1-es bajnok

Gphírek2022.09.26, 07:52

Michael Andretti célja változatlanul az, hogy istállót indítson a világbajnokságban. Apja, Mario szerint úgy készül erre, mintha már megkapta volna rá az engedélyt, és eleresztett egy csípős megjegyzést is Toto Wolff felé.

Fiatalokat megszégyenítő formában a 82 éves világbajnok, aki újra F1-es autóba ült - videó

Gphírek2022.10.17, 06:31

A McLaren 2013-ban használt MP4-28-as autójával tehetett meg néhány kört az egyesült államokbeli Laguna Seca-i versenypályán Mario Andretti. Az 1978-as világbajnok elmondása szerint ezzel teljesítette a bakancslistája utolsó tételét is.