Manchester

címke rss

Brémai csúcsrangadó, utolsó esély előtt a Roma

Archívum2007.02.02, 15:28

A Serie A-ban és a Bundesligában is csúcsrangadóra kerül sor a hétvégén, mindkét bajnokságban az első helyezett csap össze a másodikkal, de amíg a németeknél a Werder-Schalke ütközet eredményétől függetlenül mindkét csapatnak esélye marad a bajnoki címre, addig az olaszoknál a Roma az utolsó esélyét ragadhatja meg, ha győzni tud a 11 pontos előnnyel vezető Inter otthonában. Angliában egymásnak feszül a két liverpooli csapat, a Manchester pedig rázósnak ígérkező londoni túrán vesz részt a Tottenham vendégeként, spanyolhonban a Valencia-Atlético párosítás emelkedik ki a programból.

Crouch álomgólt szerzett, Priskint kiállították

Sport2007.01.01, 20:45

Angliában az új évet is futballal köszöntik, a Premier League 22. fordulójában a harmadik helyezett Bolton a negyedik Liverpoolhoz látogatott, és a Vörösök a második félidőben két perc alatt eldöntötték a három pont sorsát, amikor Peter Crouch és Steven Gerrard is bevette a vendégek kapuját. Priskin Tamás csapata, a Watford 0-0-s döntetlent ért el a Fulham vendégeként, a magyar csatár a kezdőcsapatban kapott helyet, azonban nem maradt végig a pályán, mert piros lapja miatt a többiek előtt mehetett zuhanyozni. A listavezető Manchester 2-2-es döntetlent ért Newcastle-ban, így négy pontra csökkenhet az előnye, ha a Chelsea kedd este gyyőz ...

Az év legjobb futball-aranyköpései

Archívum2006.12.31, 12:49

Kapcsolódva az alapvetően vidám szilveszteri hangulathoz összegyűjtöttük a 2006-ös év legjobb labdarúgással kapcsolatos be-, illetve kiszólásait, aranyköpéseit. Járjon egyet velünk a futball vidám oldalán, jó szórakozást!

Elmosta az eső Priskin első gólját

Sport2006.12.30, 20:53

Megszerezte élete első gólját az angol labdarúgó-bajnokságban Priskin Tamás, a Watford magyar válogatott támadója, ugyanakkor nem örülhetett a pontot érő találatnak, hiszen a játékvezető a második félidő elején a nagy esőzés miatt félbeszakította a mérkőzést. A címvédő Chelsea a Fulham ellen megint 2-2-es döntetlent játszott hazai pályán, ezzel a Manchester előnye hat pontra nőtt a tabella élén. Az Arsenal visszacsúszott az ötödik helyre, miután úgy kapott ki 1-0-ra a Sheffield United vendégeként, hogy a hazaiak kapuját több mint fél órán át egy mezőnyjátékos, Phil Jagielka védte.

Priskin és gól nélküli meccs Manchesterben

Sport2006.12.06, 06:28

A Watford Manchesterben, a City vendégeként ért el 0-0-s döntetlent a Premier League 16. fordulójában, Priskin Tamás, a vendégek magyar légiósa a kispadról nézte végig a találkozót.

A hét világválogatottja (2006. november 13-19.)

Sport2006.11.27, 06:23

A hét közben néhány Eb-selejtező mellett számtalan barátságos válogatott mérkőzést rendeztek, amelyeken kevés kiemelkedő teljesítmény akadt - a hét végi bajnokikon viszont annál több. A csúcsot az AS Roma gárdája jelentette, amely 7-0-ra verte a Cataniát, és ennek eredményeképpen a Farkasoktól ketten is bekerültek álomcsapatunkba.

A legjobb múzeumok Európában

[origo] utazás2018.01.18, 11:54

Európa országait járva mindenhol akad amolyan kötelezően ajánlott múzeum, amit fel kell keresnünk, viszont így gyakran nem marad időnk a kisebb, de legalább ilyen érdekes gyűjteményekre, kiállításokra. Egy ország vagy város másodszori, harmadszori meglátogatásakor érdemes ezeket is felkeresni. Összegyűjtöttünk néhány javaslatot.

Elbukott a MU a Ligakupában

Sport2006.11.08, 07:41

Kiesett az angol Ligakupa nyolcaddöntőjében a Premier League-listavezetője, a Manchester United, amelyet a 43 hellyel mögötte, a másodosztály utolsó helyén álló Southend 1-0-ra győzött le.

Panaszkodnak az angol edzők

Archívum2006.10.29, 11:10

Az elmúlt hetekben több angol élvonalbeli csapatnál is felmerült az edzőváltás lehetősége, legalábbis a brit lapok szerint, és erre több tréner is reagált. A Manchester City szakvezetője, Stuart Pearce például felvetette annak a lehetőségét, hogy a játékosokhoz hasonlóan az edzőknél is legyen átigazolási szezon, és a klubok csak akkor szerződtethessenek új trénert.

Lehülyézték Blairt búcsúkonferenciáján

Nagyvilág2006.09.26, 11:23

Belügyminisztere szerint hülyét csinált magából Tony Blair brit kormányfő, amikor kilátásba helyezte távozását. John Reid brit belügyminiszter kedden, a brit Munkáspárt manchesteri kongresszusán bírálta Blair lépését. A kongresszus Blair utolsó ilyen rendezvénye lesz pártelnökként és miniszterelnökként is.