Magyar

címke rss

Tápaiék a fakanállal is jól bántak

Sport2008.04.29, 07:07

A bajnokság hajrája előtt, a sűrű edzések között kis kikapcsolódás gyanánt a Fehérép Alcoa FCK nőikézilabda-csapata újabb rendhagyó csapatépítő - és egyben egészségtudatos - programot szervezett. A fehérvári kézisek ezúttal a Magyar Király Szálló étteremben látták vendégül Lugosi Dóra életmód-tanácsadót, aki közös főzés keretein belül ismertette meg a lányokat a reformkonyha alapjaival.

Felcsuti lehet a bankszövetség elnöke

Gazdaság2008.04.25, 09:43

Tisztújítást tart a Magyar Bankszövetség, amelyen új elnököt és elnökséget is választanak. Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a következő hároméves időszakra már nem vállalja jelölését az elnöki posztra, miután közel 12 éven át volt a bankszövetség elnöke.

Az állam nem adja a balatoni hajózást

Gazdaság2008.04.19, 00:45

Nagyon úgy tűnik, hogy az állam erősen vonakodik a Balatoni Hajózási Zrt.-ben birtokolt kisebbségi tulajdonának eladásától - legalábbis a többségi részesedést kezükben tartó helyi önkormányzatoknak. A Magyar Nemzeti Vagyontanács (MNV) a héten harmadszor is levette napirendjéről a kezelésében lévő, állami tulajdonú kisebbségi részvénycsomag privatizációjának tárgyalását.

Elkelt a Soros-gyűjtemény

Archívum2008.04.12, 10:47

A Budapesti Kongresszusi Központban árvereztek el 133 képet Soros György gyűjteményéből. A kikiáltási árak 60 000 forinttól 1,8 millióig terjedtek, összesen 48 millió forint értékben. Legdrágábban - 6 millió forintért - Kádár Béla Női portréja kelt el.

Falco-Paks döntő lesz a kosár-MK-ban

Archívum2008.04.04, 20:16

Az Atomerőmű után a házigazda Szombathely jutott be másodikként a szombati fináléba a férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjében, miután legyőzte - mégpedig a vártnál simábban - az Albacompot.

Idén is összejöhet a Honvéd-Loki döntő a Magyar Kupában

Archívum2008.03.28, 11:45

A címvédő Budapest Honvéd a Kaposvárral, a másodosztályú Integrál-DAC pedig a Debrecennel találkozik a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében.

Előkészítik a Villamos Műveket az ÚTP-re

Gazdaság2008.03.11, 16:21

A miniszterelnök utasította a pénzügyminisztert, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a villamosenergia-piacon tapasztalható monopolisztikus helyzet felszámolása érdekében - jelentette be a kormányszóvivő.

Hétszázmillió erdőművelési közmunkákra

Archívum2008.03.05, 15:06

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács forráshiány miatt el nem indult erdőművelési feladatok közmunkaprogramba való bevonására ösztönzi az erdészeti társaságokat. A tanács döntött arról is, hogy Posta országosan kiterjesztheti Postapartner Programját.

A tervezettnél kisebb gázáremelés

Gazdaság2008.02.28, 11:18

Április 1-jétől átlagosan 5,8 százalékkal emelkednek a lakossági földgázárak, a nem lakosságiak átlagosan 5,2 százalékkal - közölte a gazdasági tárca. A korábbi támogatással alacsonyan tartott gázár és az azt fedező nagykereskedelmi veszteség lassan beépül a fogyasztói árba.

Kedvezményes hitel a mezőgazdaságnak

Archívum2008.02.27, 08:14

A mezőgazdasági termelők számára márciustól 20 milliárd forintos forgóeszköz hitelprogramot hirdet a kormány - az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.