Magyar Telekom

címke rss

Adni kell a Magyar Telekomot

Gazdaság2014.03.05, 11:25

Tartásról eadásra rontotta a Magyar Telekom részvényére vonatkozó ajánlását a Deutsche Bank elemzője, célárát 285 forintra csökkentve a korábbi 307 forintról. Ráadásul szerinte még jövőre sem fizet majd osztalékot a cég.

Teljesen internetesítik a hazai telefonálást

Techbázis2014.03.04, 17:13

Magyarországon 2016-ra valósulhat meg az, amit Macedóniában már megcsináltak: lekapcsolták az összes régi telefonközpontot, minden szolgáltatás egységes hálózaton fut, az ügyfelek pedig kevesebbet fizetnek.

Kinek jó a gyenge forint?

Gazdaság2014.03.18, 12:28

Több magyar tőzsdei cég számára is fontos kérdés, hogy a forint mennyire erősödik meg, vagy éppen gyengül a fontosabb devizákkal, például az euróval szemben. Bár a magyar tőzsde legnagyobb „sztárjai” számára talán nem annyira jelentős a forint változása, több kispapír esetében is komoly előnyökkel járhat a forint jelentős gyengülése.

Óriási lehetőség előtt a Magyar Telekom

Gazdaság2014.03.07, 16:20

Továbbra is impozáns képet fest a Magyar Telekom árfolyamának grafikonja, melyet rövidesen egy újabb vételi jelzés támogathat, akár már napokon belül is.

Megkeverte a paklit a Magyar Telekom nagytulajdonosa

Gazdaság2014.02.27, 16:32

A Magyar Telekom közleménye szerint a Deutsche Telekom újabb portfólió-átrendezést hajtott végre, aminek eredményeképpen megváltozott tulajdonosi struktúrán keresztül birtokolja a hazai távközlési cég 59,21 százalékát.

Tényleg nem fizet osztalékot a Magyar Telekom

Gazdaság2014.02.27, 16:13

Valóban nem fog osztalékot fizetni a Magyar Telekom a tavalyi eredmények után - tájékoztatott a Bét.

Újabb megállapodásban bízik a Magyar Telekom

Gazdaság2014.02.27, 10:26

A Magyar Telekom menedzsmentje bízik benne, hogy a frekvenciahasználati jogosultságok tavalyi meghosszabbítása után idén sikerül újabb megállapodást kötni az NMHH-val a rövidesen induló frekvenciatenderrel kapcsolatban - derült ki a mai gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón.

Untatott a Magyar Telekom

Gazdaság2014.02.28, 09:08

Nem okozott nagy meglepetést a Magyar Telekom a negyedik negyedéves gyorsjelentésével, ráadásul a menedzsment idei előrejelzése is egybevág az elemzői várakozásokkal. Bár a jövőbeli osztalékra nem vet jó fényt, hogy a társaság nettó eladósodottsága tovább emelkedett, hosszabb távon a felvásárlási sztori még mindig komoly felértékelődéssel kecsegtet.

Hozd hozzánk az egyéniséged!

Gazdaság2014.02.24, 17:55

Ezen a címen indítja el újra gyakornoki programját a Magyar Telekom. A diákok jelentkezését 2014. február 26. és április 7. között várják a honlapon.

Megállapodott a kormány és a Magyar Telekom

Gazdaság2014.02.21, 15:22

Partnerségi együttműködési megállapodást kötött Magyarország digitális fejlesztése érdekében a kormány és a Deutsche Telekom Csoporthoz tartozó Magyar Telekom.

Nincs oka a németeknek megvenni a Magyar Telekomot

Archívum2014.02.21, 13:01

Nincs oka a Deutsche Telekomnak megvenni a Magyar Telekomot, mondta el Kerstin Günther, a Magyar Telekom izgazgatóságának elnöke a Bloombergnek.

Goldman: 305 forintot ér a Magyar Telekom

Archívum2014.02.21, 08:41

Hiába emelt Magyar Telekom célárán a Goldman Sachs elemzője, továbbra is semleges ajánlást fogalmaz meg az elemző.

Megállapodást köt a kormány a Magyar Telekommal

Gazdaság2014.02.20, 11:37

A Magyar Telekommal köthet együttműködési megállapodást a kormány a Magyar Közlönyben tegnap megjelent határozat szerint.

Szárnyal a Magyar Telekom

Archívum2014.02.19, 12:20

Főleg a Magyar Telekom teljesít ma jól a magyar tőzsdén így a BUX index is minimális erősödést mutat a gyenge nemzetközi hangulatban.

A kormányon múlhat a Magyar Telekom felvásárlása?

Gazdaság2014.02.19, 11:51

A Citi elemzője szerint a Magyar Telekom felvásárlása azon is múlhat, hogy anyavállalatának, a Deutsche Telekomnak sikerül-e megegyeznie a magyar kormánnyal.

Rossz hír a Telekomnak?

Gazdaság2014.02.17, 08:59

Igen meglepő fordulat van kibontakozóban a Deutsche Telekom szlovák leányának privatizációjával kapcsolatban. Míg múlt héten még arról szóltak a hírek, hogy a német anyacég vásárolhatja meg a csomagot, a Reuters pénteken délután a vállalat szóvivőjét idézte, aki ezzel ellentétes információkat közölt. 

Tépik a Magyar Telekomot

Gazdaság2014.02.14, 16:58

Remek formában van a Magyar Telekom, a papír már több mint 6 százalékot száguldott, amivel a legjobban teljesítő blue chipnek számít a hazai piacon.

Piacvezető akar lenni a Deutsche Telekom

Gazdaság2014.02.14, 09:53

Tervei szerint piacvezető szerepre készül a Deutsche Telekom a közép-kelet-európai piacain. Az európai tevékenységekért felelős vezetőt idéző Bloomberg azt írja, hogy a domináns régiós pozíciót 2018-ra tartják elérhetőnek. 

Mitől ugrott meg a Magyar Telekom?

Gazdaság2014.02.15, 10:34

Nagyon jól teljesít a Magyar Telekom részvénye, amire idejekorán már mi is felhívtuk a figyelmet. A folyamat pedig akár folytatódhat is, ugyanis a KBC elemzői szerint a felvásárlási spekuláció csak tovább fűtheti majd a papírt. Ezek szerint több jel is látszódik, ami a Deutsche Telekom részéről történő esetleges kivásárlást erősíti, de persze biztosak nem lehetünk abban, hogy a lépésre valóban sor kerül. 

Lehet még rezsicsökkentés

Archívum2014.02.04, 08:42

Akár az is elképzelhető, hogy amennyiben a Parlament megszavazza a harmadik rezsicsökkentést, akkor újabb rezsicsökkentés jön, mondta el Kocsis Máté, a Védjük meg a rezsicsökkentést! című fórumsorozat kaposvári rendezvényén.

Raiffeisen: 275 forintot ér a Magyar Telekom

Gazdaság2014.02.03, 08:35

Újabb negatív hangvételű elemzés látott napvilágot a Magyar Telekom részvényével kapcsolatban, ezúttal a Raiffeisen szakértőjének tollából.

Most figyeld a Magyar Telekomot!

Gazdaság2014.02.03, 10:02

Fontos szinteknél a Magyar Telekom árfolyama, az elmúlt hetek lecsorgása után új irányt vehet a papír.

Két magyar papírra is érkezett ajánlás

Gazdaság2014.01.27, 08:10

Megerősítette a Renessaince Capital az OTP 4080 forintos célárát és tartás ajánlását. Hasonló döntésre jutott a Deutsche Bank a Magyar Telekommal kapcsolatban, a 307 forintos célárat megerősítették és a tartás ajánlást is.

Nem bírja a tempót az OTP

Archívum2014.01.22, 12:13

Képtelen volt a 4 600 forintos szint felett maradni az OTP a mai kereskedésben, miután folyamatosan veszít ma árfolyamából.

A csehek adnák a Magyar Telekomot

Gazdaság2014.01.16, 09:03

Eladásra rontotta legfrissebb elemzésében a Magyar Telekom részvényére megfogalmazott ajánlását a Wood elemzője a korábbi tartásról, számolt be a Bloomberg.

Nem kezdett jól Budapest

Archívum2014.01.08, 09:09

Alapvetően rosszul kezdték a mai kereskedést a nagyobb hazai papírok, a BUX is mínuszban startolt, miközben az európai piacokon pluszokat lehet látni.

Nem kell a Magyar Telekom az elemzőnek

Gazdaság2014.01.16, 09:05

Továbbra is pesszimista Alexander Kazbegi, a Renaissance Capital elemzője a Magyar Telekommal kapcsolatban.

Jó híreket kapott a Magyar Telekom

Archívum2013.12.30, 08:40

7 forintot emelt a Magyar Telekomra vonatkozó célárán a Deutsche Bank elemzője, aki a korábbi 300 forintot 307 forintra emelte. Az ajánlás továbbra is tartás maradt.

Íme, egy remek ajándék karácsonyra

Gazdaság2013.12.31, 13:41

Rendkívül jó hónapot zárhatnak a Magyar Telekom befektetői abban az esetben, ha nem romlik jelentős mértékben a telekompapír árfolyama a hónap utolsó két kereskedési napján. A részvényben rejlő potenciál ráadásul az Investor.hu ügyfelei számára nem újdonság, hiszen nemrégiben mi is felhívtuk rá a figyelmet.

Elképesztő, mi volt ma a piacon

Archívum2013.12.20, 17:30

Több mint 14 forintot drágult ma a Magyar Telekom papírja, miután a zárószakaszban hatalmas tételek cseréltek gazdát. A CECE index átsúlyozása miatt pedig a CIG Pannóniában és az Appeninn részvényben voltak nagyobb mozgások.

Bevásárolt a Magyar Telekomból a vezető

Gazdaság2013.12.21, 14:52

3 millió forint értéken vásárolt Magyar Telekom részvényt a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese, Szabó János.

60 milliárdos hitelhez jut a Magyar Telekom

Gazdaság2013.12.13, 16:54

200 millió eurós, azaz mintegy 60 milliárd forintos hitelkeret szerződést kötött a Magyar Telekom az Európai Beruházási Bankkal.

A Magyar Telekom csoport megvásárolt kilenc kisebb kábelhálózatot

Archívum2013.12.12, 17:27

A Magyar Telekom 2013 során kilenc kisebb kábelhálózatot vásárolt meg, összesen mintegy 850 millió forintért. Az akvizíciókkal 33 ezerrel több háztartásban váltak elérhetővé a Telekom TV-, szélessávú internet- és hangszolgáltatásai.

Megvillantotta a farkasfogát a Telekom

Gazdaság2013.12.12, 17:03

Egész nap 292 és 293 forinton volt csak kötés a Magyar Telekomban. Ezért ilyen mókás a grafikon.

A kábelszolgáltatások terén erősített a Magyar Telekom

Gazdaság2013.12.12, 12:02

Idén mintegy 850 millió forintot költött kilenc kábelhálózat megvásárlására a Magyar Telekom.

Évekig nem fizet osztalékot a Telekom az Erste szerint

Gazdaság2013.12.10, 11:07

Tartásra javasolja a Magyar Telekom részvényeit az Erste - számolt be a portfolio.hu. Az elemző 285 forintról 300 forintra emelte a részvényre vonatkozó célárat, de az osztalékfizetéssel kapcsolatban meglehetősen borúlátó az Erste. Szerintük akár 2016-ig is mellőzheti a kifizetéseket a Telekom.

Közel 3000 embert tesz lapátra a lengyel telekomcég

Gazdaság2013.12.10, 08:45

Tegnap délután jelentette be a lengyel TPSA, hogy a 2014-2015-ben közel 3000 embert bocsát el, miután sikerült megállapodniuk a szakszervezetekkel. A bejelentésre 10 százalékos mínuszba taszították a részvényt, de sikerült onnan felállnia és ledolgoznia a zuhanás egy részét. 

Magyar Telekomot vett a vezető

Gazdaság2013.12.06, 16:56

Több mint 12 000 darab Magyar Telekom részvényt vett a távközlési cég humán erőforrás vezérigazgató-helyettese.

Venni kell a Magyar Telekomot a Concorde szerint

Gazdaság2013.12.06, 15:44

Vételre ajánlja a Magyar Telekomot a Concorde.

Jól kezdődik a mai nap

Archívum2013.12.06, 09:08

Valamennyi fontosabb európai tőzsdén emelkedéssel indul a hét utolsó kereskedési napja, a BUX már 0,5 százalékot ment felelé.

Karácsonyfa szánkókból

Itthon2013.12.05, 17:53

Egy 11 méter magas, 370 szánkóból épült karácsonyfával ünnepel idén a Művészetek Palotája. A Hello Wood különleges installációja Vízkeresztig lesz látható a Müpa előtt, azután a szánkókat a Telekom jóvoltából az SOS Gyermekfalu lakóinak adományozzák.

Jól vizsgázik a Magyar Telekom

Gazdaság2013.12.05, 15:32

Egyelőre úgy tűnik, hogy a befektetők nem siratják a Magyar Telekom várhatóan elmaradó osztalékát, hanem inkább bevásárlásra ösztönzi őket a bejelentés. A napon belüli pozitív teljesítmény ráadásul kedvező lehet a jövőre nézve, már ha a régiós szektortársak korábbi osztalékvágásaiból indulunk ki.

Ütik a Magyar Telekomot

Gazdaság2013.12.05, 09:10

281 forintos, azaz, 4,1 százalékos eséssel nyitotta a mai kereskedést a Magyar Telekom. A kezdeti nagy eladói hullám után megjött néhány vevő, így a telekomrészvény árfolyama 285 forintig korrigált vissza. 

Hidegzuhany a Magyar Telekomtól

Gazdaság2013.12.07, 08:59

Hidegzuhanyként érheti a hír a piaci szereplőket, miszerint a Magyar Telekom a jelenlegi tervei szerint nem fizet osztalékot az idei év után. Bár a kifizetés jelentős visszavágása borítékolható volt, a várakozásokban még nagy átlagban 21 forint körüli osztalék szerepelt (annak ellenére is, hogy már az Investoron is foglalkoztunk a nulla forint lehetőségével). Ehhez képest tehát a 0 forint nagy meglepetésnek számítana, amire az elmúlt években egyszer sem volt példa a vállalat történetében. 

Nem fizet osztalékot a Magyar Telekom?

Gazdaság2013.12.04, 17:39

Nem számít arra a Magyar Telekom menedzsmentje a jelenlegi információk alapján, hogy a 2013-as üzleti éve után osztalékot tud majd fizetni, derült ki a cég közleményéből.

Tejködben is a legerősebb volt ma Budapest

Gazdaság2013.12.04, 17:30

Határozottan a BUX index volt Európa egyik legerősebb részvényindexe a mai napon, mivel egyedüliként zárt pluszban a fontosabb indexek közül. Délután valamelyest fordult az elmúlt napokat jellemző negatív hangulat is, és bár az európai indexek még mindig a negatív tartományban mozognak, az amerikai piacoknak sikerült pluszba kapcsolniuk.

Lendületben a magyar tőzsde

Archívum2013.12.04, 12:14

Miközben az euróőai részvénypiacokon egyre gyengébb teljesítmény látható, addig a magyar tőzsde továbbra is jó formában van, és 0,6 százalékkal erősödik ezen a ködös decemberi napon.

Süteménnyel jótékonykodtak a sztárok

Life.hu2013.12.09, 10:49

A Magyar Telekom Nyrt. idén is megrendezte Adni jó! Sütiakcióját. A rendezvényen a Fenntarthatósági Média Klub képviselői mellett aLife.hu is részt vett. Volt bögrés mákos, mézeskalács, krémesek és mindenféle cukormázas finomság.