Magyar Posta
címke rss- kapcsolódó címkék:
- posta
- gazdaság
- Magyar Posta Rt.
- csomag
- kékfény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Átszervezik a kisebb postákat
Átfogó átalakításról beszélt a Magyar Posta vezérigazgatója és a postaügyi államtitkár. Postahivatalokat vonnak össze takarékszövetkezetekkel, átalakítják az informatikai rendszert. Leépítésekre is lehet számítani, de azt ígérik, akit lehet, átképeznek, és alkalmazásban tartanak.
Takarékszövetezetekbe költözhetnek a kisebb posták
A takarékszövetkezetek bevonásával ésszerûsítené a Magyar Postát a Miniszterelnökség, a terv szerint milliárdokkal vágnák meg a költségeket. A postatörvény módosításáról egyeztettek a parlamenti pártok és a posta vezetõi.
Egyelõre elmarad a vidéki posták bezárása
A Miniszterelnökség kezdeményezésére a postatörvény-módosítás vitáját elnapolta az Országgyûlés, mert a törvényjavaslatról ötpárti tárgyalást kívánnak tartani.
Állami pénzbõl menthették meg az FHB-t
Egyre több jel mutat arra, hogy az FHB Bankot több ízben megmentõ titokzatos kötvényvásárló a magyar állam volt – írja a 444.hu.
Jegybanktörvény: Áder János az Alkotmánybírósághoz fordul
Elõzetes normakontrollt kért Áder János államfõ a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a postai szolgáltatásokról szóló törvények módosításáról az Alkotmánybíróságtól.
A Posta ezentúl titkos lesz
Korlátozta az Országgyûlés a Magyar Posta adatainak megismerhetõségét.
Csütörtök lett a csomagok napja
Minden eddigi rekordot megdöntve, 2015-ben 15,7 millió csomagot szállított a Magyar Posta, ami 2,2 millióval több, mint 2014-ben. A Magyar Posta Logisztika 35 százalékos piaci részesedéssel a belföldi csomag-, futár- és expresszpiac piacvezetõ szolgáltatója. Tavaly a webáruházakkal való együttmûködés miatt 30 százalékkal megnõtt a webes csomagok forgalma a postánál.
- címkék:
- webáruház
- csomag
- csütörtök
- Magyar Posta
- Címkefelhõ »
Szárnyalnak a postán a megtakarítások
Rekord összegre nõtt a megtakarítások állománya a Magyar Postán 2015-ben, egyre több lakossági ügyfél már a befektetéseit is a postán intézi, nem csak folyószámla ügyeit.
Bejöttek a csekkfejlesztések a postának
A Magyar Posta tavaly bevezetett újításaival mérséklõdött a csekkes befizetések csökkenésének tendenciája: míg a korábbi idõszakban éves szinten 4-5 százalékkal csökkent a csekkvolumen, addig 2015-ben, az új fejlesztéseknek köszönhetõen, 2 százalékra lassult a visszaesés üteme - közölte a Magyar Posta.
Ezek a szolgáltatások drágulnak a postán jövõre
- címkék:
- posta
- Magyar Posta
- Címkefelhõ »
Állami hirdetések tartják életben a Magyar Krónikát
Továbbra is mérsékelt az érdeklõdés a Magyar Krónika iránt: az újságból havonta 10 ezer példányt nyomnak, de csak nagyjából kétezer fizetõ olvasója van. A lap több millió forint értékben kap állami hirdetéseket, a Magyar Nemzeti Bank például 4,8 millióért jelentetett meg cikkeket, de a Magyar Posta is hozzájárult az újság megjelenéséhez. A fõszerkesztõ adományozókat keres, támogatás nélkül ugyanis nem maradhat fenn a lap.
Hasznos tudnivalók, ha külföldrõl rendel, vagy oda küld csomagot
Évente 10 százaléknál nagyobb mértékben növekszik a belföldi futár-, expressz és csomagszolgáltatások piaca az e-kereskedelem bõvülésének köszönhetõen - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Magyar Posta Zrt. adataiból.
Nemsokára villanyautóval érkezik önhöz a postás
Ha valahol, hát a rövidtávú, sok megállással tarkított városi forgalomban nyerõk az elektromos autók. Ezt több taxitársaság után a Magyar Posta is felismerte, és egy teljes flottát szerzett be tesztelésre. Öt márka közül kerülnek ki az igazán zöld kézbesítõkocsik.
Zöldebb lesz a Magyar Posta
Jövõre vásárolna elektromos autókat és motorokat tesztel a Magyar Posta, ezért decemberig több modellt is letesztelnek, hogy ez alapján dönthessenek a késõbbi beszerzésrõl.
- címkék:
- elektromos autó
- posta
- autó
- Magyar Posta
- Címkefelhõ »
Az embereknek tetszik az újfajta csekkbefizetés
- címkék:
- bankkártya
- csekk
- Magyar Posta
- Címkefelhõ »
Év végére mindenhol ingyenes lesz a kártyás fizetés a postán
Már a hónap elejétõl ingyenes be lehet fizetni kártyával a sárga csekkeket. Eddig ezek a tranzakciók is költséges készpénzfelvételnek számítottak.
- címkék:
- bankkártya
- Magyar Posta
- Címkefelhõ »
Vége a pénzszállítók sztrájkjának
A JNT Security Kft. a Magyar Posta Zrt. kizárólagos tulajdonában lévõ társaság, de ez már múlt idõ. A Spéder Zoltán vezetette FHB Jelzálogbank Nyrt. május közepén 10 százalékos tulajdonrészt szerzett a posta pénzszállító cégében, a Takarékbank pedig 40 százalékos tulajdonrészt kapott a JNT-ben. Az új tulajdonosi viszonyok miatt már a pénzszállítók sem sztrájkolnak.
Éjjel is nyitva lesznek a posták
Több postán hosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket a Magyar Posta Zrt. a személyi jövedelemadó bevallási határidõ utolsó napján, május 20-án, szerdán.
A Kossuth térre vonulnak a sztrájkolók
Május 9-én délután a Posta székházától a Kossuth térre vonulnak a két hete sztrájkoló pénzszállítók. A pénzszállítók fizetésemelést akarnak, a Posta és cége követelésüket indokolatlannak tartják, álláspontjuk szerint a dolgozók az elmúlt másfél évben majdnem 10 százalékos béremelést kaptak.
Azt mondták a fiúk, demonstráljunk
Tartotta magát a megállapodáshoz a JNT Kft., és valóban tárgyalóasztalhoz ült hétfõn a két hete sztrájkoló pénzszállítókkal. Egyelõre se elõre-, se visszalépés nincs. A bérükkel elégedetlen pénzszállítók utcára vonulnak – tudta meg az Origo.
Eltûnt 255 alkalmazott a postánál
Az idei elsõ negyedévben 255 dolgozójától vált meg a Magyar Posta. A posta honlapjára felkerült negyedéves állományi statisztika szerint az idei elsõ negyedévben 30 470 fõ dolgozott a társaságnál, ami 255-tel kevesebb a tavaly év végi adatnál. A Magyar Posta természetes fogyásról beszél.
Nagy durranásra készülnek a sztrájkoló pénzszállítók
Levelezésdömping és patthelyzet van a Magyar Posta és a nyolc napja sztrájkoló értékszállítók között. A bérekrõl még mindig nem sikerült megállapodni a JNT Security Kft.-nek és az Értékszállítási és Õrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezetének. A sztrájkolók ma nagy bejelentésre készülnek - tudta meg az Origo.
Meglepetéspénzt kaptak a pénzszállítók
Éppen egy hete tart a JNT pénzszállítóinak a sztrájkja. Egy kis pénz is került az értékszállítók kasszájába. A Magyar Posta továbbra sem ért egyet a pénzszállítók munkabeszüntetésével, akik a fizetésüket keveslik.
Nem kapnak fizetést a sztrájkoló pénzszállítók
Hatodik napja töretlenül sztrájkolnak a budapesti pénzszállítók. Hétfõn a JNT Security Kft. debreceni pénzszállítói is csatlakoztak a sztrájkhoz. A Magyar Posta továbbra sem ért egyet a pénzszállítók munkabeszüntetésével.
Megszólalt a kirúgott pénzszállító
Kirúgták, mégis visszajár a JNT Kft. telephelyére Kuti Zsolt Zoltán. A pénzszállító az Értékszállítási és Õrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezet JNT alapszervezetének ügyvivõje maradt.
A devizahiteles levelek 45 százaléka már a Postán
- címkék:
- bank
- posta
- elszámoltatás
- Magyar Posta
- Címkefelhõ »
Pert indít a posta a pénzszállítói ellen
Pert indít a Magyar Posta tulajdonában lévõ JNT Security Kft. az Értékszállítási és Õrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete ellen, mivel folyamatosan valótlan, a közvéleményt félrevezetõ, a JNT Security Kft. rossz hírnevét keltõ és üzleti érdekeit sértõ állításokat tesznek a bértárgyalások és a sztrájk kapcsán. A JNT Security Kft. továbbra is vitatja a sztrájk jogosságát és jogszerûségét – közölte a Magyar Posta és a JNT Security Kft. a közös nyilatkozatában.
Nem gond a postának a pénzszállítók sztrájkja
Nem okoz fennakadást sem a Magyar Posta mûködésében, sem a Szerencsejáték Zrt.-nek a JNT Kft. értékszállítóinak sztrájkja. A pénzszállítók a bérükkel elégedetlenek.
Csúszhat az Erzsébet-utalványok kiszállítása
Fennakadások lehetnek a pénzszállításban, leállhatnak a BKK-jegyautomatái és a lottózókban is felhalmozódhat a pénz. Kedd hajnalban határozatlan idejû sztrájkba kezdtek a Magyar Posta értékszállító leányvállalatának a JNT Security Kft.-nek pénzszállítói.
Roham lesz a postákon
A pénzintézetek a devizahiteles levelek negyedét adták fel eddig. A posta jövõ héttõl megerõsíti kapacitását, hogy minden érintett megkapja a levelét.
- címkék:
- devizahitelesek
- Magyar Posta
- Címkefelhõ »
Már nem kell sorba állni a csekkel
Húsz csekkbefizetõ automatát állított üzembe a Magyar Posta. Több budapesti plázában és vidéki Auchanban is vannak terminálok.
- címkék:
- bankkártya
- csekk
- Magyar Posta
- Címkefelhõ »
A posta több mint 1,5 milliárdot költ reklámra
Az Initiative Média Kft. nyerte meg a Magyar Posta Zrt. beszerzési igazgatóságának 1 milliárd 690 millió forintos keretösszegû médiaügynökség-kiválasztási tenderét, az eredmény a hétfõi Közbeszerzési Értesítõben jelent meg.
- címkék:
- reklám
- közbeszerzés
- Magyar Posta
- Címkefelhõ »
Nemsokára jön az elsõ nemzeti közmûszolgáltató
Egy ma megjelent kormányhatározatból derült ki, hogy 1 milliárd forint alaptõkével és 14 milliárd forint tõketartalékkal nemsokára létrejöhet az Elsõ Nemzeti Közmûszolgáltató Zrt.
Csekkbefizetõ automatákat telepít a Posta
- címkék:
- posta
- csekk
- Magyar Posta
- Címkefelhõ »
Év végére módosították az idei költségvetést
Hamarabb kap nyugdíjat, aki folyószámlára kéri
Nem tud a posta Vida Ildikó levelérõl
Nem tud a Magyar Posta a NAV-elnök levelérõl, amelyben kormánytagokat tájékoztatott volna az Egyesült Államokból való kitiltásáról, az üzenet tehát mégsem a postán kallódott el. Az adóhatóság nem válaszol, állítólag kínos lenne errõl nyilatkozni. Vida Ildikó felkereste az amerikai nagykövetséget, amelytõl bizonyítékokat várt a saját ügyében.
Demján: Miért került az FHB-hoz a takarékok 1000 milliárdja?
Nyílt levélben kéri számon az új takarékszektori rendszer vezetõit Demján Sándor, hogy miért szervezték ki pályázat nélkül a szektor közel 1000 milliárd forintjának kezelését a Spéder Zoltán vezette FHB Jelzálogbank tulajdonában lévõ Diófa Alapkezelõnek.
Kártyát is elfogadnak a Posta csomagautomatái
Jó üzlet volt a kártyás fizetés a postán
A Magyar Posta végre bevezetheti a kártyás fizetést a fiókjaiban. A válallat szerint az óriási technikai újítást a POS-terminálok cseréje teszi lehetõvé, de köze lehet hozzá annak is, hogy az FHB-val való összefonódás eredményeként megalakult egy közös vállalat, amely képes átvenni az OTP-tõl és az Erstétõl a kártyaelszámolást. A közös tulajdonú Díjbeszedõ Kártyaközpontnak 2,6 milliárdot fizet a Posta, hogy ellássa ezt a feladatot, és további 1 milliárdot az eszközökért. Évekkel ezelõtt még 510 millióért sem vállalta hasonló rendszer kiépítését. Cikkünk megjelenését követõen helyreigazítást kért a Magyar Posta, ezt itt olvashatják.
A Posta vásárlása számokban
A Magyar Posta 28,5 milliárd forintért veszi meg az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. Megkérdeztük a Postát, hogy mibõl került sor a tranzakcióra, de eddig választ nem kaptunk, csak annyit, hogy saját forrásból. Mit mondanak a számok?
A Magyar Posta megvette az FHB 49%-át
Ingyenes lesz a bankkártyahasználat a Postán
A Magyar Posta fejlesztéseinek köszönhetõen kártyás vásárlásként is elszámolhatja a vállalat a bankkártyahasználatot, így már idén ingyen fizethetjük be kártyával a sárga csekket. Ezzel óriási mértékben csökkenhet a lakosság készpénzigénye, hiszen az összes pénzügyi tranzakció 29 százaléka postai készpénzfizetési megbízáson történik.
Jöhet a még több csomagautomata
Májusban, 10 fõvárosi és 25 vidéki helyszínen indította huszonnégy órás szolgáltatását a Magyar Posta, a forgalom kétharmadát jelenleg a kis és a közepes méretû küldemények adják, írja a Napi.hu. Az ötlet egyértelmû siker.
Egy hét múlva postázzák a választási értesítõket
A Magyar Posta szállítja ki a 8,02 millió választópolgárnak.
Vége, eladták a Takarékbankot
Lezárult a Takarékbank adásvétele, mivel a Magyar Posta átruházta a tulajdonában lévõ Takarékbank részvényeket a Magyar Takarék Zrt.-re. Ez az a cég, amelyben többek között az FHB is részvényes.
- címkék:
- Takarékbank
- adásvétel
- Magyar Posta
- FHB
- Címkefelhõ »
Év végéig nyomoznak az eladott postakocsik ügyében
- címkék:
- rendõrség
- csalás
- Magyar Posta
- Címkefelhõ »
Készülnek az orgoványi ügyfelek kártalanítására
Fontos határidõ jár le ma
Éjfélig lehet benyújtani az szja-bevallásokat. A kitöltött és aláírt dokumentumot az elõzõ évekhez hasonlóan a NAV ügyfélszolgálatain, a postán és az ügyfélkapun keresztül is el lehet juttatni az adóhatósághoz.
- címkék:
- szja
- határidõ
- bevallás
- Magyar Posta
- Címkefelhõ »