Magyar Paralimpiai Bizottság

címke rss

A parasport is elvesztette ártatlanságát, manipulálják a sérültség mértékét

A paralimpiai mozgalom elképesztő, eddig kevéssé ismert titkait feszegette az ausztrál ABC. A Four Corners című műsorából kiderült, hogy sok parasportoló hamisan vall állapotáról, azt a valósnál rosszabbnak tünteti fel, mert így jobb eredményeket érhet el. Szabó László, a Magyar  Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szerint – sajnos – nem légből kapott állításokat tettek a műsorban.

Továbbra is marad a Magyar Paralimpiai Bizottság egyik főtámogatója

Sport2022.02.25, 13:31

A 2024-es párizsi paralimpiáig a K&H Csoport marad a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) támogatója és a Magyar Paralimpiai Csapat pénzintézete.

Márki-Zay Péter gyalázkodása: a paralimpiai elnök szerint a legvisszataszítóbb, hogy a fogyatékos szót negatív értelemben használta

Itthon2022.01.24, 16:19

Ahogy arról az Origo is beszámolt, a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal jelöltje, Márki-Zay Péter „fogyatékosoknak" minősítette a Fidesz támogatóit, súlyosan megsértve ezáltal az emberi méltóságukat. Márki-Zaynak a fogyatékossággal élő embertársainkat megbélyegző kijelentéseit elítélte az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) is. Az érdekképviseleti szervezet szerint „a fogyatékosság kifejezés negatív jelzőként való használata sértő, megalázó és súlyosan kirekesztő a fogyatékossággal élő emberek, családtagjaik és segítőik számára". Az ÉFOÉSZ megbélyegzés helyett programokat vár el a jelöllttől, ...

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke legalább 15 érmet vár a magyaroktól a tokiói paralimpián

Sport2021.08.22, 21:02

Legalább tizenöt érmet, benne három-öt aranyat vár a Tokióban versenyző csapattól Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke.

Holnap hozhatnak ítéletet az MPB volt elnökének sikkasztási ügyében

Itthon2021.05.24, 11:32

Több mint öt éven keresztül lopott a paralimpiai bizottság kasszájából Gömöri Zsolt, aki korábban a szervezet vezetője volt. Olyan számlák után fizetett, ami mögött nem volt valós teljesítés. Holnap áll a bíró elé, aki valószínűleg ítéletet hirdet az ügyben.

Zene mindenkorra: Osváth Richárd playlistje

Sportslife.hu2021.04.30, 17:06

Osváth Richárd paralimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok kerekesszékes vívó engedett betekintést kedvenc playlistjébe. Legyen szó verseny előtti hangolódásról, gondtalan nyári feelingről, fantasztikus vagy akár negatív pillanatokról, a sportoló tarsolyában lapul néhány zeneszám, amely motiválja, vagy éppen kikapcsolja őt. 

"Minden magyar büszke lesz majd a paralimpiai csapat teljesítményére"

Sportslife.hu2021.04.04, 19:03

A magyar paralimpiai csapat tagjai már 19 kvótát szereztek, amelyből 15-öt vissza is igazoltak a nemzetközi szervezetek. A következő, szűk öt hónap ennek a számnak a jelentős növelésére szolgál.

Jelentősen emelkedik a magyar paralimpiai érmesek és helyezettek állami jutalma

Sport2021.02.21, 18:14

Jelentősen emelkedik a magyar paralimpiai érmesek és helyezettek állami jutalma, jelentették be vasárnap délután, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) rendkívüli sajtótájékoztatóján.

A Magyar Paralimpiai Csapat is csatlakozott az Írdalá.hu kampányához

Sport2020.11.02, 17:27

Osváth Richárd paralimpiai érmes, világ-, és Európa-bajnok kerekesszékes vívó, Vereczkei Zsolt háromszoros paralimpiai bajnok, világ-, és Európa-bajnok úszó, Engelhardt Katalin paralimpiai-, világ-, és Európa-bajnok úszó, Ekler Luca világ-, és Európa-bajnok paraatléta, valamint Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok, világ-, és Európa-bajnok úszó írta alá elsőként a felhívást.

Meghosszabbították a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségének mandátumát

Sport2020.09.11, 17:15

Meghosszabbították a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökségének mandátumát a szervezet évi rendes közgyűlésén, pénteken.

A Magyar Paralimpiai Bizottság egyetért a tokiói olimpia elhalasztásával

Sport2020.03.24, 20:00

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentette, hogy a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják, és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni, ezzel az olimpiák modernkori történetében először elhalasztják a játékokat. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) egyetért a döntéssel.

Jövő héten ismét Magyar Parasport Napja

Sport2020.02.12, 13:16

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szakmai konferenciával készül a jövő héten harmadik alkalommal sorra kerülő Magyar Parasport Napjára, a társrendező Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) koordinálásában pedig ezúttal is "Lélekmozgató" testnevelés és osztályfőnöki órákat tartanak majd a köznevelési intézmények.

Minden idők legjobb eredményét szeretnék elérni Tokióban a magyar paralimpikonok

Sport2019.12.29, 15:23

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke minden idők legnagyobb csapatával, minden idők legjobb eredményét szeretné elérni a 2020-as tokiói paralimpián.

Szabó Lászlót választották a sakkszövetség elnökének

Sport2019.05.12, 09:35

Szabó László kommunikációs szakembert, a Magyar Paralimpiai Bizottság első emberét választották a Magyar Sakk Szövetség elnökének a szervezet szombati tisztújító közgyűlésén.

Minden idők legeredményesebb magyar paralimpiai szereplése a cél

Sport2018.07.30, 17:26

A cél minden idők legnagyobb csapatával, minden idők legeredményesebb paralimpiai szereplését produkálni 2020-ban, Tokióban - jelentette ki a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke hétfőn Hódmezővásárhelyen.

Három parasportolóval veszünk részt a téli paralimpián

Sport2017.11.30, 15:15

A 2014-es szocsi játékokkal ellentétben 2018-ban Magyarország is küld csapatot a téli paralimpiai játékokra. A phjongcshangi játékokon Balogh Zsolt vak síelő alpesi síben - Bocsi Bence guide-dal -, valamint Lőrincz Krisztina ülő sífutásban és biatlonban indul a március 9-én kezdődő paralimpiai játékokon - hangzott el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Koreai Kulturális Központ együttműködésének aláírásakor.

Újszerű együttműködés a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Vívó Szövetség között

Sport2017.11.14, 16:47

Újszerű megállapodást kötött egymással a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ): első alkalommal rögzítették írásban, hogy együtt vesznek részt a sportág fejlesztésében, a sportolók verseny- és eszközrendszerének biztosításában.

Szabó László maradt a paralimpiai bizottság elnöke

Sport2016.12.12, 17:22

További négy évig Szabó László kommunikációs szakember vezetheti a Magyar Paralimpiai Bizottságot. 

Óriási ováció fogadta a paralimpia hőseit

Sport2016.09.20, 21:13

Több száz fős lelkes tömeg, családtagok, barátok, sporttársak, szurkolók hatalmas ovációval és virágcsokrokkal fogadták kedden kora este a Liszt Ferenc repülőtéren a riói XV. paralimpiai játékokról hazatért magyar sportolókat.

Túlteljesítette a tervet a magyar paralimpiai csapat

Sport2016.09.18, 14:03

A 43 fős magyar csapat egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel zárja a XV., riói nyári paralimpiát, amely a helyi idő szerint vasárnap esti záróünnepséggel ér véget. Az elnök szerint túlteljesítettük az elvárást, tíz érem lett volna a realitás.

A magyarok többsége támogatja a budapesti paralimpiát

Itthon2016.08.30, 14:41

Erőforrásként kell tekinteni Magyarországnak a fogyatékos emberekre, és ki kell használni a bennük rejlő lehetőségeket – többek között ezt hangsúlyozták a felszólalók az Esély és akarat - A parasport kitörési lehetőségei – című Századvég által szervezett budapesti konferencián. A megkérdezettek túlnyomó többsége támogatja, hogy Magyarország rendezzen paralimpiai játékokat.

Vádat emeltek a paralimpiai bizottság volt elnöke ellen

Sport2016.08.26, 13:41

Sikkasztás miatt vádat emeltek Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) korábbi elnöke ellen, a hűtlen kezelés miatt folytatott nyomozást azonban bizonyítottság hiányában megszüntették.

Gömöri Zsoltot sikkasztással gyanúsítják

Sport2015.09.26, 09:33

Már nem hűtlen kezeléssel és csalással, hanem sikkasztással gyanúsítja a rendőrség Gömöri Zsoltot, a Magyar Paralimpiai Bizottság volt elnökét, írta a Népszabadság szombaton.

Deutsch: Ez lehet, hogy nem volt okos dolog

Sport2015.07.17, 07:17

Nem volt okos dolog a lakáshitel végtörlesztéséhez a támogatást igénybe vennie Gömöri Zsoltnak, a Magyar Paralimpiai Bizottság azóta lemondott elnökének, bár erre jogszabályi lehetőség volt - nyilatkozta a Népszabadságnak Deutsch Tamás, a testület alelnöke.

Csábító ajánlat a paralimpiai bizottságtól

Sport2015.07.16, 18:28

Főtitkárt és sportigazgatót keres a Magyar Paralimpiai Bizottság, a nyílt pályázatra bárki jelentkezhet, ha van sporton belüli vezetői tapasztalata, és beszél idegen nyelveket. 

Nem csitul a vihar az MPB körül

Sport2015.07.09, 19:32

A közgyűlésről kizárt volt gazdasági vezető szabálytalanságot emleget, és azt mondja, az elnökváltással sem változott semmi a Magyar Paralimpiai Bizottságnál. Az új elnök pletykákkal nem foglalkozik. Vajon visszahívják-e Gömöri Zsoltot egy más pozícióba?

Szabó László: Paralimpiát Budapestre!

Sport2015.07.07, 10:03

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság hétfőn megválasztott elnöke azt szeretné, hogy az olimpiai rendezés gondolatával együtt a paralimpia is megjelenjen.

Bírósági ügy lesz a paralimpikonok tisztújításából

Sport2015.07.07, 09:23

A Magyar Paralimpiai Bizottság hétfői tisztújítója után Kovács Brigitta egykori gazdasági vezető elmondta, bíróságra megy, mert jogsértőnek tartja, hogy megfosztották szavazati jogától, és nem engedték be a közgyűlésre.

Megvan a paralimpikonok új elnöke

Sport2015.07.06, 19:23

Szabó László kommunikációs szakembert választották meg elnöknek a Magyar Paralimpiai Bizottság hétfői rendkívüli tisztújító közgyűlésén.

Deutsch Tamás nem lesz elnök

Itthon2015.07.03, 06:34

Nem jelöltette magát a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének Deutsch Tamás, a testület alelnöke, aki jelenleg ügyvivőként vezeti a szervezetet. 

Deutsch Tamás kavicsot dobott a vízbe

Sport2015.07.02, 22:10

Deutsch Tamás, a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke szerint a különböző sporteseményeken elért eredmények és azok jutalmazása között különbség van, így például az olimpiai aranyérmek között is különbséget kell tenni, attól függően, hogy milyen sportágban szerezték azokat.

Kiakadt az MSZP Deutsch buta egyenlősdijén

Sport2015.07.02, 16:41

Deutsch Tamás sportvezetőként és emberileg is megbukott – írta csütörtöki közleményében az MSZP. A párt arra reagált, hogy Deutsch a Magyar Narancsnak adott interjújában but egyenlősdinek nevezte azt az elvet, hogy a parasportolók ugyanakkora olimpiai jutalmat kapjanak, mint az épek.

Kihallgatta Gömöri Zsoltot a rendőrség

Sport2015.06.27, 09:18

Gyanúsítottként hallgatták ki Gömöri Zsoltot, a Magyar Paralimpiai Bizottság volt elnökét, akinek végtörlesztési ügye nyomán hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt rendeltek el nyomozást - írja a Magyar Nemzet.

Máris Deutsch Tamás lemondását lebegtetik

Itthon2015.06.20, 13:41

Méltatlannak tartja az MSZP Deutsch Tamást a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöki posztjára, még ha a fideszes EP-képviselő csak ideiglenesen tölti is be a tisztséget, miután a bizottság pénzügyi botrányai miatt sokat bírált előző elnök, Gömöri Zsolt lemondott.

Ideiglenesen Deutsch Tamás a parasportelnök

Sport2015.06.19, 18:00

Elmaradt a tisztújítás a Magyar Paralimpiai Bizottság pénteki rendkívüli közgyűlésén. Harminc napon belül választ új elnököt az MPB, addig ügyvivőként Deutsch Tamás alelnök vezeti a szervezetet, az aláírási jogkört pedig egy, a jövő heti elnökségi ülésen kijelölendő elnökségi taggal közösen gyakorolja.

Házkutatást tartottak a paralimpiai botránnyal kapcsolatban

Itthon2015.06.11, 20:47

Iratokat és adathordozókat foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a paralimpiai bizottsággal kapcsolatban indult nyomozás keretében csütörtökön.

Jogszerűtlenül utalt Gömörinek, kirúgták

Sport2015.06.10, 12:56

Birtokunkba jutott Kovács Brigitta azonnali hatályú felmondása, a Magyar Paralimpiai Bizottság volt gazdasági igazgatóját többek között azért rúgták ki, mert jogszerűtlenül utalta át a hárommillió forintos végkielégítést Gömöri Zsolt elnöknek.

Gömöri: Engem harminc napja köpködnek

Sport2015.06.09, 21:49

Összehangolt, csúsztatásoktól és megalapozatlan gyalázkodásoktól hemzsegő sajtótámadásról beszél, és állítása szerint ezért nem mond le a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöki posztjáról Gömöri Zsolt. A Mandiner.hu-nak adott interjúban azt sugallta, a támadások hátterében az állhat, hogy a jelenlegi alelnököt Deutsch Tamást megakadályozzák abban, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke legyen.

Deutsch bizalmi szavazást javasol Gömöri jövőjéről

Sport2015.06.04, 17:15

Deutsch Tamás, a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke szerint az a tisztességes, ha a június 19-i rendkívüli közgyűlésen bizalmi szavazás dönt a szervezet elnökségének, így a pénzügyi visszaélésekkel megvádolt Gömöri Zsolt elnöknek a jövőjéről.

Lázárral szemben is megvédi Deutsch a paralimpikonok elnökét

Itthon2015.06.04, 16:11

Hiába követeli a politika - beleértve Lázár János minisztert - és a szakma - ideértve Borkai Zsolt MOB-elnököt is - a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének lemondását, Deutsch Tamás alelnök szerint ez csak Gömöri Zsolt döntése lehet. Az elnök és az elnökség bizalmi szavazást kér maga ellen a küldöttgyűlésen, s majd a küldöttek döntenek - mondta Deutsch, aki "szomorú, sárdobáló vitának" nevezte az elmúlt hetek eseményeit.

Az NNI nyomoz a parasportolós botrányban

Sport2015.06.03, 15:55

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hatáskörébe utalta az Országos Rendőr-főkapitányság a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke ügyében elrendelt nyomozást - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata.

A Gömöri-Deutsch duó a magyar sport Quaestorja

Itthon2015.06.03, 13:25

Sem Gömöri Zsolt, sem Deutsch Tamás nem jelent meg szerdán az Országgyűlés szakbizottságában ülésén, ahol a Gömöri vezette paralimpiai bizottság botrányairól, gazdasági ügyeiről kérdezték volna őket. Gömöri jelezte, hogy máskor szívesen elmegy, de az ellenzék szerint valójában már most megfutamodott.

Nyomozás indult Gömöri Zsolt ellen

Sport2015.06.02, 11:11

Nyomozást rendelt el a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét érintő feljelentések alapján a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt. A nyomozással a XIV. kerületi rendőrkapitányságot bízták meg – közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Mégis felelősségre vonhatják Gömörit

Sport2015.05.29, 14:37

A Magyar Paralimpiai Bizottság felügyelőbizottsága szerint a közgyűlés kezdeményezheti Gömöri Zsolt elnök felelősségre vonását "vezető tisztségviselő hatáskörében kötelezettségbe tartozó vezetői ellenőrzés elmulasztása miatt".

Gömöri pénzt ígért a hallgatásért

Sport2015.06.30, 17:10

Kovács Brigitta, az Magyar Paralimpiai Bizottság sportgazdasági igazgatója azt nyilatkozta, hogy Gömöri Zsolt elnök megkérte őt, hogy ne beszéljen a bizottság gazdasági ügyeiről.

Elmenekült a felelősség elől a paralimpiai felügyelőbizottság

Sport2015.05.28, 19:11

A Magyar Paralimpiai Bizottság felügyelőbizottsága megvizsgálta a Gömöri Zsolt elnök vezette MPB ténykedését. A jelentésből kiderült, hogy gyakorlatilag semmi törvényelleneset nem követett el a vezetőség, ám azt ki is hangsúlyozták, hogy csak annak néztek utána, hogy jogszerűek voltak-e a döntések, azok etikai és észszerű mivoltát nem vizsgálták. Lentebb részletesen olvasható a felügyelőbizottság jelentése, amelynek elkészítése után lemondott a felügyelőbizottság minden tagja.

Bronz fokozatú szponzort veszítettek a paralimpikonok

Sport2015.05.28, 07:39

A Coca-Cola HBC Magyarország felfüggesztette a Magyar Paralimpiai Bizottság milliós nagyságrendű támogatását, amíg a szervezet nem rendezi vitás pénzügyeit.

Degenerált hülyéknek nézi Gömöri a parasportolókat

Sport2015.05.26, 16:51

A kétszeres paralimpiai bajnok Pásztory Dóri hét pontban szedte össze, miért alkalmatlan a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöksége, amelyet lemondásra szólít fel.

Megint elmenekült a kérdések elől a paralimpikonok elnöke

Sport2015.05.26, 14:15

Kedden pontról pontra igyekezett cáfolni a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke az ellene az utóbbi napokban, szerinte egy hecckampány keretében felhozott vádakat. Kérdéseket azonban már nem lehetett feltenni neki.

Gömöri állítja, hazug lejárató kampány zajlik ellene

Sport2015.05.24, 15:01

Gömöri Zsolt szerint részletesen megkonstruált, hazug lejáratókampány zajlik ellene és a Magyar Paralimpiai Bizottság ellen. Az MPB elnöke vasárnap egy rendkívüli sajtótájékoztatón fel is olvasott egy közleményt, amely szerint Nagy Zsigmond, Tamás Henriette Brigitta, Zachár Attila és Sas Sándor próbálja lejáratni őt.

Kétmillió? Ennyi az ára, elfogadták, kifizették

Sport2015.05.23, 09:17

Hétfőn kiderül, talált-e valami problémásat a felügyelőbizottság a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének ügyeiben. Megtaláltuk a kétmillióért szervezési segítséget nyújtó vállalkozót, állítja, nem üzlettársa Gömöri Zsoltnak.

Rágalmazásért perel a parasportolók elnöke

Sport2015.05.20, 16:59

Még öt napig családostul Tenerifén nyaralt Gömöri Zsolt, a parasportolók elnöke, miután hivatalosan véget ért az oda szervezett edzőtábor - állította szerdai cikkében a Borsonline. Az elnök az Origónak cáfolta ezt az állítást, és hazug tényállításokért, valamint becsületsértő, rágalmazó kijelentésekért pert indít a lap ellen.

Visszafizette a milliókat a paralimpikonok elnöke

Sport2015.05.12, 12:51

Visszafizette a devizahitele végtörlesztésére felvett hárommillió forintos támogatást a Magyar Paralimpiai Bizottságnak a testület elnöke, Gömöri Zsolt.

Botrány lett Deutsch devizahiteles ötletéből

Sport2015.05.09, 13:05

Hatalmas botrány robbant ki a Magyar Paralimpiai Bizottságban, miután Gömöri Zsolt elnök devizahitelének végtörlesztéséhez is hozzájárultak.

Sportlap közölte a paralimpiát leszóló levelet

Itthon2015.02.27, 13:45

Válaszra sem méltó az az olvasói levél, amit a Sport Plusz közölt - mondta az Origónak Gömöri Zsolt, Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. A levélíró szerint púp a hátunkon a paralimpia, amit semmiképp nem lenne szabad az olimpia megrendezéséhez kötni. Szabadkozik a lap főszerkesztője, Bocsák Miklós is.

MPB: Gömöri az elnök, Deutsch az alelnök

Sport2012.12.06, 09:21

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szerdai - késő estébe nyúló - tisztújító közgyűlésén a küldöttek egyhangúlag újabb négy évre Gömöri Zsoltot választották meg a szervezet elnökének.

Deutsch Tamás a paralimpikonok új alelnöke

Sport2010.11.27, 14:07

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) közgyűlésén a küldöttek egyhangúlag Deutsch Tamás korábbi ifjúsági és sportminisztert választották meg a szervezet alelnökének.

Sorssal elégedett, de mással nem

Sport2008.12.31, 14:56

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke nem elégedett az idei évben elért eredményekkel.

Sors nyerte a magyar paralimpiai érmek felét

Sport2008.09.17, 11:55

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szerint a magyar csapatban benne volt a tizenegy érem megszerzésének lehetősége a pekingi játékokon. A magyar küldöttség végül egy arany- és öt bronzérmet szerzett a kínai fővárosban.

Tizenegy érem a cél a paralimpián

Archívum2008.09.02, 11:41

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke 11 érmet vár a magyar csapattól a Pekingben szombaton kezdődő paralimpián.

Kizárhatják a nemzetközi szervezetből a magyar paralimpikonokat

Sport2008.02.19, 14:59

Ha hatályba lép a sporttörvény tervezett módosítása, akkor ez azt jelentheti, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottságot (MPB) kizárják a nemzetközi szervezetből (IPC) - jelentette be kedden Gömöri Zsolt, az MPB elnöke.

Új palota Újpalotán: B7 Palace

Partytár2005.11.02, 15:34

Újpalotán a Késmárk utcában, a legendás volt Colosseum helyén nyílt meg a B7 Palace nevű szórakozóhely szeptember végén. A klub tulajdonosai neves sportolók: a két kajakbajnok, Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor, valamint a birkózósztár Bárdosi Sándor. Így aztán a megnyitón jelen volt Ábrahám Attila sportállamtitkár is. De jelenléte azért is volt fontos, mert a B7 Palace bevételének tíz százalékával Magyar Olimpia Bizottságot és a Magyar Paralimpiai Bizottságot támogatja.

Kovács és Pásztory lett az év parasportolója

Sport2005.02.24, 13:01

Kovács Ervin és Pásztory Dóra személyében két úszó lett a 2004-es év parasportolója. A Magyar Paralimpiai Bizottság közel 70 kérdőívet küldött szét a sajtó képviselőinek, s az ünnepélyes eredményhirdetésre csütörtökön került sor a Sofitel Átrium Hotelben. Az eseményen részt vett Mádl Dalma, a köztársasági elnök felesége is.

Végleges a magyar paralimpiai keret

Sport2004.05.08, 14:16

A Magyar Paralimpiai Bizottság közgyűlésén véglegesítették az athéni játékokra utazó küldöttség névsorát. A budapesti Mozgásjavító Átalános Iskolában rendezett eseményen jelen volt Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter.

Előző
  • 1
Következő