Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- jegybank
- kamat
- alapkamat
- euró
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Biztonságosabb az új ezres
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértõi 2007 negyedik negyedévében 722 darab forgalomból lefoglalt forintbankjegy hamisítványt vizsgáltak, 658 eset kapcsán. A legtöbb hamisítvány színes fénymásolók, nyomtatók produktumait.
Csak B�nfi javasolt kamatcs�kkent�st
A Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�cs�nak tagjai k�z�l 11 f� a 7,5 sz�zal�kos alapkamat tart�s�t t�mogatta, B�nfi Tam�s pedig 25 b�zispontos kamatcs�kkent�st javasolt a test�let legut�bbi kamatd�nt�st hoz� �l�s�n.
Simor és Gyurcsány ismét összeült
A korábbi egyeztetések sorába illeszkedik az a megbeszélés, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tartott a nap folyamán. Az egyeztetésen továbbra is arról volt szó, hogy miként lehet a hiánycsökkentés mellett gazdasági növekedést is elérni.
Simor:a gazdaság jövõre 2,4 százalékkal nõ
Az elmúlt évre visszatekintve elmondható, teljesen indokolt volt a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának óvatossága kamatdöntéseikor - mondta Simor András, a jegybank elnöke év végi nyilatkozatában.
Eltûnõben az egy- és kétforintosok
Milliókkal több egy- és kétforintos áramlik vissza a Magyar Nemzeti Bankba (MNB) az õsz óta, amikor nyilvánosságra került, hogy bevonják ezeket az érméket - derül ki a jegybank honlapján közzétett sajtóközleménybõl.
Karvalits: mostantól gyorsulni fog a magyar gazdaság
Nem az a kérdés, hogy mostantól a gazdaság gyorsulni fog-e, hanem az, hogy milyen ütemben és milyen szintig - mondta Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szombaton a Magyarország gazdasági versenyképességérõl rendezett budapesti konferencián.
Csak h�rman cs�kkentettek volna alapkamatot
Csak B�nfi Tam�s, Bihari P�ter �s Nem�nyi Judit voksolt a jegybanki alapkamat 25 b�zispontos cs�kkent�s�re, mik�zben kilencen a 7,5 sz�zal�kos kamat szinten tart�s�ra a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�cs�nak legut�bbi kamatd�nt� �l�s�n - der�l a test�let �l�s�nek r�vid�tett jegyz�k�nyv�b�l, amelyet p�nteken tett k�zz� az MNB honlapj�n.
Simor: j�v�re nem lesz �rstabilit�s
Az��rstabilit�st jelent�, h�rom sz�zal�kos infl�ci� csak a tervezettn�l hosszabb id� alatt val�sulhat meg, vagyis 2008-ban nem �rhet� el - k�z�lte Simor Andr�s, a Magyar Nemzeti Bank eln�ke.
Elkezdett cs�kkeni az 1 �s 2 forintosok sz�ma
Hossz� id� ut�n okt�ber volt az els� olyan h�nap, amikor t�bb egy- �s k�tforintos �ramlott be a jegybankba, mint onnan ki - tette k�zz� a Magyar Nemzeti Bank (MNB) h�tf�n. Az adatok a jegybank szerint azt mutatj�k, hogy helyes volt az MNB d�nt�se az apr�p�nzek bevon�s�r�l, hozz�teszik, hogy ezt egy k�zv�lem�ny-kutat�s is visszaigazolja.
Kismértékben nõtt a hitelkamat októberben
A háztartások forint folyószámla és fogyasztási hiteleinek átlagos kamatlába és átlagos hitelköltség mutatója kissé nõtt, miközben a lekötött forintbetétek átlagos kamatlábai minden lejárat esetében csökkentek októberben. A svájci frankhoz kötött fogyasztási és lakáscélú hitelek új szerzõdéseinek értéke ismét emelkedett - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
Simor szava d�nt�tt az alapkamatr�l
A Monet�ris Tan�cs hat tagja az alapkamat szinten tart�s�t t�mogatta, hat tag pedig 25 b�zispontos cs�kkent�sre szavazott a test�let okt�ber 29-ei �l�s�n a Magyar Nemzeti Bank (MNB) �ltal p�nteken k�zz�tett jegyz�k�nyv szerint. A jegybankt�rv�ny �rtelm�ben szavazategyenl�s�g eset�n az eln�ki szavazat d�nt, s mivel Simor Andr�s a szinten tart�sra voksolt, a jegybanki alapkamat 7,5 sz�zal�k maradt.
Simor: további reformok kellenek
A Magyar Nemzeti Bank szerint akár 6 százalékra is eshet a GDP-arányos államháztartási hiány az idén, a tervezett 6,8 százalékkal szemben, ahhoz azonban további strukturális reformokra van szükség, hogy 2009-ben a GDP-arányos hiány 3 százalék körüli szintre mérséklõdjék - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön Budapesten a svájci, a brit és az olasz kamara rendezvényén.
Nõttek a fogyasztási hitelek kamatai
A háztartások forint folyószámla- és fogyasztási hiteleinek átlagos kamatlába kissé nõtt, az egyéb hiteleké némileg csökkent szeptemberben, míg a lakossági forintbetétek közül a két éven túliak kamata emelkedett, a rövidebb lejáratúaké nõtt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.
Nem cs�kkent a jegybanki alapkamat
Tov�bbra is 7,50 sz�zal�k marad a jegybanki alapkamat - d�nt�tt h�tf�n kora d�lut�ni �l�s�n a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa. Az elemz�k t�bbs�ge szerint id�n �v v�g�ig 7,00 sz�zal�kra, j�v� �v v�g�ig 6,25 sz�zal�kra cs�kken az alapkamat.
Gyengébb a forint
Hétfõn gyengébb a forint, mert a hazai forgalom szünetel a többnapos piacszünet alatt. A héten szûk sávban várják a forintot, a Fed és a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése elõtt, írta a Dow Jones hírügynökség.
Simor: Hiányzik az adórendszer reformja
Magyarország versenyképességének helyreállításához ugyan igen fontosak az európai uniós források, de önmagukban nem elégségesek, és nem helyettesítik a reformokat - hangsúlyozta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Mindegy, hogy reformnak vagy modernizációs lépésnek nevezzük a változásokat, a lényeg, hogy "csinálni kell" - mondta.
Milliárdokat spórolunk az egy- és kétforintosok bevonásával
Nemzetgazdasági szinten évi 3-4 milliárd forintos megtakarítás érhetõ el az 1 és 2 forintos pénzérmék bevonásával - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. A két pénzérme bevonásának költsége mintegy 200 millió forintot tesz ki, tehát jelentõsen elmarad a megtakarítás összegétõl - hangsúlyozta.
Cs�kkentett az MNB: tarthat� az infl�ci�s c�l
A v�rakoz�soknak megfelel�en csatlakozott a Magyar Nemzeti Bank a Fed kamatcs�kkent�s�hez. A 25 b�zispontos v�g�s nyom�n az �j alapkamat 7,50 sz�zal�k. Simor Andr�s jegybankeln�k �vatoss�got �g�r a tov�bbiakra is, de tarthat�nak �t�li a 2009-es infl�ci�s c�lt.
Kivonj�k az 1 �s 2 forintost
Gazdas�goss�gi szempontok miatt j�v� �v m�rcius�t�l kivonja a Magyar Nemzeti Bank az 1 �s 2 forintos apr�p�nzt.�Ezent�l, ha�a kifizetend� �sszeg nem null�ra vagy �t�sre v�gz�dik, lefel� kerek�tenek. Ha�p�nzt kapunk, akkor meg felfel�. A bankk�rty�s fizet�sre viszont ez nem vonatkozik.
Péntekig lehet fizetni a régi ezresekkel
A Magyar Nemzeti Bank korábbi bejelentésének megfelelõen 2007. augusztus 31-én bevonja a 2006 elõtt kibocsátott ezerforintosokat. Szeptember 1-tõl az ezresek közül csak a fémcsíkkal ellátott bankjegyekkel lehet fizetni.
Simor: "gusztustalan nagy szerencsénk volt"
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a következõ 6-12 hónapban az üzleti szférának, illetve a társadalmi szereplõknek meg kellene vitatniuk az euró bevezetésének lehetõségeit és ezt követõen céldátumot kellene kijelölni. Szerinte a 2011-es euró bevezetés is lehetséges.
Az infl�ci� miatt nem cs�kkent az alapkamat
A jegybanki alapkamat tov�bbra is 7,75 sz�zal�k maradt, miut�n az MNB monet�ris tan�csa a v�ltozatlans�g mellett foglalt �ll�st. A d�nt�s megfelel a v�rakoz�soknak. A Magyar Nemzeti Bank m�r csak 2 sz�zal�kos GDP-n�veked�st v�r id�n.
Még nem hat a magyar pénzpiacra a hitelválság
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelenlegi információi szerint egyelõre nem hat a magyarországi pénz- és tõkepiacra az Egyesült Államok jelzáloghitel-piacán kialakult válság - mondta a jegybank pénteki rendezvényén Nagy Márton.
Bez�r a jegybank utols� k�t region�lis fi�kja
Bez�rja debreceni �s sz�kesfeh�rv�ri kirendelts�g�t november 1-j�n a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank novembert�l csak Budapesten lesz jele. A lakoss�g a mindennapi p�nzv�lt�s sor�n a kereskedelmi bankok, a takar�ksz�vetkezetek �s a posta t�bbezer fi�kj�t tov�bbra is ig�nybe veheti az orsz�g eg�sz ter�let�n, �gy a nagyk�z�ns�get a bez�r�sok nem �rintik h�tr�nyosan - �ll az MNB k�zlem�ny�ben.
�vatos jegybanki d�nt�sre sz�m�t a piac
Az elm�lt hetek p�nz- �s t�kepiaci esem�nyei nyom�n cs�kkent a kock�zatv�llal�si hajland�s�g, gyeng�lt a forint. A Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa v�lhet�leg ezeket a szempontokat is figyelembe veszi - a rossz m�sodik negyed�ves GDP- adat, illetve a kedvez� maginfl�ci� mellett - h�tf�n, kamatd�nt�se meghozatalakor - �rja a Napi Gazdas�g.
A GDP 60 százaléka felett az államadósság
A névértéken számított, konszolidált bruttó államadósság a bruttó hazai termék (GDP) 65,6 százaléka volt a második negyedév végén, a pénzügyi számlák elõzetes adatai szerint az államháztartás finanszírozási igénye pedig a GDP 6,2 százalékát tette ki a 2007 második negyedévvel végzõdõ utolsó négy negyedévben - hozta nyilvánosságra a Magyar Nemzeti Bank.
Nem v�ltozik a jegybanki alapkamat
Tov�bbra is 7,75 sz�zal�k marad a jegybanki alapkamat - d�nt�tt h�tf�n kora d�lut�ni �l�s�n a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa. Az elemz�k t�bbs�ge szerint id�n, �v v�g�ig 7,00 sz�zal�kra, j�v� �v v�g�ig 6,25 sz�zal�kra cs�kken az alapkamat.
Csúcson a lakossági hitelfelvétel
Kölcsönbõl fizetik a magyarok a megszorítások miatti hiányokat. Több, mint 250 milliárd forint hitelt helyezett ki a pénzügyi szféra a lakossági piacon az elsõ negyedévben. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint ennyi pénzt eddig még sohasem vett fel a lakosság kölcsönként.
Kamattartást várnak az elemzõk hétfõn
Az elemzõk többsége szerint hétfõn változatlan marad a jegybanki kamat, ugyanakkor a megkérdezett devizakereskedõk többsége szerint kamatot csökkent a Magyar Nemzeti Bank - áll a Reuters legfrissebb felmérésében, az elemzõi átlag szerint az év végére 5,3 százalékra süllyed a 12 havi infláció.
Simor k�s�bb t�mogatn� a s�velt�rel�st
A Magyar Nemzeti Bank folytatja a kamatcs�kkent�st, ha az infl�ci� a bank v�rakoz�s�nak megfelel�en cs�kken, de az enyh�t�s "konzervat�v, m�rt�ktart�" lesz, �s csakis "indokolt" esetben v�rhat�, id�zt�k Simor Andr�st, az MNB eln�k�t k�lf�ldi h�r�gyn�ks�gek kedd d�lel�tt. A bank 2008 v�g�re, 2009 elej�re v�rja az �rstabilit�s el�r�s�t, tett�k hozz�, a bankeln�k�t id�zve.
MNB: Kissé javul a konjunkturális helyzet
A beruházások területén bekövetkezett kedvezõ fordulatot beárnyékolják az ipari termelés dinamikáját tükrözõ májusi információk - állapítja meg hétfõn közzétett, a monetáris politikára ható tényezõket elemzõ féléves jelentésében a Magyar Nemzeti Bank.
Kinevezték az MNB új alelnökét
Sólyom László köztársasági elnök kedden kinevezte Király Júliát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökévé. A kinevezés hat évre szól.
Csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya
Erõteljesen csökkent a 2006. elsõ negyedévi 1,455 milliárd euróhoz képest a folyó fizetési mérleg hiánya: az elsõ negyedévben 1,102 milliárd euró, szezonális hatásoktól megtisztítva 1,105 milliárd euró volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken az elsõ becslés alapján.
A t�zezres bankjegy nyerte a sz�ps�gversenyt
A forgalomban l�v� forintsorozat c�mleteib�l a Szent Istv�n kir�lyunk portr�j�val d�sz�tett t�zezrest tartj�k a legszebbnek azok, akik leadt�k szavazatukat a Magyar Nemzeti Bank �ltal rendezett bankjegysz�ps�gversenyen.
Kir�ly: Nem el�g er�s a bankverseny
A bankok k�z�tti verseny ugyan er�s�d�tt az ut�bbi id�ben, de m�g messze van a t�k�letest�l - mondta Kir�ly J�lia szerdai parlamenti meghallgat�s�t k�vet�en. Az Orsz�ggy�l�s k�lts�gvet�si �s gazdas�gi bizotts�ga is�egyhang�lag t�mogatta a jel�lt kinevez�s�t a Magyar Nemzeti Bank aleln�k�v�.Szerinte a monet�ris tan�cs nem csak a b�rek alapj�n d�nt� az alapkamatr�l, fontosnak szempont a lakoss�gi fogyaszt�s v�rtn�l dinamikusabb n�veked�se is.
Ism�t elmarad a kamatcs�kkent�s
H�tf�n v�ltozatlanul 8 sz�zal�kos szinten hagyja a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa - v�li a Reuters �ltal megk�rdezett elemz�k t�lnyom� t�bbs�ge. Szerint�k a kamatcs�kkent�s j�liusban kezd�dik �s id�n 7,00 sz�zal�kra, j�v�re 6,00 sz�zal�kra m�rs�kl�dik az alapkamat.
K�ka fel�lvizsg�ln� az �rfolyams�vot
C�lszer�nek l�tn� a forint �rfolyams�vj�nak fel�lvizsg�lat�t K�ka J�nos gazdas�gi �s k�zleked�si miniszter, aki a Bloomberg h�r�gyn�ks�gnek ennek kapcs�n azt mondta, hogy az �rfolyamkorl�t megk�ti az Magyar Nemzeti Bank (MNB) kez�t az infl�ci� m�rs�kl�s�ben.
V�ltozatlanok a lakoss�gi kamatok
A h�ztart�si szektor forinthiteleinek kamatszintje az elm�lt h�napokban� v�ltozatlan volt, hasonl�an a nem p�nz�gyi v�llalatok forintban denomin�lt hiteleinek �s lek�t�tt bet�teinek �tlagos kamatszintj�hez - k�z�lte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A foly�sz�mlahiteleinek �tlagkamatl�b�nak szintje sem v�ltozott az elm�lt egy �vben, �prilisban 20,08 sz�zal�kot tett ki.
Õsztõl csak új ezressel lehet fizetni
Szeptembertõl csak a fémcsíkkal ellátott ezerforintosokkal lehet a kereskedelemben fizetni. A postán, a kereskedelmi bankok fiókjaiban és a Magyar Nemzeti Bankban azonban a bevonás után is be lehet majd váltani a 2006 elõtt kibocsátott 1000 forintos bankjegyeket.
Kir�ly J�lia lesz az �j MNB-aleln�k
Simor Andr�s, a Magyar Nemzeti Bank eln�ke Kir�ly J�li�t javasolja az MNB aleln�k�nek. A jegybank jelenlegi aleln�kei k�z�l ez �v j�lius 2-�val j�r le Auth Henrik �s Adamecz P�ter aleln�ki mand�tuma, �gy a jelenleg 13 tag� monet�ris tan�cs Kir�ly J�li�val kieg�sz�lve 12 tag� lesz.
Er�sebb infl�ci� miatt agg�dik Karvalits
A kor�bban v�rt 2008 v�ge helyett 2009 elej�re val�sulhat meg az �rstabilit�s, azaz a 3 sz�zal�kos infl�ci� - mondta Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aleln�ke��a K&H Bank szerdai budapesti konferenci�j�n.
Er�s marad id�n a forint
A v�rtn�l nagyobb b�remelked�s �s gyorsabb gazdas�gi n�veked�s �ltal keltett infl�ci�s f�lelmek miatt bizonytalann� v�lt, cs�kkenti-e a jegybanki alapkamatot h�tf�n a�Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa. Elemz�k szerint ugyanakkor id�n, eg�sz �vben er�s marad a forint.
Jegybanki támogatást vár a kormány
A kormány gazdaságpolitikai programja megvalósításához igényt tart a Magyar Nemzeti Bank támogatására - mondta a Magyar Bankszövetség csütörtöki konferenciáján Gyurcsány Ferenc kormányfõ. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kormány azt szeretné, minél tájékozottabbak legyenek a bankok ügyfelei, világosak legyenek a pénzügyi szolgáltatókra vonatkozó szabályok és tovább erõsödjön a verseny pénzintézetek között.
Az infl�ci�s kil�t�sokt�l f�gg a kamatcs�kkent�s
A monet�ris tan�cs a k�vetkez� hetekben, h�napokban tiszt�bban l�tja majd az infl�ci�s kock�zatokat, ami kulcsfontoss�g� lehet egy lehets�ges kamatcs�kkent�s szempontj�b�l - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) eln�ke.
Nyolc sz�zal�k marad a jegybanki alapkamat
Tov�bbra is 8,00 sz�zal�k marad a jegybanki alapkamat - d�nt�tt h�tf�n kora d�lut�ni �l�s�n a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa. Az elemz�k t�bbs�ge szerint id�n �v v�g�ig 7,00 sz�zal�kra, j�v� �v v�g�ig 6,00 sz�zal�kra cs�kken az alapkamat.
M�jusban v�rhat� csak kamatcs�kkent�s
H�tf�n v�ltozatlanul 8 sz�zal�kos szinten hagyja a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa - v�li a Reuters �ltal megk�rdezett elemz�k t�lnyom� t�bbs�ge. Szerint�k a kamatcs�kkent�s m�jusban indul el �s id�n 6,75 sz�zal�kra, j�v�re 6,00 sz�zal�kra m�rs�kl�dik az alapkamat.
J�ant is jegyez j�niust�l a jegybank
A Magyar Nemzeti Bank j�nius 1-j�t�l felveszi a hivatalos deviza�rfolyam-list�ra a k�nai j�ant (CNY), a brazil re�lt (BRL), az �szt koron�t (EEK), a lett latot (LVL) �s a litv�n litast (LTL). Az �j p�nznemek felv�tel�t piaci ig�nyek indokolt�k.
Összemegy a monetáris tanács
A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére a kormány beterjeszti a jegybanktörvény módosítását, amely egyszerûsíti az intézmény mûködését, csökkenti a monetáris tanács tagjainak és a jegybank alelnökeinek számát.
�vatosabbak lettek a banki �gyfelek
M�rciusban cs�kkentek a forintalap� lakoss�gi hitelek �s bet�tek kamatai - der�l ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataib�l. A jegybank sz�maib�l az is l�tszik, hogy az ut�bbi egy �v alatt cs�kkent a mag�nszem�lyek p�nz�gyi aktivit�sa.
Nyolc sz�zal�k marad a jegybanki alapkamat
Tov�bbra is 8 sz�zal�k marad a jegybanki alapkamat - d�nt�tt h�tf� kora d�lut�ni �l�s�n a Magyar Nemzeti Bank Monet�ris Tan�csa. Az elemz�k t�bbs�ge szerint id�n �v v�g�ig 6,75 sz�zal�kra, j�v� �v v�g�ig 6,00 sz�zal�kra cs�kken az alapkamat.