magyar film

címke rss

A világ is imádja a magyar filmeket - íme, az elmúlt 50 év legsikeresebb alkotásai

Life.hu2015.06.16, 10:37

E héten kerül a mozikba a Saul fia, amely néhány hete Cannes-ból minden idők egyik legnagyobb magyar filmes díját hozta el, mi pedig ennek kapcsán utánanéztünk, melyek voltak azok a hazai filmek az elmúlt fél évszázadban, amelyek a legnagyobb sikereket aratták a külföldi fesztiválokon, díjkiosztókon vagy épp a közönség körében. 

Magyarország a Saul fiát nevezi Oscar-díjra

Film2015.06.11, 08:16

A Saul fia képviseli Magyarországot a jövő évi Oscar-versenyen a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Olyan filmet küldünk, aminek komoly esélye van jelölést kapni, de akár nyerni is.

A Saul fia már a mozipremier előtt visszahozta az árát

Archívum2015.06.10, 13:39

Forrás: Mozinet middle on 2060 1565 A film nemzetközi forgalmazási jogainak értékesítésével megbízott párizsi székhelyű Films Distribution több mint ötven ország filmforgalmazójának értékesítette a Saul fiá-t Cannes-ban - köztük a Sony Pictures Classics vezető amerikai forgalmazónak. A Sony 1992-ben alapított független filmek amerikai forgalmazására fókuszáló divíziója korábban olyan európai filmeket jutatott el széles közönséghez Amerikában, mint a Mr. Turner (Mike Leigh), a Leviatán (Andrey Zvyagintsev), a Szerelem (Michael Haneke), a később Oscar-díjat is nyert Egy jobb világ (Susanne Bier), és nemrég jött a hír, ...

Alaposan megtolják a Saul fiát

Film2015.06.08, 21:21

Forrás: Mozinet middle off 694 2222 A negyvenhat mozi szokatlanul magas szám, közönségfilmeket szoktak ilyen nagy kópiaszámmal mozikba küldeni. A Liza, a rókatündér is kevesebb moziban kezdett, pontosan 34-ben, a Cannes-ból szintén díjjal hazatérő Fehér Isten 28 moziban rajtolt el.  A Vajna-korszakban mindössze három, könnyed esti szórakozásnak szánt filmet mutattak be magasabb kópiaszámmal, mint a Saul fiá-t: Argo 2 (75 mozi) Coming out (56 mozi) Megdönteni Hajnal Tímeát (53 mozi) A Saul fia a filmalapos produkciók közül A nagy füzet-hez áll a legközelebb, mindkettő a második világháború idején játszódik. Szász János műűvét ...

Magyar méhek lepik el Karlovy Varyt

Film2015.06.02, 16:46

Idén három magyar filmet is vetítenek Karlovy Varyban. Közép-Európa egyetlen A kategóriás filmfesztiválján debütál Horváth Lili A szerdai gyerek, Nemes Gyula Zero, illetve Szabó Mátyás Határ című alkotása.

A Liza, a rókatündér kíméletlenül tarolt Spanyolországban

Film2015.06.02, 00:26

Fotó: Mudra László - Origo middle off 645 430 A Cineuropa cikke szerint a nézők sikongattak a vetítésen, annyira élvezték a pasigyilkos átokkal megvert rókatündér kalandjait. A Liza, a rókatündér korábban Portugáliából, Hollandiából és Belgiumból is díjakkal megrakva távozott, de elnyerte a magyar közönség szeretetét is: pár hónap alatt több mint 105 ezren váltottak rá jegyet, és ezzel legyőzte a tavalyi év legsikeresebb magyar filmjét (Megdönteni Hajnal Tímeát).

600 millió forintot kapnak a magyar filmesek

Gazdaság2015.05.29, 17:35

Hat új tévéjáték elkészítésére fizet mintegy 600 millió forintot a médiatanács. A filmeket az idei Fehér György-pályázaton választották ki.

Jó ez a díj, mert nem nyom agyon

Film2015.05.28, 17:33

Nemes Jeles László végre kiheverte a cannes-i nagydíj okozta megrázkódtatást. A Saul fia 38 éves rendezője csütörtökön délben, a film budapesti sajtótájékoztatója után először az Origónak mesélte el, milyen érzés volt megnyerni a legjelentősebb díjat, amit magyar filmes kapott az elmúlt harminc évben. Azt is elárulta, mivel nevettette meg Natalie Portmant a vörös szőnyegen.

Csak a németek nem vették meg a Saul fiát

Film2015.05.28, 09:49

A Cannes-ban a zsűri nagydíját elnyerő Saul fiát minden ország megvásárolta, de németországi forgalmazó nem akadt - mondta Nemes Jeles László a Die Welt című német lapnak. A 38 éves rendező arról is beszélt, hogy a digitalizáció a filmművészet történetében az első technikai fejlesztés, amely valójában visszalépést jelent, és akár a mozi halálához is vezethet.

A Saul fia az anti-Schindler listája

Film2015.05.25, 18:25

Claude Lanzmann, a holokausztról szóló kilenc és fél órás Soá című dokumentumfilm legendás rendezője a cannes-i nagydíjas magyar filmről nyilatkozott egy francia magazinnak. A 89 éves francia filmes pont azért volt kíváncsi a Saul fiára, mert az magyar, Nemes Jeles László rendezőt okos fiúnak tartja, filmjéről pedig nem tud rosszat mondani.

Nézze meg Nemes Jeles László első kisfilmjét!

Film2015.05.25, 14:23

A cannes-i nagydíj örömére a NAVA is felrakta a filmet az internetre, de annak a változatnak egyrészt borzalmas a minősége, másrészt éktelenkedik a képen egy Duna TV-logó, plusz egy korhatárkarika. Ezért jobban jár, ha a fenti YouTube-ablakban nézi meg. Alig tudtam a székemen ülni A Türelem című szemledíjas rövidfilm volt az egyetlen magyar résztvevő a velencei filmfesztivál idei versenyprogramjában. Díjat nem nyert ugyan (pedig határozottan jobb volt a nyertes alkotásnál), de annyira elvarázsolta tudósítónkat, hogy még a helyszínen ki is faggatta a film rendezőjét, Nemes Jeles Lászlót.   Korabeli interjúnk Nemes Jeles Lászllóval ...

Sophie Marceau: A Saul fia lenyűgöző film

Film2015.05.25, 03:12

Forrás: AFP/Bertrand Langlois middle on 3967 2640 "Teljesen új jellegű a film, nagyon erős és nagyon más. A holokauszt témáját már nagyon sokszor feldolgozták, de ebben a filmben nagyon különleges módon nyúltak hozzá. És a rendező nagyon fiatal. Fontosnak tartottuk, hogy díjazzuk a fiatal tehetséget" - fogalmazott Marceau. Egy másik zsűritagra, Sienna Miller brit színésznőre "elképesztő hatással" volt Nemes Jeles László alkotása. Szavai szerint sosem látott még ilyen jó filmet a holokauszt témájáról. Mint elmondta, úgy tudott meg rengeteget a holokausztról, hogy vizuálisan tulajdonképpen nem is mutattak meg direktben semmit.. ...

A magyarok is rápörögtek a Saul fiára

Film2015.06.02, 13:54

Forrás: Mozinet middle off 666 444 Ebben az évben eddig kétszer dőlt meg az a mítosz, hogy a hazai nézők nem kíváncsiak a magyar filmekre. A Liza, a rókatündér-t már több mint százezren látták, az Argo 2 88 ezer nézőnél jár pillanatnyilag. A Saul fia repülőrajtot vett karrierje eltér az előbb említett két film pályafutásától, és ezért még nagyobb lelkendezésre ad okot. A Saul fia ugyanis nem szórakoztat hanem megdöbbent, egy embert próbáló, zsigeri élményt ad - és még így is látni akarják az emberek. Abba az irányba halad nagy léptekkel a Saul fia, hogy ne csak a rendszeresen művészmozikba járók üljenek be rá, hanem ennél egyy ...

A Liza, a rókatündér nyitotta meg a moszkvai magyar filmfesztivált

Life.hu2015.05.21, 10:24

Egy igazi hazai sikerfilmmel, Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című abszurd romantikus alkotásával kezdődött szerda este az orosz fővárosban a kortárs magyar filmfesztivál.

Ha Spielberg szarnak tartaná, az fájna

Archívum2015.05.18, 19:07

Az ő nevétől hangos most Cannes: az idei filmfesztivál nagy meglepetése volt a fiatal magyar rendező, Nemes Jeles László első filmje, a Saul fia, ami nemcsak versenyben van a legnagyobbakkal, de már most fontos díjakat jósolnak neki. Ehhez képest Nemes Jeles nem akar semmit sem nyerni, inkább a szakadék szélét szereti, viszont őszintén meglepődött, hogy a magyarok is értékelik a filmjét. Parázott kicsit, hogy valaki előbb csinál az ötletéből filmet, és nem akart licitálni, inkább a nézők képzelőerejére számít. Az interjút a Saul fia pénteki díszbemutatója után egy nappal készítettük Cannes-ban. A filmet június 11-én mutatják be a maagyar ...

Nagy volt a tülekedés a Saul fia utolsó cannes-i vetítésén

Archívum2015.05.18, 09:09

Vasárnap negyedszerre vetítették le Cannes-ban az agyondicsért magyar versenyfilmet, a Saul fiát. A híre olyan gyorsan terjedt, hogy óriási tülekedés és hangoskodás közepette lehetett csak bejutni az utolsó vetítésre. Az Origo riportere is ott állt a sorban.

Az apja állandóan verte szíjjal, azért lett ilyen

Archívum2015.05.12, 11:26

Alig lehet ráismerni az Argo Tysonjára, mióta szakált, bajszot és hajat növesztett. Pedig Kiss József épp kopaszságának köszönheti, hogy Hajdu Szabolcs húsz évvel ezelőtt felfedezte a filmművészet számára. Azóta szerepelt Jancsó-filmben és Tankcsapda-klipben is. Civilben házakat épít. Tudta, hogy vissza fogják hozni az Argo második részébe, hiába lőtték fejbe korábban. Régen balhés arc volt, de a gyerekei születése óta megkomolyodott. Az Origónak azt is elmesélte,  melyik dumáját idézik a legtöbbször a rajongók az utcán, és hogy miért olyan bunkó Tyson.

Annyira babázgatnak velem, amennyire nekem jólesik

Archívum2015.05.10, 19:21

Ő az ügyeletes kedves hebrencs a tévében, három sikeres sorozatban is hozta a szőke fruska figuráját. Egyszer megmutatta tökéletes mellét a vásznon, ő szinkronizálta Anastasiát A szürke ötven árnyalatában és Katnisst Az éhezők viadalában, miközben ambiciózus színésznő Székesfehérváron. És mindennek tetejébe ő Lovasi András csaja. Földes Eszter szereti zavarba hozni az embereket, de a rögtönzéstől fél: sokáig hitte, hogy az improvizáció nem megy neki. Nem volt soha Kispál-rajongó, Lovasival fagyosan indult a kapcsolatuk, de aztán "ott ragadtak egymás fejében".

Borzalmas dolgokat láthatott ez az ember

Film2015.05.07, 15:00

Forrás: Mozinet middle on 1000 1417 Nem győzzük hangsúlyozni, milyen óriási dolog, hogy Nemes Jeles László első filmje egyből a cannes-i versenyprogramban mutatkozhat be. Magyar első filmmel ilyen utoljára 46 évvel ezelőtt történt, és az idei felhozatalban is a Saul fia az egyetlen első film. A magyar mozikban június 11-től vetítik majd. A cannes-i filmfesztivál május 13-án kezdődik, az Origo Filmklub újságírói élőben tudósítanak a helyszínről. Ott egy magyar a világ legjobbjai között http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150416-ott-egy-magyar-a-vilag-legjobbjai-kozott-cannes-2015-saul-fia-nemes-jeles-laszlo..html ...

Üvöltöttem az utcán, itt van a te Balog Tibid!

Film2015.05.06, 09:34

Evett borsót Szász János híres Woyzeckjeként, és mesélt legendásan borzalmas viccet a Kontrollban mint alkesz Béla bá. Életének leghíresebb szerepe mégis Balog Tibi lett, az Argo-filmek pitiáner bűnözője. Kovács Lajossal az Argo 2 sajtóvetítése után készítettünk villáminterjút. Megtudtuk, eredetileg Gesztesi Károlynak szánták a szerepet, és kiderült az is, hogy lett a saját futószerkójából Balog Tibi összetéveszthetetlen rosszfiú-jelmeze. A 71 éves színész egy folyamatosan izzó energiabomba, egy ponton majdnem elsírta magát, szerinte Tibinek súlyos titkai vannak, ezeket boncolgattuk.

Keményen indított az Argo 2

Film2015.05.04, 15:01

Forrás: InterCom middle Árpa Attila így nyilatkozott filmje sikeréről: "A nézőszám nyilván egy nagyon fontos dolog, de még ennél is többet jelent számomra az, hogy a közönség eddigi visszajelzése kiemelkedően pozitív! Sőt akadnak olyanok, akik már most többször látták a filmet." Szily Nóra interjúját Árpa Attilával ITT olvashatja. Eldurrant az agya az Argo 2 suttyó gengszterének http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150415-hidrogenbombaval-fenyegetozik-a-suttyo-magyar-gengszter-argo-2-arpa-attila-kovacs-lajos-bicskey.html Kulka szemmel gyilkol az Argo 2 plakátján http://www.origo.hu/filmklub/blog/plakat/201504410-az-argo-2-hosei-szemmel-gyilkoljak-egymast-kulka-janos-kovacs-lajos-arpa-atilla-bicskey-lukacs.html ...

Árpa Attila letérdelt elém, és kezet csókolt

Film2015.04.30, 18:01

Kulka János bombajó filmszerepeket kap mostanában. A berni követ opportunista diplomatája és a Swing neccharisnyás tánctanára után titokzatos nindzsaként tűnik fel az Argo 2-ben. Az 56 éves, Kossuth-díjas színésztől megkérdeztük, miért dolgozza magát halálra, szokott-e az életben verekedni, illetve, hogy miért aszexuális mindenki az Argo-filmekben.  

A magyaroknak is van végre tökös nindzsájuk

Film2015.04.28, 18:11

Az Argo 2 lendületesebb és látványosabb, mint az előző rész, és akadnak benne remek poénok is. De jóval több vagányság és az első résztől való bátrabb elszakadás kellett volna ahhoz, hogy most egy igazi, parádés magyar akcióvígjátékot ünnepeljünk. Így igazán elégedettek csak az Argo tántoríthatatlan rajongói lehetnek. Kulka János viszi a prímet.  

Kulka szemmel gyilkol az Argo 2 plakátján

Film2015.04.10, 16:16

Forrás: InterCom middle Ez az ötlet akkor működik, ha van hozzá két karakteres arc, és ezt a kritériumot Kovács és Kulka nevetve teljesíti. Az izgalmat fokozza, hogy az utóbbi színész életében először forgat akciófilmet, és máris egy titokzatos nindzsát alakít. Azt nem tudjuk, hogy sor kerül-e egy párbajra Kovács és Kulka között, de a kiadott jelenetfotók arról árulkodnak, hogy a Fekete Lótusz nevű nindzsa a héten elhunyt Bicskey Lukács alakította Pszichóval biztos meg fog küzdeni a Hortobágy közepén. A plakátot az ACG kreatív ügynökség tervezte, aki korábban olyan filmek posztereit is készítette, mint Sorstalanság, a Csak szex ...

Már nyáron forog a Kincsem-film

Archívum2015.04.08, 17:42

Forrás: HBO middle A Kincsem-et Herendi Gábor rendezi, aki a hét évvel ezelőtti Valami Amerika 2 óta nem csinált mozifilmet, viszont rendezett tizennégy részt a Társas játék című HBO-sorozatból. A film producere Hutlassa Tamás (Kontroll, Hurok) lesz, a forgatókönyvet Hegedűs Bálint (Parkoló, Liza, a rókatündér) 2008-ban kezdte írni, majd a végleges könyv Ruttkay Zsófia (Taxidermia, Szabadesés) forgatókönyv-fejlesztő irányításával valósult meg. Arany Málna-díjas rendezővel készül a Kincsem-film http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20140807-arany-malna-dijas-rendezovel-keszul-a-kincsem-roger-christian-ed-harris-martin--freeman.html ...

A felhőtlen szórakoztatás végtelenül untat

Film2015.04.04, 18:44

A rejtélyes boncmesterről szóló filmje nagy sikert aratott hét éve, de mit csinál azóta Gigor Attila? Benzinkúton ragadt magyar prostikról tervez fekete komédiát, közben a Terápia című HBO-sorozatban éli ki kreatív energiáit. Nem szereti a smúzolást, legszívesebben számítógépes játékot tervezne, gyerekként is foglalkoztatta a halál, és szerinte a férfitestbe született nő is megérdemel egy esélyt. A nyomozó rendezőjét faggattuk, mire készül.  

Józsi fejét csúnyán levágják az Argo 2 új előzetesében

Film2015.04.02, 10:09

Forrás: InterCom middle Jövő héten érkezik a hosszú előzetes, és hamarosan befut a moziplakát is. Kisgyereket is lerúgnak az Argo 2 első előzetesében http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150224-kisgyereket-is-lerugnak-az-argo-2-elso-elozeteseben-arpa-attila-kovacs-lajos-scherer-peter.html Megint csúszik az Argo 2 http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20140806-megint-csuszik-az-argo-2-arpa-attila.html Hol van már az Argo 2? http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20140402-hol-van-mar-az-argo-2-arpa-attila.html  

Nyertek a vízparton flörtölő tinik

Archívum2015.03.29, 20:58

A hét elején megnéztük és osztályoztuk az idei Friss Hús összes élőszereplős hazai kisfilmjét, kimerítő összeállításunkat itt tudja elolvasni . A díjnyertes filmről például ezt írtuk: Kamaszkor vége A falusi strandon két lánytestvér első, ártatlan szexuális tapasztalatait szerzi. Semmi kis történet, de a maga egyszerűségében egész jól megragadja, mennyi bonyolult érzés kavaroghat egy formátlan tizenéves lányban. Főleg ha a nagyszájú srác a víz homályában ikerhúgának kínálja föl, hogy fogja meg a farkát. A tóparti jelenetben sikerül elkapni a kora este furcsa, baljós hangulatát; jól működnek a színészek is. A húg (Szenteczkki ...

Magyarországon ülni kell és kussolni

Archívum2015.03.29, 17:00

Szimler Bálint 23 évesen robbant be a köztudatba Itt vagyok című kisfilmjével, első nagyjátékfilmjével azonban nem siet. Egy darabig fúrkóskodott, aztán kompromisszumokat kötött, most már két komoly filmterve is van. Az egyik egy harmincéves férfi megpróbáltatásairól szól: szerinte a poroszos iskolai szigor felnőttkori kapcsolatainkra is negatívan hat. A szerelmi életével minden rendben, ha Svédországban élne, horrort forgatna, és a héten érkezett a mozikba zenés dokumentumfilmje, a klipekből összefont Balaton Method.  

Félnek, mi lesz, ha visszamegyek

Film2015.03.27, 18:20

Meddig kell még várnunk a magyar kasszasikerre? Milyen filmet szeret Orbán Viktor? Mivel nyerjük meg végre az Oscart? Ezeket a kérdéseket szegeztük Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak másfél évvel a legutolsó beszélgetésünk után. Közben az is kiderült, mit gondol Simicskáról, mit szólt, amikor a felesége gyémántvásárlási tanácsokat osztogatott a neten, és melyik filmtől volt igazán elájulva az elmúlt másfél évben. A magyar film felvirágoztatásával megbízott Vajna optimista, bár még mindig nem tudunk forgatókönyvet írni. Bevallotta, a Lizát benézte, és viccesnek tartja, hogy most meg attól fél a szakma, hogy lelép.  

A magyar film is nyert a legmenőbb fesztiválon

Archívum2015.03.18, 11:45

Az 1987-ben könnyűzenei fesztiválként alapított texasi SXSW keretében 1994 óta rendeznek nemzetközi filmfesztivált, melyet ma a filmvilág jelentős eseményei között tart számon a szakma. Az SXSW Filmfesztivál játékfilmes programját több mint 2000 benevezett alkotásból válogatták a szervezők, és több mint 100 mozifilm világpremierjére kerül sor március 13-21 között.

Megint támadnak a nagyra vágyó kicsik

Film2015.03.17, 16:49

Március 25. és 29. között harmadszorra is megrendezik a budapesti Toldi moziban a Friss Hús rövidfilmszemlét. Osvárt Andrea dupla szerepben tűnik fel, Sztarenki Dóra kemény bokszolóként alakít nagyot, a Boglárka című sárkányos mese pedig mindent összekavar majd a fejünkben, amit eddig hercegnőkről és királyfikról tudtunk. A fesztiválon megnézhetjük a pár hete Oscar-díjat nyert brit rövidfilmet is.  

Magyar rendező lett a legjobb Szófiában

Archívum2015.03.16, 13:41

Forrás: Cirko Film middle A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan a tavalyi év egyik kiemelkedő magyar filmsikere volt, az októberi mozibemutató óta több mint ötvenezren nézték meg a mindössze hétmillió forintból készült filmet. Reisz Gábort meghívták a cannes-i filmfesztivál által szervezett Résidence elnevezésű programba. A 35 éves rendező jelenleg öt hónapon át fejleszti a legújabb filmtervét Párizsban. Pontosan ilyen lúzerek vagyunk Rejtély, miért nem voltak eddig ilyen filmek. Így kéne debütálnia minden rendezőnek. Ennyire őszinte, személyes, vicces és tragikus, ennyire mai és közös élményekre épülő filmmel. A VAN valami ffurcsa ...

Antal Nimród filmet csinál a Viszkis rablóról

Film2015.03.16, 15:17

Andy Vajnának sikerült rávennie Antal Nimródot, hogy újra magyar filmet rendezzen. A tervezett film a Viszkisként elhíresült bankrablóról, Ambrus Attiláról szól majd, most készül a forgatókönyv. A Viszkisről korábban Dobray György, a Szerelem első vérig rendezője is filmet akart forgatni. Antal Nimródnak ez lesz a Kontroll óta az első magyar filmje.  

Zomborácz Virág zsenije az olaszokat is letaglózta

Archívum2015.03.15, 18:05

Forrás: Vertigo Media middle Az Utóélet korábban számos nemzetközi sikert ért el, az A kategóriás Karlovy Vary-i filmfesztiválon az East of the West versenyprogramban szerepelt, a Valladolidi nemzetközi filmfesztiválon pedig a Meeting Point válogatás legjobb filmjét illető díját kapta meg. A magyar mozikban szeptember 11-e óta futó filmet eddig több mint 21 ezren látták országszerte, a rendező jelenleg is számos filmklub vetítésen találkozik a közönséggel. Jó pap holta után is tanul Az Utóélet nemcsak első filmnek kiemelkedően erős, hanem bizonyos szempontból porban hagyja az utóbbi évek összes magyar filmjét. Ugyanis van huumora. ...

Hamarosan érkezik a magyar kultúr sci-fi film

Archívum2015.03.12, 12:16

Elkészült a főcímdal, az emberiség első filmes csillagközi üzenetéhez, avagy a Lámpagyújtogatók című magyar kultúr sci-fi-hez. 

Már ötvenezren látták a Liza, a rókatündért

Archívum2015.03.12, 10:32

Forrás: A Company Hungary middle Az abszurd komédia - amit ujjongó kritikánkban zseniális kis semmiségnek és bohókás ötletkavalkádnak neveztünk - a múlt héten erősen indította a nemzetközi körútját is: a portugál Fantasporto filmfesztiválon elvitte a fődíjat és a legjobb vizuális effektekért járó díjat, a jövő héten az oszakai filmfesztiválon pedig kiderül, mit szól hozzá a japán közönség. Hol lehet megnézni a filmet? Budapesten a héten a Cinema City: Allee, Aréna, Campona, Duna Plaza, MOM Park, Westend, Palace Mammut, továbbá az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin Budapest Filmpalota, a Művész, a Puskin mozi, a Tabán Kinotékaa, ...

Annyit ér a magyar rendező, mint David Fincher

Archívum2015.03.09, 13:04

Forrás: A Company Hungary middle A Balsai Mónika, Bede-Fazekas Szabolcs és David Sakurai főszereplésével készült film a legjobb vizuális effektekért járó díjat is elnyerte. A Liza, a rókatündér-ben látható, mintegy négyszáz digitális utómunkával készült trükk CGI supervisora Nagy Miklós volt. A Liza, a rókatündér nemzetközifesztiválkörútja folytatódik. Japán élvonalbeli filmünnepe, a 10. születésnapját ünneplő oszakai filmfesztiválon lesz látható a jövő héten. A versenyprogramba mindössze 12 film kapott meghívást, és Ujj Mészáros Károly rendezése lesz az egyetlen európai alkotás a mezőnyben. Az európai és az ázsiai premiertt ...

A szerelem jó véget is érhet

Archívum2015.03.04, 16:03

Az utóbbi idők legviccesebb magyar filmjét készítette el a Filmklub podcast huszonnyolcadik adásának vendége, Ujj Mészáros Károly. A Liza, a rókatündér egy abszurd komédia a párkeresésről, amely nem születhetett volna meg, ha nincs egy bizonyos sonkareklám. Megtudtuk azt is, majdnem Mads Mikkelsen pattogott pucéran a gumilabdán. A stúdióban egy szerelmes rendező, aki egy kilencfarkú kulcstartót is hozott nekünk mutatóba.  

Ezzel a névvel nem lesz egyszerű

Film2015.03.01, 22:30

Ifj. Vidnyánszky Attila még csak 21 éves, de már végzett színész, sőt, generációja kiugró tehetségeként emlegetik. Főszerepet játszik Goda Krisztina új filmjében, a Veszettekben és édesapja rendezésében is a Nemzeti Színházban. Nem akarja megváltoztatni a nevét, bár a Nemzetihez sem szeretne szerződni. Az igazgatóváltás idején a szerepén keresztül próbálta elmondani a véleményét, most pedig filmes karrierjét azzal indította, hogy kopaszra nyírta a fejét. Interjú.  

Körberöhögnek, ha elmondom, mennyi a fizetésem

Film2015.02.25, 01:53

Mennyit keres egy tehetséges és sikeres színész Magyarországon? Kovács Lehel szerint erről beszélni kell, mert kevesen tudják, milyen helyzetben van a szakma. A Munkaügyek link suhanca főállásban a budapesti Katona József Színház társulatának tagja, és egy sor emlékezetes filmszerepben is bizonyította már, hogy generációja talán legjobb karakterszínésze. Legutóbb épp a Liza, a rókatündérben játszotta el fantasztikusan a neurotikus balfácánt, aki pánikrohamait szűk szekrénybe bújva kúrálja.  

Kisgyereket is lerúgnak az Argo 2 első előzetesében

Film2015.02.24, 16:18

Az Argo 2 első előzetese először az Origo Filmklubon látható. Balog Tibi és suttyó bűnözőcsapata nem változott az elmúlt tíz évben: szerencsétlenkednek, lövöldöznek, kápolnában pucérkodik az egyik, a Szent Koronát próbálgatja a másik, szóval totális káoszt idéznek elő. Felhívtuk Árpa Attila rendezőt, aki elmesélte, melyik a kedvenc része az előzetesből, és megnyugtatott minket, a tizenkettes karika nem komoly, a film durva lesz és véres, és azok is élvezni fogják, akiknek kimaradt az első rész. A rajongóknak csinálta, de elő akarja csalogatni a bujkáló nézőket is. Az a célja, hogy megdöntse Hajnal Tímeát.  

Olyan szuper, mint ha nem is magyar lenne

Film2015.02.19, 16:22

Megérte várni rá. A Liza, a rókatündér egy édes, zseniális kis semmiség, egy bohókás ötletkavalkád, ami után vigyorognánk egész álló nap, és amilyen már rég nem született itthon. Az elsőfilmes Ujj Mészáros Károly teremtette, imádnivalóan geil és bizarr retro világ meghökkentő képzelőerőről tanúskodik, de a film nem csak ettől briliáns. Minden a helyén van benne: habkönnyű, de okos a sztori, remekbeszabott minden karakter, lubickolnak a színészek, elképesztő a zene, és jók a poénok. Itt minden azért van, hogy szórakozzunk.  

Már ötvenezren látták az utóbbi idők legjobb magyar filmjét

Film2015.02.10, 14:31

Forrás: Cirko Film middle A filmet jelenleg négy budapesti moziban lehet megnézni: a Cirkóban, az Urániában, a Tabánban és a Művészben. A nézettséggel kapcsolatos örömhír hallatán Reisz Gábor rendező ezt az illusztrációt készítette. Olvasnivaló:  Pontosan ilyen lúzerek vagyunk - a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan kritikája

Meghalt Banovich Tamás

Film2015.02.10, 11:50

Hosszan tartó, súlyos betegség után 89 éves korában vasárnap hajnalban elhunyt Banovich Tamás Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, díszlet- és jelmeztervező.  

Bugyuta dajkamesével kínoz a Mancs

Film2015.02.04, 13:20

Időutazós film a Mancs: egy harminc évvel ezelőtti világban játszódik, és úgy is mesél történetet, mintha a szocializmus utolsó éveiben készült volna. Kényelmesen lassú tempóban, ártatlan és ártalmatlan naivitással, a valóságtól messze elrugaszkodva. Csak ne lenne olyan csúnya.  

Ennek a filmnek vannak a legcukibb rajongói

Film2015.01.27, 10:02

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-t még mindig hét fővárosi moziban vetítik (a DVD-re még várni kell egy kicsit), a film zenéjét (amit innen lehet letölteni) jegyző VAN filmzenekar legközelebb április 22-én lép fel az A38 hajón.

Ne tököljünk már, gyerekek!

Film2015.01.23, 10:44

Itt egy film, ami bombajó lehetett volna. A nyugdíjas légiós levesébe beleköp az ellenség, indul a dráma, érdekes karakterek követik az összecsapást. A Parkoló című új magyar filmben van sztori, van szex, Ford Mustang és puska is. De sajnos Miklauzic Bence rendező többet akart egy tisztességes közönségfilmnél. A westernes lassúság üres póz marad, és még Pokorny Liával is csúnyán elbántak.  

Kopasz srácok baseballütővel indulnak rendet rakni

Film2015.01.16, 12:09

Forrás: The Orbital Strangers Project middle A Toldi-film lefújásával pillanatnyilag a Veszettek gazdálkodhat a legnagyobb filmalapos támogatásból: összesen 732 millió forintot kapott az állami szervezettől. A filmben szerepel még Törőcsik Franciska, aki egy roma lányt alakít. A Veszettek előreláthatólag idén ősszel kerül a mozikba. Olvasnivaló: Kicsi polgárok egyenruhában menetelnek - riport a Veszettek forgatásáról

Nem Kiss Ádámék miatt lett béna a dumafilm

Film2015.01.16, 09:04

Nem a humoristákon múlt, hogy nem röhögtük végig a térdünket csapkodva a Dumapárbaj című filmet. A félkész forgatókönyv és a bizonytalan rendezés tehet róla, hogy megint csak egy újabb magyar kudarc felett búslakodhatunk. Bár Hadházi a cicijét is felvállalja, és Eszenyi boldogan csámpázik a méretes műfenékkel, miközben mindketten foghegyről ontják a cinikus poénokat, az egészből hiányzik a ritmus és a lendület.  

Nem jelölték Oscar-díjra a magyar filmet

Archívum2015.01.15, 14:38

Az Amerikai Filmakadémia csütörtökön délután jelentette be, hogy mely filmek jutnak az Oscar-döntőbe. Őrülten drukkoltunk a 26 éves Bucsi Rékának, hogy Symphony no. 42 című kísérleti animációs filmje versenyezhessen a szoborért februárban, de végül nem került a döntőbe. Bucsi Réka tegnap azt mondta nekünk, nagyon fog örülni annak is, ha nem jelölik, és mindenképpen gombapaprikást főz ma este.  

Nagyon beletrafáltam valamibe

Film2015.01.22, 14:58

Csütörtökön dől el, lesz-e első magyar női Oscar-jelölt a 26 éves Bucsi Réka. A tíz legjobb animációs rövidfilmből kora délután választja ki az Amerikai Filmakadémia a végső versenybe jutó ötöt. Utoljára 2007-ben sikerült idáig eljutnia M. Tóth Gézának, az animációs szobrot pedig eddig egyszer szereztük meg, 1981-ben Rófusz Ferenc. A most éppen Dániában dolgozó Bucsi Rékát Skype-on faggattuk arról, hogy a fejébe szállt-e már a siker, mit fog szorongatni a kezében a bejelentés alatt, és vezet-e listát a díjairól. Megtudtuk, hogy gombapaprikással fog ünnepelni, és a macskái már elpusztultak.  

Véres magyar filmterv a Berlinalén

Archívum2015.01.14, 12:16

Forrás: Focus-Fox middle A Focus-Fox Stúdióban készülő alkotás producere Muhi András és Ferenczy Gábor, tervezett költségvetése 1,6 millió euró, operatőre Rév Marcell (Itt vagyok, Viharsarok, Fehér Isten) lesz. A High Dive című filmterv korábban már részt vett Hollandia vezető koprodukciós fórumán Utrechtben. A forgatás a tervek szerint még idén megkezdődhet. Olvasnivaló:  Nem hergeljük a nézőket - interjúnk Császi Ádámmal

Fogadjunk, hogy idén beadja a derekát!

Archívum2015.01.11, 12:16

2015-re a mozinézők annyira leszoktak a magyar filmről, hogy zöme azt mondja: bottal se. De mi optimisták vagyunk. Talán éppen ez az év lesz az, amikor fordul a kocka, és a legbizalmatlanabb nézők is pozitívan csalódnak. Melyek azok a filmek, amelyek csatasorba állnak idén a makacs és kritikus közönség visszahódítására? Mi ezeket a magyar filmeket várjuk legjobban 2015-ben, a cikk végén ne felejtse el kiválasztani, hogy ön melyeket.   

Aki hibát talál benne, meghívom egy italra

Film2015.01.04, 17:11

Leforgott az első magyar időutazós thriller, idén ősszel kerülhet a mozikba a Hurok. Tíz másodperc alatt raktak rendet egy széttúrt szobában, olyan díszletet építettek, mint a 12 majomban, és úgy fog csavarodni a sztori, mint a Möbius-szalag. Madarász Istinek ez az első játékfilmje, de a Kontroll producere állt mellé, mert már tíz éve vár egy jó ötletre. Istitől megtudtuk, ki a magyar Lara Croft, és miért lehet Tamás atya a mi George Clooneynk. Elárulta azt is, egyszer majd Oscart szeretne nyerni, és kilométeres sorokról álmodik a moziknál.  

Jól állnak nekünk a gondok

Film2015.01.05, 15:35

Hódítottak a korcs kutyák, Oscar-közelbe került egy magyar rajzfilm, betalált a nézők lelkébe egy összetört szívű lúzer, és vászonra kívánkozott egy fontos jogi per – nagyjából ezek az idei év legfontosabb eseményei a magyar filmben. Kedvenc témánk még mindig a saját kínunk, de már nevetni is tudunk rajta. A magyar film visszatért, és köszöni, jól van.  

A csajom pont szilveszterkor küldött el anyámba

Film2014.12.30, 15:51

Mire jó a köztársasági elnök újévi beszéde, és milyen a szilveszter egy taxis szemével? Több száz amatőr és profi filmes küldte el saját, 2013. december 31. és 2014. január 1. között készített felvételeit a BÚÉK című közösségi film stábjának: a száz órányi nyersanyagból összevágott mozifilm kedves alkotás, bár világunkat nem állítja a feje tetejére.  

Erősebben kell fognom a gyeplőt

Archívum2014.12.20, 21:05

Először kerül olyan olasz film a magyar mozikba, amelynek Osvárt Andrea az egyik főszereplője, pedig tíz éve építi már a kinti karrierjét. A Zűrös olasz esküvőt részben azért vállalta el, mert a nehéz drámai szerepek után szüksége volt egy könnyedebb filmre. Bár azóta hazaköltözött, és producerkedni kezdett, ez nem jelenti azt, hogy abbahagyná a színészetet. Az origónak elmesélte, miért jött haza Hollywoodból, mi bántja őt itthon, és milyen pasira lenne szüksége.  

Negyedórányi szeretetet kaptunk karácsonyra

Karácsony2014.12.15, 20:45

Végül nem jutott az Oscar-esélyesek közé Vácz Péter Nyuszi és Őz című aranyos animációs rövidfilmje (Bucsi Rékáé viszont igen), de így legalább megkaphatja a közönség karácsonykor ajándékba. Megmutatjuk.

Azonnal látni akarjuk ezt a csipkeruhás démont

Film2014.12.16, 15:18

Forrás: A Company Hungary middle A főszerepet a Társas játék-ból ismert Balsai Mónika játssza, udvarlói között ott találjuk Schmied Zoltánt, Cserna Antalt, Kovács Lehelt és Bede-Fazekas Szabolcsot, rendőrt alakít Reviczky Gábor, beteg özvegyet Molnár Piroska, és a gumilabdán pattogva szexelő, csinos szomszédasszonyt Gubík Ági.

Hollywoodi sztár a nagy sikerű magyar film címszerepében

Archívum2014.12.14, 09:14

A Szellemkutyából, a Manderlayből és a Casino Royale-ból ismert Isaach De Bankoléra bízta a november 13-án bemutatott Délibáb főszerepét Hajdu Szabolcs. Az alkotó választása ugyan szokatlan, de nem ő az első magyar rendező, aki külföldi sztárra osztott fontos szerepet egy hazai produkcióban.

A világverő magyar rajzfilm Sundance-t is beveszi

Film2014.12.09, 23:36

A Sundance filmfesztivál 2015. január 22-én kezdődik, és azelőtt hét nappal fog kiderülni, hogy jelölik-e Oscar-díjra a Symphony no. 42 -t. Olvasnivaló:  Amiben a magyarok ördöngösen jók - összeállításunk a fiatal animációs rendezőkről Megtalálni Istent és agyonlőni magad Elég jó felütés Bucsi Réka Symphony no. 42 című animációs rövidfilmjének első jelenete, amelyben egy róka az Univerzum központjában megtalálja Istent, majd a felfedezés hatására főbe lövi magát. Nagyjából ilyen az egész kisfilm. Kritikánk a Symphony no. 42-ről  

Ezzel rémisztjük halálra Amerikát

Archívum2014.12.09, 14:30

Magyarország a Fehér Isten-t nevezte a jövő évi Oscar legjobb idegen nyelvű film kategóriájába, december 20-án jelentik majd be, hogy rákerült-e a kilences szűkített listára (tavaly A nagy füzet-nek sikerült ez a bravúr), amelyből majd január közepén kikerül a végső öt jelölt film.

Nincs ronda nő, csak lusta

Archívum2014.12.04, 21:44

Kulka Jánost transzvesztitaként látni, Törőcsik Marit idős dizőzként búcsúztatni, Csákányi Eszter fájdalmában vagy Ónodi Eszter kicsattanó életörömében osztozni csak pár dolog, amiért érdemes megnézni a Swinget. A megható nagy pillanatok mellett van még egy csomó jó poén és belevaló szám is, úgyhogy az egész kicsit olyan, mintha egy zenés Almodóvar-filmet látnánk keresztezve a magyar film legjobb hagyományaival. Ha minden hazai közönségfilm ilyen lenne, madarat lehetne fogatni velünk.  

Kiss Ádámot nem hagyják szóhoz jutni

Film2014.12.04, 17:22

A Dumapárbaj-t Paczolay Béla (Kalandorok) rendezte, szerepel még benne Jordán Adél, Kamarás Iván, Kovács Lajos és Vajdai Vilmos, a mozikban január 15-től lehet megnézni.

A franciák odavannak a magyar kutyákért

Archívum2014.12.03, 16:28

Szerdától 57 franciaországi moziban vetítik Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét. Párizs utcáit már egy hete elborították a film plakátjai, a metróban pedig mozgó reklámfelületeken láthatók részletek az előzetéséből. A kritikusok nagy része szépeket írt a magyar filmről.    

Az olaszok is díjazták a magyar csodát

Film2014.11.30, 16:10

Forrás: Cirko Film middle A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-t október 30-a óta játsszák a hazai mozik, és hamar 2014 nagy magyar meglepetéssikere lett. Egy hónap alatt több mint 25 ezren vettek rá jegyet, ezzel már most a harmadik legnépszerűbb magyar film idén a Megdönteni Hajnal Tímeát és a Fehér Isten mögött. A VAN hétmillió forintból készült, és eddig több mint 33 milliót hozott a mozipénztáraknál. Olvasnivaló: Pontosan ilyen lúzerek vagyunk - kritikánk a VAN-ról

Nem kell erőlködnöm, hogy kitűnjek

Film2014.11.28, 19:20

Sok magyar színésznő próbál külföldön boldogulni, de Ubrankovics Júlia esete más. Alig végzett a színművészetin, máris prostit játszott Bacsó Péter felemás filmjében, a Majdnem szűzben. Utána ösztöndíjak után kajtatott a világban, élt Hamburgban, Berlinben, New Yorkban, Hawaiin. Most harmincéves, és Los Angelesben építi lehengerlő céltudatossággal amerikai karrierjét. Az akcentus nem akadály, csak profinak kell lenni, és álló nap a neten kutatni testhezálló szerep után. Ubrankovics Júlia a hollywoodi kezdő színésznők mindennapjairól mesélt nekünk, és arról, végül miért is nem maradt Magyarországon.  

Az idegeinken táncol a puszta rabszolgája

Film2014.11.18, 04:30

Négy évet kellett várni az egyik legjobb magyar rendező, Hajdu Szabolcs új filmjére, a modern kori rabszolgaságról szóló hortobágyi westernre, a Délibábra. A film elkészült, de ami kisült belőle, azt értelmezni is nehéz.  

Senki nem számított arra, hogy ez ennyire brutális lesz

Film2014.11.16, 11:39

Kiszáradt, mocsárba süllyedt, és a stábját kis híján elfújta a szél: Hajdu Szabolcs a saját bőrén is megtapasztalta, hogy veszélyes a Hortobágy. A Fehér tenyér és a Bibliothéque Pascal rendezője a magyar pusztába álmodott westernfilmet – a Délibábot most kezdték vetíteni a mozik. Megtudtuk, miért fekete focistát tett meg főhősnek, és miért kellett kivágnia az utolsó pillanatban a filmből a legdrágábban leforgatott jeleneteket. Hajdu Szabolcs azt is elmesélte, hogyan csúszott le a sztárokról. Interjú.  

Ezzel kápráztatjuk el Amerikát

Film2014.11.14, 13:02

Forrás:Intercom middle A film nemzetközi poszterét a cannes-i filmfesztiválhoz időzítve adták ki, azon még közelről láthattuk a kék pulcsit viselő Lilit (Psotta Zsófia), ahogy a kutyák elől biciklin menekül. Cannes-ból elhozta az Un Certain Regard-szekció fődíját a Fehér Isten, amelyet azóta negyvenezernél is többen néztek meg Magyarországon. Az utóbbi időszakban pár csalódást is el kellett szenvedniük az alkotóknak: a Lux-díj jelöltjei közül kiszórták a filmet, az Európa Filmdíjon egyetlen kategóriában sem jelölték. Legközelebb december 20-án szurkolhatunk neki, akkor jelentik be ugyanis az Oscarért hajtó idegen nyelvű filmek szzűkített ...

Csaholunk az Oscarért

Film2014.11.14, 10:59

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje jó esélyekkel indul a legjobb külföldi film Oscar-szobráért. Van benne gyerek, kutya és tanulság, ráadásul elhozta a filmvilág egyik legrangosabb kitüntetését a cannes-i filmfesztiválról. Idén azonban rekordszámú, 83 filmet neveztek szerte a világból, és a Fehér Istent lényegesen jobb filmek szorongathatják meg a jelölésért, köztük egy belga világsiker az isteni Marion Cotillard-ral, egy anyakomplexusos kanadai csodagyerek és az Arany Pálma-nyertes török remekmű.  

Az Újratervezés lett a nyerő

Film2014.11.13, 16:44

A Car Shorts címmel első alkalommal meghirdetett rövidfilmes versenyre csaknem 60 ország 351 alkotója küldte el filmjét. A kiválasztott 24 alkotásra négy héten át lehetett szavazni a www.carshorts.com oldalon, összesen mintegy 71 ezer szavazat érkezett. A második helyezett a Crash Course című holland, a harmadik a Gelato Go Home című brit animáció lett. A huszonnégy filmet a verseny honlapján továbbra is meg lehet nézni.

Sírva röhögünk, annyira magyar

Archívum2014.11.12, 19:27

Magyar filmért rég lelkesedtek nézők ennyire, pedig a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan nem korszakalkotó vagy világmegváltó mű. Akkor meg mire föl ez a nagy cécó? Aki látta már, annak világos: Reisz Gábor filmjében ezer apró gesztusban, poénban, helyzetben ismerünk saját életünkre. A film másfél órájában mindenki talál valamit, amitől a homlokára csap, sőt akár röhög is egy jót, annyira hamisítatlanul magyar az egész. Nem összekacsintós szentimentalizmus, nem olcsó közhelygyűjtemény - tényleg mi vagyunk.  

Mennyire röhejes vagyok, hogy szenvedek!

Archívum2014.11.09, 13:33

Itt egy magyar film, amiért rajonganak a nézők, és egy hét alatt visszahozta a gyártási költségét. A 2010-es évek kultfilmje lehet a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, mert olyat mutat, amit más nem - saját tökölődéseinket és elveszettségünket. Az elsőfilmes Reisz Gábor rendezőt kérdeztük arról, mennyiben szól róla a történet, miért ő volt az operatőr és a zeneszerző is, hogy talált amatőr szereplőket, és neki sikerült-e túljutni a generációs tehetetlenségen.  

Magyar rajzfilm került az Oscar-döntőbe

Film2014.11.06, 01:12

.vidtxt { font-style: italic; font-weight: bold; width: auto; background-color: #eeeeee; padding: 1em; border-width: 0.5em; border-top-style: none; border-right-style: none; border-bottom-style: none; border-left-style: solid; border-color: #cccccc; } A Symphony no. 42 előzetese A 2015-ös Oscar animációs rövidfilmes szűkített listája: The Bigger Picture (Daisy Jacobs) Coda (Alan Holly) The Dam Keeper (Robert Kondo és Dice Tsutsumi) Duet (Glen Keane) Feast (Patrick Osborne) Footprints (Bill Plympton) Me and My Moulton (Torill Kove) The Numberlys (William Joyce és Brandon Oldenburg) A Single Life (Joris Oprins) Symphony No. 42 ((Bucsi ...

Tele fogja sírni a billentyűzetet

Film2014.11.10, 16:52

Szívbe markoló és mégis vicces, egyszerű ötletre épül, de minden benne van szeretetről, házasságról és GPS-ről, ami lényeges. Pogány Judit és Kovács Zsolt egy házaspárt alakítanak, akik autóval döcögnek újabb és újabb úti céljuk felé, a civódásuk mögötti dráma csak lassan, fokozatosan bomlik ki a szemünk előtt. Tóth Barnabás: Újratervezés Olyan egyszerű ötletre épülő, minimalista, mégis gyönyörű, kivédhetetlenül szívbe markoló, pár perc alatt nagyregények teljes mondandóját pontosan kifejtő kisfilmet, mint amilyen az Újratervezés, utoljára Huszárik Zoltántól láttam (Játék).    Egy házaspár ül egy autóban, újabb és újabb úti céélokat ...

A jeges Dunában végezte a magyar luxusprosti

Archívum2014.11.04, 09:08

Forrás: MTVA middle A berni követ fesztiválkörútja még mindig nem ért véget, ezúttal Közel-Kelet és Afrika egyetlen A-kategóriás mustrájára, a Kairói Nemzetközi filmfesztiválra kapott meghívást a film, ahol többek között David Cronenberg, Jean-Luc Godard, Alain Resnais és Volker Schlöndorff legújabb alkotásaival együtt vetítik le.

Tülekedett a nép magyar filmet nézni

Film2014.11.03, 15:17

Forrás: A Company Hungary middle Összesen nyolc premier volt a héten, ezekből Liam Neeson legújabb akció-krimije szerepelt a legjobban. A Sírok között-re több mint húszezer néző vett jegyet, de ez sem volt elég, hogy letaszítsa az első helyről a Harag-ot. Amerikával ellentétben nálunk viszonylag jól megy a Nicole Kidman és Colin Firth főszereplésével készült Amnézia, ugyanezt viszont már nem elmondhatja el magáról a St. Vincent és a Piszkos pénz. Bill Murray édesbús vígjátékára 2 803-an voltak kíváncsiak, Tom Hardy kiskutyás krimijére 2 376-an ültek csak be. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országgos ...

Pontosan ilyen lúzerek vagyunk

Film2014.10.31, 16:57

Rejtély, miért nem voltak eddig ilyen filmek. Így kéne debütálnia minden rendezőnek. Ennyire őszinte, személyes, vicces és tragikus, ennyire mai és közös élményekre épülő filmmel. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan az a mozi, amire végre el lehet küldeni mindenkit, aki már leszokott a magyar filmről.  

Adjon már valaki kétmilliárdot ennek az embernek!

Film2014.10.30, 13:03

Az utolsó pillanatban mégis elkaszálták az utóbbi idők legdrágább magyar filmjének tervét, pedig úgy nézett ki, végre sínre került Pálfi György Toldi-projektje. Tényleg Andy Vajna sajtolta ki ezt a döntést a Filmalap bizottságából? Inkább Arnold Schwarzeneggert akarta benyomni Toldinak? Utánajártunk, mi történt a Filmalap zárt ajtói mögött az utolsó pár hétben, ami miatt végül kukába került a mi tökös magyar Gladiátor-filmünk. Itt a teljes Toldi-sztori.  

Rendelje házhoz a mozit!

Film2014.10.25, 19:31

Aki mégis inkább hagyományos moziban szeretné megnézni a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-t, október 30-tól ezt is megteheti. 

Az ember akkor csinál filmet, ha feláll rá neki

Archívum2014.10.25, 13:31

A Régi idők focija, a Ripacsok és a Szerencsés Dániel miatt a legnagyobb magyar filmrendezők között tartjuk számon, de több, mint tíz éve producerként dolgozik, és már 13 játékfilmet készített ebben a minőségben is. A héten kerül mozikba a Filmalap által finanszírozott második filmje, a Senki szigete (az első A nagy füzet volt), és már folyamatban van két másik produkció is. Elmesélte, hogy 2011-ben, a választások után hogyan küldték el a Hunnia filmstúdió éléről, hogy miért nem számít, ki adja a pénzt, és hogy mi lesz a következő történet, amiért újra rendezői székbe ül.

Két magyar film az Oscar-esélyesek között

Film2014.10.22, 13:47

.vidtxt { font-style: italic; font-weight: bold; width: auto; background-color: #eeeeee; padding: 1em; border-width: 0.5em; border-top-style: none; border-right-style: none; border-bottom-style: none; border-left-style: solid; border-color: #cccccc; } A Nyuszi és Őz előzetese A két kritérium közül valamelyiket teljesítő, Oscar-bizottságnak benyújtott alkotásokból november elején választanak ki tízet, amelyek közül kerül majd ki a 2015. január 15-én bejelentett öt Oscar-jelölt animációs kisfilm. Ebben a kategóriában eddig háromszor jelöltek Oscarra magyar alkotást: 2007-ben M. Tóth Géza Maestro, 1976-ban Jankovics Marcell Sisyphhus ...

Tudtam, a bénázás rendben lesz

Archívum2014.10.22, 12:05

Ő az a lány, aki olyan sután veszi le a harisnyáját, hogy az már őrült szexi. Walters Lili a Senki szigete című filmben félszeg diáklányként cserkészi be a kocsmapultnál a főszereplő srácot, egy korábbi videóklipben viszont azt is megmutatta, milyen eszméletlenül gyönyörű nő. Egy lábfetisiszta perverz áldozata után nevezte el a zenekarát, Török Ferenc filmjébe más helyett ugrott be, angol kiejtése tüneményes, édesapja walesi. Újabb figyelemreméltó színésznőt mutatunk.  

A celebek a gyilkosságot is megússzák

Film2014.10.22, 16:12

Az internetes randiportálokon szívtelen nők lengetik a cicijüket az arcunkba, így ha beregisztrálunk egy ilyenre, ne lepődjünk meg, ha aztán öngyilkosok leszünk - legkésőbb akkor, amikor rájövünk, milyen gátlástalanná tette a média a sztárjelölteket. Ilyesmikről, és még ennél is sokkal bölcsebb dolgokról szól a Login című magyar film.  

Lefeküdnék anyukáddal, ha nem gond

Film2014.10.21, 12:16

Hogyan kérjünk tanácsot egy kilencéves kisfiútól arra nézvést, hogy milyen módon érdemes megkefélni az anyukáját? Hívhatnak-e egy péniszt Herkules, a Zúzónak? A Filmhét talán legbizarrabb nagyjátékfilmje, a Pillangók ezekre a kérdésekre is választ ad.  

Fekete óriás tekint le a magyar pusztára

Film2014.10.20, 18:46

Forrás: A Company Hungary middle Az új plakát egy fontos dologban különbözik a korábbitól: a nagy kékség helyett már a napszemüvegben merengő Isaach de Bankolé uralja a puszta látképét. A westernhangulatot továbbra is erősíti a puskát lóbáló lovas alakja, most viszont az ellenkező irányba céloz a fegyverével.

Biztosan zavarban leszek a mellemtől

Film2014.10.18, 23:40

A Senki szigetében ő az, akiről le sem tudjuk venni a szemünket. Egyszer szende szőke, máskor titokzatos femme fatale. Jakab Juli idén két játékfilmben is szerepel, és simán lehet, hogy ezután is kapós színésznő lesz, pedig gimiben még egy fa szerepét sem merte eljátszani. Forgatókönyvírónak tanult, de most rákapott a színészkedés ízére. Szerinte sokkal többet kellene pucérkodnunk.  

Akkor a legjobb, amikor aknára lép

Film2014.10.18, 10:35

Jelen formájában azokban a pillanataiban a legerősebb a Drága Elza!, amikor nem próbálkozik történetszövéssel, karakterépítéssel, nem traktál nagyívű gondolatokkal, hanem csupán állapotot ábrázol, illetve katonák anekdotagyűjteményeként funkcionál. A főhős, Lombos Mihály (Makray Gábor) orosz hadifogságba esik, ahol beosztják a taposók közé. Az már önmagában is erős kép, ahogy látjuk lépkedni a foglyokat, és tudjuk, bármelyik lépésük után darabokra szaggathatja őket egy akna. Hát még úgy, ha fél perces szösszenetekben megismerjük a múltjukat, hogy miért kerültek oda, és milyen trükkökkel élik túl a halálos ítélettel felérő sétákat. ...

Annyira kicsi az agya, a golyó sem tett kárt benne

Film2014.10.18, 01:58

Fél éve csak halogatják az Argo 2 bemutatóját, a szerdai sajtótájékoztatón kiderült, miért és meddig. Mindenről a túl sok magyar film tehet, hiába van készen, nem fér be a mozikba Árpa Attila várva várt akciófilmje. Márciusra tervezik a premiert.  

Bárcsak tényleg ilyen lenne Budapest

Archívum2014.10.15, 23:45

Török Ferenc blöfföl, de szívesen bedőlünk neki. A Senki szigete olyan, mint egy profi, energikus reklámszpot - csak épp másfél óráig tart, és sokkal több benne a Montaigne-idézet. Nincs valódi sztorija, nem mondja el, milyen Budapest a 2010-es években, emberi sorsokat sem skiccel föl, cserébe viszont olyan szuggesztív, vibráló színekkel és fénnyel átszőtt világot teremt, ami behúz, megdelejez.  

Láttuk Andy Vajna rémálmát

Archívum2014.10.15, 18:33

A vetítés végén a rendezőt és az első asszisztenst kihívták ugyan a színpadra, de meghajolás után már iszkoltak is el. Ha legalább egy pár kérdést feltett volna nekik a nyilvánvalóan lámpalázas bemondó, Isten bizony ott maradtam volna. Kilépve a fényre, rögtön belehallgathattam valakinek a felhevült mondókájába, ahogy éppen a filmet szidta. Én azért nem adom fel, megyek is a Drága Elza! című világháborús drámára.

Most már egyszerűen sérthetetlen vagyok

Film2014.10.10, 19:02

Gyönyörű, roma, és már második főszerepét kapja. Farkas Franciska alakítja a múlt héten bemutatott Viktória című svájci filmben a címbeli magyar lányt, aki úgy dönt, a kilátástalan paprikaárulás helyett Zürichbe megy strichelni. Franciska elmesélte, a forgatáson az orálszex volt nehéz, és az erőszakolós jelenet utáni sokk, pedig kiment ő maga is a prostik közé tapasztalatot gyűjteni. Megtudtuk azt is, hogyan sikerült Angelina Jolie-val és Brad Pitt-tel fényképezkednie.