magyar csapat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- olimpia
- London 2012
- úszás
- vízilabda
- Cseh László
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gyurta Dániel világcsúccsal lett olimpiai bajnok
Gyurta Dániel óriási, 2:07.28 perces világcsúccsal győzött a 200 méteres mellúszás döntőjében a londoni olimpián. Az utolsó méterek nagyon szorosak voltak, Gyurta az édesanyjára gondolt, és megszerezte a magyar csapat második aranyát.
Mindenki bolondul Jakabos Zsuzsannáért
Az olasz La Repubblica szerint az olimpián mindenki megőrül Jakabos Zsuzsannáért, állítását pedig egy meggyőző képgalériával támasztja alá az olasz napilap internetes kiadása.
Gyurta jobban úszott a vártnál, és még maradt benne
A legjobb idővel jutott tovább előfutamából Gyurta Dániel 200 méter mellen. Azt mondja, jól érezte magát a vízben, és nem úszta ki magát.
Negyedórányi játék is elég volt a kézisikerhez
Negyvenöt percen keresztül tragikusan gyengén és pontatlanul játszott a magyar férfikézilabda-válogatott Dél-Korea ellen, ám az utolsó negyedórát 8-3-ra hozva - Lékai Máté és Mikler Roland remeklésének köszönhetően - végül három góllal nyert, és megszerezte az előzetesen kötelezőnek tartott két pontot.
Cseh: Van velem egy kis probléma
Még szunnyad valami Cseh Lászlóban, aki a 4x200 méteres gyorsváltóval a döntőben a nyolcadik helyen végzett a londoni olimpián.
Minden idők legdögösebb olimpikonjának tartja egy magazin a magyar úszót
Harmadik olimpiáján van ott a 23 éves Jakabos Zsuzsanna, aki az egyik legszebb lány, akit valaha láttunk - írja az amerikai COED Magazine, amely közel száz fotót is közöl Jakabosról, akit minden idők legdögösebb olimpikonjának tart. Jakabost kedden úszás közben is megcsodálhatjuk, ugyanis a 200 méteres pillangó előfutamában érdekelt Hosszú Katinkával egyetemben.
Babost pikk-pakk kiejtette német ellenfele
A hetedik helyen kiemelt Angelique Kerber két játszmában legyőzte Babos Tímeát a londoni olimpia tenisztornájának második fordulójában.
Iváncsik Gergő: Korea ellen elindultunk egy jó úton
Megvan a férfikézilabda-válogatott első sikere a londoni olimpián, miután 22-19-re sikerült legyőzni Dél-Koreát. Iváncsik Gergő szerint fontos volt, hogy hátrányban is ott volt fejben a csapat, amely magának tette nehézzé a meccset azzal, hogy az első félidőben gyakran eltalálta a koreai kapust. Az irányító Lékai Máté szerint nem volt pánik a magyar csapatban a szünetben, a bravúrokat bemutató Mikler Roland pedig a védekezést dicsérte.
Kézigyőzelem, pólóvereség, Gyurta-döntő - olimpia percről percre
Gyurta Dániel a második legjobb idővel döntős, Jakabos Zsuzsa ötödikként lépett a fináléba. Hosszú Katinka és a férfi 4x200-as gyorsváltó is 8. lett. A férfivízilabda-válogatott kikapott, Babos Tímea és Csoknyai László kiesett, Káté Gyula győzelemmel kezdte az olimpiát. A férfikézilabda-válogatott megnyerte második meccsét.
Fontos meccs jön a kéziseknek és a pólósoknak - a keddi program
A magyar férfi kézilabda- és vízilabda-válogatottra fontos mérkőzés vár a csoportküzdelmek keddi, második fordulójában a londoni olimpián, míg az úszók közül Hosszú Katinka érmet szerezhet.
- címkék:
- olimpia
- London 2012
- magyar csapat
- Címkefelhő »
Mocsai: Mi nem a vízilabda-válogatott vagyunk
Mocsai Lajos a második félidőben előhúzott kétirányítós játékot tartja a Dél-Korea elleni győztes meccs kulcsának. A férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a megérzéseire hagyatkozva döntött a kapuskérdésben, és tudatosan provokálta ki a sárga lapot, hogy jelezze, nem úgy mennek a dolgok a pályán, ahogy kellene.
Bevállalja a gyilkos tempót Hosszú Katinka
Úgy döntött, nem lép vissza egyik számtól sem, így egy órán belül kell teljesítenie a 200 méteres pillangó elődöntőjében és a 200 méter vegyes döntőjében Hosszú Katinkának. Ez azt is jelenti, hogy Verrasztó Evelyn nem lehet ott a vegyes döntőjében.
Már könnyebben néznek a tükörbe Kásásék
Két vereség után világosan kiderült, hogy már nem mi vagyunk a favoritok az olimpián, a vízilabdázók azonban annak ellenére sem esnek kétségbe, hogy többet már nem hibázhatnak, ha meg akarják védeni a címüket. Kásás Tamás szerint a szerbek elleni meccsbe nem tették bele a lelküket, a második zakó után viszont büszke a csapattársaira. Azt ígéri, gyorsan ki fogják deríteni, miért nem tudtak nyerni, és ha sikerül ugyanannyit javulniuk, mint az első meccs után, akkor nem kell majd szégyenkezniük.
Szávayék mosolyogva vesztettek, Petr Cech megnémult
Szávay Ágnes és Babos Tímea a londoni olimpia eddigi talán leghangulatosabb viadalán kikapott a csehek Roland Garros-győztes párosától, a teniszmérkőzés közben és után mégis mindenki, a most összeállt magyar páros is felszabadultan élvezte a wimbledoni hangulatot. A mintegy kétszáz néző közül egyedül Petr Cech BL-győztes focista volt mufurc.
A magyarok mögött a britek és a németek
Három nap után Kína fölényesen vezet az olimpia éremtáblázatán kilenc aranyéremmel, a második Egyesült Államoknak öt, a harmadik franciáknak három első helyük van. Magyarország jelenleg a 12., bár a harmadik napon nem termett újabb arany.
- címkék:
- olimpia
- London 2012
- magyar csapat
- Címkefelhő »
Így senkit sem fogunk megverni - Kemény nem tudja, mi a baj
Kemény Dénes szerint a vízilabda-válogatott jobban játszott Montenegró ellen, mint a nyitómeccsen, de ameddig minden negyedben ajándékozunk egy elkerülhető gólt az ellenfélnek, addig senkit nem fogunk megverni.
Nem sikerült az újabb dzsúdós bravúr
Csoknyai László kikapott a világbajnoki címvédő dél-koreai riválisától a cselgáncsozók 81 kg-os kategóriájának nyolcaddöntőjében, így helyezetlenül zárt a londoni olimpia keddi versenynapján.
Leöregezte a magyar pólósokat a Vasas légiósa
Drasko Brguljan, a montenegrói férfivízilabda-válogatott játékosa szerint eljárt az idő a magyar csapat felett.
Mocsai Lajos arcai
Mocsai Lajos mindig nagy szenvedéllyel követi csapata mérkőzéseit a pálya széléről, az olimpián pedig talán még a szokottnál is nagyobb hőfokon ég. Fotósunk a kézilabda-válogatott első két meccsén végigkövette a szövetségi kapitányt, nézze meg az erről készült galériánkat!
Bekúszott a döntőbe a férfi gyorsváltó
A nyolcadik helyen bejutott a döntőbe a Kozma Dominik, Bernek Péter, Cseh László, Kis Gergő összeállítású 4x200-as magyar gyorsváltó a londoni olimpián.
- címkék:
- úszás
- olimpia
- London 2012
- magyar csapat
- Címkefelhő »
Harmadik olimpián megnyerte első meccsét a magyar bokszoló
A 64 kilós súlycsoportban szereplő Káté Gyula magabiztosan győzött első, keddi meccsén, így bejutott a legjobb 16 közé a londoni olimpia férfiökölvívó-tornáján.
Remek hajrájával ment tovább a Hirling, Varga páros
A könnyűsúlyú kétpárevezősök között szereplő Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős második lett keddi reményfutamában, így bejutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé a londoni olimpián.
Befejezték a magyar pingpongosok
Nem sikerült az újabb bravúr Zwickl Dánielnek, aki kikapott tajvani ellenfelétől, és a legjobb 32 között kiesett az olimpia asztalitenisz-tornáján.
Hosszú döntős, de Verrasztó javára visszaléphet
Hosszú Katinka az ötödik legjobb idővel bejutott a 200 méteres vegyesúszás keddi döntőjébe, Verrasztó Evelyn viszont a 9. helyen fejezte be a számot, így lemaradt a fináléról a londoni olimpián. Hosszú Katinka azonban még bejuttathatja, amennyiben egy másik szám miatt visszalép a döntőtől.
Nem csüggedünk - Nagy László kézis győzelmeket ígér
A magyar férfikézilabda-válogatott - Mocsai Lajos szerint 15 percig szellemes játékkal - megszorította az Eb-aranyérmes dán csapatot, végül 27-25-re kikapott a londoni olimpián. A szövetségi kapitány nem örül, hogy az olimpia előtt a sajtóban éremesélyesnek nevezték a csapatát, a nézőktől nagy tapsot kapott Nagy László ugyanakkor nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a halálcsoport harmadik helyén végezzen a válogatott.
Szilágyi máris vagánykodik az aranyérmével
Egy kanadai tudósító szerint Szilágyi Áron gyorsan felismerte a vasárnap fantasztikus vívással megszerzett aranyérmében rejlő lehetőségeket.
Karakas közel volt az éremhez, Szávayék kiestek, Csehék döntőért úsznak - olimpia percről percre
Nem sikerült bedzsúdóznia magát Karakas Hedvignek a legjobb négy közé, a vigaszágon viszont nyert egy jukóval, már csak egy győzelem kellett volna a bronzhoz, de kikapott francia ellenfelétől, így ötödik lett. A sportlövő Sidi Péternek sem sikerült döntőbe jutnia. Cseh László az elődöntőbe jutott 200 pillangón, de javítania kell a döntőbe kerüléshez. Biczó, Hosszú és Verrasztó Evelyn is továbbjutott. Roger Federer második meccsét is megnyerte, Babosék viszont kiestek párosban. Kövesse a nap eseményeit percről percre!
- címkék:
- olimpia
- London 2012
- magyar csapat
- Címkefelhő »
Hajszálon múlt Karakas négy közé jutása
Karakas Hedvig bírói döntéssel kikapott a román Corina Caprioriutól, így a vigaszágon folytatja szereplését a cselgáncstorna női 57 kg-os súlycsoportjában a londoni olimpián.
Lehet, hogy megérdemlem - Cseh Lászlónak rémálom a londoni olimpia
Biczó Bence és Cseh László sem jutott be a 200 méteres pillangóúszás döntőjébe hétfőn a londoni olimpián. Biczó egy hellyel csúszott le a fináléről, Cseh viszont csak a 12. helyen zárt. A szám Európa-bajnoka közvetlenül a futam után összetörve nyilatkozott az [origo]-nak, úgy érzi, ez volt élete legrosszabb versenye.
Sidi lemaradt a légpuska döntőjéről
Sidi Péter 14. lett az alapversenyben, így nem jutott döntőbe a férfi légpuskások között a londoni olimpia hétfői versenynapján.
Szorongatta a favoritot a nőipóló-csapat
Végig szoros meccsen egygólos vereséget szenvedett a favorit Egyesült Államoktól a magyar nőivízilabda-válogatott. Merész András csapata egész végig egy-két gólos hátrányban volt, az utolsó percekben pedig volt esélye egyenlíteni.
Karakas az utolsó pillanatokban fordított
Karakas Hedvig másodpercekkel a vége előtt elért ipponnal győzött első meccsén, és ezzel bejutott a női cselgáncsozók 57 kg-os súlycsoportjának nyolcaddöntőjébe a londoni olimpia hétfői versenynapján.
Összeesküvést sejt a Kővágó-ügyben a magyar szövetség
Van lehetőség a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kétéves eltiltásáról hozott döntés felülvizsgálatára a diszkoszvető Kővágó Zoltán ügyében, ám ez mindenképpen hónapokat vesz igénybe - véli Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára.
Csak egy magyar teniszező van talpon Londonban
Babos Tímea és Szávay Ágnes három játszmában vereséget szenvedett a negyedik helyen kiemelt Lucie Hradecka, Andrea Hlavackova cseh kettőstől a londoni olimpia női párosversenyének első fordulójában.
Himnuszcserét kért a magyar csapat
Az olimpiai csapat vezetése lecserélteti a magyar himnusznak azt a sajátos változatát, amelyet vasárnap játszottak Londonban Szilágyi Áron eredményhirdetésén. Ha lesz még aranyunk, már a helyes verziót fogják bejátszani.
Kikapott az Európa-bajnoktól a férfikézi-válogatott
A magyar válogatott kiélezett mérkőzésen 27-25-re kikapott az Európa-bajnok dán csapattól a londoni olimpia férfikézilabda-tornájának első csoportfordulójában.
Szilágyi: Bárki szembejöhetett volna, nem tud legyőzni
"Az volt a legnehezebb, hogy ne bízzam el magam" - nyilatkozta a londoni magyar küldöttség első olimpiai aranyát nyerő Szilágyi Áron, aki már 8-1-re is vezetett az olasz Diego Occhiuzzi ellen a kardvívás döntőjében. A 22 éves vívó sokat dolgozott azon, hogy úgy álljon a pástra, hogy semmi ne tudja kizökkenteni, és úgy érezte, olyan napot fogott ki, hogy senki nem tudta volna elkapni, de még nem tisztult le benne a gondolat, hogy megnyerte az olimpiát. Az aranyérem megszerzése után az égre mutatott, és edzőjére, Gerevich Györgyre gondolt.
A második félidőben már az olimpiai bajnokot látták a magyarokban a szerbek
Nagyon kemény meccset játszottak a magyarokkal Filip Filipovic szerint, aki az utolsó két negyedben már az olimpiai bajnokot látta a magyarokban.
Cseh László javíthat, Sidi éremért mehet - a hétfői program
Sidi Péter és Szász Emese révén a londoni olimpia hétfői napján is versenyeznek éremesélyes magyar sportolók. Cseh László és Hosszú Katinka ismét a medencében.
- címkék:
- olimpia
- London 2012
- magyar csapat
- Címkefelhő »
Karakasnak bronzmeccset ért az aranypont
Az 57 kg-os Karakas Hedvig megverte orosz ellenfelét a vigaszágon, így a bronzéremért küzdhet a londoni olimpia cselgáncstornáján. A magyar versenyző lábfájással küzdve hozta a mai meccseit, elmondása szerint az utolsó találkozón ez fokozódott.
Az intelligenciájától férfiasabb az átlagnál Szilágyi Áron
A mindennapokban is ugyanolyan nyugodt és magabiztos, mint a páston, korán érő típus, aki már régóta nagyon tudatosan építi az életét - mondják az újdonsült olimpiai bajnok Szilágyi Áronról barátai és ismerősei. A sportolónők jóképűnek tartják, de elsősorban a kisugárzása van rájuk nagy hatással, az olaszok pedig nem értik, miért nem írtak róla többet Magyarországon. Az olimpiai ezüstérmes Nemcsik Zsolt próbál majd segíteni neki abban, hogy a nagy siker után is a földön tudjon maradni, és igazi nagy bajnok váljon belőle.
Boldogság és keserűség közt lebeg Karakas
Fantasztikusnak tartja a sérülten elért ötödik helyet a bronzmeccsét elbukó Karakas Hedvig. Az 57 kilós cselgáncsosban ugyanakkor rossz szájízt hagyott, hogy éppen akkor esett ki, mikor már megcsinálta a nehezét.
Hosszú nagy dilemma elé állította magát
Mind a két magyar induló bejutott a legjobb 16 közé a 200 méteres női vegyes úszásban a londoni olimpián, Hosszú Katinka a negyedik, Verrasztó Evelyn a nyolcadik időt úszta hétfő délelőtt. Hosszú még magát is meglepte a remek időeredményével, és most az a nagy kérdés, hogy melyiket válassza a 200 vegyes és a 200 pillangó közül.
Pár hónapja még csak álmodott az olimpiáról Ungvári legyőzője
Pár hónapja nem tudta volna elképzelni, hogy ott lesz az olimpián Lasa Savdatuasvili.
Babos a 7. kiemelt ellen folytatja
A magyar játékos még sosem lépett pályára Angelique Kerber ellen.
Hasít az alternatív éremtáblán a kicsi Magyarország
Magyarország a hétfő délutáni helyzet alapján második az olimpia éremtáblázatán - legalábbis a megnyert érmeket az országok lélekszámához viszonyítva. A Guardian című brit lap a hagyományos olimpiai éremtábla mellett élőben frissíti az országok GDP-jéhez, lélekszámához és az olimpiai csapatuk nagyságához viszonyított táblázatokat is.
- címkék:
- olimpia
- London 2012
- magyar csapat
- Címkefelhő »
Egy Kásás nem csinál nyarat
Magyar edzők rangadóját rendezték vasárnap a londoni olimpia pólócsarnokában, ahol a Kovács István vezette román csapat 13-4-re legyőzte a briteket, akiknek a másodedzője Kásás Zoltán. A szakember szerint vigyáznia kell Magyarországnak, mert a keddi ellenfél, Montenegró legalább olyan erős, mint a mieinket elpáholó Szerbia. Az olimpiai ezüstérmes szakembert nem zavarja, hogy a brit tévékben összekeverték kollégájával, Christian Iordache edzővel.
Szász Emese elkeseredetten rogyott le a pást szélére
Szász Emese első meccsén kikapott, ezzel búcsúzott a legjobb 32 között a női párbajtőrözők hétfői egyéni versenyében a londoni olimpián.
Csehnek elege van a kilencedik helyből
Cseh László és Biczó Bence bejutott az esti elődöntőbe 200 méter pillangón a londoni olimpián. Cseh László egy kicsit jobb időre számított, a dinamikát hiányolta az úszásából, a 400 vegyes kudarca pedig még mindig nagyon fáj neki. Biczó úgy érzi, elszúrta az úszást, és este ennél sokkal jobb teljesítményt kell nyújtania.
Karakas Hedvig vigasztalta a zokogó ellenfelét
Karakas Hedvig második meccsét is megnyerte, így negyeddöntőbe jutott a cselgáncstorna női 57 kg-os súlycsoportjában a londoni olimpián.
Ötödik helyig jutott a fájós lábbal küzdő Karakas
A vigaszágon bronzmeccsig jutó Karakas Hedvig elveszítette utolsó meccsét, így ötödik lett a londoni olimpia cselgáncstornáján az 57 kg-osok között.
A rajtkövön kezdte nyomasztani az olimpia Sztankovicsot
Sztankovics Anna a 31. helyen zárt 100 méteres mellúszásban az olimpián. A mindössze 16 éves sportolót nem nyomasztotta az olimpia légköre - egészen a rajtig.
Bestresszelt, majd elkenődött a legszebb magyar olimpikon
"A gerenda előtt nagyon izgultam, már a várakozásnál bestresszeltem, de igazából nem tudom az okát. "Ez látszott is a gyakorlaton, nem sikerült túl jól" - értékelte selejtezőbeli teljesítményt Böczögő Dorina. Az olimpia egyetlen magyar női tornászának nem sikerült döntőbe jutnia.
Megverték a Lochte-val és Phelpsszel felálló amerikaiakat
A francia csapat hatalmas küzdelemben nyerte a 4x100 méteres gyorsúszás váltóversenyét vasárnap a londoni olimpián.
Ungvári ezüstje a második magyar érem Londonban
A 66 kilós Ungvári Miklós nagyszerű cselgánccsal döntőig menetelt, majd ezüstérmet szerzett a londoni olimpián. Az első két ellenfelét egyaránt ipponnal győzte le, aztán a nyolcaddöntőben egy szlovént, a negyeddöntőben pedig egy lengyelt vert meg egy ponttal. Az elődöntőben a vb-második, Európa-bajnok spanyol Uriarte sem talált fogást a rendkívül összeszedetten dzsúdózó Ungvárin, aki így aranyért küzdhetett, de a döntőben szoros meccsen kikapott a grúz Savdatuasvilitől.
Babos játszmagyőzelme után elmosta az eső a meccset
Ismét esik az eső Wimbledonban, ezért a külső pályákon újra félbeszakadtak a mérkőzések a londoni olimpia tenisztornájának vasárnapi játéknapján.
Kicsit bosszantó, de jó előjel - Gyurtának 200-as aranyat érhet a 100-as bombaforma
Gyurta Dániel saját országos csúcsán tovább faragva, a dobogóról mindössze négy századdal lemaradva lett negyedik a londoni olimpián a mellúszás százméteres számában. Főleg annak örül, hogy kétszázas riválisait megelőzte.
Szilágyi: Nem én fogom megmenteni a magyar vívást
A kardozó Szilágyi Áron örül, hogy teljesítményét nagy elődjéhez, az 1948-as, szintén londoni olimpián győztes Gerevich Aladáréhoz hasonlítják, de egyelőre nem tudta feldolgozni, mit jelent olimpiai bajnoknak lenni.
Semmi extrát nem nyújtottak a magyar női pingpongosok
Póta Georgina számára a harmadik forduló jelentette a végállomást a londoni olimpia nőiasztalitenisz-tornáján, miután vasárnap este öt szettben kikapott a dél-koreai Park Mi Jungtól.
Böczögő fenékre huppant az ugrás után
Böczögő Dorina összességében jó produkciókat mutatott be a londoni olimpia női tornászversenyének vasárnapi selejtezőjében, de szinte minden szeren elkövetett kisebb-nagyobb hibákat.
Póta bedarálta hovát-kínai ellenfelét
Póta Georgina bejutott vasárnap a 3. fordulóba, azaz a legjobb 32 közé a londoni olimpia női asztalitenisz-tornáján.
Ifjúsági olimpiai bajnok küldte haza Vargát
Varga Miklós vasárnap pontozásos vereséget szenvedett a 60 kg-osok első fordulójában, így kiesett a londoni olimpia férfi ökölvívótornáján.
Csúnyán elintézték a szerbek Kásásékat
Sima, 14-10-es vereséggel kezdte a londoni olimpiát a magyar férfivízilabda-válogatott. Kemény Dénes címvédő együttese csak két negyedig tudta tartani a lépést az ősi rivális Szerbiával, amely a harmadik játékrészben komoly pólóleckét adott a támadásban és védekezésben is gyenge napot kifogó magyaroknak.
Berki: Bíztam a csodában, összejött
Vezetőedzőjükben vannak még kérdőjelek, de örül annak, hogy Berki Krisztián és Hidvégi Vid is bekerült a lólengés döntőjébe.
Kozma egyéni csúccsal elődöntős 200 gyorson - a többi magyar nem jutott tovább
Kozma Dominik egyéni csúcsot úszva bejutott a 200 m gyors elődöntőjébe vasárnap a londoni olimpián. Nem sikerült továbblépnie Sztankovics Annának 100 m mellen és Povázsay Eszternek 100 m háton, akárcsak Bohus Richárd férfi 100 m háton. A 400 gyorson induló Risztov Éva és Kapás Boglárka sem jutott tovább a 4x100-as férfi gyorsváltóhoz hasonlóan.
Szilágyi nagy csatát nyerve elődöntőbe jutott Londonban
A kardvívó Szilágyi Áron egy könnyed győzelem után az olimpiai címvédő kínai riválisát is megverte, majd nagy csatában a negyeddöntőt is megnyerte a német Hartung ellen, így vasárnap este döntőért vív a londoni olimpián.
Babos 67 perc alatt felülmúlta ellenfelét
Babos Tímea két sima játszmában nyert a kazah Galina Voszkobojeva ellen a londoni olimpia tenisztornájának vasárnapi játéknapján, ezzel bejutott a második fordulóba, a legjobb 32 közé. A férfiaknál a második helyen kiemelt szerb Novak Djokovic és a hazai közönség előtt szereplő Andy Murray is továbbjutott.
Gyurta harmadik csúcsa sem volt elég az éremhez
Gyurta Dániel ismét országos csúcsot (59,53 mp) úszott 100 mellen, ez a negyedik helyre volt elég a londoni olimpián.
Szilágyi Áron: Az edzőm le fogja szedni a fejemet
A londoni olimpián az elődöntőbe jutott magyar kardozót, Szilágyi Áront megzavarta egy meg nem adott találat, amiért az edzőjénél is felelnie kell majd.
A reményfutam maradt a Hirling, Varga evezős duónak
A könnyűsúlyú kétpárevezősök között szereplő Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős negyedik lett vasárnapi előfutamában, így kedden a reményfutamban folytathatja szereplését a londoni olimpián.
Biros elrohant, Szécsi nagy fejlődést vár a pólósoktól
Ismerős csapdába esett a pólóválogatott, amikor az addig jól működő védekezést feladva támadásba lendült, emiatt viszont tizennégy gólt kapott a szerbektől az első olimpiai meccsén. Szécsi Zoltán szerint a következő meccseken sok mindent máshogy kell csinálniuk, Varga Tamás pedig nyolcban határozta meg a jövőben maximálisan bekapható gólok számát.
Mocsai mester is átjött beszélgetni - ismerkedős a hangulat az olimpiai faluban
Az első két meccsét megnyerő Zwickl Dánielnek nagyon tetszik a londoni olimpiai falu, ahol a magyar sportolók egymással barátkoznak, és nem nehéz belebotlani nemzetközi hírességekbe.
Ungvári: Életem végéig kísérteni fog ez a döntő
Ungvári Miklós szerint soha nem fogja elfelejteni, hogy mekkora lehetőséget szalasztott el a londoni olimpián, amikor a döntőben kikapott a grúz Lasa Savdatuasvilitől. Az élete legjobb eredményét elérő 66 kilogrammos cselgáncsozó egyelőre nem döntötte el, hogy nekivág-e negyedik olimpiai ciklusának.
A kézisek és a vízilabdások rangadóval kezdenek, Szilágyi és Ungvári éremért küzd
A címvédő férfivízilabda-válogatott, illetve a kézilabdacsapat is megkezdi szereplését a londoni olimpián, amelynek második versenynapján több magyar éremért száll majd harcba.
- címkék:
- olimpia
- London 2012
- magyar csapat
- Címkefelhő »
Bambák voltunk - férfiasan viselik a zakót a pólósok
Kemény Dénes a meccs előtt elképzelni sem tudta, hogy tizennégy gólt kaphat Szerbiától a pólóválogatott, így pedig nem lehet meccset nyerni. Kiss Gergely szerint túl mélyre pottyant a csapat.
Így verte meg 44 éves riválisát Zwickl
A világranglistán 131. helyen rangsorolt Zwickl Dániel 4-1-re győzte le a nála közel 20 hellyel előrébb rangsorolt, 44 éves dán Allan Bentsent. Nézze meg a meccsről készült galériát a képre kattintva!
Szilágyi Áron nyerte az első magyar aranyat Londonban
Szilágyi Áron nyerte a magyar olimpiai csapat első aranyérmét Londonban. A 22 éves magyar kardvívó félelmetes magabiztossággal tört át az egész mezőnyön, legyőzte az olimpiai bajnoki címvédőt, kiütött egy háromszoros világbajnokot, a döntőben pedig már 7-0-ra is vezetett, végül sima győzelemmel szerezte meg az aranyat.
Az olimpia második napjának eseményei
A magyar küldöttség első aranyát a kardozó Szilágyi Áron szerezte, aki nagyon magabiztosan menetelve, a döntőben is iskolázva győzte le olasz ellenfelét. Ungvári Miklós két könnyed győzelem után nagyon beindult, ellentmondást nem tűrően verekedte be magát az olimpiai döntőbe, ahol hiába küzdött derekasan, egy jukóval alulmaradt a grúz Savdatuasvilivel szemben. A vízilabdások a szerbek elleni négygólos vereséggel rajtoltak, úszásban Gyurta Dániel országos csúccsal a negyedik lett 100 mellen.
- címkék:
- olimpia
- London 2012
- magyar csapat
- Címkefelhő »
Ha minden napra jut érem, elégedettek leszünk - Borkai Zsolt és Czene Attila örül a rajtnak
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is elégedett azzal, ahogy a magyar csapat rajtolt a londoni olimpián.
Én sem vagyok majonézből - Szilágyi az aranyért vívhat
Szilágyi Áron fantasztikus vívással bejutott a döntőbe a kardozók egyéni versenyében a londoni olimpián, miután 15-7-re legyőzte az orosz Nyikolaj Kovaljovot. A magyar vívó elmondta: mindegy, hogy kivel fog vívni a fináléban, egy hasonló teljesítmény elég lehet az aranyhoz.
Zwickl: A mentális erő volt a siker titka
Az ötkarikás újonc Zwickl Dániel bravúros sikert aratott a vasárnapi második fordulóban, ezzel bejutott a legjobb 32 közé a londoni olimpia férfi asztalitenisz-tornáján.
Bronzért cselgáncsozhat Csernoviczki Éva
Magabiztosan nyert a vigaszágon a 48 kilós cselgáncsozóknál Csernoviczki Éva, aki ezzel bronzéremért küzdhet Londonban. A 25 éves magyar a kínai Vu Su-kent győzte le, a bronzmeccsen pedig japán ellenfele lesz.
Ez elsőre borzalmas volt - Tóth Krisztina megszenvedte a nyitómeccsét
A győzelem ellenére nem volt elégedett a játékával Tóth Krisztina, aki a hozzá hasonlóan ötödik olimpiáján részt vevő Fabiola Ramost győzte le 4-3-ra a pingpongtorna első fordulójában.
Mohamed döntő tussal kapott ki a 16 között
Mohamed Aida döntő tussal, 8-7-re kikapott az olimpiai ezüstérmes dél-koreai Nam Hjun Hitől, és nem jutott be a negyeddöntőbe női tőrben a londoni olimpián.
Már a nyitónapon összecsap Cseh, Phelps és Lochte, bemutatkozik Gyurta, Berki és Szávay is
Már a londoni olimpia első hivatalos versenynapján, a szombati nyitányon éremért úszik Cseh László és Hosszú Katinka 400 méter vegyesen. A magyar szereplést Lovassy Krisztián országúti kerékpáros kezdi meg.
- címkék:
- olimpia
- London 2012
- magyar csapat
- Címkefelhő »
Fojtással verték Csernoviczkit
A 48 kg-os Csernoviczki Éva megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a negyeddöntőbe a londoni olimpia cselgáncstornájának szombati nyitónapján. A nyolc között azonban kikapott a belga Charline van Snicktől.
Izgulnia kell a döntőért a legnagyobb magyar esélyesnek
Rontott a selejtezőben, és jelenleg csak az ötödik helyen áll a lólengés egyik legnagyobb esélyese, Berki Krisztián. A papírforma szerint így is be fog jutni a döntőbe, de nem is tűnt boldognak, amikor befejezte gyakorlatát.
Tóth Krisztina meccslabdáról esett ki
Tóth Krisztina 3-0-s vezetésről, meccslabdát rontva kiesett a második fordulóban, azaz a legjobb 48 között a londoni olimpia női asztalitenisz-tornáján.
Érem nélkül maradtunk a magyar sikerszámban - olimpia percről percre
A 400 vegyes döntőjében Ryan Lochte nyert, a címvédő Michael Phelps csak a negyedik lett a londoni olimpián. Hosszú Katinka a negyedik helyen, Kis Gergő hatodikként ért célba 400 vegyesen, illetve 400 gyorson. A 100 mell elődöntőjében Gyurta Dániel újabb országos csúcsot úszott, 59.74 másodperccel a hetedik legjobb időt elérve finalista. A nap mérlege így egy érem maradt: Csernoviczki Éva a világranglista-vezető legyőzésével cselgáncsban lett harmadik. Az első nap eseményei percről percre!
Csehvel kibabrált Phelps, Gyurta csúcsot úszott, Hosszú és Kis döntős
Már az első nap komoly csalódás érte a magyar szurkolókat az olimpián Cseh László ugyanis nem jutott a döntőbe kedvenc úszószámában. Ott lesz viszont a fináléban Hosszú Katinka és Kis Gergő, Gyurta Dániel pedig országos csúccsal köszönt be Londonban.
Harcsa a hajrában intézte el venezuelai riválisát
Harcsa Zoltán bejutott a nyolcaddöntőbe a londoni olimpiai férfiökölvívó-tornájának 75 kg-os súlycsoportjában, miután szombaton pörgős mérkőzésen 16-13-ra legyőzte a venezuelai José Espinoza Menát.
Pattantyúsnak egy meccs jutott az olimpián
Az ötkarikás újonc Pattantyús Ádám számára a szombati első forduló jelentette a végállomást a londoni olimpia férfiasztalitenisz-tornáján, miután öt szettben kikapott ausztrál riválisától.
Berki megúszta hibáját, bejutott a döntőbe
Az esti lólengés-selejtezőkön senki sem ért el jobb eredményt a gyakorlatukat délután bemutató Berki Krisztiánnál és Hidvégi Vidnél, így mindketten bejutottak az augusztus 5-i döntőbe.
Ez egy szuper bronzmeccs volt - a magyar helyszíneket járja a MOB-elnök
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is a helyszínen izgulta végig Csernoviczki Éva bronzmeccsét Londonban. Miután a volt olimpiai bajnok sportvezető és a győztes összeölelkezett egy fotó erejéig, az [origo]-nak nyilatkozva elmondta: nagyon örülne, ha három magyar aranyérmet szereznének a magyarok.
Mohamed Aida elsiratta az ötödik olimpiáját
Az ötödik olimpiáján részt vett magyar tőrvívó Mohamed Aida az első fordulóban aratott győzelme után a negyeddöntőbe jutásért kikapott az olimpiai ezüstérmes dél-koreai Nam Hjuntól, pedig a végén csak egy tusra volt a győzelemtől. A verseny után a 36 éves vívónő azt mondta: nem tudja, hogy lesz-e még hatodik olimpiája, utolsó kérdésünkre válaszolva pedig megkönnyezte a mostanit.
Az izgulás sem akadályozta meg Zwicklt
Az olimpiai újonc Zwickl Dániel sikerrel vette a szombati első fordulót, ezzel bejutott a legjobb 48 közé a londoni olimpia férfi asztalitenisz-tornáján.
Csernoviczki elájult a bronzérem előtt
Csernoviczki Éva az első magyar női cselgáncsozó, akinek sikerült érmet nyernie az olimpián. A 25 éves sportoló maga sem gondolta, hogy ilyen szép napja lesz, miután a második meccse végén egy fojtástól elájult, majd fél órán keresztül szédelgett.
Kínában megunták a fölényes pingpongsikereket
Tóth Krisztina kínkeserves győzelemmel kezdte ötödik olimpiáját, 1-3-ról fordított venezuelai ellenfele, Fabiola Ramos ellen, hogy szinte ugyanezt a bravúrt ellentétes előjellel megismételve 3-0-s előnyről kiessen egyéniben. A 38 éves asztaliteniszező szerint Magyarországon el sem tudják képzelni, hogy külföldön milyen népszerű a sportág, amelyben a kínaiak kicsit vissza akarnak venni az egyeduralmukból.
Tóth Krisztina heroikus játékkal nyerte a veteránok pingpongcsatáját
Tóth Krisztina nagy csatában, 1-3-ról fordítva 4-3-ra nyert a venezuelai Fabiola Ramos ellen a női asztalitenisz-torna első fordulójában a 48 közé jutásért rendezett mérkőzésen. A magyar játékos a negyedik játszmában 10-6-ra vezetett, innen fordított ellenfele, a döntő szettben már végig Tóthnál volt az előny.
Ezt elrontottam - Cseh László érezte, hogy Phelps lassú
Cseh László nem jutott döntőbe 400 vegyesen az olimpián, az előfutamát megnyerő, Cseh mellett úszó Michael Phelps is csak utolsóként csúszott be a döntőbe. Cseh érezte, hogy lassúak, de nem gondolta volna, hogy ennyire. Verrasztó Dávid sem tudott döntőbe jutni, mint mondta, élete legrosszabb napját fogta ki.