lopás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Több szatyornyi kolbászt, szalámit és szalonnát loptak egy füstölőből
Még aznap azonosították és elfogták a pilisvörösvári rendőrök azt a két férfit, akik egy piliscsabai ház udvarán lévő füstölőből két szatyornyi kolbászt, szalonnát, és szalámit zsákmányolt.
Több autót, és egy hotelszobát is kifosztott két tolvaj, de még valami mást is találtak náluk
A XV. kerületi rendőrök lopás miatt nyomoznak az ellen a 31 éves nő, és 30 éves férfi társa ellen, akik a kerületben több autót is kinyitottak, majd amit értékesnek találtak, azt magukkal vitték, ezen kívül egy panzióból magukkal vittek egy tévét, és drogot is rejtegettek a szobában.
Néhány perc alatt lecsaptak egy notórius tolvajra a paksi rendőrök
Előre köszöntek a rendőrök annak a paksi férfinak, aki egy helyi gimnáziumból lopta el az ott dolgozók kabátjait. A férfinak ugyanis nem ez volt az első lopási ügye.
Több, mint egymilliót lopott ismerőse spórolt pénzéből egy férfi
A rétsági rendőrök lopás miatt nyomoznak azzal a 27 éves, szátoki férfival szemben, aki Pusztaszántón alkalmi munkát végzett egy ismerősénél, melynek során többször meglopta.
Földre lökött egy nyugdíjast, végül az unokatestvérétől lopott egy férfi Jánoshalmán
A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki február 27-én este betört egy idős emberhez, akit a földre lökött mielőtt átkutatta volna a házat. Mivel nem tudott semmit sem elvinni, még aznap este meglopta az unokatestvérét.
Biztonsági kamera buktatta le a tolvajt, aki kifosztott egy kerekesszékest - videó
A kispesti rendőrök egy nappal a bejelentés után elfogták azt a férfit, aki kifosztott egy mozgáskorlátozottat. Egy héttel ezelőtt letartóztatták.
Két helyre is betört rövid időn belül társával együtt egy Nógrád megyei sorozattolvaj
Börtönbe került az az 52 éves férfi, aki tavaly novemberben és decemberben két Nógrád megyei házba is betört társával együtt, korábban pedig külföldön is követett el bűncselekményeket.
Pálinkát lopott egy férfi egy tatabányai üzletből, de nem jutott messzire vele - videó
Felfüggesztett fogház, és közmunkabüntetés várhat arra a férfira, aki karácsony előtt néhány nappal pálinkát és ételeket lopott egy tatabányai üzletből, úgy, hogy a ruhája alá rejtette őket.
Szándékosan elütötte megbízóját egy szentesi férfi
Lopás, önbíráskodás és súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás egy szentesi férfi ellen, aki a gyanú szerint egy el nem végzett munkáért pénzt követelt egy embertől, majd megfenyegette és autóval el is ütötte.
Értékes régi kellékeket loptak el A korona 5. évadának forgatásakor
A Korona című Netflix-sorozat 5. évadának forgatásakor 150 ezer font (66 millió forint) értékű, kellékként használt régiséget loptak el Dél-Yorkshire-ből. A tárgyakat Doncasterben emelték el három járműből múlt szerdán - idézte a BBC hírportálja csütörtökön a helyi rendőrség közleményét.
- címkék:
- kellék
- A Korona
- lopás
- Címkefelhő »
Melléképületeket fosztogatott egy férfi Kiskunhalason
Családi házak udvarára, és melléképületeibe surrant be egy férfi Kiskunhalason, és mindent elvitt, ami a keze ügyébe került, több tízezer forintos károkat okozva a tulajdonosoknak. A rendőrök rövid időn belül azonosították a férfit, aki ellen napokon belül vádat emelhetnek.
Megszomjazott, ezért kifosztott egy kocsmát egy zsámbéki férfi
A zsámbéki rendőrök elfogták azt a 44 éves férfit, aki betört egy helyi sörözőbe, majd miután lerészegedett, mindent ellopott, amit értékesnek talált, aztán elmenekült.
66 millió forintnyi kelléket loptak el a Korona 5. évadának forgatásakor
A Korona című Netflix-sorozat 5. évadának forgatásakor 150 ezer font (66 millió forint) értékű, kellékként használt régiséget loptak el Dél-Yorkshire-ből.
- címkék:
- lopás
- Címkefelhő »
Egy éjszaka alatt három kocsiból is lopott egy budapesti sorozattolvaj
A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki parkoló autókat tört fel a XVIII. kerületben.
Hatalmas bajt okoztam – írta a Budapesti egyetemről 100 számítógépet ellopó informatikus
Hatalmas bajt okoztam - így kezdte beismerő vallomását az az informatikus, akit azzal gyanúsítanak, hogy több mint száz számítógépet lopott el munkahelyéről.
- címkék:
- krimi
- informatikus
- lopás
- Címkefelhő »
Azt kérte, hogy váltsanak fel neki egy 200-ast, de tízezreket lopott
Több embert is több tízezer forinttal lopott meg egy férfi. Mikor elfogták, kiderült, hogy hasonló módszerrel másokat is meglopott korábban, amiért egy ideje már keresik.
- címkék:
- krimi
- váltás
- kifosztás
- lopás
- Címkefelhő »
Egy éjszaka alatt hétszer is lopott egy berekböszörményi sorozatbűnöző
Egyetlen éjszaka alatt kétszer lopott autót, ötször pedig egyéb értékeket egy férfi Berekböszörményben. Mivel jogosítványa nem volt, az egyik alkalommal a társa segített neki kezelni ismerőse teherautójának sebességváltójá.
Letépte a nadrágról a csipgót, felvette, és abban akart kisétálni a komáromi üzletből – videó
A vádirat szerint egy férfi augusztusban egy komáromi áruházban, egy rövidnadrágot a próbafülkébe vitt, leszakította róla a csipogót, aztán a sajátját levette, és ebben kiment a lopottban a fülkéből. Ezután az italokhoz ment, ahol magához vett 4 doboz sört és 5 üveg keserű likőrt. Utóbbiakat a zsebébe rejtette.
- címkék:
- krimi
- biztonsági őr
- lopás
- Címkefelhő »
Szabadulás után újra lopni akart egy tatabányai férfi
Egy tatabányai férfi öt nappal a börtönből való szabadulása után ismét lopni akart egy családi házból, de a házigazda rajtakapta. A bíróság elrendelte a letartóztatását.
- címkék:
- Tatabánya
- bíróság
- letartóztatás
- lopás
- Címkefelhő »
Felújítás alatt álló házból lopott egy munkás
Egy férfi segédmunkásként dolgozott egy esztergomi családi ház felújításánál. Pontosan tudta, hogyan juthat be a házba és hol tartják az értékeket. Ellopott több porcelánt és festményt, valamint az egyik kollégája szerszámait is.
- címkék:
- Esztergom
- bíróság
- lopás
- Címkefelhő »
Hamis feljelentést tett lopásról egy férfi Komlón
Másfél évre próbára bocsátották azt a férfit, aki októberben hamisan azt állította a rendőröknek, hogy ellopták a telefonját, amit igazából ő veszített el.
Nagyüzemben lopják az elektromos autók töltőkábeleit egy európai országban
Nagy-Britanniában új bűnözési trend hódít, amelynek az áldozatai az elektromos autók (EV) tulajdonosai. A tolvajok az említett járművek feltöltéséhez szükséges kábeleket lopják el, majd adják el akár 200 fontért. A bűncselekedetet leggyakrabban töltőállomásokon követik el, de előfordul, hogy az autók csomagtartójából szedik ki a több méteres vezetéket.
Bevásárlókocsiból lopott el egy szatyrot egy dorogi férfi
Egy dorogi férfi vásárolni indult az egyik helyi áruházba. Észrevette, hogy az egyik letett bevásárlókocsiban benne felejtettek egy szatyrot. Belenézett, és amikor látta, hogy mik vannak benne ellopta.
- címkék:
- Dorog
- ügyészség
- szatyor
- lopás
- Címkefelhő »
Takarodjon vissza az áruházba! - kiáltották az őrnek a tolvajok, akik lopásgátló hatástalanítóval járták az áruházakat
Két férfi egy speciális, áruvédelmi eszköz eltávolítására alkalmas szerkezettel, áruházakból lopott drága italokat és mindent, ami a kezük ügyébe akadt. A rendőrök elfogták őket.
- címkék:
- lopás
- Címkefelhő »
Buszból lopott ablaktörő kalapáccsal járt autókat feltörni a zuglói tolvaj
A rendőrök már ismerték a férfit és a módszereit.
- címkék:
- autófeltörés
- lopás
- Címkefelhő »
Áltévészerelő rabolt ki egy nyugdíjast Zuglóban, rendőrkutyát küldtek utána - videó
A férfi egy pillanat alatt felmarkolta az asztalon hagyott ékszereket. Nyomkövető kutyát küldtek utána.
- címkék:
- lopás
- Címkefelhő »
Lopás miatt tett bejelentést, kiderült, hogy ő sem ártatlan
Egy putnoki férfi tett bejelentést a rendőrségre telefonon február 16-án dél körül arról, hogy a lakásába betörtek és bútorokat vittek magukkal tolvajok. A rendőrök megállapították, hogy a férfit körözik.
- címkék:
- Ózd
- Putnok
- krimi
- börtön
- körözés
- pénzbírság
- eljárás
- lopás
- Címkefelhő »
Közel százezer forintot érő zsákmánnyal távoztak tolvajok egy kalocsai üzletből
Húsz ruhadarabot vitt el közel 100 ezer forint értékben egy fiatal pár és egyikük anyja az egyik kalocsai üzletből. A rendőrök pár nap alatt elfogták a tolvajbandát és lefoglalták a lopott holmikat.
Felvette a kamera, hogy a munkatársaitól lop egy nő Tatabányán
Egy éjszakai műszakban dolgozó nő meglopta a munkatársait, ami miatt lopással vádolja a Tatabányai Járási Ügyészség.
- címkék:
- Tatabánya
- tolvaj
- lopás
- Címkefelhő »
Egy 7,8 millió forint értékű dinoszauruszkarom ellopásával vádolnak egy férfit
Letartóztattak egy amerikai férfit, akit azzal vádolnak, hogy ellopott egy 25 ezer dollár (7,8 millió forint) értékű, megkövült dinoszauruszkarmot a tucsoni drágakő-kiállításról.
- címkék:
- Tucson, Arizona
- dinoszaurusz
- lopás
- Címkefelhő »
Börtönbe került a bábolnai sorozattolvaj
Egy év börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, aki egymás után három bábolnai épületbe tört be azért, hogy lopjon. Az egyik betörést biztonsági kamera rögzítette.
Kifosztottak egy ékszerüzletet Nyíregyházán
Elfogták azt a férfit, aki kővel törte be egy nyíregyházi ékszerbolt kirakatát, hogy kifoszthassa.
Lopással végződött a kocsmai románc Miskolcon
Az 51 éves nő egy kocsmában ismerkedett meg egy férfival, hozzáköltözött. Nem sokkal később azonban búcsúlevelet hagyott maga után, és elhagyta, ám magával vitte a kulcsot, és később visszament a lakásba lopni. Mindent elvitt, ami a keze ügyébe került. A miskolci ügyészség a nő ellen lopás miatt emelt vádat.
Arra kényszerítették, hogy telefonokat lopjon a munkahelyéről
Munkahelyéről kellett mobilokat lopnia egy telefonbolti alkalmazottnak - írja a Police.hu.
- címkék:
- zsarolás
- lopás
- Címkefelhő »
Orvvadászt fogtak a tatai rendőrök
Orvvadászat és lopás miatt hallgattak ki a tatai rendőrök egy 44 éves férfit február 10-én.
Három körözött férfit is fogtak Nógrád megyében
A rendőrök Salgótarjánban, Zabarban és Pásztón igazoltattak három férfit, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben.
Tolvaj járt egy angyalföldi boltban
Az angyalföldi rendőrök néhány órán belül azonosították és elfogták az elkövetőt.
Csaknem 60 ezer méhet loptak el egy amerikai vállalat földjéről
Csaknem 60 ezer méhet loptak el egy pennsylvaniai élelmiszerbolt-hálózat földjéről.
- címkék:
- Pennsylvania
- méhek
- lopás
- Címkefelhő »
Ellopott egy nyitva hagyott autót, majd a rendszámát is lecserélte
Tanulságos eset történt meg azzal a gépkocsivezetővel, aki alig 20 percre hagyta őrizetlenül lezáratlan autóját a XIII. kerületben. Ez a rövid idő is elegendő volt ahhoz, hogy egy utcán sétáló férfi az autóba beszálljon és a benne hagyott indítókulcs segítségével azt ellopja.
- címkék:
- autólopás
- lopás
- Címkefelhő »
Kamerák buktattak le egy notórius tolvajt Veszprémben
Két héten belül kétszer is tetten értek lopás miatt egy 41 éves, veszprémi férfit. Egyik alkalommal egy épület faláról tépte le a kártyaleolvasót, másodjára pedig egy áruházból lopott egy akkumulátort. Egyik esetben sem számolt azzal, hogy a kamerák rögzítik a lopásokat. Azt is megállapították róla, hogy mindezt felfüggesztett büntetése időtartama alatt követte el.
Őrjöng az énekes, 30 év után ellopták szeretett kocsiját, egy gyűjtői darabot
A Green Day frontembere, Billie Joe Armstrong az Instagramon, 2,4 millió követőjétől kért segítséget, miután ellopták klasszikus autóját: egy 1962-es Chevy Novát, amely 30 éve a tulajdonában volt. A kocsi mellett két gitárnak és egy erősítőnek is nyoma veszett, de – érthető módon – a jármű elvesztése jobban fáj az énekesnek.
- címkék:
- Billie Joe Armstrong
- média
- tévé
- lopás
- Címkefelhő »
Gyógyszertárból lopott egy takarító
Egy nő egy Komáromhoz közeli gyógyszertárban takarított, közben pedig több millió forintot lopott el a nyitva hagyott kasszából.
- címkék:
- gyógyszertár
- takarítónő
- lopás
- Címkefelhő »
Kétszer lopott ugyanabból a boltból két esztergomi férfi – videó
Két esztergomi férfi nagyjából 30 perc különbséggel kétszer lopott ugyanabból a boltból csokit és vegyi árukat.
- címkék:
- Esztergom
- ügyészség
- lopás
- Címkefelhő »
Autót lopott, vonattal ütközött, majd egy targoncát is elvitt az átmulatott éjszaka után egy floridai férfi
Egy autót, majd később egy targoncát is ellopott egy 38 éves floridai férfi miután szombaton hajnalban nem találta saját autóját. A férfi ráadásul miután elkötötte az autót, beszorult a vasúti sínek közé, az érkező vonat pedig egy közeli házba röpítette az autót. A férfi kalandjai ezután is folytatódtak - írta az AP.
- címkék:
- Florida
- vonatbaleset
- autólopás
- lopás
- Címkefelhő »
Kikészült egy nő miatt, kövekkel zúzta szét az autók ablakait
Kikészült egy nő miatt és ezért siklott félre az élete – magyarázta kihallgatásán tetteit egy 32 éves férfi, miután utolsó bűncselekménye helyszínéről menekülve elfogták a rendőrök.
- címkék:
- rongálás
- lopás
- Címkefelhő »
Ellopott, majd fémhulladékként eladott egy autót egy érdi férfi
68 ezer forintra tett szert az a 41 éves, érdi férfi, aki januárban ellopott egy használt állapotú autót egy ház elől, majd fémhulladékként értékesítette. A hirtelen jött pénz nem élvezhette túl hosszú ideig, mert február 1-én azonosították és kihallgatták a helyi rendőrök. Lopás miatt indult eljárás ellene.
- címkék:
- Érd
- krimi
- használt autó
- méh
- fémhulladék
- bontás
- lopás
- Címkefelhő »
Szabadulása után több lakásba is betört egy budapesti férfi – videó
Egy budapesti férfi nem sokkal azután, hogy szabadult a börtönből több lakásba is betört a VII. kerületben. Az egyik társasházba úgy jutott be, hogy berúgta az ajtót.
- címkék:
- ügyészség
- betörés
- lopás
- Címkefelhő »
Kétszer is visszament lopni ugyanabban a vendéglőbe egy salgótarjáni férfi
Lopás miatt nyomoznak a 49 éves, helyi S. Norbert ellen, aki egy hónap alatt kétszer is betört ugyanabba a salgótarjáni vendéglőbe. Egyik alkalommal magával vitte a kamera kábelét, több üveg szeszes italt, és egy bankkártyaterminált, másodjára azonban nem talált semmi értékeset, így üres kézzel távozott.
Autók feltörésére szakosodott sorozattolvajt fogtak Baján
Összahangolt akció keretében fogták el azt a férfit, aki több autót is feltört Baján a társával, egy 27 éves nővel együtt, akit már novemberben elfogtak és letartóztattak.
Nagyban lopta az alkatrészeket az Amazon munkása
Bő egy év alatt olyan 86 millió forintnyi számítógépes komponens ragadt a kezeihez.
- címkék:
- lopás
- Amazon
- Címkefelhő »