Loki

címke rss

A Debrecen és a BKV is elődöntős a Magyar Kupában

Sport2003.03.05, 17:23

A Ferencváros és az MTK után szerdán a Debrecen és az NB I/B-ben szereplő BKV Előre is bejutott a labdarúgó Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. A DVSC a Sopront verte 2-0-ra, a BKV pedig a Siófokot múlta felül hosszabbítás után, büntetőkkel.

Pontot vesztett a Fradi, szárnyal a Videoton

Sport2003.03.23, 15:51

A 91. percben kapott góllal vesztett pontot a Ferencváros Zalaegerszegen a Borsodi Liga 21. fordulójában. A tavasszal szászázalékos Videoton ezúttal a Dunaferrt intézte el, míg a Varga Zoltán vezetésével csak vergődő Győr hazai pályán kínkeserves döntetlent játszott a Siófokkal.

A Siófok és a Győr jutott a felsőházba

Sport2003.04.05, 20:25

A Borsodi Liga alapszakaszának utolsó fordulójában a Zalaegerszeg kikapott Siófokon, így a címvédő csak az alsóházban, míg a nehéz anyagi helyzetben lévő Csank-csapat, valamint a Kispesten idei első győzelmét begyűjtő Győr a legjobbak között folytathatja a bajnokságot. A listavezető MTK fél óra elteltével már három góllal vezetett Dunaújvárosban, végül mégis be kellett érnie egy ponttal, így a Videotont hazai pályán legyőző Ferencváros újra a tabella élére állt.

A Debrecen elgázolta az MTK-t a Magyar Kupában

Sport2003.04.15, 22:05

A Debrecen jutott elsőként a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, miután az elődöntőben 6-1-re győzött az MTK ellen. A Loki ellenfele a május 6-án sorra kerülő döntőben a szerdai BKV Előre-Ferencváros találkozó győztese lesz.

Győrben nyert az MTK, Újpestet vert a Fradi

Sport2003.04.23, 21:23

A labdarúgó NB I 25. fordulójának nyitó mérkőzésén az alsóházat vezető Zalaegerszeg elsősorban a duplázó Kenesei Krisztiánnak köszönhetően 3-2-re nyert a sereghajtó Dunaferr otthonában. Másik két meccs is 3-2-es végeredményt hozott: az MTK Illés révén fordított Győrben, a Sopron pedig a második játékrészben három találatot szerezve dolgozta le a Kispest kétgólos előnyét. A csúcsrangadón a Fradi 2-1-re legyőzte az Újpestet, a Debrecen ikszelt a Siófokkal, a Videoton pedig 3-0-ra verte a Békéscsabát.

Folytatódik a siófoki csoda

Sport2003.04.26, 21:10

Csank János együttese továbbra is veretlen a Borsodi Liga rájátszásában, ráadásul a kék-sárgák a Ferencváros elleni hazai sikert követően ezúttal a másik bajnokaspiráns, az MTK ellen gyűjtötték be a három pontot. A Kispest ismét kikapott, ezúttal a címvédő Zalaegerszegtől, míg a Sopron 0-2-ről mentett pontot Békéscsabán.

A hét futballmagyarjai (április 23-28.)

Sport2003.04.28, 22:15

Bizonyára kevesen gondolták volna korábban, de a Borsodi Liga rájátszása eddig elsősorban a Siófokról és a Videotonról szól. A balatoniak a Fradi után az MTK-t is móresre tanították, a fehérváriak lendületét pedig a Bicskei Bertalan körüli herce-hurca sem törte meg, és alaposan elpáholták szegény Dunaferrt. Figyelemre méltó a Debrecen formája is, a Loki a Megyeri úton Ilie mesterhármasával letaszította a dobogóról az Újpestet, és annak kispadjáról Szabó András vezetőedzőt.

Rosszkor, rossz helyen is kupát nyerne a Loki

Sport2003.05.05, 18:00

Kedden 17.30 órától  a Puskás Ferenc-stadionban két veretes kupamúlttal rendelkező együttes, Ferencváros és a Debrecen küzd meg a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében.

Tököli duplájával a Fradi nyerte a kupadöntőt

Sport2003.05.08, 00:16

A Ferencváros nyerte a labdarúgó Magyar Kupát, miután a Puskás Ferenc-stadionban rendezett döntőben Tököli két góljával 2-1-re legyőzte a Debrecent. A zöld-fehérek történetük 19. kupasikerüket aratták.

Tengely nélkül robog a Loki

Sport2003.05.20, 15:31

A szombati, bronzéremről is döntő Debrecen-Újpest mérkőzésen mindkét csapat több meghatározó játékosát nélkülözi. Pontosabban, a liláknál csupán a három sárga lapos Kovács Zoltán kényszerül a lelátóra az alapemberek közül, ugyanis a különben is sok mérkőzést kihagyott cseh Radek Sloncik sérülése miatt már korábban befejezte a szezont. A DVSC-nél viszont az együttes tengelyét veszítette el Szentes Lázár vezetőedző.